Szólj, Uram!

 

 

Lekció: 1Sám 3

Alapige: 1Sám 3,9

Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, valóban örvendezéssel, dicséretmondással és hálaadással szeretnénk most eléd járulni. Jó tudnunk, hogy pontosan ismered mindannyiunk szívét, sorsát, pillanatnyi állapotát, sőt kedélyállapotát, és tudod, hogy néha nehéz nekünk örvendeznünk. Sokszor csak azt látjuk az életből, ami nehéz, ami nyomaszt, ami megoldatlan, és ritkán emeljük fel a tekintetünket tereád, aki oly sok jót adsz nekünk.

Nyisd ki most a szemünket, kérünk, hadd lássuk meg a te áldásaidat, meg nem érdemelt ajándékaidat. Szeretnénk ezen a vasárnapon különösen is magasztalni téged azért, mert beszélő Isten vagy. Köszönjük, hogy nem némán lökdösöl minket, hanem kijelented magadat nekünk, sőt megbeszéled velünk mindazt, amibe be akarsz vonni, amivel meg akarsz bízni.

Köszönjük, hogy a te színed elé állva megérthetjük még a próbatételeknek, a veszteségnek a célját és értelmét is. Köszönjük, hogy egyáltalán értelemre tanítasz minket a te igéddel.

Bocsásd meg, ha sokszor nem sokba vesszük a te igédet. Bocsásd meg, ha napok, hetek, hónapok elmúlnak úgy, hogy csukva marad a Bibliánk. Bocsásd meg, ha a nyitott Bibliát is tudjuk csukott szívvel olvasni, és nem lesz belőle engedelmesség, örvendezés, életünk tisztulása és változása.

Annál inkább köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy ma is idehívtál. Egyedül neked köszönhető, Atyánk, hogy itt vagyunk most a te színed előtt. Engedd valóban komolyan vennünk ezt, hogy előtted állunk mindnyájan, add, hogy közös vágyunk legyen, hogy meghallgassuk mindazt, amit te mondasz most nekünk.

Köszönjük, hogy igéddel minden jót el tudsz végezni az életünkben. Nagy szükségünk van a te vigasztalásodra, tanácsaidra. Arra a világosságra, amit csak veled közösségben élhetünk át mindnyájan. Szükségünk van mindarra, amit csak te adhatsz: igazi bocsánatot, bűneink és azok következményei alóli feloldozást, és egyedül te tudsz nekünk olyan ajándékokat, mennyei értékeket adni, amik igazán gazdaggá tehetnek minket már itt, és amik megmaradnak az örökkévalóságban is.

Köszönjük, hogy így várhatunk téged. Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid! Kérünk, hogy éppen a te szavad formáljon minket valóban a te szolgáiddá, akik, mint a szolga az ő urára, úgy nézünk tereád, és elég egyetlen szavad, hogy induljunk. Elég, és minden érvnél súlyosabb az, hogy valamit te hogyan jelentettél ki, és te mit tartasz jónak és rossznak.

Kérünk, taníts minket erre, és közben erősíts meg, tisztíts meg, vigasztalj meg, beszélj velünk ebben a csendben. Jézus érdeméért kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Néhány napja kezdtük el olvasni bibliaolvasó kalauzunk szerint Sámuel első könyvét, és heteken keresztül ez lesz most számunkra a lelki táplálék. Keresve sem találhattunk volna alkalmasabb igeszakaszt erre a mai vasárnapra, az evangélizációs he-tünket megelőző közös ünnepünkre, mert itt pontosan arról van szó, amiről majd egy héten át hallgatjuk Isten igéjét.

Leginkább arról szól ez a fejezet, hogy milyen súlyos következményei vannak annak egy ember, egy család, az egyház, egy nép életében, ha megveti Isten igéjét, s ugyanakkor milyen csodálatos ajándéka Istennek az, ha mégis megszólal, mert az Ő beszédével egészen át tudja formálni egy ember, egy család, az egyház és egy nép gondolkozását, jellemét és életét, mert az Ő beszédének olyan hatalma van.

Szeretném itt mindjárt az elején röviden megjegyezni, hogy ami az életemben tiszta, igaz és szép, azt Isten mind az Ő beszédével munkálta ki. Mindig bibliaolvasás közben, igehirdetést hallgatva, hívő testvérekkel Isten dolgairól beszélgetve döbbentem rá arra, hogy mit csinálok rosszul, mi az, ami utálatos Istennek az életemben, mi-lyen szokások, hagyományok, célkitűzések azok, amikkel szakítani kell. Bibliaolvasás, igehirdetés-hallgatás, hívő testvérekkel va-ló őszinte beszélgetés közben lett világossá számomra, hogy mik az Istentől kapott feladataim, melyik az az út, amelyiken Ő akar-ja, hogy járjak, milyen lehetőségeket és mi-lyen áldásokat készített el és kínál nekem.

Óriási lehetőség az, hogy Isten nem néma, mint az emberkitalálta bálványok, ha-nem egészen személyesen beszél hozzánk, és óriási felelősség az, hogy valakit érdekel-e Isten hozzá szóló szava. Jellemző-e reá az — amit nemsokára énekelünk —, hogy „ki-nek szavát lesem, kinek szavát lesem". Amit pedig megértett Isten szavaként, azt elkezdi-e az illető cselekedni is.

Miről van szó ebben a most hallott fejezetben?

Krisztus előtt ezer táján vagyunk itt, ami-kor már állt Izráel első kicsi kőtemploma Silóban. Éli volt a főpap, és fiaival együtt végezte ott a szent szolgálatot. Mindjárt az első mondatban olvastunk egy megdöbben-tő információt: „Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje…" Ritkaság? Miért? Azért, mert abban az időben, meg az azt megelőző időben az emberek megvetették az Isten igéjét. Semmibe vették, sorozatosan megszegték, sárba taposták azt. A papi család tagjai is.

Isten igéje világosan rendelkezett arról, hogyan kell az áldozatokat Istennek tetsző módon bemutatni, mennyi abból a papok része, és mikor kaphatják meg azt. Éli fiai viszont mindig többet követeltek, mint a-mennyi az igében meg volt írva, és előbb akarták megkapni, mint ahogy az ott meg volt határozva. Ha valaki az áldozók közül mégis ragaszkodni próbált az igéhez, akkor ez a két komisz fiú erőszakkal is elvette tőle azt, amit akart. Ráadásul elkezdtek paráználkodni a templomi szolgálatot végző asszonyokkal. Mindennek az apa, Éli nem vetett kemény kézzel véget, hanem csak azt mondta: ejnye, ejnye, ne tegyétek fiaim.

Isten türelme olyan hosszú, hogy még mindig nem csapott le az Ő ítéletével erre a családra, és nem a büntetés következett a bűnökre, hanem küldött egy prófétát Élihez. Így olvassuk: „Eljött Istennek egy em-bere Élihez, és így szólt hozzá…" Micsoda szégyen! Élinek kellett volna az Isten igéjét közvetíteni a nép számára, meg a gyerekeinek is, — és Éli néma. Istennek valakit messziről kell küldenie, hogy a papot figyelmeztesse arra, hogy mi van megírva, hogy kellene élnie.

Nos, jön Isten embere, és Éli hallhatja Isten igéjét. Óriási lehetőség. Megvan a lehetősége annak, hogy rádöbbenjen arra, a-mit elrontott, hogy azt megbánja és elhagy-ja. Megvan a lehetőség a bűnbánatra. Isten igéjének az egyik áldott munkája mindig ez, hogy világosságba kerül az életünk, kiderül, mi és mi rossz, és lehetőséget ad a megtérésre, a változásra. Éli azonban nem óhajt változni. Akkor mondja Isten neki: Mivel többre becsülöd fiaidat, mint engem, ezért most már jön az ítélet. (2,29)

Először az ige jött. A szeretetteljes és türelmes figyelmeztetés. De ha az nem kell, akkor elhallgat az ige, és abban az időben ritka lesz az ige. Ahol pedig nem kell az ige és elhallgat, ott elvadul a nép. Így csúsz-tak egyre mélyebbre Éli fiai is, és az egész nép akkor. Így csúszik erkölcsileg egyre mé-lyebbre a mi népünk is.

Hadd kérdezzem meg: mi, akik itt vagyunk, mennyire becsüljük Isten igéjét? Mi jellemzi a mi családunkat, hol van a családi értékrendben az Isten beszéde? Hány olyan templomos család van, ahol otthon naponta előveszik a Szentírást? Ahol esetleg rövid családi áhítat is van? Nem erőszakoltan, meg parancsszóra, úgy mint a régi hadseregben volt, hogy elhangzott a vezényszó: imához! és akkor fel kellett sorakozni. Nem így, hanem úgy, hogy az istenfélő családfő, aki itt ül vasárnaponként a templomban, tisz-tában van azzal a kiváltságával, hogy Isten igéjével is táplálhatja az övéit. Az Isten igé-jének való engedelmességben pedig ő jár elől. Az élete világít otthon, mint az Isten igéje szerint reformált és mindig újra megtisztított, megújított élet. Ez program, ezt tu-datosan cselekszi, mert tudja, hogy ez milyen fontos.

Van-e a Bibliának legalább annyi értéke a családi értékrendben, mint a kenyérnek? Jézus azt mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik." Természetes-e az nálatok otthon, hogy ha előkerül egy fontos kérdés, alakul egy párkapcsolata valamelyik gyereknek, pályaválasztási gondok van-nak, munkahelyet kell keresni vagy esetleg változtatni, akkor tudatosan bibliai szempontok alapján mérlegel a család. Természetes-e az, hogy Isten igéjének a szempontjai szerint beszélgetünk otthon másokról is, így osztjuk be az időnket, így tervezünk, így osztjuk be és költjük el a pénzt, így tervezzük meg és töltjük el, vagy esetleg halasztjuk el a nyári pihenést vagy szabadságot. Egyáltalán ez az egész mögöttünk levő nyár úgy telt el nekünk templomos embereknek az életében, hogy azt Isten szerint terveztük meg, és most utólag hálásan azt mondhatjuk: köszönöm, Uram, hogy kedves volt ez neked?

Olyan szemléletes az éppen egy-egy nyári konferencia alkalmával is, meg máskor is, hogy amely családokban van tekintélye Isten igéjének, és tudatosan igyekeznek arra — ha nem sikerül is mindig és mindenben —, hogy ami Istennek kedves, azt tegyék, és ami nem kedves, azt ne tegyék, ott a legtöbbször a gyerekek szemléletére is jellemző lesz ez. Megtanulnak igeszerűen gondolkozni és viselkedni. Ahol pedig megpróbálják a szülők, hogy milyen az a „fékezett habzású vallásosság", ott a gyerekek is csak fél füllel figyelgetnek oda az igére, állandóan igyekeznek lefaragni a Szentírás normáit, és az Istennek való engedelmeskedés helyett újra és újra bizonygatják, miért nem időszerű az ma már. Ugyanolyan világi gondolkozású emberekké válnak, mint azok, akik sose hallották Isten igéjét.

Valahogy úgy, mint itt Éli. Van egy megdöbbentő mondat a 7. versben: „Sámuel még nem ismerte az Urat…” Hát ez hogy lehetséges? Évek óta ott él a főpap mellett, és nem ismeri az Urat? Éli sose beszélt neki arról, hogy idefigyelj, kisfiam! Tudod, hogy a mi Istenünk az élő Úr és beszél? Amikor engem először megszólított, az így volt, és tegnap, meg tegnapelőtt, meg ma is ezt hallottam tőle. Én azért csinálom ezt, mert Ő mondta, és azért nem teszek mást, mert azt megtiltotta. — Nem voltak ilyen élményei Élinek? Sámuel még sosem hallott arról, hogy Isten beszél az övéihez? Évek alatt Éli erről nem tudott neki beszámolni? Hogy a legnagyobb élmény, amikor az Isten világossága beárad az életünkbe. Nem kell sötétben tapogatózni, szabad világosságban járni. Hozhatunk helyes döntéseket, nem kell utólag fogni a fejünket, hogy mit rontottunk el már megint, mert Ő bölccsé tesz és megtanít, melyik úton járjunk, és szemeivel tanácsol minket. — Sámuel soha nem hallott erről. A harmadik alkalommal jut eszébe Élinek: az ám, van olyan, hogy Isten szól az ember-hez. Fiam, ha még egyszer szólít téged, mert nem én szólítottalak, az csak Ő lehet, akkor mondjad azt: szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.

A harmadik alkalommal jut el idáig, mert megszokta, hogy ige nélkül is el lehet éldegélni. Ige nélkül is üzemel a kultusz, elmegyeget a mindennapi élet, aztán olyan lesz, amilyen. Olyanok lesznek a fiai, meg olyan lesz az áldozat. Az embereknek elmegy a kedvük, hogy odajárjanak — ezt olvassuk itt. Megutálták az Úrnak áldozatait, mert neki nem kellett az ige, a családjának nem adott igét, és nem igeszerűen élt és gondolkozott. Ide jut az, és jutnak azok, akik megvetik Isten igéjét.

Hogy mennyire kegyelmes Isten, azt mu-tatja az, hogy mégsem hallgat el végleg. Nem vonul vissza sértődötten, hanem keres valakit, akinek még drága az Ő igéje. Aki majd megtanulja azt, hogy „kinek szavát le-sem, kinek szavát lesem", akinek lesz füle a hallásra, csak meg kell szoknia még a pásztornak a hangját. El kell jutnia oda, amit Jézus a jó pásztor példázatában mondott: „az én juhaim hallják hangomat és kö-vetnek engem, mert ismernek engem. Idegent pedig nem követnek, mert nem ismerik az idegenek hangját." És ez, akit erre ki-választott Sámuel. Ezért felébreszti álmából.

Ez egy külön igehirdetést érdemelne, hogy micsoda nagy altatás folyik ma ezen a világon. Milyen könnyelműen beveszik az emberek tömegével azokat az altatókat, ami-ket az Ördög a világon keresztül nyújt nekik, hogy rá ne ébredjenek elveszett állapo-tukra, meg ne hallják az élő Isten hozzájuk szóló szavát, nehogy megmeneküljenek abból, hogy önmagukat, meg egymást módszeresen tönkreteszik, és a végén az útjuk a kárhozatba torkollik. Nagy altatás folyik…

Eközben hangzik Isten ébresztő igéje. Felébreszti Sámuelt. Sámuel azonban még nem ismeri az Urat, és ezért azt gondolja, hogy Éli hívja, megy oda engedelmesen. És mit mond a főpap? Nem hívtalak, fiam, eredj vissza, feküdj le! Nem tragikus jelenet ez? Az egyház aludni küldi azt, akit az Úr felébresztett.

Ó, de sokszor tapasztaltam már: nyári csendesheteinken, egy-egy konferencián, e-vangélizáción fölébrednek emberek, fiatalok is halálos álmukból, és amikor hazamennek, olykor a tulajdon szüleik szeretnék visszaaltatni őket. Annyira szokatlan ne-kik az az új élet, ami elkezdődött. Jönnek panaszkodni: elment ennek a gyereknek az esze, tessék elképzelni, mindennap olvassa a Bibliát. Képes korábban felkelni. Normá-lis dolog ez? Nem a diszkóban tölti a szom-batjait, hanem öregasszonyoknak segít. És visszavitte azt, amit eltulajdonított másoktól. És ami a legszörnyűbb — mondta a múlt-kor valaki — képes volt átmenni az utált szomszédunkhoz és bocsánatot kért tőle.

Az ilyesmitől óvni kell az embereket. Mert az, hogy egy kis bibliai műveltséget szerez, az nem baj, de hogy ennyire megváltozzék az élete…? Márpedig Isten azt akarja, hogy egészen megváltozzék az életünk, mert ha olyan marad, amilyen, akkor csak az Ő igazságos ítélete következhet rá. És előnyünkre egészen, vagyis alapvetően megváltoztatni csak az Isten igéje tud bennünket. Aki hallgatja és befogadja azt, és a Szentlélek elvégzi az életében az ige által a maga munkáját.

Nos, mit hallott itt az ifjú Sámuel, (mert nem volt ő már gyermek ekkor, hanem fiatalember)? Ítéletet hallott. Éli bűneinek a következményeiről beszélt neki Isten. Beavatta őt az Ő terveibe. Élit akarta beavatni, de ha valakinek nem kell Isten igéje, Is-ten nem erőszakolja ránk. Az életet mentő ige nélkül is elpusztulhat az, akinek nem drága az ige, aki nincs nyitva előtte, és nem kész feltétel nélkül komolyan venni, és engedni annak, amit Isten mond.

Éli már nem hallhatta, de Isten még egy kísérletet tesz: mondja el neki Sámuel. Na de ez nagyon kényes feladat. Éli nagyapja lehetett volna. Most ő mondja el, mik az Isten szándékai vele? Nem, ezt nem akarja. Csak amikor Éli kedves erőszakossággal kényszeríti, hogy egy szót se hallgass el, mondj el mindent, akkor adja tovább Istennek az igéjét. Mert ez általában így van ám, hogy akit Isten megajándékoz azzal, hogy beavatja az Ő terveibe, és aki a Szentírást hittel olvassa, annak ezt vállalnia kell mások előtt. Egy ige nélkül élő, ige el-lenesen gondolkozó világban nagyon hálát-lan dolog ez. Sőt, tovább is kell adni. Különösen, ha arra ilyen konkrét parancsot is kap, mint Sámuel.

Ez néha hálátlan dolog, de éppen eközben tapasztalja meg Isten engedelmes gyer-meke, hogyan védi az övéit, hogyan nyit meg ajtókat sokszor az ige előtt még akkor is, ha ilyen ítéletes, kemény ige az, és hogyan munkálkodik Isten azáltal. De mint láttuk, Élinek már nem volt ereje engedelmeskedni.

Van-e vajon nekünk? Úgy gondolom, ha itt abbahagynám, akkor is el lehetne mon-dani: valahol mindnyájunkat eltalált ez az ige. Isten kegyelmesen bele akar avatkozni az életünkbe, hogy az igazán élet legyen. Meg akarja gazdagítani, hogy másokat is tudjunk gazdagítani. Függetlenül attól, hogy ki az illető. Egy tapasztalatlan fiatalembernek jelentette itt ki magát.

Olyan kedvesen mondja Jézus: „Így van ez, Atyám, elrejtetted a bölcsek és értelmesek elől, de a kisdedeknek kijelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” (Mt 11,25) Ő annak jelenti ki, aki akarja, s azoknak jelenti ki, akik komolyan veszik, szívesen hallgatják, és akik cselekedni is fogják azt.

Mennyiben tartozunk mi ezek közé? Ké-szek vagyunk-e változni ott, ahol Isten igé-je változást tesz szükségessé és tesz lehetővé, és úgy hallgatjuk-e azt, amit Ő nekünk mond, mint amit valóban Ő mond?

Az a héber szó, ami itt az első versben szerepel, hogy az Úr igéje ritka volt abban az időben, azt is jelenti, hogy értékes, drága. Ez logikus is, hiszen ami ritkán fordul elő, az általában drága és értékes. Nos, mennyire értékes és mennyire drága nekünk Isten igéje? Mennyi áldozatot vagyunk haj-landóak hozni azért, hogy hallhassuk, hogy mélyre menjen bennünk, hogy forgassuk a fejünkben és a szívünkben, és akkor is engedelmeskedjünk neki, ha az idegen ebben a világban?

Azt olvassuk itt az egyik mondatban: Sámuel egy szót sem hagyott a földre esni az Isten igéjéből. Olyan drága volt neki, hogy ha egyszer már megkapta, szorította a markában, hogy a földre ne essen, mert az igen drága kincs. Ha ilyen lesz nekünk is, sokkal többet fogunk belőle érteni, sokkal jobban áthatja és átformálja az életünket, és sokkal többször tudunk majd helyén mondott igével meggazdagítani másokat. —

Ha Isten éltet minket, mához egy hétre kezdődik őszi evangélizációs hetünk, amikor vasárnaptól szombatig minden nap két alkalommal is hangzik itt Isten igéje. Azért kétszer, hogy minél könnyebben találjanak a testvérek alkalmas időt. Van, akinek jobb a korábbi, van, aki csak a későbbi időpontban tud ideérni. Mennyire drága nekünk az az ige így látatlanban, ismeretlenül is, amit hitünk szerint Isten akar majd mondani nekünk? Mennyi áldozatot tudunk hozni érte?

Sokan imádkozunk azért, hogy valóban olyan ige hangozzék, ami Isten szájából származik, és ne erőtlen emberi beszéd. Hisszük, hogy Isten meghallgatja ezt az imádságot.

Ugyanakkor kezdődik az olimpia is, és már most naponta lehet hallani a rádióban, tv-ben, hogy már most alakítsa úgy szeptemberi programját, hogy ki ne maradjon egyetlen magyar sikerből se.

Ugyanakkor hangzik Isten csendes hívása: már most alakítsa úgy annak a hétnek a programját, hogy ha drága magának Isten igéje, akkor azt hallhassa, befogadhassa és majd másoknak is továbbadhassa.

Ha már így egymás mellé került a két program, meg a harmadik, a Budapesti Nemzetközi Vásár, melyik élvez elsőbbséget? A maga helyén mindegyik fontos. Nem szabad itt az értékkülönbségeket kiélezni. De mi az, amit csak akkor kaphatunk meg, mi az, ami igazán meggazdagítja az egész életünket, mi az, amit bizonyos, hogy Isten akar nekünk adni? Hol a helye Isten beszédének az értékrendünkben?

Sámuel az Ő beszédéből egyetlen szót sem engedett a földre esni.

Úgy szeretném összefoglalni, hogy egy-ben a szokás szerint egy kis délutáni foglalkozást is javasolok a testvéreknek. Jó lenne, ha egy csendes félórát vagy órát kiszorítanánk még délután, és elolvasnánk a Sámuel első könyve második és harmadik részét. Ez mindössze két oldal a Bibliában. Szépen, lassan, nyugodtan elolvasnánk, és aztán elcsodálkoznánk azon, hogy milyen nagy csoda is az, hogy Isten beszél, az Ő beszédét megérthetjük. Egészen személyes szava volt Élihez, Sámuelhez, nagyon sokakhoz, mihozzánk is. De milyen nagy aka-dálya lehet ennek az, ha valaki sokáig meg-veti az Isten beszédét, és már nem tudja azt megérteni. Kinek jelenti ki magát Isten? „A bölcsek és értelmesek elől elrejtetted, de a kisdedeknek megjelentetted…" Aki mer alá-zatosan odaborulni elé, és úgy hallgatni az Ő szavát. Aki viszont hallja, annak lehet, hogy el kell mondania másoknak is, annak vállalnia kell. Készek vagyunk-e erre?

Vajon mit kell válaszolnunk erre a kérdésre, hogy ismerem-e az Urat? Sámuel ak-kor még nem ismerte az Urat. Ismerjük-e mi Őt, és ha nem, akkor meg akarjuk-e ismerni? Olyan beszédes, meghitt kapcsolatban vagyunk-e vele, amelyikben igazán meg-ismerhetjük?

Erre a kérdésre is válaszolnunk kell, hogy mi van otthon? Mennyiben képvisel-jük mi Isten igaz igéjét az otthoniak előtt? Nem úgy, hogy felemeljük a hangunkat és prédikálunk, hanem úgy, hogy szavak nélkül is prédikál az életünk. Hogy életnek be-szédét tartjuk oda a kívülvalók elé. És ha meg kell szólalni, akkor helyén mondott igét mondunk. Nem a magunkét mondjuk meg nekik, hanem Istentől kapott igéket kérünk és adunk tovább, amik minket is köteleznek, akik azt továbbadhatjuk. Hol helyezkedik el a család értéklistáján az Isten beszéde? Mennyi időt szánunk arra? Milyen szent komolysággal és természetességgel szoktunk arra figyelni? S ha semmilyennel sem, készek vagyunk-e ezt elkezdeni ma?

Kétszer azt mondja Sámuelnek Éli: eredj vissza, és aludjál! Harmadszor azt mondja: ha még egyszer szólít téged, mondjad: szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. Legyen ez most mindannyiunk imádsága. Van egy éne-künk, amelyik szó szerint ezeket fogalmazza meg:

 

Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!
Így mondom, mert magam rég annak érezem.
Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat
Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

(512. ének)


Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert ez is nyilvánvaló különbség az emberfaragta bálványok és közötted, hogy te beszélő Isten vagy. Köszönjük végtelen nagy türelmedet, hogy megismétled, amit már sokszor mondtál, akkor is, ha sokszor engedetlenek maradtunk annak.

Magasztalunk téged mindazért, amit igéddel eddig elvégeztél az életünkben. Csodálatosan tudsz vigasztalni, annyira a legjobbkor tudsz bátorítani, biztatni, olyan pontosan tudod, mikor kell ránk szólni, megdorgálni, megítélni. Köszönjük a te feloldozó, felszabadító szavadat. Köszönjük, ha átélhettük, milyen az, hogy szemeiddel tanácsolsz minket, és bölcsekké teszel, megtanítasz, melyik úton járjunk. Alázatosan kérünk, hadd legyen ez mindennapos csoda mindnyájunk életében.

Bocsásd meg mindazt, amit a te igéd ellen vétettünk: a közömbösségünket, a halogatásainkat, azt, amikor tudva engedetlenek voltunk a te igéddel szemben, azt, amikor szégyelltük a te beszédedet és nem mertük vállalni. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Alázatosan kérünk, töltsd meg a szívünket igével, hogy a Krisztus beszéde lakozzék bennünk gazdagon és használj minket arra, hogy másoknak mutassuk a hozzád vezető utat. S amíg ők nem hallják a te szavadat, tudjuk azt nagy-nagy szeretettel tolmácsolni. Ajándékozz meg minket a te szereteteddel. A Krisztus szerelme szorongasson minket a körülöttünk élő sok-sok elveszett ember láttán, és taníts minket úgy élni, hogy a mi puszta létünk is reád mutasson, és életnek beszédét is tudjuk tartani a kívülvalók elé.

Segíts ezt elkezdeni már ma. Engedd, hogy ennek folytán hadd lehessünk engedelmes, néked élő gyermekeid.

Kérünk, így készíts nekünk olyan igét, ami a te szádból származik, az evangélizációs hetünkre is. A te szereteted vonjon minket önmagadhoz egyre közelebb, és legyen nekünk mindennél becsesebb érték a te életet támasztó, életünket gazdagító igéd.

Ámen.