TORZULÁSAINK

 

 

Lekció: Mk 11,11-19

 

Alapige: Mk 11,7-10

“Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: “Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, olyan sok mindent mondunk, amit magunk sem veszünk komolyan. Bocsásd meg, hogy nagynak és hatalmasnak vallottunk már sokszor, és mégis félünk a feladatainktól, szorongva gondolunk az ismeretlen jövendőre, és aggodalmaskodunk a holnap felől, mintha te holnap már nem lennél Isten, vagy elfeledkezhetnél rólunk. Bocsásd meg a hitetlenségünket!

Bocsásd meg, Úr Jézus Krisztus, hogy olyan sokszor vallottunk már téged királynak, és még sem vesszük komolyan, hogy te csakugyan az uraknak Ura és a királyoknak Királya vagy, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és aki a te hatalmadat mindig a benned bízók javára fordítod. Bocsásd meg ezt a veled szembeni bizalmatlanságot.

Kérünk, szólíts meg minket igéddel most úgy, hogy felragyogjon előttünk a te királyi nagyságod, merjünk teljes bizalommal rád hagyatkozni, ígéreteidben megfogózni, magunkat, szeretteinket, egész jövőnket tereád bízni.

Kérünk, világíts bele igéddel életünkbe, és Szentlelked vezesse a gondolatainkat, hogy hol akarsz kiigazítani, újjáteremteni bármit bennünk.

Köszönjük, hogy nem foltozod az életünket, hanem új szívet és új lelket kínálsz nekünk. A te tulajdon Lelkedet ígéred nekünk. Adj vágyakozást ez után, és segíts, hogy amikor kínálod, akkor örömmel és hálásan fogadjuk.

Kérünk, így végy munkába most is mindnyájunkat. Ajándékozz meg külső és belső csenddel, hogy ebben a csendben megérthessük, és azonnal elkezdjük cselekedni a te szavadat.

Könyörgünk, adj vigasztalást azoknak, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. Hadd tudjanak túllátni a veszteségükön, a könnyeiken, hadd kapjanak tőled választ kérdéseikre, és igazi vigasztalást Szentlelked által.

Kérünk, beszélj mindnyájunkkal most egészen személyesen, hogy növekedjünk a hitben, hogy a mienk lehessen a te békességed, hogy használható eszközökké formálódjunk a te kezedben.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Valószínűleg mindannyiunk szomorú ta-pasztalata, hogy sok minden elromlik a kezünkön. Eltorzulnak a dolgok miközben hoz-zájuk érünk vagy foglalkozunk velük. A mi eltorzult bűnös természetünk egyebek között ebben is megmutatkozik. Eltorzulnak a szavaink. Csak egy egyszerű példát mondok, amihez hasonló naponta számtalan tör-ténik.

Valakit segítségre kértek. Az illető ezt mondja: szívesen, de aznap nem tudok men-ni, amikorra hívsz, mert már másnak ígértem. Máskor bármikor, szívesen. Ezt úgy mondja tovább az üzenetátadó: nincs kedve eljönni. Aki hallja, így fogalmaz: nem akar segíteni. Csak akkor kellettem neki, mikor ő volt bajban.

Miért nem lehet azt mondani: most nem tud, de bármikor szívesen — ezt mondta. És miért nem lehet ezt így fogadni, ahogy mondta? Veszedelmes ez a mi rontó hajlamunk, és boldog ember, aki legalább tetten éri magában ezt, és felveszi a harcot vele.

De így torzul el Isten gyönyörű teremtett világa is a mi kezünkön, amit módszeresen tönkreteszünk. Akinek van szeme a látásra, annak feltűnik, hogy milyen súlyos torzulásokat szenvednek a tulajdon gyerekeink, olykor miattunk. Így torzul el ajkun-kon a Mi Atyánk, amit képesek vagyunk ledarálni úgy, hogy sem az értelmünk nem követi, sem a szívünk áhítata nincs benne. Így torzulhat sok szerelem gyűlöletté, így mehet tönkre bensőséges testvéri kapcsolat, amikor el kell osztani az örökséget, és így válik sok meleg barátság adott esetben haraggá, vagy gyűlölködéssé.

A virágvasárnapi események különös élességgel leplezik le azt, hogy milyen fon-tos nagy értékek is eltorzulhatnak a kezünkön. Három ilyet szeretnék most elsorolni a felolvasott igék alapján, és aztán tartsuk ezt majd tükörként magunk elé, és engedjük, hogy Isten leleplezze életünk torzulásait is, és engedjük, hogy kiigazítsa azokat. Mert Ő nemcsak leleplezi, hanem helyrehozni is tudja.

Az első, ami feltűnik a virágvasárnapi eseményekben, hogy eltorzult Isten népének a Messiás-képe és Messiás váradalma. Várták ők a megígért szabadítót, de Jézus idején már egyáltalán nem arra gondoltak, akit a próféták megjövendöltek. Sokkal inkább a saját vágyaikat vetítették ki az elképzelt Messiásra, és Jézust bele akarták gyömöszölni ebbe a szűk keretbe, hogy az ő pillanatnyi politikai vágyaikat teljesítse ki. Jézus pedig erre nem volt hajlandó. Ő sokkal többet hozott annál, mint amit vártak tőle, és ragaszkodott ahhoz, hogy ami meg volt írva a Szentírásban, az teljesedjék be az Ő szolgálata során. Éppen ezért azt mondták: csalódtak benne, és a nép elfordult tőle, és elvetette őt.

A másik, amit megfigyelhetünk, hogy eltorzult a templomnak a feladata és jelentősége. A templom Istentől eredő rendeltetése azt volt, hogy Isten népe ott időről-időre megtisztuljon, és alkalmassá váljék arra, hogy az Istent nem ismerő úgynevezett pogányokat is az élő Istenhez hívogassa.

Ez utóbbira fenntartott hely volt a pogányok udvara. Ez olyan terület volt a templomépületen belül, ahova az olyan keresők jöhettek, amilyen például a szerecsen komornyik is volt, akiről a Cselekedetek Könyvében olvasunk, aki megelégelte a maga bálványait, vagy lelkileg igényes ember lévén, keresni kezdte az igazságot. Esetleg hallottak ezek az emberek és népek Izráel Istenéről, és amit hallottak, az merőben különbözött attól, amit ők a bálványaikról el tudtak volna mondani, és elmentek — ha másért nem — meggyőződni: valóban van ez az Isten? Ki az az Isten? Én is tartozhatnék hozzá? A misszió helye volt a pogányok udvara. Ott csendnek kellett lenni, lehetett imádkozni. Felolvastak időnként a Tórából, hogy megismerjék ennek a nagy Istennek a nagy tetteit a keresők, és sokan hitre jutottak. Hinni kezdtek Jahveban, az élő Istenben.

Amikor hazamentek, ezt nem hallgatták el otthon sem, és oda-vissza működött a misszió. Ha elmentek a templomba ők találkozhattak Istennel, s ha megismerték őt, vihették haza, és hirdethették másoknak.

Erre azonban virágvasárnapon már nem volt lehetőség, mert az üzletelés benyomakodott a pogányok udvarára is. Ott is árusítani kezdték az áldozati állatokat. Ez-zel jól jártak az elárusítók is, a vevők is, meg a templomot üzemeltető papság is. Mindenki jól járt, csak éppen imádkozni nem lehetett, a misszió kiszorult a templomból. És ez fel sem tűnt a nép felelős vezetőinek.

Ezért átkozza meg Jézus azt a bizonyos fügefát, aminek a történetén sokan fennakadnak: Ha egyszer nem volt fügeérésnek ideje, akkor miért keresett rajta az Úr Jézus fügét, és miért haragudott meg annyira rá, hogy megátkozta? Azért, mert a fügefa volt Izráel népének a szimbóluma. A fügefának az a tulajdonsága, — itt a szomszéd házban is van egy, és megfigyeltem, hogy valóban így van —, hogy előbb jelennek meg rajta tavasszal a kis gyümölcskezdemények, mint a levelek. Ha már levél van egy fügefán, azon lennie kell gyümölcsnek is. És folyamatosan termi a gyümölcsöt, tehát egy fügefán van egészen éretlen gyümölcskezdemény, félérett gyümölcs, egészen érett, vagy akár túl érett is, ha még nem esett le róla. Mindenféle érési fokozat megtalálható egy normális fügefán.

Ha lombos fügefán semmilyen füge nincs, akkor az elveszítette a létjogosultságát. Nem véletlenül ragadja meg Jézus ezt a szemléltető példát, és ezzel azt mondja: Izráel vallásos élete olyan, mint egy dús lombú, gyümölcstelen fügefa. Üzemel a templom, mindenki teszi a dolgát, az áldozatokat bemutatják, a papok papolnak, az őrök őrködnek, de senki nem változik meg. Aki paráznán megy be, paráznán jön ki, aki csalóként megy be, ugyanúgy jön ki, és ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem arra használják a templomot, hogy ott megtisztuljanak, megváltozzanak, Isten akaratához igazítsák az életüket, és így továbbmenve vonzó és hiteles legyen az életük, és a pogányoknak is mutassák a hozzá vezető utat. Ez nem szempont, de nincs rá lehetőség sem. Üzletelés folyik a pogányok udvarán is. Nincs misszió, nincs lehetőség az imádságra, kinek van ideje és helye arra? Ugyan-az történt, ami ma sokak életében. Ezért át-kozza meg Jézus azt a fügefát.

Nem véletlen, hogy virágvasárnapon sírt Jézus Jeruzsálem felett. Azt mondta: “hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de te nem akartad.” Ezért beteljesedik az ítélet. Ahogy a fügefát nem azért tartják, hogy lombja legyen, hanem, hogy teremjen, ugyanúgy a templom nem azért van, hogy üzemeljen, hanem hogy ott meg lehessen változni, és lehessen mutatni az élő Istenhez vezető utat másoknak is. Ha ez nem történik, nyugodtan be lehet zárni, és jön az ítélet.

Eltorzult tehát a templom szerepe és jelentősége is.

És eltorzult ez a gyönyörű imádság, amit itt az utcán harsog a tömeg: a hosianna! A 118. zsoltárból vett könyörgés ez, és egyben hitvallás. Amit Isten népe többnyire szorongatott helyzetben mondott el, és ezzel kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy szabadítást mindig Istentől vár, hiszen eddig kapott tőle számtalan esetben. Benne volt ebben a rövid kiáltásban az a hitvallás, hogy bíznak Istenben, hatalmasnak tartják Őt, akinek minden lehetséges. Irgalmasnak ismerték meg, aki nem bűneik szerint cselekszik velük, és hittel tőle várnak újabb csodákat, újabb szabadítást.

Nevezetes és mindezt magában foglaló imádság és hitvallás volt ez. És mi lett belőle? Utcai kiabálás. A személyrag elárulja, hogy ez már nem imádság. Azt mondják: Hozsánna a Dávid fiának! Egyszerű üdvözlés. Köszöntik Jézust, mint Királyt. Nem imádkozzák, és nem a benne vetett hitüket vallják meg, hiszen ők nem is azt várják tőle, ami végett jött, hanem azt, amit ők szeretnének, hogy végrehajtson. Egyszerűen csak üdvözlik. Ide silányult, jelszóvá vált ez a szép könyörgés.

Eltorzult tehát a Messiás személye, — nem is tudják már kit kellene várni, kit is ígért meg a Szentírás, mit fog Ő tenni, és mit lehet tőle várni. Csak azt várják türelmetlenül, hogy a saját vágyaikat teljesítse. — Eltorzult a kultusz, az istentisztelet, a templom célja, jelentősége, rendeltetése. Senki sem akar ott már megváltozni, és misszionáriussá formálódni. Senkinek nem ügye, hogy a pogányok Isten-félőkké legye-nek, a halottak élőkké. Jézus képével élve: nem akar itt emberhalász lenni senki, hadd vesszen mindenki a maga hitetlenségében! Csak letudjuk a magunk penzumát: részt vettünk az istentiszteleten. — Eltorzul az imádság is, vagyis valami szent végzetesen profanizálódik.

Isten célja pedig mindig az, hogy az Ő szentsége közelébe kerülve megszentelődjenek a benne hívők, és az egész profán életüket is átjárja ez a szentség, hogy megszentelődjenek a hétköznapok is a vasárnaptól. Hogy a legprofánabb dolgunkra is az legyen jellemző, hogy az Ő jelenlétében, az Ő akarata szerint, az Ő dicsőségére tesz-szük. Nem véletlenül ír Pál apostol ilyet: “akár esztek, akár isztok, akármit csele-kesztek, mindent az Isten dicsőségére csele-kedjetek.”

Isten az Ő népét pontosan olyanná akar-ja formálni, hogy szent nép legyen, és az Ő egyedüli szentsége áradjon bele ebbe a profán világba az Ő megszentelt gyermekein és népén keresztül. Na de így nem lehet! Ha ez senkinek nem szempont, nem cél, nem látja feladatának, nem is fontos. Azt tartja fontosnak, ami az ő fejében megszületett és befészkelte magát, és ha nem ezt teljesíti az Isten Küldöttje, akkor nem kell.

Itt vagyunk a mi legnagyobb ünnepeink küszöbén. A legtöbben úrvacsorázni is fogunk a most következő napokban. Jó lenne, ha elcsendesednénk most Isten előtt, és nem az akkoriakat vádolnánk az ő akkori bűneik miatt, hanem úgy, ahogy a Szentírás biztat, mint egy tükröt, magunk elé tartanánk ezt az igét. Ilyenekre is képes Isten népe? Hogy nem ismeri Őt, s nem akarja annak elismerni, aki? Nem akar meg-szentelődni, megtisztulni az Ő közelében? Közömbös neki, hogy mások körülötte elkárhoznak? Hogy a legszentebb is profánná lesz, holott a legprofánabb is megszentelőd-hetne? Bizony mindannyiunkat fenyegetnek ezek a torzulások.

Isten kegyelmének tartottam, és készü-lés közben sokszor megköszöntem neki, hogy most éppen ide tette az Ő ujját, és hiszem, hogy az én életemben is több minden helyre igazodik most ettől. Jó lenne, ha mindannyian engednénk, hogy leleplezze a torzulásainkat, és kiigazítsa azokat.

Ma is gyakran lehet találkozni azzal a gondolkozásmóddal, hogy “a jó Istenke a-zért van, hogy segítsen engem.” Tipikusan ugyanaz, mint az akkori Messiás várada-lom és elképzelés volt. Mert ilyen, hogy: jó Istenke, nincs is! Ez egy bálvány, akit mi gyártottunk magunknak. Tehát hiába imádkozik hozzá valaki, nem felelhet, mert nincs. A mindenható Isten, a mi kegyelmes Atyánk pedig nem azért van, hogy megsegítsen engem a magam dolgaiban, hanem azért, hogy olyanná formáljon engem, hogy tudjam Őt dicsőíteni, és az Ő akarata valósuljon meg az életemben!

A templom sem azért van, hogy időnként az ember megnyugtassa magát azzal, hogy ott járt, hanem hogy érdemben és folyamatosan változtassa a mi torzulásainkat Isten. Hogy az Ő igéjével úgy szóljon bele az életünkbe, hogy az pályakiigazítássá váljék. Mert a legengedelmesebb hívővel is előfordul, hogy letér arról a keskeny útról, amelyiken elindult, és Isten az Ő igéjét használja arra. Legtöbbször a hívők közösségében végzi el ezt az áldott munkát, hogy erre felhívja a figyelmet, és indítást ad arra, hogy visszataláljunk. Az engedelmes hívő élet szakadatlan pályakiigazítás. És Isten türelmesen segítségünkre van ebben, csak engedjük-e? Egyáltalán igényeljük-e? Készek vagyunk-e igazat adni neki?

Valóban nagy kiváltság, hogy nem kell, hogy tönkremenjenek a dolgok a kezünkön. Nem kell, hogy a legszentebb is profánná váljék, amikor a legprofánabbat is átjárhatja az Ő tisztasága, szentsége, az az öröm és békesség, ami előíze már a mennynek. Hogy egy kis mennyországot hordozhat magában és maga körül mindaz, aki a szent Istennel valóban közösségben él, és a szent-ség jó illata áradhat róla temérdek nyomorúsága és hibája közepette is. Vannak ilyenek, nem kevesen. És ez a célja Istennek.

Ott van-e bennünk ez az igény, és készek vagyunk-e neki engedni ebben? Mert ha nem, akkor egyik torzulás húzza maga után a másikat, és egyre torzabb lesz az embernek az élete. Így lesz aztán istentisztelet az Isten előtti igazi hódolat és tisztelet nélkül. Bűnvalló imádság szinte bűnbánat nélkül. Úrvacsorázás az életünk megváltoztatására való erőteljes törekvés nélkül. Így tudunk adományokat adni öröm nélkül — ezt a kettőt mindig összekapcsolja a Biblia: Az adakozásban örvendezők legyetek. Így tudjuk megajándékozni egymást szeretet nélkül. Tudunk harsányan énekelni a szív benső áhítata nélkül. És egyre komfortosabb életet teremteni anélkül, hogy igazán élnénk.

És teszünk szívességeket úgy, hogy épp csak a szívünk marad ki belőle, mert számításból tettük. És marad a csók szerelem nélkül, a szex hűség és ragaszkodás nélkül, mindenféle jogok követelése a felelősség minimuma nélkül. Harsogunk nagy szólamokat hitelesítő tettek nélkül.

Aztán gyakorlattá válik az ajándékok habzsolása és elfogadása igazi hála nélkül. Tisztségekben való tetszelgés a szolgálat terhének a hűséges hordozása nélkül, és részt tudunk venni egymás bajaiban nagy aktivitással őszinte, igazi részvét nélkül. És ebből az következik, hogy lesz gyerekhizlalás és a gyerekeink karrierjének az egyen-getése nevelés nélkül. Lesz sokféle ígérgetés a saját beszédünk komolyan vétele és teljesítése nélkül. Olyan — amilyen együttélés igazi egymásért való élés nélkül.

Elmondunk imádságokat úgy, hogy akár le is számolhatjuk őket valami alkalmatosságon: hányszor sikerült, az Atyával való bensőséges beszélgetés nélkül. Lesz a napi biblia-olvasás penzum, teljesítendő kötelesség az Ő akaratának a komolyan vétele nélkül.

Egyik torzulásból születik a másik, és egy idő után már észre sem veszi az ember, hogy ő maga is milyen torzóvá vált. Leszünk gyümölcs nélküli, dús lombú fügefa. És ennek a vége az ítélet.

Ha valaki most ki tudja mondani: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! akkor éppen a virágvasárnapi eseményeken keresztül megszólalhat az a nagy evangélium, hogy nem kell eljutni idáig. Hogyan lehet megelőzni a torzulásainkat, vagy ha már bekövetkeztek, hogyan igazítja ki azokat Isten?

A megelőzés legfontosabb feltétele az, hogy rendeltetésszerűen használjunk mindent, amit Istentől kapunk. Akinek ez őszin-te kérdése, és hajlandó meghallgatni is Isten válaszát, és komolyan venni, azt sokféle torzulástól megóvja Ő.

Számomra itt világító példa Sámson édesapja, Manoah, aki mikor hallotta, hogy hosszú várakozás után Isten kegyelméből születik majd gyermekük, és ezzel a gyerekkel Istennek valami különös terve is van, akkor a kis Sámson megszületése előtt már azt kérdezte: Uram, mit cselekedjünk ezzel a gyermekkel, és mit cselekedjék ő? Vagyis azt mondja: Uram, valami nagy értéket akarsz ránk bízni, de ilyennel mi még nem bántunk. Adj hozzá használati utasítást is. Én kész vagyok úgy bánni vele, ahogy te mondod, hiszen te alkottad, csak te ismered, nem akarom elrontani. Ehhez alázat, meg férfias bátorság kell. Nem én akarom megjátszani a nagy okost, mintha értenék ahhoz, amit még nem is láttam életemben. Ez olyan nagy kincs, hogy az Isten nekem ajándékokat ad. Uram, mit akarsz ezzel, és mit cselekedjem én vele? És akkor Isten megmutatja.

Nekünk így kell tekintenünk mindarra, amit Istentől kaptunk, mert mindez az övé. Az övé a testünk, lelkünk, időnk, pénzünk, a lehetőségek, amiket elkészít, a ránk bízott családtagok és mások. Minden az övé! És mindig ezt kellene kérdeznünk. Ha formailag nem mondjuk is mindig, hogy Uram, mit akarsz, hogy ezzel cselekedjem, és neked mi a szándékod vele, de ennek a lelkületnek kell sajátunkká válnia, és áthatnia az egész gondolkozásunkat. És akkor lehetséges Isten világosságába járni. Ő pedig lépésről-lépésre mutatja, mi mire való. Megérthetjük még azt is, hogy az a kiállhatatlan munkatárs vagy szomszéd mire való. Mit akar rajtam csiszolni vele Isten. Vagy: hogy akar engem felhasználni, hogy az ő szívéhez is elvigyem az evangéliumot.

Sok ilyen csodát hallhatunk és láthatunk, ha valaki komolyan veszi ezt: Uram, minden tiéd, én is a tiéd vagyok. Mit akarsz, hogy cselekedjem? Mire valók azok az ajándékok, amiket nap mint nap adsz nekem? S akkor nem a torzulások után kell észbe kapnunk, és esetleg helyrehozhatatlan károk miatt bánkódnunk, hanem azzal az örömmel járhat az ember, hogy de jó a hatalmas Istennek engedelmeskedni!

Ha pedig már megtörtént a baj, és eltorzult valami, akkor Jézus Krisztus ígéri azt, hogy helyrehozza ezeket. Minden deformálódott és kisiklott életet neki van hatalma helyre tenni. Ezt nekünk bátran hinnünk kell akkor is, ha másoknak az életéért aggódunk és könyörgünk, akkor is, ha a saját nyomorúságaink fájnak. Neki van hatalma erre, és nála kész a kegyelem ehhez. A mi részünkről az a feltétele ennek, hogy adjunk igazat Istennek. Hogy amikor kiderül valami torzulás az életünkben, akkor ne kezdjünk el mesélni és magyarázni a bizonyítványunkat, hanem lássuk be: még én is tévedhettem! Meglepő, de igaz. Akkor ne jöjjön hosszú szöveg, hanem jöjjön rövid bűnvallás: így van, Uram, köszönöm, hogy leleplezted. Ettől akarok megszabadulni. És itt kérem most különösen a te kegyelmedet, hogy pótold ki, ami hiányzik. Hozd helyre kegyelmesen, amit elrontottam, és add, hogy ne ismétlődjék az életemben.

E nélkül a készség nélkül maradnak a torzulásaink. Isten a mi akaratunk ellenére, erőszakos eszközökkel nem nyúl az életünkbe. Ő ott van készen, hogy mindent újjá tegyen, mégpedig nem is csak foltozgatni akarja az életünket, hanem azt akarja, amit most a héten olvastunk az Ezékiel könyvében: “Új szíved adok nektek, új lelket adok belétek. Elveszem a régit, a rosszat. Az én lelkemből adok nektek, hogy az én parancsaimat teljesíthessétek”. Hát azt sem tudjuk magunktól. De arra is képesekké tesz, csak engedjem, hogy a magam kőszívét elvegye, nyissam ki magam az Ő Szentlelke előtt, hogy megajándékozzon, és csináljam azt, amire indít. És akkor begyakorolhatjuk azt az új életet, ami már az Ő vezetése szerint történik, és amiben ritkulnak a torzulások.

Így is fogunk hibákat és bűnöket elkövetni. de nem az lesz a jellemző, és ez azért nagy különbség. Pál apostol azt mondja: a bűn megvan énbennem, de az újjászületés után a bűn nem uralkodik bennem — ez nagy különbség. A Király akar uralkodni. A virágvasárnapi Király, akinek egyedül adatott minden hatalom mennyen és földön.

Isten ezt a kiigazítást elsősorban az Ő igéjével végzi. Kiváltképpen végzi a közösségben, a hívők közösségében. Ezért érdemes megtennünk mindent azért, hogy igét halljunk és olvassunk, és azért, hogy együtt legyünk az övéivel, akik szintén keresik az Ő akaratát.

Jó lenne ezt elkezdenünk már ma. Teremtsünk egy kis csöndet ma délután is. Olvassuk el az evangéliumokból a virágvasárnapi történetet, és engedjük, hogy Isten megmutassa a torzulásainkat. És aztán az őszinte bűnbánat és bűnvallás után Ő egészen újjá tud formálni minket, úgy, hogy a testünk valóban a Szentlélek temploma lesz, amiben csak Ő lakik, és az egész éle-tünk teremni fogja a lélek gyümölcsét sokaknak a javára, és az Ő dicsőségére.

Van az énekeskönyvünkben egy szép imádság, amelyikben éppen ezért könyörög a hívő. Énekeljük a 165,6 versét:


Jöjj és lakozz bennem:
Hadd legyen már itt lenn
Templomoddá szívem-lelkem!
Mindig közellévő:
Jelentsd magad nékem,
Ne lakhasson más e szívben;
Már itt lenn mindenben
Csakis téged lásson,
Leborulva áldjon!

 


 

Imádkozzunk!

Megvalljuk, Istenünk, hogy sokszor messze vagyunk attól, hogy a te szent jelenléted betölti a szívünket, hogy egyedül csak terád vagyunk tekintettel, hogy mindennél fontosabb nekünk az, hogy mit akarsz velünk, mit akarsz általunk elvégezni. Köszönjük, valahányszor megtapasztalhattuk ennek a boldogságát.

Dicsőítünk, Jézus Krisztus, hogy földi életeden és szolgálatodon nem volt torzulás. Áldunk téged, mert tökéletesen engedelmes voltál az Atyánk mindenben, és engedelmes maradtál mindvégig, egészen a keresztfának haláláig.

Köszönjük, hogy minket is képesekké akarsz formálni erre. Szabadíts meg minket minden képmutatásunktól. Sokszor már észre sem vesszük, Urunk, hogy mennyire beidegződéssé, sőt szokássá vált az életünkben sok olyan bűn, ami előtted utálatos. Ajándékozz meg minket most ezekben az ünnep előtti napokban sok belső csenddel. Segíts magunkba szállni, és tarts tükröt elénk.

Bátoríts minket arra, hogy elhagyjunk mindent, ami utálatos neked és megnyomorít minket, és elfogadjunk tőled mindent, amit kínálsz a mi javunkra: akár áldás, ajándék az, akár próba vagy teher. Formálj minket, kérünk. Hadd legyen egész életünk egyetlen csendes istentiszteletté. Hadd legyünk használható tanúiddá, akiknek beszédes élete és meggyőződéses bizonyságtétele másokat is segít veled találkozni. Járja át a te tisztaságod és szentséged az egész életünket. Adj bátorságot szakítani mindazzal, ami ettől visszatart és ebben akadályoz, és bármit elkezdeni, aminek a lehetőségét most te kínálod nekünk.

Könyörgünk a szenvedőkért, a nélkülözőkért. Könyörgünk azokért, akik még mindig küzdenek a vízzel. Légy kegyelmes nekünk! Tedd világossá számunkra is, miben segíthetünk nekik.

Könyörgünk azokért, akiknek az élete szakadatlan veszélyben van. Vess véget a gyűlölködésnek és öldöklésnek itt a szomszédban.

Kérünk, szenteld meg az ünnepeinket. Hadd legyen ezeknek a középpontjában most egyértelműen a te szent személyed, dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus. Engedd egyre jobban értenünk kereszthalálod okát és célját, és egyre bátrabban hinnünk és vallanunk feltámadásod csodáját. Taníts meg jelenlétedben élni. Hadd legyen a legmeggyőzőbb bizonyság nekünk az, hogy együtt járhatunk veled, a Feltámadottal.

Hallgasd meg az imádságunkat, azt is, amit ebben a csendben mondunk majd el, jobban, mint ahogy azt hinni és elképzelni tudjuk.

Ámen.