Alapige: Mk 10, 17-27

„Amikor útnak indult, (mármint Jézus) odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, s így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges."

Imádkozzunk!

Szeretnénk most Urunk előtted leborulva imádni és dicsőíteni téged, és megköszönni azt a lehetőséget, amit most adtál. Köszönjük, Urunk, hogy nincsen még végünk, és a te kegyelmednél és szeretetednél fogva újabb lehetőséget kínálsz nekünk arra, hogy elfogadjuk azt a kegyelmet, amit elkészítettél.

Köszönjük, Urunk, hogy te azt akarod, hogy bölcs szívhez jussunk, és így számláljuk napjainkat, s lehetőségeinket. Urunk, azt kérjük most tőled, hogy segíts nekünk abban, hogy tudjunk mindazzal szakítani, ami nem szerinted való, és betöltekezni mindazzal, ami tőled van, s amit te készítettél el nekünk! Vidd végbe kérünk, ezt a változást bennünk! Köszönjük, hogy a te nevedben kérhetjük, és te meghallgatsz minket.

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek, ez egy vigasztaló történet. Talán nem ez jut először az ember eszébe, amikor végighallgatja a gazdag ifjú történetét, de mégis így van. Ez egy vigasztaló történet, mert amikor Jézus itt volt ezen a földön, akkor bármilyen kérdéssel mehettek hozzá az emberek, és mentek is. Volt, aki hatalmat szeretett volna a Mester segítségével. Volt, aki gyógyulást kért. Más valaki arra kérte Jézust, hogy segítsen abban, hogy a nővére is segítsen a házimunkában. Más úgy ment hozzá, hogy az ördögtől megszállt gyermekéhez kért segítséget. Valaki pedig azt szerette volna, hogy a fiai hatalmat kapjanak Jézus mellett. S volt két testvér, aki az örökségen veszett össze, és szerette volna, hogyha Jézus igazságot tesz közöttük. És Jézus mindenkit türelmesen, nagy szeretettel végighallgatott. Volt, akinek teljesítette a kérését, és volt, akinek nem.

A felolvasott evangéliumi részlet szerint egy jómódú, sőt gazdag, cselekedeteire büszke ember megy oda Jézushoz, és kérdezi Őt. Ma is annyiféle ember megy hozzá. Sokan azt mondják, hogy Jézust nem nagyon ismerik már, de sokkal nagyobb még ma is a vonzása Jézus nevének, mint azt sokan gondolnánk.

A valláskritikával foglalkozók szerint a vallás azért jött létre, mert az ember fél, és félelemből vallásos lesz. És ennek valóban sok alapja van. A vallásos ember fél az Istentől. Hallotta már azt, hogy létezik Isten, valahol fenn a mennyekben egy nagy nagyhatalmú, kegyetlen, öreg ember, aki lesújt és megbünteti azokat, akik vétkeznek. És az így gondolkodóknak teljesen igazuk van, hogy ettől az Istentől csak félni lehet. A Szentírás Istene azonban nem ilyen. Ez a most felolvasott történet is világosan mutatja, hogy Isten egészen más, Jézus egészen más. Tényleg mentek Jézushoz is félelemből. Vakok, akik féltek a sötétségtől, olyan emberek, akik féltek a kárhozattól, olyanok, akik féltek a leprától – élve elrothad a testük –, s Jézustól kértek segítséget. Félelmetesen megkötözött és megszállott emberek mentek Jézushoz, mert féltek és rettegtek. Hány van ma is ilyen? Csak az elmúlt héten is számtalan ember jött ilyen kérdéssel, problémával, bajjal és nehézséggel, hogy nem tud a megkötözöttségével mit kezdeni. Mennek Jézushoz ma is, és kérnek tőle.

S ma is hányan kezdték és kezdtük úgy a napot: beszéltünk Jézussal, beszéltünk neki a félelmeinkről, mert a hívő emberekkel is előfordulhat az, hogy félnek és rettegnek. Feltárták sokan ma is a szívüket és a lelküket, közbenjártak másokért, és kérték, hogy Jézus Krisztus segítsen. A legjobb helyre mentek, mert ha valaki ezen a világon tud az emberen segíteni, akkor az Jézus.

A félelem azonban soha nem tesz senkit sem hívő keresztyénné. Vallásossá lehet, de hívő keresztyénné sosem.

A felolvasott történetben azonban egy gazdag ember megy, egy egészséges ember, s így olvassuk, hogy egy viszonylag fiatal ember, akinek tulajdonképpen semmi baja nincs, minden jól megy. Sínen vagyunk – ahogy szokták mondani. Egy ilyen ember megy oda Jézushoz egy kérdéssel. Nem gyógyulást kér, még csak nem is kellemetlen politikai kérdést tesz fel, hogy Jézus mikor állsz a csapatok élére, és szabadítod fel Izráelt a római megszállás alól? Hanem a következőt kérdezi: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?” Nagyon sokan elmarasztalták már, néha még bibliaórákon is ezt a gazdag ifjút, pedig ez egy szenzációs kérdés. Mi mikor kérdeztünk utoljára ilyent Istentől? Mit kell tennem ahhoz, hogy üdvözüljek? Nagyon jó kérdés, és Jézus válaszol is rá.

Sokaknak megvan a véleményük a gazdagokról, pedig higgyük el, hogy soha nem a pénzzel van baj. A pénz mindig eszköz. Az emberrel van a baj, hogy úgy bánik egy eszközzel, és ez lehet pénz és lehet más is, ahogyan azzal nem lehet Isten szerint való módon bánni. Ezért jutnak sokszor a gazdagok is meg a szegények is, vagy kevésbé jómódúak kétségbeejtő helyzetekbe, mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amikor azért valaki mindenre képes. Nem a pénzzel van önmagában a baj, hanem az emberrel.

Ez az ember tehát követendő példát ad abban, amit kérdez. És figyeljük meg azt is, hogy hogyan indul az egész történet! Amikor Jézus útnak indult, odafutott hozzá egy ember. Neki ez sürgős volt, sietős volt, hogy megtudja a kérdésére a választ. És térdre borult előtte, és ezt kérdezte tőle. Testvér, mikor térdeltél utoljára vagy egyáltalán valaha is Jézus előtt? Előfordult már ilyen, hogy odamész hozzá imádságban, és szó szerint a térdedre roskadsz, és kérdezed Őt?

Micsoda példát ad ez az ember, hogy sietve odamegy Jézushoz, és letérdel. Megalázza magát Isten színe előtt, mert Jézus Isten, és úgy kérdez Jézustól. Sokszor nem azért van olyan sok megoldatlan kérdés, mert nem alázzuk meg magunkat, és nem térdelünk le, legfeljebb, ha nagyon nagy a baj, halálos a betegség, vagy valami nagy szerencsétlenség történt, vagy várható. Akkor térdre roskadunk. Nem ítélet ez fölöttünk, mindnyájunk fölött, kivétel nélkül? Ez a fiatalember odamegy térdre roskad, és megalázza magát Jézus előtt.

Kérdés-e számunkra ez a legfontosabb kérdés, hogy van-e üdvösségünk? Mert ennek az embernek ez volt a legfontosabb kérdés. Sietve és magát megalázva kérdezte. Nagyon sokan erre a kérdésre – egy-egy lelkigondozói beszélgetés során is – azt mondták, ez nem olyan sürgető kérdés. Még sok időm van hátra. Nem tudom, hogy honnan tudta az illető, vagy tudja. Ráérek még erre válaszolni, ezt a kérdést elrendezni.

Itt tehát Jézussal – így olvassuk – egy hitben elkezdett életű, tökéletes és bűntől mentes ember találkozik, és teszi fel ezt a kérdést. Nagyon nagy dolog ez, hogyha valaki felteszi. Ez ritkán fordul elő beszélgetések során is.

Miért olyan furcsa Jézus válasza? Azt kérdezi: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" És Jézus nem örül igazán ennek a kérdésnek, vagy legalább is annak, ahogy ezt feltette. „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül." Miért baj ez a szó, hogy Jó Mester, mert itt van a dolog lényege. Azért, mert ez az ember osztályoz. Szerinte vannak jó emberek és vannak rossz emberek. Jézus, mint Rabbi, aki az Isten szolgája, biztos hogy nem lehet rossz ember, csak jó. És természetesen ő, aki kérdez, ő sem lehet rossz ember, csak jó. Jézus erre tapint rá, hogy mivel jónak gondolja magát, s ezért jó véleménye van Jézusról is, ez az, ami nem jó, ez az, ami vakság.

Ha most feltennénk ezt a kérdést, hogy akik itt vagyunk, hányan tartjuk magunkat jónak? Kevesen mondanák azt, hogy én nem vagyok jó ember. Legfeljebb azok, akik tudják már a hitből fakadóan, hogy Isten nélkül mi nem is lehetünk jók. Kizárt dolog. Nincs ember, aki jót cselekedne, mondja a római levél. Egyetemben megromlottunk. Akik ebből élnek, ebből az ismeretből, azok már nem mondják azt, hogy ők jók, legfeljebb tudnak Isten segítségével jó dolgokat tenni. Egyébként az embernek saját magáról egészen halálig az a véleménye, hogy jó. A rossz emberek ugyanis általában vagy börtönben vannak, vagy majd oda fognak kerülni, vagy még nem fogták el őket. De mi leginkább azt gondoljuk saját magunkról, hogy jók vagyunk.

Egy válás során – és ezt is olyan sokszor kell végighallgatnom – mindig a másik a rossz. Mindig a másik a hűtlen, a hibás, az igaztalan, a becstelen, a hanyag, a szeretetlen, a hazug, mindig a másik. Mi jók vagyunk, a másik mindig rossz. Sokszor mi is válogatunk az emberek között. Jó az, aki nekem jót tesz, és rossz az, aki velem rosszat tesz, vagy főleg rólam rossz véleménye van, vagy valami hibát talál bennem. Egyből nem olyan szimpatikus.

Jézus azért nem fogadja el a gazdag ifjú „Jó Mester" megszólítását, mert Jézus mindig a szíveket nézi. Ennek az embernek az volt a véleménye, hogy ő jó, tehát volt valami fogyatkozása belül.

Jézus világossá szeretné tenni mindenki számára azt, hogy Isten nélkül nem tudunk Isten szerint való módon élni, tehát nem lehetünk jók. Ha meg vele járunk, akkor ezt újra és újra felismerjük. Csak bűnbánattal tudjuk kérni Isten bocsánatát.

Jézus azonban valóban jó, mert Ő a szentháromság egyik személye, és mint Isten nem lehet hamis, tisztátalan és sötét. Mi hiába próbáljuk a jóságot elérni. Aki még mindig azt hiszi, hogy megy, az próbálja ki a következőt: megfogadja, hogy egy hónapig egyetlen hazug szót nem fog mondani. Három nap múlva elbukunk. Még ezt a legkisebbet sem tudjuk megtartani, hogy három hónapig vagy egy hónapig nem fogunk semmi olyat mondani, ami nem igaz. Észre sem vesszük. Olyan megdöbbentő. Amikor kimondtuk, akkor döbbenünk rá, ez nem is volt igaz. Nem úgy történt, nem ő volt a főszereplő, nem azt mondták. Döbbenetes. Sokan nem hiszik el, pedig így van. Tegyünk egy próbát! Legalább egy hónapig soha senkinek nem fogunk hazudni, csak az igazat mondjuk, ha az a véleményünk magunkról, hogy mi jók vagyunk, és képesek vagyunk erre.

Valaki elmondta egy beszélgetés során, hogy ő úgy gondolja, hogy vele az a legnagyobb probléma, hogy ő annyira jó az emberekhez, hogy ezt nem hálálják meg, és ezt nem respektálják. S komolyan gondolta. Azt mondta, hogy az a legnagyobb bajom, hogy én olyan jó ember vagyok. Tényleg félelmetes volt, még a beszélgetés során a Bibliából vett igék – ő olvasta el – sem győzték meg arról, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ez önmagában hazugság, ha valaki ezt mondja magáról.

Melyikünket ne kísértett volna meg ez a gondolat, hogy magunkról ilyen szuper jó véleménnyel vagyunk, másokról pedig nem? Úgy is meg lehet ezt vizsgálni – figyeljük meg –, ha egy társaságban valakit mellettünk, aki nagyjából azonos képességgel bír, mint mi, elkezdenek folyamatosan dicsérni, de rólunk egyetlen szót nem mondanak. Őt dicsérik folyamatosan. A gyerekeknél hamarabb előjön ez. Egy perc után már nem bírja, és azt mondja, de én is ezt csináltam. A felnőttek jobban visszafogják magukat, de már forr belül, hogy hát nehogy már így legyen, hogy csak mindent ő, és csak ő stb. Egyetlen perc alatt kiderül, hogy nem bírjuk elviselni még azt sem, ha a másikat dicsérik.

Sokan úgy gondolják, hogy a hívők között sem gőgösség, sem a másik lenézése, sem botránkoztatás nem fordulhat elő, de aki ezt így gondolja, az alaposan téved.

Önigazultsága, tehát bűne ellenére Jézus azt mondja, és ez a vigasztalás, amiről az elején beszéltem, hogy vigasztaló történet, rátekintett erre a fiatalemberre, és megszerette. Testvérek, Jézus így szeret minket, ahogy vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadja azt, amit most éppen magunkról gondolunk, hanem ez azt jelenti, hogy így szeret. Önigazultságunkkal, gőgünkkel és sokféle lelki vakságunkkal együtt. Rátekintett erre a magát gazdagnak és jónak tartó emberre, és szerette Jézus. S mivel szerette, ezért szerette volna megváltoztatni, mert lelkileg vak volt. Sok mindent látott, de a dolog lényegét nem.

Azért mondja magát jónak, mert ő csak a láthatókról beszél. Mond ilyet a Szentírás, hogy a szív elrejtett embere. Nem az okozza mindig a bajt, ami itt belül a mélyen van? Mi tudunk viselkedni. Legtöbb felnőtt van annyira intelligens, hogy tud viselkedni. Sokszor meggondolja, hogy mit mond, hogyan cselekszik, hogyan viszonyul az emberekhez. Különösen akkor, ha abból valami haszna származik, ahogy a másikhoz viszonyul. És belül a szív elrejtett embere milyen?

Jézus azért nem örült ennek a megszólításnak, mert annak az embernek a szívében nem volt minden tiszta. Magát jónak, tökéletesnek, nemesnek tartotta, és ez Jézus szerint nem lehetséges. Valahol ördögi sugallat az mindig, hogy tartsd magadat jónak, kiváló embernek, hibátlannak! Miért? Miért rossz ez? Azért, mert aki így gondolkodik, az elveti a legnagyobb dolgot, a megváltás szükségességét. Annak nincs szüksége megváltásra és Megváltóra. Aki tökéletes, jó és bűntelen, azzal mit kezdjen Jézus? Nem tud semmit sem kezdeni. Annak nincs szüksége megváltásra és Megváltóra. Pontosan úgy, ahogy ez a gazdag ember gondolta. Meg is mondja. Megtartottam ifjú koromtól kezdve minden parancsolatot. Nem is tudom, hogy mondhat ki valaki ilyesmit? Hogy lehet megtartani Isten minden parancsolatát fiatal kortól kezdve? A fiatal emberek sokat vétkeznek az élet sok területén. Idősek is, de a fiatal ember sokkal inkább meggondolatlan. Nem forrott még ki az egyénisége. A viselkedésében, a beszédében, az öltözködésében, egyáltalán a habitusában annyit vétkezhet. Idősebb emberek szintén, de hogyha valaki már hitben idősebb, annál azért csökken ez, és egyre kevesebbszer vétkezik.

Ez az ember azt mondja, hogy megtartottam a parancsolatokat ifjúságomtól fogva. Szinte hihetetlen, hogy valaki ezt meri mondani magáról, de előfordul, mert kimondja ez az ember. S olyan meglepő, hogy Jézus nem mondja azt, hogy hazudik. Semmi ilyesmit nem mond róla. Tehát igaz volt, hogy megtartotta a törvényt – ahogy mondta? Semmiképpen. Jézus azt látja, hogy ez az ember nem látja, hogy vak. Azt meri mondani, hogy megtartja a parancsolatokat, és nem látja saját magát tisztán és jól. Azt mondja Jézus, hogy lehet, hogy te úgy gondolod, hogy megtartottad a parancsolatokat, de akkor menjünk a mélyére! Lehet, hogy mindenben tökéletes vagy, akkor nézzük meg azt az egy területet, amin valami mégsem stimmel, ahol valami nincsen rendben!

Ha csak a Tízparancsolatot vesszük, azt a tíz rövid igét, akkor is elbuktunk. Nem tudjuk megtartani Isten segítsége nélkül.

Olyan kedves vigasztalás ez tehát, hogy rátekintett erre az emberre, és megszerette. Mit jelent ez a gyakorlatban? Testvérek, azt, hogy ránk tekint Jézus, és szeret minket. S a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy odaállt a helyünkre. Amikor az ítéletre került a sor, akkor mutatta meg igazán Jézus az Ő szeretetét. Amikor nagypénteken beleverték a kezébe és lábába a szögeket, és amikor kiontotta az Ő drága vérét, akkor mutatta meg teljesen az Ő szeretetét. Mert az Isten Jézusra tekintett, és minket szabadon enged. Ez a helyettes áldozat lényege. Nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk, hanem azt kapjuk, amit nem érdemlünk. Jézus odaállt a helyünkre, és helyettünk, miattunk és értünk elhordozta a bűn büntetését. S mivel Ő bűntelen volt, jó, igaz és tiszta, így tudott egyszerre eleget tenni Isten igazságosságának és szeretetének is.

A beszélgetés végére már csak egy mondat maradt. Jézus azt mondta ennek az embernek: „Egy fogyatkozásod van." Van valami, ami nincs a helyén az életedben. Add el minden vagyonodat, és osztd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Gyere, és kövess engem.

Eddig az derült ki erről az emberről, hogy magát jónak, tökéletesnek, törvénytisztelőnek és szuper vallásosnak tartotta. Futott Jézushoz, térdre borult, megkérdezte, hogy mi az üdvösség útja, de az is kiderült erről az emberről, hogy vak, nem látja azt, ami a leglényegesebb, s kiderült az, hogy azért neki is van egy fogyatkozása, amire nem mondhatja azt, hogy abban tökéletes. A végén kiderül tehát a legnagyobb baj, Jézus helye foglalt volt az ő szívében. Mondhatnánk itt ezt, ami a történetben van. Itt a pénz foglalta el Isten helyét. Sokaknak tessék elhinni, ez a gond akkor is, ha nem vallják be. Sokan úgy gondolják, hogy igen, a gazdagok, akiknek sok pénzük van, nekik aztán igazán a pénz a probléma. S annak nem, aki azért aggodalmaskodik, hogy miből fogja kifizetni a számlákat? Miből vesz élelmet és ruhát? Ott nem a pénz a központi kérdés? Vagy az aggodalmaskodás kerül Jézus helyére. Sosem a pénzzel van a baj, hanem mindig az emberrel.

Jézus minden igehallgató életében – itt, most is – egy konkrét dologról beszél. Ennek a gazdag ifjúnak a pénz volt ez a konkrét dolog. Nekünk mi? Mi az, ami Jézus helyére került? Amiről újra és újra beszél Jézus, mert szeretné, hogyha helycsere lenne, hogy az a dolog kikerülne, Jézus pedig bekerülne arra a helyre. Neked mit mutat meg Isten? Mi az a bálvány, ami most betölti az életedet, és ketten nem tudnak uralkodni. Jézus azt mondja, hogy nem lehet Istent követni egyszerre, és a mammont, a pénzt is követni, s annak áldozni. Egyik ki, másik be. Olyan nincs, hogy Jézus is, meg a pénz is. Jézus is, meg az aggodalmaskodás is. Jézus is, meg a gyerekek is. Jézus is, meg a társkérdés is. Kérdés lehet, de nem kerülhet Jézus helyére, mert ha odakerül, akkor az bálvánnyá válik. Lehet bármi: élő személy, az unoka, a születendő gyerek, vagy éppen az, hogy nem születik gyerek. Annyi minden lehet. Én most nem is akarom sorolni. Isten Szentlelke sokkal jobban tudja, s Ő tudja az igazi felsorolást is megadni. Valami fontosabb, lényegesebb, sőt, szebbnek tűnő Jézusnál.

Jézus azt mondja ennek a gazdag embernek, hogy egy fogyatkozásod van, a pénz. Szabadulj meg mindattól, ami gátol abban, hogy kövess engem, és akkor tudsz új életet kezdeni velem.

Testvérek, olyan jó lenne, ha ott lenne most a szívünkben ez a szent elhatározás, hogy Uram, itt hagyok mindent, itt, ezen az istentiszteleten, a te színed előtt, ami megkötöz, ami félrevisz, ami nem enged, hogy jól tudjalak követni téged, ami megrontja a veled való kapcsolatot, ami miatt rettegek, kétségbeestem, ami miatt aggódok, amiről már nem hiszem el, hogy adsz szabadulást, úgy vagyok már vele Uram, mint Lázár testvérei: most jössz Jézus, mikor meghalt? Elkéstél! De ott van a Bibliában: „Ha késik is, bízzál benne!" „Ha késik is, bízzál benne!" Mi került az életünkben Jézus helyére?

Mindig ott érinti meg az életünket, ahol a legnagyobb baj van lelkileg. Vajon hisszük-e mi ezt, hogy belelát a szívünkbe? A szív elrejtett emberét is látja. Nincsen olyan, hogy elbújhatunk előle. Ma reggel is, tízkor is, este hatkor is belevilágít Isten a szívünkbe, és nem rejtőzhetünk el előle. Olyan jó lenne térdre borulni – ma vasárnap van, az Úr napja –, térdre borulva gyónni neki, vallani neki, s kérni a feloldozást, a szabadítást és a bocsánatot. Mert ketten nem uralkodhatnak egy szívben. Vagy Jézus van ott, vagy valami más. És, ha valami más van, akkor Ő csendben elvonul, kivonul, és magunkra hagy minket.

És mi a második vigasztaló üzenete ennek a felolvasott résznek? Azt olvastuk, így mondta Jézus, kétségbe esnek a tanítványok, hogy kicsoda üdvözülhet akkor, ha az embereknél ez lehetetlen? Jézus ezt mondta rájuk nézve: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges."

Sokan a kicsit sem hajlandók odaadni Istennek, s ők nem tudják Jézust követni, mások a sokat nem hajlandók. De mindenki számára egyaránt lehetséges az, hogy változzunk ebben. Ami az embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges.

Számomra a legmegdöbbentőbb ebben a részben az, hogy megmondja Jézus, hogy mi a baj, ez az ember tudja, hogy igaza van Jézusnak, megszomorodva elmegy, és otthagyja Jézust, mert nagy vagyona volt.

Akinek itt belül vagy a takarékban vagy valahol máshol vagy valaki másban nagy vagyona van, és amellett marad meg, az biztos, hogy elszakad Jézustól. Meg van írva, itt van ebben a történetben. Nagy vagyona volt, elment Jézustól, elborult az arca, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Közénk és Isten közé áll, ami itt belül akadály az Isten követésében. Nagy vagyona volt, elment. Újra mondom: lehet a pénz, a dicsőség, a szakmai siker, szerelem, unoka, házasság, annyi minden. Isten tudja.

Mi akkor a vigasztaló ebben a történetben? Először is figyeljük meg, hogy Jézus nem megy utána, nem könyörög neki. Te, gondold meg jól, mégis, az üdvösség-kárhozat kérdéséről van szó. Mi sokszor itt rontjuk ám el. Beszélünk Jézusról, és nem hagyjuk békén az illetőt. Ha ő a nagy vagyon választja, hagyjuk elmenni. Mi elmondtuk, amit kellett. Ha akar, majd Jézus utánamegy. Akár rajtunk keresztül is, de Jézus nem erőszakoskodott. Nincs lelki terror. Nincs kényszerítés. Nincs dugiban odacsempészett könyv meg igehirdetés. Hagyjuk, de imádkozzunk továbbra is! Jézus hagyja elmenni. Szomorú arccal elmegy, mert nagy vagyona volt. Nála csak Jézus volt szomorúbb, hogy elment, de hagyta elmenni.

Testvérek, legyen most vigasztalás ez azok számára, amit felolvastam, hogy Jézus hagyja elmenni, de ez nem azt jelenti, hogy kikerült Jézus látóköréből. A továbbiakban erről az emberről semmit nem olvasunk. Úgy tűnik, eltűnt Isten színe elöl. Ezt azonban nem tudjuk, mert ami a vége, amit a végén mond Jézus, ez nagyon fontos. Ami az embernél lehetetlen, az az Istennél nem. Mert az Istennél semmi nincs, ami lehetetlen volna. Vagyis az is lehetséges, hogy aki elmegy Jézustól, aki nemet mond, aki választja a nagy vagyon a szó minden fajta értelmében, az is megtalálhatja Jézust. Nincs ez lezárva. Ki üdvözülhet – kérdezik kétségbeesetten a tanítványok, ha az embereknél ez lehetetlen. Erre mondja Jézus: de nálam nem az. Én utána tudok menni, én meg tudom keresni, én meg tudom szólítani. Nekem megvannak azok az eszközök, ami nektek nincs. Könyörögj érte tovább, mert nálam minden lehetséges.

Lehetséges a bűnbocsánat, az új kezdet, a megújult krisztuskövetés. Istennél minden lehetséges. Ne hagyjuk abba az imádkozást! Ne hagyjuk abba! Könyörögjünk újra és újra akár leborulva, térden állva, könyörögjünk, mert Istennél minden lehetséges! Rátekintvén megszerette úgy, ahogy volt, és a végén azzal fejezi be, hogy elment ugyan szomorúan, mert nagy vagyona volt, s nem akarta szétosztani, vagyis nem akart Istennek engedelmeskedni – hányan vannak így –, de Istennél semmi nincs, ami lehetetlen lenne.

Ő, aki ezt a gazdag ifjút magához tudta vonzani, hogyne tudná ezt megtenni másokkal is? Milyen nehezen mennek be a gazdagok? De Jézusnál ez sem lehetetlen. Jó lenne, ha az imádság csendjében odavinnénk Isten elé azokat, mindazt a helyzetet, problémát, személyt, nehézséget, amire kimondtuk, mint Lázárnál, hogy meghalt, lehetetlen, és elhinnénk, hogy Istennél nincsen semmi lehetetlen.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a te vigasztalásodat. Köszönjük, hogy ránk tekintesz, a mi nyomorult voltunkra, látod a mi életünket, a belső emberünket, gondolatainkat, sokszor a képmutatásunkat. Kívülről úgy látszik, hogy minden rendben van egyénileg, családilag, a házasságban, a gyerekeinkkel kapcsolatban, a munkánkkal, a jövőnkkel, s belül a belső embert látva te tudod Uram, hogy nem így van, vagy sokszor nem így van.

Kérünk Isten, könyörülj meg rajtunk! Adjál világos látást! Segíts, hogy ne hitegessük magunkat és másokat tovább, hanem tárjuk fel előtted akár így leborulva, mint ez a gazdag ifjú, tőled, téged kérdezve: Uram, mit kell cselekednem?

Bocsásd meg azt is, kérünk, ha még mindig a cselekedeteinkben bízunk. Ha azt gondoljuk, hogy azok üdvözítenek, és nem a beléd vetett hit és reménység! S köszönjük a második biztatást is: nálad semmi nincs, ami lehetetlen lenne. Köszönjük, hogy könyöröghetünk tovább magunkért és másokért, betegeinkért, nyomorúságban lévőkért, ezért az országért, ennek vezetőiért, ennek az országnak a jövőjéért, a határainkon túl élő magyarokért, s ennek a világnak a jövőjéért is.

Köszönjük, hogy az imádságainkban így tágulhat a kör, s egyre többen férnek bele abba, ami szerinted lehetséges. Taníts meg így könyörögni, kérünk, hogy elhiggyük: nálad minden lehetséges. Köszönjük, hogy Jézusért meghallgatsz minket.