Halálból életre

 

 

Alapige: 2Móz 2,1-10

„Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nénje pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, szolgálói meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a cselédjét, és kihozatta azt. Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánt, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. A kisfiú nénje pedig ezt mondta a fáraó leányának: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja a gyermeket? A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. Vidd magaddal ezt a gyermeket, mondta neki a fáraó leánya, és szoptasd! Megadom jutalmadat. Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. Amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki.”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, kérünk, bocsásd meg nekünk azt, hogy mi látni szeretnénk a te csodáidat! Annyi mindent akarunk kapni tőled, de sokszor sem kérni, sem hinni nem akarunk, s nem te kellesz, csupán az, amit adsz. Hadd köszönjük meg neked azt, hogy ebben a rohanó világban mindennek ellenére megállhatunk előtted.

Áldunk azért, hogy nagy szereteteddel, áldó, átszegezett kezeddel utánunk nyúlsz a sötétségbe, hogy kimentsél minket e jelenvaló, gonosz világból, és átvigyél a te csodálatos országodba.

Segíts, kérünk, hogy rálépjünk az átvezető hit folyosójára! Add a te Szentlelkedet, hogy tudjunk figyelni, és kérünk, segíts, hogy megértsük minden hívásod! Lehet, ez az utolsó lehetőség a számunkra.

Köszönjük, hogy ma is itt lehetünk a te színed előtt, és még mindig van szavad hozzánk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Az egyiptomi fáraó különösen kegyetlen parancsot adott ki a földjén élő héberek ellen. Minden fiúgyermeket a Nílusba kellett dobni születése után azonnal. Isten népe ókori történelmének ez az egyik legsötétebb és legkeserűbb időszaka volt, amikor Egyiptomban mint rabszolgát dolgoztatták és sanyargatták őket. Nagyon sok fiúgyermeket örökre elnyelt a Nílus vize, amely akkor még ráadásul hemzsegett a krokodiloktól is.

Mózes egész élete azonban azt példázza, hogy Isten szereti az embert, és noha Mózest halálra szánták, Isten mégis megmentette őt, kivonta a halál szorításából, értelmes életet és szolgálatot adott neki.

Azt is példázza az ő élete, hogy a Sátán mindig az Isten gyermekinek az életére tör. Próbálja őket tönkretenni, felhasználni a saját céljaira, s aztán megölni őket. És kiderül ebből a részből az is, hogy Isten min-dig az övéi mellett van, és megmenti őket, és az is, hogy a hit mindenre elég.

A fáraó szörnyű parancsa miatt az egyip-tomi Gósen földje, ahol a zsidók életek, a halál árnyékának földjévé változott. Nem volt kivétel, és talán nem is volt olyan csa-lád, ahol ne lett volna gyász egy-egy fiú-gyermek halála miatt.

Ézsaiás könyvében van egy rettenetes mondat, amely így hangzik: „Akik lakoznak a halál árnyékának földjén.” Szörnyű megállapítás ez, de mindnyájunkra igaz. Ki-vétel nélkül úgy születünk, hogy a halál árnyékának földjére születünk meg. Amikor a szülészeten mindenki kap egy piciny kis karperecet, azon rajta szerepel a neve, szü-letésének pontos dátuma, néha még az óra és perc is. Láthatatlanul, de ott van egy má-sik dátum is, amelyről senki nem tud, csak Isten. A halála időpontja. Az is ott van, csak senki nem látja. És ez alól nincsen kivétel.

Az ember az Éden kertjébe, az élet kert-jébe született bele. Az Isten elleni lázadásnak az lett a következménye, hogy az élet kertje a halál földjévé változott mindnyájunk számára. Méhen belül halnak meg mag-zatok betegség vagy gyilkosság miatt. Gyer-mekeket és felnőtteket kísérünk ki utolsó útjukra a temetőkbe, és a végén meghalnak az öregek is, és ez alól sincsen kivétel.

Micsoda átkot zúdított az első emberpár engedetlensége erre a földre, amely va-laha nem olyan volt, mint amilyen most. Valaha az élet földje volt, ahol tökéletesen érvényesült az Isten szeretete, ahol bűntelenül és jólétben élt az Istennel való közösségben az ember, és fel sem merült, hogy ennek egyszer vége lehet. Aztán jött az első bűn, engedetlenség, és betört a félelem, a betegség és a halál erre a földre.

A Szentírás tanítása szerint a bűn és a halál ugyanaz a fogalom. Ha van bűn, akkor mindig van halál is. Ahol van Istennel szembeni engedetlenség, ott mindig arat a halál különféle módon.

Gyermekkorunktól fogva vétkezünk, és nem is tudunk mást csinálni. Nem tudom, gondolkoztunk-e azon, hogy tulajdonképpen egyszer minden elmúlik, ami a számunkra örömet okoz: a fények, az örömök, az ünnepnapok, a szerelmek, a házasság, és egyszer maga az élet is. Egyszer minden véget ér. Egy valami a kivétel ez alól. Az az örök élet, amelyet azok kapnak, a-kik hisznek az élő, feltámadott Jézus Krisz-tusban. Akik Istentől új életet kapnak, a-zokat Isten – így mondja a Szentírás – már átvitte az Ő Fiának csodálatos országába. Egy olyan állapotba, egy olyan helyzetbe, státuszba, amelyből senki ki nem billentheti, mozdíthatja őket soha. Még ők maguk sem magukat. Helyreáll az a tökéletes szeretetközösség, amelyet az Édenben elveszítettünk.

A Szentírás, amikor a halálról beszél, a legtöbb esetben nem a testi halál kifejezést használja, hanem az örök halált. Azt, ami nem megfordítható, vagyis megfordíthatat-lan. A testi halál Jézus számára megfordítható volt. Látjuk ezt Lázár feltámasztásánál, amikor Jairus leányát feltámasztja, vagy megérinti a naini ifjú koporsóját, és a halott felül a koporsóban. Az örök halált, a kárhozatot Isten sem tudja többé megfordítani. Aki ebben a testi életben nem fogadja el a váltságot, az többé nem fordulhat meg. Amikor a kárhozatba jut, nem változtathat rajta. Tisztító tűz, ilyen nem létezik a Szentírás szerint. A halálunk után semmin nem lehet többé változtatni. Ezért a testi élet nagyon fontos. És azért is fontos, mert amíg ebben a testben élünk, csak addig tudunk Isten mellett dönteni. Addig lehet csak átkerülni a halálból az életre. Ezért olyan tragikus, amikor valaki a testi léte, létezése során nem hozza meg ezt a döntést, nem enged Isten hívásának, és nem lép át a halálmenetből az élők menetébe. Nem hozza meg ezt a döntést, és a halál után, a testi halál után többé már nem is hozhatja meg.

Isten végül is azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ez azt jelenti, hogy meg-meneküljön az ítélet alól. Ne kárhozzék el, és az igazság, Krisztus megismerésére eljusson.

Mózes halálra szánt ember volt. Ha visz-szamennénk az ő korába, akkor láthatnánk azt, hogy már akkor elhatározta az akkori hatalom, hogy neki nem lehet életben maradnia, amikor még meg sem fogant. Amikor megszületett, akkor végre kellett volna hajtani rajta a halálos ítéletet: bedobni a Nílusba. Így olvassuk a Bibliában, hogy a szülők azonban nem féltek (a Zsidókhoz írt levél ír erről) a királytól, a fáraótól. Amed-dig lehetett (ez három hónap volt) rejteget-ték Mózest, de aztán tovább nem lehetett rejtegetni. Beletették egy szurokkal kikent vesszőkosárba. Még fedele is volt, azt lecsukták, s odatették a Nílus szélére, a nádasba, ahol enyhe volt a víz sodrása, s rábízták Isten kegyelmére a szülők. Nem lehetett ez könnyű döntés. Lehet mondani azt, hogy milyen bátor szülők voltak. A Zsid 11-ben így olvassuk: „Nem féltek”, tényleg bátrak voltak. De rábízták Isten kegyel-mére ezt a gyermeket, s az ő hitük és enge-delmességük végül is Isten eszközévé vált Mózes életének megmentésében.

Mózes egész életén látható volt, hogy Istennek terve volt vele. Pont odamegy a fáraó lánya fürdeni a szolgákkal. A szolgák pont arra sétálnak, pont észreveszik azt a kosarat. Magukhoz húzzák, kinyitják, s lát-ják, hogy egy héber fiúcska. Körül volt me-télve, azonnal lehetett tudni. Meg egyáltalán, ott volt a vízben. Ismerték a fáraó parancsát. Be is dobhatták volna a folyóba. A fáraó saját lánya ellenszegül az apja kegyetlen parancsának. S ott van a nénje Mózesnek. Megkérdezi, hogy keríthet-e valakit az gyerek mellé? A fáraó lánya azt mond-ja, hogy keríts valakit. Így odahívhatja Mó-zes saját édesanyját. Ő szoptatja. Ennyi vé-letlen? Kizárt dolog. Ebben mind Isten terve volt benne. S mindazt, ami történt, Ő akarta, tudott róla, és fel is használja Mózes érdekében.

Vannak ma is ilyen „véletlenek”, hogy Isten megmentsen valakit egy bűntől, vagy megmentse az életét? Vannak! Isten ma is menteni akarja az embert, ha lehet, százféle módon is. Csak egyet mondok el.

Egy férfi, kétgyerekes apa, a munkahelyén észre vett egy újonnan odakerült, fi-atal kolléganőt. Nagyon beleakadt a szeme a miniszoknyás lábakba, és elhatározta, hogy meghívja egy csésze kávéra a kolléganőt. Egy csésze kávé csak nem bűn – gondolta. Pedig egy csésze kávé is lehet gonosz dolog, hogyha az mögött tisztátalan indulatok vannak. Meghívta tehát a kolléganőt, és az el is indult, s aztán közben egy másik férfi megszólította ezt a lányt. Elkezdtek beszélgetni, s az illető pedig megállt az utcán, és várta a kolléganőt. Később a következő mó-don mondta el a lelkészének. Nem vettem észre, hogy egy taxiállomásnál állok. Az egyik taxisofőr kinyitotta a kocsi ajtaját, és előzékenyen megszólalt. Hova vigyem? Za-varomban beültem és bemondtam a címünket. Mire hazaértem, elfelejtettem, hogy egy csokor ibolya van a kezemben. A feleségem, mikor meglátta a virágot, a nyakamba borult, és azt mondta: Milyen aranyos vagy! Milyen Isten szeretete? Nem? Az utol-só pillanatban közbelép, és megment valakit, valamitől. Egy bűntől, talán attól, hogy egy házasság tönkremenjen. Istennek ma is vannak ilyen különös eszközei. Nem csak kosár, lehet taxi is, vagy valamilyen más módon. És hányféle módon keresi meg az Isten manapság is az embereket?

Mózesnek kosarat rendelt Isten, másnak mást. A sok-sok lelkigondozói beszélgetés során még nem találkoztam két egyforma történettel. Mi nagyon leleményesek vagyunk abban, hogy hogyan kövessünk el bűnöket. Én úgy látom, hogy Isten nagy szereteténél fogva még leleményesebb, még találékonyabb, hogy hogyan próbálja megmenteni az embert a bűnöktől, a haláltól és a kárhozattól. Az Ő szeretete is megdöbbentő módon találékony, hogy megmentse az embert. Isten megmentette Mózest a ha-láltól, mert terve volt vele. Istennek mindnyájunkkal terve van. Ezért, aki még nem hisz Jézus Krisztusban, azt különösen szeretné az örök életre megmenteni, elhívni. Nem személyválogató az Isten. Minden em-bert – kivétel nélkül – megmenteni akar, és nem elpusztítani. Ő maga mondja, hogy nem akarom a bűnös halálát, hanem azt akarom, hogy éljen. Isten az élet Ura, és nem a halálé. Ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy éljen.

Mózes halálra szánt emberből, Isten em-bere lett. Az ördög és az ellenséges erők ha-lálra szánták, Isten pedig félretolta, félresöpörte mindezt, és azt mondta, hogy én pedig életre szántam, és élni is fog, és szol-gálni fog nekem. Tulajdonképpen minden ennek érdekében történt. Az, ahogy rejtegették Mózest a szülei, ahogy kedvesen, gyöngéden beletették a fiúcskát egy – gondosan gyantával és szurokkal kikent – kosárkába, ha lehet, minél tovább maradjon életben. Ahogy ott a vízben ez a kosár lebegett, ahogy megtalálták, ahogy aztán felnőhetett a fáraó udvarában. Minden iskolát megkapott, a legmagasabb képzést. Jó körülmények között, s ahogy aztán Isten embere lehetett, s ahogy bírta aztán a negyven év vándorlást a pusztában, ahogy kivezette az ő népét, ahogy eljutottak Mózes által, Isten segítségével az ígéret földjéig. Mind bele volt már kódolva – így is mondhatnám – Isten tervében. S amikor eljött az alkalmas idő, akkor Isten kibontotta egyiket a másik után, s így ismerte meg Isten tervét Mózes napról napra. Csodálatos az, hogy mennyi „véletlen” van ennek az embernek az életében. Mennyi aggódás és mennyi imádság vette körül már addig is Mózest, de mindez nem ért volna semmit sem, ha nincs ott Isten tökéletes és jó akarata, hogy megmentse ezt az életet.

Amikor Mózes felnőtt, joggal mondhat-ták azt vele kapcsolatban, hogy nagy embere volt Izráelnek. Hogyan vélekedik maga Mózes mindarról, ami vele történt? 2Móz 15-ben ezt olvassuk: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem" – vallja Mózes. Nem mondja azt, hogy milyen nagy ember lettem. Mégis csak én vagyok Izráel vezetője, az első számú. „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” Vagyis Mózes elismerte már, és felismerte – különösen abban az időszakban, amikor megölt egy egyiptomit indulatosságánál fogva, és aztán elviszi Isten a pusztába, és a szívére beszél. Abban az időszakban ment át Mózes is lelki értelemben a halálból az életre, és nyitotta ki a szívét a mindenható Isten előtt, és lett Isten emberévé.

Mózes az Istennek – minden emberi pa-rancs ellenére – engedelmeskedő emberek által maradt életben, s aztán lett szabadítójává az ő népének. Hogyan lett tehát ez ve-le? Hogyan ment végbe az, hogy megváltozott az élete? Úgy, hogy rejtett áldás-uta-kat használt fel Isten. Embereket, helyzeteket, körülményeket, s a végén megmenti Mózest.

Több bibliai példa is van erre. Gondol-junk csak a samáriai asszonyra, aki vízért ment a kúthoz, és az örök életet kapta ajándékba, mert találkozott Jézussal. Tele volt a szíve félelemmel, bizonytalansággal és megaláztatással. Az utolsó férfi, aki a szeretője lett, az már nem is vette el feleségül, csak használta őt. Hányan vannak így? Tele félelemmel, megaláztatással, félig-meddig reménységgel, hogy talán majd ő megbecsül, de hát nem így történt. Nem kellett feleségnek már. De Jézusnak kellett úgy, ahogy volt: tisztátalanul, elhasználtan, kihasználtan. Jézusnak kellett így is. Odamegy a kúthoz Jézus, találkozik ezzel az asszonnyal, megszabadítja őt, s ez az asszony megszabadul, s visszamegy és bezörget az ajtókon: Megtaláltam a Messiást, gyertek, hallgassátok ti is!

De ugyanígy járt a mindenki által gyű-lölt Zákeus is, aki fővámszedő volt, s akinek nem sok pénze maradt, miután találkozott Jézussal, pedig Jézus egy szót sem beszélt az anyagiakról. Szétosztja mindenét. Amit lehetett, jóvátett, s ott marad üres pénztárcával, de üdvösséges élettel, mert találkozott Jézussal. A samáriai asszony, Zá-keus átmentek a halálból az életre. Szívükben békesség volt, s átléptek a halál árnyékából az Isten Fiának csodálatos országába. S ott volt Lévi, a vámszedő, aki mikor Jézus azt mondta neki, hogy gyere, állj fel és kövess, gyere utánam, nem készített pénztárbizonylatokat, átadás-átvételt és leltárt, s nem érdekelte, hogy mi lesz a római pénzrendszerrel, hogy fog elszámolni. Fölállt és otthagyta az asztalt, a pénzt, a régi életét, s átlépett a halálból az életre, mert ment Jézus után, és a tanítványa lett. Nem érdekelte semmi más.

Az a közös bennük, az ő életükben, hogy Isten mindegyikük életét nagyon fon-tosnak tartotta. Külön-külön odamegy mindenkihez, ahogy külön-külön keres mindnyájunkat – kivétel nélkül. Egyforma módon szerette Mózest, Zákeust, a samáriai asszonyt, Lévit, a vámszedőt, Pál apostolt, aki Saul volt, és üldözte Jézus tanítványait. Megtalált egyszer engem is, sokakat közületek is, s keresi most azt is, aki még nem hisz Őbenne.

Testvérek, vagy a halál árnyékában é-lünk – ha ezt egyáltalán életnek lehet nevezni, inkább biológiai vegetálás – vagy az örök élet a miénk, és nincsen kivétel. Vagy a halálban vagyunk, vagy Krisztus országának vagyunk az állampolgárai.

Egy lányt elhagyott a szerelme. Ágynak esett, és hat héten át szinte rokkant állapotba került lelkileg. Betegségbe menekül a durva, kegyetlen és csaló világ és valóság elöl. Aztán egy barátnője elkezdett neki beszélni arról, aki ennél nagyobb bajban is tu-dott már embereken segíteni, s akinek min-dent elmondhat bárki, és aki ki tud hozni mindenkit – kivétel nélkül – nagy mélységekből is. Adja át Jézusnak az életét, gondolatait, a szívét, az egykori szerelmét, s majd meglátja mi történik. S ez a lány meg-tette és meggyógyult. Felkelt a betegágyból, és nem ment rá az élete, amire egyébként sokaknak rá szokott menni, s nem végezte méreggel a gyomrában, vagy valami-lyen más módon, vagy egy életre megrokkanva, hanem elkezdett Jézusnak szolgálni, és az élete pozitívumokkal és örömmel telt meg. Átment a halál árnyékának völgyéből az Isten világosságába, s kivirult az élete, s lett Istennek szolgáló élet.

Mózes Isten eszköze lett, mert engedel-meskedett Istennek, mert elhitte azt, hogy Istennek minden lehetséges. Még az ő gyil-kos életét is át tudta Isten formálni, s lett Isten átadott életű szolgája. S a végén azt mondták róla, s ezt mondja róla a Biblia: „Nem volt Mózesnél szelídebb ember Izrá-elben.” Így indul, hogy megöl egy egyiptomit, nem volt nála szelídebb ember Izrá-elben. Ő tudja, hogy ereje és éneke az Úr. A gyilkosból a legszelídebb ember. A gyilkos Pálból Krisztus követe, apostola. Mi soha nem tudunk így megváltozni, mert a halál árnyékának völgyében és földjén élve az ember képtelen változni, mert a bűn és halál törvénye alatt él, s ez a törvény végez vele. Csak úgy lehetséges változni, hogy engedjük, hogy Jézus kiszabadítson bennünket e nyomorúságos világból, és a bűnbánat, bűnvallás és bűnbocsánat által átvigyen az Ő országába.

„A nép – írja Ézsaiás –, amely sötétség-ben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földjén, fény ragyog fel felettük." Az Isten nélküli élet sötét élet. Akkor is, ha nagy a fény, ha reflektorok tűzében él, meg száz meg százötven wattos erősítők zajában, meg jó márkájú autókkal, meg szépen berendezett lakásban, de Isten nélkül az a halál árnyékának földje. Legfel-jebb luxus vagy kevésbé luxus módon berendezve. Jól tápláltan és jól öltözködve.

A halottakat is – a legtöbbet – szépen felöltöztetik ám: a legszebb ruhába, az ünneplőbe – különösen régen volt így. Némely országokban még ki is festik, hogy jól nézzen ki. De az akkor is csak halott marad. Isten azt akarja, hogy életünk legyen, és bővölködjünk. A nép, amely sötétségben jár (más fordítás így mondja: lakik, él. Szörnyű nem: a halál földjén lakni? Állandó lakóhelye: a halál földje.) lát nagy világosságot, fény ragyog fel fölöttük.

Amikor Jézus eljött, megszületett, akkor a betlehemi éjszakában fény ragyogott fel, s hangzott a jó hír: megszületett a Megváltó, a Messiás, Dávid városában. A sötétségben fény ragyogott föl az emberek üdvösségére. És fény ragyogott fel akkor is, amikor ott a keresztfán, a másikon, Jézus mellett az egyik lator ezt mondta: „Mi méltán aratjuk gonosz cselekedeteink gyümölcsét, de ez – és Jézusra mutatott – sem-mi rosszat nem tett. Emlékezzél meg rólam Jézus, amikor eljössz, a te királyságodba." És Jézus megemlékezett, és azt mondta ennek a latornak, aki kimondta, hogy én mél-tán. Te valaha kimondtad ezt, hogy Isten, én méltán kapom az ítéletet, méltán érdemelném, hogy ne könyörülj rajtam, amit eddigi életem során elkövettem az is elég a kárhozatra, és a halálra, én méltán… Ez a lator kimondta. Jézus, az én életem lator élet volt, úgy is végzem, de kérlek, emlékezzél meg rólam! Ez azt jelenti, hogy bocsásd meg! És Jézus azt mondta neki, hogy még ma velem leszel a csodálatos országban, a Paradicsomban. Jézus elfogadta a bocsánatkérést, és átvitte a latort a halálból az életre még ott, akkor, azon a napon.

Mózes Isten kegyelméből maradt életben. Isten Mózesért mindent megtett.

Testvérek, ott a lator mellett, aki kimondta – pedig a társa gyalázta Jézust –, hogy én méltán, ott Jézus méltatlanul és gyalázatos módon, igazságtalanul és jogtalanul – de mindnyájunkért, kivétel nélkül – elhordozta a bűn büntetését, a halált és a kárhozatot. Mi mindnyájan beleszületünk a halál országába, a halál árnyékának földjére. Jézus azért halt meg, hogy kimenekítsen minket e világból, amely egyre gyorsuló ütemben tart a pusztulás felé.

Nem régen olvastunk a Bibliában egy történetet, amely Jézus egy csodájáról szól. Két menet találkozik. Nainból jön egy halottas menet, s a koporsóban, amely keleti szokás szerint nyitva volt, ott fekszik egy fiatalember. Mennek kifelé a temetőbe. Test-vérek, ez a fiatalember nem oda ment, aho-va akart. A temetőbe biztos nem akart men-ni. Fekszik a koporsóban, mert fiatalon meg-halt. S ezzel a halálmenettel szemben jön az élők menete, amelyet Jézus vezet. S ami annyira jellemző Jézusra, félretesz mindenfaj-ta ide vonatkozó törvényt, tiltást, ami a rab-bik számára elő volt írva ilyen esetre, oda-megy, s így olvassuk, hogy megérinti a ko-porsót. Ezzel vállalta, hogy tisztátalanná vált. Megérinti a koporsót, és az az ifjú feltámad. A halál menete találkozik az élet menetével.

Jézus hív és vár minket. Itt van ebben a templomban az élet fejedelme. Aki nem hisz Jézusban, az a halálmenetben van. Itt, most meg lehet fordulni, mert Jézus megérintett minket.

Testvérek, nem iszonyodik a mi hullafoltjainktól, a mi bűneinktől, a mi szennyes életünktől. Egészen közel jön hozzánk, meg-érint, és azt mondja: „Kelj fel!” Én adok ne-ked bocsánatot. Méltán kapnád az ítéletet, de én azt már elhordoztam helyetted a golgo-tai kereszten. Át lehet lépni a halálmenet-ből az élők menetébe. Jézus vissza akar ad-ni az életnek. Méghozzá olyan életnek, ame-lyik nem múlik el, amely örök. Mondjátok, mi örök ezen a földön? Egyszer minden el-múlik: örömök, bánatok, vigasságok. Itt kell hagyni a szép ruhákat, a lakást, az autót, a szeretteinket, s elindulunk a minden élők útján, de hol a vége? Halálmenet, amelyben mész vagy az élők menetébe tartozol?

Végül is a Szentírás erről szól az elejétől kezdve a végéig. Vajon igaznak tartod-e ezt, vagy nem? Feltámadt Lévi, a vám-szedő, új életre támadt Saul, és Pál lett, a naini ifjú, Mózesnek is új élete lett. Vajon neked van-e új életed Istentől? A halál árnyékának földjén élsz, vagy az Isten országának állampolgára vagy?

Olyan kedvesen gondoskodott Isten arról, hogy az ének, amit a kórus énekelt, meg az igehirdetés szép csendben összekapcsolódott. Nem halok meg, hanem élek. Ezt csak az mondhatja ki, akinek Jézus a jó pásztora. Az Úr az én pásztorom – mondja a zsoltáros –, nem szűkölködöm. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert te velem vagy. És végül, befogad ez a Jézus – aki meghalt helyettünk – az örök hazába, az Ő országába. Nagyon nagyon fontos kérdés, végül is az egyetlen kérdés, ami érdekes ezen a földön: halál vagy élet?

Mózes megmaradt, élt és dicsőítette Is-tent, és amíg meg nem halt testileg, szolgált neki. Isten velünk is ezt akarja. Halálra ítéltekből legyünk olyanokká az Ő segítségével, akik élnek, akik járnak az úton, mert Jézus az út, az igazság és az élet. Ha valaki hisz őbenne, ha meghal is, él az.

Fogadd el Jézus meghívását az örök élet-re, mert csak Ő tudja, hogy nem ez-e az u-tolsó alkalom a számunkra!

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Jézus, hogy te, a tiszta, bűntelen és szent vállaltál minket a szennyeseket, a bűnösöket, hogy kiszabadíts minket a bűn és halál fogságából. Áldunk azért, mert te soha nem gondolkodsz azon, hogy megérte-e meghalni értünk, hanem azt akarod, hogy kikerülve a halálmenetből éljünk hit által.

Kérünk, ajándékozz meg minket igazi, üdvözítő hittel, és segíts, hogy tudjuk elfogadni azt! Nekünk még ez is olyan nehezen megy. Olyan nehezen szánjuk rá magunkat arra, hogy arcunkat, szívünket, lelkünket feléd fordítsuk, szembenézzünk a bűneinkkel, elfogadjuk a te irgalmadat, és éljünk az örökké tartó életben.

Köszönjük, Urunk, hogy ma este is hívtál. Köszönjük, hogy te az élet fejedelme nem undorodsz tőlünk, halálra ítéltektől, hanem átviszel minket, ha elfogadjuk, kérjük és akarjuk a te csodálatos, örökké tartó országodba. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.