Hittek benne

 

 

Lekció: Jn 2,1-11

 

Alapige: Jn 2,11

Ezt az első jelet a galileai Kánában tette Jézus, és megmutatta az Ő dicsőségét; és hittek benne az Ő tanítványai.

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk a te örökkévaló szeretetedért, amivel ide hívtál most is minket magad elé. Köszönjük, hogy nemcsak egy épületbe érkeztünk, hanem mindnyájan a te szent színed előtt állunk, aki mindent tudsz rólunk és mégis szeretsz. Köszönjük, hogy egyedül te tudod kielégíteni minden valóságos szükségünket. Egyedül te tudsz megszabadítani minket téves gondolatainktól, önhittségünktől vagy kétségbeesésünktől. Egyedül te tudsz a bennünk levő kételyek helyére bizonyosságot adni. Különféle hiedelmeink helyére benned való megalapozott, igaz, élő hitet.

Alázatosan kérünk, ajándékozz meg ezzel mindnyájunkat. Olyan nagy szükségünk van rád. Engedd világosan látnunk ezt, és segíts, hogy tudjunk dicsőíteni téged azzal, hogy bízunk benned. Tőled várunk szabadítást, megoldást, választ és mindazt a sok-sok ajándékot, amit elkészítettél a számunkra, csak olyan sokszor nincs kezünk, hogy elvegyük tőled ezeket.

Növeljed a hitünket, hogy így tudjuk kinyújtani a hitünknek a kezét, és te telerakhasd ajándékokkal. Hadd legyen ez az istentisztelet a veled való találkozásnak és a tőled elfogadott ajándékoknak az alkalma.

Könyörülj meg rajtam is, hogy azt adjam tovább, amit te készítettél mindnyájunknak. Munkálj a te igéddel bennünk olyan hitet, ami aztán diadalmaskodik mindenféle bizonytalankodásunkon, ami megtartó erő az élet próbáiban, ami megtart a te közeledben bennünket minden körülmények között.

Kérünk alázatosan: szólj hozzánk, és a te szavaddal végezd el azt az újjáteremtő munkát a mi életünkben, amire oly nagyon rászorulunk, és amit csak te tudsz elvégezni.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Az elmúlt napokban kezdtük el olvasni bibliaolvasó vezérfonalunk szerint a János evangéliumát. Sokunknak egész nyáron ez lesz a lelki táplálékunk, hiszen szeptember elejéig napról-napra ezen keresztül értjük meg majd Isten üzenetét. Csütörtök este láttuk istentiszteletünkön, hogy Jánosnak az a célja, hogy felragyogtassa az evangélium olvasói előtt Jézus páratlan isteni személyét. Rámutasson az Ő örök dicsőségére, és min-denki előtt felragyogjon az, hogy ki Ő valójában, hogy így merjenek hinni benne. Miért? Nem öncélúan, hanem azért, mert: „ezek azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy ezt hívén életetek legyen az Ő nevében.” (Jn 20,31)

Isten azt akarja, hogy nekünk gazdag életünk legyen már ezen a földön, és hogy az az isteni élet, amit elveszítettünk, újra a miénk legyen, örök életünk legyen. Ezt pedig egyedül Jézus tudja adni nekünk. A Jézussal való személyes hitbeli közösség — ezt jelenti hinni az Ő nevében.

Ez a legelső történet is, amit az evangélium elején most olvastunk, Jézusnak ezt a páratlan dicsőségét ragyogtatja fel. Akik ezt felismerték, azok valóban hittek is Ő-benne, hiszen így olvastuk a befejező mondatot: „Ezt az első jelet a galileai Kánában tette Jézus, és megmutatta ezzel az Ő dicső-ségét; és hittek benne az Ő tanítványai."

Miről is volt itt szó? Volt egy falusi lakodalom, valószínű Jézusék valamelyik rokonának a mennyegzője, ahova meghívták Jézust, vele együtt tanítványait és Máriát is. Közben elfogyott a bor. Ott nagy szégyen volt az, ha a vendégeket nem tudták megfelelő módon kiszolgálni. Még ha szegé-nyek voltak is az emberek, a többnapos együttlét alatt nem láthatott szükséget senki. Akkor hívjon kevesebb vendéget, de akik ott vannak, azokat ki kell tudni szolgálni.

Mária azonnal átlátta azt, hogy milyen szégyen lenne, ha ez kiderülne, és csendesen szól Jézusnak: Nincs boruk. Jézus egyetértően bólint, de nem segít azonnal. Van itt egy mondat, ami a régi fordításban félreérthető és sokakat meghökkent, hogy Jézus ezt mondja Máriának: Mi közöm nekem te hozzád, oh asszony?

Ez egy olyan héber fordulat, hebraiz-mus, amit próbáltak görögre lefordítani, aztán arról meg mindenféle nyelvre, és ezek a sajátos nyelvi ízes kifejezések néha lefordíthatatlanok. Az eredeti nyelv szellemében azt jelenti ez: ez nem rám és nem rád tartozik, oh asszony. Az oh asszony nem valami rideg, visszautasító megszólítás volt; nagyon tiszteletteljes megszólítás, sokan az édesanyjukat is így szólították. Jézus itt nem durván visszautasítja Máriát, „hanem azt mondja: értem, segíteni is fogok, de nem most. Nem jött még el az én órám."

Mária bizonyos abban, hogy Jézus segíteni fog, ezért szól a szolgáknak: akármit mond majd nektek, megtegyétek, és csendesen visszaül a helyére.

Egyszer csak Jézus azt a parancsot adja a szolgáknak, hogy töltsék meg azokat a nagy kőedényeket, amik a ház bejáratánál sorakoztak, vízzel. Ezek részben a rituális vallási mosakodásokra szolgáltak, részben, amikor a vendég gyalog, messziről, melegben megérkezett porosan, izzadtan, ott meg-mosakodhatott, s így tisztán telepedhetett azután asztalhoz. Ezek feltűnően nagyok voltak: azt olvastuk, két-három métréta fért egybe-egybe. Egy métréta negyven liter, két-három métréta (vegyünk két és felet) száz liter, és hat ilyen volt, az hat hektóliter.

Megtöltötték vízzel színig. Ez teljesen felesleges parancsnak tűnt, mert egyrészt már túl voltak a mosakodáson, mindenki megmosakodhatott, tartott a vendégség, másrészt takarékoskodni kellett a vízzel, harmadrészt ki Jézus, hogy ott elkezd parancsolgatni. Ha a háziak közül valaki kéri ezt, rendben van, de az egyik vendég ne rendelkezzék. Ennek ellenére a szolgák megtették. Ha Jézus valamit végre akar haj-tani, azt nem tudja megakadályozni senki.

Aztán azt mondja: vigyetek ebből a násznagynak. Ami érthetetlen parancs, mert ha a násznagy mosakodni akar, jöjjön ide, de vizet minek vigyünk neki. De itt is engedelmeskedtek: vittek, és a násznagy nem győz csodálkozni, mert ilyen bort még nem ivott. Micsoda finom bor! Akkor mondja a vőlegénynek ezt a különös megfigyelését: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót is meg lehet itatni. Te fordítva csináltad. Ezzel napirendre tér a dolog felett, és örül annak, hogy megoldódott ez a probléma.

Ennyi a történet, a Biblia azonban hang-súlyozza, hogy itt többről van szó. Azt mondja: ezt az első jelet Jézus ezen a mennyegzőn tette. Vagyis ez jelzés volt arról, hogy kicsoda Ő. Jelzés volt arról, hogy kinek a küldetésében jár, kinek a hatalmával, és kinek a meghatalmazásával cselekszik. Később a farizeusok is mindig ezt kutatták és faggatták Őt: miféle hatalommal cselekszed a csodákat? Ő megmondta, csak nem hitték el. A mindenható Isten hatalmával, mivel benne maga Isten van itt jelen. Ezt ők Isten-káromlásnak tekintették.

Jézus időnként adott jeleket erről, hogy felismerhessék benne a rejtve megjelent Istent és higgyenek benne, hogy így életük legyen. Ez volt az első ilyen jel.

Ebből a jól ismert történetből most azt nézzük meg, mit tanulhatunk meg Jézus viselkedéséből, mire ad nekünk példát Mária, és milyen gondolatokat indíthat el bennünk a násznagy viselkedése.

1) Mit tanulhatunk meg Jézustól? Jézust is meghívták tanítványaival együtt a mennyegzőbe. A folytatás az: elment. Ahova Őt meghívják, oda elmegy.

Hadd kérdezzem: te meghívtad-e már, hogy együtt élnél vele? Vajon mindenki, aki most itt van, meghívta-e már Jézust az életébe, — mert akkor Ő elmegy. Nem szabott feltételeket, nem kell előzőleg semmit teljesíteni. Aki Őt szívvel hívja, ahhoz elmegy. Akkor is, ha lagziba hívják. Akkor is, ha temetésre hívták. Akkor is, ha a vámszedők hívták, akiket mindenki utált. Akkor is, ha egy farizeus hívta meg ebédre, akik utálták a vámszedőket. Ő személyválogatás nélkül mindenkinek az életébe kész belépni, és ott megmutatja az Ő dicsőséget. Ott szabadulás történik, ajándékokat ad, ott az Ő jelenléte áldássá válik.

Elment tehát Jézus. Meg is kapta aztán a megjegyzéseket, mondták, hogy a vámszedők és bűnösök barátja. S Ő valóban a bűnösök barátja. Ezért jöhetünk mi ma az Ő asztalához, ilyen paráznák, hazugok, hiúk, lusták, vagy olyanok, akiknek a szívük tele van hálával, örömmel, hívők, meg nem hívők, személyválogatás nélkül mindnyájunkat hív magához, mert Ő tényleg a bűnösök barátja.

Elment tehát Jézus. Ezt az egyszerű tényt vagy örömhírt viszont ne próbáljuk félremagyarázni! Hallottam már ilyen magyarázatot: na, ugye! Ő is elment, aztán példát ad nekünk arra, hogy lehet inni, mulatozni. Tényleg erre adott példát? Mit csinál itt Jézus? Nézzük meg, pontosan miről van itt szó.

Elment oda, de nem lett részeg. Adott bőven finom bort a társaságnak, de nem tudjuk, hogy Ő egyáltalán megkóstolta-e. Lehet, hogy megkóstolta, erről nincs szó. Minden esetre az bizonyos, hogy Ő itt, a kánai lakodalomban is, az volt, az maradt, aki: az Atya Isten engedelmes Fia, aki mindenben függött az Atyától itt is, aki mindenben engedelmes marad neki itt is. Nem függetleníti magát, nem önállósítja magát. Semmit nem tesz az Ő hatalmas küldője nélkül. Még ha az édesanyja sürgeti is, hogy segíts rajtuk hamar, akkor is azt mondja: nem jött el még az én órám. Majd, ha az Atya mondja. És hogyan fogsz segíteni? Majd, ahogy az Atya mutatja. És mikor? Majd, ha eljön az ideje. Az Atya nem szokott elkésni. A Fiú pedig nem kapkod semmilyen kényszer és külső szorítás hatására sem.

Ez az Atyának való tökéletes elkötelezettsége Jézusnak az utóbbi időben többször került elénk Isten igéjéből. Jó lenne ezen nemcsak elgondolkoznunk, hanem megvizsgálnunk, hogy mennyire jellemző ez ránk. Minden helyzetben azok merünk-e maradni, akik vagyunk, ha már Isten gyer-mekeivé lettünk? A körülmények szorítása nem billent-e ki sokszor minket ebből a tőle való függésből? Vagy nem kísért-e meg az, hogy bizonyos helyzetekben — ahogy mondani szokták — lazíthatunk. Elengedhetjük magunkat. Egy évben egyszer megengedhetem magamnak azt, hogy… Ő nem enged meg magának semmit, amit az Atya megenged, azt csinálja és boldogan teszi. Így lesz áldássá az egész társaság számára.

Olyan szép ezt látni, hogy együtt van Jézusban az, hogy Ő nem közömbös a kis emberek hétköznapi problémáival szemben. Nem mondja, hogy miért nem vettek elég bort, vagy minek hívtak ennyi vendéget. Nem mondja azt sem, ami kegyesen hangoznék: na és ha elfogyott, akkor mi van? Bor nélkül nem tudjuk jól érezni magunkat? Nem mond semmi ilyet. Ők most kétségbe vannak esve, hogy elfogyott, — fognak kapni.

Ugyanakkor viszont csak azt teszi, ami Istennek kedves. Csak akkor és úgy cselekszik, ami az Ő küldetésével összhangban van. Sőt abból következik. Ezért lesz a végeredmény az, hogy felragyog az Ő dicsősége és hisznek benne némelyek. Nem mindenki, sosem hitt benne mindenki. Akik előtt felragyog, hogy kicsoda Ő, hisznek benne.

Különösen is időszerű ennek az igének ez a figyelmeztetése most a számunkra, mert itt vagyunk a szünidő elején és a nyári szabadságok közepén. Hogy fogunk viselkedni majd adott esetben egy baráti társaságban, ahol mindenféle ember lesz? Hogy fogunk viselkedni egy éjszakába nyúló bulin? Hogy viselkedünk majd félmeztelen fürdőzők között? Hogy viselkedünk egy panaszkodó vagy dicsekvő rokoni társaságban? Mit teszünk akkor, amikor buzgón rágalmazzák a távollevőket? Mit teszünk majd a magunk keserű magányában, ahol senki nem lát és bármit megengedhetünk magunknak?

Jézus a lakodalomban is az maradt, aki. Az Isten egyszülött Fia, az Atyának engedelmes szolga, a jelenlevők Megváltója, akiknek mindnyájuknak Őreá van szüksége, és a cél az, hogy megismerjék az Ő igazi kilétét. Felragyogott az Ő dicsősége és hittek benne sokan.

Ha Isten elsegít minket oda, és mi készek vagyunk engedelmeskedni neki, hogy mindig, minden helyzetben küldetésben járjunk és hívőkhöz méltóan viselkedjünk, akkor minket is ehhez hasonlóan tud használni mások javára és az Ő dicsőségére. Akkor a végeredmény, a gyümölcs még a mi gyarló életünk láttán is ez lehet, hogy némelyek hisznek majd Őbenne. Kívánok ilyen nyarat mindannyiunknak.

Ezt emelem ki most Jézus magatartásából.

2) És mire ad példát Mária? Arra, hogy volt szeme meglátni másoknak a szükségét. Arra, hogy mozdult a szíve, hogy amit tehet megtegyen, hogy segítsen. Volt szája, és Jézusnak mondta el, mi a probléma. Volt hite, hogy egészen rábízza Jézusra, hogy milyen megoldást alkalmaz. Nem tesz javaslatokat, hogy Uram, most gyorsan minél előbb kellene ezt vagy azt csinálnod. Semmit nem ír elő. Olyan csodálatos ez az imádság: Nincs boruk. Nyugodtan ide lehetne mondani: Ámen. Legyen úgy, ahogyan te jónak látod. Bizonyos abban, hogy Jézus segíteni fog, ezért szól a szolgáknak. Lehet, hogy az felesleges volt, mert ha Jézus segíteni akar, akkor azt nem akadályozhatja meg senki. De kedves figyelmesség, körültekintés volt, nehogy az ő értetlenségükön akadjon el a dolog. Utána csendesen visszaül a helyére. Vár.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig, csak nehéz várni. Telnek az órák, a hetek, az évek, és nem történik sem-mi. Sok hívő ember is pánikba esik ilyenkor. Sokan kétségbe vonják, hogy fog segíteni Isten, talán még azt is, hogy tud segíteni. Nagy dolog az, ha valaki ezzel a bizalommal tudja Jézusra vetni a gondjait. Ha neki szól, ha egészen reá bízza a megoldást, és ha ki tudja várni az Ő szabadítását.

Hálás vagyok Istennek, hogy közvetlen közelről láthattam évtizedeken át valakit, aki minden személyes gondját, a családját, a sorsát, a jövőjét így bízta Jézusra, és ki tudta várni mindig az Ő szabadítását. Ez az édesapám volt. Ez mindnyájunknak nagy erőt adhat.

Sokszor ott tipródunk, toporzékolunk, mint egy értetlen kisgyerek, aki követeli azt, amire talán nincs is szüksége. Abszolút nem érdekli, hogy az Atyja mit akar neki adni, lehet, hogy valami sokkal többet, nagyobbat, vagy most még semmiképpen nem, mert az még nem lenne jó, majd később… Nem, neki most kell, és az kell… Nem ilyenek sokszor az imádságaink? Ami mögött egy hamis istenkép van: én jobban tudom, mint Isten, hogy mi kellene nekem. Én tudom igazán, hogy mikor kellene. Ő azért van, hogy megmondjam neki és teljesítse. — Ez durva istenkáromlás! Ő nem azért van. Ő azért van, hogy én dicsőítsem Őt. Akár adja, akár nem. Akár ezt ad, akár amazt. Ha nem válaszol egy ideig az imádságaimra, akkor is dicsőítsem Őt. Az ilyen emberek élnek át csodákat.

Még annyit Mária szerepéről, hogy őt senki nem kérte arra, hogy szóljon Jézusnak. Mária tehát itt nem közvetítő. Bárki más ugyanúgy odamehetett volna az Úr Jézushoz és elmondhatta volna, hogy nincs bor. Mária ugyanolyan tehetetlen volt abban a helyzetben, mint minden más ember, merthogy ő ugyanolyan ember, mint minden más ember. Isten által különös szép feladatra kiválasztott asszony, de ugyanolyan, mint a Föld összes többi asszonya. Ezt tanítja nekünk a Szentírás. És azt, hogy ő ma sem közvetítő.

A Biblia határozottan állítja, hogy e-gyetlen közbenjárót rendelt Isten önmaga és az emberek között, és megmondja, hogy ez kicsoda. A Timóteushoz írt első levél második részében így olvassuk ezt: „Amint hogy egy az Isten (ezt nem vitatja közülünk talán senki,), ugyanúgy egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta váltságul mindenekért mint tanúbizonyság a maga idejében." (1Tim 2,5)

Nem Mária adta magát váltságul mindenekért. Jézus adta magát váltságul őérte is, meg énértem is, meg tiértetek is. Ezért Ő járhat közben érettünk az Atyánál. Legyen áldott érte az Ő neve! Mária abban példa, hogy lehet így is bízni a mi megváltó Jézusunkban. Elmondom neki, hogy mi nincs, azután teljesen reá bízom a megoldást, és csendesen kivárom, amíg eljön az Ő órája és mozdul. Nagy erőt ad ez sokféle nyomorúságunk közben mindnyájunknak.

3) Mire ad példát ez a násznagy? Csak azért említem meg a személyét, mert feltűnően hosszan foglalkozik vele a bibliai leírás is.

„Amikor megízlelte a borrá lett vizet és nem tudta, hogy honnan van, szólította a násznagy a vőlegényt és ezt mondta neki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad."

Nagy bölcsesség nem kell ahhoz, hogy ezt megállapítsa, de jól teszi, hogy megállapítja. Tanulságos, hogy számára ennyi az egész. Van borunk, jó minőségű, megállapítottam, éljen!

De mi történt itt valójában? Honnan van ez a bor? Ki cselekedett itt? Eszébe sem jut ilyeneket megkérdezni. Mint ahogy emberek tömegeinek eszükbe sem jutnak ezek a kérdések. Lényeg az: legyen mit innunk, most és eleget. Aztán annyi — ahogy mondani szokták. Na de hát itt teremtés történt! Itt a mindenható Isten cselekedett. A láthatatlan Isten, a názáreti Jézus személyében itt ül közöttünk a lakodalomban. Hogy csinálta? Senki sem tudja, csak az eredményét látjuk.

Előtte nem ragyog fel Jézus dicsősége, ő nem hisz benne, mint azok, akik előtt felragyogott. Mert őt nem érdekli Jézus sze-mélye, őt a bor érdekelte. Az megoldódott.

Mindnyájunkat kísért ám ez a sekélyes, felszínes szemlélet. Amikor a felszínen a jelenségeket észleljük, ha azok nekünk kellemesek, örülünk, ha nem kellemesek, fel vagyunk háborodva. De hogy mi mozgatja azokat, hogy ki mozgatja azokat… — ide akar elsegíteni minket a mi Urunk. Ha valakinek van bátorsága leleplezni a maga életének a felszínességeit, akkor engedje, hogy ma a mélybe vigye őt Jézus, hogy a rugókat is megmutassa, hogy önmagát megmutassa, hogy kicsoda Ő!

Tele van a János evangéliuma Jézus önkijelentéseivel: én vagyok… és akkor sokféle folytatás következik. Mert nem lehet leírni, mert kimeríthetetlen az a gazdagság, aki Ő. Ő nekünk nemcsak bort akar adni, hanem önmagát akarja adni. Azt a gazdagságot, ami megmarad akkor is, ha utolsót dobban a szívünk, mert Ő maga az élet. Én vagyok — mondta Jézus Lázár gyászolóinak — a feltámadás és az élet, és aki hisz bennem, ha meghal is, él. És amíg nem hal meg, addig kap bort, kenyeret, kap sok mindent, amire szüksége van, de a legtöbb Ő maga. Az életünk kritikus helyzeteiben csak ez a legtöbb ad igazi segítséget.

Pál apostol börtönben, betegen, a kivégzése előtt, sokakban csalódva így tudja leírni: „mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) Egy csomó szorongástól, félelemtől, rémképtől eleve szabad, mert a legtöbbet megkapta: Krisztust. Összeköltözött vele, eggyé vált vele a hit által, és Krisztusban elvehetetlen élete van. Aztán ő is imádkozott gyógyulásért, mert beteg volt, meg sok minden másért. Neki is voltak ilyen imádságai: nincs boruk… De Ő már tudta, hogy kinek mondja ezt el. És ha az a valaki nem adta meg neki a kéréseit, akkor sem maradt szegényebb, mert az igazi gazdagságot ez az élő Krisztussal való valóságos közösség jelentette. És Ő ide akar elsegíteni mindnyájunkat.

Azt hiszem, sokszor kell nekünk is ehhez hasonló kétszavas imádságokat mondanunk, hogy nincs boruk. Sokszor elfogy az életünkben is sok minden, amit nem tudunk pótolni. Elfogy a békesség a szívünkből is, meg a családból is, elfogy az egészség, elfogy a reménység, — ó de sok reményt vesztett emberrel kellett mostanában beszélgetnem —, elfogy a pénz, és abból is sú-lyos gondok származnak, és egyszer elfogy maga az élet is. Akkor mi marad, ki marad? Csak ha valaki ezt elmondhatja: nékem az élet Krisztus, akkor marad gazdag.

Amikor ezeket tapasztaljuk, hogy mi nincs, mi fogy el, tudunk-e ilyen természetes bizalommal odamenni a mi hatalmas Megváltónkhoz, és neki elmondani: nincs. Aztán Őreá bízni a megoldást, és kivárni azt, amíg Ő valóságos megoldást és szabadulást ad. Mert neki ma is van hatalma mindenféle vízből a legfinomabb bort terem-teni. Mindenféle emberből egészen új embert, boldog, tartalmas, értelmes életű embereket teremteni. Neki van hatalma a mi tönkretett, talán megüresedett életünkből is egészen újat teremteni. Egyikünk sem nehezebb eset neki, mint a másikunk. Ne mondjunk le erről. Menjünk oda hozzá és engedjük, hogy tegyen újabb és újabb jelet.

Ez volt az első jel a galileai Kánában. Az Ő földi szolgálata alatt mi volt az utolsó jel? Az, amit Ő így nevezett: a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy az Emberfia három nap és három éjjel a föld gyomrában. Jézus Krisztus golgotai kereszthalála és dicsőséges feltámadása volt az utolsó jel, amit ezen a földön tett. Jel arról, hogy kicsoda Ő. Jel arról, hogy ennyire szeret bennünket, hogy meghal helyettünk. Jel arról, hogy neki minden lehetséges, az is, hogy mint utolsó ellenségünket, legyőzze a halált.

Ha ez az első jel nem jön most elég közel hozzánk, akkor ez az utolsó jel támasszon a szívünkben rendíthetetlen hitet és bizalmat benne. Így menjünk oda hozzá adott esetben mi is, hogy nincs boruk. Így vigyünk oda másokat, a magunk szükségeit, népünknek a jövőjét, mindazt, amit a szívünkre helyezett, amivel szemben érezzük a tehetetlenségünket, de amiknek a megoldásáról nem mondunk le, mert Ő ma is ugyanolyan hatalommal és gyengéd szeretettel hallgatja az ilyen néhány szavas imádságokat, mint ahogy annak idején.

Sokan készülünk most az úrasztalához. Jó lenne, ha engednénk, hogy életünknek ezen a területén teremtsen most rendet Isten. Ami ezzel kapcsolatban eszünkbe jut, és bűnként terhel, azt valljuk meg neki és hagyjuk itt. Akár azt, hogy bizony sokszor közönyösek vagyunk mások szükségeit látva. Mintha Mária rántott volna egyet a vállán, és azt mondta volna: valamennyi sütemény még van, majd iszunk vizet, mit érdekel engem? Sokszor a fáradtság miatt is közönyösek vagyunk. Tényleg elég nekünk a magunk baja, és még a másokét is vegyem magamra… De ha Isten indít… Meg fogja sokszorozni az erőnket, és örömünk lesz abban, hogy segíthettünk. Valljuk meg, ha van közömbösség bennünk. Vagy valljuk meg a nagy önhittségünket, hogy majd mi megoldjuk, csinálunk bort… Hogy? Miből? Lehet, csinálják sokan, de az nem megy olyan gyorsan azért, mint ahogy ott kellett volna. Vagy másokat vádolunk a családokban előforduló bajok miatt is. Valljuk meg bűnbánattal, ha csak élvezni akarjuk a jó dolgokat, és nem tudunk áldozatot hozni azért, hogy másoknak jó legyen. Ha maguk sem hisszük, hogy Jézus tud és akar segíteni. Valljuk meg, ha csak gondolat bennünk, hogy el kellene mondani neki, de nem lesz belőle elhangzó imádság. Azt ki kell mondani: nincs boruk. Mit kérünk tőled, mire van szükség. Valljuk meg, ha állhatatlanok vagyunk az imádságban. Vagy ha türelmetlenül toporzékolunk, és ez azt jelenti, hogy bizalmatlanok vagyunk vele szemben. Vagy, ha elő akarjuk írni neki, hogy mit cselekedjék.

Azt hiszem, sok mindentől megtisztíthat minket a mi Urunk, ha úgy jövünk most ide, mint akik akarjuk, hogy megtisztítson. Újuljon meg az imaéletünk, legyen egészen személyes hitvallásunkká és kérésünkké:

 

Istennel járni, lakozni,

Szent élettel illatozni,

Igaz hitben nem habozni:

Jézus Krisztus, taníts,

Taníts imádkozni! (474)

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, hogy mi is olyan egyszerűen jöhetünk hozzád, megváltó Krisztusunk, ahogyan Mária szólított meg téged ott Kánában a lakodalomban. Köszönjük, hogy tanítottad az első tanítványaidat is imádkozni.

Bocsásd meg, hogy olyan sok mindennel összetévesztjük az imádkozást. Bocsásd meg, hogy sokszor megrendeléseket nyújtunk be neked. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, hogy a követelőzés és elégedetlenség is imádság.

Könyörülj rajtunk, és engedd, hogy felragyogjon előttünk a te dicsőséged, hogy tisztában legyünk, hogy kit szólítunk meg, amikor hozzád imádkozunk. Segíts el minket egyre valóságosabb önismeretre is, hogy tisztában legyünk azzal, ki borul le előtted, amikor imádkozunk.

Ajándékozz meg minket őszinteséggel, hogy őszinték merjünk lenni magunkhoz és feltétlenül tehozzád is.

Megvalljuk bűnbánattal a mi sok mulasztásunkat. Oly sok közömbösség, önzés terhel bennünket. Olyan sokszor hidegen hagy minket, hogy másokon segíthetnénk. A magunk baja általában fontosabb, mint a másiké. Gyógyíts ki minket ebből, s add nekünk a te irgalmas szívedet. Ugyanakkor támogass minket az engedelmesség lelkével, hogy életünk minden helyzetében mint a te megváltottaid tudjuk viselni magunkat.

Őrizz minket ezen a nyáron is, és tégy áldássá mások számára. Hadd tudjunk úgy szolgálni és beszélni, hogy látván azt az emberek, dicsőítsenek téged, s legyenek, akik a mi beszédünkre hisznek tebenned.

Könyörgünk hozzád a csendeshetekért. Adj újjáteremtő igét azoknak is, akik most vannak Neszmélyen, meg sok más helyen is a te igéd körül.

Könyörgünk a világtalálkozó rendezvényeiért. Adj ott is élő igét, igazi közösséget, lelki megújulást.

Könyörgünk a megbetegedett házasságokért, ahol elfogyott a szeretet, a békesség, a reménység. Te adj megújulást.

Könyörgünk gyerekeinkért, hogy tudjuk őket mindnyájan a te rendelésed és intésed szerint nevelni, ahogy arról a múltkor hallottunk.

Könyörgünk hozzád, az aratás Urához, hogy küldj munkásokat a te lelki aratásodba, és vezesd azokat, akik a teológiákon a felvételeket intézik.

És kérünk tőled, Urunk, még esőt. Köszönjük ezt a néhány cseppet is, de te tudod, Atyánk, hogy a kenyerünk függ attól, hogy lesz-e még. Ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.

Kérünk, segíts megszentelnünk a mai napunkat. Beszélj velünk még tovább is ezen az igén keresztül. Szenteld meg a mi úrvacsorázásunkat is, hadd mehessünk el innen úgy, mint akik boldogan vallhatjuk: te levetted rólam bűneimnek terhét.

Ámen.