JÉZUS ÁRULÓJA

 

 

 

Lekció: Zsolt 141

 

Alapige:

“Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: “Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem.” Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél? Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett. Intett neki Simon Péter, hogy tudakolja meg, ki az, akiről beszél? Az ráhajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: “Uram, ki az?” Jézus így felelt. ”Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom.” Bemártotta tehát a falatot és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának, és akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: “Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!” Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki. Egyesek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondja neki Jézus: “Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre”, vagy azt, hogy a szegényeknek adjon valamit. Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt.

Amikor kiment, így szólt Jézus: “Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne, ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Simon Péter megkérdezte tőle: “Hova mégy?” Jézus így felelt: “Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, de később majd követsz.” Péter így szólt hozzá: “Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted!” Jézus így válaszolt: “Az életedet adod énértem? Bizony, bizony, mondom néked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

 


 

Imádkozzunk!

Urunk Jézus, köszönjük neked azt, hogy nap mint nap magad elé engedsz minket. Köszönjük végtelen türelmedet. Urunk, hányszor hallottuk, halljuk a te hívásodat, és nem vesszük, nem veszünk komolyan. Áldunk, mert a te csodálatos szereteted melegében megolvadhat a mi mindenre hajlamos, hideg és kemény szívünk is.

Urunk, kérünk, bocsásd meg sokféle engedetlenségünket és tagadásunkat, szavainkat, amellyel nem vállaltunk téged, hanem vetettük a tagadás magvait, és arattuk az árulás gyümölcsét!

Bocsáss meg nekünk, kérünk, és légy bennünk a soha el nem apadó, örök életre buzgó víznek forrása, s aztán a belőled áradó szeretet hadd áradjon rajtunk keresztül ebbe a világba, amely olyan sóvárogva várja az Isten gyermekeinek a megjelenését!

Kérünk, Urunk, hogy szólíts meg minket, segíts, hogy tudjunk rád figyelni!

Urunk, úgy van az, ahogy énekeltük, hogy sokfajta földi jó és bűn, sőt földi örvény köt minket, s a végére majd összeroskadunk. De köszönjük azt, hogy akármilyen messzeségből, s akármilyen szívvel eléd állhatunk most.

Urunk, olyan nagy kegyelem a gyülekezet közössége, s az, hogy eljöttél ide közénk, te magad megállsz a középen, és azt mondod nekünk: békesség néktek. Urunk, ez a békesség kell nekünk. Valljuk, hogy e nélkül nem tudunk élni. Add hát nekünk, kérünk!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Egy középkorú férfi a következőképpen írt az életről: “Némelyek eredményekhez jutnak, mások pedig következményekhez. Némelyek tudják, hogy annak, ahogyan élnek, lehetnek eredményei és következményei is. A döntésekben látszólag szabadon választhatunk, de abban már nem vagyunk szabadok, hogy szabadon válasszuk meg a döntéseink eredményeit. Ha az ember megkísérli, hogy akár a saját sorsát, akár a világegyetem sorsát a saját kezében tartsa, annak mindig megvannak a maga súlyos következményei. Ha megvizsgáljuk a világot – folytatja –, azt látjuk, hogy törvényei vannak. Így teremtetett. A pilóták tudják, hogy repülés közben minden pillanatban engedelmeskedniük kell azoknak a törvényeknek, amelytől a repülés függ. A levegőben nem lehet pihenőt tartani. Ez az aviatika törvénye. Vagy engedelmeskedsz vagy véged van. Miért lenne más ez a szabály az élet, Isten és az ember viszonylatában?”

Miért lenne más ez a szabály az élet, Isten és az ember viszonylatában? Ennél sokkal egyszerűbben és világosabban fogalmazza meg ugyanezt a Szentírás a Galatákhoz írt levélben. A 6. fejezetben ezt olvassuk: “amit vet az ember, azt aratja is.”

Vajon igaz ez a törvény a tanítványi körre is? Azokra, akik Jézushoz a legközelebb állnak? A felolvasott rész egy nagyon szűk körű beszélgetésről számol be. A Mester és a tizenkét tanítvány ültek le egyszer, végre zavartalanul. Senki más nem volt ott a közelben. Hallgathatták Jézus tanítását, és csak ők figyelhettek rá.

Mindnyájan Jézus tanítványai, s mégis milyen nagy a különbség közöttük? Az indulatokban, a szándékokban, a szeretetben, az odafigyelésben, az odaszánásban, az engedelmességben. Másképpen követte Júdás Jézust, és másképpen követte Péter, vagy éppen János.

Először ebben a részben az evangélista Júdásról beszél, s aztán Péterről. Kövessük mi is ezt a sorrendet!

Az mindenképpen megdöbbentő, hogy Júdás is Jézus tanítványa volt. Sőt, azt olvassuk, hogy maga Jézus választotta ki őt is a másik tizeneggyel együtt.

Mit látott Júdás Jézus mellett? Pontosan ugyanazt, amit a többiek. Ott volt Jézus mellett, látta az Ő tiszta tekintetét, a szemébe nézhetett. Beszélgettek a legbensőbb hitbeli kérdésekről. Ugyanúgy tudhatta az t Jézus csodái után, hogy Ő az Isten Fia, mint a többiek. Látta, ahogy a vakok visszanyerték a látásukat. Látta, hogy megérint egy leprást, és az megtisztul. Látta Júdás, ahogy a halál helyén élet lesz, Lázár kijön a sírjából. Látta, hogy milyen áldott, tiszta és szent szolgálata és élete volt Jézusnak. Ott volt a hegyen. Végighallgatta a hegyi beszédet. Hallotta a boldogmondásokat. Három évet együtt töltött Júdás is Jézussal. Ugyanolyan lelki hatások érték, mint a többieket. És, mégis! Ez a két szó: és, mégis, olyan szomorúan cseng, mert ez azt jelenti, hogy mégis, mindennek ellenére mi lett Júdással, és mi lett Júdásból. Ami a többiek számára az üdvösséget jelentette, az Júdás életében kicsavarodott, és számára a kárhozatot és a pusztulást jelentette.

A Szentírás azt mondja, hogy az igazság, Jézus, szabaddá teszi a hívőket. Akik Hisznek Jézus Krisztusban, az igazságban, azok szabadokká válnak. Szabadokká válnak mindattól, ami nem az Isten szerint való. Ez egy folyamat az életükben. Elkezdődik azzal, hogy megismerik Jézust, s aztán folyamatosan átélik a szabadítás csodáját. Ahogy öregszünk, úgy döbben rá a hívő keresztyén arra, hogy Isten az Ő kegyelménél és szereteténél fogva folyamatos szabadítást végez.

Hol kezdődött Júdás szívében a Jézustól való elpártolás? Sokan talán azt gondolják, hogy ott, hogy megtagadta nyíltan Őt, pedig ez nem így van. Ott kezdődött, testvérek, hogy belül, a szívében a kicsiny bűnöket, a sötétséget nem vette komolyan. Talán azt mondhatta, hogy ez nem olyan fontos kérdés. Ott volt a szívében a tagadás csírája, de ezzel nem ment oda Jézushoz, magában tartotta, visszatartotta, melengette, vagy foglalkozott vele, vagy nem vette komolyan. De ott volt a szívében, és ezt nem jól kezelte. Nem vitte oda Jézushoz, nem mondta meg nekik őszintén: “Uram, nagyon szégyellem, bocsáss meg, ne haragudj, kérlek, de szörnyű gondolatok kínoznak. Állandóan az van a szívemben, hogy tagadjalak meg téged, áruljalak el, pénzért adjalak el. Ez borzasztó, én magam sem bírok vele. Segíts rajtam, kérlek!” Ez lett volna a megoldás Júdás szívbéli állapotára. De ő rejtegette a dolgot Jézus előtt, rejtegette magát is. Ha odament volna Jézushoz, akkor talán minden másképpen folytatódik, akkor Jézus segített volna Júdáson. De ő nem így tett, hanem bezárta a szívét még Jézus előtt is. Így Isten áldott ereje nem tudta megőrizni Júdást. Nem tudta megőrizni. Így vagyunk mi mindnyájan a kísértés órájában. Ha csak akkor kiált valaki az Istenhez: Isten most segíts, mert most nagy szükségem van rád, akkor általában a dolog nem szokott működni. Isten van olyan kegyelmes, hogy időnként még akkor is segít, és így is. De, ha a gyerek karácsony előtt kér mindig a szülőtől csupán valamit, meg akkor beszél vele mindössze, és egy év során soha többet nem, az akkor nagyon szomorú dolog.

Júdás elárulta Jézust harminc ezüstért, egy rabszolga áráért. Testvérek, a bűnök megvallásának a halogatása pontosan olyan veszélyes, mint mikor valaki ül a Niagara vízesés fölött a folyón egy csónakban vagy egy hajóban. Elmegy a tábla mellett, amelyre kiírták: ha valaki ezen túlmegy, nem tud már visszafordulni. Olyan erős onnan már a víz sodrása, hogy a legerősebb hajómotor sem birkózik meg azzal az erővel, menthetetlenül lezuhan a hajó vagy a csónak is a vízzel együtt.

Ha valaki tartogatja, melengeti a szívében a sötétséget, a bűnt, az engedetlenséget hosszú távon, újra és újra, az sajnos nem számíthat arra, mert képtelen már megragadni a kegyelmet, nem számíthat arra, hogy Isten tud rajta segíteni. Amikor Júdás még megtehette volna, nem fordult vissza, és a szívében lévő tagadás győzött benne, és elárulta a mesterét. Ki hitte volna Júdásról, hogy ilyen mélyre süllyed?

Az elmúlt héten nagyon sok lelkigondozói beszélgetés volt, és a hét végére újra és újra ez a kép jött elém, hogy a legtöbb ember nem hiszi, hogy az emberiség olyan mélyre süllyedt, amilyen mélyre süllyedhetett akár csak a délszláv háborúban. Gondolkodás nélkül, tömegével betegeket, öregeket és gyerekeket mészároltak le. És sokan még mindig merik azt mondani, hogy az ember nem süllyedt olyan mélyre, ahogy azt a Szentírás mondja.

Örökre megsebezte egymást két nemzetiség, és talán soha többet nem tudnak békességben élni egymás mellett. Csak naiv elképzelés, hogy majd az a két nemzet boldogan és békességben, egy országon belül fog együtt élni, míg meg nem halnak. Ez elképzelhetetlen, lehetetlen.

Az is érdekes, hogy az embereket nem kell rávenni a rosszra. Azt tudjuk mi magunktól is. De szülők és pedagógusok mennyit kínlódnak a gyerekekkel, még azt az egy kicsiny szót, hogy köszönöm, végre meg tudják tanítani nekik. Mennyi kínlódás, hogy valamifajta jólneveltség látszódjék rajtuk, s időnként az asztalnál még így is kibukik az őstermészet belőlük.

Egy parasztember mondta: “Kérem, a gazt nem kell vetni, az nő magától.” Amikor megpróbálták, hogy csak gyomnövényt ültettek, mert némely gyomnövény takarmányozási célra alkalmas lenne, az meg nem nőtt. Csak a kultúrnövény mellett. Arra tekeredik rá, vagy azt fojtja meg, mert ez az életére a jellemző.

Az első bűnmag az Isten elleni lázadás magja iszonyatos módon termeli újra önmagát, szóródik szét az emberi szívekbe, és okozza milliók halálát.

Az emberek nem hiszik el azt, hogyha nincs igazi szeretetközösség Jézussal, akkor nem tud hűségesen megmaradni Jézus mellett, akkor elárulja Őt úgy, ahogyan ezt Júdás tette.

Testvérek, Júdásnak még szolgálata is volt. Ő kezelte a pénztárat. Annak a piciny közösségnek – mondhatnám így is, gyülekezetnek, amelynek Jézus volt a Pásztora, és a tizenkét tanítvány voltak a tagjai – Júdás volt a pénztárosa. Az egyik legbizalmasabb feladat, szolgálat a gyülekezeten belül. Ő volt a pénztáros. Ő kezelte a piciny közösség vagyonát. Milyen felelősségteljes szolgálat Jézus mellett?

Még valami tisztsége, szolgálata is lehet valakinek, de ha a szívét nem adja oda Jézusnak, az egészen tragikus következményekkel járhat.

A 30. vers szerint Júdás Jézus kezéből kapja a falatot, kimegy abból a teremből, ahol voltak, és elárulja Jézust. Még a szájában van a falat, amit a Mester ad neki oda, és már útban van a kárhozat felé.

Nem elég olvasni a Bibliát, nem elég imádkozni, nem elég az erdő csöndjében az Istennel együtt lenni, vagy a lakás csöndjében. Nem elég csupán az úrvacsorával élni, ha az életünk Ura nem Jézus, túl sokra nem megyünk mindezzel. Fontos mindezt tenni. Ha csupán ennyi, és nem Jézus az Úr az életünkben, ha ezt nem deklaráltuk, ha ezt nem mondtuk ki, ha Ő nem tud róla, s ha ez nem valóság a szívünkben, nem megyünk vele semmire sem. Ugyanoda jutunk, ahova Júdás jutott, s aztán Péter is.

Hosszú időn át Jézus mellett lenni úgy, hogy nem hívom be az életembe, nem adom át a rendelkezési jogot magam fölött neki, rettenetesen veszélyes dolog. Lehet a szánkban Istent dicsőítő ének, lehetnek igék a szánkban, beszélhetünk még akár az Istenről is, de a szívünk nem az Istené, nem megyünk vele semmire. Ha a gyakorlati életben nem vele élünk, nem belőle, általa élünk, életveszélyes helyzetben vagyunk.

Pál apostol azt mondja a Római levél 7. fejezetében: “Nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok.” Hát, nem azt teszi a normális ember, amit akar, hanem azt, amit nem akar? Ez is törvény ám! A bűn törvénye. A bűn zsoldja, fizetsége, következménye: halál. Ha valaki nem Jézussal jár, nem azt teszi, amit akar, hanem vele azt tesznek, amit mások akarnak. S ez nagyon sokszor kiderül újra és újra.

Figyeljük meg a Szentírás tanítását: az ember elvetette a bűn magvát, a szakítás az Istennel, ez a bűneset magva, a bűn magva, s azóta folyamatosan aratjuk ennek a rossz döntésnek a következményét. S ráadásul még az is megtörtént, hogy mi vetettük el a bűn magvát, s valaki mást öltek meg helyettünk. Elvetettük a bűn, az engedetlenség magvát, és Jézust feszítették helyettünk, értünk és miattunk keresztfára. Mi lázadtunk fel, és Őt ítélték halálra, és végezték ki.

Egyetlen egy lehetőség van arra, hogy ez alól az ítélet alól megmeneküljünk, hogy Jézushoz fordulunk. Ha odamegyünk hozzá, akkor kerüljük el az Isten jogos ítéletét.

Júdás nem azért lett áruló, mert rosszabb volt, mint a többi tizenegy, hanem azért vált árulóvá, mert Jézus nem lakott ott az életében, a szívében. Soha nem adta oda igazán az uralmat Jézusnak az élete fölött. Soha! Ha megnézzük a leírtakat: Júdás Jézust mindig Mesternek szólítja. Egyszer sem mondja neki azt, hogy Uram. Nagy különbség! Jézus mindig csak “Mester” maradt a számára. Sose mondja azt, hogy Uram. Nagyon sokan meg azt mondják, hogy Uram, Uram, de nem cselekszik azt, amit Jézus mond.

Nem lehet úgy valakinek jó, Isten szerint való a szolgálata, az imádsága, a bibliaolvasása, az odaszánása, hogy az élete fölött nem Jézus az Úr.

Testvérek, lehet kérni a bizonyosságot Istentől, ezt Ő megígérte. Azt mondja, hogy aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Kérdezd meg Őt! Ő a legilletékesebb erre, hogy válaszoljon. Uram, Úr vagy már az életemben, vagy pedig csak melletted vagyok, mint akkor Júdás, meg még akkor Péter. Csak melletted szolgálok neked, vagy veled élek, tied az életem. Örök életem van-e?

Olyan jó lenne, ha a csöndben most ez mindenki merné feltenni Istennek. Uram, mi a te válaszod? Jézus, mi a te válaszod? Vagy, ha valaki csak ott áll: Mester, te mit mondasz erre? De szólítsuk csak Őt nyugodtan Úrnak, mert az. Mi a te válaszod erre? Tied az életem? Az örök élet vár, vagy a kárhozat? Vegyük a bátorságot, kérdezzük meg tőle! És Ő őszintén fog erre a kérdésre válaszolni.

Van bizonyosság. Aki azt kérdezi Jézustól, hogy hol áll az élete ebben a kérdésben, az Jézustól kap választ.

A másik tanítvány Péter, akire érdemes egy pillantást vetni. Ő annyira meg volt győződve a saját hitének erejéről, hűségéről, a bizonyosságról, hogy ezt mondja: Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted. Jézus így válaszolt: “Az életedet adod énértem, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. Az evangéliumok részletezik azt, hogy Péter képes lett volna tényleg odaadni az életét – legalábbis ő úgy gondolta –, annyira bízott önmagában, saját buzgalmában, hitében, erejében, meg ki tudja még mi mindenben. Uram, az életemet adom érted. S aztán ugyanolyan rútul, csúnyán és sötét módon elárulta Jézust.

Valaki ezt így mondta: “Először Jézusnak kellett Péterért meghalnia, hogy aztán Péter meg tudjon halni Jézusért.” Testvérek, milyen nagyképűen tudunk mi nyilatkozni? Tényleg megdöbbentő. Milyen könnyen fogadkozunk? Ahogy nem régen egy házasságkötés előtt, amikor beszélgetünk a házasulandókkal, mind a ketten olyan egyértelműen kijelentették, hogy nekik erre nincs szükségük. Ők mind a ketten elváltak, tudják, mi a a házasság. Tényleg tudják. Őnekik nem kell részletezni, hogy a fogadalmat hogy kell elmondani. 100%, hogy nem fogják eltéveszteni, semmi baj nem lesz, kérem. Aztán az esküvőn mind a ketten eltévesztették a fogadalmat, és belezavarodtak. De hát, olyan magabiztosak voltak.

Sokszor nem így van ez mindnyájunkkal? Uram, az életemet adom érted. De amit az Isten mond, azt nem vagyunk hajlandóak megtenni.

Testvérek, Isten nem úgy kéri az életünket tőlünk, hogy haljunk meg érte. Lehet, van, akinek az a kegyelem jut osztályrészül, hogy mártírja lehet Krisztusnak. Keveseknek adatik ez meg. Ő úgy kéri az életünket, hogy adjuk neki oda rendelkezésre. Ez sokkal nehezebb. Odaadni mindenünket: az időnket, a lelkünket, a testünket, a pénzünket, a családunkat, a jövőnket, a nagy öntudatunkat, az akaratunkat. Azért nem szeretjük ezt az egész kérdést, mert abba bele kell halni. Hát, ha nem az én akaratom teljesül, hanem az Istené, akkor az nekem halál. Ha az lesz velem, amit Ő akar, akkor nem az lesz, amit én akarok. Ezért irtóznak olyan sokan az engedelmességtől, mert a végén még akkor az fog történni, amit az Isten akar, s nem tudják, hogy az a legjobb a számunkra. Sok-sok hitben járó idős ember mondhatja már ezt el: egy jó döntése volt, minden alkalommal, amikor azt tette, amit az Isten mondott. Az mindig jó döntés volt. Amikor a saját akaratát hajtotta végre, lehet, hogy az elején jónak tűnt, mert vannak utak, amelyek az elején jónak látszanak, de a vége pusztulás volt.

Én azt kérem mindenkitől, hogy ne akarjuk mi az életünket odaadni Jézusért, hanem adjuk oda az életünket Jézusnak. Boldog, kiegyensúlyozott, igazán hitben járó emberek csak akkor leszünk, ha lemondunk minden saját dicsőségről, ha merjük vállalni ezt a látszólag megalázó dolgot, hogy odaadjuk önmagunkat Jézusnak.

Jézus új parancsolatot ad az övéinek. Azt mondja, hogy szeressétek egymást. Testvérek, ez a világ egyre könyörtelenebb és hidegebb lesz. Szülő elárulja a gyerekét. Cserbenhagyják sorozatban apák a gyerekeiket, anyák a gyerekeiket. Gyerek elárulja a testvérét, férj a feleségét, feleség a férjét. Sok szomorú történetet kell végighallgatnom újra és újra. Eláruljuk egymást. Ember az embert, s megint újra és újra, folyamatosan ember farkasa a másik embernek.

Mi kik vagyunk ebben a világban? Áruló Júdások, vagy áruló Péterek? Vagy olyan tanítványok akarunk lenni, és Isten segítségével ez lehetséges, akik vigasztalásként élnek ebben a világban. Akik könnyeket törölnek, akik leülnek egy magányos ember mellé, és testvérükké válnak, akik békességszerzők a háborúság idején. Kik vagyunk mi ebben a világban? Bocsánat, hogy így mondom. Nagyszájú fogadkozók, árulók, vagy Krisztuskövető tanítványok? Vagy olyanok vagyunk, mind a Zebedeus fiak, akik a két legjobb helyet szerették volna Jézus mellett? Annyifajta gondolat és indulat kavaroghat bennünk. Csak a mindenható Isten tudja a szívünkben az indulatokat a helyére tenni.

Testvérek, amit vetünk, azt aratjuk. Ha vetjük az engedetlenség magvát, akkor aratni fogjuk az árulás gyümölcsét. Kő kemény törvény. A levegőben nem lehet pihenni. Ha vetem az engedetlenség magvát, előbb vagy utóbb aratom annak a következményét, az árulás gyümölcsét. Hallgatok, amikor meg kellene szólalni az Isten ügyével kapcsolatban. Nem merek bizonyságot tenni. Homályos célzásokat tesz valaki arra, hogy valakinek kell lenni fölöttünk, de nem tudja mondani azt, hogy Jézus, az én Uram és Megváltóm. Ez sokszor a hitben erőseknek sem esik könnyen. Nehezen megy időnként a bizonyságtétel, de győz mégis a Krisztus ereje, és tudják mondani, és tudnak úgy élni.

A júdási, a péteri indulat jellemző ránk, vagy az jellemző az életünkre, amit a második Korinthusi levélben olvasunk (2Kor 9,) “Aki bőven vet, az bőven is arat.”

Hadd kérjem azt, hogy merj mindent, az utolsóig belevetni az Isten kezébe, odatenni! És akkor fogod aratni az engedelmesség gyümölcsét: az áldást, a békességet, a jólétet a szó mindenfajta értelmében. Aki bőven vet, bőven fog aratni.

Valakivel találkozott a lelkésze – több hónapja nem látta az istentiszteleten –: “Mi van magával, hogyan van?” – kérdezte az illetőt. Köszönöm, rosszul – jött a nem várt felelet. De hát, mi baja van? Beteg vagy megbántották? Talán így is lehet mondani – válaszolta az illető, hogy beteg vagyok, de nem külsőleg, nem testileg, hanem a lelkem beteg. Már a Bibliát sem nyitottam ki hónapok óta, pedig azelőtt nap mint nap kenyér volt a számomra. Talán így is lefordíthatnánk ezt a pár szót, ezt a választ, ami elhangzott, ahogy írja az illető lelkész: Piszkosan menjek a tiszta vízbe? Piszkos kézzel nyúljak a szappanhoz? Lázas állapotban kiáltsak hőmérő után? Betegen menjek orvoshoz?

Testvérek, Jézus pont ezért jött, hogy megmossa a szennyeseket, hogy megtisztítsa a bűnösöket, hogy eltörölje a mi álnokságunkat, hogy meghaljon a mi vétkeinkért. Arra biztat most mindnyájunkat, akik itt vagyunk, hogy gyere úgy, ahogy vagy! Koszosan, szennyesen, bűnökkel megterhelve, kötelékekkel. Nincs Jézuson senki kívül ezen a világon senki, aki meg tud minket szabadítani. Az Ő neve, az egyik jelentése az, hogy Szabadító. Akarsz szabadulni? Akkor Jézus megszabadít.

Júdás és Péter élete két irányba folytatódik. Júdás is rájön, hogy tévedés volt, sőt szörnyű bűn Jézus elárulása, de a Nagytanácstól nem remélhetett bocsánatot. Elment és felakasztotta magát. Péter is elárulta Jézust, de odament Jézushoz. Így írja le a Biblia, hogy a szemébe nézett Jézus, Péter pedig Jézuséba. Péter keservesen sírva kiment, mert rádöbbent azután, miután megszólalt a kakas, hogy milyen hazugság volt az a nagy szájú fogadkozás. Mennyit ér az ő hite meg az ő hűsége. Semmit. Erre telik tőle, meg sokszor tőlünk is. Így Péter Jézustól bocsánatot kapott.

Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy új parancsolatot adok néktek, hogy szeressétek egymást. És Jézus mindjárt bizonyítja és megteszi amit mondott, abban a pillanatban. Az áruló Péter odafordul hozzá, s kap bocsánatot, mivel Jézus szerette Pétert, még így is: piszkosan, mocskosan, az áruló Pétert, de Jézus szerette Pétert.

És Péter is szerette Jézust. A tagadás után már igazán szerette Jézust, és kész volt érte mindenről lemondani, és ezt nem Jézus mondja neki. Ez már belülről fakadt, mert ez a szeretet megváltoztatja az embert, testvérek. A nem hívőket meg a hívőket egyaránt. Folyamatos változás lesz az életben. Ha belülről fakad Krisztus szeretete, az megváltoztat minket. Ezért aztán Péter kerüli mindazokat a bűnöket, mert van hozzá ereje, amelyek megszomorítanák Jézust. Mert a bocsánat után az ember lesz más. Egyszerűen más emberré leszünk. A találkozás után Krisztussal, más emberré leszünk. Nem a külső körülmények hatnak, vagy többé már nem úgy, hanem belülről van új szívünk, és abból új gondolat, szándék és cselekedet származik.

Péter először a halászbárkáját adja oda Jézusnak, használja belátása szerint. A tied Uram. Aztán a bűneit, mert azok másoknak nem is kellettek. Aztán az uralmat is odaadja az élete fölött Jézusnak, és a végén – a keresztyénüldözés idején – odaadja az életét is. Ez már nem hősködés. Ez valóság. Ez valóságos szeretet. Már nem szól egy szót sem. Csöndben Jézus mártírja lesz. Micsoda különbség! A fogadkozás meg az engedelmes, csöndes cselekedet. Az áldozat, a szeretetből fakadó hitvallás akár a mártíromságig is.

Gyere úgy most Jézushoz, ahogy vagy! Vesd a terhedet a kezébe, az Ő áldó kezébe, az Ő véres kezébe, az Ő áldott kezébe, s akkor átéled a szabadulást és a szabadítást. Aki tőle kap új életet, az tud ebben a világban, amely annyira elfordult az Istentől kezdettől fogva, ezt a szeretetet és azt a hűséget sugározni, amiről Jézus beszél. Az tud hűséges, boldog és szerető tanítványként osztogatni. Adni azt, amit Jézustól kapott. Bőven vetni az Ő dicsőségére. Így lesz és lehet az áruló és bukott tanítványokból még Jézus közelében is hitvalló és megújult életű tanítvány valaki.

 


 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, köszönjük neked a teljes bocsánatot, és az újrakezdés lehetőségét. Hálásak vagyunk azért, Urunk, hogy amikor feléd nyúlunk, akkor látjuk meg, hogy te már aláhajoltál felénk, hozzánk, ezért kereshetünk téged.

Köszönjük, hogy szólsz hozzánk, szeretetre méltó, érthető, s ami a legfontosabb, megváltó, szabadító szóval. Nagy szükségünk van arra, hogy megértsük: te törődsz velünk és megszabadítasz minket.

Kérünk, fogadj vissza minket! Kérünk, fogadj el minket, tékozló, tagadó gyermekeidet! Áldunk és dicsőítünk, Urunk azért, hogyha valaki téged megismer, Örök élete van annak.

Ámen.