Alapige: 2Tim 1,7

“Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

Imádkozzunk!

Édesatyánk, mi annyira félünk a veszedelmektől, a bajoktól, a betegségektől, a hiányoktól, a szegénységtől, s olyan kevésbé fékünk attól, hogy letérjünk arról az útról, amit te jelölsz ki nekünk, s nem hisszük és nem értjük, hogy számunkra ennél nagyobb veszedelem nem létezik. Ezért arra kérünk most, mindenható Istenünk, hogy igazítsd a mi lábainkat, a mi lelkünket, a mi szívünket, a mi akaratunkat a hozzád vezető útra! Járass minket azon az úton, kérünk, amely szerinted való, amelyik nem ellenedre van, hanem amelyik hozzád visz közel, amelyiken megértjük a te vezetésedet szüntelen, tudunk azon járni, és nem tévedünk el!

Köszönünk Urunk minden olyan alkalmat, ezt a ma estit is, amikor szólsz hozzánk, amikor elkészítetted a te igédet a számunkra, s táplálsz minket tőled való, hozzánk illő eledellel. Egyedül te vagy az Szentlélek Úristen, aki ki tudod nyitni a mi szívünket, aki feltörheted a zárakat, mindenfajta elrejtettségből kivonsz minket, magad elé állítasz, és aztán a te Szentlelked erejével szólsz hozzánk.

Segíts nekünk, kérünk, hogy ne akarjunk elrejtőzni előled, hanem fogadjuk el mindazt, ami te mondasz nekünk, úgy, amit nekünk személyesen szántál biztatásul és bátorításul.

Ámen.

Igehirdetés

A legtöbben talán még emlékszünk arra az amerikai filmre, amelyik arról szólt, hogy bizonyos összeg ellenében nitroglicerinnel teli tartályautót kellett eljuttatni egy helyre, s akinek ez sikerült, az megkapta az akkor hatalmasnak számító összeget.

Aki a történet főszereplője volt, annak végigkísérte a kamera azt a szakaszt, ahogy félelemtől rettegő szívvel próbált célba érni a szállítmánnyal. Araszolt az a hatalmas, több tonnás teherautó, próbálta kikerülni a mélyedéseket, főleg a gödröket, ami rázkódást okozott volna, s tudjuk aztán a film végén, hogy végül is teljesen értelmetlen volt az egész vállalkozás.

Egy gimnáziumi igazgatónőnek — a fi-lozófia doktorának — a leveléből való a kö-vetkező részlet. “Valóságos falat építettem magam és a külső világ közé. Ez a magatartás azonban nem tetszett a többieknek, ezért nehezteltek rám. Ezen kívül túlzott elképzeléseim voltak a kötelességről és az igazságosságról, így túl sokat követeltem magamtól és másoktól is. Emiatt aztán sem-mi szeretetre méltó nem volt a magatartásomban. Végül belebetegedtem mindebbe. Elkezdtem olvasni egy, az Isten szeretetéről szóló könyvet, amely a Szentírásra hivatkozott, és először értettem meg azt, hogy milyen a szabadságban gyökerező élet. Miután az életemet átadtam Istennek, nem kel-lett többé küzdenem a félelem ellen. Megszabadultam tőle. Végre ki tudtam mozdulni eddigi életem sötét és nyirkos pincéjéből, ahol a félelem patkányai tették elviselhetetlenné az életemet. Feljutottam a lelki padlásszobába, ahol kitártam életem ablakát Isten előtt, és beáradt az Ő szeretetének napsugara az életembe. Azóta több szeretettel és kevesebb kritikával bánok a munkatársaimmal. Rendbejött az étvágyam, és nem kell altatókat szednem. Világosságban járok.”

Amit Isten elvégzett ennek az asszonynak az életében, azt elvégezheti bármelyikünk életében. Senki sem kivétel közülünk. Pál apostol arra biztatja Timóteust, aki fiatal volt, a szolgálat pedig nehéz, hogy lehetséges félelem nélkül élni, és lehetséges félelem nélkül szolgálni a mindenható Istennek.

A félelem egyszerűen ott van az ember természetében. A csecsemő már fél attól, ha otthagyja egy pillanatra az édesanyja. Hány kisgyermek fél esténként, amikor a szülők elbúcsúznak, betakarják, behúzzák a szoba ajtaját, sírnak a félelemtől, hátha bejön a fa a szobába, vagy a közeli erdőből bejön egy vadállat. Vagy csak egyszerűen azért, mert otthagyják egyedül az ágyacskájában.

Félelmetes az is, hogy az emberek képesek a jövedelmük több mint 20%-át világszerte különböző biztosításokra költeni. Egy bohóc például az orrát biztosította, mert a fő attrakció a cirkuszban az a különleges formájú orr volt. Annyira félt, hogy mi lesz, hogyha valami baj éri az orrát, és elveszíti a kenyerét.

A félelemérzés az emberekben olyan régi, hogy a legtöbben nem is tudják, hogy honnan származik a félelem ebben a világban. 1Móz 3. fejezetben olvassuk azt, hogy Isten szava félelmet okozott Ádám szívében. Az ok azonban más volt, nem Isten szava. Az volt az ok, hogy vétett az első em-berpár Isten ellen. Valami olyat tett, amire Isten azt mondta, hogy NE, s ekkor jön az a mondat, szavadat hallottam, és félni kez-dtem. Ez az a pont, ahol betört ebbe a világba a félelem, s azóta fél folyamatosan gyermek és felnőtt egyaránt. Azóta sokkal több cselekedetünknek a mozgató rugója a félelem, mint ahogy azt a legtöbben végiggondolnánk.

A félelemből fakadó cselekedetek pedig mindig keserű gyümölcsöt teremnek az éle-tünkben. Ha csak a bibliai történeteket nézzük végig: Józsefet félelem miatt adják el. Irigység és félelem. Mi lesz, ha tényleg úgy lesz, ahogy az az álom mondta? S a végén még József lesz az, aki előtt valóban meg kell hajolnunk? Vagy, Roboám, a fiatal király félelemből ad nagyon kemény választ a nép kérésére, hogy enyhíts a szorításon, az elnyomáson. Fél attól, hogyha tapasztalatlannak és gyengének tartják, s ezért ahelyett hogy engedne, még inkább sanyargatja a népet. Ez a válasz végül is az ország kettészakadásához vezet.

Jézust félelemből és féltékenységből — ebben is benne van a félelem szó — jelentik fel, fogják el és végeztetik ki. Az egyik gyökérbűne az embernek a félelem. S leginkább és a legmélyén a szívnek állandóan ott motoszkál a haláltól való félelem. Sokan nem csak az elmúlástól félnek, de az utána következő számonkéréstől is.

Az egyáltalán nem volt véletlen, hogy amikor Jézus Krisztus megszületett, az első, amit az angyalok mondtak: “Ne féljetek, hirdetek néktek nagy örömet.” Ne féljetek! Megrettentek ott a sötét betlehemi éjszakában. Isten pedig azt akarta, hogy ott, akkor ne féljenek, hanem örüljenek annak, hogy megszületett a Messiás.

Pál apostol azzal biztatja Isten gyermekeit, hogy van valami sokkal jobb annál, minthogy valaki egy életen keresztül félelemben éljen és úgy is haljon meg.

Azt mondja a Szentírás, hogy akiben Isten Szentlelke van, az tud, annak lehetséges félelem nélkül élnie.

Mi a félelem ellenszere? Mert abban ta-lán a legtöbben egyetértünk, hogy a félelem egészen valóságos dolog. Nap mint nap találkozunk vele. Talán ma is voltunk nem is egyen, nem is ketten, akik egész félelme-tes helyzetbe kerültünk. Sokszor egyszerűen csak egy hivatalban, vagy egy vásárlás során. Úgy, ahogy járunk, kelünk a világban, időnként félelmetes dolgot látunk, s magunk is elgondolkozunk, és a szívünk tele lehet félelemmel.

Pál apostol egészen hétköznapi megoldást ad erre a kérdésre. Sokan azt mondják, hogy a félelem ellenszere az, hogy az ember megpróbál nem félni. A félelem ellenszere azonban nem az, hogy megpróbálok nem félni. A félelem ellenszere a bizalom. A bizalom, amelyet Istenbe vetek. Mi-kor a hajó kiveti a horgonyát, az beleragad a fövenybe vagy az iszapba, és ott kikötöttek, akkor erősen áll. Még a nagyobb hullámok vagy viharok sem tudják kimozdítani. A bizalom az Istenben, ilyen erős horgony. A legnagyobb félelem idején is meg-tarthat minket.

A Szentírás azt mondja a hívő embereknek, hogy Isten nekik nem a félelem lelkét adta, hanem a bizalom lelkét. Aki által kiálthatunk az Istenhez, az Atyához, hogy segíts nekünk!

A másik, amit mond itt Pál apostol, hogy nem csak félelemre, hanem szeretetre és józanságra is szükség van. Nem régen mondta el valaki, aki gyermekszülés előtt állt. A negyedik gyermeküket várták, és ahol nyaraltak átjött egy szülészorvos és különböző rémtörténetekkel traktálta őket. A józanságát teljesen elveszítve, leginkább a sa-ját dicsőségét hangsúlyozta, hogy ő hogyan mentette meg azt, vagy a másik gyermeket, vagy hogyan nem sikerült megmenteni. És nem vette észre magát az illető hosszabb időn keresztül sem.

Pál nem azt mondja, hogy a félelem lel-két adta nekünk az Isten, hanem azt mond-ja, hogy nem a félelem lelkét adta, hanem… Ez a hanem szó nagyon fontos, mert ezzel mutat rá arra, hogy a félelem helyébe mit akar adni Isten kivétel nélkül mindnyájunk-nak, akik ma este itt vagyunk. Több tehát a félelemnél az erő, a szeretet és a józanság, amiről itt az ige beszél.

Ha valaki szereti az Istent, ha valaki hozzá tartozik, ez azt jelenti tehát, hogy soha nincs félelem a szívében? Ez így nem igaz. Vannak félelmei. A kérdés azonban mindig az, vagy lehetnek félelmei, hogy a-mikor ez feltámad, akkor azzal mit kezd az ember? Fél és retteg, vagy pedig elmondja Istennek azt, ami a szívében van.

De kezdjük az elsővel, az erővel. Azt mondja tehát Pál: “Nem a félelem lelkét ad-ta nekünk az Isten, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.” Ezt mindnyájan ta-pasztaljuk sokszor már a nap elején is, hogy fogy az erő. Alig várja az ember, hogy vége legyen a munkaidőnek, hogy hazamehessen, végre kipihenhesse magát. És sokan közülünk azt is tapasztaljuk, hogy fogy az életerőnk is. S egyszer majd végleg elfogy, és testileg meghalunk. Az erő az, aminek a hiánya lehetetlenné teszi az igazi életet. Isten ereje nélkül élve pedig még a fizikailag nagyon erős ember is nagyon könnyen összeroppan. Aki azonban az Isten szeretetében elrejtett életet él, az megtanulhat félelem nélkül élni. Az tudja megérteni Isten akaratát, és annak nem görcsös erőlködés lesz az engedelmesség, hanem folyamatos haladás Isten kezét fogva, előre. Aki szere-ti Istent, az nem csak nem fél, egyébként pe-dig passzív, tehát nem fél, és aztán passzív, hanem miközben nem fél, vagy megtanul nem félni, vagy tanulja azt, hogy ne féljen, aközben aktív cselekvővé válik Isten akarata szerint. Isten akaratát cselekedve pedig józanságra jut, s meg tudja ítélni azt, hogy mi az Isten szerint való jó és kedves dolog.

A józanság nem csak segít, de fékez is. Sokszor el kell mondani olyan fiataloknak, akik nagyon szerelmesek egymásba azt a példát, amikor a gépkocsi oktató újra és újra megkérdezi a tanuló vezetőt, hogy: Tetszik tudni, hogy melyik a legfontosabb alkatrésze az autónak? A fékpedál, mert elindulni könnyű, de megállni nagyon nehéz. Sokszor olyan nehezen értjük meg, hogy a józanság, azt jelenti, hogy akkor tudok az Ő segítségével fékezni, visszavenni a tempóból. Körülnézni mielőtt döntök, sőt tudok fölfelé is nézni, mielőtt döntést hozok, és az lesz az igazán fontos, hogy az Istennek mi az akarata.

Mit ér a szeretet erő és józanság nélkül? A szeretet erő és józanság nélkül csupán érzelgősség, az pedig céltalan dolog. Ne tévesszük össze az érzelemmel, mert az nagyon fontos dolog. Az érzelgősség értelmetlen dolog. Az érzelem nagyon fontos, értelmes dolog. A szeretet erővel és jó-zansággal együtt tisztíthatja a mi érzelmi világunkat, és segít jó döntéseket hozni, Is-ten szerint való módon. A józanság pedig, ha nincs mellette erő, akkor könnyen kíméletlen nyersességgel bánik a másikkal, magaféltéssé válik. Bizonyos értelemben passzívvá és óvatossággá silányulhat, hogy-ha a józanság mellett nincs ott az erő és nincs ott a szeretet.

A Szentírás azt mondja, hogy a hívő embernek Isten az erő lelkét adja. Isten Szentlelke a legerősebb a világon. El tudja végezni azt is egy ember életében, amit senki nem tud elvégezni. Van, akinek hiába mond az ember bármit, mindig ő az okosabb. Egyetlen egy lehetőség marad ilyenkor, hogy elmondjuk az illetővel kapcsolatban Istennek: Uram, egyedül te tudsz ve-le bánni. Te el tudod érni azt, amit én, más nem tud és nem tudott. Neked van arra hatalmad, hogy változtasd meg úgy az életét, ahogy az szerinted valóan jó!

Istennél az erő, a szeretet és a józanság összetartozik. Nem válik szét, egyik erősíti a másikat, egyik táplálja a másikat. Amikor talán az egyik lanyhul, akkor a másik erősödik. Kiegészítik egymást. Aládolgozik e-gyik a másiknak. Így lesz ez a három tökéletes egységgé annak az életében, aki Istennel jár.

Vagy ha Pál apostol életét nézzük, milyen döbbenetes helyzetekbe került. Igazságtalanul börtönbe, de hányszor. Megbotozták csupán azért, mert azt merte mon-dani, hogy van valaki, aki szereti az embert, s neked is erre van szükséged. Isten szeretete nélkül nyomorultul elpusztulsz a félelmeidben, a bűneidben és így tovább. S mi lett a köszönet és a hála? Összeverték, meg-botozták, börtönbe zárták, és a végén a hagyomány szerint, fejjel lefelé, keresztfára feszítették. Mi rosszat tett Pál? Csupán arról beszélt, hogy szeret az Isten. s micsoda gyűlöletet váltott ki? Ő pedig félelem nélkül, Istennek átadva az életét, elhordozta mindazt Jézusért, amit Isten rámért. Isten segítségével és nem önmagában.

Pál apostol életén látták Isten erejét. A mienken látják? Látják, hogy erő, szeretet és józanság? Ha időnként van erő, de nem vagyunk józanok. Szeretet meg végképp nincs bennünk. Vagy látják, hogy tele vagyunk szeretettel, de nincs ott az erő, és valahogy úgy elvész a józanság. Néha meg olyan kimérten és olyan hidegen józanok lenni. Még mondja az ember azt is ilyenkor: nézd, ilyen az élet. Élünk és meghalunk, mindenkit érhet baleset, és marad csu-pán a józanság szeretet nélkül.

Kérhetjük az Isten erejét, és azt mondja a Szentírás, hogy Ő szemrehányás nélkül, Isten szemrehányás nélkül ad bárkinek, aki hozzá fordul és tőle kér. Kérhetjük Isten Szentlelkének az erejét minden gyengeségünk mellett, és minden gyengeségünk ellenére. Uram, nem birok a kísértésekkel! Segíts! Olyan erőtlen vagyok testileg, segíts! Uram, úgy elgyengült a lelkem, olyan zavart az elmén, úgy összekavarodott belül minden. Kérlek, segíts! Add az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak lelkét!

Jézus azt mondja: aki kér, az kap. Aki zörget, annak kinyitják az ajtót.

Ma voltam így egy helyen. A táblán az állt, hogy zárva, nincs félfogadás. Úgy vol-tam vele, mivel nekik volt fontos, ahova mentem, megpróbáltam bekopogni. Sikerült, kinéztek, integettek, hogy nincs félfogadás, még egyszer bekopogtam, hogy szeretnék valamit mondani. Akkor végre oda-jött valaki, s a végén nagyon örültek annak, hogy bezörgettem és elmondtam. Aki zörget, annak megnyittatik. Ez még a szimp-la, egyszerű életben is így van. A kitartó zörgetés végül is azt eredményezte, ha tetszik, ha nem, kinyitották az ajtót. Aztán rá-jöttek, hogy de jó, hogy beszéltünk. Isten is ezt mondja. Gyertek énhozzám, zörgesse-tek! Keressetek és találni fogtok, sőt megtaláltok engem az élet értelmét és az élet forrását! Kaptok tőlem ingyen élő vizet, amelyet ha megízleltek, soha többé nem szomjaztok meg. Kaptok tőlem erőt, békességet, szeretetet és józanságot.

A szeretetről még valamit. Lukács evan-géliuma szerint, de más helyen is beszél er-ről a Biblia, a szeretet Isten legfőbb parancsa. Szeretni az Istent, és szeretni mindazokat, akiket Isten mellénk adott. Amikor valaki mellettünk a szeretetről kezd el beszélni, akkor óhatatlanul is vizsgáljuk, nem? Komolyan mondja? Ő csinálja, vagy csak mondja? Beszél róla, vagy maga is éli?

Egy kisgyerek egyszer megállt egy hívő férfi mellett, tudta róla, hogy keresztyén, aki a kerítését szögelte. Egy idő után az illetőt idegesítette, hogy merően figyeli a gyerek, és megkérdezte, hogy te mit figyelsz? Azt mondta ez a kisfiú: azt figyelem, hogyha ráver az ujjára, akkor mi fog történni? Ugye a gyerekek milyen őszintén gondolkodnak és beszélnek? Mi fog történni? — úgy figyeli a hívőket a világ. Nem csak kerítés szögelés közben, hanem ahogy megy az életünk. Vajon mi fog történni egy-egy döntés után, amikor felőlünk döntenek valamit, és az nem mindig olyan ked-vező. Hányszor, mennyi erőt teszünk bele abba, hogy elkerüljük azokat a helyzeteket, ami nekünk nem kellemes. És, ha benne van az útban? Ha az úthoz tartozik, amit járnunk kell, s mi kikerüljük? Nem lehet az, hogy Isten tette bele nehézségeket is akár? Azt mondja Isten igéje, hogy a szenvedés Krisztusért, az ajándék, az kiváltság. Kikerüljük vagy fölvesszük? Kikerülhetjük. Egy gyereket lehet arra nevelni, hogy fiam vagy lányom bármi teher érne, kerüld ki! A vége mi lesz? Semmilyen terhet, semmi-lyen fegyelmet, semmilyen szabályozást nem fog tudni elviselni. Minden alól ki fog majd bújni.

Azt mondja a Szentírás, hogyha megtartóztatod a te vessződet a te gyerekedtől korcsot nevelsz és nem fiat. Tudjuk milyen egy korcs kutya. Elöl foxi, középen farkaskutya. Nevelhetünk úgy is gyereket, hogy korcs lesz belőle, ha nem az Isten igéje szerint próbáljuk nevelni. Azt mondja a Szentírás, hogy az Isten intése és tanítása szerint. Hányszor nem engedjük magunkat se nevelni az Isten intése és tanítása szerint? A tanítás még csak kell, de az intést azt eltoljuk magunktól. Ez nem rám vonatkozik ez az ige, ezt nekem Isten nem mond-hatja, amikor úgy keményebben vagy puhábban vagy kedvesen, de szeretettel, de mégis csak int. Ezt biztos, hogy nem nekem mondja Isten, és hárítunk, de kár, hogy nincs itt a szomszéd. Ha ezt hallotta volna. Ma este mi ülünk itt, s nem a szomszédunknak, aki nincs itt.

Pál szava és élete fedte egymást, mert ő Jézus Krisztus tanítványa volt, mint ahogy Jézus szava és élete szintén fedte egymást. Soha nem lehetett megfogni Jézust, hogy mást mondott és mást csinált. Benne tényleg tökéletes volt az Isten szeretete. Nyereség volt ezért Pál számára az élet, és nyereség volt a halál is. Micsoda szabadság! Mert Pál élt igazi, valóságos, emberi életet, és nyugodtan várta a halálát is. Nem úgy, hogy már úgyis mindegy, mert már öreg vagyok. Meg de jó lesz Krisztusért szenvedni, hanem benne volt az útban. Krisztusért élt, s Krisztusért halt meg. S nála ez egy volt, nem vált ketté, mint ahogy Jézus életében is így volt. Az Atya akarata volt — annak betöltése — a legfontosabb akár az élete árán is elvégezni azt a szolgálatot, feladatot, küldetést, amit az Atya rábízott.

Mivel Pál így szabad volt, ezért tudott könyörögni börtöncella mélyén is a rábízottakért, meg az ellenségéért, akár a kínzókért is. Ezért volt az, hogy azt olvassuk egy idő után, hogy köszöntenek titeket a császár udvarából valók. Odaláncolva egy római katonához, s nem tudott az a katona mást tenni, mint meg kellett térnie Krisztushoz, mert az apostollal volt összeláncolva. Nem tudta kikerülni. Olyan erővel szólt az evangélium, hogy nem tudta kikerülni, mert Pál láncok között is Krisztus foglya volt, és nem a császáré. Ez mérhetetlen szabadságot jelentett a számára, és ezt észre vették a katonák is, hogy itt van egy fogoly, a ki szabad. Nem értjük. Hogy is van ez? S Pál utána elmondta, hogy milyen szabadság az, amelyikben egyik kéz a falhoz láncolva, a másik a római katonához, és szabadabb volt, mint az a katona.

Egyszer a börtönmissziói szolgálatban mondtam el azt az ottani foglyoknak — nagyon helyeseltek egyébként —, hogy itt nem csak ilyen rabok vannak, hanem a felügye-lők is rabok, csak ők kimehetnek este, maguknak meg itt kell maradni. De nem ez az igazi rabság, hanem az, amikor Krisztus nél-kül él valaki, s a körülmények, a divat, a rokonok, a barátok, az ismerősök, ki tudja még ki mindenki, meg a saját szíve határozza meg és dönti el, hogy mit tegyen. Jézus Krisztus szabaddá tesz. Szabaddá tesz a szeretetre, mert Ő a szeretet legfőbb forrása.

Valamit a józanságról még. Összetartozik a szentség és az erő, de összetartozik az Isten számára elkülönített élet és a józanság is. Aki józan, annak van önfegyelme, annál működik az, hogy a lélek gyümölcse önmeg-tartóztatás. Nem kívülről kell fegyelmezni, hanem belülről fegyelmezi őt az Isten Szent-lelke. Jézussal járni, ez sokszor erő feletti vállalkozás, de vele sikerül betölteni az Isten parancsát és tényleg úgy tenni, s nem csak úgy tenni, hanem gondolni, érezni, be-szélni, és aztán úgy is cselekedni, ahogy ezt Ő akarja. Magunkban nem.

Testvérek, sokszor a hívő keresztyének is csodára várnak, hogy az Isten majd csodát tesz. Ez önmagában nem rossz dolog, de időnként Isten nem csodát akar adni, hanem erőt a munkához. Jézusnak nem hall-gatta meg az imádságát ott a mindenható Isten a Gecsemáné-kertben, amikor háromszor is azt kérte: Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a keserű poharat, ne kelljen kiinni, vagyis ne kelljen vállalni az Ő emberi természete volt ez, kettős természete volt, és Isten ezt nem hallgatta meg. Úgy tett Isten csodát, hogy miközben ezt a részét nem hallgatta meg az imádságának, aközben segített Jézusnak, adott erőt, sőt még angyal is erősítette Őt, hogy kinyújtsa a kezét és elvegye a poharat. Kiigya, odaadja Istennek az akaratát újra és újra, s aztán engedelmesen meghaljon mindnyájunk bűnéért a golgotai kereszten. Az volt a csoda, hogy kapott erőt ahhoz, hogy elvégezze azt, amit az Isten rábízott.

Vannak helyzetek, amikor Isten tudja, hogy kell a csoda, mert az növeli a hitünket. Ma nagyon sokszor az igazi csoda az, hogy az engedelmességből fakadóan tudunk józanul dönteni. Felismerjük az Isten akaratát, micsoda csoda, hogy tudunk úgy dön-teni, járni, ahogy az az Isten akarata szerint kedves.

Pál apostol azt írja Timóteusnak itt a 6. versben: “Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amelyet kaptál.!

Testvérek, ami szívünk annyi mindenért tud gerjedezni meg vágyakozni. Egy szép ruháért, egy utazásért, egy könyvért, de nem csak tárgyakért, személyek után is. Tele lehet a szívünk vágyakozással.

Isten igéje azt mondja, hogy azt gerjeszd fel magadban, azt erősítsd Isten segítségével, ami Istentől való. Ez azt jelenti, hogy kérd az Istentől, hogy tegye szabaddá az utat a szívedben önmaga előtt. Ha betölthet téged az Ő Szentlelkével, szeretetével, erejével, akkor tudsz majd józanul dön-teni is.

Kálvin a következőt mondja erről: “Nem szabad tétlenül heverni, hanem a nagy bizodalomtól és jókedvtől indíttatva — bizalom és jókedv, micsoda hiánycikk sokszor a hívők életében is —, nyilvános tevékenységgel kell a lélek erejét megmutatni és igazolni.” Nem bezárkózva, nyilvánosan — azt mondja. Ez azt jelenti, mindenki látja: kell a lélek erejét megmutatni és igazolni. Bizalom és jókedv, nyilvános tevékenység, cselekedni Isten akaratát a világban, a lélek erejét megmutatni és igazolni.

Valaki elmondta, hogy az egyik kollégája napról napra idegesebb lett, mert azért izgult, hogy mi lesz, ha elveszti a munkahelyét. S mivel egyre jobban izgult amiatt, hogy elveszti a munkahelyét, ezért egyre kevésbé tudta jól elvégezni a munkáját — ez így szokott történni —, végül is az elbocsátása is szóba került. Annyira izgult, hogy végül oda került az elbocsátás szélére. Azt mondták neki a barátai, ha továbbra is ebben az állásban maradsz, akkor teljesen tönkre fogsz menni, belepusztulsz a félelembe. Aztán végighallgatott egy Krisz-tusról szóló bizonyságtételt, egy igehirdetést, és az egész félelmet úgy, ahogy volt, dobozzal, csomagolópapírral, kötelekkel, mindennel együtt átadta Istennek. És Isten elvette a félelmet a szívéből, és felszabadult. S mivel felszabadult, egyre jobban vé-gezte a munkáját. Mivel egyre jobban végezte a munkáját, az egyik legjobban megbecsült ember lett azon a munkahelyen.

Máté 14-ben olvassuk azt, hogy Jézus a tengeren jár. A tanítványok ott hánykolódnak, és a félelemtől kiáltoztak. Volt már velünk ilyen? Talán mindnyájunkkal, hogy kiáltoztunk a félelemtől. Talán nem hangosan, de belül ordítottunk, hogy nem bírom! Mit mondott Jézus a hánykódó tanítványok-nak? Azt mondta: “Én vagyok, ne félje-tek!” Legalább kétféle módon lehet hangsúlyozni. “Én vagyok, ne féljetek” Én vagyok! Ne féljetek!” Én vagyok Jézus, a te Megváltód. Fordulj hozzám, és én kiveszem a félelmet a szívedből! Én vagyok most is! Nem csak akkor léteztem. Nem csak egykor nagy tanítóként itt voltam, hanem én most is élek. “Én élek — mondja Jézus —, ezért ti is élni fogtok.” Ahol Jézus van, ott nincs többé félelem. Ahol Ő nincs, ott a félelem az úr.

Testvérek, azt nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de azt tudhatjuk, hogy ki tartja kézben a jövőt. A tiedet kicsoda? Te vagy Ő?

Imádkozzunk!

Úr Jézus, hálás szívvel köszönjük neked mindazt, amit ma este mondtál nekünk. Köszönjük, hogy te vagy az erő, a szeretet és a józanság forrása, és ha te ott vagy az életünkben, akkor a szeretetet, a tőled való erő és az a józanság, amit ajándékba kapunk, kiűzi a félelmet a mi szívünkből. Te magad mondtad azt, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet.

Segíts nekünk a legfontosabbat megtenni! Életünkben először vagy ma este újra átadni magunkat neked! Köszönjük, Urunk, hogyha ez megtörténik, akkor te belépsz a mi életünkbe, akkor te újra kézbe veszed azt, s döbbenten látjuk majd, hogy nincs többé félelem, de van erő, szeretet és józanság.