JÉZUS ÖRÖK

 

 

Alapige: Zsid 13,8

“Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy szívünkből alázhattuk meg most magunkat és kiálthattunk sok nyomorúságunkból hozzád. Hisszük, hogy parancsolsz a fellegeknek is, és oda adsz esőt, ahova akarsz, és onnan vonod meg, ahonnan akarod. Kiáltottunk már hozzád nagy szárazság idején is, most azért könyörgünk: légy irgalmas nekünk, és ne engedd, hogy tovább pusztítsanak a vizek!

Könyörgünk a kenyerünkért, ami víz alá került. Könyörgünk az otthonokért, amiket elmosott az ár. Emberekért, akik otthon nélkül maradtak. Könyörgünk mindannyian, és eléd hozzuk a magunk személyes nyomorúságait is, de a nyomorúságainkról mindig a bűneink jutnak az eszünkbe. Nemcsak számtalan nyomorúságunk, hanem számtalan bűneink is van. Magasztalunk azért, mert kegyelmed nagyobb, mint minden mi bűnünk. Áldunk téged, aki bővölködsz a kegyelemben és gazdag vagy a megbocsátásban.

Kérünk, valóban ne a bűnünk szerint, hanem a te nagy irgalmad szerint cselekedj velünk. Ne mireánk nézz, hanem egyszülött Fiadra, Jézusra, és őérette könyörülj meg rajtunk.

Kérünk, legyen a te ajándékod most ez a csendes óra is. Köszönjük, hogy félre tudtunk tenni mindent, és engedtünk a te hívásodnak. Hadd jussunk el egészen hozzád, élő Urunk, feltámadott Jézus Krisztus. Legyen számunkra a te szavad ír és gyógyító erő. Te beszélj most velünk, és Szentlelkeddel győzz meg minket arról, hogy micsoda az igazság.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Nem tudom, mennyire érzik a testvérek, milyen komoly ítélet rajtunk ez a sok víz és az a kár, ami ennek a következménye. Jó lenne, ha igazán megaláznánk magunkat Isten előtt, úgy ahogy a hívők szok-ták az ítélet idején, és úgy énekelnénk ezt a bűnbánó imádságot, a 214. éneket: “Sok nyavalyánkban Atyánkhoz kiáltunk.” —

Arra kértek, hogy a jövő évi Kálvin kalendáriumba írjak egy igetanulmányt ennek a textusnak az alapján. Ahogy beleástam magam, Isten sok örömüzenetet engedett megértenem, s arra gondoltam, jó lenne ezt a testvérekkel is megosztani.

Ez a mondat a Bibliában tipikusan olyan ige, amit így magában nem lehet helyesen értelmezni. Jó lenne, ha ránevelnénk magun-kat arra, hogy soha semmilyen igét az ösz-szefüggéséből kiragadva ne kezdjünk el ma-gyarázni. Így is van értelme, és így is nagy örömhír, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, de ha megnézzük, mi van előtte és mi van utána, akkor bomlik ki igazán és lesz nagy evangélium a számunkra.

Egy gondolatmenet közepén helyezkedik el ez a mondat. Hogy kezdődik ez a gondolatmenet? Ószövetségi idézeteket idéz a levél szerzője. Olvasom az 5-9. verseket és ebben van középen a nyolcadik. “Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; úgyhogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat nékem? Emlékezzetek meg a ti előjáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni, mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát se veszik azok, akik azok körül járnak.”

Miről van itt szó?

A gyülekezet elöljáróit említi ez a szakasz. Egyáltalán nem volt mindegy az első időkben sem, hogy milyen elöljárói voltak egy-egy gyülekezetnek, s hogy egyáltalán voltak-e elöljárói. Hiszen a jellemző az volt, hogy Pál apostol és munkatársai például gyülekezetről gyülekezetre jártak. Vagy éppen, hogy az ő evangélizálásuk nyomán jöt-tek létre kicsi gyülekezetek, keresztyén közösségek. Ott voltak egy rövid ideig, s akik hitre jutottak, azokat megbátorítván, magukra hagyták, mert menni kellett tovább.

Még ha hosszú időt töltött is Pál egy-egy nagyobb helyen: Korinthusban, Efézus-ban, az sem volt több másfél évnél. Az volt a leghosszabb. Aztán később levelekkel pró-bálta tanítani, irányítani, bátorítani a magukra maradt keresztyéneket. Eközben azon-ban Isten kinevelt a gyülekezetekben olyanokat, akiknek adott valamilyen kegyelmi ajándékot, és ezek az emberek erővel, világosan hirdették Isten igéjét. Óriási ajándék volt ez egy-egy gyülekezetnek, ha volt egy állandó pásztora, aki ismerte a juhokat, aki ismerte a helyi körülményeket, akinek volt a Szentlélektől kapott világossága és határozottsága, és bátorította, vezette, lelkileg táplálta a gyülekezetnek a tagjait.

Sokat ért egy-egy ilyen lelki vezető, elöljáró éppen azért, mert az volt a helyzet, amit itt olvastunk: tele voltak tévtanítókkal. Kicsi keresztyén közösség, egy pogány ten-gerben. Állandóan éri a pogány hatás őket, és támadnak konjunktúra lovagok, akik meg-próbálják elegyíteni a pogány tanításokat és életgyakorlatot azzal, amit a keresztyén gyü-lekezetben hallottak, hogy így eladják magukat, mint tanítót. Minden elegyítés azonban tévtanítást rejtett magában. “Különböző és idegen tudományok által pedig ne hagyjátok magatokat félrevezettetni, mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát nem veszik azok, akik azok körül járnak.”

Vagyis próbálták a kegyelmet megismert hívőket visszarángatni a törvények kö-zé: ha ezt meg azt nem eszel, ebből ennyit eszel, abból semmit sem eszel, akkor vagy jó keresztyén. Itt a levél írója azt mondja: ti már tudjátok, hogy nem erről van szó, hanem Isten kegyelmét kell megismernetek. Kegyelemből élünk. Elég neked az én kegyelmem. Erre kell hagyatkozni, és így lehet növekedni a hitben, nem pedig bizonyos előírások megtartásától lehet remélni az üdvösséget vagy a szent életben való előrehaladást. Ezt tanítják a tévtanítók, — de voltak a gyülekezetben elöljárók, akik azt tanították, amit közvetve Jézustól tanultak, és ez sokat jelentett. (Nem véletlen az, hogy ebben a fejezetben háromszor is van szó az elöljárókról.)

Annál nagyobb veszteség volt, ha meghalt egy ilyen elöljáró. Itt erről van szó. Az I. század vége felé már temettek is a keresztyén gyülekezetek. Az valóságos csapás volt, ha egy tisztán látó, határozott, bátor, jó igehirdető, hűséges pásztor kidőlt, s ott maradt a nyáj pásztor nélkül. Ott maradtak a tanítványok tanító nélkül. Megszokták azt, hogy hallanak világos igei útmutatást. S nem volt, akitől halljanak. Megszokták azt, hogy lehet menni a hétköznapi problémákkal valakihez, és az mintegy Isten embereként, Isten útmutatását közvetíti. Tu-dunk engedelmeskedni, tudjuk, mit csináljunk, mert rajta keresztül megmondja Isten. Most nincs az, akin keresztül megmondta. Mi lesz most?

Túlélik-e ezek a csecsemőkorban levő hívők ezt a magukra hagyatottságot? Anyát-lanokká váltak, nincs, aki tejnek italával táp-lálja őket. Túléli-e a nyáj ilyen sok farkas, meg báránybőrbe bújt farkas tévtanító között ezt a nehéz helyzetet? Kibírják-e, együtt maradnak-e, fognak-e növekedni, nem ragadozzák-e el a vadállatok a gyülekezetnek az erőtlenebb tagjait? Jaj, mi lesz velünk — ez a kiáltás volt ott sokaknak a szívében.

Itt szólal meg ez az örömhír: “Jézus Krisztus tegnap, és ma, és örökké ugyanaz.” Illetve még mielőtt ezt mondja, előkészíti a szívüket arra, hogy felmutat Istenre: ha aggódva néztek a jövőbe, jaj mi lesz velünk pásztor nélkül, vezető nélkül, hiteles szent életű keresztyének nélkül, akiket méltán követhettünk, nincsenek példaképek a nyájban, — ha ti aggódva néztek előre a jövőbe, akkor most mielőtt a jövőről mondok valamit, nézzünk felfelé együtt.

Gyönyörű ószövetségi igékre emlékezteti a gyülekezet tagjait. Megmondta Isten: nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Az elöljáró eltávozhatott, és mindenki egyszer eltávozik az élők sorából, de azzal nem áll meg az élet, és nem fog szétoszlani a gyülekezet. A gyülekezet ura végső soron Isten, s Ő megígérte: nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Úgy, hogy bízvást mondhatjuk — figyeljük ezt a Szentlélektől vezetett lelkigondozást: feltételezi, hogy ezt komolyan veszik, hogy hittel hallgatják. Ha pedig hittel hallgatják, akkor bízvást mondhatjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nékem?

Itt hemzsegnek a tévtanítók, tele van a világ tévtanításokkal, mi meg még erőtlen hívők vagyunk. De van nekünk Urunk, nem kell emberektől félnünk, és nem szabad ennyire emberekben bíznunk. Nagy ajándék volt egy-egy istenáldotta, Szentlélekkel teljes elöljáró. Egyszer majd ő is elmegy a minden élők útján. Nem őreá épült a gyülekezet, nem ő toborozta össze a hívőket. Isten Szentlelke tette ezt. Isten Szentlelke áldotta meg az igét, amit az az elöljáró mondott, és Isten Szentlelke itt maradt. Az ige hangozni fog tovább is, mert ember mit árthat nekem. Nézzetek csak fölfelé és bízvást mondjuk ezt.

Itt három felszólítás következik:

1. Emlékezzetek hálásan a ti elöljáróitokra! Isten adta őket, Ő adott igét mindig a szájukba, Ő adott hitet nekünk hallgatóknak. Most elhívta ezt az elöljárót, majd másikat. Ő az aratásnak az Ura, majd küld munkásokat az Ő aratásába. De az Isten ügye nincs emberekhez kötve. Ez az Isten ügye, nem annak az elöljárónak az ügye volt, hogy híveket toborozzon. Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a munkája volt, hogy pogányokból hívőkké lettünk. Az Ő munkájának nincs vége azért, mert hol az egyik, hol a másik elmegy a minden élők útján. Ő folytatja a munkáját.

Ahogyan ezeket alkalmasakká tette esz-közeiként használni, majd talál Ő másokat is. Most egy kicsit meginogtunk, most gyászolunk, hirtelen nem tudjuk, kire nézzünk. Nézzünk csak Őreá, felfelé! Tehát emlékezzetek hálásan, de nem kell kétségbeesni.

2. Kövessétek a hitüket! Ez megint a Szentlélektől vezetett bölcs lelkigondozás, mert ezzel azt mondja, hogy nőjetek fel! Legyetek mindnyájan olyanokká, mint az a példaképetek volt, aki most meghalt. Nem kell kiskorúságban maradni. Ő eddig tejnek italával táplálta a gyülekezetet. Most már lassan kinőnek a fogaink, tudunk rágni, szokjatok rá a keményebb eledelre. Sőt, kezdjetek el ti táplálni másokat. Nem volt hozzájuk kötve a tanítvánnyátétel.

Minden tanítványnak tanítvánnyá kell tenni másokat. Legyen áldásunkra ez a vesz-teség, hogy kidőlt az elöljáró, érleljen bennünket felnőttekké. Kövessétek a hitüket. Ne bénítson a hiányuk, hanem serkentsen arra, hogy pótoljuk ezt a hiányt. Fogjunk össze, erősítsük a gyengébbeket, tartozunk mi, az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, s ne magunknak kedveskedjünk. Miközben másokat hordozunk, magunk is erősödni fogunk. Így fog növekedni hitben az egész társaság. Ehhez nem kell egy valaki. Nagyon jó volt, amíg ő hir-dette világosan az igét, de majd Isten küld valaki mást, esetleg éppen közületek.

Miközben elkezdtek apró szolgálatokat végezni, miközben a leggyengébb hitűt körülveszitek és bátorítgatjátok, ti is bátorodtok. Miközben őt tápláljátok igével, titeket is erősít Isten. Amit másnak elmagyaráz valaki, maga is világosabban fogja érteni. Amíg hordozza a közös terheket, meg-erősödik lelkileg. Ezt a hiányt Isten javunk-ra fordíthatja.

Eddig etettek titeket — mondja itt a levél írója —, most tanuljatok meg enni, sőt másokat etetni. Tessék megtanulni beszélni most már, s imádkozni komolyan. Tessék megtanulni járni, kinőni a kiskorúságból. Menni másokhoz és hívogatni Jézushoz. Kövessétek hitüket, legyetek érett felnőttek.

3. Itt érkezünk meg alapigénkhez: Legyen most már közvetlen kapcsolatotok az élő Krisztussal. Eddig sokaknak közvetett kapcsolatuk volt. Közvetítette Jézus tanítását, erejét valaki, aki ott érett hitű felügye-lő, szolgáló, pásztor, tanító volt. Mivel ő most hiányzik, legyen mindenkinek még erősebb, közvetlen kapcsolata Jézussal. Mert Ő meg-maradt. Akit ti most sirattok, az az áldott életű elöljáró, az nincs többé, de Jézus nem halt meg. Ő úgy halt meg, hogy fel is támadott. Él és uralkodik örökkön örökké. Az övé minden hatalom mennyen és földön.

Nem azt mondja, hogy felejtsük el az elöljárót. Azzal kezdi, hogy hálásan emlékezzünk rá. Sőt, ezt írja: a példája világítson tovább. Kövessétek a hitét, nőjetek fel legalább olyan éretté, mint amilyen ő volt a hitben. Eközben azonban egyre inkább Jézusra nézzetek, mert Ő az, aki megmaradt, és aki mindig meg fog maradni. Amikor majd ti nem lesztek, és itt egy másik nemzedék nő fel, Ő akkor is ugyanaz lesz, mert Ő tegnap, és ma, és örökké ugyanaz.

Ha ez az aggasztó kérdés szorongatja a hívőket: jaj mi lesz velünk a jövőben, akkor nagy reménységgel és boldogan mond-játok: az lesz, amit az a Jézus Krisztus ad nekünk és csinál velünk, aki tegnap, ma, és holnap, és holnapután és örökké ugyanaz. Milyennek ismertétek meg őt? Ugyanolyannak fogjátok holnap is tapasztalni. Az Ő kegyelméből éltek. Ami jó és szép van az életetekben, azt Ő végezte el igéje és Szentlelke által. Ha veszélyes helyzetekben békességetek és biztonságotok van, azt neki köszönhetitek. Az imádságaitokat az Ő nevében mondjátok, Ő közvetíti a mindenható Istenhez, Ő ígérte, hogy a barátai vagytok, ha az Ő akaratát cselekszitek. Ez nem a mai napig tartott. Ez tegnap, ma és örökké ugyanígy lesz.

Minden okunk megvan a reménységre, az örvendezésre, a hálaadásra, még akkor is, ha éppen gyászolja a gyülekezet azt, aki elöljárója volt és akiről ilyen szépeket le lehet írni, mint amit itt olvastunk ebben a levélben.

Jézusra irányítja tehát a figyelmüket. Mindenféle csüggedésből, kétségbeesésből, kérdések közül. Megvan az okuk, hogy szorongva nézzenek előre, egészen addig, amíg nem veszik komolyan, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, és örökké ugyanaz. A gyülekezet az övé, Ő az egyház feje, feljebb minden fejedelemségnél és hatalmasságnál. Ő az egyetlen fundámentum, amire úgy lehet építeni, hogy az az épület mindent kibír. Más fundámentumot senki sem vethet. Ezért az egyházon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. Ezzel a reménységgel kell a jövendőbe nézni.

Ha most még közelebbről megnézzük, mi minden van ebben a hitvallásban — mert ez egy tömör hitvallás, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, és örökké ugyanaz —, akkor szeretnék még másik három dolgot említeni.

1. Ami nagyon fontos volt akkor is a legelső időkben és ma is, és amit támadtak akkor is és ma is, az, hogy Jézus örök Isten. Jézus isteni személye örök. Mert ha Ő tegnap, ma és örökké ugyanaz, ezek isteni jellemvonások. Ezt csak a mindenható Istenről lehet elmondani, hogy Ő tegnap, ma és örökké ugyanaz. Ezt róla olvassuk a Jakab levelében: “Minden jó adomány és min-den tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.”

Ezek csillagászati szakkifejezések, amik arra utalnak, hogy a holdat ma nem olyannak látom, mint egy héttel ezelőtt. Lehet, hogy egy héttel ezelőtt nem is láttam, most meg látok egy kis sarlót, még egy hét múlva nagyobb, egyszer csak kerek lesz. Aztán a másik irányba kezd el fogyni, aztán eltűnik… mindig valami mást lát, aki fölnéz, mert változás van nála.

Nos, Istennél ez nincs! Isten mindig ugyanolyan és mindig ugyanott megtalálja a hívő. Mindig ugyanolyan válaszokat kap tőle, ugyanaz a szeretet, ugyanaz az irgalom sugárzik belőle. Ugyanarra a mindenható hatalomra számíthat. Nem kell drukkolni: jaj, nem fogyott-e el Isten ereje. Hát Ő Isten! neki nem fogy el semmije! Ő maga sem fogy el, és nem szűnik meg szeretni az övéit és vigyázni rájuk. Nem fogynak el az ajándékai, nyugodtan jöhetünk újra és újra.

Ha ugyanezt el lehet mondani Jézusról, akkor Jézus öröktől fogva mindörökké Isten. Ezt nekünk komolyan kell vennünk, jó, ha bevéssük a fejünkbe, végiggondoljuk újra és újra. Minden ezzel kapcsolatos kételyünket mondjunk ki, és engedjük, hogy Isten az Ő igéjéből meggyőzzön minket, mert ez üdvösség-kérdés. És ez éppen a ne-héz időkben, amikor kidől a támasz, amikor körülvesznek a tévtanítók, amikor kísértések közt járunk, sorsdöntő, hogy valaki ezt komolyan hiszi-e. Jézus nem csodadoktor, nemcsak — ahogy mondják például a Jehova tanúi — Isten fia, de nem Isten. Nem is az, akinek például a mormonok tanítják. Ő az, akinek önmagát kijelentette, és az, akinek Őt a mindenható Isten kijelentette: “Ez az én szeretett Fiam, őbenne gyönyörködöm, őt hallgassátok!”

Maga Jézus mondja a főpapi imájában, búcsúzva az övéitől: “Atyám, most te dicsőíts meg engem temagadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létrejötte előtt.” (Jn 17,5)

Ezt senki más nem mondhatja el magáról. A világ létrejötte előtt öröktől fogva az Atyánál, az Atya dicsőségében ragyogott, és onnan jött el ide közénk és lett emberré, hogy segítsen rajtunk. És amikor felment a mennybe, akkor ugyanoda ment vissza, ahonnan jött, és ott ül az Atyaisten jobbján — ez azt jelenti: vele azonos hatalma és dicsősége van —, és szüntelenül esedezik érettünk.

Tulajdonképpen itt a levél végén ezzel a gyönyörű hitvallással visszautal a levél írója arra, amit az első fejezetben mond már Jézusról, amikor egy ószövetségi idézetet Őreá alkalmaz, és ott is erről tesz bizonyságot, hogy Ő öröktől fogva Isten, vagy amit a 7. részben olvashatunk, amikor Melkisédek rendje szerint való papnak nevezi. Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint. És Jézus munkájáról is ezt írja itt: “Mivel Ő örökké megmarad, változhatatlan a papsága.”

Nem részletezem tovább, a Szentírás sok helyen úgy beszél a mi Megváltónkról, mint aki öröktől fogva mindörökké Isten. Erről szóló bizonyságtétel ez — egyebek között —, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. Menthetetlenül eltévelyedik a hitében az, aki ezt nem hiszi konzekvensen, és nem meri megvallani is másoknak.

Olyan világban élünk, ahol minden gyor-san változik. Éppen a napokban fejtette ki valaki, hogy ma egy korszerű üzemben ötévenként ki kell cserélni a gépeket, de a számítógépeket legalább három évente, vagy még rövidebb idő alatt. Minden változik. A megszokott üzletet nem találja ott az ember, mert valahol másutt van, vagy sehol nincs már. A megszokott ismerősét, aki adott esetben segített bizonyos ügyekben, nem találja ott, mert már régen lebukott, vagy felfelé bukott, vagy egészen másutt van, nem találjuk magunkat a világban. Hi-hetetlen gyors változások vesznek körül bennünket, és egymást érik az izmusok, a különböző ideológiák, tanítások. Ebben a gyorsan változó világban fix pont Jézus Krisztus örök isteni személye. Ő tegnap, ma és örökké ugyanaz. Ez nagy biztonságot ad a benne hívőknek.

2. Mivel Ő örök Isten és nem változik az idők folyamán, — amit mond, az sem változik, és az is érvényes marad mindörökké. Tőle magától hadd idézzek egy mondatot: “Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35)

A tanítások is rendkívül gyorsan változnak. A tankönyveket állandóan ki kell cserélni vagy azért, mert újabb felismerésekre vagy felfedezésekre jutunk és a különböző résztudományok is változnak, vagy azért, mert kiderül, hogy az tévedés volt vagy szándékos hazugság. Aki nem képzi magát folyamatosan a szakmájában, feltétlenül lemarad, és egy bizonyos idő után már be sem tudja hozni. Gyors változásokat észlelünk e tekintetben is. Jézus tanításai, kijelentései azonban minden időben érvényesek. Ma is.

Van egy Fritz Baade nevű közgazdász, aki könyvet írt ilyen címmel: Versenyfutás a 2000. évig. Nem hívő ember, nem teológus. Nem tudom, a Bibliát mennyire szokta forgatni, de hallott valamit a Hegyi beszédről. Amikor ezt a tudományos könyvet befejezi, az utolsó fejezetben az utolsó oldalon idézi a Hegyi beszédből azt, hogy “boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Így zárja a könyvét: “Ha az emberiség nem tanulja meg a gyakorlatban is alkalmazni a názáreti Jézusnak ezt a mondását, menthetetlenül elpusztítjuk a Földet.”

Jézus Krisztus tanítása is, nemcsak az Ő személye, tegnap, ma és mindörökké érvényes. Ez csak egy nagyon szerény és szolid példa erre. Ez megint olyan igazság, amit komolyan kell vennünk. A személyes életünkben erre bátran építhetünk, hogy mindaz, ami itt le van írva, igaz és érvényes ma is, és erről nagy meggyőződéssel hitvallást is tehetünk másoknak. Teljesen mindegy, hogy elhúzzák a szájukat, vagy nem, attól az még igaz. Jézus beszédei ma is igazak és érvényesek.

3. Mivel Jézus személye és tanítása örök, ezért soha nem korszerű, de mindig időszerű, hiszen mindig mindenkinek szüksége van rá.

Soha nem volt korszerű, amit mondott, akkor sem, amikor elhangzott. A görögöknek bolondság, a zsidóknak botránkozás. Aki görögösen gondolkozik, kicsit hajlamos az elvont gondolkodásra, filozófiku-san, vagy a műveltebb réteghez tartozik, az azt mondja: tiszta bolondság. Aki meg zsidósan gondolkozik, körülbástyázva előírásokkal, a törvény betartásától remélve a lelki előbbre jutást meg az üdvösséget, az meg azt mondja: botrány. Ki ez, aki mindezt tanította, hogy mint egy rablógyilkost, keresztre lehet feszíteni? Ha igaz, amit magáról mondott, akkor nem lehet vele azt csinálni, amit akarnak! Ha megtörtént is, szálljon le a keresztről! Következetes volt ez a gondolkozás. Tiszta botrány, ezt nem lehet komolyan venni. A görögös meg azt mondja: tiszta bolondság, nem lehet komolyan venni.

Ma egyre inkább fokozódik az, hogy Jézus személye, ez a hitvallás, hogy Ő öröktől fogva mindörökké Isten, tiszta bolondság a tömeg számára, és az Ő tanítása ugyancsak vagy bolondság, vagy botránkozás. Nem úgy kell azt ma már érteni… Az ma már nem úgy érvényes. Csak egy része érvényes, s így csűrik-csavarják sokszor még teológusok is. Akkor sem hallgatták szívesen Őt, meg akarták kövezni, és ma sem hallgatják.

Ez a világ egyre messzebb sodródik az Isten szerint való gondolkozástól, és ezért egyre nagyobb bolondság lesz Jézus tanítása és egyre botrányosabbnak tartják az Ő személyét.

A sokat emlegetett pluralizmus meg szinkretizmus, az egyre inkább vallássá for-málódó úgynevezett New Age szellem, a-mely összemos mindent, nem tudja elszenvedni Jézusnak ezeket a kizárólagossági igénnyel mondott kijelentéseit, hogy én vagyok az igazság, az út, az élet … Senki sem mehet az Atyához csak én általam. Ez botrányos kijelentés a XX. század végén, és egyre botrányosabban fog hangzani a fülek számára. Nekünk annál világosabban kell látnunk, hogy mit mond Ő erről, mit tanít az Ő igéje. Egyre merészebben kell aszerint élnünk, és a körülöttünk élők iránti egyre nagyobb szeretettel kell ezt mégis mondanunk.

Teljesen mindegy, hogyan reagálnak rá. Erre van szükségük. Mert nem korszerű ma sem, mint ahogy az I. században sem volt az, de rendkívül időszerű ma is, mint ahogy akkor is. Mert csak ez változtatja meg alapjaiban egy ember életét. Csak az Ő i-géje közvetíti azt az üdvösséget, szabadulást, igazi életet, isteni életet, amire Ő hívogat bennünket. Aki az Ő beszédét hittel befogadja, az éli át az újjászületés csodáját, és an-nak a gondolkozása és élete változik meg.

Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. Mert az Ő isteni személye örök, mert az Ő tanítása örök érvényű, és éppen ezért, mivel örök érvényű, sohasem volt és sohasem lesz korszerű, de mivel mindig érvényes, mindig, mindnyájan rászorulunk, és igazában csak ez tud segíteni rajtunk.

Boldog ember az, aki így nézi a jelent, ennek a sokszor nagyon szomorú jelenségeit, és így néz a jövőbe. Ha megdobban is szíve néha, mint ezeknek a keresztyéneknek, akikről itt szó van, jaj, mi lesz velünk, jó, ha felnéz arra a Jézusra, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, drága Megváltónk, hogy így nézhetünk fel most mi is tereád. Mivel te örök Isten vagy, olvasol a szívünkben, ismered a sorsunkat, pontosan tudod, melyikünknek mi fáj, mi hiányzik, mi bánt minket, milyen terhek alatt roskadozunk, milyen kételyek gyötörnek, miért nézünk szorongva a jövőre. Magasztalunk azért, hogy felnézhetünk tereád, aki nemcsak tudod, mit hoz a jövő nekünk, hanem aki formálod a jövőnket, aki elkészíted a tieidnek mindazt, amire szükségük van. Mindazt az áldást, jót, ajándékot, és mindazt a próbát és nehézséget is, amire szükségünk van ahhoz, hogy kinőjünk a kiskorúságból, ahhoz, hogy eljussunk az érett felnőttségre, és úgy tudjunk rólad másoknak is vallást tenni.

Köszönjük a te türelmedet, amivel foglalkozol velünk. Köszönjük a tanítókat, akiket küldtél hozzánk, és köszönjük, hogy minket is küldesz másokhoz. Tarts meg alázatban, de adj nekünk bátorságot, benned való bizalmat, hogy sose szégyelljünk téged, és a te evangéliumodat. Hadd legyen a hitünk alapja ez a meggyőződés, hogy te tegnap, ma és örökké ugyanaz vagy.

Könyörgünk hozzád azokért, akik éppen most vannak csendeshéten. Add, hogy ebben a hűvös, nedves időben még inkább odaforduljanak tehozzád. Hadd legyenek még bensőségesebb beszélgetéseik, és szóljon a te igéden keresztül a te meleg mentő szereteted hozzájuk. És szóljon mihozzánk is, és segíts, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.