Káléb hűsége

 

 

 

Alapige: Józsué 14,6-15

„Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az Úr Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. Negyven esztendős voltam, amikor elküldött engem Mózes, az Úr szolgája Kádés-Barneából, hogy kémkedjem ebben az országban. Én olyan hírt hoztam neki, amilyen a szívemből jött. Társaim azonban, akik velem együtt jöttek, megrémítették a nép szívét. De én teljes mértékben követtem Istenemet, az Urat. Azon a napon így esküdött meg Mózes: Bizony, a te örökséged lesz és a te fiaidé mind-örökké az a föld, amelyre lábad lépett, mivel teljes mértékben követted az én Istenemet, az Urat. Mostanáig életben tartott engem az Úr, ahogyan megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztában járt Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen akkor volt az erőm, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amit meg-ígért az Úr azon a napon, hiszen te is hallottad akkor, hogy anákok vannak ott és megerősített nagy városok. Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr! Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának. Ezért lett Hebrón a kenizzi Kálébnak, Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert teljes mértékben követte az Urat, Izráel Istenét. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. Arba volt a legnagyobb ember az anákok között. Azután béke lett az országban, nem volt háború."

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, dicsőítünk azért, hogy olyan sokszor átéltük már, hogy hűségesen oltalmazott és oltalmaz a te kezed, és azt valóban nem veszed le rólunk.

Köszönjük, hogy olyan sokszor átélhettük, hogy a te irgalmasságod egészen közel van hozzánk, és erős karoddal tartasz minket a mélység színe fölött. Azt is meg kell vallanunk, Urunk, hogy egyáltalán nem voltunk és ne vagyunk méltók erre.

Köszönjük, hogy nem a bűneink szerint bánsz velünk, hanem újra és újra a te irgalmasságoddal találkozhatunk a napok során.

Kérünk most, Jézus Krisztus, hogy ezzel az irgalmassággal vedd körül azt az asszonytestvérünket, aki súlyos beteg, s külön könyörgünk egy férfi testvérünkért, aki súlyos műtét előtt áll! Cselekedj velük irgalmasságot, Urunk, hiszen te az élők Istene vagy, és nem a halottaké! Köszönjük, hogy bízhatunk benned, nálad és neked a lehetetlen is lehetséges, és a hihetetlen is egészen valóságos lehet.

Köszönjük, Urunk, hogyha téged megdicsőít, ebben a két életben is közbelépsz, és újra és újra láthatjuk az ő életükben is a te dicsőségedet. S kérünk, Urunk, hogy könyörülj meg rajtunk is, s vegyél körül minket a te irgalmasságoddal, s közöld velünk a te szavadat, igédet, hadd tudjuk azt befogadni, s azzal meggazdagodva elmenni majd innen.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Nyolcvanöt esztendő nagyon sok idő. Különösen az Ókorban, amikor az emberek nem éltek olyan hosszú ideig, mint manapság. És ebből a nyolcvanöt esztendőből Ká-léb életében a legtöbb vándorlással, imádsággal és várakozással telt el. Ő volt az egyi-ke annak a tizenkét férfinek, akiket Isten kiküldött, hogy kikémleljék Kánaán földjét, és aztán jelentést tegyenek Mózesnek. Úgy van-e, ahogy Isten mondta, vagy pedig nem?

Káléb és Józsué, ők ketten mertek szem-beszállni a másik tíz kémmel, akik azt mond-ták, hogy hatalmas emberek, Anák fiai, óri-ások élnek azon a földön. Ne menjünk be oda, mert elpusztulunk, és végünk lesz, és nem tudjuk bevenni azt a földet. Káléb és Jó-zsué, ők ketten voltak azok, akik azt mond-ták: de Isten megígérte azt, hogyha bemegyünk oda, bevisz minket, és győzelmet ara-tunk. Ők ketten igaznak tartották Isten ígéretét, hogy megkapják örökségül Kánaán földjét.

Káléb itt Józsué előtt, Júda törzsét is képviselte. A júdaiak ott állnak mögötte. Ká-léb szívében töretlen volt a bizalom Isten iránt a legnehezebb helyzetben is. Tudta, hit-te, és itt is megvallja azt, hogy Isten minden körülmények között megtartja ígéreteit.

Aztán Izráel elérkezett az ígéret földjére, és eljött a földosztás ideje. Beléptek arra a területre, amelyet Isten ígért nekik, és most Isten segítségével ki-ki megkapja azt a területe, ahol majd élni fog.

Józsué Isten utasítása, parancsa szerint felosztja a területet a tizenkét törzs között. A választott nép számára véget ért a hontalanság és a vándorlás ideje, és szemükkel látják Isten ígéretének beteljesedését. Vagyis, valósággá vált az ígéret. Megkapták hitük és várakozásuk jutalmát, beléptek Ká-naán földjére.

Ahogyan a Szentírásban olvassuk, hogy Isten szavából, ígéretéből egyetlen egy sem esett a földre, ez azt jelenti, hogy mindaz, amit Isten mondott, beteljesedett.

Nem könnyű dolog a várakozás. Van, aki megérte a nyolcvanötödik születésnapját, és akkor válik valósággá, de akkor is csak harcok árán, mert azt mondja, hogy majd bemegyek, és elfoglalom. Nyolcvanöt esztendő, meglátja Isten ígéretének a valóságát, és még akkor is harcolnia kell, hogy birtokba vehesse azt, amit Isten neki ígért.

De sokan nem tudnak a hívők között sem várni arra, hogy Isten beteljesítse az ígéreteit. Nóé tudott várni. Ő csak egy a Biblia példái, mintái közül. Először negyven napon át esett az eső. Azt sem lehetett könnyű kivárni, hogy vége legyen. Aztán még százötven nap várakozás jött, aztán megint negyven nap, majd kiengedi a galambot a bárkából, kétszer hét nap. Ha összeadjuk, majdnem egy esztendő. Várni arra, hogy kijöhessen a bárkából, ahol volt. Nem lehetett valami kellemes ott bent tartózkodni. Sok állat összezsúfolva. Ha a ter-mészettudományi múzeumba elmegy valaki, ott kicsiben felépítették Nóé bárkáját, most is megtekinthető. Egy kicsit az ember átélheti, hogy milyen lehetett az a bezártság ott az állatok között. A meleg, a fülledtség, az összezártság majdnem egy éven keresztül. Várni az Isten ígéretének a beteljesülésére. Kilátástalannak tűnő helyzetben, közben hallani a haldokló emberek sikoltását, ahogy megfulladtak az özönvízben. Nem volt könnyű Nóé helyzete.

Vajon mi tudunk-e várni? Te akarsz-e várni az Isten szabadítására, az ígéretek be-teljesedésére, vagy pedig nem?

Saul király nem tudott várni. Bemutatta az áldozatot Sámuel helyett, és elveszítette a királyságot. Aki nem tud várni, az nem marad király. Aki nem tud várni, az nem fogja meglátni, hogy Isten ígérete beteljesedik.

Vajon most úgy vagyunk-e itt, hogy tudunk és akarunk várni arra, ami az Isten ígérete a számunkra, vagy pedig nem? Amíg Isten azt nem mondja, hogy elég. Leteltek a várakozás napjai. Káléb életében ez a nyolcvanötödik esztendőnél jött el. Azt mond-ja: „…éppen ma vagyok nyolcvanöt eszten-dős.” Nem kis kor, és beteljesedik Isten ígérete. Leteltek a várakozás napjai, de meny-nyi mindent elvégzett Isten ezalatt?

Testvérek, ha Isten minket várakoztat, ezt pontosan ezért teszi. Kimondhatatlan ál-dások forrása az, amikor mi Isten munkamezejévé válhatunk, miközben várakoztat minket.

Jeremiás 33,3-ban ezt olvassuk: „Kiálts hozzám, és én megfelelek. Hatalmas és felfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, a-melyekről nem tudhatsz.” Miközben várakoztat az Isten, aközben kiálthatunk hozzá, és azt mondja, hogy felfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz. Micsoda áldás van a várakoztatás mögött és alatt. Kiálthatunk az Istenhez, és Ő kijelentést ad, és felfoghatatlan dolgokat mond nekünk, s beszél felfoghatatlan dolgokról.

A nekünk sokszor kényszerűnek tűnő vá-rakoztatás és várakozás alatt Isten mélyre szánthat a szívünkben, és belevetheti az ige magvait. Adhat bizonyosságot, még mélyebb hitet és meggyőződést. S miközben mélyen felszántja, sokszor talán pont fájdalommal a szívünket, aközben mérhetetlen áldások forrása lesz a várakoztatás. Lásd Lázár fel-támasztásának történetét a Bibliában. Márta és Mária hihetetlen mélységeket járt meg. Jézus mélyre szántott a szívükben: meghalt a testvérük. De, amikor meglátták az Isten dicsőségét, hihetetlen áldássá lett az életükre nézve a várakoztatás.

Ézsaiás 30,18-ban azt olvassuk: „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, s a-zért felséges, hogy megkegyelmezzen nek-tek, mert az ítélet Istene, az Úr. Boldogok mindazok, akik őt szolgálják."

Miért várakoztat az Isten? Hogy könyörüljön rajtunk. Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtunk. Mert az Ő irgalmára és könyörületességére van a legnagyobb szükség. Azért várt, hogy könyörüljön, hogy ne ítéletet kelljen tartania, hanem, hogy irgal-mat gyakorolhasson.

Nem neki van szüksége a várakozásra. Ő már cselekedne, és amikor eljön az idő, akkor cselekedni is fog. Azért vár, hogy for-málhassa a szívünket, hogy kész legyen a szívünk arra, hogy el tudjuk fogadni, amit elkészített nekünk.

Józsuénak nyolcvanöt évbe telt, még elkészült a szíve. Figyeljük csak meg, ahogy felolvastam: Akkor jelentkezik Isten ajándékáért. Uram, megígérted nekem, hogy nekem adod. Most itt vagyok, megértettem, hogy letelt az idő. Micsoda világos látás. Beteljesedik az ígéret. Elérkezett Istennél az idő, és akkor Isten meghallgatja a könyörgést. Karácsonykor elérkezett az idő, elküld-te Jézust, az Ő egyszülött Fiát. Betelt a várakozás ideje, letelt, s eljött a Messiás. Ami-kor a mutatók fedik egymást Isten óráján, eljön a meghallgatás ideje.

Az ígéret földjének felosztása nem csu-pán Józsué ügye volt. Ez egy közösségi cse-lekmény volt, és mindenki részt vett ebben. Csakúgy, mint a fegyveres háborúban. Ezért olyan furcsa és meglepő talán, hogy Káléb egy saját, egyéni kéréssel áll oda Józsué elé. Ott állnak azonban mögötte Júda törzsének a tagjai, s mintegy kérik arra Józsuét, hogy hallgasd meg, amit Káléb mond, mi is egyet értünk vele, amit kér, ha lehet teljesítsd. Ha ebből senkinek, semmilyen kára nem szár-mazik, ha egyetértesz vele, akkor hadd kap-ja meg azt, amit kér tőled!

Káléb kérése két szempontból nézve is tanulságos. Az egyik, ami kiderül ebből, hogy Istennél az egyén is nagyon fontos. Ő nagyon szereti a gyülekezetet, a közösség egészét, de Isten nem egy tömeget lát, nem egy masszát, hanem Ő az egyéneket is látja a gyülekezet közösségén belül. Az egyén, a hívő ember egyenként nagyon fontos Isten számára a gyülekezet közösségében. A hívők közössége nem teszi feleslegessé az Is-ten előtt az egyén imádságát, kérését, hogy egyénileg odaálljon Isten színe elé, és elmondja azt, ami a szívében van.

Isten nem feledkezik el az Ő népének egyes tagjairól. Ő nem csak a pasaréti gyü-lekezetet látja, vagy a református gyülekezetet, vagy az Isten népét, mintegy tömeget, közösséget, hanem benne egyenként minket is. Ebben van egy csodálatos ígéret, és van egy leheletnyi ítélet is, hogy nem lehet elbújni a közösségben. Kiderül, hogy Isten elől nem lehet a közösségben elrejtőzni, megbújni, dekkolni – ahogy szokták mondani –, megbúvok itt a hívek közösségében, majd csak el leszünk valahogy. Szó sincs róla.

Valaki üzent egy színésznek, hogy úgy szeretne elmenni a színházba, hogy valamilyen mellékajtón vagy titkos ajtón hadd menjen be, hogy a gyülekezet tagjai előtt ne derüljön ki, hogy ő azt a színdarabot megnézi. A színész a következő választ küld-te: „Nincs a színháznak olyan ajtaja, amelyen bejöhetne úgy, hogy azt az Isten ne látná." Nincs a világon olyan ajtó, amelyen bemehetnénk vagy kimehetnénk, s nincs olyan hely, ahol járkálhatnánk, ahova elmehetnénk, hogy azt az Isten ne látná. Akkor is igaz ez, ha mi ezt nem hisszük el, nem gondolunk bele, nem törődünk vele. Isten pontosan látja a mi útjainkat, szívünk állapotát, s minden gondolatát. Isten népe minden egyes tagjának tehát a közösségben, a gyülekezetben is megmarad az egyé-ni felelőssége és feladata.

Káléb a Mózestől, vagyis az Istentől ka-pott feladatra emlékezik és emlékezteti Jó-zsuét is. Emlékezzél, amikor ott álltunk Mó-zes színe előtt, az Úr előtt, és kiküldött min-ket, engem Mózes, az Úr szolgája Kádes-Bárneából, hogy kémkedjem ebben az országban, és én olyan hírt hoztam, amely szívemből jött. Az én társaim nem, te és én, Józsué, mi ketten, s ez nem dicsekvés, hanem a puszta tényekre való emlékezés. Ő szívből és hűségesen végrehajtotta a feladatot. A kémkedést mind a tizenkét kém teljesítette. A másik tíz is. Józsué és Káléb azonban másképpen. A szívükben ott volt az Isten iránti szeretet és felelősség. Egy ponton nem váltak azonossá a másik tíz férfivel. Ők a félelmet ültették el tízen a nép szívében, Józsué meg Káléb az igazságot mondták, a valóságról tudósítottak. Nem tagadták, hogy sok fegyveres van Kánaán földjén. Hatalmasak az óriások. Ez azt jelenti, hogy magas, nagy termetű emberek az anákok, na, de Isten azt mondta, hogy nekünk adja. Ők rémisztgették tízen, Jó-zsué és Káléb hitték, hogy az Isten igazat mond. Ilyen szempontból mindegy, hogy kik laknak az elfoglalandó területen. Egy a lényeg, mit mond az Isten. Ez a fontos. Ká-léb szívében ez volt. Feltétlen hűség és hit Istenben és Isten iránt. Isten beteljesíti az ígéretet még, ha óriások is laknak azon a területen. Majd eltűnnek. És eltűntek, és az övék lett Kánaán földje. Pontosan úgy, a-hogy Isten megígérte. Káléb a hit szemével látta azt, amit egyébként a saját szemével nem látott. A hit szemével látta, hogy az a föld üres lesz, és az övék lesz, mert Isten megmondta. A szemeivel pedig azt látta, hogy ott van az ellenséges terület, tele erős fegyveresekkel. Sokkal jobban felszereltek katonailag, mint ők. Óriás termetű, hatalmas harcosok. Híre volt az anákoknak. Nagyon jól értettek a fegyverforgatáshoz. De Isten azt mondta, hogy nekünk adja. S a nép hitt a hamis tudósításnak, és nem hitt az igaz beszédnek.

Testvérek, a hit mindig ilyen. Látja a láthatatlant, és hiszi a hihetetlent. Mi így hiszünk és így látunk? A hit szemével, vagy pedig a hihetetlen hihetetlen marad, és a láthatatlannál nem gondoljuk végig azt, hogy Isten láthatóvá teszi, és a lehetetlent lehetségessé. Ez tipikusan Isten műfaja. Az Ő specialitása, hogy ami hihetetlen, az valósággá, láthatóvá válik, és a láthatatlant meg-jeleníti. A semmiből teremtett. Azt mondta, hogy legyen, és lett. Ez specifikusan is-teni tulajdonság. Csinálja valaki utána. Má-gusok esetleg valami hasonlót tudnak ideig óráig produkálni. Sokszor csak pszichésen megtévesztik az embereket. Mutatnak valamit, ami valójában nincs. De, amikor Isten kimondja azt, hogy legyen, akkor utána azt olvassuk a Bibliában: És lett. Isten szavára lett, ami addig nem volt.

Káléb szívében emellett az is ott volt, hogy ne rémítse meg azokat, akik hallgatják az ő jelentését. Valóban sok az ellenség, nem üres a terület, de Isten mondott valamit, és azt vegyük komolyan. Nektek adom azt a földet.

És erre a Káléb szívéből jövő, hitre jön Isten válasza. Így olvassuk a 9. versben: „Bizony, a te örökséged lesz, és a te fiaidé mindörökké az a föld, amelyre lábad lépett.” Eltűntek az ellenséges katonák a területről, s ha egy kicsit mélyebben belegondolunk, akkor ez azt is jelentette Káléb számára, hogy mi bemegyünk oda, ők pedig el fognak pusztulni. Milyen félelmetes mondat lehetett ez. Neked adom, de hát ez csak úgy lehetséges, hogy őket onnan kiirtja Isten. És ez megtörtént. Ők belepusztultak Isten ítéletébe, Káléb és Józsué, csak ők ketten, pedig bementek a helyükre, mert Isten megígérte, és megtartotta, amit ígért.

A harmadik, ami kiderül, hogy Káléb annyira egy volt a közösséggel, a gyülekezettel, hogy miközben ott van a szívében Isten ígéretének a valósága, aközben végig kell mindent csinálnia a néppel: a pusztai vándorlást, a nyomorúságot, a szenvedést, a nélkülözést, pedig ő hitt az Istennek Józsuéval együtt. Ő elhitte, hogy Isten igazat mond, és mégis mindenen végig kellett mennie. Ugyanazok a nyomorúságok érték utol őt is, mint a többieket. Isten nem vette ki a népe közül Kálébet és Józsuét. Káléb végigszenvedte az éhezést, a szomjazást, a nap hevét, a sivatagi vándorlást, a nélkülözést, a fizikai erőfeszítést, a csüggedést, talán. Mit mond Jézus? Atyám, nem akarom, hogy vedd ki őket a világból, hanem őrizd meg őket a gonosztól. Végül is ők ketten azok, akik a végén meglátták az ígéret beteljesedését. Számosan elhulltak, akik nem hittek. Aki a tíz kémnek hitt, egy sem látta meg. Ők mindent végigcsináltak. A közösséget vállalták a többiekkel, és ők meglátták az ígéret beteljesedését.

Az ígéret csak rájuk volt igaz. Káléb mégsem panaszkodik a negyven év alatt, hanem hálás mindazért, amit a pusztai ván-dorlás során Istentől kap. S nézzük meg, milyen csodálatos az Isten szeretete. A nyolcvanötödik születésnapján ajándékba kapja azt a területet, amit Isten megígért. Milyen fantasztikus születésnapi ajándék. Beteljesedik az ígéret.

Mit olvasunk itt? 4Mózes 13. fejezet. „Negyven nap múlva visszatértek a föld kikémleléséből. Visszamentek, és megérkez-tek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Ká-désba. Kémekről van szó. Beszámoltak nekik, meg az egész közösségnek, s megmutatták nekik a föld gyümölcsét is. Elbeszélésükben ezt mondták: „Elmentünk arra a földre, ahova küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse! De erős nép lakik azon a földön, a városok erődítményei igen nagyok, és még Anák ivadékait is láttuk ott. A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, jebúsziak és emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig kánaániak laknak. Bár Káléb csitította a Mózessel szembeforduló népet, és ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele, de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk. És rossz hírét terjesztették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, olyan föld, amely megemészti lakosait. A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberekből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait. Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák, és ők úgy is néztek ránk.”

Azok földjét kapta meg Káléb, akikkel a többi kém Izráel fiait ijesztgette. Mit olvasunk itt? „Nekem adta az Úr – mondja Józsuénak Káléb – Anák földjét. Figyeljük Isten bölcsességét, mondhatnám így is, humorát. Azt adja Kálébnak, amivel a többiek ijesztgették. Még Anák fiait, óriásokat is láttunk. S Káléb, aki hisz, azt a területet kapja meg. Micsoda döbbenetes következetessége ez Istennek.

Én még emlékszem arra, hogy az egyik közeli kórházban nem engedték meg azt, hogy istentiszteletet tartsunk. Volt ott egy MSzMP iroda, aztán 90-ben azt az irodát kaptuk meg istentisztelet céljaira. Bölcsesség, következetesség és Isten humora. Pont azt az irodát. Még véletlenül sem másikat. És nyugodtan beszélgethettünk lelkigondo-zói beszélgetések során az Isten dolgairól. Testvérek, még két évig ott volt a tábla helye. Én még a táblára is emlékszem. Isten azt mondta: Akkor ők most el, ti meg be. Pontosan úgy, ahogy itt olvastuk. Isten következetes, és ígéreteit megtartja.

Káléb negyvenöt évvel azelőtt kapta az ígéretet, és az ígéret beteljesedett. Ha végignézzük a pátriárkák életét, Ábrahám éle-tét, Nóéét, Mózesét, a többiekét, akkor pát-riárkákhoz méltó kísértéseik voltak, és pátriárkákhoz méltó, az ő hitüknek megfelelő próbákon mentek át. De az ígéreteik is o-lyanok voltak. Nóénak, amit megígért Isten, Ábrahámnak, amit megígért, Mózesnek és a többieknek. Nagy próba, nagy kísértés, nagy ígéret, és hatalmas módon a beteljesedés.

Add nekem a hegyvidéki területet – mondja Káléb Józsué előtt, mert most is olyan az én erőm, mint volt akkor, amikor együtt kémleltük ki az anákok földjét. Talán velem lesz az Úr – mondja Káléb, és ki-űzöm őket, ahogy megígérte az Úr. Harcba indulok, és visszatérek. Velem lesz az Úr.

Testvérek, aki egy döntés előtt ki tudja ezt mondani ilyen abszolút nyugodtan, hogy velem lesz az Úr, mert ez a döntés tőle van, azt egyszerűen nem lehet legyőzni, az legyőzhetetlen. Velem lesz az Úr. Kész, nincs tovább vita. Teljesen mindegy, hogy ki lakik ott, mit csinál, mit mond, milyen tábla van, velem lesz az Úr. Harcba indulok, és visszatérek győztesen.

Aki ezt így ki tudja mondani egy döntés előtt, az elpusztíthatatlan, azt nem lehet legyőzni, az már győzött. Van itt egy szó, hogy talán velem lesz az Úr. Ez nem Káléb bizonytalanságára utal, hogy nem lehet tud-ni, hanem az ő szerénységére. Ő tudta, hogy vele lesz az Úr, hiszen megmondja, hogy elindulok, és visszatérek.

Azt olvassuk itt tovább, hogy Józsué pedig megáldotta Kálébet, és örökségül ad-ta Hebrónt Kálébnak. Miért? Miért kapta meg Káléb? Mert azt olvassuk, hogy teljes mértékben követte az Urat, Izráel Istenét. Háromszor is benne van ebben a rövid rész-ben. Teljes szívből, teljes mértékben, egész szívével követte az Urat, Izráel Istenét. S később ezt olvassuk: „Hebrón pedig Káléb öröksége mind a mai napig.” Isten ilyen komolyan veszi az ígéreteit, s ilyen komolyan beteljesíti azokat.

Mi a kulcsa az imádság meghallgatásának? Mert mondhatjuk nyugodtan ezt, hogy itt semmi más nem történt. Káléb emlékeztette Istent arra, amit Isten ígért. Elé tár-ja a kérését. Ma ez így történik. Ott, akkor Józsué által beszélgetés során, de végül is Isten elé jutott a kérés. Ma ezt úgy hívjuk, hogy imádság. Káléb teljesíti a feladatát. Hisz az Istennek. Teljes szívéből, teljes mér-tékben követte az Urat, Izráel Istenét. Ezért teljesedett be az ígéret, mert a szívében ott volt az engedelmesség, s mert Isten megtartja az ígéreteit, s mert Káléb megtanult várni. Negyvenöt év hosszú idő. S nyolcvanöt év, mire megkapta, még hosszabb, de megtanult várni. S miközben megtanult várni, az lett az eredménye, hogy tudott várni. Az lett a várakozás áldása, hogy tudott várni Istenre.

A mi fogalmaink szerint is öreg ember volt tehát, amikor megkapta a földet. S valaki föltehetné ezt a kérdést, hogy aztán mire ment vele? Nyolcvanöt éves, kapott egy darab földet. Mire ment vele? Mit tud egy nyolcvanöt éves ember egy darab hegy-vidéki földdel kezdeni. Mire ment vele? Le-het, hogy semmire sem. De nem is ez a kér-dés. Kálébnak biztos, hogy nem ez volt a kérdés: mire megy a földdel? S nem is ez volt a fontos, hanem az volt számára a fon-tos, hogy közösségben volt az Istennel. Beszélhetett az Istenhez, beszélgetett vele. Is-ten is beszélgetett vele, Kálébbal. Folyama-tosan közösségben voltak, és amit kért, azt Isten meghallgatta. Nem az volt számára a legfontosabb, hogy mit kap az Istentől, hanem az, hogy magát Istent kapta ajándékba.

Ugye mennyire kifordult a mi gondolkodásunk? Már a gyerekeknél megfigyelhetjük. Valaki megérkezik egy családba, be-nyit az ajtón, és az első kérdés: mit hoztál? Nem az, hogy ki vagy? Mit hoztál? Mennyire így van! Mit adsz, Uram! Sokszor nem az a kérdés, hogy mit akarsz, hogy cselekedjem.

Azt olvassuk Kálébról, hogy teljes mér-tékben követte Istent, pedig Káléb is csak ember volt. Neki is voltak bűnei és hibái. Én csak egy valakiről tudok, aki teljes szívében engedelmes volt a mindenható Istennek, ez pedig Jézus Krisztus. Ő valóban tö-kéletesen cselekedte az Atya akaratát. Őt azért adta oda a mindenható Isten, hogy végre megértsük, hogy az Isten nem az ellenségünk, hanem a barátunk.

Mit olvastunk az igéből: „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön.” Ott a golgotai kereszten kitárt karjával várt az Isten, és Jézus vár azóta is. Azért vár, hogy könyörül-jön. Még nem ítéletet tart, hanem hogy kö-nyörüljön rajtunk, mindnyájunkon. Akár húszévesek vagyunk, akár negyven vagy ötven felé tartunk, akár nyolcvanöt évesek vagyunk már Azért vár az Úr, hogy könyörüljön. Mint ahogy könyörült Ábrahámon, könyörült Mózesen, Nóén és a többieken. Csak egy valakin nem könyörült. Jézuson, az Ő egyszülött Fián. Testvérek, a-zért nem könyörült Jézuson, hogy rajtunk könyörülhessen.

 


 

Imádkozzunk!

Áldunk és dicsőítünk, mindenható Istenünk, hogy Jézust otthagytad a keresztfán, és Ő még a gúnyolódásra, a mi gúnyolódásunkra sem szállt le a keresztről, hanem elvégezte a küldetését, kilehelte a lelkét, s feláldozta az Ő engedelmes, tiszta és szent életét, s kitárt karjával vár minket azóta is.

Köszönjük, hogy azért vársz ránk, Urunk, hogy könyörülhess rajtunk. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne várakoztassunk tovább, hanem fogadjuk el a kegyelmet, először vagy újra, fogadjuk el a bocsánatot a bűneinkre, és újat kezdhessünk veled!

Áldunk és dicsőítünk, Urunk, hogy miközben várakoztatsz minket, aközben mérhetetlen áldásokat adsz nekünk ajándékba. Kérünk, segíts, hogy jobban megértsünk téged, hogy megértsük a te gondolataidat, hogy egyre teljesebb szívvel tudjunk és akarjunk követni téged. S kérünk, könyörülj a mi betegeinken, a gyászolókon, a hitetleneken és a hívőkön egyaránt!

Mindenható Istenünk, Jézus Krisztusért, az Ő kereszthalála érdeméért kérjük ezt tőled, Ő érte hallgass meg minket.

Ámen.