Emlékkövek

 

Alapige: Józs 3, 14-17; 4, 1-3; 20-24

„Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljenek a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. A ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén belemerült a vízbe. A Jordán medre pedig az aratás idején mind-végig egészen tele volt. Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt. A pusztai tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestől át nem kelt a Jordánon.

Amikor az egész nép mindenestől átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit, és ezt a parancsot adjátok nekik: Vegyetek fel tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilár-dan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.

Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állítatta föl Józsué, és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáitoktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is, kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, hogy megismerje a föld minden népe az Úr kezét, hogy milyen erős az, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor."


Imádkozzunk!

Urunk, Jézus Krisztus áldunk azért, mert te vagy az út, az igazság és az élet. Szívünkből köszönjük neked, ha már veled az úton járhatunk. Köszönjük, hogy a végén te várod a tieidet. Sőt, az úton is te vagy oltalmazó gondviselőjük és pásztoruk.

Áldunk, mert kimeríthetetlen erőforrás vagy minden hívő gyermeked számára. Áldunk, hogy általad, veled növekedhetünk a hitben és az Isten megismerésében. Áldunk, ha visszagondolhatunk csodáidra, és elmondhatjuk azokat másoknak, ha emlékezhetünk tetteidre, és sokszor újra és újra elénk hozod azokat, hogy hálát adjunk neked.

Ma legfőképpen áldunk a te élő és ható igédért, s azt kérjük, hogy ma este is áraszd ránk a te Szentlelkedet, hogy megértsük a te szavadat!

Ámen.


Igehirdetés

A folyók mindig természetes védelmi vo-nalat jelentettek egy ország, egy nép, egy nemzet számára. Különösen abban az időben, amikor még nem volt fejlett a haditechnika, és nem voltak fejlettek a vízi-eszközök sem. Kánaán vidékének őslakói abban bíztak, hogy a Jordán – különösen így, aratás idején – egyfajta áradás során természetes gátat, határt jelent a hódító csapatok számára. A seregeket majd a Jordán fogja megállítani. Reményteljes helyzet volt ez tehát Kánaán népei számára. Bíztak abban, hogy sen-ki emberfia át nem hatol ezen a természetes falon. És reménytelennek tűnő helyzetet jelentett ez Izráel fiai számára, akik odaérkeztek a határra, és Isten azt parancsolta nekik, hogy lépjenek át, menjenek át a folyón, és hódítsák meg a területet. Isten azonban nem várt módon, csodálatos módon utat nyitott a számukra: meghódítani a földet, ahogyan egy-kor szétnyitotta a Vörös-tengert lábaik előtt, ugyanilyen módon tette ezt most a Jordán vizével. Kettéválik a víz, és többé nem nyújt védelmet azok számára, akik Kánaán földjén laknak, és többé nem jelent akadályt Izráel számára, akik ott álltak a föld határán. Erre a megoldásra senki nem gondolt. Józsué tud-ta már – hiszen Isten neki megmondta, hogy amikor a papok lába hozzáér a vízhez, és a frigyládával belépnek abba, akkor Isten a ma-ga módján csodát tesz, és a víz ketté fog válni.

Ez a megoldás sem Józsuénak, sem más-nak nem juthatott eszébe. Ez tipikusan isteni megoldás volt, ahogyan csak Ő tud megoldani helyzeteket. Végül is, itt is a hit döntött. Elhiszik-e azt, hogyha belépnek a vízbe, meg-történik az, amit Isten eltervezett, amit Ő meg-mondott, amit előre megígért, vagy pedig nem?

Józsué tehát azt mondta, hogy lépjenek bele a Jordán vizébe. Ő tudta, hogy történni fog valami, de Józsuétól is nagy hitet kívánt ez, hogy elhiggye, hogy nem csődhelyzet alakul ott ki, hogy nem történik semmi, a víz meg sem mozdul, hanem az amit Isten ígért, az beteljesedik.

Ezt olvassuk, hogy az egyik oldalon – mondhatnám így az egyszerűség kedvéért: hogy Észak felé feltornyosult, mint egy gát a víz, és lefelé, a Holt-tenger felé pedig lefutott a víz, ott nem maradt. A meder száraz lett, és azok, akik benne álltak, és akik áthaladtak, ember és állat, felnőtt és gyermek, száraz lábbal keltek át a vízen.

Istennél a lehetetlen mindennapi esemény. Az Istentől ígért hazába igyekvő Izráel számára a legyőzhetetlennek tűnő akadályt Isten egyetlen szempillantás alatt legyőzte. Valójában neki nem is kellett legyőzni, csak szólt, ígért valamit, és a szava megtörtént. Ő az ele-meknek is az Ura: a víznek, a levegőnek, a viharnak, mindennek, ami csak természeti törvény.

Az ember milyen tehetetlen volt legutóbb, amikor úgy tűnt, hogy minden elpusztul, mert hetek, hónapok óta nem esett egy szem eső sem. S egyszer csak Isten megkönyörült raj-tunk, megnyitotta az ég csatornáit, és valamelyest pótolta azt a vizet, amelyik elmaradt korábban. Itt az emberi képességek nem segíthettek.

Ott áll Izráel népe egy megoldhatatlannak tűnő helyzet előtt. Akármilyen okosak és intelligensek voltak, bármennyire értettek is sok mindenhez, de a vízzel tele lévő meder megoldhatatlan akadály volt a számukra. Em-beri erő nem volt képes kinyitni Kánaán kapuját, de Isten számára ez semmilyen nehézséget nem jelentett.

Vannak helyzetek, amikor elfogy az emberi erő, és nincs többé az észnek sem semmilyen megoldása. Sokan megütik magukat az életükben, mert nem képesek bizonyos hely-zeteket elfogadni. Hányan elmondják egy hasonló helyzetben, hogy bárcsak ne itt lennék! Bárcsak ne ez lenne a főnököm! Bárcsak nem ilyen lenne a feleségem vagy a férjem! Csak az én gyerekeim ilyenek. És bizonyos helyze-tekben, amikor elsőre nem tűnik úgy, hogy megoldható emberi megoldással a helyzet – sokan elmondják ezt így hangosan vagy csak belül –, hogy bárcsak messze lennék innen, sose kerültem volna ebbe a helyzetbe!

Izráel fiai Kánaán földje felé vándorolva mannán éltek a pusztában. A manna szót így is lehet fordítani, hogy: Ami van. Nagyon so-kan vannak olyanok, akik nem tudják elfogad-ni azt, ami éppen van, ami éppen adatott, ami-lyen helyzetben éppen van az illető.

A nyugalom napja előtt kétszeres mannát kellett szedni Izráel népének, egyébként meg-romlott, ha ezt tették, vagy többet szedtek, mint ami elég volt. A nyugalom napján nem szedhettek. Az akkorra szedett adag nem rom-lott meg. Isten végestelen végig gondoskodott róluk. A végén még ezt is mondja Izráel: meg-untuk már a mannát. Még ilyen is lehetséges sajnos az Isten népe között, hogy ami Isten ad, az unalmassá, unottá válik. Ez mindig a lelki megfáradásnak a jele, amikor Isten igé-je, a tőle való kenyér, a mennyei unalmassá válik valaki számára.

Megoldhatatlan tehát a helyzet. Ott a fo-lyó a maga árvízszerű szélességével. Leküzd-hetetlen nehézség. Ránk hogyan hat egy ilyen helyzet? Hogyan hatnak a leküzdhetetlennek tűnő nehézségek? A nehézségek inspirálnak minket, kreatívvá tesznek, vagy szembefordítanak Istennel? Lázadóvá tesznek? Bizony ez nagyon komoly kérdés. Elfogadjuk Istentől az adott helyzetet, vagy azt mondjuk, hogy bár csak ne itt lennék! Hogy tehetett velem ilyet Isten? Vagy pedig gondolkodunk azon, hogy mit akar ebből Isten kihozni? Mi a cél-ja? Mi az értelme annak, hogy egy olyan hely-zetbe kerültünk, amilyenben éppen vagyunk? Megbénítanak a nehézségek, vagy pedig a jó megoldás felé indítanak, indít egy nehézség, egy nehéz helyzet? Tárjuk fel Istennek, mond-juk el neki! Nála van a megoldás. Tőle kérjük el a megoldást, vagy ellene lázadunk? Hi-tetlenségbe, elkeseredettségbe taszítanak, vagy még inkább engedjük, hogy közel vigyenek, vigyen egy ilyen helyzet Isten felé?

Isten felé fordít, vagy engeded, hogy eltá-volítsa a szívedet, a lelkedet a mindenható Istentől egy-egy megoldhatatlannak tűnő helyzet?

Ott a Jordán partján dönteni kellett mindenkinek külön-külön. Elhisszük-e azt, amit Isten Józsuén keresztül mond, üzen, cselekedni fog, vagy megijedünk, megtorpanunk, megfordulunk, és azt mondjuk, hogy menjenek a többiek, majd meglátjuk, hogy igaz-e? Vagy pedig hisszük teljes szívünkből, hogy a megoldhatatlan helyzeteknek az Ura és megoldása is maga Isten, az Isten kezében van. Igazat mond-e Isten? Ezt elhiszed vagy nem? Száraz lábbal fogtok átkelni. Ez nem volt kis dolog. Egy viszonylag megáradt folyó mellett elhinni azt, hogy itt, most a másik partra élve, száraz lábban, állatainkkal, gyerekeink-kel, minden javainkkal együtt átkelünk, mert az Isten megoldja ezt a kérdést, szétnyitja a folyó vizét. Megáll az ember esze. S tényleg nem lehet ésszel továbblépni. Ott is csak a hit tudta átvinni ezen a helyzeten.

Sokszor végig kell ezt gondolni: igaz Is-ten igéje, vagy semmi nem igaz abból? Sem-mi nem igaz? Az sem igaz, hogy Isten megoldást tud adni a megoldhatatlannak tűnő hely-zetekben.

A kérdést abból a szempontból is érdemes megvizsgálni, hogy mi hol állunk? Mi az, amit már hiszünk például a Biblia tanításából? Mi az, amire azt mondjuk, hogy ez tényleg lehetséges, hogy ezt tényleg Isten el tudta végezni, el tudja végezni? S mi az, ami igaz ránk nézve, személyesen? Ez az én életemre nézve is igaz. Ebből mennyit hiszünk? Mi vált személyessé Isten igéjéből, szavából?

Mi az, amit már hiszünk, és mi az, ami miatt ott van a keserűség és kishitűség a szívünkben? Az akadályok idején hogyan gondolkodunk Istenről. Mit mondunk neki? Egyál-talán, vele beszéljük-e meg? Neki tárjuk-e fel, vagy magunk próbáljuk megoldani?

Furcsa lett volna, ha Józsué vezetésével próbálnak hidat verni a Jordánon. Soha nem sikerült volna nekik. Még az is lehet talán, hogy elkészül, vagy egy része elkészül, de nem ez az Isten megoldása.

Jézus azt mondja, hogy aki nem rajtam megy be, az tolvaj és rabló, mert én vagyok a juhok ajtaja. Vannak mellékes, Istent megkerülő megoldások is. Megoldom én az Isten nélkül is. S lehetséges, hogy ez sikerül, de nincs rajta áldás. Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői. Sok ház felépül manapság is. De vajon ott van rajta az Isten áldása, vagy pedig nincs?

Próbáljuk megoldani a magunk eszköze-ivel a nehézségeinket, vagy elmondjuk azokat Istennek, feltárjuk a helyzetet, és megköszönjük neki. Figyeljük meg: itt is már előre elkészítette a megoldást. Józsuénak már előre megmondta, hogy az lesz a megoldás, hogy én szétnyitom a vizet. Az egyik fele megáll, mint egy fal, a másik fele lefolyik, és ti száraz lábbal mentek át.

Elmondani az Istennek, ez azt jelenti, hogy átadjuk neki. Ilyen egyszerű dologra tes-senek most gondolni, hogy lekésünk egy csat-lakozást. Valahova siet az ember, utazik, fon-tos megbeszélésre, találkozóra, bármire mehetünk. Ahogy szoktuk mondani: az orrunk előtt elmegy a busz vagy a vonat, vagy valami miatt nem érünk oda, közbejött valami. Tervek omolhatnak össze, remények mehetnek füstbe. Betöltötték azt az állást, amit pedig nekem ígértek stb. Hogyan reagálunk ezekre a helyzetekre? Különleges bánásmódot várunk el Istentől, ha már valaki az Ő gyermeke, vagy pedig megértjük, hogy nem bánik velünk – ha mi Isten gyermekei vagyunk – másképpen az Isten. Ugyanúgy bánik velünk is bizonyos helyzetekben, mint másokkal, akik még nem hisznek. Pont az azonos bánásmód mellett kell kiderülnie annak, hogy mi van a szívünkben. Lázadóvá tesz, ha valami nem sikerül, a kudarcok, az ilyen kétségbeejtően nehézzé vált helyzetek, vagy pedig még szorosabban fogom az Isten kezét? Még inkább hozzá fordulok, előtte borulok le, tőle várom, kérem a megoldást. Akkor is, amikor nem úgy sikerülnek a terveink, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük, amikor veszteség vagy kudarc ér, akár a nyári tervekre nézve. Nem jött össze, ahogy szokták ezt mondani, nem úgy alakult.

Feladod vagy elfogadod, amire a helyzeten keresztül Isten tanítani akar, amire azt szeretné felhasználni, amiben előre akar vinni, amit még nem értünk mindjárt, azonnal?

Ott van az imádság a szívedben: Uram, én nem kérek különleges bánásmódot, csak azt, hogy el tudjam viselni az adott helyzetet, hogy váljék javamra mindaz, ami most velem történik!

Minden igazságtalan vagy igazságtalannak tűnő helyzet, vagy lehetetlen helyzet aján-dék lehet a hívő ember számára. Mert ezek mögött is ott van Isten áldó keze. Az mögött is, amiben korlátoz vagy éppen akadályoz, ami nem sikerül. Vagy egészen nyilvánvaló módon felismerjük Isten kezét, akaratát, vagy egy időre elrejtve marad, és nem értjük mind-járt meg, hogy mit akar Isten.

Idelenn mannát kapott Izráel népe a vándorlás alatt. A mennyei dicsőség odaát van. Idelenn nem lát a hívő nép színről színre. Odaát, Jézus Krisztus mellett színről színre fognak látni azok, akik az övéi, és a kettőt nem lehet felcserélni. Idelent manna van. Mindaz, ami jó és tökéletes, ami Isten ajándéka: a vezetés, az imameghallgatás, a békesség vagy éppen a kudarcok által érkező áldás, de a mennyei dicsőség odaát lesz. Sok-szor a hívők is szeretnék a kettőt felcserélni. Most akarnak itt színről színre látni, és szeretnék megspórolni azokat az utakat, amelyeket meg kell tenni ahhoz, hogy megértsék Isten vezetését. Szeretnék kikerülni azokat a helyzeteket, mint amilyenbe itt Izráel népe került. Ott a folyó, s egyelőre nem tudják, mi a megoldás. De ezeket nem lehet megspórolni. Vagy újra mondom, kikerülhetőek talán, de áldás nincs rajta. Sőt, elmarad annak az áldása, amikor az ember bizonyos gyötrelmeket, kudarcokat átél. Amikor ezen a világon nyomorúságunk van – mondja Jézus. De bízzatok, mert én legyőztem a világot!

Kell a győzelem, de nem kell a nyomorúság. Emberi ésszel talán még érthető is. De semmiképpen nem lehet elfogadni, mert más az Isten akarata. Ezen a világon nyomorúságotok van, de bízzatok, mert én legyőztem a világot. A bizalmat kéri tőlünk az Isten, és akkor átéljük a győzelmet is az Ő erejével.

Az Istentől ígért és rendelt hazába igyek-vő Iráel számára legyőzhetetlen akadályt jelentett a Jordán. Lehet, hogy egyénileg, vagy kisebb csoportokban talán át tudtak volna evic-kélni, de az egész nép, minden hadfelszereléssel, háztartási edényekkel, gyerekekkel stb., képtelenség, nem sikerülhetett volna, akárhogy is próbálták volna.

Aztán történt valami, ami egészen rendkívüli volt. Csak a Vörös-tengeren történő át-keléshez hasonlít. Megáll a Jordán vize falként, s az utolsó ember is átkel száraz lábbal.

Miért segített Isten? Azért, mert Ő ezt megígérte. Ez nem Józsué külön kalandja volt. Józsué nem csodálatos utazást szervezett a Szentföldre, hanem Isten akaratából, Isten ve-zetésére lépett és indult. Ekkor teszi őt Isten az emberek előtt, a nép előtt is nagy vezetővé, akire később is majd hallgatnak. Ekkor vált azzá, amire Isten őt elhívta. Ez volt az első. Meg is mondja itt Isten. Most munkálom benned azt Józsué, hogy igazán a nép ve-zetője lehess, és bízzanak benned és felnézze-nek rád. Az fog történni, amit én neked meg-mondtam, és te mondd tovább nekik.

Isten határozott parancsa volt az, hogy elinduljanak. Nem kicsit körülnézni indultak az ígéret földjére. Izráel tehát nem emberi gondolatok alapján döntött így, hanem Isten vezetésére és indítására. Ő ígérte ezt a földet az Ő népének, s nagyon nagy különbség van ám a között, hogy valaki emberi szóra indul valahova, vagy pedig Isten vezetésére. Megérti az Isten akaratát, és úgy hoz meg döntéseket, úgy dönt el kérdést, és lehet, hogy azt mindenki más rossznak látja, ő tudja, hogy ez Isten akarata, ahogyan őt Isten vezette. Azért döntött úgy, és később ezt Isten majd igazolni is fogja, vagy csupán emberi akarat, indulat szerint dönt valaki. A szükség, a nyo-morúság, a rossz környezet, vagy például ke-vés fizetés indít valakit valamilyen döntésre, vagy Isten vezetése?

Beteljesíti Isten az ígéretet. Ahogyan utat készített a pusztán át Egyiptomból, át a Vörös-tengeren, ugyanúgy nyitotta szét a Jordánt, és keltek át a másik oldalra. Hisszük mi ezt igazán? Mert ez is hit kérdése, hogy tényleg meg tud oldani minden kérdést? Isten előtt vannak a mi nehézségeink, hisszük ezt igazán? Sokszor egy ilyen nehézségen száraz lábbal kelünk át? Hajszálunk sem görbül meg, és senki más nem károsodik a döntésünk nyo-mán? Ott van ez a bizonyosság, ez a sziklaszilárd reménység a szívünkben?

Betegség, baj, nyomorúság, szükség, nyi-tott kérdések idején bízunk mi a mi Urunkban? Bízunk abban, hogy Ő nem akar rosszat? Nem véletlen az a kudarc, az előttünk tornyosuló nehézségtömeg, mint ahogy ott volt a Jordán víztömege. Száraz volt a meder egészen addig, amíg az egész nép át nem kelt a Jordánon.

Aztán a tizenkét törzsből tizenkét férfi, tizenkét követ kell hogy kivegyen a mederből. Ezt magukkal vitték, és ebből egy emlékoszlopot állítottak. Ez emlékeztette Izráel né-pét arra, hogy milyen nagy dolgot cselekedett velük az Isten.

Isten tudta, hogy az Ő népe emberekből áll, akik hamar felejtenek. Hamar elfelejtik, hogy mit is tett értük és velük az Isten.

Mi hogyan állunk azokkal a dolgokkal, amelyeket eddig az Isten tett velünk, tett értünk, tett miattunk, vagy Krisztusban tett he-lyettünk? Hogy állunk ezzel a kérdéssel? Em-lékszünk Isten csodálatos dolgaira? Csak az tud emlékezni, akivel történt ilyen, és aki tud-ja azt, hogy azt Isten tette vele. Nem csak „szerencséje" volt. Vagy ahogy nem régen egy fiatal fiú mondta: Mákom volt. Emlékszel Isten csodálatos dolgaira? Mint ahogy itt vol-tak ezek az emlékkövek, s az ott volt oszlopként előttük. Ha valaki ránézett, eszébe jutott ez és ez. Száraz lábbal keltünk át a Jordánon. A fiatalok már nem emlékezhettek a vö-rös-tengeri átkelésre, mert akkor nem is éltek. Ezért van többek között az emlékoszlop. Ahogyan cselekedett ott, akkor az Isten, úgy cselekedett itt és most. Ő nem változik. Hasonló csodát tett, hasonló akadály előtt. Isten mindig megtartja a szavát.

Csak annak vannak az életében Istennel kapcsolatos élmények, aki az Istennel jár, él. Aki tudja, hogy mit tett érte Jézus, és ebből él naponta. Aki tudja, hogy mit tett helyette Jézus a Golgotán. Akinek Isten a legfőbb barátja. Akinek Jézus a legfőbb társa itt, belül a szívében. Vele jár, benne hisz.

Akinek nincs mire emlékezni, annak va-lami baj van az életében. Annak semmi köze nincs Istenhez. Csak, aki Istennel jár, annak vannak emlékei arról, hogy Isten mit tett ve-le és érte.

Aki nem vele jár, az nem tudja elmondani Isten csodálatos dolgait. Fel sem ismeri, hogy azt Isten tette, pedig hány ember életében cselekszik úgy az Isten, hogy nem is tud róla. Hányszor cselekszik velünk úgy, hogy nem is hisszük, nem is gondolnánk, hogy az is Isten áldása volt.

A Jordánból felvett, és Gilgálban felállított kövek Isten dicsőségét mutatják meg. Egyszer Mózes nagyon belefáradt Isten népé-nek a vezetésébe. Nagyon belefáradt abba, ahogy a nép viszonyult hozzá meg Istenhez, és olyan kedvesen bátorítja őt Isten ezekkel a szavakkal: „Emlékezzél meg az útról, amelyen jártál. Hosszú és fáradtságos út volt, de én hordoztalak, Mózes.” Időnként nekünk hosszú és fáradtságos dolgokban van részünk. Tudjuk és hisszük azt, hogy minket a mindenható Isten hordoz? Hálát adunk azért, hogy ma is a tenyerén hordozott? Mennyi mindentől megőrzött: rossz döntéstől, helyzettől, veszélyes helyzetben, már majdnem…, és akkor… S az ember hálát ad Istennek: és akkor közbelépett, s más gondolatot adott, és nem tettem meg, amit megtettem volna. Nem mentem el, pedig olyan szívesen elmentem volna. Maradtam ott, ahol rájöttem, hogy ma-radnom kell. Vajon nem kellene többször há-lát adnunk azért, amit Isten nem enged meg, amit elvesz, amit Ő ad, amit megenged, vagy ahol megtart minket?

Sokszor belefáradnak a hívők is, és ki is fáradhatnak. Sokszor fárasztják a hívőket a nem hívők, meg a hívők egymást is időnként. Fenyegethet a fásultság veszélye, de leginkább a saját önzésünk fáraszt el minket.

A saját önzésünk olyan ént produkál, ami-vel hosszú távon nem bírunk együtt élni. Az Isten nélkül élő ember allergiás lesz saját ma-gára. Egy idő után nem bírjuk magunkat az Is-ten nélkül. Képtelenség kibírni azt, ahogyan viselkedünk, szólunk, ahogyan cselekszünk. Ha az én és az önzés kerül az Isten helyére, akkor ez mindig összeütközéshez vezet Isten-nel, önmagunkkal és másokkal is. Amíg vala-ki csak önmagával van elfoglalva, akkor bezárt életet él. Amikor Isten felé kezd fordulni, akkor kinyílik a szíve, és akkor tud jó dön-téseket hozni.

A Biblia azt mondja, hogy elfáradnak még a legkülönbek is, de akik az Úrban bíznak, azoknak erejük megújul. Szárnyra kelnek mint a sasok, és futnak, és nem lankadnak el.

A Jordánból felvett kövek Isten dicsőségét hirdették. Míg eljutott ide Izráel népe, mennyi külső és mennyi belső, szívben lévő akadályt kellett legyőzniük? De nem egyedül mentek. Isten segítségével sikerült, és nem akadályozhatta meg azt, hogy ők elinduljanak sem a fáraó egyre keményebb szíve, sem a Vörös-tenger, sem a Jordán, sem Jerikó fa-lai, sem semmi.

Isten eldöntötte, hogy az Ő népét beviszi az ígéret földjére, és Ő meg is cselekedte ezt. Ő mindig a maga tökéletes módján bánik ve-lünk, akkor is, amikor mi csak a magunk töredékes, emberi módján tudunk élni, szólni, cselekedni. Isten tudja, hogy por és hamu va-gyunk, hogy milyen törékeny a hitünk, a bizalmunk, a benne vetett reménységünk. Isten soha nem adja fel. Nem adta fel ott a Jordán partján sem. Megtette azt, amit csak Isten tud megtenni, és bevitte az Ő népét oda, ahova megígérte, hogy bemennek.

Akik Gilgálban, a Jordánból kivett kövekből emlékoszlopot állítattak, azok emlékez-hettek mindig arra, hogy milyen csodálatos dolgot cselekedett velük Isten.

Azt olvassuk itt a szövegben: „Mondjátok el fiaitoknak." Mit hagytak örökségül? Azt, amit Isten velük cselekedett. Miutánunk mi marad? Az igaz ember emlékezete áldott.

Testvérek, mit hagyunk örökségül? Emlékeznek majd tetteinkre az utódaink, barátaink, ismerőseink? Arra emlékeznek leginkább, ami Isten munkája volt az életünkben, amit az Ő segítségével mondtunk és cseleked-tünk? Van olyan az életünkben, amire érdemes lesz majd emlékezni már most nekünk, és később azoknak, akik utánunk itt maradnak? Minőségi az életünk? Istentől való, minősített élet?

Ma az a divat – talán nem sokat tévedek, ha ezt mondom –, hogy különböző védjegyekkel minősített termékeket hoznak forgalomba, és ez általában az átlagosnál jobb minőségű. Van az ISO 9002-es vetőmag, vagy a TÜV minősítés. Ezek azt jelentik, hogy kiemelkedőbb az árucikk, jobb minőségű, mint a többi. A mi életünk Istentől minősített élet, vagy csupán arra vagyunk büszkék, hogy hány évesek vagyunk, és mi mindennel gyarapodott az életünk?

Istennél csak két osztályozás van: megfelelt és nem felelt meg. A Krisztusban elrejtett élet Isten előtt megfelelt élet. Mondhatnám így is, hogy minőségi élet, mert abból minőségi szavak, cselekedetek, gondola-tok, szándékok fakadnak. Lehet, hogy meny-nyiségileg, élethosszra nézve talán ez nem hosszú élet, de a minőségére nézve kiemelkedő lehet.

Mi általában azt kérdezzük, amikor valakinek a halálhírét halljuk, hogy hány éves volt? Szinte soha, senki nem szokta megkérdezni, hogy: mit végzett el az Isten az életében? Ez nem kérdés, pedig nem ez a fontos? Istentől minősített élet volt, vagy csupán viszonylag hosszú életkort ért meg.

Az Istennek való engedelmesség következ-ménye: minősített és minőségi élet. A tartalom a fontos, és nem feltétlenül a hosszúság.

Itt az atyák a fiakra a gilgáli emlékoszlopot hagyták örökségül. S emlékezhetett min-denki arra, mit Isten elvégzett az életükben.

S végül ez az emlékoszlop arról is beszélt és beszél, hogy Isten nem átküldte a né-pet a Jordánon, hogy menjetek csak, hanem átment velük. Ez nagy különbség. Nem egye-dül indultak neki Jerikó ostromának, hanem ott volt velük a mindenható Isten is. Nem egyedül indultak, és nem egyedül érkeztek meg. Kánaánban, az ígéret földjén, az új hely-zetben, az addig ismeretlen körülmények között sincs egyedül Isten népe.

Aki Istenhez tartozik, annak soha, de so-ha nem kell nélkülöznie Isten gondviselő sze-retetét. Ott volt Isten Kánaán földjén velük. Pontosan úgy, ahogy ezt később Jézus ígéri az övéinek. Azt mondja, hogy veletek leszek a világ végezetéig, minden napon.

Jézus akkor is velük volt, amikor a tanít-ványok elfutottak, amikor az Atya is magára hagyta Jézust. Még Ő is elfordult tőle, Jézus akkor is ott volt. Azóta sem hagyja magára azokat, aki benne hisznek, akik benne remény-kednek. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon.

Ismeri a mi „Jordán helyzetünket”. Ott tornyosul előttünk a nehézség, és mi kétségbe esünk, mert úgy tűnik, nincs megoldás. S a végén átéli a hívő ember azt a csodát, hogy száraz lábbal viszi át őt az Isten. Nem roppan bele, nem omlik össze, nem őszül bele, nem köt ki valamelyik pszichiátrián. Ha bízik az Istenben, átéli Isten megoldását.

A 84. Zsoltárban a 6. verstől ezt olvassuk: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” Források fakadnak belülről, mert ott van a szívben Krisztus a hívő ember életében, és áldás esője hull felülről, a gondviselő Istentől.

Hányan mondták el, hogy átélték egy hívő ember közelében azt, mintha egy forrás fakadt volna a másikból. A tisztaság, a szent-ség, az őszinteség, a becsületesség, a szeretet forrása. Források fakadnak belülről. Ha a siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt.

A hívő keresztén nem a tartalékokból él, hanem erőforrásból. Az pedig itt bent van, a be-lül lakó Krisztus. Ő az erőforrás. Mi kimerü-lünk, elfáradunk, Ő soha. Nem fárad el és nem alszik el. Nem fárad bele, és sose mondja Isten, hogy rátok untam. Van ilyen mondat a Bibliában. A bűnökre mondja azt Isten, de az emberre, az Ő szereteténél fogva sose un Isten. Az Ő szeretete újra és újra él, és keres minket.

Hála pedig az Istennek – mondja Pál apos-tol –, aki mindig diadalmenetben hordoz min-ket a Krisztusban. A Példabeszédek könyvé-ben pedig ezt olvassuk: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig."

Mit kezdünk a nehézségeinkkel? Szembefordulunk Istennel, lázadóvá válunk, vagy feltárjuk előtte, s tőle várjuk a megoldást? Forrás a siralom völgyében is, áldás esője, vagy pedig keserűség és lázadás?

Isten megnyitotta a Jordánt, és ők száraz lábbal átkeltek. Bízzunk Istenben annyira, hogy Ő megnyitja a nehézségek ajtaját, és vele átkelünk! Az a Jézus mondja ezt, aki annyira szeretett minket, hogy meghalt értünk, helyettünk és miattunk.


Imádkozzunk!

Kérünk, Jézus Krisztus, hogy bocsáss meg nekünk, mert sokszor nem térdre, hanem kétségbe estünk! Bocsásd meg a bizalmatlanságainkat, sokféle hitetlenségünket! Bocsásd meg, hogy annyira hat ránk sokszor a világ reménytelen helyzete, s azt hisszük, hogy nincs megoldás, s nem hisszük el, hogy te vagy a megoldás! Kérünk, bocsásd meg azt is, hogy csak a keserűség forrása fakad belőlünk, s nem váltunk mások számára is reménység forrásává, útmutatóvá hozzád!

Köszönünk minden csodát Jézus Krisztus, amire emlékezhetünk. Köszönjük azt is, amit már elkészítettél a számunkra, csak még nem éltük át. Köszönjük, hogy bízhatunk benned, s köszönjük, hogy nap mint nap adod nekünk a mennyei ajándékot, a mannát. Azt, ami éppen van, és ez tőled van. S köszönjük, hogy ott lehet a reménység a szívünkben, hogy egyszer majd, ha idelent bízunk és hiszünk benned, meglátunk téged színről színre. Köszönjük, Urunk, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg.

Ámen.