A bűn megoldása

 

 

Alapige: Józs 7,18-23

Amikor az ő családjának a férfiait sorakoztatta fel, a sorsvetés a Júda törzséből való Ákánt jelölte meg. Ekkor ezt mondta Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte és mondd el nekem, mit tettél, ne titkolj el semmit előttem. Ákán így válaszolt Józsuénak: Bizony, vétkeztem az Úr, Izráel Istene ellen, mert ezt meg ezt tettem: Megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel sú-lyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van.

Ekkor Józsué követeket küldött, ezek elfutottak a sátorba, és csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. Kihozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az Úr színe elé.

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük ezt a csendes esti órát. Köszönjük, hogy a te színed előtt vagyunk most mindnyájan. Köszönjük, hogy te, aki egyedül tudsz rólunk mindent, mégis magad elé engedsz Jézus érdeméért. Köszönjük, hogy a te közeledben, a te színed előtt meg lehet szabadulni sok felesleges tehertől, még attól a tehertől is, amit rajtad kívül senki mással nem oszthatunk meg, a mi bűneinknek a terhétől. Köszönjük, ha megajándékoztál már azzal, hogy látjuk azokat.

Köszönjük, hogy biztatsz minket, hogy te olyan Isten vagy, aki a bűnt ugyan gyűlölöd, de a bűnöst szereted. Köszönjük, hogy gazdag vagy a bocsánatban és bő-völködsz a kegyelemben. Ezzel a reménységgel jövünk most is hozzád.

Kérünk, te magad beszélj velünk igéden keresztül. Tedd azt számunkra szemé-lyessé, meggyőzővé. Hadd legyen az gyógyító hatalom, újjáteremtő erő. Add, hogy semmi ne vonja el most a figyelmünket arról, amit te magad akarsz nekünk mondani.

Segíts, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Mostanában többször kellett látnom, milyen súlyos terhet cipelnek azok, akik nem hajlandók beismerni a bűneiket, tévedésüket vagy mulasztásukat. Milyen kemény munkát jelent rejtegetni valamit, amit előbb-utóbb úgyis megtudnak, vagy ami kezdettől nyilvánvaló. Milyen fárasz-tó újra és újra elnémítani a felriadt lelki-ismeretet és megnyugtatni valamilyen ha-zugsággal, és mennyire megrontja ez a fá-radozás ezeknek az embereknek a nappalait és éjszakáit egyaránt. Megmérgezi a kapcsolataikat, hiszen minden bűn elválaszt, sőt szembeállít minket egymással, és sokszor ezek a szenvedő emberek már maguk sem tudják, mi a valódi oka a rossz közérzetüknek, annak a sok kellemetlenségnek, ami körülöttük történik.

Ugyanakkor azt is kétségbeesve lehet tapasztalni, hogy milyen elképesztően os-toba tanácsokat adnak sokszor magukat szakembernek tekintők is az ilyen szenvedőknek: ne gondolj rá. Próbáld elfelej-teni. Ne beszéljünk róla. Kapcsolódj ki, utazz el egy kicsit, ha lehetséges. Mintha el lehetne felejteni azt a bűnt, ami sza-kadatlanul vádolja az embert. Jogos tehát a kérdés: vajon csakugyan el lehet-e felejteni? Vajon ez-e a megoldása a bűnkérdésnek? Azzal, hogy nem beszélünk róla, megoldottunk-e valamit? Megszün-tettük-e a bűnnek a romboló munkáját az-zal, hogy úgy teszünk, mintha nem történt volna meg?

Egyszer egy leány súlyos hazugsággal ment bele a házasságába. Meg akarta mondani már az esküvő előtt a vőlegé-nyének, mi az igazság, de az annyira örült annak, hogy azt gondolta, úgy van, ahogy nem volt, hogy nem akarta elrontani a boldogságát. Aztán később a házasságuk során egy-egy meghitt együttlétük alkal-mával újra és újra kikívánkozott volna belőle, de valahányszor elkezdte, vala-mi ösztönös félelemmel elhallgattatta a férje: nem, ne beszéljünk semmiről, ami kellemetlen. Tíz éves volt már a kislányuk, amikor egyszer egy teljesen véletlen beszélgetés során kiderült az igazság. A férfiben egy világ omlott össze, ő meg idegileg omlott össze. Már úgy volt, hogy tönkre megy a házasságuk. Mind a ketten már másfelé tekintgettek, futó kapcsolat is létesült, amikor a kislányuk súlyos beteg lett. Miközben a kis-lány életéért küzdöttek az orvosok, mert a halál szélére került, ők újra egymásra találtak. Elhangzott ez a tétova mondat: talán egy kicsit még azért szeretjük egy-mást, ugye? Ezt a pillanatot megint fel akarta használni az asszony, hogy elmond-ja, mi is történt valójában, amit már meg-tudott a férfi, de nem pontosan, és nem tőle. Most ő akarta elmondani, hátha így igazán újat lehetne kezdeni. A válasz me-gint ez volt: ne beszéljünk erről. Ez már kiderült, ez megoldott. És nem volt meg-oldva, és tovább mérgezte az életüket.

Hányszor látom különböző változatban ugyanezt a nyomorúságot. Mert amíg a bűnnek igazi megoldása nem lesz, addig az hat, mérgez, és tönkreteszi az em-bert, a kapcsolatait, a békességét és az e-gészségét. A végső következménye a Bib-lia tanítása szerint a halál. Mert a bűn zsoldja a halál.

Ugyanakkor azt is láthatom többször, hogy Istennek kimondhatatlan ajándéka az, amikor egy-egy világos pillanatában valaki végre látja a bűnét, és kész arra, hogy azt világosságra hozza, őszintén ke-resi a megoldást. Ilyenkor nagy kérdés, hogy mi hát az igazi helyes megoldása, és mit fog tenni egy ilyen világos pillanatában. Isten igéje határozottan bátorít minket arra, hogy van megoldása a legszörnyűbb bűnnek is. Lehet újat kezdeni az igazi megoldás után. Lehet tisztán továbbmenni, akárhogy összekente is magát valaki. Isten végtelen nagy kegyelmé-ről szól a Szentírás.

Ez a történet, amiből egy rövid rész-letet olvastam most, roppant szemléletesen adja elénk a bűn születésének, következményeinek és igazi megoldásának a természetét.

Hogyan születik a bűn? Ez a történet arról szól, hogy Izráel népe lépésről-lé-pésre visszahódítja atyáinak ősi földjét. A honfoglaló harcokat Józsué vezeti, de a városokat egymás után Isten adja vissza a kezükbe. Jerikónak a bevételénél Istennek egy világos parancsa van: az ott talált zsákmányt teljes egészében Őneki áldozzák, hiszen Ő adta a kezükbe azt a bevehetetlennek hitt várost.

Ezt az emberek hallották, az egyik harcos azonban, ez a bizonyos Ákán, en-nek ellenére eltulajdonított valamit az egé-szen Istennek szentelt dolgokból. Meglopta az Istent. Olvastuk: megtetszett ne-ki egy szép babiloni köntös, elvitt egy ki-sebb zsák ezüstöt, meg egy szép formás aranyrudat. Ezeket természetesen azonnal eltüntette: elásta a sátra közepébe, és tette a dolgát tovább, mintha mi sem tör-tént volna.

1) Hogyan születik tehát a bűn? Ezt maga Ákán mondja el utána világosan: megláttam ezeket, megkívántam, elvettem és elrejtettem. Mindig azzal kezdődik, hogy meglátunk valamit vagy valakit. Aztán a sátán gondoskodik arról, hogy azt közben egyre jobban meg is kívánjuk. Azonnal kész az ideológiánk arra, hogy senki nem lesz szegényebb, ha ez hozzánk kerül. Másoknak milyen sok van ebből, nekünk meg egy sincs. Nem magunknak, hanem a családunknak, a gyerekeinknek. Mindenki ezt csinálja, ami soha nem igaz, mert nem mindenki ezt teszi, csak sajnos sokan, és egyre többen negligálják az Isten világos parancsait. Ez azonban nem mentség a bűnre. Megkívánja az ember s már nyúl is érte, elveszi és igyekszik elrejteni. Eltüntetni a nyomokat. Ákán is nyugodt volt, senki nem látta, el van gereblyézve, ott van a sátor közepén elásva.

Így születik a bűn. Éva is meglátta elő-ször a tiltott fa gyümölcsét, aztán egyre jobban nézte, annak az igézetébe került, megkívánta és elvette. S emiatt mindannyi-an elszakadtunk a mi szerető Atyánktól.

Dávid is meglátta a fürdőző Betsa-bét, megkívánta, és lett belőle házasság-törés, sőt gyilkosság.

Mert a bűn olyan, mint a lavina, egy-re nagyobbá válik. Itt lehet megállítani, hogy megláttam. Nem kell minden csap-dába belemenni, amit meglát az ember. Nem kell minden kísértésnek engedni, sőt egyáltalán nem kell a kísértéseknek enged-ni. Isten azért teremtett minket ilyeneknek, hogy tudjunk nemet mondani a rosszra.

Ki képes erre? Az, aki ismeri az Ő igéjét. Aki tudja, mik az Ő világos útmu-tatásai, óvásai, parancsai, és ragaszkodik azokhoz éppen a kísértés idejében. Nagy ajándék az, ha valaki ismeri a Bibliát, az a számára szent, és belekapaszkodik akkor, amikor támad a kísértő. Még Jézus is ezt tette, amikor kísértette Őt az ördög. Újra és újra ezt a fegyvert használta: meg van írva… — akkor idézett egy mon-datot pontosan a Szentírásból, és a maga részéről ahhoz tartotta magát, és nem is tárgyalt a gonosszal.

Jakab apostol lélektani pontossággal írja le ennek a menetét: mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Itt még meg lehetne állni, de ha elkezd játszani valaki a kísértéssel, és enged a tulajdon kívánságának, akkor így folytatódik az ige: a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pe-dig teljességre jutván halált nemz. (Jak 1,14-15)

Józsefet is támadta a kísértés. Nemcsak látta Potifárnak a feleségét, hanem még csábította is szemérmetlenül az asszony. József azonban belekapaszkodott az igébe. Hogyan vétkezném az Isten el-len? Emlékeztette magát arra, hogy mi az Isten akarata és parancsa, és megállt egy ilyen erős kísértésben, ahol mindenki meg-értette volna, hogy szegény enged ennek a kísértésnek. Ő tudta, hogy akkor lenne szegény, ha engedne. Tudott nemet mon-dani, belekapaszkodva Isten kijelentésébe. Meg lehet tehát állni.

Ákán is világos isteni parancsot kapott, hogy az a zsákmány mindenestől az Úré, ő azonban ezt figyelmen kívül hagy-ta, negligálta. Ennyit már csak megengedhetek magamnak. Ilyen nagy nyomorúság közepette, ennyi harc előtt meg után. Ugyan már! Kinek ártok ezzel? Eb-ből lett azután a bűn.

2) Mi a következménye a bűnnek? Biztos, hogy van következménye? Hiszen ő nagyon ügyes volt. Azonnal eltüntette azt, amit ellopott. Valóban úgy tűnt, senkinek nem ártott vele. Nem kezd-te hordani hivalkodva a köpenyt, nem kezdett költekezni az ezüstből, lehet hogy ennyit egy rakáson még sosem látott, s ez most mind az övé. Szépen eltüntette, egyelőre semmi nyoma nem maradt ennek. Nincs következménye.

Csak éppen a következő csatát elveszítette a nép. Sokan ottmaradtak holtan a harctéren. Ne menjünk már túlzásba, mi köze lehetne a csatavesztésnek Ákán lopásához? Hogy mi köze van, azt maga Isten mondta el a népnek. Azt mondta: közvetlen összefüggés van Ákán lopása és a csata elvesztése között. Így olvassuk ezt: „Ezt mondta az Úr Józsuénak: vétkezett Izráel, megszegték szövetsége-met, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtandó dolgokból, loptak is, és titokban a holmijuk közé rejtették. Ezért nem tudtak megállni Izráel fiai el-lenségeikkel szemben, és ezért hátráltak meg ellenségeik előtt, mert utolérte őket az ítélet. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtani valót. Kelj fel, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg ma-gatokat holnapra, mert azt mondta az Úr, Izráel Istene: Kiirtani való van nálad, Iz-ráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt…" (Józs 7,11-12)

Hogyne lenne következménye a bűn-nek! Azt csak úgy gondolja, meg úgy reméli sok bűnös, hogy el lehet tüntetni a bűntényt is meg a nyomokat is. Elég ügyesen gereblyézett, és soha nem derül ki, hogy elásta, és hova ásott el, és mit ásott el. A következmények azonban e-lőbb-utóbb jelentkeznek. Lehet, hogy tíz év múlva, lehet, hogy csak az élete végén vagy azután. Minél később, annál szörnyűbb, annál többet árt ezzel magának az ember.

Ennyire komolyan veszi Isten a bűnt? Ennyire komolyan. Végső soron minden bűnünk az Isten ellen elkövetett vétek. Minden vele szembeni engedetlenségünk-kel az Ő velünk kötött szövetségét szeg-jük meg. Ha rés támad ezen a szövetségen, az ember magára marad és kiszolgáltatott lesz, mint itt Józsuénak a csapata, amely először nem értette a vereséget.

A bűn olyan, mint akármely radioak-tív anyag. Akárhova rejtjük, kifejti rom-boló sugárzását, és mérhetetlenül sok kárt okoz a házasságokban, a családunkban, az egészségünkben, a lelki békességünk-ben, és sok-sok tünetnek egyszerűen va-lamely engedetlenség, tisztátalanság — ahogy itt olvastuk —, kiirtani való dolog az oka. Erre nem mutatnak rá az orvosok, ezt takarják a pszichológusok, erről nem akar hallani az sem, aki elkövette — ő legkevésbé, — de olyan sokszor lehet látni, hogy amikor a valós ok kiderül, hogy szűnnek meg annak a következményei, amiket lehetett kezelgetni, a tüneteket valahogy enyhíteni ideig-órá-ig, de véglegesen megszüntetni nem. Egy-szerre eljut az ember oda, ahova Dávid, hogy nagyot sóhajt és azt mondja: levet-ted rólam bűneimnek terhét. Ő is megpróbálta rejtegetni, ezért javasoltam, hogy énekeljük el a 32. zsoltárt. Ő maga vall-ja meg: „Amíg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben."

Akkor mi adott megoldást? „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” Ak-kor jön az ujjongás: „Boldog ember az, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel többé bűnét és nincsen lelkében álnokság." (Zsolt 32)

Amíg valaki ide el nem jut, és megpróbálja magyarázni, mentegetni bűnét, legtöbbször elkezd vádolni másokat, ködösít, csúsztat, mellébeszél — félelmes néha ez a reménytelen erőlködés, amit hallani és látni kell. Amikor napnál világosabb, hogy ő vétkezett, még mindig tagadja, addig nincs megoldás. Addig ha-sonlatos az ember az egyszeri óvódáshoz, aki felfázott szegényke és véletlenül bepisilt. Ott állt a kis tócsa közepén megszeppenve és ezt hajtogatta: nem én voltam, nem én voltam. Hát vajon ki?

Amikor eljut oda valaki: én vétkez-tem, amit itt Ákán mond Józsuénak, ott kezdődik a gyógyulás, és abból valóságos szabadulás lesz.

3) A Biblia szerint ez a bűnnek az egyetlen, igazi megoldása. Mindenféle lu-xuskeresztyénségből, látszatbékességből, felszínes, de üres vallásosságból a bűnvallásnak a keskeny kapuján át vezet az út az igazi Krisztus-követéshez, a felsza-badult boldog élethez. Ahhoz az élethez, amelyikben az ember nehéz körülmények között is ilyen ujjongó és boldog marad örökké, és nem felejti el azt, hogy bűne megbocsáttatott és vétke elfedeztetett.

Ezért javasolja itt Józsué is ezt Ákán-nak: Adj dicsőséget Istennek, és mondj el mindent, amit cselekedtél, semmit ne titkolj el előttem. És Ákán elkezd vallani. Egy szó mellébeszélés nincs. Nincs mentegetőzés, magyarázkodás. Megláttam, megkívántam, elvettem, elástam, ott van a sátram közepén. Ezt nevezik bűnvallásnak, és ez vezet a szabaduláshoz. Mert ha valaki ide eljut, hogy nevén nevezi a bűnét, nem mentegetőzik, hanem világosságra hozza azt, ami addig sötétben volt, akkor válik el a bűnétől. Amíg nem nevezi néven, addig rejtegeti, addig egy vele, addig összetartoznak, és addig szívja a bűn az energiáit és fojtogatja az embert akkor is, ha jó képet igyekszik vágni hozzá. Amikor valaki néven nevezi, az olyan, mintha kitenné a középre és kijelenti: elválok tőle. Többé nem tartozunk össze. Az az én bűnöm, én azonban nem azonosítom magamat vele többé. Megvallottam és nélküle akarok élni. Ez az ára a bűntől való szabadulásnak és a következményeiből való gyógyu-lásnak is.

Szomorú, hogy milyen nehezen szán-ja el magát sok ember erre. Pedig milyen nagy az örömük és tartós az örömük azoknak, akik ezt az árat készek megfizetni. Mert a bűnvallás egészen más ám, mint amikor valaki kipanaszkodja magát egy megértő embertársának. Egészen más, mint amikor jól kibeszélgeti magát két ember. A bűnvallásnál az ember az igazi énjét mutatja meg. Minden kozmetikázás nélkül, a maga romlott természetét tárja azok elé, akik előtt megvallja azt, és a magunk rút mezítelenségében látszódunk meg ilyenkor, de ezután lehet felöltöznünk azt a tiszta ruhát, amit Isten a bűnvalló bűnösnek a bocsánatban ad. Ezután éli át az ember a maga életében, mit jelent az: „ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól.” Ezután erősödik meg abban a bizonyosságban, hogy Isten valóban a háta mögé veti minden megvallott bűnünket. Meg a tenger fenekére, meg eltörli a mi álnokságainkat, mint ahogy a szél szétfújja a felhőket. Ezután mehet felszabadulva, önvád és lelkiismeret-furdalás nél-kül boldogan tovább az útján Isten gyer-meke, mint aki boldog, mert bűne megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.

Egy kérdés még feltétlenül felmerül abban, aki figyelmesen olvassa ezt a tör-ténetet, meg a folytatását is ismeri. Ez pedig: miért kellett Ákánnak ezek után is oly szörnyű halállal elpusztulnia? Miért hajtottak végre rajta ilyen szigorú bün-tetést, sőt az egész családján is? Hiszen bevallotta, vállalta a szégyent mindenki előtt, hogy őmiatta veszítették el a csatát Aj városánál, őmiatta hullottak el sokan a csatamezőn. Előhozták a lopott holmit a sátrából. Úgy tűnt, minden rendeződik, miért kellett mégis meghalnia?

Azért, amit Pál apostol így ír: a bűn zsoldja halál. Azért, mert Isten igazsága megköveteli a bűn megbüntetését. Akkor nekünk is meg kell halnunk, akár megvalljuk, akár nem? Nekünk nem kell meg-halnunk. Miért? Azért, mert az Ószövetség Istene szigorú és az Újszövetség Istene kegyelmes? Oh, de nagy ostobaság ez, aki effélét gondol és mond.

Az Ószövetség és Újszövetség Istene ugyanaz az egy igaz, élő Isten, aki igazságos és kegyelmes. De akkor mi az oka ennek a különbségnek? Tulajdonkép-pen nincs különbség, mert a mi bűnünkért is meg kellett halnia valakinek. Mert Isten bűngyűlölő igazsága megkívánja, hogy a bűnt az Ő mértéke szerint megbüntesse. És ő megbüntette a mi bűneinket akkor, amikor Jézus Krisztus ártat-lanul meghalt nagypénteken a Golgotán, a ti és az én vétkeim büntetését szenved-te el. Valakinek itt is meg kellett halnia kegyetlen halállal. El kellett szenvednie a bűn igazságos büntetését. Csak abban mu-tatkozik meg az Isten kegyelme, hogy nem nekünk, a bűnösöknek, hanem ezt vállalta magára Jézus Krisztus. Aki hiszi, hogy az Ő halála mireánk is érvényes, az fogadta el a bocsánatot. Isten kí-nálja mindnyájunknak, de a bocsánathoz a bűnvallás kapuján át vezet az út — mint ahogy láttuk. Aki ezt hiszi, megvallja bű-neit és megköszöni a bocsánatot, az ezzel az örömmel mehet ugrándozva tovább a maga útján, hogy boldog az, akinek bűne megbocsáttatott és vétke elfedeztetett. Minden emberi bűnnek az egyet-len igazi megoldása az isteni bocsánat.

Van tehát megoldása a bűnnek, nem kell cipelnünk éveken, évtizedeken keresztül. Nem kell rettegni, hol tudatosan, hol tudat alatt attól, hogy jaj, mikor derül ki, jaj, ki ne derüljön. Aki megvallja bűneit, az bocsánatot kap.

Valamire hadd mutassak még rá. Mi-lyen nagy segítség volt ebben a műtétben Ákánnak Józsué. Az, hogy volt kinek megvallania, volt valaki, aki bátorította, aki mutatta, hogy ez az egyetlen út az igazi szabaduláshoz, mondj el min-dent! Aztán együtt visszük oda Isten elé. Szeretnék bátorítani mindenkit, keressen egy Józsuét. Valakit, aki Isten embere, akiben megbízik. Nem neki fog gyónni, hanem vele együtt Istennek. De lesz ott egy testvér, aki segít ebben.

Ne haragudjatok, ha egy idős, bölcs, sokunk által tisztelt lelkigondozót idézek. Azt mondta egyszer: a Józsuék olyan szolgálatot teljesítenek, mint akik tartják a lavórt, amikor valakinek gyomorrontása van és hány, mert a bűnvallás ehhez hasonló. Jó, ha valaki tartja a lavórt és megtörli a homlokát, és ad utána egy pohár vizet, néhány kedves szóval megvigasztalja. Sőt nem is kedves szavakkal, hanem az Isten igaz igéjével biztosítja arról, hogy aki megvallotta, az bocsánatot kapott. Akkor te most kaptál-e? És ha tétovázik az illető, az igével lehet bátorítani: kaptál, mert megvallottad. Ke-ressetek Józsuét! Vannak itt a gyülekezetben is, vagyunk, és ezért vagyunk.

A másik oldala ennek az: minden hí-vő embernek meg kell tanulnia úgy élni, hogy lehessen hozzá menniük másoknak. Talán éppen az édes gyermekeinek. Talán valakinek, akivel nap mint nap találkozik, vagy valakinek, akivel évek óta nem találkozott, de kínlódik a bűneivel, és egyszer csak eszébe jutsz te. Neked el tudná mondani. És akkor hadd mondhassa el úgy, hogy együtt viszitek Isten elé, és együtt köszönitek meg azt, hogy Ő valóban bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban. Akkor nem mérgezi a mi családunkat, meg a mi környezetünket sem sok szőnyeg alá söpört, be nem vallott bűn és azok következménye, hanem megtanulunk világosságban járni. Ha világosságban járunk — írja János apostol — közösségünk van egymással, mert Jézus Krisztusnak az Ő fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Így függnek össze ezek a dolgok. (1Ján 1,7-9)

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy minden, ami sötétség, jöjjön világosságra, hogy mi magunk se féljünk kilépni az Isten világosságába és abban járni, mert így lesz azután valóság az, hogy elkezdünk világítani. Jézus pedig: Én vagyok a világ világossága. A Hegyi beszédben pedig: ti vagytok a világ világossága. De csak ha világosságban járunk.

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk őszintén: sokat foglalkozunk a bajainkkal, és keveset a bűneinkkel. Bocsásd meg, ha hallgatunk az ostoba tanácsra, hogy arról nem kell beszélni, arra nem kell emlékezni, tegyünk úgy, mintha nem történt volna. Köszönjük, hogy te mást tanácsolsz nekünk. Köszönjük, hogy aki a te tanácsodat megfogadja, és megvallja neked őszintén, maradék nélkül, az valóban élhet úgy a továbbiakban, mintha nem történt volna meg.

Köszönjük, hogy te tökéletes és teljes bocsánatot, feloldozást, szabadítást kínálsz és adsz nekünk. Segíts ezt hittel megragadni. Adj nekünk Józsuét, aki segít ebben, és formálj minket olyanokká, hogy tudjunk mi is másokat hozzád vezetni, és másoknak hirdetni a bűnbocsánat örömhírét.

Köszönjük, hogy irgalmadban reménykedhetünk az új hét útjára elindulva is. Kérünk, szaporítsad csodáidat, vezess minket igéddel, taníts szüntelen imádságos párbeszédben maradnunk veled. Formálj és tisztíts minket, és mi készek vagyunk mindent, ami szerinted kivetni való az életünkből, kivetni, és készek vagyunk mindent, amit ajándékként kínálsz, nagy hálával elfogadni.

Segíts ebben a csendben már elkezdeni a veled való őszinte beszélgetést.

Ámen.