SALOME TÁNCOL

 

 

Alapige: Mk 6,14-29

“Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve közismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, s azért működnek benne a csodatevő erők. Mások meg azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: “Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.” Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és bilincseltette meg a börtönben; testvérének, Fülöp feleségének, Heródiásnak kedvéért, mivel feleségül vette őt, és erre János ezt mondta neki: “Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember; ezért védelmébe vette, bár hallgatva őt, gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. Végül is eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor magának Heródi-ásnak a leánya ment be táncolni. Megtetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a lánynak: “Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki: “Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.” A lány kiment, és meg-kérdezte anyjától: “Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: “Keresztelő János fejét." A leány erre sietve bement a királyhoz, és azt mondta: “Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” Bár a király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a János fejét. Az elment, lefejezte János a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.”

 


 

Imádkozzunk!

Jézus Krisztus, hálás szívvel emlékezünk a te golgotai keresztedre. Köszönjük, hogy odaadtad önmagadat értünk váltságul, s köszönjük azt is, hogy aki ezt hiszi, megvallja és e szerint él, aki komolyan veszi mindazt, ami a te igédben olvas, az átélheti azt a csodát, hogy hozzád tartozik, veled élhet, és majd a te országodba fogadod be őt.

Kérünk, Urunk, legyél a mi tanácsadónk ma este is! Bátoríts és vigasztalj minket a te szent igéddel, szavaddal!

Köszönjük a sok intést, amit kaptunk, és bocsásd meg, ha nem fogadtuk meg, s keserűen kellett látni a mi engedetlenségünk következményeit. Köszönünk minden elkészített alkalmat, veled való szent találkozást. Köszönjük azt a sokféle bátorítást, amit átélhettünk már általad és veled. Köszönjük, hogy nincsen még mindig végünk, és tart még a kegyelmi idő a számunkra. Köszönjük, hogy te azt mondod, nem vagyunk még készen, de közben készítesz minket a veled való találkozásra.

S kérjük azt is, bocsásd meg nekünk, hogy a mi kezünk nyoma is ott volt a te keresztfádnál, amikor verték a te kezedbe és lábadba a szegeket, s a mi bűneink is keresztfára szegeztek téged. De köszönjük a bocsánatot is, az új kezdet lehetőségét, s köszönjük ma esti igédet, amely újra életet teremthet bennünk.

Készíts, kérünk, Urunk veled való igazi találkozást!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Egy nyári táborozás során, amikor meg-érkeztek egy csodálatos tisztásra a csoport tagjai, az egyik fiú a következőt mondta: “Olyan helyre érkeztünk, ahol nyugodtan vétkezhetünk.” Ez azonban a hamis bizonyosság és békesség kategóriájába tartozik.

Heródes király is pontosan ugyanígy gondolkodott. Keresztelő János börtönben van, ő szabadon élt, s ott volt a szívében ez a meggyőződés, hogy nyugodtan vétkezhet a testvérétől elvett, elrabolt asszonnyal, akit feleségül vett. De tudnunk kell azt testvérek, hogy mi soha, semmilyen körülmények között nem vétkezhetünk következmények nélkül, szabadon. Soha, sehol nem vétkezhetünk az Istentől rendelt törvény, törvények ellen.

Ez az egész történet egy gazdag ember, egy király által rendezett születésnapi lakomával kezdődik, és Isten egyik emberének, egy prófétának a halálával végződik a lakoma. Erre biztos egyik vendég sem számított, akit meghívott Heródes király a születésnapi ünnepségre.

Heródes király, nagy Heródes fia arról lett híressé, hogy kivégeztette a fiait és a feleségét is, vagyis saját családját. S amikor meghalt, akkor halála előtt parancsba adta, hogy az ország előkelői közül több százat végezzenek ki, ha szívből nem siratnák meg őt, amikor majd meghal, akkor sír-janak kényszer miatt az emberek, az előkelők halála végett.

Nevéhez fűződik még egy szörnyű gyil-kosság. Heródes volt az, aki megölette a betlehemi gyermekeket Jézus születésekor. Ennek a Heródesnek a fia, Heródes Anti-pás, vagy negyedes fejedelem, az ország negyedét örökölte az apjától, körülbelül 28-30 évvel azelőtt.

A császárral szemben meghunyászkodó az alattvalóival szemben kérlelhetetlen, szin-te szadista módon kegyetlen uralkodó volt Heródes Antipás. Még azt is megtudjuk ró-la, hogy félt a menny Istenétől. Jó vallásos, zsidó ember volt, de csak a külsőségekben. Belül, a szívében pogány marad végestelen végig. Fél Keresztelő Jánostól. Ugyanakkor rabul is ejti Keresztelő János igehirdetése, a beszélgetések sora, Keresztelő János tisztasága, félelem nélküli megalkuvás nélküli élete. És végül is az az igehirdetés, amit újra és újra hall Keresztelő János szájából. Engedne is a prófétán keresztül érkező isteni szónak, de végül is az a kettősség, hogy igen is, meg nem is, végez vele, és tragédiába torkollik az ő élete.

Hallgatva Keresztelő Jánost, így olvassuk: “Gyakran zavarba jött.” Mégis szívesen hallgatta Jánost. Más fordítás szerint így ol-vassuk: “Örömmel hallgatta Jánost, és sok dologban követte őt.”

Talán az a piciny emberség, ha maradt egyáltalán benne abból valami, megmozdult a próféta igehirdetései nyomán, s talán úgy sejlett előtte az, hogy az ő élete is lehetne olyan tiszta és szent, mint amilyen Keresztelő Jánosé.

Aztán Heródesről kiderül az is, hogy végül is nem enged Isten szavának, zavarba jött gyakran az igehirdetések nyomán, de cselekedete ezt a zavart nem követte.

Amíg mellette van Keresztelő János, addig Heródes biztonságban érzi magát. Él az Isten embere, ott van mellette, bármikor lemehetett a palota lépcsőjén a börtöncellához, és beszélhetett Keresztelő Jánossal, hallgathatta őt. Noha újra mondom, sosem tette meg azt, amit Keresztelő János hirdetett neki.

Végül is börtönbe záratja, és nem is annyira félelmében, mint inkább attól való félelmében, hogy a felesége, Heródiás meg akarta öletni Keresztelő Jánost.

Egyszer ugyanis Heródes meglátogatta a testvérét, Filepet, és ott meglátta annak feleségét, Heródiást. Meglátni, megszeretni és elrabolni a testvére feleségét csupán egy pillanatba, és egy azonnal kiadott parancsba telt. Elküldte a saját feleségét, magához vette az öccse feleségét, Heródiást, s annak gyermeklányát, Salomét. Lehetne így foly-tatni, hogy attól kezdve boldogan éltek. S kiderül az is ebből a történetből, hogy nem csak Heródes akarta ezt így. Heródiás, akit elraboltak, teljes szívével azonosult ezzel a tervvel és akarattal. Egyek voltak ők ketten: a férj és a feleség, mindabban a gonoszságban, amit gondoltak, és amit cselekedtek.

A zsidó törvények szerint gyermekes só-gorasszonyt akkor sem volt szabad feleségül venni, ha az özvegy lett. Mennyivel megdöbbentőbb, amikor valaki a saját élő testvére feleségét rabolja el, és veszi feleségül. Ilyen esetre Isten igéjének volt világos intése, figyelmeztetése. Ha egy király ilyet követett el, akkor az egész ország szá-míthatott járványokra, dögvészre, földrengésre és sáskajárásra.

Heródest azonban sohasem érdekelte iga-zán az alattvalóinak a sorsa, csak a saját akarata és élvezete. Újra és újra a fülébe cseng a prófétai szó: “Nem szabad neked a te testvéred feleségével együtt élned.” Emiatt, így olvassuk: Heródiás — az újdonsült feleség — ólálkodott Keresztelő János körül, alkalmat keresett arra, hogy megölethesse. De nem tudta megtenni, mert Heródes félt Jánostól, és szent embernek, sőt Isten emberének tartotta.

Itt jó, ha megállunk egy kicsit. Ez a történet olyan világosan beszél arról, hogy valaki, aki ilyen kettős módon él, hogyan csúszhat egyre jobban lefelé. Érdeklődik az Isten dolgai iránt, s ugyanakkor ott van a saját akarata, amit nem csak hogy képtelen feladni, de nem is akar igazán. Heródes, — kiderül róla ebből a történetből — megértette, hogy mi az Isten akarata — hiszen János világosan beszélt, és kérlelhetetlen őszinteséggel —, de Heródes mégsem akart változtatni mindazon, amit addig tett. Szívesen hallgatja Isten igéjét, de amit hall, abból soha nem lett engedelmes cselekedet.

Hallgatja Isten igéjét, zavarba jön, meg-érinti Isten szava, de nem válik sohasem engedelmességgé mindaz, amit hallott. Nyíl-vánvaló, hogy Keresztelő János, aki vállal-ta a halált is azért, amit hirdetett, elmondta egyértelműen és világosan Heródes királynak az üdvösség útját. S az is kiderül, hogy megmondta a király legsötétebb bűnét is: “Nem szabad neked a te testvéred feleségével együtt élned.”

Érdemes elgondolkodni azon testvérek, hogy mit kezdünk mi mindazzal, amit itt, ebben a templomban hallani szoktunk? Lehet, hogy többen úgy vagyunk, mint Heródes. Valamiről szól Isten igéje. Azt mondja világosan, hogy nem szabad így tovább, ahogy eddig csináltátok. Zavarba jövünk. Honnan tudják? Honnan tudja Isten? Hogy-ne tudná! Nem szabad tovább így… Meghallgatjuk, s mintha semmit nem hallottunk volna, megyünk tovább a saját magunk aka-rata szerint.

Olvasunk és hallunk Isten akaratáról, de belül ott dobog a szívünk mélyén az a gondolat, amit az a fiatalember mondott, akit idéztem: “Olyan helyre érkeztünk, ahol nyugodtan vétkezhetünk.” Sokan tényleg így gondolják. Egy kicsit eleget teszünk az Isten törvényének. Akár együtt a társunkkal. Egy kicsit megadjuk azt, ami az Istené az Istennek, s aztán megadjuk a világnak azt, amit a világ kíván.

Heródes gyakran zavarba jött, amikor az igehirdetést hallotta.

Az is nagy eredmény testvérek, ha valaki legalább zavarba jön. Te zavarba jössz időnként, legalább amiatt, amit Isten mond? S csupán ennyi marad? Zavar, hogy az Isten tudja, de semmi nem változik, marad minden a régiben.

Egy olyan pontot érint egy szolgálat, az igehirdető nem tudja, mi van benned, ez nyilvánvaló. Egy olyan pontot érint, ami zavarba ejt téged. Az Isten tudja? S marad a zavar, marad a kétség, s nem lesz belőle Isten szavának való engedelmesség.

Aztán eljött Heródiás számára a kedvező alkalom. Testvérek, a Kísértő számára mindig eljön a kedvező alkalom. Mindig! Nincs kivétel. Ő mindig tudja pontosan: mikor, mit kell lépni, hogy elveszítse azokat, akik kinyílnak Isten igéje felé, vagy akár Isten gyermekei.

Megünneplik Heródes születésnapját, s az elrabolt, de kiderül, hogy a helyzetet nagyon is élvező feleség, Heródiás, igazán emlékezetessé akarta tenni ezt az ünnepet. Hatalmas lakomát szervez, megterítik az asztalokat, fény és pompa veszi körül a királyt. Heródes — szokása szerint — egy pár csepp bort önt a császár képmása előtt lobogó áldozati tűzre. Zsidó volt ő persze a külsőségek szerint, de belül a szívében pogány, és zsidó létére áldozik a császár szobra előtt. Ez maga istenkáromlás volt. Jobb a békesség — gondolja Heródes. S amikor ez megtörténik, attól kezdve az asszonyoknak, a nőknek, a szolgálóknak ki kellett menni a teremből, mert a férfiak ünneplésén nem vehettek részt.

S mégis ekkor látja meg Heródiás a ked-vező alkalmat, amikor úgy lassan lerészegednek a vendégek, a bortól. Egy kedvező pillanatban, szinte belöki a terembe a még alig serdülő, de már azért női formáit jól láthatóan mutató lányát, Salomét, aki elkezd táncolni. Heródiás elérte azt, amit akart.

Martin Buber teológus a következőt mondja: “Nem az az igazi bűn, hogy nekünk bűneink vannak, hanem az az igazi bűn, hogyha a bűneinkből nem akarunk az Isten-hez megtérni.”

Heródes sem igazán, nem akart igazán megtérni az Istenhez a bűnéből, ezért a bűne végzett vele. Minden intés ellenére azt tette a továbbiakban is, ami nem Isten szerint való volt, viszont ami az ő kedvére való volt. Tette, mert megtehette.

Nem az a legfőbb bajunk, hogy nagyon sokszor megtesszük azt, amit megtehetünk? Egyszerűen nem működik bennünk a lélek gyümölcse, aminek az utolsó pontja ez, hogy önmegtartóztatás.

Testvérek, előfordul bárkivel, nem csak egy királlyal, hogy valaki megtetszik neki. Ez még önmagában nem bűn, de az, hogy mi lesz abból az érzelmi töltésből, különösen, ha világossá válik, hogy az valakinek a társa, felesége, férje, hogy mit teszünk az-zal, ami megfogan a szívünkben? Enged-jük-e azt mélyebbre, vagy megvalljuk az Istennek, hogy: Uram, ebbe a rettenetes helyzetbe kerültem, kiderült, hogy aki nekem tetszik, az valaki másé, vagy amit szeretnék tenni, az nem Isten szerint való, nem csak női-férfi viszonyban lehet ez, hanem másban is. Mit teszek azzal, ami gondolat felébred a szívemben? Elkezdek vele játszani, vagy pedig meglátom annak a gondo-latnak esetleg a továbbiakban a következményét, vagy csak egyszerűen azt, hogy biztos, hogy nem Isten szerint való. Ne kívánd, s ott van egy felsorolás. Felveszem a harcot, vagy pedig nem akarom felvenni?

A hívő ember nem elveszi azt, amit kíván, hanem felveszi a harcot azzal, ami nem Isten szerint való kívánság. Elmondja Istennek, és kéri az Isten segítségét.

Itt közöttünk is hányan lehetnek olyanok, akik nem veszik fel a harcot. Isten világosan azt mondja, hogy nem szabad tovább… Ki-ki nyugodtan odateheti azt, amire belül a szíve mélyén pontosan tudja, hogy nem szabad tovább… Isten megkérdez minket. Mi mit válaszolunk? Igen, hát nem szabad tovább, de a körülmények. De akkor mi lesz velem, vagy mi lesz velünk? De akkor hogyan lesz tovább családilag, anyagilag, stb. stb.? Ki-ki sorolhatna bármit. De Isten azt mondja, hogy nem szabad úgy tovább, hogyha arról kiderült, hogy nem az Isten szerint való. Nem szabad neked… Ahelyett, hogy komolyan vennénk Isten szavát, nagyon sokszor mindent pontosan ugyanúgy teszünk tovább.

Sokan alkudoznak az Istennel, sőt még azt is hozzáteszik: Uram, de hát a szomszéd is, a másik hívő is… A másik hívőt, vagy a szomszédot majd Isten számon kéri. Mi közöm nekem a szomszéd dolgaihoz, aki nem is az Isten gyermeke? Majd rajta az Isten számon kéri. De az én életemért nekem kell felelni, és nem a szomszédnak, meg nem a másik hívő embernek.

Az 5Móz 18-ban azt olvassuk, hogy Isten felhívja népe figyelmét arra, hogyha bemennek arra a földre, amit nekik ad az Úr, mit nem szabad tenni. Ott van egy felsorolás, s a végén azt mondja Isten, hogy ezt és ezt tették ezek a pogány népek, ezért űzöm ki előletek őket, de nektek nem engedtem meg, hogy ezt tegyétek. Nem engedte meg az Úr, hogy hasonló módon tegyetek. Más tehet úgy, ahogyan akar, vagy ahogy jónak látja, de az Isten gyermeke nem tehet úgy. Az Isten gyermeke csak úgy tehet, ahogy az Isten törvénye szerint való.

Testvérek, ne fogjunk mindent az ördögre. Van Kísértő, és van kísértés. De van nagyon sokszor egyszerűen nem akarunk engedelmeskedni annak, amit Isten nyilvánvalóvá tesz. Valóban támad a Kísértő, és valóban megpróbál elbuktatni, de miért nem kérjük Isten segítségét ahhoz, hogy tudjunk megállni? Miért a könnyebb felé hajlunk? Sokszor nagyon nehéz azért könyörögni, magunkat megalázva, hogy Uram, tarts meg, mert egyébként elbukok. Ez sok-szor kőkemény imaharcot jelent a térdeinken. Uram, őrizz meg, mert ha nem teszed, elbukom! S nem tudok megállni a kísértés órájában.

A Szentírás azt mondja, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik. He-ródes hallgatta Isten szavát, megértette Isten üzenetét, de nem engedelmeskedett annak.

Aztán félig részegen ezt mondja Salo-ménak a tánc után, miután megtetszett neki a lány: “Kérj, amit csak akarsz, s megadom neked.” S ott vannak Galilea és a környék előkelői, s megesküszik, és megismétli: “Még, ha országom felét kéred is, megkapod.” S az a kislány teljesen tanácstalan. Mit is kérjek? Tényleg, mit is kérjen? Az ember azt gondolná, hogy kér valami játékfélét, valami édességet, szép ruhát, valami különleges ajándékot, esetleg ékszert. Nem is tudja mit kérjen. Kiszalad a mamához, s a mama, Heródiás pontosan tudja, hogy mit kell kérni. Azt mondja a lányának, hogy menjél be, s kérd el Keresztelő János fejét!

Testvérek, az ördög soha nem kegyelmez. Nála nincs kegyelem. Kérjed Keresz-telő János fejét. Nincs alku. Ez az ördög természete, soha nem kegyelmez. Mindig a fej kell. Keresztelő János fejét kérd el!

Soha ne felejtsük el azt, hogy a mi engedetlenségeink miatt mindig fizetnünk kell valamilyen módon. Sokszor fizetnünk kell anyagilag. Sokszor fizetnünk kell az egész-ségünkkel, az idegrendszerünkkel, a békességünkkel, a családi boldogsággal, a család közötti egyezséggel és békességgel. Fizetni kell a jövővel, a másik mosolyával, a tönkrement életünkkel, és a tönkrement családi életünkkel. Mindig fizetni kell. Az ördög nem kegyelmez, könyörtelenül és irgalmat-lanul benyújtja a számlát.

Valaki elmondta, hogy a következőre biztatta a saját lányát. “Lányom, fogd meg az udvarlódat úgy, hogy teherbe ejteted ma-gad!” Ez már önmagában szörnyű, nem? Teherbe ejteti magát. Fogja meg a fiatalembert. És sikerült a mama terve. A fiú elgyengült, mert Salome jól táncolt, s a lány terhes lett. Egybekeltek. Pár év múlva robbant az időzített bomba. Valaki, aki nem volt túl nagy jóakarója a családnak, az ifjú férj előtt elszólta magát, talán nem is teljesen véletlenül, s az ifjú férj otthagyta az újdonsült családot, feleséget, gyereket, lakást, mindent. Nem csak azért talán, amit megtudott, viszont kitűnő ürügy volt a szá-mára az, megtudta, hogy hogyan fogták meg, s végre elhagyhatta azt a lányt, akiről maga sem tudta tulajdonképpen, hogy miért is vett feleségül. Az út eleje jónak látszott. A “szerető mama” biztosítani akarta lánya jövőjét. Sikerült. Férjhez ment, megszületett a gyermek, s tényleg biztosította a lánya jövőjét. Teljesen tönkretette. Vannak utak, azt mondja a Szentírás, amelyek az elején jónak látszanak, s aztán a vége pusz-tulás. A mama “elintézte” a lánya jövőjét. Valóban. Egy egész életre. S akkor arról még nincs is szó, hogy ő maga is így kezd-te annakidején. S az ő saját házassága is így ment tönkre. Házasság előtt megszületett a gyermek, s figyeljük meg, hogy milyen szörnyű: adja tovább. És megy tovább. A bűnnek ez a szörnyű természete, hogy a pusztulás és a pusztítás nem áll meg egyet-len embernél, hanem egyikről mehet át sok-szor a másikra, ráadásul olyanra, aki tulajdonképpen nem is nagyon tehet az egészről. Mind a ketten azt kérdezték, a mama meg a lánya is, hogy hogyan engedhette meg ezt Isten? S vissza kellett kérdezni: “Ne haragudjanak, de hol volt ebben a történetben Isten?” A mama kérdezte előtte? A terv előtt, meg a megvalósítás előtt az Istent? Nem kérdezte. Mi köze volt ennek az egész-hez Istennek? Semmi. Amit vetettek, annak a következményét kellett aratniuk.

Mit gondolhatott Salome mondatára He-ródes? Add ide Keresztelő János fejét! Végeztesse ki Jánost? Valóban eleget kell tenni annak a buta, bolond, őrült ígéretnek? Tényleg, az embernek mindig, minden körülmények között tartania kell a szavát? Ér-demes volt megesküdni, hogy bármit megad? Erre nem gondolt. Mi sosem gondolunk arra, hogy a Kísértő pontosan tudja, hogy mit kell kérnie, mit kell mondania, és mit kell tennie. Valóban nincsen más megoldás, nincs kiút, csak egy újabb gyilkosság? Talán még körül is nézhetett, kereste a tekinteteket, hogy mit szólnak a többiek? Nincs benne a bibliában, én azt hiszem, hogy senki nem nézett a király szemébe. Mindenki tudta, hogy most rettenetesen megfogták Heródest, s ebből nincsen kiút. Keresztelő Jánosnak elvégeztetett a sorsa.

Újra mondom, hogy az ördögnél soha sincs irgalom. Emberölő volt — mondja Jézus — kezdettől fogva. Neki mindig Isten embere kell. Mindig az élet ellen tör. Mindig a hívő feje kell, Krisztus, a hívőben lakó Krisztus kell. Lefejezni! A gyülekezet feje Krisztus. A család feje, egy hívő család feje, Krisztus, azon belül meg a férfi. Ha a fejet tönkreteszik, ha lefejezik a belül lévő Krisztust, vége mindennek. Azt csinál a hívő emberrel, amit akar. Tessék megfigyelni: egy erotikus tánc, s a másik oldalon a próféta feje. Nem szörnyű? Valaki enged a test kívánságának, és belekerül egy rettenetes csapdába, amiből — ha egyáltalán ezt szabadulásnak lehet nevezni — csak egy gyilkosság árán tud kijönni.

Ha az ördög elérheti azt, hogy elszakítja a hívő embert a fejtől, Krisztustól, akkor tulajdonképpen bármit tehet, csinálhat a hívő emberrel. A forrás, a fej Jézus, s az ördög mindig erre támad. A hívőben lakó Krisztust akarja elhallgattatni, akarja elszakítani az embert Istentől.

Heródes magára marad az iszonyú terhével, senki nem osztozik ebben a teherben, őneki, magának kell egyedül elvinnie. Elhangzik a parancs, s a hóhér hozza egy tálon Keresztelő János véres fejét. S figyel-jük meg a következőt! Vége van az ünnepségnek. Mindenki menekül amerre lát. Elég volt. Nincs tovább ivás, nincs tovább ünneplés, minden elromlott, s Heródes sem tud többé nyugodni.

Amikor Jézus megkezdte a szolgálatát, akkor azt hiszi Heródes, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból. Dolgozik belül az, amit úgy hívnak, hogy lelkiismeret. Még ennek a szadista gyilkosnak is volt egy pici, egy maradvány lelkiismerete, ami megszólalt. Amikor Jézus elkezd szolgálni, azt hitte, hogy János támadt fel a halálból. Nem lehet következmények nélkül vétkezni.

Testvérek, egy másik véres fej is beszél arról, hogy az ördögnél nincsen irgalom, és nincsen kegyelem. Jézust is irgalmatlanul és kegyetlenül kivégezték. Ott is fontosabb volt minden: a vallás, a hatalom, a dicsőség, az ember akarata. Könyörtelenül és kíméletlenül keresztfára szegezték. Jogtalanul ítélték el. Meggyalázták, és utána meg-koronázták úgy, hogy folyt a vére, lábát és kezét keresztfára szegezték. Ott sem volt irgalom. Csak egyvalamiről feledkeztek el, hogy Jézus legyőzte a halált. Halála által halálra ítélte a halált. Jézus Krisztus feltámadott, dicsőségesen, harmadnapon, ezért tud segíteni rajtunk.

Jézus meg tudott állni a kísértések idején. Mi sokszor azért nem tudunk megállni, mert nem hozzá fordulunk. Jön a hatalom kísértése, a pénzé, a testé, az akaraté, tegyem azt, amit én jónak látok. Jön a Kísértő, és mi nagyon sokszor azért bukunk el, mert nem fordulunk Jézushoz, hanem megyünk tovább saját akaratunk szerint.

Jézust elveszítették, és azt hitték, hogy győztek. Milyen csodálatos ajándék számunk-ra az, hogy Jézus legyőzte a halált. Ezért mi is győzhetünk. Ez az egyetlen reménységünk, hogy meg tudjunk állni a kísértések idején, hogy kapaszkodunk Krisztusba. A fejbe, a főbe, abba a véresbe, abba a zúzott-ba, akiről tudhatjuk, hogy annyira szeretett minket, hogy odaadta önmagát. Így tényleg meg lehet állni, és meg lehet maradni.

Testvérek, hadd kérjek mindenki arra, hogy ne vegyük félvállról a kísértéseket! Ne gondoljuk azt, hogy mi már eljutottunk oda: mit nekem a kísértés, majd megállok! Olyan módon, s olyan módszerrel támad a Kísértő, amire nem is gondolunk. Salome nem jutott eszébe Heródes királynak. Bejön, közszemlére teszi a testét, és Heródes ezen elbukik. Olyan csapdába csalta saját magát, amelyből nem volt kiút többé.

A Szentírás azt mondja, hogy nem test és vér ellen van nekünk hadakozásunk, hanem levegőégbeli, szellemi hatalom ellen, aki nálunk hatalmasabb, de az Istennél nem. Jézus legyőzte az ördögöt, a Kísértőt, a bűnt, a poklot és a halált. Ezért tud rajtunk segíteni. Elveszett a szent és az igaz, feltámadott a szent és az igaz, s ezért tud rajtunk segíteni. Ma is él, esedezik és közbenjár értünk.

Hoztam egy darab fát magammal. Belevertem egy szöget. Mondhatjuk úgy is, hogy a szög a mi bűnünk. Ha beleverem, akkor ott marad a helye, akkor is, ha ezt a szöget kiveszem. Az Istennél van bocsánat, de a következményeket aratnunk kell. Az Isten megbocsát, de sokszor a helye a bűnünknek megmarad. Amit vetünk, azt aratni kell. A bűn következményéért nem az Isten a hibás.

Olyan jó lenne, ha tanulnánk mindnyá-jan Heródes bukásából, s engednénk, hogy Isten megerősítsen minket! Most, amikor nincsen kísértés. Most fordulni hozzá, és kérni: Uram, majd ha jön, ha jönnek, segíts megállni, hogy ne kelljen azon bánkódnunk, hogy mi lesz a következménnyel, hogyan tudjuk azt elhordozni?

S még azt is tapasztaltam — és ez külön kegyeleme Istennek —, hogy időnként még a következményeket is elengedi. Tanítani akar minket, inteni és fegyelmezni, mert szeret, s van úgy, hogy aratnunk kell, s van úgy, hogy elengedi a következménye-ket, de az a tanulság ebből a mai bibliai történetből, hogy kiáltsunk Jézushoz. Az Ő átszegezett kezét megragadva, vele maradjunk meg az úton!

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk az intést és a figyelmeztetés. Kérünk, hadd értsük meg, hogy mit nem szabad tovább tennünk! Köszönjük, hogy ezt is ilyen gyengéden és ilyen nagy szeretettel mondod, hogy nem szabad. Köszönjük a figyelmeztetést. Kérünk, segíts nekünk abbahagyni mindazt, ami nem tőled való. S ha tanácstalanok vagyunk, hadd ismerjük fel, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod, és mi nem az!

Isten, légy irgalmas, nekünk bűnösöknek, mert annyira vakok tudunk lenni, és annyira tanácstalanok! De köszönjük, Urunk, hogy aki tehozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd azt. Kérünk, erősíts minket most, hogy megállhassunk majd a kísértés idején!

S kérünk, segíts nekünk, hogyha még nem járunk veled, akkor ma este, itt és most megszülethessen a döntés, átadjuk neked az életünket és a szívünket! Cselekedj velünk belátásod szerint! S könyörülj meg rajtunk, Urunk, ha pont amiatt bánkódunk és kesergünk, hogy látjuk és aratjuk a következményeket! Cselekedj velünk irgalmasságot, s a bűn következményének hátralévő részét engedd el, kérünk, önmagadért!

Köszönjük, Jézus a te véres kereszthalálodat. Az a te akaratod, hogy mindnyájan üdvözüljünk, s eljussuk az igazság, Krisztus megismerésére. Áldj meg minket, kérünk, és adjál mennyei erőt, hogy megállhassunk és megmaradhassunk melletted!

Ámen.