Megértették az olvasottakat

 

 

Alapige: Neh 8,1-13

Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtt levő téren, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek. A hetedik hónap első napján tehát odavitt Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni, amit hallottak. Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtt levő téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet. Az írástudó Ezsdrás erre a célra készült szószéken állt.

Az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. És amikor Ezsdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az Úr előtt. A léviták pedig magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.

Akkor Nehémiás királyi helytartó és az írástudó Ezsdrás pap meg e léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Az Úrnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait. Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.

Másnap azután összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták az írástudó Ezsdrásnál, hogy jól megértsék a törvény szavait.

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, ha veled kezdhettük ezt a mai napot, köszönjük a te hűségedet, amit ma is megmutattál nekünk. Köszönjük azt az ajándékot, amit erre a csendes órára készítettél. Adj nekünk külsőleg is, meg bent a szívünkben és a gondolatainkban is igazi csendet.

Köszönjük, hogy a te életet támasztó szavad halk és szelíd szó. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te magad hívogattál magadhoz minket már ezen az éneken keresztül is. Köszönjük, hogy pontosan ismered mindannyiunk helyzetét. Ismered hitünket és hitetlenségünket, terheinket, nyomorúságunkat, bűneinket és sérelmeinket. Köszönjük, hogy te tudsz adni bocsánatot a vétkekre, szabadulást minden kényszerhelyzetből és azt a békességet, amit rajtad kívül senki mástól nem kaphatunk.

Ajándékozz meg minket most a te igéddel. Tedd számunkra egészen személyessé a régi igét. Add a te Szentlelkedet. A te Lelked könnyítse meg, hogy magunkra vegyük azt, és a mi életünkben is azt az újat formálja, amit te bármelyikünkben el tudsz végezni.

A te jelenléteddel szentelt meg az együttlétünket és minket magunkat is.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Sokan olvassuk bibliaolvasó kalauzunk szerint most napról-napra Nehémiásnak a könyvét. Ennek a könyvnek a 8. fejezete van kijelölve a mai napunkra. Az előzőkből arról értesültünk, hogy Cirus perzsa király engedélyt adott arra, hogy a Babilonba hurcolt izraeliták hazamehessenek, újra felépítsék a templomot, a fővárost, az országot. Viszonylag kevesen indultak el az első csoporttal. Azután valamivel később egy másik csoport is ment, de nehezen indult be otthon a munka

Vasárnap láttuk, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Akkor indította Isten Nehémiást, aki igen magas pozícióban volt a perzsa udvarban, hogy menjen és segítsen a fogságból hazatért zsidóknak. Nehémiás úgy látta, hogy mindenekelőtt Jeruzsálem falait kell újra felépíteni. Akkor lesz tekintélyük a környező pogány és félpogány népek előtt, hogy ha fallal körülvett városban fognak lakni.

Láttuk, hogy milyen sok nehézség között folyt ez a nehéz munka. Gúnyolódás, életveszélyes fenyegetések. Félkezűkben fegyver volt, csak a másikkal tudták végezni a mindennapi munkát. Feljelentgetés a királyi udvarba. Ravasz fondorlattal igyekeztek tőrbe csalni Nehémiást és a nép lelki vezetőit. Belső ellenség is támadt. Ennek ellenére Nehémiás újra és újra azt mondta: a nagy és hatalmas Istenre nézzetek. Nem mi kezdtük el ezt az építést. Ő parancsolta ezt nekünk, be is fogjuk fejezni.

Innen kezdődik a mai történet. Befejeződött a falépítés. Álltak Jeruzsálem kőfalai. Megszégyenült az ellenség. Lefagyott a mosoly a kajánoknak a képéről, visszavonulót fújtak azok, akik fenyegetőztek. Isten népe pedig egy kicsit megbátorodott. Kellett az ő hitüknek is az, hogy lássák is, hogy valóban ilyen hatalmas az ő Istenük. Amit Isten ígér, azt megtartja. Az Ő beszéde igaz, nyugodtan rábízhatják magukat. Vele szövetségben védve vannak akármit mond is akárkicsoda, és akármivel fenyegetőzik. Megerősítette ez a hitüket is és előálltak az emberek egy különös kívánsággal.

Ezzel kezdődik a mai fejezetünk, nem tudom, hogy letette-e valaki az első mondat után a Bibliát és elgondolkozott azon: ejnye, de furcsa kívánság ez. A nagy erőfeszítés után, a nagy építkezés után, a sok izgalom után, a nagy stress után egymástól függetlenül nagy vágyakozás ébred az emberek szívében Isten után. Ki is Ő voltaképpen? Ki az, aki megvédett minket? Ki az, aki erőt és kedvet adott nekünk napról napra újra? Ki az, aki vezeti ezt az egész újjáépítést? Ki az, akiről mi csak hallottunk hívő eleinktől meg a lelki vezetőinktől, aztán hittük is, meg nem is? Ennyire működik ez a dolog? Ennyire él az élő Isten, ahogyan azt az ő életükben láttuk? Ahogy ők arról nekünk bizonyságot tettek? Így lehet számítanunk rá? Akkor oda kell figyelnünk Őreá. Van neki szava mihozzánk? Mi az Isten üzenete, ha Ő élő Úr, akkor beszélni is tud, nem úgy, mint a néma bálványok. Akkor nemcsak a lelki vezetőink mondják, hogy ezt meg azt mondta az Úr… Akkor mit mond Ő nekünk most?

Összegyűlt a nép egy emberként és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek. Szeretnénk megismerni a Bibliát.

Tudnunk kell, hogy ezek az emberek nem értették már egészen a régi héber nyelvet amin a Mózes könyveit eredetileg is írták. El arámosodott az ő nyelvük, ezért kellettek olyan sokan, meg a léviták egész serege, akik megmagyarázták, értelmezték, vagyis lefordították a Mózes öt könyvének a klasszikus nyelvét arra a, kissé már keverék nyelvre, amit a fogság után ezek az emberek beszéltek. Még ha tudtak volna is olvasni, vagy lett volna több példány, de nem volt a Mózes könyveiből, akkor sem értették volna, vagy nem értették volna pontosan.

Feltámad a nagy vágy az emberek szívében, szinte elemi erővel tör ki, hogy egy emberként odaállnak. Nem érdekel bennünket semmi, most nem a munka fáradalmait akarjuk kipihenni, nem magunkat akarjuk ünnepelni, hogy lám, áll a fal, most nem akarunk szétszéledni, együtt vagyunk itt a munka után, olvasd fel nekünk a Bibliát! Ők is tudták, hogy ez nem néhány perc és nem néhány órás foglalkozás lesz. Nem baj, áldozatot is hozunk érte szívesen. Magyarázzátok meg nekünk, hogy jól értsük. Szeretnénk megismerni jobban Istent. Fontos nekünk az Isten igéje.

Ez mindig a Szentlélek munkája. Erre ők nem úgy jöttek rá, hogy ketten-hárman összebeszéltek aztán elterjesztették, aztán tegyünk úgy, mintha érdekelne minket… Egy emberként csak akkor tud odaállni egy sokféle emberből álló tömeg olyan kívánsággal, amire eddig soha nem is gondoltak, hogy arra az Isten Lelke indítja őket. Ez a fejezet noha arról szól, hogy mit csinált Ezsdrás, mit csinált Nehémiás, hogy hallgatták az emberek, hogy jöttek össze másnap is, mégis végig arról szól, mit csinál Isten. Hogyan cselekszik a mi hatalmas Istenünk, aki az Ő népét kiválasztotta, aki nem ejtette el őket engedetlenségükben sem, aki most a fogság után lelkileg is megerősíti őket, aki lehetővé tette, hogy felépítsék a kőfalat, aki, aki, aki … Akinek még szép terve van ezekkel az emberekkel, akik jószerével nem is ismerik Őt.

Ez azzal kezdődik, hogy Isten támaszt a szívükben szomjúságot az Ő igéje után. Olvasd fel, álljunk meg szakaszonként, magyarázzák el azok, akik értik, meg akik a nyelvünket is jól beszélik, aztán menjünk tovább, azután megint álljunk meg. Alapos munkát végezzünk. Azután másnap reggel összejönnek a csoportvezetők Ezsdrásnál, hogy szeretnénk a mélyére menni annak, amit tegnap hallottunk. Most akkor pontosan mit is kell csinálnunk, ha engedelmeskedni akarunk Isten igéjének? Ilyen magától nem jut eszébe senkinek, hogy Isten igéjéhez akarom igazítani az életemet. Mert egyre inkább látom, hogy nem a szerint megy, és ez így nem jó, mert az minden bajnak az oka. A bajok kiküszöbölése ott kezdődik, hogy mit mond az Úr, és azzal folytatódik: hogyan lehet ezt megvalósítanunk.

Isten tehát csodálatosan munkálkodni kezd ezeknek az embereknek az életében. Mi kellett ahhoz, hogy ebből azután megváltozott élet is legyen? Azokat a kellékeket szeretném most elsorolni, amikről ebben a fejezetben értesültünk. Félve mondtam ezt az ügyetlen szót, mert itt nem tárgyi kellékekről lesz szó elsősorban, hanem személyekről. Ki kellett ahhoz, hogy ez a lelkileg elesett nép újra magára találjon, egy emberré váljék, egy akaratra jusson és felépülhessen a fogság anyagi és erkölcsi rombolása után az ország.

Mindenekelőtt maga az élő Isten kellett. Mint ahogy már említettem, itt mindennek Ő az alanya. Az emberek kérték Ezsdrásd, hogy olvassa fel és utána Ezsdrás olvasta fel, de Isten indította az embereket, hogy kérjék, Isten adta a kezébe a törvénykönyvet, Isten csudája volt, hogy egyáltalán megmaradt annyi idő után — itt már a Nabukodonozor-féle elhurcoltatásnak több mint 100 éve — a törvénykönyv. Azt valaki elrejtette, azt valaki a kellő pillanatban elő tudta venni. Voltak még, akik azt értették. Voltak, akik helyesen meg tudták magyarázni. Mindennek Isten az alanya itt. És annak mindig Isten az alanya, amikor valaki úgy hallgatja az Ő igéjét, hogy egy kérdése marad: hogy tudom ezt megvalósítani. Vagyis: elkezd annak engedelmeskedni. Igazat ad Istennek.

Jó lenne most, ha elmondhatnák a mi testvéreink, akiknek a keresztelőjére most készülünk, hogy őket hogy szólította meg először Isten. Csupa csoda ennek a három fiatalnak az eddigi rövid hívő élete. Ahogy Isten utánuk nyúlt, ahogyan a kezükbe adta a Bibliát, ahogy küldött hozzájuk olyanokat, akik már ismerték Istent, és beszéltek Istenről nekik nem erőszakosan, nem agitálva. Egyszerűen elmondták kinek ismerték meg Istent, hogy vágy ébredt a szívükben, hogy ők is megismerhessék. Egyikük azt mondta ma délután: nem lehetne megváltoztatni a születésnapom időpontját? Mert arra a napra kellene változtatni, amit ott Neszmélyen azon a csendeshéten átéltem. Vagy esetleg a mai napra, amikor az Istennel való szövetségemet formálisan is rendezem.

A születésnapot nem lehet és nem is kell megváltoztatni, de azzal egyenrangúnak tekinti az, aki megismerte Istent és rádöbbent arra, hogy befogadott engem az Ő szeretetébe. Velem is terve van és kezdem érteni mi a terve velem. Látom, hogy az sokkal értelmesebb terv, amit Ő készített számomra, mint amit én akartam megvalósítani tűzzel-vassal. Egy kérdésem marad: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Egy életen át a hála és az Isten dicsőítése fakad az ilyen szívből azért, hogy örökkévaló szeretettel szeretett minket és ezért terjesztette ki reánk is az Ő irgalmasságát.

Ennek az eseménysorozatnak, amiről itt olvastunk, a végső alanya Isten. Az Ő szeretete előzi meg azt, hogy vágyakozni kezdünk utána, és Ő mindent megtett már azért, hogy a mi egész gondolkozásunk, jellemünk megváltozzék, és ne hiábavaló életünk legyen, hanem értelmes életünk, és örök életet kapjunk tőle, ami elkezdődik már itt, ezen a földön. Mennyi nyomorúság vette még körül Isten népét ott, abban a helyzetben, és mégis a végén láttuk, hogy tele lett a szívük örömmel, mert felfedezték újra az ő szövetségesüket. Kezdték megismerni azt az Istent, akiről addig csak hallottak. Primér (elsődleges) tapasztalataik lettek Őróla, akiről eddig csak másodlagosan, közvetve értesültek. A maguk életében látták, hogy Isten él. Isten szeret engem, Isten jót akar nekem, rábízom magamat egészen erre a hatalmas Istenre.

Mindenekelőtt tehát Ő kellett itt is, ahhoz, hogy megváltozzék az élet. Aztán kellett az Isten beszéde, az írott Szentírás. A Mózes törvénykönyvét kérik Ezsdrástól. Ő azt olvassa fel, a léviták azt magyarázzák, és utána annak igyekszik engedelmeskedni ez a nép.

Az Isten írott igéjét, ami olyan, mint egy transzformátor, amiben az Isten számunkra felfoghatatlan magasságos gondolatai transzformálódtak, redukálódtak a próféták írásai nyomán, meg az apostolok munkája nyomán úgy, hogy számunkra is fogható, felfogható, követhető gondolatok legyenek. Aztán mikor valaki olvassa ezeket vagy hallja ezeknek a magyarázatát, akkor megint feltranszformálja Isten és úgy érkezik meg az írott betű meg az elmondott emberi beszéd egy-egy ember szívéhez, hogy az illető azt mondja: értem már mit mond az Isten. Nem xy, nem Ezsdrás, meg Nehémiás, meg akárki, hanem az Isten, mert az írott igén keresztül Ő maga szólít meg ma is bennünket.

Nem véletlen az, hogy a legnagyobb erdélyi fejedelmek húszszor, harmincszor, Bethlen Gábor harminckétszer olvasta végig a Szentírást úgy, hogy mindennap olvasott belőle és azon elmélkedett, és a szerint gondolkozott. Az Egyesült Államok első elnökeit is ez jellemezte. A legnagyobb Nobel-díjas tudósok közül is sokaknak mindennapi kenyere volt és némelyiknek, aki él, még ma is a Szentírás. Innentől kezdve, ilyen középszerűeken keresztül, ahova én magamat is sorolom, vagy talán közülünk is többeket, egészen odáig a Tóth néniig, aki abban a faluban élt, akinél először szolgáltam, és aki azért tanult meg írni-olvasni, hogy olvashassa a Szentírást. Úgy nőtt fel kilenc testvér közül a legidősebbként — édesanyjukat korán elveszítve —, hogy nem járhatott iskolába. Dolgozni kellett már kicsi leányka korában. Férjhez ment, gyerekeket szült úgy, hogy nem tudott írni-olvasni. Egyszer részt vett egy konferencián, rácsodálkozott az őt szerető Istenre, átadta az életét ennek az Istennek, s majdnem 90 éves volt akkor, amikor ott szolgáltam és a gyülekezet világító szövétneke volt. Azért tanult meg idősödő fejjel írni-olvasni, hogy Isten igéjét olvashassa. És minden nap olvasta. Szó szerint érvényes volt rá a Kolossé 3,16, amit Pál apostol ír: a Krisztus beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, hogy tudjátok egymást inteni, vigasztalni … Tele volt az Isten beszédével. Nemcsak úgy, hogy tudott idézni mondatokat egymás után szó szerint, hanem úgy, hogy a szíve is rádobbant és az élete is ahhoz igazodott. Akárkivel beszélt, akármikor, valami módon mindig igét tudott továbbadni. Máig emlékszem egy-egy bölcs mondására vagy egy-egy helyén idézett igére, amin keresztül akkor maga Isten vigasztalt meg engem is, vagy őrzött meg valami rossz lépéstől, de minden esetre beszélt hozzám.

Isten csodája volt, hogy megmaradt a Biblia ebben az időben Nehémiáséknál. Isten csodája az is, hogy itt van a Szentírás ma is a mi kezünkben. Hányszor rendeztek Biblia-égetéseket már abban az időben is, meg azóta is. Hányan akarták meghamisítani a Szentírást különböző indokokkal, Istennek azonban gondja volt az Ő beszédére. Sokan el tudnánk most mondani, hogy mi mindent végzett el eddig az életünkben Isten a Biblia olvasása, tanulmányozása és az igemagyarázatok hallgatása közben.

A másik fontos kellék tehát Isten szava volt.

A harmadik az, hogy kellett valaki, aki tudta azt olvasni és helyesen, hitelesen tudta azt magyarázni. Ebben az esetben ez Ezsdrás volt. Ezsdrás tizenhárom évvel korábban ment haza a fogságból, mint Nehémiás és csapata. Ő részt vett a Nehémiásénál is nehezebb munkákban, és nem féltette magát a fizikai munkától sem. Ezt tudjuk a Bibliából. Közben mindig gondja volt a nép lelkére is. Ő volt szinte a nép élő lelkiismerete. Betéve tudta a Mózes könyveinek nagy részét. Talán munka közben is idézgette az embereknek Isten igéjét, de minden esetre igeszerűen gondolkozott. Látták hogy hoz döntéseket, hogyan él, és ez is mind Isten igéjét hitelesítette az emberek számára. Volt valaki, aki tele volt Isten igéjével, aki helyesen tudta azt alkalmazni, aki maga is a szerint élt.

Ezsdrásról azt olvassuk pap volt. És mit olvasunk a mai hívőkről? A Péter 1. levele 2,9 része így hangzik: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket…”

Az Újszövetség minősítése szerint mindenkinek megvan az a papi hivatása, ami itt Ezsdrásé volt, aki Jézus Krisztust megismerte. Hiszen mindannyiunknak nagy lehetőségünk és kötelességünk, hogy azokkal, akik még nem ismerik Őt, megismertessük, mert rajtunk is Ő segített, és ha szeretjük az embereket, akkor igyekszünk őket segítséghez juttatni, és ha valaki megtapasztalta, hogy milyen segítséget adott a mi Megváltónk, az pusztán a többiek iránti szeretetből bemutatja Őt nekik. Amit már tudok róla, amit eddig elvégzett az életemben. Hirdessétek annak a dolgait, aki a sötétségből kihívott titeket.

Ilyen volt itt Ezsdrás és ezzel a szép feladattal bíz meg minket is mindnyájunkat a mi Urunk.

A negyedik feltétel az volt, hogy kellettek, akik úgy hallgatják Isten szavát, mint Isten szavát és nem akadnak el ott, hogy jaj eltévesztett egy magánhangzót Ezsdrás. Meg hogy jaj, milyen beszédhibával magyarázza az egyik lévita. Nem ezek voltak a fontosak, hanem, hogy Isten mit mond nekünk most az Ő igéjén keresztül. Sokféleképpen lehet hallgatni Isten beszédét. Lehet, hogy visszapattan a keménységünkről, mint a labda a falról, lehet úgy, hogy előre beveszünk valami védekező szert, lehúzzuk a redőnyöket, bele ne jusson Isten beszéde a gondolatainkba, lehet úgy, hogy másra érti az ember: de kár, hogy ő nem volt itt, neki kellett volna ezt hallania, pedig én ezért voltam ott Isten kegyelméből, mert nekem akart mondani valamit. Ma egyre többen azt mondják, hogy ez akkor érvényes volt, ma már más időket élünk. S lehet úgy hallgatni, ahogyan ez a nép hallgatta ott.

Amikor befejezte Ezsdrás, és áldani kezdte Istent, aki szólt hozzájuk, a nép megint egy emberként azt mondta: Ámen! Ámen! Egyetértettek Istennel. Jézus így mondja egy helyen: igazat adtak az Istennek. Aztán leborulnak az Úr előtt. Most már jobban tudják, hogy ki előtt borulnak le, mint mielőtt hallották az igét. Miután hallották azt, szinte önkéntelenül erre a mozdulatra indítja őket: leborulni, mert ez az Isten sokkal nagyobb, mint ahogy elképzeltük, és sokkal bűnösebbek vagyunk, mint ahogy gondoltuk. Annyira bűnösek, hogy sírva fakadnak, mint Péter nagypéntek hajnalán. Sír az egész nép, úgy kell őket vigasztalni. Háromszor egymás után olvastuk, hogy különböző kísérleteket tesznek a léviták arra, hogy megvigasztalják őket. Mert végre Isten igéjének a fényénél igazi önismeretre jutottak és ez ma is így van.

Sok példát tudnék erre mondani, amikor emberek, akik rutinosan félrevezetik már saját magukat is, mert hallatlan rutinra tudunk ebben szert tenni, egyszer csak odaállnak, mint tükör elé az ige elé és meglátják a maguk igazi képét, hogy miket csinálok én, hogy beszélek én. Miket gondolok, amikről azt hittem senki sem tudja, és az Isten tudja. És mit érdemlek én mindezért? Az Isten igazságos és Ő ítél. És ezen csak sírni lehet. De aki ide eljut, az meghallja az ítéletes ige folytatását is: ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja azokat, és megtisztít minket minden hamisságtól. Éppen ezért örvendezzetek, vigadjatok — mondják itt nekik. Aki őszintén tudott sírni a bűnein, az egy életen át fog tudni örvendezni a bocsánaton. Az tudja mit jelent az Isten feloldozása, irgalma és kegyelme.

És mindezt maga Isten végezte el bennük. Semmi más nem történt, csak hallgatták a Biblia felolvasását és annak rövid értelmezését. És megváltozott a nép, lelkileg talpra álltak. Kezdett létrejönni a teljes szétszórtság után az egység, aminek aztán a későbbiekben sok áldása lett.

Szeretném ebből a hosszú szakaszból ezt az egy mondatot külön hangsúlyozni itt a végén, amivel vigasztalják Ezsdrásék az embereket. Azt mondják: Az Úrnak, a ti Isteneteknek a szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” Így is fordíthatjuk: az Úrban megtalált öröm lesz a ti erőforrásotok. Mindenki vágyakozik erőre a szó különböző értelmében, de ahhoz ez az út vezet: felismerni, hogy az Úr az Úr, eljutni oda, hogy nekem is Ő legyen az Uram, ezért leborulok előtte, ezért még utána is összejövünk, hogy tanulmányozzuk mi is az Ő akarata, hogy az megvalósuljon az életünkben. Egyszerre érezzük, hogy erő támad a lelkünkben.

A zsoltáros mondja ezt: lelkemben erő támadt, mert tudok az Úrban örülni. Megtaláltam a vele való közösségben azt az örömet, amit sehol másutt nem lehet, és ez a vele való közösség állandóan táplálja az erőmet.

Isten segítsen mindnyájunk, hogy végigjárjuk ezt az utat. Vegyük elő otthon a Bibliát, olvassuk azt naponta valamilyen rend szerint. Tanuljuk meg úgy olvasni, ahogy ez a nép hallgatta, hogy mit mond ezen keresztül az Úr, és azt én most mindjárt cselekedni akarom. Együtt is tanulmányozzuk azt összefogva másokkal. Merjünk sírni, ha eltalálta és leleplezte valamelyik bűnünket. Merjünk hálával örvendezni, hogy megbocsátattak a mi vétkeink.

 

 

Jövel, Szentlélek Úr Isten,
Lelkünknek vígassága,
Szívüknek bátorsága,
Adjad minden híveidnek
Te szent ajándékodat; Jővel,
vígasztaló Szentlélek Isten!

(369,1

 

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy te ma is egészen személyesen tudsz szólni hozzánk. Köszönjük, hogy megeleveníted a Biblia betűit. Köszönjük, hogy olyan sokszor tapasztalhattuk már, hogy egészen más a te igéd, mint az összes többi könyv, amit kinyomtattak.

Áldunk téged mindazért, amit elvégeztél az életünkben rajta keresztül. Köszönjük, valahányszor bátorítottál minket, hogy adjuk tovább másoknak, amit rólad és tőled hallottunk. Köszönjük, hogy a mi egyszerű bizonyságételünket is igévé tetted mások számára.

Adj nekünk bátorságot, hogy vállaljunk téged. Engedd, hogy egyre jobban megismerjük, egyre mélyebben értsük a te kijelentett akaratodat. Engedd, hogy beszédes életünk legyen, amelyik szintén rád mutat, hogy a te igéd szerint tudjunk gondolkozni és dönteni, cselekedni. Használj minket is Ezsdrásoknak mások számára.

Olyan sok erőtlenség vesz körül bennünket és sokszor mi magunk is emiatt panaszkodunk. Hadd legyen a mi benned megtalált örömünk a mi erőnknek a forrása.

Ámen.