KI ÉRINTETTE A RUHÁMAT?

 

Alapige: Mk 5,21-43

“És amikor ismét átment Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt hozzá, és Ő a tenger mellett volt. És ímé, eljött a zsinagóga vezetőinek egyike, név szerint Jairus, aki meglátván őt, lába elé borult, és igen kérte Őt mondván: “Az én leánykám halálán van, gyere, vesd reá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen. El is ment vele, és követte Őt nagy sokaság, és összeszorították Őt. Egy asszony pedig, aki tizenkét év óta vérfolyásos volt, és sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, de semmit sem javult, sőt inkább egyre rosszabbul lett, amikor hallott Jézusról, a sokaságban hátulról kerülve, megérintette a ruháját. Mert ezt mondta magában: Ha csak a ruháit érinthetem is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszáradt, és megérezte testében, hogy kigyógyult bajából.

Jézus pedig azonnal észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle, megfordult a sokaságban, és ezt kérdezte: Ki érintette a ruhámat? Tanítványai ezt mondták neki: Látod, hogy a sokaság szorongat téged, és azt kérdezed: Ki érintett téged?

Ő azonban körülnézett, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.

Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve odament, elé borult és elmondott neki mindent igazán. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg bajodból.

Mikor még beszélt, odajöttek a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt, mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amikor hallotta ezt a beszédet, amit mondtak, azonnal ezt mondta a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higgy.

És senkinek sem engedte, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak, és Jánosnak, a Jakab testvérének. És elment a zsinagóga fejének házához, és látta a zűrzavart, a sok siránkozót és jajgatót. És bemenvén ezt mondta nekik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. És kinevették őt. Ő pedig kiküldvén mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele levőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt.

És megfogván a gyermek kezét, ezt mondta: Talitha, kúmi, ami megmagyarázva ezt jelenti: Leányka, néked mondom, kelj föl.

És a leányka azonnal felkelt és járt. Mert tizenkét esztendős volt. Ők pedig nagy csodálkozással csodálkoztak. Jézus pedig erősen megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondta: adjanak annak enni.”

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük ezt a csendes órát. Olyan jó tudnunk, hogy pontosan láttad, melyikünk hogyan énekelte most ezt a szép imádságot. Még azt is neked köszönjük meg, hogy ha őszinte vágyakozást támasztasz a mi fáradt szívünkben a veled való közösség után.

Megvalljuk, Urunk, hogy annyira szétszóródik a figyelmünk, sok sürgős dolog kiszorítja az életünkből az igazán fontosakat. Próbáljuk magunkat is meggyőzni: így jó ez, ahogy van, és igyekszünk mindent megszerezni magunknak, és megadni azoknak, akiket szeretünk. Köszönjük, ha egy-egy csendes percben mégis világossá teszed számunkra, hogy olykor igazán lényeges dolgok maradnak ki.

Tedd ezt a csendes órát is most ennek az alkalmává. Ragyogjon fel előttünk a te dicsőséges személyed, aki egyedül tudsz nekünk megadni mindent, ami az életre és az örök életre szükséges.

Megvalljuk, hogy sok mindent tudunk, csak élni nem tudunk, meg meghalni nem tudunk. Taníts meg minket, kérünk, mind a kettőre. Hadd kerüljön oda most a mi életünk a te világosságodba, Szentlelkeddel világosítsd meg az értelmünket, hadd lássuk magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk, és hadd lássunk téged annak, aki valójában vagy. S hadd tudjuk elmondani egyszerű bizalommal: reád bízzuk magunkat. Az örök sorsunkat is, meg itt a földi élet harcaiban is egészen reád bízzuk magunkat és szeretteinket.

Ezzel a hittel és ennek a békességével ajándékozz meg minket.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Egyetlen kérdésre próbáljunk ma este választ keresni ezt a történetet tanulmányozva, arra, hogy ki mennyit érzékel abból, ami itt történik. Ebben a történetben sokféle esemény követi egymást, és ennek a történetnek sok szereplője van: a nagy sokaság, Jézus, a tanítványai, Jairus nevű zsi-nagógai vezető, a leánykája, aki a halálán van, és az asszony, aki itt menet közben meggyógyult.

Ugyanaz történik körülöttük, és mégis egészen mást vélnek valóságnak. Egészen másról gondolják, hogy valójában az történik. Ki mennyit vesz észre, és mennyit vesz komolyan a valóságból? Kiderül, hogy ez alapjában véve hit kérdése, és hit nélkül roppant szegényes, beszűkült, primitív a valóság-érzékelése minden embernek. A valóság egy kis töredékét észleli. Azt hiszi, az a teljesség, abból von le következtetéseket, amik szükségképpen hamisak, mert ha a kiindulás téves, akkor amit arra felépít, az mindenestől hibás.

Nos, mi ennek az eseménysorozatnak a váza? Ezt próbáljuk még először rögzíteni, és utána nézzük meg közelebbről a részleteket.

Azt olvastuk, hogy Jézus és tanítványai a Genezáreti tó nyugati partjára érkeznek meg valahonnan máshonnan, ahol Ő koráb-ban dolgozott. Ezt megtudja a sokaság, s ahogy kiszállnak a partra, már igen sok ember várja ott őket. A nagy sokaság szeme láttára előjön a helyi zsinagóga egyik vezetője, leborul Jézus előtt, és azt kéri tőle, menjen el hozzá, mert a leánykája halálán van, és érintse meg őt, hogy meggyógyuljon és éljen.

Ez mindenestől meglepő jelenet volt. Az is, hogy egy ilyen tekintélyes ember ott az utca porában leborul, az is, hogy Jézus előtt leborul. Egy hívő zsidó csak az Isten előtt borult le. Jézus istenségét pedig vitatták. Jairust a rangja is, a pártállása is elvá-lasztotta Jézustól. Meglepő tehát az, hogy odaveti magát az Ő lába elé, és tőle kéri ezt a segítséget. Akinek gyermekei vannak, megérti, hogy a gyermekéért mindenre kész egy szülő. Jairus is kész volt még erre is, és Jézus a legtermészetesebb gesztussal azonnal indul, hogy menjen, és segítsen a beteg kislánynak.

Jairus szeretné, hogy minél gyorsabban, mert halálán van. De nem olyan egyszerű, ha nagy tömeg vesz körül valakit, és bizonyos lassú tehetetlenséggel indul el Jézus Jairus háza felé. Ráadásul egy rövid út meg-tétele után megáll, és körülnéz. “Ki érintette meg a ruhámat?” Ilyenkor lesz indulatos a türelmetlen ember: kinek fontos ez, hogy ki érintette meg a ruhámat? Gyerünk, gyerünk addig, amíg nem késünk el. Az em-berek idegesek, Jairus egyre feszültebb. Még Jézus tanítványai is ingerülten kezdik őt oktatni: Micsoda kérdés, hogy ki érintett? Látod, hogy a sokaság szorongat téged, és még azt kérdezed: ki érintett engem?

Megcsapja az embert a fogalmazásból az ideges feszültség. Micsoda felesleges kérdés. Fontos és sürgős a feladat, igyekez-zünk abba az irányba. Jézus azonban megáll, várja, hogy valami történjék. És akkor a sokaságból előjön egy asszony, ugyanúgy, mint néhány perccel ezelőtt Jairus, leborul előtte, és elkezd beszélni. Elmondja: tudom, hogy szabálytalanságot követtem el. Tisztátalan vagyok, nem szabad közösségbe jönnöm, de egyedül csak tőled vártam már segítséget. Tizenkét év óta kezelnek az orvosok, minden vagyonomat erre költöttem, s az állapotom most rosszabb, mint tizenkét évvel ezelőtt volt. Ha valaki tud segíteni, az te vagy! Gondoltam, ha csak a ruhádhoz érek is, kapok tőled valami segítséget.

Mi lesz most? Komolyan vették, hogy tisztátalanok közösségbe nem mehetnek. Jézus most foganatosít itt valami ítéletet, vagy nem? Jézus azt mondja: Leányom, a te hited megtartott téged, eredj el békességgel és maradj egészséges.

Mindezt kénytelen ott végighallgatni mindenki. Akik nem felejtették el az eredeti célt, hogy egy halálán levő kislányhoz kellene igyekezni, azok lehet, hogy azt mondták: rendben van, most már ezen is túl vagyunk, de gyerünk, siessünk. És ahogy újra megindul lomhán a menet, érkeznek ketten Jairus házától és mondják Jairusnak: ne fáraszd tovább a Mestert, a kislányod meghalt. Jézus ezt hallja, és abban a pillanatban lelki elsősegélyben részesíti ezt az édesapát, és azt mondja: Ne félj, csak higgy. És megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Az emberek nem értik. Az kedves volt tőle, hogy ott a tengerparton azonnal szó nélkül elindult Jairus háza felé, de most, hová megy tovább? Nem hallotta? Meghalt. Amíg beteg, addig lehet segíteni, ha meghalt, nem lehet segíteni. Most hova megyünk még? Bekövetkezett, amitől a szegény apa félt: elkéstek. “Ne fáraszd tovább a Mestert.” Jézus azonban teljes nyugalom-mal megy tovább. Jairus némi tétovázás után követi. Addigra már a házánál nagy zűrzavar van. A hivatásos siratók, akik némi készpénzért akár órákon át is el-jajveszé-keltek egy-egy halottasháznál, már ott álltak lesben. Elkezdődött a siratás. Jézus szól nekik: hagyjátok abba, mert nem halt meg, csak alszik. Erre azok, akik az egyik pillanatban még úgy tettek, mintha siratnák, elkezdenek kacagni — ez önmaga egy tanulmány, hogyan lendülhet át valaki egyik végletből a másikba. Jézus azonban legyint az egészre, a szülőkkel és három tanítványával bemegy a szobába, és csak annyit mond a halott kislánynak: kelj fel! S fölkel a kislány; és mivel az, akinek igazán van kapcsolata a lelki világgal, az élő Istennel, aki az odafelvalókkal törődik, az tud leginkább törődni az idelennvalókkal is. Olyan jellemző, hogy Jézus az, aki azt mondja: adjatok neki enni, mert elég régóta nem evett. S mindenki csodálkozik.

Ennyi a történetnek a váza. Ebben ragyog fel a mi Megváltónknak a páratlan, egyedülálló nagysága, aki előtt semmi sem válik akadállyá, aki mindenen keresztül megy célja felé, akinek a célja mindig az, hogy rajtunk segítsen, de bizonyos törvényszerűségek azért kirajzolódnak ebből az eseménysorból. Bárcsak olyan nagynak látnátok ti is Jézust, amilyen Ő valójában, és így tudnánk önmagunkat mindenféle vérző sebünkkel és nyomorúságunkkal együtt, meg szeretteinket is teljes bizalommal Őreá bízni. S minél inkább látjuk az Ő nagyságát, annál szomorúbban kiderül az ember törpesége, a mi törpeségünk, az a beszűkült, szűk-látókörűség, az a tehetetlenség minden komolyabb problémával szemben, s annál nyilvánvalóbb, hogy mennyire rászorulunk erre a gyöngéden szerető mindenható Krisztusra.

Hogy mennyire tehetetlen, és a tehetetlenségét milyen nagy öntudattal hordozza mégis az ember, azt mutatja ez, hogy itt van egy tizenkét éves gyerek, akire azt szok-tuk mondani: előtte az élet. Az édesapja magas pozícióban van, jó összeköttetéseik vannak, s egyszer csak mégis kiderül: sem-mi nem ér semmit. Mi az, hogy előtte az élet? Honnan tudjuk ezt? Halál ellen nincs orvosság. Halálán van, s mire odaérnek, már meghal, s senki semmit ez ellen nem tudott tenni. A teljes tehetetlenséget mutatja az is, hogy most már odamenni is kár. Eddig még talán lehetett volna segíteni, most már nem lehet.

S ott van ennek az asszonynak az esete is. Volt valami kis vagyonkája, s az egészet erre szánta. Rákölti a vagyonát az orvosokra. Tudomány, vagyon, jó szándék, segíteni akarás, kitartás, tizenkét éven át tartó küszködés — hiába. Nemcsak hogy nem javul, egyre rosszabb lesz. S ha Jézus nem nyúl bele az életébe, nincs segítség.

Nos, most nézzük meg közelebbről: mi is történt itt valójában? Olyan jellemző, hogy ez az asszony egyedül Jézustól várt már segítséget, de nem merte azt kérni. Szinte szerette volna azt ellopni. Hátulról, titokban. Egyebek közt amiatt is, hogy nem mehetett emberek közé, mert a törvény őt a betegsége miatt kizárta onnan. S így is kap segítséget Jézustól. Ezt ő azonnal észreveszi magában. Regisztrálható a gyógyulása. Jézus is észreveszi, hogy isteni erő árad ki belőle. Ezt nem lehet titokban, valóságos erők működnek, s aki ezeket az erőket közvetíti, az tudja, hogy most őbelőle erő áradt ki. Ezért áll meg és néz körül: Ki érintette a ruhámat?

S itt jönnek a nagy okos tanítványok. Ki érintette, ki érintette? Hát a sokaság szorongat téged, látod, és még azt kérdezed: ki érintett engem? Vagyis miről van itt szó? Azt hiszik, hogy ők tudják, mi a valóság. Szegény álmodozó Jézus, látszik, hogy nincs érzéke a realitásokhoz. Micsoda tömeg szorongatja, hol innen nyomják, hol onnan nyomják. Milyen naiv kérdés: Ki érintette a ruhámat? Hol él Ő? Le kellene szállnia ide a földre és érzékelni a valóságos erőket. S meg vannak győződve: ők tudják, mi a valóság. Csak ők tudják, mi történik itt voltaképpen. Ki is oktatják Jézust ennek megfelelően. — Közben fogalmuk sincs, micsoda erők vannak ott jelen. Fogalmuk sincs, hogy ki az a Jézus, akit van képük ilyen szemtelen büszkeséggel kioktatni. Sejtelmük sincs arról, hogy itt az Isten mindenható erői működnek, és ezeket Ő közvetíti. Fogalmuk sincs, hogy ki kaphat ezekből az erőkből. Ők ilyen lélekkel semmiképpen nem! De van ott valaki, más lélekkel. Erről megint csak senki semmit nem tud. Egyáltalán nem tudják, mit jelent az: ott van az Isten országa. A mindenható Isten a maga teljhatalmát gyakorolja, és most éppen közvetlenül belenyúlt egy megnyomorított életű kis ember életébe. Itt mos világszenzáció történt, úgy csendben, észrevétlenül.

Miközben handabandáznak és értelmezik a jelenségeket, magyarázzák, hogy érhet hozzád, aközben halvány fogalmuk sincs arról, hogy amit tizenkét éven keresztül senkinek nem sikerült elérnie, azt a mindenható Isten egy pillanat alatt megvalósította. Jézus az ő isteni teljhatalmával így szabadított meg most egy embert. Miközben egy másik ember türelmetlen, gyerünk már a lányomhoz, miközben ott talán türelmetlenül várják, hogy jöjjön már a Mester, miközben a bámész sokaság ott tolong és okoskodik, aközben az Isten munkában van. És Jézus, akit semmi nem érdekel, csak az, hogy mi az Atya akarata, és mikor kin lehet segíteni, az Atya akaratát hajtja végre mindenféle dobverés nélkül. Csendben, észrevétlenül. Majdnem azt kell mondanunk: csak úgy, mellesleg, menet közben megszabadul egy ember, megoldódik a megoldhatatlan, kiárad valami isteni erő úgy, hogy erről senki nem tud, de ez mégis nagyon valóságos, mert ez — ha tetszik — dokumentálható. Az is dokumentálni tudja, akin keresztül kiáradt, Jézus, és az is, akit meggyógyított, ez az asszony.

Nem szánalmas dolog ez? Ez a nagy öntudat, hogy ők megmagyarázzák, mi van itt valójában, s közben fogalmuk sincs a valóságról. Jelenségeket észlelnek, de a lényegről semmit sem tudnak. Valamit látnak a színfalak előtt, hogy ott mozgás van, de mi van a színfalak mögött, meg felett, hogy ki az az Isten, aki a kezében tartja az eseményeket, aki igazgat mindent és mindenkit, aki mindig a javunkra cselekszik, miközben tipródunk, türelmetlenkedünk, okoskodunk vagy hitetlenkedünk. Ettől tel-jesen függetlenül, feltartóztathatatlanul megy előre, és a maga üdvtervét, mindazt, ami a javunkat szolgálja, hatalommal megvalósít-ja. S olyan kevesen vannak, akik ezzel szá-molnak.

Nem kísért-e minket is az, hogy azt gondoljuk: helyesen értékelünk valamit. Pontosan felmértük a helyzetet. Minden lehetséges információ birtokába jutottunk, következésképpen helyes ítéletet alkotunk, — és közben talán éppen a leglényegesebb összetevőkkel nem számolunk. Például magával az élő Istennel, akinek a kezében összefutnak a szálak, aki ma is a történelem irányítója, akinek fontos mindannyiunk kicsi életének a története is, és aki egyedül tud nekünk segítséget, szabadulást, bocsánatot, életet adni ott, ahol megáll az ész, ahol semmit nem ér a pénz, s ahol a tudomány is csődöt mondott; csak marad a nyomorúság, a vérző életek, meg a félholt és halott kisleányok és kisfiúk. Ő előtte ott sem apad el a víz, mond egy mondatot: Neked mondom, kelj fel! — és a leányka ott járkál megint a szülők között, és nézhetnek nagyot a halottsiratók.

Nem ezt jelentené hinni, hogy komolyan venni végre Istent? Hogy Ő az, akinek magát mondja. Hogy Ő ma is ugyanaz, akit évezredek története számunkra közel hozott. Ma is érvényes mindaz, amit itt ebben a könyvben megígér nekünk, s így lehetne számítani rá és számolni vele. Vele elsősorban és mindenekfelett.

A folytatásból is ez derül ki, hogy ez a mindenható Krisztus ugyanakkor gyengéden, finoman, tapintatosan szeret mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. Még beszélt Jézus az asszonyhoz, amikor megérkeztek a lesújtó hírrel a követek: meghalt a kislány. Jézus abban a pillanatban — olyan szépen lehet követni ezt a történet leírásában — érzékeli, mi zajlik le most ennek az apának a szívében, és nem hagyja magára, azonnali lelki elsősegélybe részesíti, és elhangzik ez a mondat: Ne félj, csak higgy, s megy tovább.

Nem foglalkozik az asszonnyal, ő meg-gyógyult, megbeszélték, rendben van. Gye-rünk Jairusékhoz! Na de most, most már minek? Most már nem lehet segíteni. Ki mondta, hogy nem lehet segíteni? Mindenki. Az emberek. Azt mondják: amíg beteg, lehet segíteni, ha meghalt, nem lehet segíteni. Na de itt most Jézus cselekszik. Neki semmi különbség a két állapot között nincs. Neki nincs olyan: itt könnyebben tud adni megoldást, ott nehezebb, amott meg már sajnos, sehogysem. A “ne félj, csak higgy”-ben benne van, hogy ez nem elháríthatatlan akadály. Ha úgy érkezem oda, hogy beteg volt, akkor meggyógyul, ha úgy érkezem oda, hogy meghalt, — akkor feltámad. Ez olyan nagy különbség? Nekünk bizony elég nagy különbség. Őneki azonban nem.

Megint a hit kérdése. Csak a hit érzékeli azt, hogy kicsoda Ő valójában. Csak a hitünkkel tudjuk komolyan venni, hogy Ő az, akinek mondja magát. Aki bűnön, poklon, síron egyedüli győztes. Neki semmivel sem nehezebb Jairus leányát feltámasztani, mint meggyógyítani. Az Ő hatalma mindkét akadály felett toronymagasan áll. Hinni azt jelenti: ezt komolyan veszi valaki. De itt megint a mi tapasztalataink, szempontjaink, képzettségünk, feltételezéseink az akadálya, emiatt vagyunk sokszor hitetlenek. Nem tudom elképzelni, hogy Ő segítsen! És? Az kit érdekel, hogy mit tudok elképzelni és mit nem? Ő mit ígért, s mit nem ígért, Ő kicsoda. Nem az elképzeléseimtől függ. Régen rossz lenne, ha attól függne. Esetleg függhet a hitünktől. Ha valaki ezzel a csendes, merész hittel várja, hogy Ő cselekedjék, akkor meg fogja tapasztalni, hogy mit tud.

Olyan szemléletes és jellemző az is, hogy megérkeznek, Jézus leinti a siratókat, hagyjátok ezt a zűrzavart és cirkuszt. Nem halt meg, csak alszik. Azok hol sírnak, hol nevetnek. Talán még arra is gondolnak: sajnálja tőlük azt a kis tiszteletdíjat, amit ezért a halottsiratásért kapnak, s az egészből nem értenek semmit, csak utólag lepődnek meg, amikor a kislány megjelenik, akit ők már elsirattak.

Az emberek tolonganak Jézus körül, okoskodnak, magyaráznak, bámészkodnak, hisztériáznak, ki-ki vérmérséklete szerint. Nevetnek vagy sírnak, vagy a kettőt egyszerre és váltogatva, mint ott Jairus udvarán, és alig vannak, akik látnák: kicsoda Ő. Őbenne a mindenható Isten van itt közöttünk. Ő mindenben a javunkat akarja munkálni. Két ember van, akinek ez valóság lesz: Jairus és a vérfolyásos asszony. Miért? Mert ennek a két embernek volt hite. Olyan nagyon erősnek nem látszik egyik sem, de volt hitük. És ez a két ember látta a valóságot. Ezeknek a számára dicsőíttetett meg az Isten ezekben az eseményekben, és ők tapasztalták meg Jézusnak a gyógyító erejét.

Miben mutatkozik az meg, hogy nekik volt hitük? A vérfolyásos asszonynál abban, hogy nem mondott le arról, hogy segítséget Jézustól kaphat. Nem tudjuk, mert nem derül ki a történetből, és ne kezdjük találgatni, hogy ebben bizonyos volt-e vagy kételkedett. Odafurakodott a közelébe és azt mondta: ezt mindenképpen megpróbálom. Ha valaki tud segíteni, az Ő. Hogy fog-e segíteni vagy nem, az majd kiderül. De odamegyek és legalább a ruháját megfogom. S mennyei erő áradt ki, és meggyógyult. Ez a hitnek a lényege: bízom Jézusban, odamegyek a közvetlen közelébe és kipróbálom azt, amit hallottam róla. Működik, vagy nem működik? Hátha működik az én életemben is.

Sokszor belekeveredik a hitünkbe ez a hitetlenség: hátha. Jézus soha nem azt nézi, hogy mennyi hitetlenség van valakiben, hanem hogy mennyi hit. S mikor a beteg gyermeknek az édesapja ment hozzá, azt mondta: hiszek, Uram, segíts hitetlenségem-nek, akkor sem azt méricskélte Jézus: ekkora hitetlenség mellett az a kis hit eltörpül ám, így nem tárgyalunk, hanem meggyógyította a gyermekét, miután azt mondta előzőleg: ha hiszel, meglehet. És azt a hitet, amit még az az ember is olyan hitetlenséggel vegyes valaminek minősített, Jézus elfogadta hitnek.

Ha egy kicsi igazi bizalom van iránta, és ezt az illető ki is mondja, akkor Ő mindig válaszol. Ugyanez volt Jairussal is. Nem tud-juk, mi zajlott le ott a szívében. Egyikünknek sem kívánom, hogy effélét át kelljen él-ni, amikor megérkezik a hír: leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert. Látva azt, hogy Jézus tovább is megy az ő háza felé, ő is elindult utána. Ki tudja, mi lesz? Nem tudjuk, mi volt a fejében és a szívében, de ment Jézus után. Nem mondta azt sem udvariasságból, sem végső elkeseredésében: most már hagyjuk az egészet, tényleg ne fá-radj tovább. Köszönjük, hogy segítettél vol-na, sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Nem beszél így, hanem megy Jézus után azzal a várakozással: mi lesz itt? Ez a hit.

És éppen ebből a történetből lesz nyilvánvalóvá az, hogy a hit nem valami bizonytalan és megfoghatatlan fogalom vagy teljesítmény — ahogy emberek gondolni szokták. A hit egészen valóságos, élő személyhez való, egészen konkrét viszonyulás. Vagyis: az élő Jézus Krisztusban való bizalom. Akkor is, ha nem tudom elképzelni, akkor is, ha mindenki körülöttem azt mond-ja: hiába… Amit Ő mondott, azt komolyan veszem. Azt mondta: Ne félj, csak higgy, akkor, ha reszketek a félelemtől és harcolok a hitetlenséggel, akkor is megyek utána.

Kevés ember van, akinek diadalmas, egyértelmű, nagy erős hite van. Mindannyiunkban harcol a hit a hitetlenséggel. A kérdés az: melyiknek az oldalára állunk? Megadjuk-e magunkat a magunk hitetlenségének, vagy pedig azt mondjuk: “hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok. Mert sosem volt így rászorulva sem élő, sem halott” — ahogy Ady Endre írta. Hinni aka-rok! A saját hitetlenségemmel szemben is újra és újra amellett döntök, amit Jézus mondott. Amit a Bibliában olvastam, amit róla eddig hallottam. Nem az, amit elképzelek, meg szeretném, hogy Ő teljesítse. Amit Ő megígért, amit Ő mond. Ezt csinálta Jairus, ezt csinálta a vérfolyásos asszony, s így tapasztalták meg Jézusnak a szabadító, gyógyító erejét.

A Biblia azt állítja, hogy mi mindnyájan a halálunkon vagyunk, ugyanúgy, mint Jairusnak a leánya. Nem csupán a szó biológiai értelmében fog egyszer elérkezni mind-annyiunk halála, hanem mióta az ember Isten nélkül próbál ember lenni, azóta a halál szélén van, s egyszer bekövetkezik, s amikor a biológiai halál elragad ebből az életből, akkor ez a végső nagy halál is bekövetkezik: Istennel többé már nem lehet kapcsolatunk. Csak az él, aki Ővele, az élet forrásával, kapcsolatban van. Akinek vele nincs valóságos közössége, az halott. Jézus így is szólítja meg egyszer hallgatóit: Akik közületek meghallják az én beszédemet, azok élni fognak, de ebben az állapotban halottak vagytok. (Jn 5,25)

Ma nekünk Ő ezt a lehetőséget kínálja: megragadhatjuk Őt, aki maga az élet. Valaki egyszer azt mondta: könnyű volt a vérfolyásos asszonynak. Akármilyen nehéz lehetett is odafurakodni, valahogy odaügyeskedte magát és megfogta Jézus ruháját. De ma mi mit csináljunk? Valaki így felelt: Jézus ruhája az ige. Ma az igét kell így megragadni. Mi van megírva? Mit mondott Ő magáról? Mit ígér nekünk. Milyen diagnózist állít fel Ő mirólunk? Itt kezdődik a hit. Komolyan vesszük-e azt, hogy halottak vagyunk, ha gyakorlatilag nélküle élünk? Komolyan vesszük-e azt, hogy akár ma új életre támadhat bármelyikünk, ha Őt megragadjuk, ha benne hiszünk. És ha ezt a nagy ajándékot, az életet magát megkaptuk, akkor utána az életünk minden gondját, nehézségét úgy tudjuk-e rábízni, mint akiről már tudjuk, hogy ilyen hatalmas, és ilyen gyengéden szeret bennünket is.

Ha már itt egy tizenkét éves kisleányról volt szó, akkor néhány mondat erejéig azt sem szabad elhallgatni, hogy a gyerekeink is a halálukon vannak. Fogja, tartja, szédíti, kábítja őket ez a világ, amiben élnek, és Isten elsősorban minket tett felelősekké azért, hogy odavezessük őket az élet forrásához, az élő és ma is ilyen hatalommal köztünk levő Jézus Krisztushoz. Egyedül Ő tudja megőrizni őket attól, hogy a halál erői fojtogassák vagy megfojtsák őket.

Boldog ember az, aki engedi, hogy a hitét megbátorítsa Jézus, aki tőle ezt a nagy ajándékot, az életet elfogadja, és utána a mindennapi harcokban a folyamatosan hordozandó terheinkben is így bízzuk magunkat Őreá. Az ilyen emberekkel történik meg azután az, hogy időnként rajtuk keresztül is mennyei erő árad ki másokra. Mert aki nagyon közel van Jézushoz, azt Ő elkezdi használni, és ad neki ebből a gyógyító erőből, hogy így szolgáljunk mások között.

A samáriai asszonynak ezt ígérte: aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, az egyrészt soha többé meg nem szomjazik, az életszomja megszűnik, másrészt az a víz, amit én adok neki, örök életre buzgó víznek forrásává lesz őbenne. Vagyis: átfolyik rajta. Megelégíti őt, és átfolyik rajta. Isten segítsen mindnyájunkat, hogy ilyen emberekké váljunk!

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus, magasztalunk azért, hogy magát a halált, sőt a kárhozatot, a poklok minden kínját is elszenvedted azért, hogy mi a halálból életre léphessünk. Áldunk hívásodért, amit most hallottunk. Köszönjük, hogy te magad vagy az élet. Köszönjük, hogy veled juthatunk mindnyájan egészen személyes kapcsolatba, és megújulhat, elmélyülhet ez a kapcsolatunk, ha elsekélyesedett vagy meggyengült.

Köszönjük, hogy azért jöttél, hogy életünk legyen és bőségben legyünk. Ismered mindannyiunknak a szükségét, ismered azt a keserűséget, amivel olykor azt mondtuk már: nem élet ez. Könyörülj rajtunk, hogy komolyan vegyük, amikor felismerjük ezeket a nagy igazságokat. Tudjunk mindenekfelett téged komolyan venni. A te ígéreteidet, a te hívásodat, a te diagnózisodat az életünkről, vagy halott állapotunkról. Őrizz meg minket attól, hogy elmeneküljünk az igazság elől. Segíts belenézni az igazság tökéletes tükrébe, és utána változni.

Könyörülj rajtunk, hogy merjünk bízni benned. Olyan sokat csalódtunk már. Olyan sok hazugságot és féligazságot kell nap mint nap hallanunk. Valljuk, hogy a te igéd igaz-ság. Segíts, hogy kipróbáljuk mindazt, amit mondtál, hogy elkezdjünk engedelmeskedni, hogy komolyan merjük venni. Te magad győzz meg minket Szentlelkeddel arról, hogy micsoda hát, vagy sokkal inkább: kicsoda hát végül is az igazság.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk terheinket. Tudod, hogy melyikünk élete hol vérzik most. Ismered csüggedésünket, hogy talán már lemondtunk a gyógyulásról, a békességről, az új kezdésről. Köszönjük, hogy gyengéd szereteteddel itt állsz most mellettünk. Áradjon ki reánk a te gyógyító, szabadító, üdvözítő erőd.

Segíts ebben a csendben most őszintén kiáltani hozzád.

Ámen.