Miért sír Jézus?

 

 

Lekció: Lk 19,37-48

 

Alapige: Lk 19,41-44

Amikor Jézus közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta. Ezt mondta: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utadat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk bűnbánattal, hogy mi is elkövetjük a virágvasárnapi bűnt: királynak nevezünk, ujjongunk, éltetünk, harsogunk, talán még dicsőíteni is próbálunk, csak éppen nem vesszük komolyan azt, amit mondunk, és nem úgy engedelmeskedünk neked, mint a te szolgáid. Nem rendeljük alá akaratunkat a tiédnek. Királynak mondunk, de nem engedjük, hogy uralkodj az életünkben.

Kérünk, bocsásd meg, ha ez így van. Neked köszönjük meg, ha nincs így, ha a te uralmad valóban érvényesül rajtunk. Ha meg vagyunk már győződve arról, hogy a te akaratod mindig jobb, mint a mienk, mert a te akaratod az egyedül jó akarat, hiszen egyedül te tudod, hogy valójában mire van szükségünk. Köszönjük, hogy egyedül te tudsz megadni nekünk mindent, amire valóban szükségünk van.

Köszönjük az elmúlt hét ajándékait. Köszönjük a mindennapi kenyeret és a minden napra elkészített igédet. Köszönjük az imádság lehetőségét, és azt, ha tudtunk igazán a Lélek által imádkozni. Köszönjük a te türelmedet és kegyelmedet, aminek bizonyítéka, hogy most itt lehetünk előtted.

Várjuk a te szavadat, Urunk. Tudjuk, hogy a te szavadnak ma is ereje van, és mindent el tudsz végezni vele, amit akarsz. Szólíts meg bennünket egészen személyesen.

Könyörülj meg rajtam, hogy azt mondjam tovább, amit te üzensz most mindnyájunknak. Az, aki hirdeti és hallja itt az igét, hadd éljük át együtt, hogy te Király vagy, akié minden hatalom mennyen és földön, és aki hatalmadat mindig a javunkra fordítod.

Hatalmas és kegyelmes szavaddal szólj bele most az életünkbe. Támassz világosságot, adj szabadulást, ajándékozz meg bocsánattal, új kezdéssel vagy újra kezdéssel. A te teremtő Szentlelked munkálkodjék itt bennünk hatalmasan. Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Virágvasárnap Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásának az ünnepe. Keresztre feszítése előtt öt nappal a Megváltó hozatott egy szamarat, amelyiken még senki sem ült. Felült rá és a nagy páskaünnep-re igyekvő sok zarándokkal együtt ő is fel-ment a szent városba, Jeruzsálembe.

Nagyon mozgalmas nap volt a. Óriási tömeg fordult meg ilyenkor Jeruzsálemben. Egy hétig tartott a nagy ünnep, és hetekig, hónapokig készültek rá. Útközben felszínre jön az emberekben az a nagy várakozás, amit tápláltak magukban: ha eljön majd a Messiás, remélik tőle, hogy a rómaiak közé csap, megszabadítja az Ő népét minden elnyomástól, kiszabadítja minden nyomorúságból és a többi nép fölé helyezi.

Egyenesen királyként kezdik éltetni Jézust. „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” A farizeusok megijednek ettől, mert ők nem akartak szembe kerülni a római hatósággal, s kérik Jézust, csendesítse le, sőt hallgattassa el a sokaságot, és ilyen gya-nús, veszedelmes kijelentéseket ne mondjanak. Erre válaszolja Jézus: „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."

Amikor beérnek a városba, még több emberrel találkoznak. Ember ember hátán, különösen a piacon, és megdöbbenve kell tapasztalni, hogy a templom egy részéből is piacot csináltak. A pogányok udvarán, ahol a csendes imádságnak és a Mózes törvényei hallgatásának a helye lett volna, ugyanúgy nyüzsög a nép, csörög a pénz, és adják-ve-szik a portékát, különösen az áldozati állatokat.

Aki az Olajfák hegye felől érkezik Jeruzsálembe, az elérkezik egy ponthoz, ahon-nan az egész várost lehet látni. Csodálatos panoráma az ma is az arra látogatónak. Amikor Jézus ide ért, megállította a kis csa-csit, és hangosan zokogni kezdett. Mindenki ujjong, tele vannak az emberek tervek-kel. Családi, baráti találkozók helye és ideje is volt egy-egy ilyen nagy ünnep. Felhangzanak a zarándokok dicsőítő énekei, amikor meglátják a templom messze világító fehér falait. Csupa hála és dicsőítés minden-kinek a szíve — Jézus pedig hangosan sír.

Megrendítő az a kifejezés, amit itt olvasunk, mert nem az a szó van itt a Biblia ősi szövegében, amelyik a csendes sírdogálást jelzi. Amikor például Lázár sírjánál könnyekre fakadt Jézus, akkor ez a csendes sírdogálás van ott. Itt másik szó van, ami a hangos zokogást jelöli. Amikor egy fegyel-mezett férfiember igyekszik elfojtani a sírá-sát, de végül is nem bír vele, és kitör belőle és rázza a zokogás — ez a szó van itt.

Jézus, aki mindig nyugodt és derűs volt, látva a szent várost, sírva fakadt rajta. Va-jon miért? Ennek valami nagyon komoly oka kellett, hogy legyen. Mi lehetett az oka, hogy miközben mindenki örül, Ő sír? Az volt az oka, hogy Ő nemcsak a felszínt lát-ta, hanem a valóságot. Az volt az oka, hogy Ő a népének a múltját, jelenét és a jövőjét egyben látta itt virágvasárnap. Az volt az oka, hogy Ő mérhetetlenül szerette ezt a népet, és tudta, hogy mi vár rá. Ezen az ünnepen egészen nyilvánvalóvá lett, hogy ez a nép megásta a saját sírját. Mivel?

Mit látott Jézus, ha a múltat figyelte? Mondja is itt, hogy mit látott. „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küldött, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéket, de te nem akartad."

Megölöd a prófétákat. Isten csak ezt a népet ajándékozta meg azzal, hogy közvetlenül beszélt vele, hogy kijelentette magát neki, hogy megismertette népével való tervét is, hogy beavatta az Ő népét a titkaiba, hogy munkatársává tette, és azzá akarta formálni, hogy szabadítása a föld széléig érjen, és éppen ez a nép is munkálja ezt. Ez a nép azonban oda sem figyelt arra, amit Isten mondott neki. S mivel Istent nem tudta elhallgattatni, elnémította az Isten követeit, a prófétákat. Megölt sok prófétát és megkövezte azokat, akiket Isten hozzá küldött.

„Hányszor akartam, és te nem akartad." Az utolsó nagy próféta, a próféta, Jézus is erre a sorsra jutott. Nem kellett az Isten szava az Isten népének. Nem akart az Isten népe egyet az ő szerető és szabadító Istenével. Isten akarta, de ők nem akarták. Most lassan letelik az az idő, amikor még meghallhatják az isteni üzenetet, és egyet akarhatnak Ővele.

És mit mutat a jelen? Azt, hogy harsog a hozsanna. Hosianna azt jelenti: Uram, se-gíts! Segíts most! Mintha valóban tőle várnák a segítséget. Még ez a kritikus mondat is elhangzik: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! De ki veszi komolyan azt, amit mond? A saját kiabálásukat nem veszik ko-molyan. Ki viselkedik itt úgy, mint szolga az ő királya előtt? Ki veszi komolyan azt, hogy arra a segítségre van szükségük, amit Ő hozott? Ők akarják megmondani, hogy miben segítsen, azt adja nekik, amit ők kér-nek. Ezt várják tőle, s miután nem kapták, a hozsánna után öt nappal elhangzik ugyanilyen kórusban: feszítsd meg! Mert egyál-talán nem vették komolyan, amit mondtak: Ő a király, Ő szabja a törvényt, és Ő csinál rendet, Ő utasít, én meg engedelmeskedem. Dehogyis! Eszük ágában sem volt.

Abban az időben teljesen formális, külsőleges vallásos élet folyt. Áldozati állatok ezreinek a vére folyt ki az oltároknál, papok sokasága nyüzsgött, különösen egy ilyen nagy ünnepen. Több százezer ember megfordult az egy hetes páskaünnepen. Jézus azonban a szívekbe látott. A szívekben semmi változás. Úgy jöttek ki a templomból, ahogy bementek. Nem is akartak változni. Ismerjük a próféták prédikációit erről. Nem is akartak változni. Ezért átkozza meg Jézus virágvasárnapon azt a fügefát, amelyiken semmilyen gyümölcsöt nem talált. Valamilyen gyümölcsnek minden fügefán lenni kell, mert nem egyszerre érik a gyümölcse. Előbb bújik ki a rügyből a gyü-mölcskezdemény, mint a levél. S ha már levél van rajta, lenni kell valamilyen gyümölcsnek. Egészen picinek, félérettnek, ké-sőbb egészen érettnek. Egyidejűleg mind a háromfélének. Ezen semmi nem volt, egy szem sem. Jézus megátkozza. Miért?

A fügefa volt akkor Izráel szimbóluma. Jézus virágvasárnapon azt mondja: gyümölcstelen fügefa. Milyen gyümölcsfa az, amelyiken nincs gyümölcs? A gyümölcsfát nem a leveléért, az árnyékáért tartják, hanem a terméséért. Ha nincs rajta, tavaly sem volt, idén sincs, nincs létjogosultsága. Ez a nép olyan lett, mint a gyümölcstelen fügefa. Szép, nagy lombú, s sehol semmi rajta. Senkinek semmi haszna belőle.

A pogányok sem ismerhetik meg az egy igaz élő Istent. Hiába jönnek oda, nem tud-nak imádkozni a pogányok udvarán, nem hangzik ott a Mózes törvénye, hanem üzletelés folyik ott is. Ez a jelen.

És mi lesz a jövő? Az, ami ennek a múltnak és jelennek az egyenes következménye. Mert mindennek következménye van. És minden meg nem bánt bűn halált von maga után. Amikor ez a nép visszautasította azt a szabadítást, amit Jézus kínált fel, a saját sírját ásta meg. „Jönnek napok — mondja Jézus —, amikor sáncot vonnak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szo-rongatnak, földre tipornak téged, és kő kövön nem marad, mert nem ismerted fel meg-látogatásod idejét."

És 40 évvel az első virágvasárnap után mindez szó szerint bekövetkezett, mint ahogy minden bekövetkezik, amit Isten nekünk előre megmond. Ő világosan megmondja az Ő igéjében, hogy minden igaz, tiszta, csendes, segítő, jó gondolatnak, szónak és cselekedetnek gyümölcse van. Következménye van. És minden hitvány, gonosz, önző, tisztátalan gondolatnak, szónak és cselekedetnek következménye van. Minden mag kikel előbb-utóbb, és mindenből az kel ki, amit elvetett az ember.

A virágvasárnapi ujjongó sokaság erre nem gondol. A tisztázatlan múltnak következménye lesz. Ezt egy ideig el lehet fedni a hozsannázással, de aki ismeri az Isten igé-jét, amit ők elhallgattattak, amikor a prófétákat megkövezték, az tudja, hogy feltartóztathatatlanul jön az ítélet. Jézus itt ezt hirdeti meg virágvasárnapon. És mivel ezt meg sem hallja az Ő népe, ezért sír.

Vajon, ahogy ma itt körülnéz, nem kell-e rajtunk is sírnia? Milyen a múltunk? Isten kimondhatatlan kegyelme, hogy a múltat tisztázni lehet. Kimondhatatlan ajándéka ne-ki a bűnbánat és a bűnvallás. Az, hogy akár-mit tettem, eljuthatok oda, hogy megvallom neki mint bűnt, elhagyom, és a bocsánat örömével megyek tovább. Áldom Őt, aki eltörölte minden álnokságomat, aki meg-tisztított a múlttól. Ha megvalljuk bűneinket… De aki nem akarja hallani az igét, vagy csak úgy tesz, mint aki hallgatja, de so-se hallja meg, soha nem végezheti el benne az ige a megváltoztató munkát, annak rendezetlen a múltja.

És vajon milyen a jelenünk? Olyan szé-pen ülünk itt, Isten házában, ünnepélyes arccal, Jézus azonban a gondolatainkat is látja. Azokat is, amiket itt egymásról gondoltunk. Ő a szívünkbe lát, s azt is látja, hogy mi minden kergeti ott egymást. Sokszor úgy teszünk, mint aki igét hallgat, és közben egészen máson jár az eszünk is, és másé a szívünk. Meghallgattuk, és innen kilépve ugyanúgy cselekszünk, mint addig. Talán nem is akarunk változni!

Legyen áldott Ő, hogy vannak, akik nem így hallgatják. Nekik szakadatlanul változik, tisztul, mélyül, gazdagodik az életük. S ha bukdácsolva is, de haladunk előre a-zon az úton, amelyik az életre visz. Ez a cél-ja a gyülekezetnek, az ünnepnek, az igehallgatásnak. Ő az életre akar elsegíteni min-ket már most.

Itt vagyunk az ünnepek küszöbén. Jó lenne pár pillanat alatt leltárt készíteni: mi mindent akarunk még ezen a héten elvégezni? Figyeljétek meg: szinte csak külsőleges dolgokat. Nem lehetne egy héttel előbb elvégezni ilyenkor a nagytakarítást? Muszáj a nagypénteki ünnepre úgy beesni, hogy holt fáradt az ember? Csak az ennivaló fon-tos egy ilyen többnapos ünnepen? Az, hogy az ember a szívét ünneplőbe öltöztetné, hogy egy héten át imádkozna azért, hogy adjon Is-ten mindnyájunknak olyan igét, amikor itt sok istentisztelet lesz majd, amin keresztül Ő maga formál, és boldoggá tesz minket? Hogy már most elkezdenénk az úrvacsorára készülni?

Az ünnepek alatt hétszer is megterítjük az úrasztalát. Hogyan fogunk idejönni? Készülünk-e egyáltalán ide? S hogy akarunk el-menni innen? Ő ezt nézi ám! S ha erre nincs idő, nincs gondolat, nincs erő, csak az u-tolsó pillanatokban valami kapkodás, de min-den egyéb rendkívül fontos, akkor ugyanazt tesszük, mint virágvasárnap a jeruzsálemi templomban. A pogányok menjenek, ahova akarnak, a pogányok udvarán is birkát áru-lunk, mert abból jön a pénz. Misszió nincs! Ezért sírt Jézus virágvasárnap.

A többségnek nem fontos a pogányok üdvössége, csak a maguk egyéni haszna. Neked mennyire fontos a pogányaid üdvössége? A pogány családtagoké, szomszédoké? Vagy csak fölényes és bántó megjegyzéseket tudunk mondani, mintha nem u-gyanolyan pogányok lettünk volna mi is a megtérésünk előtt? Vagy nem ugyanolyan pogányok lennénk most is, csak vallásos mázzal bevont pogányok? Ezért sírt Jézus virágvasárnap.

Őt nem lehet megtéveszteni hozsánnázással. Ő a szíveket vizsgálja, mert Ő új szívet akar ajándékozni nekünk. Hogyne sírt volna, amikor körülnézve csak erőszakot, csak hazugságot, csak képmutatást látott? Amikor egy szép ünnepet is úgy tönkretehetett az üres vallásoskodás? Amikor ennyire nem figyeltek oda Őreá sem. Amikor a legszűkebb tizenkettes tanítványi kör-ben is akadt egy, aki pénzért elárulta, és a-kadt egy másik — a legbuzgóbb —, aki pénz nélkül megtagadta. Hogyne sírt volna Jézus?

Hogyne sírna ma is a mi sok-sok közönyünk, lelki megfáradásunk, ürességünk, vele szembeni bizalmatlanságunk láttán? Hogyne sírna, amikor ott porosodhat a Bib-liánk hónapszám, de mi keresztyénnek tart-juk magunkat. Csak éppen az nem érdekel, hogy Ő mit akar, hogy cselekedjünk. Amikor sokan csak akkor — úgy mond — imád-koznak, ha bajban vannak, és oda akarják idézni az Istent, s megmondják azt is mit csináljon.

A Biblia Istene nem ilyen! Őt nem lehet rángatni, neki utasításokat adni. Vele lehet gyermeki kapcsolatban élni, szüntelen beszélgetni baj esetén is, meg amikor nincs baj, akkor is. Ugyanolyan buzgón és ugyanolyan hittel.

Hogyne sírna Jézus, amikor ha körülnéz, ugyanazt látja ma is, mint akkor. Sokan hallgatták Őt, és kevesen vették komolyan, amit mondott. Telezsúfolták az éle-tüket olyasmivel, amiket Jézusnak ki kellett kergetni onnan. Soha nem tett ilyet, mint virágvasárnap: kötélből ostort font, és úgy tisztította meg az Isten templomát. Mert sok minden nem volt a helyén. Mi mindent kellene kidobálnia az életünkből, ha mindazt, ami nincs a helyén, a helyére akarná tenni?

Mit jelent ez a kifejezés: nem ismerted fel meglátogatásod idejét? Ez bibliai szakkifejezés. Az Isten meglátogatása azt jelenti, amikor kegyelmesen közel hajol ahhoz, aki neki hátat fordított, aki ellene fellázadt. Amikor Ő, a sértett fél megy utána annak, aki Őt megsértette és elhagyta. Ez az Isten meglátogatása. Vannak különös alkalmai an-nak, amikor Ő ilyen közel hajol hozzánk.

Sokunknak van ilyen tapasztalatunk, hogy néha egy-egy ige különösen is megnyílik. Egy-egy istentiszteleten különösen is személyesen szól hozzánk. Szinte megfeledkezünk mindenről és mindenkiről, csak azt éljük át, hogy van szava hozzám, akar még velem valamit, nem mondott le rólam. Különösen, ha azt is megértjük, hogy mit akar velem, és indul az ember örömmel engedelmeskedni. Amikor megajándékoz a bűnbánat könnyeivel, amikor végre bűnnek látja az ember azt, amit csak a kívülvalók láttak annak, meg leginkább az igazlátó Is-ten, és végre nekünk is fáj, és el akarjuk hagyni. Ez az Isten meglátogatásának az ideje. Amikor vágyakozni kezd az ember a feloldozás, a bocsánat, az új kezdés után, és amikor megérti: ez lehetséges, s meg is ragadja. Ez az Isten meglátogatásának az ideje. Amikor Isten békejobbot nyújt a vele szemben ellenségessé vált embernek.

Mi tudjuk a Bibliából, hogy az Isten békejobbja Jézus Krisztus személyében öltött testet. Jézus az Isten keze, akiben utánunk nyúlt olyan mélyre, ahova estünk. Akiben nem azt sorolja nekünk, hogy mit vétettünk, hanem azt kínálja fel: milyen gazdag az Ő bocsánata. Jézus ezt hirdette meg: az Isten jókedvének esztendejét. Van bocsánat, vissza lehet találni hozzá. Jézus kinyitotta a mennyország kapuját, amit becsaptunk nagy büszkén magunk mögött és nem tudtuk utána kinyitni sehogy. Azt mondta: én vagyok az ajtó, aki hisz bennem, az beléphet oda. Én vagyok az út, aki velem jár, az megérkezik oda. És Ő az Isten egyszülöttje, aki a fogadott gyerekeknek is ugyanolyan örökséget ad. A Krisztus örököstársai és Isten örökösei lesznek azok, akik hisznek benne. Mindezt a gazdagságot és lehetőséget felkínálta. És Isten népe ezt utasította vissza. Ezért sír Jézus.

Hányszor kínálta már fel nekünk is ezt vagy ennek egy részét, mindig azt, amire éppen szükségünk volt? És hányszor kellett talán miattunk sírnia?

Valami hasonló ehhez az, ahogy egy édesanya sírt egyszer. A fia hosszabb ideig külföldön volt. Aztán hazajött. Hihetetlen nyeglén és nagyképűen közölte, hogy milyen sok anyagi jóra tett szert. Hebehurgyán bemutatott egy szőke szépséget: ez a barátnője. Közölte: összeköltöznek. Kivett va-lahol egy lakosztályt. Ha akarja a mama, meg-nézheti a csoda autót, ott áll a kapu előtt. Egyet-mást összepakolt még, s durván elkö-szönt. Az édesanyja próbált segíteni, és oda-nyújtotta neki a konfirmációjára kapott Bib-liát is. A Bibliát a szó szoros értelmében visz-szadobta a fiatalember és elviharzott.

Az édesanyja leborult az asztalra és sírt. Megkérdeztem miért? Sejtettem, hogy sok oka is lehet rá, meg egy ok is elég ezek közül. Kíváncsi voltam azonban, hogyan éli ezt át. Érdekes volt, hogy ez a hívő asszony mit mondott. Azt mondta: azért sírok legfőképpen, mert előre látom, hogyan fog visszajönni.

Két év múlva megjelent egy nyúzott fér-fi. A szőke szépség otthagyta. A lakosztályból albérlet lett, de a sok csalás miatt bajba kerülve már azt sem tudta fizetni. Ezt kérdezte: lakhatna-e újra otthon.

Ezt előre ki lehet számítani. Isten világában rend van, és mindennek következménye van, ha csak a bűnbánat és a bűnbocsánat megragadása el nem fordítja a következményt. Olyan világos ez a Tízparancsolatban is, amikor például azt mondja Is-ten: Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi. Erre mit sem gondolva, lehet, hogy a káromkodás trágár formáit nem, de ezt a nyafogó városias formát, amit ti is szoktatok mondani, s amit most hadd ne idézzek, amelyikben szerepel Isten neve, meg Jézus szent neve — sokan használják. Ennek következménye lesz. Meg van írva. Előre ki lehet számítani.

Ezért sírt Jézus virágvasárnap, mert elő-re ki lehetett számítani mi lesz a következménye annak, hogy az Ő népe nem ismerte fel az ő meglátogatásának idejét.

Bárcsak megrendítenének bennünket Jé-zus könnyei! Bár világossá lenne az, hogy mi miatt kell neki ma is sírnia, ha reánk néz, meg körülnéz ebben az országban, ebben a városban, vagy ebben a gyülekezetben! Jézus sokszor azért sír, mivel mi már nem tu-dunk sírni a bűneinken. Nagy ajándék az, ha valaki eljut oda, hogy tud sírni a bűnein.

Mi történik akkor, ha egy ember sír a bűnein? Azt mondja Jézus: örvendezés lesz az Isten angyalai között egyetlen bűnös meg-térésén. Amíg hozsannázunk úgy, hogy köz-ben a szívünk érintetlen, addig Jézus sír. Mihelyt tudunk sírni a magunk képmutatásán, ürességén, és változni akarunk, felharsan az örömének még az angyalok között is.

Mi hangzik, ha Jézus ránk néz: az ő sírása, vagy az angyalok éneke? Jó lenne, ha ma délután elcsendesednénk, félretennénk, kikapcsolnánk mindent, és megkérdeznénk a virágvasárnap királyát: Uram, a te szemeddel nézve milyen az életem? Mi az, ami nincs a helyén? Kérlek, csinálj rendet! Pakolj ki mindent, ami nem odavaló, ajándékozz meg mindazzal, ami nélkül szűkölködöm, és mostantól kezdve komolyan aka-rom venni, hogy te király vagy, én meg a te alázatos és engedelmes szolgád. Tudom, hogy így leszek igazán emberré. Szabad és gazdag emberré.

Mielőtt ezért imádkozunk, énekeljük el a befejező versét a megkezdett éneknek. Jó lenne, ha ez most valóban kérésünk, imádságunk lenne:

 

Hogy csak a Jézus és az Ő szent Atyja
Törvénye legyen, és szent akaratja
Cselekedetink zsinórmértéke:
Áldott királyunk királyi széke
Hű szíveinkben legyen felemelve,
És hűségére életünk szentelve;
Tegyen méltóvá a Jézus vére
A boldog lelkek lakóhelyére.

(331,5 ének)

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy őszintén is lehet téged királynak nevezni, és királyként tisztelni. Köszönjük, hogy hittel és benned vetett bizalommal is mondhatjuk: hosianna, Uram, segíts! Nagy szükségünk van a segítségedre! Egyedül tőled várunk segítséget. Segíts megváltozni, segíts megszabadulni minden régi rossz beidegződésünktől. Segíts hittel leborulni előtted és imádni téged. Segíts bizalommal tőled várni bocsánatot minden bűnünkre. Segíts bűnnek látni a bűnt, megutálni a magunk életében mindent, ami neked utálatos, vágyakozni mindarra, amit kínálsz, s hittel megragadni és élni abból a gazdagságból, amit kínhaláloddal és feltámadásoddal megszereztél nekünk.

Segíts úgy élni, hogy ne kelljen sírnod rajtunk, hogy örömöd telhessék bennünk. Hogy tudjunk úgy élni, hogy látván az emberek a cselekedeteinket, dicsőítsenek téged. Hogy akár eszünk, akár iszunk, akármit cselekszünk, mindent a te dicsőségedre tudjunk tenni.

Segíts úgy ránézni minden embertársunkra, hogy a felelősség és szeretet mozdul meg bennünk, és fontos lesz nekünk a pogányok üdvössége még akkor is, ha amiatt nekünk kell lemondani valamiről. Segíts az időnket, erőnket, kényelmünket, pénzünket, bármit szívesen áldozni azért, hogy mutathassuk másoknak a hozzád vezető utat, és mi magunk is haladjunk azon előre.

Mozdíts ki minket a tespedésből, a tétlenségből. Gyógyíts ki minket abból, hogy csak elmélet legyen számunkra az, amit mondtál, Úr Jézus. Segíts követni téged!

Könyörgünk hozzád különösen azokért, akiknek nagy szükségük van most a segítségedre. Könyörgünk azokért, akik küszködnek most is az árral, és azokért, akiknek az otthonát, javait, életét fenyegeti az árvíz. És mindnyájunk kenyerét fenyegeti az, Urunk. Minden ítéletet megérdemelnénk, de kérünk, ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint. Adj most olyan időjárást és parancsolj úgy a felhőknek, s indíts minket is olyan segítségre, ami valóban segítség ott a bajban levőknek.

Könyörgünk hozzád betegeinkért. Különösen is eléd hozzuk három beteg asszonytestvérünket. Segíts komolyan venni, hogy neked az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen, és dicsőítsd meg magad az ő életükben.

Könyörgünk a gyászolókért. Különösen is együtt kiáltunk hozzád egy népes családdal, ahonnan az édesanyát hirtelen elhívtad. Kérünk, az űrt, ami a helyén támadt, te magad tölts ki, Urunk Jézus Krisztus. Fordítsd mindannyiuk szívét igazán magad felé, hogy így forduljanak szeretettel egymás felé is.

Kérünk, valóban szentek hadd legyenek az ünnepeink. Őrizz meg minket attól, hogy csak a külsőség izgasson. Segíts őszintén készülni a te asztalodhoz. Bátoríts, hogy már most ünneplőbe öltöztessük a szívünket. Olts a szívünkbe egészséges éhséget, vágyakozást a te igéd után, és add, hogy a te igédből mindig élet, gyakorlat legyen.

Könyörgünk a legátusokért. Adj nekik élő és ható igét. Add, hogy itt, a mi gyülekezetünkben is olyan ige hangozzék, ami a te szádból származik, s megcselekedje, amit akarsz.

Könyörgünk a konfirmandusainkért. Hadd legyen igaz az ajkukon a hitvallás és a fogadalom. Te beszélj velük és munkálkodj bennük.

Kérünk, segíts folytatni ezt az imádságot, és engedd, hogy az egész mai napunk a veled való beszélgetés jegyében teljék el.

Ámen.