Adjatok nekik ti

 

 

Lekció: Jn 6,1-15

 

Alapige: Jn 6,11

Jézus ekkor vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek. Ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit csak kívántak.

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, a te ajándékodnak tekintjük, hogy itt lehetünk most a te színed előtt, és olyan igét várhatunk, ami a te szádból származik. Magasztalunk téged, aki beszédeddel teremtetted ezt a gyönyörű világot, és aki minden gonoszkodásunk ellenére is a mai napig fenntartod ezt.

Köszönjük mindazt, amit eddig a mi életükben a te igéddel elvégeztél.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor nem kell nekünk a te igéd. Azt gondoljuk, hogy nélküled is tudjuk, hogyan cselekedhetünk helyesen. Pedig olyan sokszor kell tapasztalnunk, hogy elfogy az erőnk, nincs gondolatunk a megoldásra, nincs békesség a szívünkben, és könnyen elveszítjük a reménységünket, az örömünket is.

Magasztalunk türelmedért. Köszönjük, hogy újra és újra hívsz minket magadhoz, ahol el van készítve számunkra mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben.

Bocsásd meg, hogy nem érdekel minket, hogy mi lesz az örökkévalóságban. Sokszor még az sem, hogy ezt a néhány évtizedet neked kedvesen tudjuk-e eltölteni. Emeld fel most a tekintetünket. Hadd tudjunk önmagunkról tereád nézni. Hadd tudjunk a láthatókról a láthatatlanokra is tekinteni.

Segíts minket, hogy a teljes valóságon tájékozódjunk és így helyes következtetésekre jussunk. Adj bátorságot, hogy higgyünk neked, és így sokkal jobban tudjunk számítani tereád, a te csodáidra is.

Kérünk, szólj hozzánk egészen személyesen most a te igéden keresztül. Add, hogy egyikünk se tudja kivonni magát a te mentő szeretetednek a vonzásából. Te vonzz minket magadhoz közelebb, hogy így kerüljünk egymáshoz is közelbe. Így tudjuk azzal tölteni a testben hátralevő időnket, amire azt adtad.

Hadd legyünk itt most mindnyájan Úr Jézus Krisztus a te rendelődben, ahol gyógyul az életünk, a te műhelyedben, ahol formálsz minket, hogy használhatók legyünk a te kezedben.

Szólj hozzánk és Szentlelked meggyőző erejével munkálkodj bennünk!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Sokan olvastuk tegnapelőtt ezt a bib-liai részt a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint. Az igét olvasó ember már könyv nélkül el tudná mondani, pedig tanulságos úgy belemélyedni, hogy az ember egymás mellé teszi azokat a leírásokat, amiket az apostoloktól kaptunk. Ez a történet mind a négy evangéliumban ben-ne van, és egy-egy részletét másik-másik evangélista hangsúlyozza.

Jézusnak ezek a csodái azok, amiket sokan nem hisznek, vagy próbálnak valami módon megmagyarázni, hogy mégis „elfogadható legyen". Hagyjuk meg ezeket az embereket a maguk hitetlenségében, majd eljutnak egyszer oda, hogy megismerik a teremtő Istent, mert itt eb-ben a történetben teremtés történik.

Az az Isten, aki szavával alkotta ezt a gyönyörű világmindenséget, amelyiknek mi is részesei vagyunk, az az Isten hajolt közel hozzánk az ember Jézus Krisztus személyében, és Ő ugyanezzel a teremtő hatalommal vitte végbe ezeket a csodákat.

János azt írja az evangéliuma végén, hogy mindezt pedig azért jegyezte fel, hogy higgyünk Jézusban és higgyük, hogy Ő az Isten egyszülött Fia, és hogy ebben a hitben életünk legyen. (Jn 20,31)

Ez a célja ennek a történetnek is, és egész egyszerűen úgy vegyük ezt most szemügyre, hogy megnézzük: mit cselekedett itt Jézus, aztán mit tanulhatunk meg az Ő tanítványaitól, végül pedig mi-re figyelmeztet minket a sokaságnak a vi-selkedése.

1. Mit tanulhatunk meg Jézustól?

Mindenekelőtt arra figyeljünk fel, ami bekeretezi ezt az Ő fantasztikus csodáját. Az Atyával való csendes imádságból érkezett ide a sok ezer emberhez, és az Atyával való csendes imádságba vonult vissza, miután elvégezte ezt a csodát. Bekeretezi ezt a különös történetet arra való utalás, hogy neki mély kapcsolata volt az Atyával. Ezt a kapcsolatot folyamatosan ápolta is és néha félre tett minden tennivalót. Nem akart tenni sem-mit, hanem engedte, hogy az Atya tegyen Ővele valamit. Nem Ő akart cselekedni, hanem csendesen kiszolgáltatta ma-gát, hogy a Mindenható cselekedjék Őben-ne. Így volt azután ereje mindig, amikor váratlan helyzetekbe kerülve is szükség volt arra.

Egy ilyenre emlékeztetek most: ami-kor Jézus igyekezett Jaírus leányát meggyógyítani, illetve feltámasztani, mert addigra már meghalt, útközben hátulról, titokban hozzáér a ruhájához egy gyógyíthatatlan beteg asszony azzal a hittel, hogy ha csak hozzáér is Jézushoz, meggyógyul. És valóban meggyógyul. Akkor Jézus azt kérdezi: ki ért hozzám, mert erő áradt ki belőlem?

Itt valóságos erőről van szó. A tanítványok megmagyarázzák: Körülvesz a sokaság, hol innen löknek, hol onnan. Azt mondja Jézus: nem, én éreztem, hogy erő áradt ki belőlem. Az asszony meg különösen érezte, mert abban a pillanatban meggyógyult a betegségéből.

Jézus Krisztus örök isteni természete mindenható volt. Földi szolgálata során mégis fontosnak tartotta az Atyával való közösség ápolását. Egész tevékenységéhez akkor kapott erőt, amikor nem tevékenykedett. Amikor az Isten tevékenykedhetett benne. Életének a látható és látványos cselekedetei azért következhettek be, mert földi életének a láthatatlan része tartalmas volt.

Amikor egymagában visszavonul a hegyre, amikor az éjszakát az Atyával való imádságos párbeszédben tölti, amiről nem tud senki, csak utólag megemlítette tanítványainak, aztán ők feljegyez-ték, de a sokaság nem látta. Amikor a-zonban a sokaságnak volt szüksége gyógyulásra, kenyérre, üdvözítő igére, akkor mindez gazdagon áradt Jézusból.

Kicsiben ugyanez valósulhat meg min-den benne hívő embernek az életében. Sok hívő ember erőtlenségének egyszerűen az az oka, hogy mindig ő akar tevékenykedni, és nem veszi a bátorságot, hogy időről-időre félretegyen mindent, ott álljon csendben az Isten előtt, és engedje, hogy Isten tevékenykedjék benne. Eb-ben a csendben kapjuk a legjobb gondolatokat, amik biztos, hogy Istentől jönnek. Ebben a csendben világosodnak meg igék, amiket addig talán nem értettünk. Ebből a csendből továbbhaladva tud az ember helyes döntéseket hozni, amiket aztán nem kell megbánnia később. Itt re-generálódik sokszor fizikailag is, de lelkileg, hitbelileg mindenképpen.

Olyan korban élünk, amelyikben min-den ellene dolgozik annak, hogy időről-időre odaálljunk Isten elé és engedjük, hogy Ő munkálkodjék bennünk. Sokszor csendet sem talál az ember. Vagy azért nem, mert kicsi a lakás, vagy azért, mert hol az egyik, hol a másik szomszédból hangzik át valami bömbölde, vagy azért, mert a szívünkben sincs békesség és nem is engedjük, hogy legyen. Vagy azért, mert nem is szánjuk rá az időt, hanem mindig halogatjuk, becsapván magunkat: majd, ha nyáron szabadságra megyek… majd, ha nyugdíjba megyek… majd, ha… majd, ha — és ebből az lesz: soha. Végig küszködjük az életet erőtlenül, mert nem megyünk az erő forrásához.

Sokszor látjuk, hogy lettek volna még betegek, akiket Jézus meggyógyítson. Amikor Ő úgy látta, hogy ennyi mára e-lég, akkor eltűnt és csendben imádkozott. Körülöttünk sem fogy el a nyomorúság, de azért tudunk olyan kevés nyomorúságon enyhíteni, mert nincs ez a tőle kapott erőnk.

Bekeretezi ezt a csodát, hogy Jézus a csendből jön, és a csendbe vonul vissza. Nem azért, mert lusta volt, nem azért, mert kerülte a munkát. Sok, szinte naplószerű feljegyzést olvasunk az evangéliumban, amikor hajnaltól késő estik meg-állás nélkül segített, szolgált, dolgozott. Márk egyszer megjegyzi: még enni sem volt idejük egész nap. Ő ismerte, mi ez, de annál inkább gondja volt arra, hogy néha meg kell állni. Éppen azért, hogy a továbbiakban csak üres hajsza legyen, amit végez, hanem erő áradhasson rajta keresztül, és áldás legyen másoknak.

Nyáron talán egy kicsit több szabadideje van a legtöbb embernek, ha sikerül egy kis szabadságot kivenni. Sokaknak megadatik, hogy néhány csendes-napon vagy egész csendeshéten részt vehessenek. Jó lenne, ha ilyenkor, amikor Isten ezt különösen hangsúlyossá teszi, szokásunkká válna az, hogy naponta oda-állunk Isten elé, elővesszük a Bibliát és kérdezzük: mit szólsz hozzám, Uram? és arra válaszolunk csendes imádságban. Le-het, hogy először csak szokás ez, de később létszükségletté válik. Ő sok-sok erőt adhatna így nekünk, amit mi továbbadha-tunk másoknak.

A legtöbb hívő ember vágyik arra, hogy legyenek az életén gyümölcsök. Le-gyen benne igazi szeretet, hogy ne hozzák ki olyan könnyen a béketűrésből, hogy megmaradjon az a csendes öröme, amit Jézustól kapott, és ezzel másokat is tudjon gazdagítani. Minden egészséges lelkületű hívő vágyik erre. A gyümölcsök nem maguktól lesznek. A gyümölcsökhöz a gyökérnek a munkája szükséges. Ha a gyökér megkapja a szükséges tápanyagot meg nedvességet, akkor lesz abból gyümölcs. A fának a láthatatlan része, a gyökerei döntik el, mi lesz fönt. Lehet-e szedni róla valamit. A hívő éle-tünk láthatatlan részében dől el az, hogy lehet-e szedniük rólunk édes gyümölcsö-ket azoknak, akik között élünk, vagy pe-dig mi is csak fanyar, mihaszna, semmirevalót tudunk teremni, ami kifordul az ember szájából.

Jézus is azt akarja, hogy sok gyümölcsöt teremjünk és jót. A lélek gyümölcsét, amit nem is tudnak mások felmutatni, csak Isten gyermekei. De ehhez csend kell. És ha kell, naponta meg kell harcolnunk azért, hogy legyen ilyen csend, amiből Jézus érkezett, és ahova azonnal visszavonult, miután ezt a nagy csodát tette.

A másik, amit megfigyelhetünk Őben-ne, ez a rövid megjegyzés, amit Lukács jegyzett fel: amikor megzavarják az i-mádságában és hozzák oda a betegeiket, meg jönnek a kérdéseikkel, örömmel fo-gadta őket. Olyan elgondolkoztató ez. Hát egy kicsit várhattak volna, nem? Mi-ért kell ilyen türelmetlennek lenni? Majd befejezi az imádságot előbb-utóbb. De nem, ők mentek a maguk bajával, most mindjárt segítsen! S erre örömmel fogadja őket.

Olyan szépen írja a másik evangélium: elnézte őket, és irgalmasságra indult, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Az Ő irgalmas szíve kész ab-bahagyni is az imádkozást. Feltétlenül el-kezdi, mert anélkül nincs csoda, de kész abbahagyni is, ha szükség van a segítségre, hiszen annyi bajuk van, és annyira nincs, aki igazán tudna rajtuk segíteni. Akkor lássunk munkához! Majd megint visszavonul és folytatja.

Fontos az Atya előtti csend, de ha éppen abban zavarnak meg, ne vegyem rossz néven. Ne mondjam azt: hogy lehet ilyenkor csengetni, meg mi jut eszébe, hogy nekem mondja el ezt a baját. Vigyem oda a baját Jézushoz, és ha Ő használni akar engem, akkor az ugyan-olyan öröm lesz, mintha az alatt is imád-koztam volna. És kipótolja Ő az időt, csak mind a kettő legyen a helyén.

Azt hiszem, mindenki tudja és nem kell magyaráznom, hogy mennyire más, amikor valaki kénytelen-kelletlen, belül morogva végez el valamit, vagy amikor örömmel végez el valamit. Mert kénytelen-kelletlen is lehet az emberek rendelkezésére állni, mert mit csináljak, ha már ott van, el nem küldhetem, de öröm-mel is lehet továbbadni valamit abból, amit mi is úgy kaptunk Istentől. Jézus ez utóbbira adott példát.

Megtanulhatjuk tőle még azt, hogy Ő ura maradt a helyzetnek az egész történet során, meg az egész földi életében. Olyan kedves, ahogy jönnek a tanítványok, és ötleteket adnak Jézusnak, mit kellene most csinálnia. Csodáltam a Meg-váltó türelmét és alázatát, hogy végighallgatja ezeket a nagy okos ötleteket. Ő már tudta, mi lesz az igazi megoldás és mit fog cselekedni, de csak hadd mondják el azért, hogy én azt javasolom, küldd haza őket és gondoskodjanak magukról. Fülöp meg kiszámolta, mennyi pénz van a pénztárcájukban, és azért mennyi kenyeret lehetne kapni, de az nem elég eny-nyinek. Jézus már tudja, hogy itt mindenki jól fog lakni ma és nem kell venni kenyeret, mert ennyit nem is lehetne akkor és ott sehonnan, de csak hadd mond-ják el. Közben tanítja őket azzal is, amit ők mondtak.

Aztán ura a helyzetnek úgy is, hogy a keveset megsokasítja; és ura annak a helyzetnek is, amikor el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, hiszen ilyen király kell a népnek, amelyik ad kenyeret munka nélkül. Mindenki erre vágyik. Mégpedig bőséges kenyeret minden mun-ka nélkül. Tegyük királlyá, csináljunk gya-korlatot ebből. És Jézus eltűnik közülük, mert vele nem csinálhatnak azt, amit a-karnak. Ezt tanulhatjuk meg Jézustól.

2. Mit tanulhatunk meg a tanítványoktól?

Olyan szépen végigvezeti Jézus három lépcsőn ezt a tanítványi csapatot. Az első lépcső az, amit ők javasolnak: küldd haza a sokaságot, mert esteledik, hogy vegyenek maguknak kenyeret. Hol? A pusztában voltak, este van. Nincsenek éjjel-nappal nyitva tartó üzletek. Hol ve-gyenek a szerencsétlenek? Teljesen halva született ötlet, amivel csak a lelkiismeretüket akarják megnyugtatni, hiszen mindenkinek magának korog a gyomra, akkor oldja meg ő magának a problémáját. Csak nem tőlünk várnak itt segítséget? Menjenek és oldják meg! Látják a nyomorúságot, de vagy eszükbe sem jut, hogy ők segítsenek, vagy máris hárítanak lelkesen és görcsösen.

Jézus azt mondja: nem! Adjatok nekik ti enniük. Ennyinek? Azt olvassuk, ötezren lehettek a férfiak. Nyilvános tanítás hallgatásánál külön kellett állniuk az asszonyoknak a gyerekekkel és külön a férfiaknak. Ha ötezren voltak a férfiak, legalább annyian voltak az asszonyok a gyerekekkel. Egy tízezres kis város la-kossága. Honnan adjanak nekik?

Fülöp elkezd számolni. Kétszáz dénár van itt, ha mindért kenyeret vesszünk, akkor is legfeljebb egy kevés jut mindegyiknek, vagy nem is mindegyiknek, ez nem megoldás. Jézus is azt mond-ja: nem megoldás, csak azt akarta, hogy lássák meg, milyen tehetetlenek. Lássák meg, hogy itt nekik kellene valamit tenniük, de nem tudják megoldani ezt a hely-zetet. Akkor mondja: hozzátok ide azt a keveset, ami van. Akkor hálát ad Istennek és elkezdi osztani.

Az egyik evangélista pontosan leírja, hogy azt parancsolta Jézus, hogy ötvenesével ültessék le a füvön az embereket. Az azt jelentette, hogy csak a férfiaknak volt száz csoportja, ha ötezren voltak. A tanítványok Jézushoz mentek, megrakta őket kenyérrel, vitték az éheseknek. Aztán üresen vissza, megint kenyérrel az éhesekhez és megint vissza, és ebben az áldott ingajáratban jól tartották ezt a nagy sokaságot.

Azt senki nem tudta megfigyelni, hogyan szaporodik meg a kenyér Jézus kezében. A teremtésnek nincs tanúja, csak a teremtés eredményét konstatálhatja az ember mindig. Itt is csak azt láthatták, hogy a maradék több volt, mint a kiindulási mennyiség, és közben mindenki jóllakott.

A tanítványok tehát először hárítanak: oldja meg mindenki a maga baját, utána kiszámítják, hogy ők nem képesek megoldani, és végre rábízzák Jézusra, de úgy, hogy neki kellett erre bátorítania őket. Odavitték azt a keveset és aztán Jézus küldöttjeiként közvetítettek a gazdag Isten és a segítségre szoruló ember között, és ebben a közvetítő szolgálatban láthatták az Ő hatalmát.

Egyszer egy bibliaórán azt kezdték találgatni az emberek, hogy vajon a tanítványok is ettek-e? Bizonyos vagyok benne, hogy ettek. Jézus nem hagyta ő-ket éhen, ez biztos. De legelőször ettek-e vagy a végén? Jó, hogy ilyesmiről nincs szó a Bibliában és kár is találgatnunk. Azt hiszem, hogy egy igazi tanítvány in-kább a végén eszik. Úgy szokták. Lega-lábbis Jézus mai igazi tanítványai. Először mindenkit kielégítenek, aztán fárad-tan leroskadnak és megeszik, ami nekik jutott. De nem tudjuk, és javasolom, hogy ezt ne találgassuk. Hogy ők is jóllaktak, az biztos. Nem hagyja éhen a köz-vetítőket, az övéit, az egészen bizonyos. Ugyanazzal tartja jól őket, amivel ők jól tarthattak másokat Jézus küldetésében, ez is így szokott lenni.

3. Mit tanulhatunk meg a sokaságtól?

Nem sok jót. Ezek az emberek hihe-tetlenül önzőek. Figyelmetlenek, tapintat-lanok. Hogy Jézus éppen imádkozik, az magánügy. Őket sürgeti a nyomorúságuk. Hozzák a betegeiket, hozzák a prob-lémáikat, kérdéseiket. Az más kérdés, hogy Jézus örömmel fogadja őket és segít rajtuk, de a lelkületük elszomorító.

Vajon ez nem az a lelkület, amit József Attila így fogalmazott meg: „Hagy-ja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra!" A kiskorú ember, az infantilis felnőtt ordít és toporzékol, hogy ővele foglalkozzanak. Ő a legfontosabb, a legsürgősebb. Ő megérkezett, akkor hagyjon abba mindenki mindent és oldják meg a problémáit. — Ez derül ki itt a sokaságnak a magatartásából.

Isten segítsen el minket oda, hogy ha ebből akármi van az életünkben, akkor attól megszabaduljunk! Azt merjük elítélni és abbahagyni. Sokszor egy család békességét ez mérgezi meg, hogy elég csak egy valaki, aki tapintatlan és figyel-metlen, aki képtelen és nem is akar a másik fejével gondolkozni, a másik szívével érezni, vagy a másik szemével lát-ni a valóságot.

Hányszor lehet látni ilyet, hogy valakinek egy rövid ideig különösen nehéz a munkája. Korán kell kelnie, fáradtan jön haza. Akkor ne őreá terheljük még az otthoni munkákat is. Akkor erre az időre vegyük át és osszuk el a többiek egy-más között. Ha neki mindig korán kell kelnie, akkor ne lármázzunk este és hagy-juk elaludni. Nem lustaságból feküdt le, hanem előbb kel, mint bármelyikünk. Ennyivel szerethetjük őt, hogy nem akkor csináljuk a hangos tevékenységet.

Sok mindent lehetne még sorolni, csak egy kis figyelmesség kellene sokszor, és boldog lenne a másik, békesség lenne a családban. Ez az ismétlődő figyelmetlenség mindig elég ahhoz, hogy puskaporos legyen a levegő, és megkeseredjenek emberek.

Jézus hihetetlen figyelmes és tapintatos volt. Akármelyik találkozására utal-hatnék most, hogy milyen figyelmesen és gyöngéd szeretettel közelített emberek-hez akkor is, ha utána keményen megmondta neki az igazságot. Az igazságot ebbe a szeretetbe ágyazva mondta meg.

Az is kiderül erről a sokaságról, hogy ők csak kapni akarnak. Élvezni akarnak. És még meg sem köszönik. Nem hangzik el a végén senkinek az ajkáról, hogy köszönjük szépen, de jól laktunk. Némely gyógyítási történet végén olvassuk, hogy legalább elcsodálkoznak az emberek, mit is csinált itt Jézus. Kérdezgetik egymás-tól: kicsoda ez? És dicsőíteni kezdik az Is-tent. Itt még ez sincs. Jóllaktunk, ennyi.

Vajon sokszor nem így gondolkozunk mi is? A Biblia nem véletlenül adja parancsba, hogy bővölködjetek a hálaadásban.

Jellemző erre a sokaságra az is: tegyük királlyá. Biztos Ő az a próféta, akit megjövendöltek, s nekünk ilyen király kell. Csakugyan egy próféta Ő, akit meg-jövendöltek? Ő az Isten Fia! Benne a mindenható Isten jött közénk. Előtte ha-marosan leborul még egy kételkedő tanítvány is, és úgy szólítja meg, ahogy csak a mindenható Istent szólította egy akkori hívő. Azt mondja neki: én Uram és én Istenem! (Jn 20,28)

Ez őket nem érdekli, ebből semmit nem látnak, semmit nem vesznek komolyan. Abból sem, amit Jézus tanított. El-lát minket kenyérrel, Ő legyen a királyunk. És mivel mi tesszük Őt királlyá, e-zért a kezünkben van. Manipulálni fogjuk.

Aki ilyet gondol, az végképp nem ismeri az Úr Jézust. Fogalma sincs arról, hogy kicsoda Ő. Őt nem lehet manipulálni. Őt nem tarthatja kezében senki emberfia. Ővele mi nem tehetünk azt, amit akarunk. Akkor lennénk boldogok, ha engednénk, hogy Ő tegye velünk azt, amit Ő akar. Akkor szakadatlanul vihetnénk másoknak a szükséges segítséget, és közben mi magunk is egyre gazdagabbakká lehetnénk.

Tanuljuk meg Jézustól, hogy fontos a csend, az előtte állás, mert ott gazdagít meg minket úgy, hogy aztán tudunk másokat gazdagítani lelkileg. Tanuljuk meg a tanítványoktól, hogy ne legyen irgalmat-lan szívünk, hogy menjenek és oldják meg a maguk baját, hanem tegyük magunkévá a más fájdalmát is, de legyünk tisztában azzal, hogy igazi megoldást mindenre csak Jézus tud adni, és mi készek vagyunk az Ő küldetésében az Ő segítségét közvetíte-ni. Tanuljuk meg a sokaságtól, hogy len-ne megszabadulni minden figyelmetlenségtől, önzéstől, tapintatlanságtól, és felszabadulni arra, hogy vegyünk Jézustól és adjuk tovább másoknak. Ő minket gazda-gokká akar tenni a szó lelki értelmében, hogy aztán gazdagítani tudjunk másokat.

Van egy szép zsoltárunk, ennek az utolsó két verse éppen erről szól:

E földön minden testet Táplál és bőven éltet,

És az ő kegyessége Megmarad mindörökre.

Áldjátok az Úr Istent Minden népek naponként,

Mert az ő kegyessége Megmarad mindörökre.

 

(Zsolt 136,25-26)

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy példát adtál nekünk erre is, hogyan lehet keresnünk az Atyával való közösséget, s mennyi áldás származik abból a csendből, amit a te színed előtt töltünk.

Köszönjük, hogy vannak már erre nézve személyes tapasztalataink is. Szaporítsad ezeket a csodákat.

Kérünk, szabadíts meg minket minden irgalmatlanságtól. Segíts, hogy össze tudjon szorulni a szívünk mások nyomorúságát látva, és eléd tudjunk vinni mindjárt minden nyomorúságot tőled kérve segítséget, megoldást, ajándékot.

Engedd, Urunk, hogy így töltsük el a testben hátralevő időnket, hogy ilyen áldott ingajáratban legyünk azok között, akiken segíthetünk és te közötted. Hadd ismerjünk meg egyre jobban téged, hadd bízzunk egyre jobban benned és tudjunk hozzád jönni, hogy meggazdagíts áldásokkal, és tudjuk azokat továbbadni másoknak.

Kérünk, szabadíts meg minket mindenféle önzéstől, hogy ne magunkat tartsuk a legfontosabbaknak, hogy a legfontosabb te legyél az életünkben, és utána mindazok, akikért felelőssé tettél minket, akiknek áldásul lehetünk. Használj minket arra, amire akarsz.

Így bízzuk rád a jövő hetünket is. Segíts ezt a szolgálatot elkezdeni már ma, és előrehaladni benne napról-napra.

Ámen.