AZ ÚR NAPJA

 

 

 

Alapige: Zof 1-3

Az Úr igéje szólt Zofóniáshoz, Kúsi fiához, aki Gedaljá fia, aki Amarjá fia, Aki Hízkijjá fia volt, Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának az idejében. Elsöprök, mindent elsöprök a föld színéről! — így szól az Úr. Elsöprök embert és állatot, elsöpröm az ég madarait és a tenger halait, a botránkoztató dolgokat a bűnösökkel együtt, kiirtom az embert a föld színéről! — így szól az Úr. Kinyújtom kezemet Jóda ellen és Jeruzsálem minden lakója ellen. Kiirtom erről a helyről a Baalt, hogy még nyoma se maradjon, tisztelőinek és papjainak még a neve is feledésbe megy. Kiirtom azokat, akik leborulnak a háztetőkön az ég serege előtt, azokat is, akik leborulnak az Úr előtt, és esküsznek rá, de esküsznek a Molokra is; és azokat is, akik elfordultak az Úrtól, nem keresik az Urat, és nem törődnek vele. (…) Közel van az Úr napja, közel van, igen hamar eljön.(1)

Szedd össze magad, szállj magadba te szemérmetlen nép, mielőtt bekövetkezik az ítélet, mielőtt rátok tör az Úr izzó haragja, mielőtt rátok tör az Úr haragjának napja! Mert oly gyorsan jön az a nap, ahogyan a polyva száll! Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek az Ő törvényét! Törekedjetek az igaz-ságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján! (2)

Jaj a lázadó, beszennyezett és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé. Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok: egy csontot sem hagynak reggelre. Prófétái hitványak, csalók. Papjai szentségtörők, önkényesen magyarázzák a törvényt. De igazságos közöttük az Úr, Ő nem követ el álnokságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza, nem marad az el.(3)

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük ezt a csendes estét. Köszönjük, hogy téged ülhetünk körül, mint annakidején első hallgatóid és tanítványaid. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgatóid legyünk, hanem tanítványaiddá váljunk, akik követünk téged mindenhova, ahova mész, s akik így oda érkezhetünk meg, ahol te a te követőidnek helyet készítettél az atyai házban.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy ritkán gondolunk arra, amit most énekeltünk: nincsen itt nekünk maradandó városunk. Bocsásd meg, hogy itt akarunk mindnyájan öröklakást szerezni, itt építenek sokan öröknek hitt nagy kriptákat maguknak. Azt gondoljuk, hogy ez a gyorsan múló földi élet örök vagy ez a végső állapot.

Köszönjük, hogy ebben az ádventben most különösen is felemeled tekintetünket, és a jövendőre mutatsz. Kérünk, mutass most is a te igéddel, és segíts a jövendő biztos tudatában élnünk a jelenben. Segíts, hogy az adjon nekünk igazi felelősséget, hogy tudjuk: nincsen itt nékünk maradandó városunk, hanem csak átmeneti rövid időszak ez a földi élet.

Engedd meglátnunk, hogy mindennek következménye van, és pontosan tudhatjuk, hogy minek mi a következménye. Köszönjük világos igédet, útmutatásodat, hogy felkészítesz minket a jövendőre. Segíts, hogy valóban készen legyünk és használt fel ezt a csendes esti órát is most a mi készülésünkre, felkészítésünkre.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A kispróféták könyveit olvassuk most sorra bibliaolvasó kalauzunk szerint, és éppen ezekben a napokban olvassuk Zofóniás könyvét. Talán a Szentírás legkevésbé ismertebb lapjai ezek, és talán a legnehezebben érthetők is.

Zofóniás könyvéről csak annyit, hogy pontosan tudjuk ki írta. Az első versben olvastuk egész családfáját. Öt nemzedéken keresztül megnevezi őseit. Azt is tudjuk pontosan mikor írta ezt a könyvet. Jósiás király idejében, tehát Krisztus előtt 630 táján. Egyetlen témája van: az Úr napja.

Arra figyelmezteti hallgatóit meg olvasóit, hogy ne feledjék: eljön egyszer ennek a világkorszaknak az utolsó napja, amikor Isten ítéletet tart. Egészen addig az Ő kegyelme, szeretete, bűnbocsátó irgalma uralkodik. Egészen addig hívogat magához nagy szeretettel és nagy-nagy türelemmel. Többször is megismétli a hívást, egyszer azonban vége lesz ezeknek a lehetőségeknek. Lezárul a megtérésre rendelt kegyelmi idő és eljön a számadásnak a pillanata.

Akkor ez a kegyelmes Atya, mint ítélőbíró hív maga elé mindenkit és ítéletet tart. Akik komolyan vették azt, amit Ő mondott, azokat még közelebb hívja magához, azoknak lezárul mindenféle nyomorúságnak, megaláztatásnak, próbatételnek az ideje. Olyan kedvesen, szépen ír erről a fejezet a könyv végén, majd idézzük is. Akik viszont megvetették az ő igéjét, és nem vették komolyan amit Ő komolyan mondott, azok magukra vessenek, hogy a cselekedeteik következményét le kell aratniuk. Ítélet is lesz.

Ez a könyv a maga egyszerűségében roppant szemléletesen kijózaníthatna mindenkit, akik ma egyházon kívül és egyházon belül is úgy gondolkoznak, hogy a szeretet Istenétől távol kell hogy álljon az ítélet. Az az Isten, aki maga a szeretet, az lehetetlen, hogy egyszer mint ítélőbíró állítsa maga elé az embereket.

Itt megint az a helyzet, hogy ezt nem mi döntjük el, hogy mi lehetséges és mi lehetetlen. Ennek a világnak a teremtője és teljhatalmú ura, kormányzója, törvényadója a mindenható igaz, élő Isten. Ő mondja meg, hogy mit akar és mit nem. Ő szabja meg, hogy mi lehetséges, és mi nem. És istenkáromlás, amikor a porszem ember meg akarja szabni a Mindenhatónak, hogy mi lehetséges és mi nem. Mi nagy okosan megállapítjuk, hogy ha Ő a szeretet, akkor nem lehetséges, hogy ítéletre is maga elé hívjon. Az lehetséges — sőt az lesz —, amit Ő mond. Ez pedig Ő maga mondja, hogy nagyon hosszú ideig tart a kegyelmi idő, egyszer azonban el kell számolnunk azzal, hogy mire használtuk.

Gazdagon és türelmesen kínálja az Ő kegyelmét, egyszer azonban megkérdezi: kik azok, akik elfogadták, kik azok, akik nem és miért? Erre egyszer mindnyájunknak válaszolnunk kell.

Azért ádventi könyv ez a rövid prófétai gyöngyszem, Zofóniás könyve, mert Jézus második eljövetelével kapcsolatban többször hangsúlyozta: nem tudjuk, mikor kerül rá sor. És ha nem tudjuk, mikor következik be az ítélet, de bizonyos, hogy bekövetkezik, és mindannyiunkat érint, akkor csak az a felelős ember, aki most megtesz mindent azért, hogy akkor majd rendben legyenek a dolgai. Erre kaptuk ezt az életet, erre kaptuk a kegyelmi időt, ami az ítéletig tart.

Az Úr napjáról prófétál tehát Zofóniás, és világos dolgokat mond el erről. Elmondja, hogy Isten, mint ennek a világmindenségnek az ura, világos rendelkezéseket adott az embernek. Nem azért, hogy parancsaival gúzsba kösse, hanem azért, hogy parancsaival megvédje minden esetleges veszedelemtől, végzetes bajtól, esetleg önmagától is. Isten védelmül adta az Ő parancsait. Ő alkotott minket is. Ő méretezett különböző feladatokra bennünket. Egyedül Ő tudja mitől leszünk boldogok, mi árt nekünk, és mi használ, és ezért az Ő igéjében elmondta mit csináljunk.

Nem muszáj ezt betartani. Ezt komolyan lehet venni, vagy meg lehet szegni, de mind a kettőnek következménye van. Ha valaki komolyan veszi a használati utasítást, annak a gépei, vagy akármi, aminek a használatát megfelelően végzi, az sokáig tart, jól működik, örömöt szerez. Aki azt nem veszi komolyan, hanem kénye-kedve szerint visszaél azzal, az tönkreteszi, bosszúságot okoz magának, használhatatlan lesz a kezében.

Ez így érvényes az életünkre nézve is. Isten azért adta az Ő igéjét, hogy boldogok legyünk, boldoggá tegyük egymást, előbbre vigyük ezt a világot, gyarapítsuk mindazt, amit alkotott. Azért adta a kezünkbe, hogy formáljuk, megismerjük, ügyeskedjünk, alkossuk, élvezzük ennek a világnak minden gyümölcsét, és úgy éljünk, hogy minket is élvezzen a környezetünk. Aki az Ő parancsait komolyan veszi, az még egy ilyen bűntől megrontott világban is tud így élni. Aki azt mondja: nem, majd én egyedül, Ő ne szóljon bele, az módszeresen tönkreteszi magát, a házasságát, tönkreteszi a gyerekeit. Emiatt furdalja a lelkiismeret, akkor bele menekül valamibe, akkor esetleg szenvedély lesz, az megkötözi…

Sajnos szinte nap mint nap látok olyan emberi sorsokat, akiknél ez így, szó szerint teljesedik és csúsznak lefelé egy bizonyos lejtőn. És még a lejtőn sem veszik sokszor komolyan, hogy annak az alján az Istentől való végleges elszakítottság, a kárhozat van, és egy örökkévalóságon át fognak szenvedni amiatt, hogy nem éltek az Isten felkínált kegyelmével, nem szálltak magukba — ahogy itt olyan kedvesen írja Zofóniás: Szálljatok magatokba mielőtt bekövetkezik az ítélet.

Tulajdonképpen különösen nagy ajándéka Istennek minden olyan pillanat, minden olyan óra, amikor ezekről a végső nagy igazságokról hallhatunk, mert ilyenkor mindig újra felkínálja azt a lehetőséget, hogy magunkba szálljunk és megálljunk azon az úton, ami az ítélet felé vezet. Még mindig meg lehet fordulni, át lehet menni arra a másik útra, amelyik az életre vezet. Vagy meg lehet erősödni azokban az ígéretekben, még szorosabban meg lehet fogni a mi megváltó Krisztusunk kezét, és még bátrabban követni Őt az úton. Különös ajándéka ez neki, hogy amíg csak tart a kegyelmi idő, óv és véd bennünket az ítélettől.

Zofóniás arról beszél, hogy Isten hosszan tűr. Ő tud tűrni, várni és annyira szereti a vele szemben engedetleneket is, hogy újra és újra figyelmezteti őket. Ez az Ő kicsi könyve is egy figyelmeztetés volt akkor. És mivel Isten igéje ma is érvényes, figyelmeztetés a mi számunkra is. Ha azonban az következik be, hogy nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban és nem járult Istene elé, akkor úgy kell majd Istene elé járulnia, hogy ott már az Isten mint bíró csak kihirdeti az ítéletet.

Azt is fontos látnunk, hogy Isten nem azt akarja, hogy az ítélettől rettegve töltsük el az életünket. Vagy hogy az Úrnak nagy és rettenetes napja félelemmel töltsön el minket. Pontosan azért mondja el, hogy lesz egy ilyen nap és lesz ítélet, hogy most rendezzük a vele való közösségünket, és örömmel éljünk. Felszabadulva, mint akik boldogan várják vissza az ítélőbírót.

Hallottuk az előző vasárnapon a Káténak azt a szép bizonyságtételét: “felemelt fővel várom vissza az égből ugyanazt az ítélőbírót, aki előbb Isten ítélőszéke elé állott helyettem és rólam minden kárhoztató ítéletet elvett.” Az fog minket megítélni, aki előbb odaállott mellénk, sőt a helyünkre, és elszenvedte a kereszten Isten ellenünk szóló igazságos ítéletét.

Nem kell félnünk ettől a Bírótól, csak együtt kell élni vele, meg kell Őt ismerni. Mert, aki itt Jézussal együtt jár, annak fogja mondani: gyertek, ismerjük egymást, örököljétek az országot, ami számotokra készíttetett. És aki itt nem jár Jézussal együtt, annak fogja ama napon mondani: távozzatok tőlem ti átkozottak, nem ismerlek titeket! Ha nem jártak Jézussal, akkor nem ismerik egymást. Ha itt Jézussal járt valaki, azt ismerősként üdvözli a Bíró, és azt mondja: gyere! Itt a teljes mennyei örökség, amit megszereztem nektek, a tietek. Akkor csodálkozunk el azon, hogy mit jelent Jézusnak ez az ígérete: “Az én Atyám házában sok lakóhely van, előre megyek, helyet készítek nektek, és egyszer majd eljövök, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok.”

Ezt azonban annak kell megelőznie, hogy most is ott vagyunk, ahol Ő van, és nem vagyunk ott, ahol Ő nincs. Ahova Ő nem hajlandó menni, oda mi sem akarunk menni és nem is megyünk. De készek vagyunk mindenhova elmenni, ahol Ő jár előttünk. Itt dől el az, hogy majd ama napon, az Úrnak rettenetes ítéletnapján mit hallunk a mi Urunktól.

Ezért ádventi Zofóniásnak a könyve, hiszen Jézus is ugyanarról beszél, amiről itt ez az ószövetségi könyv. Ő eljött egyszer, hogy lehetővé tegye számunkra a bűnből, a hitetlenségből, a kárhozatból való kiszabadulást. És eljön még egyszer, hogy megvizsgálja: ki élt ezzel a szabadsággal? Ő kinyitotta a börtönünk ajtaját, és azt mondta: ki lehet lépni, el lehet indulni őutána, és visszajön majd megnézni, hogy ki az, aki elindult, és ki az, aki a nyitott ajtó ellenére is ott maradt a bűnnek a börtönében.

Miért lenne ez szeretetlenség? Nincs a világon olyan esemény, aminek ne lenne következménye. Ennek is következménye van. Ha valaki hisz Jézusnak és elindul utána vagy nem hisz neki, egyszerűen negligálja vagy kigúnyolja, vagy tagadja őt, vagy halogatja a döntést, és aztán lekésik. Világosan beszél erről, amiről Zofóniás könyve szól, Jézus abban a jól ismert példázatban, amikor azt mondja: a gazda elutazik otthonról, rábízza az egész gazdaságot a szolgákra. Megmondja kinek mi a feladata és megmondja, ha visszajön, akkor el kell számolni. Mikor jön vissza? Nem tudjuk. Majd amikor visszajön.

Vannak szolgák, akik úgy vannak vele, ha egyszer ezt mondta, ezt csinálom. Nekem is ez jó, a többinek is ez jó. Vannak szolgák, akik elkezdenek inni, részegeskedni, a többieket verni, mondván: úgy sem jön még ma vissza. De holnap is, meg holnapután is ezt mondják s egyszer csak megjelenik a gazda. S akiket abban a munkában talál, amivel megbízta őket, azokat megjutalmazza, még többre bízza, emezeknek pedig rettenetes ítélet lesz a büntetésük — ezt is leírja a példázat.

Mi szörnyű van ebben? Nem magától értetődik: aki azt csinálja, amit mondott az ő ura, az tulajdonképpen nem érdemel jutalmat, mert ez a dolga, de mégis kap jutalmat. Az a jutalma, hogy ezt csinálhatta, értelmesen töltötte el az életét, és még jutalmat is kap; aki meg engedetlen volt, azt megbüntetik — ez magától értetődik. Ez egyáltalán nem idegen a szeretettől.

Nos, így kell nekünk felelősen élnünk. Zofóniás könyve az Isten hívő ember felelősségéről szól tulajdonképpen. Tudatában van a gondolkozó, érett, felnőtt hívő annak, hogy felelős az ő Urának. Egyszer megkérdez, arra felelnem kell, és most dől el, mit tudok majd felelni. Felelősen élni.

Jó lenne, ha ezt a gondolatot körbejárnánk otthoni csendünkben is, és így tartanánk önvizsgálatot, hiszen ez az ige is arra bátorít: szálljatok magatokba, mielőtt eljön az ítélet, hogy nincs-e felelőtlenség itt-ott az életünkben. Olyan kicsi felelőtlenségek is esetleg, vagy végzetes, alapvető, nagy felelőtlenség. Egyáltalán tudjuk-e, hogy mik a mi Urunknak az utasítása, amik szerint élhetnénk? Felelős életet élünk-e?

Nagy veszedelem ez, amire ő itt utal: aki nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, az ítéletre jut. Ettől az ítélettől akar ő mindnyájunkat megőrizni úgy, hogy hallgassunk a szóra, fogadjuk meg az intést, bízzunk a mi Urunkban.

Ennyi volt a szokásosnál hosszabb bevezetés. Most pedig a szokásosnál rövidebben szeretnék a felolvasott igére még néhány utalással csak hangsúlyt tenni.

Zofóniás a három fejezetben, három különböző szemszögből vizsgálja az ítéletet. Az első részben azt mondja el mi Isten ítéletének az oka, a másodikban: mi lesz az Ő nagy ítéletének a mértéke, és a harmadikban: mi lesz annak a következménye, mi jön utána. Talán az első fejezet a legtanulságosabb a számunkra, mert azt mint tükröt magunk elé tarthatjuk, hogy kiderüljön: nem lapul-e ott egy-egy ilyen ok a mi életünkben is.

Mi az Isten ítéletének az oka? Néhányat sorol fel, aztán szinte három pontot tesz, hogy ezekhez hasonlókból sok van még. Azt mondja: az egyik az, hogy Isten mellé oda kerültek idegen istenek is. “Kiirtom erről a helyről a Baalt, hogy még nyoma se maradjon, tisztelőinek és papjainak se.”

Egyébként szinte mindegyik, amit itt felsorol, modern változatban ma is egy az egyben itt van közöttünk, és sokszor bennünk is. Baal volt a termékenységnek a pogány bálványa. Isten is megígérte, hogy ad a házasoknak gyermekeket, ad a földre a munka után termést, de ez kevés az Ő ígérete. Nemcsak benne bíztak az emberek, hanem jöjjön a környező pogány kánaánita népek termékenységi bálványa is, a Baal, mert akkor biztosabb lesz ez meg az, meg amaz. Holott így kezdődik a tízparancsolat: Ne legyenek neked idegen isteneid én mellettem. Íme lettek idegen istenek Őmellette.

A következőben hangsúlyozta ezt az is-t. Azt mondja: vannak olyanok, akik leborulnak az Úr előtt és esküsznek rá, de esküsznek a Molokra is. Ez az is mindig utálatos volt Isten előtt.

Vannak, akik leborulnak a háztetőkön az ég serege előtt. Ez a szintén pogány népekből, főleg Babilonból importált asztrál kultusz volt, hogy az égitesteket isteneknek tekintették és azt gondolták, hogy megvan írva mindenkinek a sorsa a csillagokban. Lásd: asztrológia, amit ma tömegek figyelemmel kísérnek és gyakorolnak. Ennek súlyos büntetése van, ha eljön az Úrnak a napja.

Aztán azt mondja: vannak olyanok, akik idegen ruhába öltözködnek. Ez meg a külföld-majmolás, ami ma társadalmi méretekben dívik. Nincs nekünk nemzeti karakterünk és nem vállalja valaki egy népközösséghez való tartozását, és azokat az értékeket, amik onnan nőnek ki, hanem mindig többnek vagy érdekesebbnek tartja azt, amit importálnak és kész érte nagy árat fizetni akkor is, ha az bóvli. Egyenruhába öltözik egy társadalom, ha az a dívat — már aki megengedheti magának, aztán noha még az sokáig használható lenne, újabb egyenruha következik, ha megengedheti magának, és nem veszi észre, hogy gyámoltalan, semmirevaló bábbá lett. Kívülről diktálnak neki, ő meg majmolja a többieket, meg a mindenkori divatot, főleg, ha az külföldről jön. — Ez itt az asszír divatra utal ez a kifejezés.

“Megbüntetem mindazokat is, akik átugrálnak a küszöbön.” Ez is egy asszír, pogány szokás volt. A szokásosnál magasabbra tették a küszöböt és aszerint várhatott szerencsét, vagy félhetett valami bajtól az illető, hogyan sikerült ide-oda ugrálnia a küszöbön — megvoltak ennek a szabályai, kicsit hasonlított ahhoz, amikor mi a levelet tépkedjük: szeret, nem szeret.

A babonaság áthatja egy népnek a gondolkozását, és észre sem veszik, hogy ezzel semminek tekintik az Urat. Nem az Úr az Isten, hanem a szerencse-istentől remélek ezt vagy azt. És szeretném is megtudni, hogy lesz-e szerencsém vagy sem. És ha démoni kapcsolatokkal rendelkező emberrel találkozom, meg is tudom. Jó pénzért megmondja és valóban úgy is lesz. És ezzel elszakadtam az élő Istentől, mert Ő azt nem tűri, hogy is-is. Szerencse-isten is, meg Ő is olyan kis istenke, aki ott van a tartalékban. Ha szükség van rá, akkor odaszaladok hozzá. Ő ennek a világnak a szuverén Ura, aki szent és vagy így tiszteli valaki, vagy az nem istentisztelet, ami helyett ilyen más istenkékkel keverve lesz a gyakorlata.

Így sorolja ezt tovább Zofóniás. Nem akarom most még hosszabban említeni. Aztán kitér a társadalom erkölcsi életére. Azt mondja: El fog pusztulni ez az egész kalmár-nép. Itt leírja: minden üzletté vált. A szülők-gyerekek üzletelnek egymással, a házastársak üzletelnek egymással, a szerelem is üzleti portékává vált. Mindent meg lehet venni pénzen és közben éppen az élő Istennel való kapcsolatát veszíti el az ember. Aztán az ítéletkor majd csodálkoznak a nagypénzűek is, hogy kegyelmet nem lehet pénzen venni. Azt el lehetett volna fogadni korábban, de most már késő és semmit nem ér a pénzük.

Van itt még egy érdekes és sokak számára érthetetlen kép. Azt mondja: ülnek az emberek mint a seprőn a bor. A seprő az a homok, ami leülepszik az új bornak az aljára. Arról többször le kell fejteni, hogy tiszta legyen. Az íze is aszerint alakul… Senki nem hagyja a seprőn a bort, hosszú ideig meg pláne nem hagyja rajta. A közönynek a szimbóluma ez az Ószövetség könyveiben. Amikor semmi nem érdekel, ülök, mint a bor a seprőjén. Nem gondolkozom, nem tájékozódom, nem akarok sem változni, sem gyarapodni, sem előbbre jutni és főleg lelkileg igénytelenné válik az ember. Ó de sok keserves tünetével találkozunk ennek.

Egyáltalán a fáradt közönynek, az információktól agyondöngölt ember már nem akar befogadni semmit. Egyfajta önvédelem is ez: nem bírom tovább… és ez elkezdődik már a gyerekeinknél, mert agyontömjük őket meg az iskola is. Mindent igyekszik beléjük tömni, és persze, hogy védekeznek egy idő után és azt mondják: köszönöm, többet nem birok. És amit a legkevesebb kockázattal vissza lehet utasítani, azt utasítják vissza. A matematikát meg kell tanulni, mert ha nem, annak azonnal látható következménye lesz. Előbb-utóbb a hegedűtanár is fellázad, ha nem gyakorol hetekig. Isten dolgaival azonban nem muszáj foglalkozni, ott ne lázad fel senki. Ott nem veszi észre, hogy annak is vannak következményei, és annak elsősorban hosszú távon mutatkoznak majd a hátrányai. Esetleg akkor, amikor már nem lehet korrigálni. Az Úrnak ama nagy és rettenetes napján.

Ettől óv minket Isten igéje. Ezért hangzott Zofóniás józanító tanítása is. Ezért hangzik itt ez a szerény igehirdetés is, hogy nehogy késő legyen. Ne gondoljuk azt, hogy a legkevésbé kockázatos az Isten dolgait visszautasítani, hiszen attól függne az egész életünk. Az összes többit is jobban bírnánk, vagy világosabban látnánk mi az, amit nem kell hordoznunk, és nem kell befogadnunk, de mi az, amit feltétlenül be kell, mert attól az életünk függ. Ilyen mércét az Isten igéje adna. Azt kellene mindenek felett megismerni és az egész élet más lenne egy ilyen eltorzult és agyon hajszolt világban is.

A fő bűne azonban a népnek a kevélység. Azt olvassuk itt a 3. fejezetben: “ nem fogsz többé kevélykedni (…) nem leszel többé gőgös.” — az ítélet után. Az Istennel szembeni gőg és kevélység teszi az embert leginkább alkalmatlanná arra, hogy az igét komolyan vegye, változzék és örök élete legyen. Isten a kevélyeknek ellenük áll és az alázatosaknak kegyelmet ád. A kevélyeken nem lehet segíteni, azok kihívták maguk ellen az Istent, azok ellenségei az Istennek.

Ennyit az okokról. Van itt még más is, olvassák el a testvérek otthon. Hogy milyen az ítélet mértéke, arról egészen röviden azt mondja Zofóniás is — amit a mi Urunk, Jézus Krisztus is később tanít —: kozmikus méretű. Az egész teremtett világ ítélet alá kerül, és amikor az Ő második eljövetele bekövetkezik, ez az egész teremtett világ így ahogy van, megszűnik és új eget, és új földet teremt. De nem úgy, ahogy némelyek kezdenek spekulálni, hogy biztos valami meteor becsapódás lesz — hallottam ezt éppen a napokban. Nem beszél meteor becsapódásáról a Biblia. Azt mondja: az égitestek, a kozmosz, ez a föld, minden ítélet alá kerül és megszűnik.

A harmadik fejezetben arról szól, hogy mik lesznek a velejárói ennek az ítéletnek, és mik lesznek a következményei? A bűnösök megbűnhődnek — azt írtja, az alázatosok, akik akkor is bíztak az Úrban, amikor amiatt kimosolyogták őket, azok megdicsőülnek, azokat Ő felemeli, a maradékot összegyűjti — ez nagyon fontos ószövetségi szakkifejezés —, az a kisebbség, amelyik minden körülmények között ragaszkodik Isten kijelentett igéjéhez. Amelyik akkor is igaznak tartja azt, ha körülötte a többség nem hiszi, és ha az események annak az ellenkezőjét látszanak igazolni.

Például: Babiloni fogság. Isten megmondta, hogy hetven év múlva visszajöttök. A többség ezt nem hitte el, de volt egy maradék, amelyik várta mikor jön el a hetvenedik év. Csodálkoztak, hogy már az ötvenedik év után vissza lehetett mennie egy csoportnak, és utána a többinek is. Áldották az Istent, hogy igazat mondott. Akkor is bíztak az Ő ígérete teljesedésében, amikor minden arra utalt, hogy az meghiúsul, az lehetetlen, Isten elfelejtette vagy rosszul értettük. Biztos, hogy nem következik be. A maradék pedig bízott abban, hogy biztos, hogy bekövetkezik. Miért? Mert Ő mondta. És mind igazak és ámenek, amik az Ő szájából kijöttenek. A maradékhoz tartozni ez a biztosítás, a bebiztosítottság. Isten igéjét ennyire komolyan venni.

És a népek megtéréséről is beszél még itt. Azoknak, akik bíztak az Úrban a nehéz időszakban is nagy ígéretet ad. “Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” — Ugyanaz, amiről Jézus beszél: a menyasszony és a vőlegény életének a beteljesedése. Az Ő második eljövetele, amikor a vőlegény magához veszi a menyasszonyt. A hívők közösségét, az egyházat. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. “Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! — ezt mondja az Úr.”

Jellemző az is, hogy ez az utolsó mondata ennek a prófétai könyvnek, amelyik az ítéletről beszél. Igyekszik határozottan, néha keményen kijózanítani bennünket, de ugyanakkor ott ragyognak Isten ígéretei felette, amik egészen bizonyos, hogy be is fognak teljesedni.

Mivel pedig mindez így van, a könyv közepén olvasottak szeretném befejezni. Ezt mondja Isten: “Szedd össze magad, szállj magadba te szemérmetlen nép, mielőtt bekövetkezik az ítélet, mielőtt rátok tör az Úr izzó haragja, mielőtt rátok tőr az Úr haragjának napja! (…) Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján!” (2)

Ádventi előkészületre nem is lehetne mást mondani, mint hogy: szállj magadba! Csendesedjünk el Isten előtt, tartsunk önvizsgálatot, mielőtt bekövetkezik az ítélet.

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert a mi örök ítéletünket te elszenvedted a kereszten. Köszönjük, hogy halálod a mi örök életünk forrásává lett. Segíts minket, hogy igazán összeköltözzünk, és együtt éljünk veled. Hogy majd ama napon hadd halljuk tőled: gyertek én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, ami számotokra készíttetett.

Őrizz meg minket attól, hogy csak halljunk rólad ezt, azt, de ne ismerjünk téged. Nehogy azt kelljen mondanod: távozzatok, nem ismerlek titeket. Szeretnénk téged egyre jobban megismerni, veled tölteni minden napunkat. Veled folyamatos imádságos párbeszédben maradni. Keresni akaratodat és cselekedni azt, amit mondtál.

Köszönjük, hogy azt ígérted, hogy aki a te akaratodat cselekszi, az a te barátod. Hadd töltsük el ezt a testben hátralevő időt úgy, mint a te barátaid. Köszönjük, hogy nekünk is készítettél helyet az atyai házban. Köszönjük, hogy az a mi igazi örök lakásunk. Segíts úgy hinni benned, követni téged, hogy elfoglalhassuk majd azt a helyet. Addig pedig, amíg itt kell küszködnünk, harcolnunk önmagunkkal, bűneinkkel, a te ellenségeiddel, sokféle kísértéssel, adjon nekünk győzelmet éppen ez a veled való közösség. Hadd mélyüljön, erősödjék napról napra ez a mi közösségünk.

Áldd meg a mi ádventi időnket. Segíts minket, hogy valóban tudatosan, felelősen, örömmel készüljünk a veled való találkozásra. Köszönjük, Urunk, hogy egyszer eljön az a nap, amikor vége lesz annak, hogy hitben járunk és meglátunk majd téged is úgy amint vagy.

Ámen