KEGYELEMBŐL, HIT ÁLTAL

 

 

Lekció: Jn 21,1-14

Alapige: Jn 21,15-17

“Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk téged és valljuk a gyülekezet közösségében együtt, hogy egyedül te vagy Isten, egyedül téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.

Köszönjük, hogy az elmúlt héten is sok jelét adtad meg nem érdemelt szeretetednek. Bocsásd meg, ha többet kívántunk. Bocsásd meg, ha elégedetlenek és követelőzők vagyunk veled szemben is. Bocsásd meg, ha aggodalmaskodás és szorongás van a szívünkben, amikor a jövőre gondolunk. Még mindig kicsinek látunk téged, és nem merjük igazán rád bízni magunkat.

Kérünk, bocsásd meg minden kishitűségünket, kételkedésünket, és szólj hozzánk úgy a te igéddel, hogy az megerősítse hitünket, és felszabadítson arra, hogy teljes szívvel bízzunk benned.

Olyan nagy szükségünk van rád. Kérünk, add a te vigasztalásodat azoknak, akik gyászban vannak. Kérünk, adj bátorítást, bíztatást a csüggedőknek és félénk szívűeknek. Kérünk, ha kell, törd össze a mi kemény és büszke, önhitt szívünket, hogy alázatosan megnyíljunk előtted és képesek legyünk elfogadni ajándékaidat.

Köszönjük, hogy most is ajándékokat kínálsz nekünk. Egyedül te tudod, mire van szükségünk, s egyedül te tudod betölteni minden szükségünket.

Ezzel a hittel állunk itt most előtted. Szólj Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A tegnapi ifjúsági csendesnapunkon egész délelőtt erről a fejezetről volt szó. Ezt osztottuk fel több részre, és többen magyarázták azt itt közöttünk. Akik nem tudtak eljönni, meg akik már nem tartják magukat elég fiatalnak, érdeklődtek: mi is hangzott itt el? Nem gondolom, hogy most mindazt el kellene ismételtem, amit itt tegnap hallottunk, legfeljebb utalássze-rűen kiderül majd, viszont ami nem hangozhatott el már ennek az igének az alap-ján, azzal szeretném kiegészíteni a tegna-piakat.

Tegnap inkább Péter szemszögéből vizsgáltuk ezt a történetet. Pontosabban abból a szempontból, hogy Péter megtagadta Jézust, mint tanítványa hitvány módon viselkedett, visszacsúszott. Volt-e lehetősége arra, hogy újrakezdje, vagy hogy újat kezdjen Jézussal? Örömmel hallottuk több változatban is, hogy volt. Jézus minden megbánt bűn után ad lehetőséget az újrakezdésre. Pétert sem bocsátotta el tanítványai közül, de azért rendeznie kellett ezt a dolgot.

Ma inkább Jézus Krisztus szemszögéből szeretnék elmondani néhány egymással összefüggő igazságot. Egészen pontosan a következőket: Jézus megengedi nekünk is, hogy lássuk, mire megyünk nélküle; nem engedi meg viszont, hogy megsemmisítsen, megfojtson minket ez a nélküle való állapot; úgy meg a-kar gazdagítani, hogy mi is tudjunk máso-kat gazdagítani azzal, amit tőle kaptunk.

1. Ezzel kezdődött a történet: Péter előállt és azt mondta: én visszamegyek halászni. Mire többen a tanítványok közül visszhangként így válaszoltak: mi is elmegyünk veled. Nem embereket halásztak, amire elhívta őket Jézus, hanem újra halakat. Pedig az első mondat, amit a Megváltótól hallottak, így hangzott: kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Vagyis míves munkaként akarta átformálni őket, hogy embereket tudjanak kihívni a hitet-lenségnek, az istentelenségnek a sötétjéből az igazi gazdag életre, az örök életre.

Nos, ez abbamaradt, vagy el sem kez-dődött. Visszacsúszott Péter, és vele e-gyütt néhány tanítvány oda, ahonnan Jézus elhívta őket. És mi lett ennek a következménye? Az, hogy egész éjszaka halásztak, és mégsem fogtak semmit. Pe-dig szakemberek voltak és értették ennek a módját.

Amikor hajnal felé egy férfi — ők nem tudták, hogy a feltámadott Krisztus — a tópartról azt kérdezi tőlük: van-e valami ennivalótok, akkor ezt a sötét szót kell felelniük: nincs. Nem fogtunk semmit. Nincs. Később pedig elhangzik: hiába fáradoztunk. Ez jellemzi a Jézus nélküli életet. Semmit, nincs, hiába. Jézus megengedi, hogy megtapasztaljuk milyen az: nélküle.

Pedig mindannyian nagy dérrel-dúr-ral halászni indulunk el. Mindenki szeretne kifogni egy jó állást, fogni egy jó férjet vagy jó feleséget. Sokan oktatják, hogyan kell behálózni egymást. Mások szeretnek a zavarosban halászni, s vannak, akik egyenesen vödörből halásznak, amiért más már megdolgozott, ők azt akarják eltulajdonítani és élvezni.

És mégis, miközben ennyire értünk a halászathoz, olyan sokszor kell beismerni: nem tudjuk azt adni a körülöttünk élőknek, amit kellene. Nincs, nem fogtunk semmit. Ott van valami különös üresség sok ember szívében, és valami hiány okoz szenvedést. Viszonylag kevés elégedett, harmonikus, boldog emberrel lehet találkozni. Azt viszont mindannyian át kell, hogy éljük, — s ha becsületesek vagyunk, be is valljuk, — hogy a gyerekeinknek, a család öregjeinek, a körülöttünk élőknek sokszor nem tudjuk azt adni, amit joggal várhatnának tőlünk, s amit tőlünk kellene megkapniuk. Elegendő derűt, türelmet, bölcs tanácsokat, szelíd szolgálatkészséget, segítést stb.

Telnek az évek sok ember életében, mégis sok minden csak is vágy és álom marad, amit nem sikerült megvalósítani, s egyszer csak eltelik az élet, és már nem is sikerül valóra váltani azt, amiről álmodtak.

Ó, de sokan járnak úgy, mint Heming-way öreg halásza, aki szintén vágyott a nagy fogásra, s amikor aztán sikerült az igazit, a nagy halat megfogni, kiderül, hogy a hal viszi őt, nem ő irányítja a dolgokat, s mire nagy nehezen partot ér, csak egy nagy csontvázzal köt ki, mert a cápák lerágták a hal húsát menetközben. Megvan a nagy álom, jó esetben teljesül, megvan a nagy fogás, és mégis csontvázzal érkezik meg az ember a partra.

Jézus Krisztus erre eszmélteti itt Pé-teréket ezzel, az Ő pedagógiájára annyira jellemző kérdéssel: van-e valami ennivalótok? Ki kell mondaniuk Péteréknek: nincs. Be kell ismerniük, hogy egész éjszaka halásztunk, s noha tapasztalat, szak-értelem, fizikai erő minden megvan, hal még sincs. Nem fogtunk semmit. Hiába fáradtunk.

Nagy kérdés ám az, hogy amikor majd mindnyájunknak meg kell állnunk az élő Isten ítélőszéke előtt, akkor ott mit kell mondanunk. Azt-e: nincs, vagy pedig nem egyedül állunk ott meg, hanem Jézussal, és Ő lesz a mi szószólónk. Aki egyedül halászgat egész életében Jézus nélkül, annak egyedül kell odaállnia Isten elé, és az semmit nem fog tudni felmutatni, ami Isten számára érték. Mert semmit nem tudunk produkálni magunk-tól, ami neki érték.

Jézus világosan mondta ezt, csak nem vesszük komolyan: nálam nélkül semmit nem cselekedhettek. Semmi időtállót, olyat, ami az örökkévalóságban is megmarad, amire Isten rábólint és az Ő minősítése szerint is jó és igaz. Semmi ilyet nem tudunk létrehozni. És ha Jézus nélkül kell ott megállnunk, akkor azt kell mondanunk: nincs. De ha valaki itt összeköti az életét a feltámadott Krisztussal, az vele együtt áll majd ott az Isten ítélőszéke előtt. Annak Jézus lesz — a Biblia így mondja — a szószólója, a védőügyvédje, és Jézusra való tekintettel bemehet a mennyek országába.

Ez tehát az első: Jézus megengedi, hogy néha kiderüljön, mik vagyunk nélküle. Boldog ember az, aki az Ő kérdésére felkapja a fejét, elkezd gondolkozni és cselekedni. Aztán hinni, hogy mivel nekem nélküle semmim nincs, ezért jövök hozzá és elfogadom azt, amit kínál. Mit kínál?

2. Jézus mindenféle szidás, körülményeskedés, előadás nélkül ad egy világos parancsot. “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Most dől el, hogy megfordul-e Péterék sorsa. Ha erre ők azt mondják összesúgva: látszik, hogy nem ért hozzá. Hiszen halászni éjszaka kell és a mélyben. Nem hajnalban, amikor már világosodik, a parton. Nem szakember. Vagy elkezdenek magyarázni, kioktatni Jézust, tiltakozni, udvariasan kitérni, egyszóval nem engedelmeskednek neki, akkor marad a nincs, a semmi. Ha azonban mindenféle tapasztalatuk, okosságuk ellenére is teszik, amit mondott, akkor következik ez a folytatás: “Kivetették a hálót, kihúzni azonban már nem tudták a rengeteg hal miatt.” Mert az Ő szavára vetették ki. Jézus nélkül megy a nagy akció, összefognak a szakemberek, és egész éjszaka nem fognak semmit. Jézus szavára tele van a háló.

Hívő emberek azt hiszem, sok mindent mondhatnánk most, amikor ezt megtapasztaltuk. Hányszor előfordult, hogy ha problémák támadtak a gyerekszoba táján és azt lehetett hallani távolról is, mentem rendet csinálni. Sokszor úgy voltam utána: bár ne mentem volna. Mert nem akkor kellett volna, s nem olyan indulattal. Akkor nem kellett volna mondani semmit, vagy nem azt, és nem úgy… Én akartam rendet csinálni, s csak fokoztam a bajt.

Volt olyan is, hogy gyanús hangok hallatszottak, sőt olyan, ami fáj egy szülőnek, és egy pillanatra felfohászkodtam: Uram, adj bölcsességet, hogy lehet ennek véget vetni? És Isten adott bölcsességet, és mint egy kívülálló hallgattam magamat, miért nem tudok mindig ilyen okosakat mondani? Azért, mert nem én vagyok az okos, hanem kértem a bölcsességet, és meg van írva a Bibliában: akinek nincs, és kéri Istentől, annak Ő szemrehányás nélkül adja. És elcsitult a vihar, és áldás lett rajta. Egyedül: gyerünk neki, és csak fokozódik a baj. Beismerve a magam tehetetlenségét felfohászkodni, és engedelmességből végezni valamit: áldás árad ki.

Nagy különbség: Amikor valaki meg-mondja a magáét, — vagy elkéri az odaillő igét, és azt mondja, és nem a magáét. Ír egy levelet, — vagy halogatja már régen, mert kényes és nehéz az a levél, de imádkozik, gondolkozik, elkéri Istentől a gondolatokat, és utólag tudja meg, hogy Isten igéjévé vált az a levél valakinek, és maga az élő Isten vigasztalt vagy intett azon keresztül valakit.

Jó lenne, ha sokkal érzékenyebbek lennénk erre, hogy én adom-e ki a jelszót: gyerünk halászni! — vagy megkérdezem az én Uramat: mit akarsz, hogy cselekedjem? S ha az eltér is attól, amit általában csinálnak — mert általában eltér —, akkor is azt teszem, amit Ő mondott, és áldás lesz rajta.

Így lett tele az ő hálójuk. De még fokozódott a csoda, mert amikor a tele hálóval végre partot érnek, akkor csodálkozva látják, hogy meg van terítve. Kész a reggeli. Parázs van, mellette sült hal, kenyér. Honnan vette Jézus? Akkor döbbennek rá: Ő a feltámadott Krisztus, és ez fényes bizonysága lesz az ő kicsiny hitük számára annak, hogy mit tud a Megváltó, hogy Ő valóban örökkévaló Isten. Isteni teljhatalommal tud a semmiből is teremteni. Ő azért jött utánuk, hogy ami nekik hiányzik, azt most megadja. Sőt annál sokkal többet is, mert nem ették meg azt a sok halat, amit fogtak. De nem azokból a halakból sütött nekik, hanem mire ők a fogással megérkeztek, már minden készen volt.

Csodálatos ez a hajnali jelenet! Maga ez a lelkiség, ahogyan Jézus fogadja ő-ket. Elkészíti a reggelit ezeknek a fáradt és éhes tanítványoknak, akik éppen Őnél-küle indultak el valahova és tapasztalták meg milyen az nélküle. Nem emiatt dorgálja őket, hanem ajándékot kínál nekik, azt, amire éppen szükségük van. Honnan vette? Teremtette! Ő a teremtő Isten, aki egészen közel jött hozzánk. És a tanítványoknak egy lehetőségük van: elfogadni, amit Jézus elkészített, megreggeliznek.

Tele van ez a néhány mondat azzal: adta nékik, hívja őket, jöjjetek, egyetek. Elkészítette, odaadta, nyújtotta. Ez Jézus! Nem azt olvassuk: megszidta, ledorongolta, megszégyenítette, azt mondta: úgy kell nektek! Nem fogtatok, ne egyetek! Ez az indulat van bennünk sokszor. Őbenne az van, amit a Biblia ezzel az egy szóval jelez: kegyelem. Nem érdemelték meg, nem tettek érte semmit, de szükségük volt rá. És Jézus teljesen nélkülük mindazt nyújtja, amire szükségük van. Ez a kegyelem. Semmi részük ebben a tanítványoknak nem volt. Egy lehetőségük volt: visszautasítják, vagy elfogadják. Elfogadták. Ezt nevezi a Biblia hitnek. Amikor azt, amit Isten nélkülem elkészített nekem, ami nélkül nem élhetek tovább, amire nagy szükségem van, kínálja, akkor azt mondom: Uram, tudom, hogy nem érdemlem, de szükségem van rá, köszönöm szépen. Megragadja, és él belőle.

Ezt jelenti ez a formula: kegyelemből, hit által. Isten így készítette el a bűnbocsánatot is, az üdvösséget is nekünk. Mi semmit nem tehetünk az üdvösségünkért. Csak elfogadhatjuk, és há-lásan élhetünk ennek az örömével. Viszont így bízhatjuk rá, a mi Megváltónkra magunkat, a kenyérgondjainkat is, a hétköznapi problémáinkat is, az egészségünket, a szeretteinket, a társkérdést, népünknek, nemzetünknek a jövőjét, mindent. Változatlanul ilyen hatalmas a feltámadott Krisztus, aki ma is él, és ma sem nézi tétlenül, hogy az övéi kénytelenek azt mondani: nincs, semmink nincs, hiába élünk. Ő ebből a hiábavaló életből akar elsegíteni minket a gazdag életre. Mégpedig nemcsak azért, hogy nekünk legyen bőségesen, hanem hogy rajtunk keresztül másoknak is adjon.

Az Ő munkatársaivá akar tenni minket. Úgy, ahogy itt Pétert. Csakhogy erre mindnyájan alkalmatlanok vagyunk. Ezért kell alkalmassá tenni.

Miért volt Péter alkalmatlan arra, hogy Jézus ajándékait továbbadja másoknak? Mert tele volt magával. Hihetetlenül önhitt, beképzelt, gőgös, magabiztos ember volt. Ő mindig jobban tudott mindent, mint a többi tanítvány, és több esetben még Jézust is kioktatta, rendreutasította, megfeddette. Ő volt a “jobban tanítvány”. Ezért kérdezi tőle Jézus: “Simon — a régi nevén —, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” És ez világosan emlékeztette Pétert a néhány nappal azelőtti fogadkozására és taga- dására.

Csütörtök este azt mondta: Uram, lehet, hogy mindenki elhagy téged, de én nem! Én kész vagyok a halálba is menni veled. S pénteken hajnalban esküvel letagadta, hogy valaha is ismerte Jézust. És akkor tört össze ez az ő nagy büszkesége, nagy gőgje. Lehet, hogy meggyőződéssel és tiszta szívből fogadkozott, de nem ismerte magát. Nem tudta, hogy minden aljasságra kész az ő bűnös szíve, akármennyire rajong is az ő Mesteréért. Mert Jézusért nem rajongani kell, hanem vele bensőleg azonosulni kell. Őt vállalni kell minden körülmények között, és Péter nem vállalta a Kajafás udvarán. Így alkalmatlan arra, hogy átáradjanak rajta Jé-zus ajándékai, mert tele van önmagával. Ha most meg tud alázkodni, és kidobál magából minden önhittséget, elbizakodottságot, önérzeteskedést, gőgöt, akkor átjárható lesz, és átáradhat rajta mindaz a jó, amit ő is úgy kap a Megváltótól.

Mivel Jézus látta Péter bűnbánatát, és a megbánt bűnt nem szokta a fejünkhöz verni, ezért bízza meg őt: Legeltesd a báránykáimat! (kedves kicsinyítő képzővel vannak ellátva ezek a főnevek). Őrizd az én juhocskáimat. Az övéit bízza rá. Kire? Arra, aki letagadta? Arra. De ez már egy másik Péter. Mert neki volt bátorsága azt megvallani, bűnnek minősítette, és nem akarta, hogy ismétlődjék az életében. És aki megvallja és elhagyja — olvassuk a Példabeszédek könyvében —, az újat kezdhet. És Péter itt újat kezdett Jézussal. Bűnös volt Péter? Igen, de bocsánatot nyert bűnös, és az már alkalmas arra, hogy Jézus kezében eszköz legyen.

Ha mi azt szeretnénk, hogy ne a nincs-et kelljen örökké átélnünk, hanem kapjuk azt a mennyei gazdagságot, amit Krisztus hozott el erre a földre, sőt tudjuk gazdagítani a körülöttünk élőket is, akkor is, amikor már oda sem figyelünk, mert ez belső beidegződéssé válik, hogy árad rajtunk keresztül mindaz, aminek a forrása maga Jézus: az a szelídség, az a derű, az a reménység, az a megértés, szeretet mások iránt, áldozatkészség, segítőkészség úgy, hogy magunk észre sem vesszük, mindenesetre nem jegyezzük fel, — akkor leszünk alkalmas eszközök a kezében.

Ehhez azonban mindnyájunknak esz-mélnünk kell ezt az eszméltető kérdést hallgatva: van-e valami ennivalótok? És ki kell mondanunk sok mindenre: nincs, Uram. Nélküled ez sincs, az sincs, amaz sincs. De nem szabad beletörődni ebbe, hanem amit Ő kegyelemből ajándékként kínál, azt komolyan kell venni, megragadni, elfogadni. A bűnbocsánatot a magunk számára, a küldést másokhoz, és önmagunkról megfeledkezve engedni, hogy Ő használjon minket arra, amire akar. Eközben bontakozik ki minden ember élete. Eközben árad rajta keresztül Jézus. Onnan, hogy nincs semmink, így juthatunk el oda: legeltetjük az Ő bárányait, hogy továbbadjuk másoknak azt, amit mi is úgy kaptunk.

Mindezt teszi Péter nagy bátorsággal. Különös az, amikor az egyik igehirdetésében azt mondja a hallgatóknak: ti, akik elárultátok és megtagadtátok azt az igazat, akit az Isten hozzánk küldött, Jézust. Hát ki tagadta meg? — lehetne kérdezni. Nem te tagadtad meg? Dehogynem! De ő arra bocsánatot kapott. És mivel bocsánatot kapott, a megbocsátott bűne nem bénítja már később. Nem mondja: jaj, elnézést kérek, hogy vagyok, meg sem merek szólalni, mert gyarló ember vagyok. Persze, hogy az vagyok, de kegyelmet kaptam, és kegyelemből élek. Újra és újra tisztában vagyok azzal, hogy semmim nincs, amivel másokat gazdagítani tudnék. De az én Uramnak mindene megvan, amire szükségük van a körülöttem élőknek. Kérem tőle, és adom azonnal tovább. És ebben az áldott közvetítő szol-gálatban lesz igazán gazdag lelkileg az ember, és tudja Isten dicsőségét is szolgálni.

Jézus megengedi, hogy meglássuk, milyen az, nélküle: nincs, semmi, hiába. De nem hagy ebben az állapotban, utánunk jött, emberré lett, meghalt a kereszten, feltámadott. Ma is utánunk szól, és itt van közöttünk és kínálja az Ő ajándékait. Azért is, hogy ne legyünk szegények, meg azért is, hogy tudjunk másokat gazdagítani azzal, amit mi is úgy kapunk tőle ajándékba.

Jó lenne, ha engednénk, hogy naponta betöltsön minket ezzel a reménységgel, ezzel az erővel, ezzel a világossággal, és valóban szolgálja az életünk az Ő dicsőségét és sokaknak az üdvösségét.

Énekeljük el a 487. ének 5. versét is:

 

Reménységgel ruházz fel,
Ördög tőrébe ne essem,
Szívem hozzád gerjeszd fel,
Ne csak hasznomat keressem.
Atyafi szent szeretetet,
Adj jámbor életet;
Szeress, mint sajátodat,
Kövessem akaratodat.

 


 

Imádkozzunk!

Feltámadott Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy akkor is szemmel tartasz minket, amikor eltávolodunk tőled. Köszönjük, hogy nem legyintettél a tanítványokra, nem mondtál le róluk engedetlen, hitetlen állapotukban sem, hanem utánuk mentél, utánuk szóltál és megajándékoztad őket.

Köszönjük azt a sok-sok kedves meglepetést, amit már mi is kaphattunk tőled életünk különböző helyzeteiben. Köszönjük, amikor egészen személyesen megszólítottál a Biblián keresztül. Köszönjük, amikor telibe talált egy-egy igehirdetés. Köszönjük, amikor jókor küldtél hozzánk valakit, aki vigasztalt vagy figyelmeztetett. Köszönjük, amikor mi lehettünk a te küldöttjeid, angyalaid, és rajtunk keresztül adtál ajándékot másoknak.

Engedd, hogy ez állandóvá váljék. Szeretnénk mindig a közeledben maradni. Szeretnénk hittel elfogadni mindig azt, amit kínálsz. Ha az próbatétel, még akkor is. A te kezedből elfogadva az is áldássá lesz. Segíts ezt is komolyan hinnünk. Engedd tapasztalnunk, hogy amíg téged szeretünk, addig valóban minden a javunkat munkálja. Használj minket, hogy mi is tudjuk munkálni mások javát. Hogy fontos legyen a körülöttünk élők üdvössége is, és tudjunk azért szeretettel mindent megtenni, amit lehet.

Őrizz meg minket minden türelmetlenségtől, erőszakosságtól, önhittségtől, elbizakodottságtól. De őrizz meg minket minden bizonytalankodó félénkségtől is. Segíts bátran követni téged és hívni másokat a követésedre. Segíts el oda, hogy alázatosan, de meggyőződéssel elmondhassuk: “legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé.”

Segíts, hogy már ma elkezdjük ezt, vagy megújuljunk ebben!

Rád bízzuk a jövő hetünket és egész jövendőnket. Magunkat, szeretteinket és népünket. Tőled kérjük el mindannyiunk számára a mindennapi kenyeret és az üdvösségre vezető igét. Hirdettesd a te igédet erővel és hatalommal itt a gyülekezetben is és szerte a világon.

Könyörgünk hozzád az érettségizőkért, a pályaválasztókért, a párjukat keresőkért. Könyörgünk a sírókért, a magányosokért, a betegekért és orvosaikért, ápolóikért.

Könyörgünk a gazdagokért, hogy neked ajánlják fel, amijük van, és a nélkülözőkért, hogy tőled kapják meg a minden napra szükségeset.

Köszönjük, hogy hallod a szívünkben levő hálaadást, bűnvallást és könyörgést is, és ezt a mi közös fohászunkat is. Segíts ezt folytatni a csendben!

Ámen.