Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.

Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam Őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, hogy megismerjem Őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az Ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy ennek a munkás napnak a vége felé elcsendesedhetünk előtted, és mindnyájunkat azért hívtál most ide, hogy meghallgassuk azt, amit te akarsz mondani nekünk.

Köszönjük, hogy amikor megszólítasz minket, akkor mindig cselekedni is akarsz az életünkben. Köszönjük, hogy terheket veszel le rólunk, és ajándékokkal akarsz meggazdagítani. Köszönjük, hogy ma is várhatunk ajándékokat.

Áldunk téged a legnagyobb ajándékért, a te egyszülött Fiadért, Jézusért.

Ma este különösen is köszönjük neked, megváltó Krisztusunk, a te keresztedet. Köszönjük, hogy kínhaláloddal és dicsőséges feltámadásoddal mind azt visszaszerezted nekünk, amit lázadásunk során elveszítettünk.

Bátoríts minket, hogy merjük ezt elhinni. Úgy szeretnénk azt a kincset, amit te kínálsz, s aki végső soron te magad vagy, igazán elnyerni és gazdagítani másokat is. Engedd, hogy ez megtörténjék. Add, hogy ne csak beszéd hangozzék ma este erről, hanem gazdagabbak is legyünk ezzel a kinccsel.

Könyörgünk Szentlelkedért. A te Lelked tegye érthetővé, személyessé, meggyőzővé számunkra a te szavadat.

Ámen.

Igehirdetés

Pál apostol egyik nagy öröme egész életén át az volt, amit így ír a Kolosséi levélben, hogy az ellenünk szóló adóslevelet Isten eltépte, amikor Krisztus meghalt a kereszten. Ezen azt érti, hogy bűneinkkel annyira eladósodtunk, hogy nem tudjuk ezt kiegyenlíteni, nem tudunk fizetni Istennek, nem tudjuk levezekelni. Nem is kell, mert Jézus Krisztus kifizette mindannyiunk adósságát. Az írás széjjeltépve, és mi szabadok vagyunk. Van egy szép ének, ami így kezdődik.

Az írás széjjeltépve,
Szabad vagyok, szabad
.Tudom, hogy megvettél te,
Meggyőztél ím magad.
Kínos halált te szenvedtél,
S ártatlan drága véred
Áldoztad lelkemért.
Aztán elmondja, amit Pál is gyakran:
Ha nézek önmagamra,
Hamar elcsüggedek.
Tekintve Jézusomra
Újult erőt nyerek.
Öröm tölti be lelkemet,
Hogy Jézus vére által
Igaz s boldog lehet.

***

Megtörtént a nagy fordulat Saul-Pál életében. Valami olyasmit élt át, mint amikor átállítják a váltót és a vonat más irányban robog tovább. A kocsik maradnak ugyanazok — legalább is egyelőre —, de a haladás iránya megváltozott. Addig Jézussal szemben haladt, mint az Ő ellensége, attól kezdve Jézussal együtt, mint aki Urának ismerte el Őt.

Ez olyan jelentős változás volt az apostol életében, amit fel kellett dolgoznia. A Bibliában azt olvassuk, hogy ezt a nagy fordulatot a csend évei követték. Három évig Arábiában tartózkodott, azután Damaszkusz és Jeruzsálem érintésével visszament a szülővárosába Tarzuszba, és egy ideig ott volt. Onnan hívta el azután, később őt Barnabás, hogy segítsen az antiókhiai gyülekezet építésében.

Mit csinált Pál a csendben? Leltározott. Nem tudom, ki szokott néha otthon leltározni, de nekünk minden esztendőben kötelező. Olyankor végigjárjuk az összes helyiséget, minden tárgyat meg kell nézni. Amit már nem lehet vagy nem érdemes megjavítani, azt selejtezzük. Az új beszerzéseket menet közben, amikor megvásároltuk, beírtuk a leltárba, de az év végi összesítésnél értékével együtt kell ott feltüntetni. Nos, ezt tette Pál is a csendben. Ő csakugyan kidobott az életéből mindent, ami Jézus számára értéktelen és használhatatlan volt, és magát Jézust tette a fő helyre.

A pszichológiában van egy ilyen kifejezés: értékpiramis. Mindnyájunknak van értékpiramisa. Minden ember életében van egy csúcsérték, ami neki a legfontosabb, ami meghatározza minden másnak a viszonylagos értékét is, és aminek alá van rendelve minden egyéb, amit felhalmozunk ebben a piramisban.

Pál számára a megtéréséig a törvény volt a csúcsérték. A megtérése után Jézus Krisztus lett a csúcsérték. Jézus lett az abszolút tekintély, Jézus lett az ő szuverén parancsoló Ura. Jézus kijelentése a számára igazság volt és parancs volt. Tőle függött egészen az élete. Mint ahogy láttuk: rábízta magát. És ma is minden igazi megtérés ezt jelenti, hogy valaki kidob az életéből mindent, ami Krisztustól elválasztaná, ami az Ő követésétől visszatartja, és felértékelődnek azok a dolgok, amik Őhozzá közelebb segítenek és az Ő kezében használhatóbbakká tesznek.

Mi lett az eredménye Pál leltározásának? Évekkel később, amikor a hitéért ismét börtönbe csukták, ezt a levelet írta a Filippi gyülekezetnek, és itt írja le az eredményt: „Ami nekem egykor nyereség volt, azt kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem."

Valami addig elképzelhetetlen gazdagságot kapott Krisztusban, és ehhez képest minden, amit addig értékesnek tartott, az értékét veszítette. Érdekes, nemcsak azt mondja, hogy csekélyebb értékű lett, hanem ilyen radikálisan és keményen fogalmaz, hogy kárnak és szemétnek ítéli. Pedig láttuk, hogy sok becses dolog volt az ő életében. A családja, az iskoláztatása, fiatalon már magas körökben forgott. Meredeken ívelt felfelé a karrierje, és most mindez elveszíti az értékét. Nem ezt építi tovább, nem erre hivatkozik, nem ezért tartja magát többnek másoknál. Egyáltalán nem tartja többnek magát másoknál. Ő írja azt, hogy egymást különbnek tartsátok ti magatoknál. Ő írja azt is, már mint a Krisztus áldott eszköze, hogy a bűnösök között az első vagyok én.

Amikor megismerte Jézust, nem győzött csodálkozni, hogy ilyen gazdagság is van. Mi mindent kapott ő Krisztusban! Ezért nevezi Őt, ahogy tegnap este röviden már említettem, kincsnek. Önmagát üres edénynek tekinti, és azért szeretné megüresíteni magát minden felesleges dologtól, hogy egészen beteljesedjék Krisztussal. — „Ez a kincsünk cserépedényekben van”, — mégpedig csordultig szeretne beteljesedni úgy, hogy jusson másnak is ebből (majd holnap látni fogjuk, ha Isten segít, hogy mit csinált ezzel a gazdagsággal, és mint jelent ez: kicsordult).

A mi kincsünk cserépedényben van. Ez ugyanaz a kép, amit Jézus akkor mondott Pálnak, amikor Anániást elküldte hozzá abba a szobába, ahol vakon ült és három napig imádkozott. Jézus azt üzente neki: választott edényem ő, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, királyok és Izráel fiai előtt. A név mindig azonos volt a személlyel az ókorban. Tehát Jézus már itt bejelentette, hogy Saul, te olyan edénnyé válsz, amely velem lesz tele. Engem kell vinned a pogányokhoz, Izráel fiaihoz, még királyok előtt is fogsz rólam beszélni. Mindez szó szerint be is teljesedett.

Eddig azzal büszkélkedhetett Pál, hogy milyen családból származott, most meg azért volt hálás, hogy az Isten gyermekeinek a nagy családjába befogadta őt Isten Jézus érdeméért. Eddig értékes volt számára, hogy római polgár, beleszületett ebbe a kiváltságos helyzetbe, és ez sokat ért, de most azért lelkesedik, hogy a mi polgárjogunk a mennyekben van, honnét a megtartó Jézus Krisztust is várjuk — ezt is a Filippi levélben írja. Eddig is volt sok mindenre ereje, de azt csak most meri leírni szintén a Filippi levélben, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Ettől kezdve igen gyakran használt kifejezése ez: a Krisztusban.

Ha önmagát, a maga állapotát, lelki helyzetét jellemeznie kell, akkor ez a képes helyhatározó jelzi, hogy „a Krisztusban”. Többször fordul elő a leveleiben, mint ahány fejezetre osztható a tizenhárom levél. Ez az az új közeg, amiben mozog. Az élő Krisztussal olyan szoros közössége van, hogy ez neki teljes védettséget és biztonságot jelent. Ebből következően minden helyzetben teljes békességet, derűt és reménységet is. Soha többé nem lesz egyedül sem küzdelmes életében, sem halála óráján, sem azután, mert ez a Krisztussal való közösség azután is tart. A halálunk után is megmarad, mert ez örökké tart, mert ezt a kincset, amit maga Krisztus jelent, nem lehet elveszíteni. Ez nagy érték itt, és ez megmarad a meghalásunk után is. Valóban mindent megkapott a Krisztusban.

Úgy, ahogy később a római gyülekezetnek írja: Isten, aki az ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogy ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk. (Róm 8,32)

Ma este arról szeretnék szólni, hogy ez a kincs a tietek is. Ezt Jézus mindnyájunknak visszaszerezte, illetve, ha ezt a kincset vele, magával azonosítjuk, Ő mindannyiunk szíve ajtaján kész belépni. Mindnyájunk életébe kész belépni.

Máig emlékszem arra, amikor a megtérésemkor először tudatosodott bennem, hogy mostantól kezdve soha nem leszek egyedül. Ez mérhetetlenül sokat jelentett akkor. A János evangéliumát olvastuk, és több igében is felfigyeltem erre, hogy ezt ígéri Jézus azoknak, akik benne hisznek. Életem nehéz helyzeteiben ezt egészen valóságosan tapasztaltam. Megaláztatások között, kihallgatások alkalmával, hatóság előtt, a szüleim ravatalánál, műtőasztalon leszíjazva mit jelent az, hogy nem vagyok egyedül. A Krisztusban vagyok. El van rejtve a ti életetek — írja Pál egy másik levelében. Valóban nehéz felsorolni azt, hogy mit kap a hívő, amikor Jézust behívja az életébe, magát pedig odaadja az Ő rendelkezésére.

Eszembe jutott egy történet, ami évtizedekkel ezelőtt esett meg. Munkásgyűlés volt egy gyárban, és az előadó egy órán át fejtegette, hogy nincs Isten, és hogy mi következik ebből. Aztán hozzá lehetett szólni. Egy ideig kínos hallgatás volt, majd egy asszony jelentkezett hozzászólásra. Mondták: ki kell ám jönni a mikrofonhoz. Kimegy ő, és a következőket mondta:

Amikor még együtt volt a családunk, minden nap hálát adtam Istennek, hogy együtt vagyunk, sokan vagyunk, szeretjük egymást. Amikor meg itt ebben a gyárban halálos balesetet szenvedett a férjem, akkor megijedtem, de azt mondtam Istennek: Uram, ha te a jobb körülmények között gondoskodtál rólunk, akkor most a nehezebb körülmények között még inkább számítok erre. Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket. És Ő meghallgatta az én imádságomat. Volt olyan — mondta —, hogy nem tudtam, másnap mit főzök a gyerekeimnek, de másnapra kirendelte mindig. Felnőttek, megházasodtak. Most, hogy egyedül vagyok — és mondta a munkatársainak — sokan tudják közületek, hogy súlyos beteg is vagyok, most meg az a békesség van bennem, hogy milyen jó, hogy szegénységünkben sem vittem haza soha egy szöget se innen a gyárból. Az én Atyámtól vártam a gondoskodást, és ha egyszer meghalok, tudom, hogy a megváltó Jézusomhoz megyek, mert megígérte, hogy helyet készít az övéinek a mennyben. Nekem ezt adta az Istenbe vetett hitem. Akkor odafordult az előadóhoz és azt mondta: szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy magának mit adott a hitetlensége? Zavarba jött az előadó és azt mondta, hogy ilyen idősödő asszonynak megbocsátjuk, hogy hisz. Nem akarjuk elvenni a hitét. — Hát azt nem is lehetne — mondta az asszony, de ennyivel nem fizet ki most engem. Én elmondtam, mit jelentett az Istenbe vetett hitem, és kérdeztem, mit jelentett magának a hitetlensége? Szeretnék választ kapni a kérdésre. Zavarba jött mindenki. Az asszonyt helyére küldték, és az elnök gyorsan befejezte a gyűlést.

Mit adott neked a hitetlenséged eddig? Be mered vallani magadnak? És akik már megkaptuk ezt a kincset, el merjük és el tudjuk mondani, hogy milyen végére mehetetlen gazdagságot jelent a Krisztussal való közösség? S azóta nemcsak a mi életünk gazdag, hanem másokat is tudunk gazdagítani.

Pál apostol ebből a nagy gazdagságból egy valamit külön kiemel. Ez lett neki a legfontosabb, és igehirdetéseinek a központi üzenete csaknem mindig ez, amit itt a 9. versben fogalmaz meg: „Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján…”

Nincs nekem saját igazságom, de van ajándékba kapott igazságom. Magamban így, ahogy vagyok, nem vagyok igaz Isten előtt, s ezért a halálos ítélet vár rám, de Isten mégis igaznak lát, és igazzá tett a Krisztus által a hit alapján. Vagyis a Krisztus igazságát nekem tulajdonítja, én meg a hitemmel ezt komolyan veszem, és így tudhatom, hogy Isten előtt mégis igaznak számítok. Mit jelent ez? Nincs saját, de van kapott. És miért olyan fontos, hogy Isten előtt mi igazak vagyunk vagy nem? Ettől függ az örök életünk!

Egészen eddig Pál azt gondolta, hogy a Mózes törvényeinek ismerete és betartása teszi tökéletessé az embert, és ezért kapja az üdvösséget. Ugyanakkor ez emeli azok fölé is, akik nem ismerik azt eléggé, és nem tudják betartani. Azt már kezdte látni, hogy ismerni még csak lehet, de megtartani ő sem tudja. Amiatt is szenved minden ilyen ember, hogy amíg valaki a saját teljesítményei következtében várja, hogy Isten elfogadja és megajándékozza őt, addig mindig bizonytalan abban, hogy teljesített-e már eleget, vagy még hiányoznak jó pontjai. Attól kezdve, hogy Krisztust megismerte, megszűnt ez a bizonytalanság, mert világossá lett számára, hogy más az, hogy mi az emberek előtt talán még igazaknak is látszódhatunk, de Isten minősítése szerint egyetlen ember sem igaz, mert ott más mérték van. A Római levélben ezt részletesen kifejti: nincs egyetlen igaz sem. A legjobb cselekedeteink sem igazak Isten előtt. (Róm 3,9-28)

Tessék megfigyelni egyszer szigorúan, hogy mennyire beszivárog valami önzés, számítás, keserűség, dicsőségvágy a legnemesebb gesztusunkba is, és a legtisztábbnak szánt cselekedetbe is. Áthatott bennünket a bűn, és Isten előtt nem tudunk igazán tiszta dolgokat cselekedni. Jézus éppen ezért jött, hogy amit mi nem tudunk elérni, azt Ő nekünk ajándékba ideadja. A Biblia azt mondja: nem tudjuk levezekelni a bűneinket. Nem vagyunk rá alkalmasak. Nekünk nincs semmi olyan fizetőeszközünk, amivel az adósságunkat Istennél törleszthetnénk. Egyedül Jézus Krisztus bűn nélküli, tiszta élete olyan valuta, amivel a mennyben is lehet fizetni. Olyan értéket képvisel Isten előtt, hogy amikor Ő az életét odaáldozta a kereszten, azzal Ő mindannyiunk adósságát törlesztette, és Isten egyedül ezt fogadta el törlesztésnek. Ezért vallhatjuk boldogan: az írás széjjeltépve. Az adósságunkat bizonyító okmány széjjeltépve. Mi pedig szabadok vagyunk.

Aki ezt komolyan veszi, és jelentkezik a neki szükséges bocsánatért, az hisz. A Biblia ezt nevezi hitnek. Sokféle hit van, de egyedül ez az üdvözítő hit. Amikor valaki komolyan veszi, hogy valóban nem tudom megoldani az életem alapkérdését, a bűnkérdést, rászorulok arra a megoldásra, amit Jézus hozott. Komolyan veszem, hogy ez a megoldás megtörtént, kifizette az én adósságomat is, jelentkezem érte. Ez úgy történik: megvallom a bűneimet Istennek, és megköszönöm, hogy bocsánatot kaptam. Attól kezdve úgy élek, mint aki elmondhatom — hallottuk az énekben —, hogy tiszta és igaz vagyok, de a te véredbe rejtve vagyok tiszta és igaz. Nélküled szennyes és bűnös, de a Krisztusban tiszta és igaz.

Ezért mondja itt az apostol: nincs nekem saját igazságom, de van kapott igazságom. Istentől kapott igazságom a hit alapján. Ezért írja a Korinthusi levélben azt: Isten Krisztust adta nekünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul. (1Kor 1,30)

Ez olyan óriási dolog, hogy csak azok értik meg, akik szenvedtek már a bűneik miatt. Akik előtt világossá lett, hogy mit követtek el egyszer-egyszer Isten ellen és mások ellen, és önmaguk ellen is, és ez fájni kezdett nekik. Amikor az embert megszorongatják a bűnei és érzi, hogy tehetetlen, mert sokszor már arra sincs lehetőség, hogy jóvá tegye, amit elrontott, pótolja amit elmulasztott, és sokszor már arra sincs lehetőségünk, hogy bocsánatot kérjük attól, aki ellen vétkeztünk. És akkor mi van? Ott állok tehetetlenül. A lelkiismeretem még annyira működik, hogy eszembe jut a dolog, gyötör, és néha felriadok álmomból lucskosra izzadva, s össze vagyok zárva a bűneimmel.

Ha nincs bocsánat, akkor nincs lehetőség az újrakezdésre. A Biblia nagy evangéliuma ez: van bocsánat. Lehet élni ebből a kegyelemből, amit nekünk Isten Jézus érdeméért ad. Őreá néz, és nekünk bocsát meg.

Mert Isten igazságának eleget kellett tenni. Ezért jött Jézus. De Ő hozta az Isten szeretetét, sőt Isten kegyelmét is. És mi a kegyelem? A kegyelem az, amikor a halálra ítélt bűnöst felmentik a jogos büntetés alól. Miért? Mert valaki ezt a büntetést már elszenvedte. A halálra ítélt bűnösre úgy néznek attól kezdve, mintha soha semmi bűnt nem követett volna el — ezt így mondja Isten igéje is. De ez csak a Krisztusban érvényes.

Van nekünk egy gyönyörű hitvallásunk. Négyszáznegyven évvel ezelőtt fogalmazták, de annyira mai, hogy akár most ezekben az években is megszövegezhették volna. Hadd olvassam fel néhány mondatát, amelyik erről szól.

„Mi módon igazulsz meg Isten előtt?

Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által, oly módon, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra, Isten mégis minden érdemem nélkül, ingyen kegyelemből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát (igaz-voltát) és szentségét, mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt érettem Krisztus, — de csak akkor, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom.

Miért mondod, hogy egyedül csak hit által igazulsz meg?

Nem mintha hitem érdeméért volnék kedves Isten előtt, hanem azért, mert egyedül Krisztus elégtétele, igazsága (igaz-volta) és szentsége az én igazságom Isten előtt, és ezt semmi más módon nem fogadhatom el, sem sajátommá nem tehetem, hanem csak egyedül hit által.

Miért nem számíthatnak a mi jó cselekedeteink Isten előtt való igazságunkként vagy annak valami részeként?

Azért, mert annak az igazságnak, amely Isten ítélőszéke előtt megállhat, teljesen tökéletesnek és az Isten törvényével egészen megegyezőnek kell lennie, a mi legjobb cselekedeteink is azonban ebben az életben mind tökéletlenek és bűnnel szennyezettek.

De vajon nem nevel-e ez a tanítás könnyelmű és elvetemült embereket?

Nem, mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a hála gyümölcseit ne teremjék. (Heidelbergi Káté 60-64)

Ez valóban lehetetlen. Ezt magamról is tudom, mert amikor életemben először megértettem, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthalála és a bűneimmel viaskodó tehetetlen szennyes életem között közvetlen összefüggés van, mert neki az én bűneim miatt kellett meghalnia, mert neki nem voltak bűnei, ezért viszont nekem már nem kell meghalnom a bűneim miatt, — Ee olyan hálát fakasztott a szívemben, hogy azt ki nem lehet mondani. Senki nem mondta nekem ott: öcskös, most már aztán szeretned kell a testvéredet, segíteni kell a szüleidnek, oda kell adnod az uzsonnádat annak, akinek nincs, tessék templomba járni és leseperni a járdát — mindez magától ment. Onnan belülről fakadt. Nem én akartam jó lenni, egészen addig küszködtem, kínlódtam, hogy akkor is legyőzöm a bűneimet, de azok győztek le engem. Amikor komolyan vettem, hogy „véredbe rejtve tiszta és igaz vagyok”, ezt hittel elfogadhatom, semmit nem adhatok hozzá, nem tehetek érte, de nem is kell, ezt elvégezte Jézus, — ez olyan örömnek és hálának a forrása lett, amiből sok cselekedet következett. Tudtam, hogy nem ezekért a cselekedeteimért kapom majd az üdvösséget, hanem kaptam üdvösséget bűnösként, és ezek a cselekedetek a hálámnak a megnyilatkozásai. Sose tudom meghálálni Istennek, de folyamatosan szeretném kifejezni, hogy hálás vagyok érte.

Amíg valaki maga akar jó lenni, görcsöl a saját erejéből, addig meddő ez a fáradozás, nem tudja elérni a célt. Amikor Krisztussal egyesül az élete és Ő indítja ilyen cselekedetre, abban lesz öröme és azon lesz áldás. Valóban úgy van ez: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9)

Egy pillanatra nézzük meg újra a vasárnapi hajócskánkat. Csak egyetlen tulajdonságára szeretném felhívni a figyelmet. Azóta megváltozott az iránya, más irányba halad. Ennek a hajónak az is tulajdonsága egyebek közt, hogy ez nem evezős gálya, hanem vitorlás hajó. Nem nekem kell fogamat összeszorítva, verejtékezve húzni az evezőt, hogy jó legyek Istennél, mert ez reménytelen vállalkozás, hanem kifeszítem a hitemnek a vitorláit és várom a szelet. Az Ő kegyelme a szél, ami röpít sokkal gyorsabban, mintha húznám az evezőket, de kell a hitem, várom a szelet és rábízom magamat.

Sok ember itt véti el, és itt vérzik el a lelkiekben: ő akar jó lenni, harcol a bűneivel, gyűjti a jó pontjait, a maga érdemeiben bizakodik, holott azt mondja Ézsaiás: a mi igazságunk mind olyan, mint a fertőzött ruha az Isten előtt. Semmit nem ér. Jézus igazsága az igazi, azt viszont Ő nekem tulajdonította, és én a hitemmel ezt elfogadhatom. E nélkül az embert az jellemzi: hajtok, hogy megszerezzem azt, amire szükségem van, Isten előtt is. Ez a hit meg azt jelenti: fejet hajtok Őelőtte, és hálásan elfogadom mindazt, amit nekem kínál Jézusért.

A kincs tehát maga Krisztus, és mindaz, amit vele együtt ad nekünk Isten. Ezt az ajándékot mi hittel fogadhatjuk el. Amíg valaki nem kapta meg, valóban nem tudja elképzelni, mi mindent jelent.

Tanúja voltam egyszer egy érdekes jelenetnek. Még iskolába jártam, amikor két osztálytársam is bélyeggyűjtéssel foglalkozott, de csak úgy… leáztatták, berakták az albumba. Időnként összehasonlították: neked mennyi van, nekem mennyi van. Szinte mennyiségre mentek csak. Az egyik azonban elkezdett egy idő után tudományosan foglalkozni vele. Ezzel a fiúval meglátogattuk a másikat. Azonnal előkerült a bélyeggyűjtemény, ki milyet szerzett az utóbbi időben. Ennek a tudományos osztálytársamnak feltűnt egy bélyeg a másik gyűjteményében. Kivette, megnézte (nála volt a nagyítója is, mert egy igazi bélyeggyűjtő azt mindig magánál hordja) és azt mondta: ha ezt nekem adod, az egész gyűjteményem a tiéd. Nem akartam hinni a fülemnek. A fiú gondolkozott és azt mondta: áll az alku. El is cserélték. Utólag derült ki, hogy valami egészen értékes, ritka bélyeg volt az, amit ő ott felfedezett annál, aki csak a mennyiségre ment.

Nos, ez történt itt Pállal. Azt mondja: az én Uram Jézus Krisztus páratlan gazdagságáért minden egyebet kárnak és szemétnek ítélek, mert Őbenne kaptam meg mindazt, ami nélkül szűkölködtem, és amire szükségem van.

Úgy gondolom, hogy többen ismerik Kosztolányi Dezsőnek a Boldog, szomorú dal című költeményét. Abban megrendítően írja le azt, hogy mi mindene van, és valami nagyon lényeges mégis hiányzik. Hosszan felsorolja: „Van már kenyerem, borom is van, van gyermekem és feleségem, szívem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem...” S akkor jön szépen felsorolva, hogy modern töltőtolltól a közmegbecsülésig már mindent megkapott, de maradt egy űr az életében, és ezt nem tölti ki semmi. Itt van egy törés a versben. De — így kezdődik.

De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy, jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Ez történt velünk. Amikor Istent otthagytuk, az igazi otthonunkat veszítettük el. Amikor a kincset visszakapja valaki a Krisztusban, attól kezdve otthon lesz igazán itt e világban is, mostoha körülmények között is — lásd Pál apostolt —, de otthon lesz az égben is. „A mi polgárjogunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk." (Fil 3,20)

Isten ezt a kincset kínálja nekünk. Megvan-e neked ez a kincsed? Ez akár ma bármelyikünké lehet, olyan nagy szeretettel kínálja ezt. Azért lehetséges, hogy a miénk legyen, mert Jézus megfizette az árát. Amikor elhangzott a kereszten: elvégeztetett, akkor ott elvégeztetett mindannyiunk halálos ítélete és mindannyiunk felmentése. Amikor Jézus ezt kimondta: elvégeztetett, akkor vált lehetővé, hogy a miénk legyen ez a gazdagság, ez a kincs.

Nem véletlen, hogy aki ezt megkapta, az tud ilyen boldogan imádkozni:

Isten Báránya, te ott a Golgotán
Teljes győzelmet vettél a harc után.
Üdvöt találhat már az egész világ,
Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját.
Fennszóval hirdetéd a kereszten:
Elvégeztem, elvégeztem.
(…)
Véredben rejtve én tiszta s igaz vagyok.

Imádkozzunk!

Istenünk, hálát adunk neked azért, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Engedd, hogy mindnyájan elmondhassuk egyszer: hála az Istennek, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneink bocsánata.

Áldunk téged, megváltó Krisztusunk vérednek bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért.

Köszönjük, hogy mindazt a jót, amit kínálsz nekünk, hittel megragadhatjuk. Segíts ebben minket! Taníts meg kegyelemből élni. Köszönjük, hogy elég nekünk is a te kegyelmed.