HALLGATNI - BEFOGADNI -

TEREMNI

 

 

Alapige: Mk 4,13-20

Azután így szólt hozzájuk: "Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magveto az igét veti. Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor meghallják, azonnal jön a Sátán és kiragadja a beléjük vetett igét. Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldöztetést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de a világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz.

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a csendet, és kérünk is, hogy te csendesíts le belsoleg is igazán bennünket. Végigrohantuk ezt a mai napot is, annyi minden történt, sok mindent hallottunk, sok mindent mondtunk, sok mindent elhallgattunk. Szeretnénk most rád figyelni, és kérünk, az legyen most fontos, amit te mondasz. Legyen a te igéd nekünk valóban szövétnekünk. Szükségünk van arra, hogy tudjunk tájékozódni, és mi már a te útmutatásod alapján szeretnénk tájékozódni. Adj nekünk tanácsot, hogy helyesen döntsünk. Adj nekünk világosságot, hogy helyesen ismerjük magunkat, és ragyogjon fel elottünk ma este újra a te nagy szereteted és hatalmat. Téged szeretnénk jobban megismerni.

Köszönjük, hogy hozzád tartozhatunk, és kérünk, hogy ha nem, akkor hadd forrjon össze az életünk veled. Bocsásd meg mindazt, amivel ma megbántottunk téged vagy másokat. Jó, Atyánk, hogy bövolködsz a kegyelemben és gazdag vagy a megbocsátásban. Kérünk, a te Szentlelked szedje össze most a gondolatainkat.

Segíts, hogy nyitottan figyeljünk rád. Kivetünk magunkból minden ellenállást, ami veled és a te igéddel szemben bennünk van. Szeretnénk hallgatni, befogadni és cselekedni a te igédet. Így szólj hozzánk kegyelmesen.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Jézusnak ezt a példázatát gyakran hallottuk már. Talán senki nincs itt, aki ne hallott volna róla egy vagy több magyarázatot is. Most mégis, amikor néhány nappal ezelott bibliaolvasó kalauzunk szerint elénk került, és újra és újra elolvastam, arra gondoltam, hogy jó lesz errol még egyszer szólnunk, annál is inkább, mert közel vagyunk még az evangélizációs héthez, amikor egy héten át sok igét hallottunk. Többet, mint ahogy átlagosan szoktunk hallani, és ilyenkor jogos a kérdés: mi lesz a sorsa annak a sok igének, amit hallgattunk? Hova lesz az az ige az életünkbol, amit olvasunk - van, aki nap mint nap - és amit hallunk néha így minden napon is? A másik jogos kérdés: mitol lesz egy hívo ember élete gyümölcstermo? - Itt végül is errol van szó.

Tehát: Hova lesz az ige, amit olvasunk és hallunk? Lehet-e nyomon követni, hogy milyen munkát végzett el az életünkben és milyen gyümölcsöt terem? Mitol lesz gyümölcstermo egy embernek az élete?

Jó lenne, ha világosan értenénk a példázatot. Ki a magveto? Nem tudom, ki mit mondana erre, maga Jézus válaszol a következo példázat elején. A magveto az Emberfia. Maga Jézus Krisztus a magveto. Mi a mag, amit O vet? Ezt is O magyarázza meg: a mag az Isten beszéde. Mi a szántóföld? A szántóföld az igehallgatók. A magveto tehát maga az Isten Fia, a mag, amit hint, Isten igéje, és a szántóföld, amikrol, akikrol itt beszél, azok az igehallgatók, ezek mi magunk vagyunk.

Nem tudom, eléggé meghat-e minket az, hogy O maga a magveto? Hogy az Isten Fia, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, fáradozik érettünk. Hogy O mond nekünk olyan dolgokat, amiket csak tole hallhatunk meg. Olyan igét akar belehinteni a szívünkbe, amilyen igével a mindenható Isten ezt a világot teremtette. Amikor O kimondta, hogy "legyen" - például világosság -, minden magyarázkodás nélkül így folytatódik: és lett világosság. Amikor az alkotó mindenható Isten megszólal, s amit kimond, az megtörténik. Jézus ezzel az igével közeledik hozzánk.

Így szólalt meg akkor is, amikor emberi testben itt volt a földön. Azt mondta a bénának: kelj fel és járj! Az felkelt és járt, ami teljesen elképzelhetetlen volt. Ott nem kezelésben részesítette, nem meggyógyította, ott teremtés történt. A vakon születettnek megnyitja a szemét. Nem a megbetegedett szemet gyógyította meg - sose látott az az ember. Teremtés történik, és mindez az O szavával.

Azt mondja a viharos tengernek, mint egy rossz gyereknek: hallgass, némulj el! A következo mondat így hangzik: Elállt a szél és nagy csend lett. Itt a mindenható Isten beszél, és az O munkaeszköze az O szava. Isten munkaeszköze az O igéje, amit kimond, az megtörténik. Jézus ezzel a beszéddel, ezzel az isteni teremto igével közeledik hozzánk.

A Zsidókhoz írt levél legelején olvassuk ezt: "… hatalma szavával fenntartja a mindenséget…" Vajon ezzel a tisztelettel vesszük-e kezünkbe naponta a Bibliát? Jó lenne, ha ezután így vennénk a kezünkbe. Egy kicsit még meg is szabad simogatni. Csodálni újra és újra, mindennap újra, hogy a mindenható, világokat teremto Isten hozzám, kis porszemhez valami fontosat akar mondani, szólni. O ezzel az igéjével akarja végezni bennünk a munkáját.

Jó lenne így készülni minden igehirdetésre is. Ha egész nap eszünkbe sem jutott, hogy este idejövünk, mert megvolt a tennivalónk meg a gondjaink, akkor legalább a villamoson tudatosítani: én most az Isten, hallgatni megyek. Teljesen mindegy, ki fogja közvetíteni azt az igét. Az már az igehirdetok felelossége, hogy azt mondják, ami Isten üzenete hozzánk, és ne a saját olvasmányaikat, élményeiket meg keseruségüket, hanem olyan igét, ami Isten szájából származik. Nekünk igehallgatóknak meg az a feladatunk, hogy úgy készüljek rá, akármennyire hétköznap is, a villamostól idáig ünneplobe öltöztetem a szívemet, mert a Mindenhatóval készülök találkozóra, ahol O nekem fontosat és feltétlenül igazat akar mondani. Ez óriási dolog, hogy a magveto az Emberfia. A mag az Isten beszéde - ahogy itt Jézus Krisztus mondja.

Az tunt fel most számomra különösen ebben a példázatban, hogy három de után következik egy és. Ez komoly dologra figyelmeztet minket, ezen érdemes lesz ma este elgondolkoznunk. Hull a mag, hirdeti az Emberfia az igét, és az O megbízásából ma is sokan hirdetik az igét, és különféleképpen hallgatják az emberek. "Akik az útfélen vannak, azoknak a szívébe is belehull az ige; de amikor meghallják, jön a Sátán és kiragadja. Akiknél a sziklás talajra hullott: meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem gyökerezik meg bennük, mert csak ideig való. Akiknél a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de e világ gondja, gazdagsága, élvezetei megfojtják az igét, úgyhogy nem hoz termést. Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és teremnek harmincszor, hatvanszor, százszor annyit."

Van három de, és végre egy és. Vannak olyanok, akik hallgatják és befogadják, és termést hoz az életükben. A többiekben meg ott ágaskodik az ellenállás Isten igéjével és végso soron Istennel szemben. Ott van mindig egy de. Ok is hallják, hallgatják. Van olyan is, aki azonnal örömmel fogadja, de megtörik, megakad az ige ezen az ellenálláson.

Világosan kell látnunk, hogy mindnyájan úgy születünk, hogy szemben állunk Istennel. A bunbe esett embernek az alaptermészete, hogy szemben áll Istennel. Fél Istentol, ellenkezik Istennel, vitatkozik vele. Legjobb esetben is alkudozik vele, Isten akaratával mindig szembehelyezi a maga akaratát, és Isten törvényét mindig úgy hallgatja: mit lehet abból lealkudni. Nap mint nap találkozom ezzel a problémával. Ott van bennünk egy eroteljes de. Miért? Azért, mert a bunbe esett ember nem akar szántóföld lenni. Hanem mi akar lenni? Magveto. Ot nem az Isten gondolatai érdeklik. Fél is, hogy megismerje oket, mert akkor már tudja, hogy minek nem engedelmeskedik. O a saját gondolatait akarja elvetni. A saját elképzeléseit, vágyait, terveit. Azokat akarja megvalósítani, népszerusíteni, terjeszteni.

Mióta ilyen nagy szabadság van, mindenki ki akar adni néhány könyvet. A keresztapja élettörténetét, az emlékeit, és azokat a hosszabbrövidebb sorokban írt szövegeket, amiket versnek nevez. Terjeszteni, magveto akar lenni az ember. Én szórni akarom a magot. Hogy az hasznos vagy nem, idoszeru vagy nem, az nem érdekes. Az én vetomagom, és én vetni akarok. Vagyis: az történik, amit a bunesetben (1Móz 3-ban) olvasunk, hogy az ember istenkedni akar. A magveto az Emberfia, Isten Fia: Jézus. A magveto nem én vagyok. O azt mondja: én szántóföld vagyok. O az igét hinti, az én nagy lehetoségem, hogy hallgassam, befogadjam, s akkor lesz gyümölcsözo az életem. Nem akkor lesz gyümölcsözo, ha vetni akarok. Az Isten nélkül gondolkozó ember azonban Isten helyére akar állni, nem befogadni akar, mint szántóföld, nem táplálni akarja a magot, mint szántóföld, nem teremni akar. Egyáltalán nem akarja, hogy Isten szántóföldnek tekintse.

A vetés sok más munkával is össze van kötve. Ott belehasít az eke a földbe, felforgatja, felszínre hozza azt, ami addig el volt takarva. Azután a vetogép is macerálja a földet, az is egy kis árkot húz, sok helyen még el is boronálják tüskés vas boronával. Egyszer valaki mérgesen és idegesen mondta, amikor effélérol volt szó, hogy Isten így bánik a benne hívokkel - engem ne maceráljatok. A szántóföldet "macerálja" a gazda, de akkor lesz termés, akkor hoz gyümölcsöt.

Az Isten nélküli ember nem akarja és nem turi, hogy macerálják, o vetni akar, és ebbol következik ez a sok "de". Még ha hallgatja is az igét, még ha néhanéha rájön is arra, hogy rászorul Istenre. Életének egyegy kritikus pillanatában most, ha tanácsot adna, egyébként nem érdekel… Eljut odáig, hogy valamit hallani kellene, netalán még befogadni is, de azt majd megszuröm, azt én döntöm el, hogy elfogadom vagy nem, amit Isten mond. Az Isten nélküli ember akar eldönteni mindent, istenkedni akar, Isten helyére lépett. Tehát ha meghallgatja is, nem lesz belole gyümölcs, mert ott van benne ez a belso ellenállás. Erre nekünk érzékenynek kell lennünk, és oda kell figyelnünk, hogy gyökerestol irtsuk ki ezt a belso ellenállást.

Lehet, hogy sokan becsaptak már bennünket. Valószínu mindannyian csalódtunk már emberekben, talán önmagunkban is. Értheto lenne az, hogy ezekkel a fenntartásokkal hallgatjuk Isten szavát is, de vele szemben ezeket le kell vetnünk. Isten igazat mond, Istennek minden igéje a javunkat szolgálja. Ot ezzel a feltétel nélküli bizalommal kell fogadnunk. Mint ahogy a fölszántott puha föld befogadja a magot, aztán a borona el is helyezi benne azt, így kell fogadnunk az igét. Rejtve ott maradhat bennünk sok ellenállás.

Most az evangélizációs hét után nem sokkal Isten erre figyelmeztet minket: nehogy ellenszegüljünk annak, amit pedig O mondott nekünk, amit magunkra vettünk, befogadtunk, de gyümölcs csak akkor lesz belole, ha minden vele szembeni ellenállást félreteszünk, semlegesítünk és kiírtunk.

Mik ezek az ellenállások? Néhány jellemzot mondok, amit másoktól hallok, meg amin rajtakapom olykor magamat is.

Az egyik jellemzo: nem kell az ige. Egyáltalán nem kell az ige valakinek. Nem érdekli, más érdekli. Egyébként sincs ideje ilyesmire. Pedig Jézus azt mondja: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik." Tehát emberi életet csak az élhet, aki nemcsak a testét táplálja, hanem a lelkét is. Egyébként elsorvad benne a lélek. Nemcsak kenyérrel él az ember… Az állat csak kenyérrel, csak takarmánnyal él. Az embernek lelke is van, és azt ugyanúgy kell táplálni, és annak a tápláléka az ige.

Akik már hallgatják és olvassák az igét, azokban is ott van sokszor a következo ellenállás: nekem nem ez az ige kell. Értsétek meg, engem most meg kell vigasztalni. Engem megbántottak, megsértettek. Nekem most valami biztató, bátorító ige kellene.

Jól emlékszem, diákkoromban egyszer ilyen állapotban voltam, amikor vágytam valami vigasztaló, biztató igére, és egymás után több napon a Római levélbol különbözo bunkatalógusok következtek a napi ige szerint. Az elso rész végén van az a bunkatalógus, amelyiken Augusztinusz megtért. Emlékszem, keseruen csuktam be a Bibliát, Isten sem tudja, mire van nekem szükségem? Ilyen Istenkáromló gondolatokig is eljuthat az ember. Amikor a harmadik napon is ilyen igék következtek, akkor végre észbe kaptam: ha komolyan veszem, hogy ezt az igét Isten mondja nekem, ha komolyan veszem, mint ahogy sokszor tapasztaltam is, hogy nem véletlenül következik arra a napra az az ige, és én ezt Istentol akarom elfogadni, akkor mit képzelek, hogy válogatok? Mi az, hogy nekem vigasztaló ige kell?! Nekem az kelljen, amit az én Atyám most kínál. O tudja, mi kell nekem. Amikor a harmadik napon így olvastam el a kemény igéket a Róma 2-bol, az egyik szóról magamra ismertem. Akkor jöttem rá a csendességemben, hogy pontosan az a bunöm volt az oka annak, hogy most vigasztalásra szorulok. Én csináltam magamnak a bajt, és ebbol kell megtérnem és nem vigasztaló igék után esedeznem.

Fogadjuk el Istentol azt, amit ad, ne legyen ilyen ellenállás, hogy nem ez az ige kell nekem. Ne lapozgassuk a Bibliát addig, amíg találunk olyat, ami igazolja a magunk elképzelését vagy vágyát. Azt fogadjuk el alázattal, amit O ad.

A következo ellenállási forma: nem az egész kell. Kellenek bizonyos igazságok, gondolatok, örömhírek a Szentírásból, de nem az egész kell.

Pál apostol Félix helytartónak prédikált, és Félix sokáig hallgatta Pált. "Amikor azonban o igazságról, önmegtartoztatásról és az eljövendo ítéletrol szólt, Félix megrémülve ezt mondta: Mostan eredj el, aztán majd, ha alkalmam lesz, újra hívlak téged." - Nem tudunk róla, hogy hívta volna többször.

Szívesen hallgatlak téged, szép a stílusod. Eredeti gondolataid vannak. De micsoda? Önmegtartóztatás, ítélet, igazság…? Kösz. Mostan eredj el! Az egész nem kell. Elhangzott a kegyelem is, Jézusról is beszélt neki, persze. De a kegyelmet az tudja értékelni, aki tudja, hogy halálos ítélet alatt van. Azt is tisztázni kell, miért van szükséged most a kegyelemre. De az már nem kell!

Nem véletlen, hogy amikor Pál apostol az efézusi vénektol búcsúzik, akkor egyebek közt ezt is hangsúlyozza nekik: nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát. Amiben ott a kegyelem, mert O azt akarja, hogy üdvözüljünk, de ott az ítélet is, hogy aki azt visszautasítja, az elkárhozik.

Az egészet kell hallgatnunk. Pontosan ez az igének a prófétai feladata, hogy válogatás nélkül, Isten tudja, mikor mire van szükségünk, azt mondja.

Egy másik ellenállás: nem most. Meghallgatom, de most fáradt vagyok, most nem tartom idoszerunek, hogy cselekedjem is. Az engedelmességet halogatom. Ez ráér még. Sok minden elobbre való. Még ezt el kell végeznem elotte. Ez azt jelenti: megvetjük az igét. Mert ha akármi elobbre való, akkor az hátrébb való, akkor ezzel megvetettük az igét, és azt a Jézust, aki azt mondja.

Gyakori az: jó volt ez az igehirdetés, de milyen jó lett volna, ha az anyósom itt van és hallja. Nem nekem szól. A másiknak szól. Ráismertem a másikra. A házastársam buneire. De kár, hogy ma nem jött el! Neki kellett volna ezt hallania. Vagy akár bibliaolvasás közben is.

Nem érezzük, hogy milyen istentelen magatartás ez is. Isten nekünk ajándékot kínál, segíteni akar rajtunk. Meg akar szabadítani valamitol, és elfutunk az ajándék elol. Nem kell, valaki másnak adjad. Az alázat hiánya. Na de az istenkedo emberbol éppen az alázat hiányzik.

Még egyet említek, ami nagyon korszeru kifogás, egyre hangosabbá váló de az, hogy ez ma már nem érvényes, ma már más világot élünk, más idoket élünk. Egészen mások a körülmények ma, mint a bibliai idokben voltak. Ezt nem úgy kell érteni - és akkor vagy félre magyarázza valaki, hogy szerinte hogy kell érteni, vagy egyáltalán nem magyarázza, mert eleve kikapcsolt, hiszen az ma már nem érvényes, és ránk már nem érvényes.

Mint mond Jézus? "Az ég és a föld is elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak." Isten igéjének az idoszerusége nem változik.

Sok de lapulhat meg a szívünk mélyén is, és így fussunk végig ezen a példázaton, hogy itt Jézus milyen ellenállásokat említ.

Azt mondja: amelyik mag az útfélre esett: ezek azok, akik hallgatják az igét, és mihelyt hallják, eljön a Sátán és kiragadja a szívükbe vetett igét.

Az útfélre, a letaposott ösvényre esett. Kemény a szíve az ilyen embernek, és onnan könnyu felkapni. Szó sincs arról, hogy befogadja. Nem is akarja, nem is tudja. Nem úgy hallgatja, és nem azért hallgatja, hogy befogadja, és annak a következtében valami megváltozzék az életében. Ez a helyes igehallgatás, hogy azért olvasom, azért hallgatom, mert kész vagyok arra, hogy mostantól kezdve mit csináljak másképp. Isten valamire figyelmeztet, valamit megmutat, valamitol óv, és kész vagyok erre. Az ilyen útfélszívekbol ez teljesen hiányzik.

Elgondolkoztató, amit Lukács hozzátesz még: kikapja az ördög a szívükbol, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Ami azt jelenti, hogy aki befogadja az igét, annak a szívében támaszt vagy erosíti meg a hitet, és a befogadott ige segíti üdvösségre is. Ettol marad le az, aki nem fogadja be. Nem hisz és nem üdvözül. Úgy megy haza, ahogy odajött. Semmi nem változik, és ezt akarja az ördög.

És melyik a másik de? Amelyik a köves helyre esett: ok azok, akik mihelyt hallják az igét, örömmel fogadják, de nincs bennük gyökere, hanem ideig valók. Aztán, ha nyomorúság vagy háborúság támad az ige miatt, azonnal eltántorodnak.

Ok gyorsan reagálnak: azonnal, örömmel fogadják. Ok a lelkesek. Ok az érzelmi típusú emberek, azonnal lelkesednek.

De mi a helyzet? Az, hogy vékony földréteg van a felszínen, és alatta kövek vannak. Ezért mondja, hogy a köves helyre esett, és nem tudja a gyökerét mélyre ereszteni. Felszínes keresztyének. Vékony az a réteg, amelyik érdeklodik. Legfeljebb az értelemnek a vékony felszíne fogadja be az igét, de a szívig nem hatol be soha, és nem is akarja, hogy hatoljon. Változást megint csak nem okoz.

Az ilyen emberek életének a láthatatlan részében vannak az akadályok, a felszín alatt a kövek. Valami kemény bun, ami még a megtérés után is megmaradt. Valami megrögzött, megátalkodott szokás. Az apjától is ezt látta mindig, még tiszteli is emiatt azt a rossz szokást talán. Együtt él vele, fel sem tunik. A többieknek tunik fel. A család szenved miatta. Már nem is mondják meg neki, annyira ragaszkodik ahhoz a bunös szokáshoz. A felszín alatt valami keménység, és az élete nem változik. Nem megy mélyre az ige. Hallja az igét, de nem vallja. Amikor vállalni kellene, akkor elhallgat. Mert ha valami nehézség támad az ige miatt, akkor o eltántorodik.

Van egy fordítás, amelyik így próbálja visszaadni ezt a kifejezést: mindig a pillanatnyi helyzethez igazodnak. Vagyis nincs stabilitás, keresztyén meggyozodés, Krisztushoz való ragaszkodás. Nincs igazán identitása az illetonek, o nem ugyanaz minden helyzetben. Akiben mélyre megy az ige, aki Krisztushoz tartozik, az akkor is Krisztushoz tartozik, ha emiatt megszólják vagy kigúnyolják. Akkor is, ha hívok között van, akkor is, ha teljesen hitetlen társaságban, akik éppen gúnyolják a hívoket, és akkor o bemondja egy ido után: én is az vagyok.

De ezek nem. Itt az ige nem ment mélyre, ok hallják, de nem vallják. Ideig való a hitük - azt mondja itt Jézus. Ez állandó kísértés ám mindnyájunknak. Ki az, aki elmondhatja: nekem ez nem probléma, én minden helyzetben nyíltan, szelíden, bátran megmondom: Jézushoz tartozom, mit kaptam tole, s hívom a többieket is oda? Nem akarom mondani, hogy tartsa fel a kezét, aki még soha nem lapított, sunyított, hallgatott, mert nem akarta, hogy égo legyen. Merjünk égni azért a Krisztusért, aki lángoló szeretettel adta oda az életét értünk.

A harmadik: Amikor a gyomok közé esik. Ezek azok, akik az igét hallják, de a világ gondja, a gazdasággal kapcsolatos gondok és egyéb gyönyöruségek, élvezetek megfojtják az igét, és nem terem gyümölcsöt.

O is hallja, neki is a szívébe jut, ki is kel, már növekedésnek is indul, de kiderül: vele együtt nonek a gyomok. Egyszer csak megfojtják. Itt meg azzal kell számolnunk, hogy a gyomok mindig vele együtt nonek. Az egy napon szokott történni, hogy reggel olvasom a Bibliát és imádkozom, a villamoson már trágár módon káromkodnak, és azt kell hallgatnom. Lehet, hogy egész nap azt kell hallgatnom, mert most már nok között is dívat, sikk, hogy minél ocsmányabbul káromkodnak. Lehet, hogy egész nap csalásokkal, hazugsággal, házasságtörésekkel találkozom. Ilyen világban élünk, aztán este eljövünk istentiszteletre, valamivel tisztább levegot szívunk. De együtt no az ige meg a gyomok. A kérdés csak az: melyik no a másik fölé?

Talán suru erdoben megfigyelték már, hogy felnyurgulnak ott a fák. Mindegyik igyekszik a fényre, a térre, és a másik fölé akar noni. Itt ilyen verseny kezdodik el a hitre jutás után. A gyomok körülvesznek minket, meg a gyomok magvai ott vannak az életünkben is. A bun megvan énbennem - azt mondja Pál -, csak nem uralkodik többé! És ne uralkodjék többé, hanem uralkodjék Isten igéje! Kapjak olyan lelki táplálékot, és hasznosítsam a táplálékot úgy, hogy az ige fojtsa meg a többit, és ne a többi fojtsa meg az igét. Olyan eroteljes ez a kifejezés itt, olyan bántóan éles, hogy megfojtották az igét.

Néha gyomlálni is kell. Van olyan szerszám is, amit kapának hívnak. "Macerálni" kell a földet, hogy ne csak kikeljen és növekedjék, hanem gyümölcsöt is teremjen az, ami Isten igéje nyomán került az életünkbe. Nem szükségszeru, hogy a három gbetu: a gond, a gazdagság és a gyönyöruség megfojtsa az igét, hanem Isten igéje uralhatja ezeket is, és megszentelheti a pénzügyeket, a szerelmi ügyeket, a munkát, az emberi kapcsolatokat, mindent a világon. Ezt kell nekünk elomozdítanunk.

És mi jellemzi a jó földet? Amelyik a jó földbe hullott: ezek azok, akik hallják az igét, befogadják, és gyümölcsöt teremnek. Mégpedig ilyen sokat. Nincs az a gabona, amelyik harmincszoros, hatvanszoros, vagy pláne százszoros termést hozna. Egyetlen kalászban sincs harminc szem. Száz meg végképp nincs. Jézus a példázataiban néha túlozva, egészen túlozva mond valamit, hogy hangsúlyozza, hogy nagyon úgy van, hogy aki hallgatja és befogadja, az okvetlenül gyümölcsöt fog teremni, annyit, hogy o maga sem képzeli el. Nem is tartja számon. Majd mások élvezik a gyümölcsét.

Itt nincs de, itt félreállt minden ellenkezés Istennel szemben. Ez a gyakorlatban ilyeneket jelent: mégis csak fölkelek reggel, hogy lehessen csendesórám, mégis csak a Bibliával kezdem és nem valami mással. Mégis csak elmegyek fáradtan is igét hallgatni. Mégis csak összeszedem magam és próbálok koncentrálni. Mégis csak imádkozom: Uram, valamit adjál nekem most, te olyan gazdag vagy, én meg itt ülök szegényen, zaklatottan. Az egész napom olyan volt, hogy hirtelen el sem tudnám sorolni, miminden történt, de most csak rád figyelek. Ez harc. Ki van kapcsolva a de, és ahol nincs ellenállás, hanem és következik, ott engedelmesség következik. Ott önmagunkkal szembe kell újra és újra dönteni. Mégsem maradok lusta, kényelmes, mégis, mégis, mégis - mert nekem mindennél fontosabb az, aki az igét hinti, az az ige, amit nekem is mondani akar, és az, hogy az életem gyümölcstermo legyen.

Mit jelent ez? Mit jelent az, hogy sok gyümölcsöt terem az ige valakinek az életében? Három bibliai vonatkozást szeretnék most említeni. Mindenekelott azt, hogy krisztusi jellemmé formálódik az ilyen ember. Egyre inkább hasonlítani kezd Krisztushoz. Sokszor tárgyaltuk már ezt: megmarad a régi természetünk is és néha felüti a fejét, ami elég baj nekünk, de új természet is elkezd növekedni. Megszületett az újjászületésben. Az ige táplálja, és egyre több jézusi vonás jelenik meg az ilyen emberekben. Ezt gyönyöruség nézni családon belül, gyülekezeten belül, meg szomszédságon belül. Akinek Isten magadja, hogy láthat ilyen embereket. Nem is magunkon kell ezt vizsgálgatni. Másokban látni Isten munkáját, csodálatos. Néha egyegy gyönge pillanatában tényleg olyan maradt, ami addig volt, de alapjaiban más. Nem az a jellemzo rá, hanem emez lesz egyre jellemzobb. Krisztusi jellem formálódik ki az ilyen emberen.

A másik, amit az ige mond: az ilyen ember elkezdi cselekedni az elkészített jócselekedeteket. Nem o buzgólkodik, hanem amikor a kegyelemrol szól az ige, az Efézus 2,8-9-ben, akkor a tizedik verssel folytatja: aki már kegyelembol hit által üdvösséget kapott, az elkezdi cselekedni azokat a jó cselekedeteket, amelyeket elore elkészített az Isten, hogy azokat cselekedjük. Nem másokat. A másik is lehet jó, de az ilyen ember azokat cselekszi, amiket Isten akar vele elvégeztetni. Amiket vele akar elvégeztetni. Ezek az emberek érzik azt, hogy a helyemen vagyok. Boldog vagyok a nehéz körülmények között is. Azt csinálom, amit az én megváltó Uram rám bízott. Tényleg csodálatosan szép dolog az elkészített jó cselekedet.

A harmadik, amit a gyümölcsözéssel kapcsolatban említ a Biblia, hogy továbbmegy az az ige, amit befogadott az ilyen ember, és tud másoknak is bizonyságot tenni. A Zsidókhoz írt levél 13. részében olvassuk: a Krisztusról vallást tevo ajkaknak a gyümölcse. Ez is csak azokban terem meg, akik hallgatják, befogadják, és másoknak is továbbadják. Jézus küldetésében a maguk helyén, a maguk módján szavakkal, élettel, egyegy szóval vagy bovebben kifejtve - mikor hogy készíti el Isten - átárad rajtuk az ige. Ez az átáradó ige mos minket igazán tisztára. Itt már nem köves helyre hullott magról van szó, ahol lapítok, amikor pedig színt kellene vallanom, hanem itt boldogan és természetesen (nem hosködve) megvallja valaki a hitét, és rámutat arra a Jézusra, aki rajta is segített.

A végén szeretném hangsúlyozni, hogy a Biblia fontosnak tartja, hogy mindez kegyelembol van. Kegyelem, hogy Isten még mindig szóba áll velünk, az O kegyelme az, hogy az O gondolatait - amik magasabbak a mieinknél - felfoghatjuk a Szentlélek által, az O kegyelme, hogy adja Szentlelkét, hogy megértsük Ot, az O kegyelme, hogy küld hozzánk olyanokat, akiken keresztül hallottuk. Az O kegyelme, hogy befogadhattuk örömmel. Az O kegyelme erosít meg arra, hogy cselekedjük mindennel szemben. Az O kegyelme gyoz le minden ellenállást bennünk. Az O kegyelme, hogy gyümölcsök tunnek fel egy ilyen önmagában véve vad vagy meddo életen, amilyenek mi Isten nélkül voltunk. Mindent az O kegyelme végez el, és mégis azt mondja, hogy a mi feladatunk: hallgassuk, hogy szelíden fogadjuk - ahogy a Jakab 1,21 írja - és aztán majd gyümölcsöt teremni. Hallgatni és befogadni - ez a mi dolgunk. Félre minden ellenállással! A lustaságtól kezdve az értelmi akadályon keresztül a lélek belso ágálásáig mindent félretenni, hadd teremjen gyümölcsön.

Jó lenne, ha így vennénk kezünkbe, és mindennap kezünkbe vennénk Isten igéjét. Jó lenne, ha megtanulnánk egy kicsit gondolkozni is rajta, hogy minél mélyebbre menjen, hadd itasson át. Jó lenne, ha leleplezodne minden titkos ellenállás bennünk, hogy kifejthesse hatását szabadon az ige és aztán hadd teremjünk egyre több gyümölcsöt Isten dicsoségére.

 


 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy ilyen gazdagon adod nekünk az igét. Köszönjük, hogy mindnyájunknak lehet Bibliánk. Köszönjük, hogy olvashatjuk az anyanyelvünkön. Köszönjük, hogy hallgathatjuk. Köszönjük, hogy még válogathatunk is, hogy a legkülönbözobb idopontokban készítesz találkozót önmagaddal. Köszönjük neked mindazt, amit eddig elvégeztél életünkben a te igéddel. Legyen egyedül tied a dicsoség mindazért az igéért, ami nem tért hozzád üresen, hanem megcselekedte bennünk azt, amit te akartál!

Bocsásd meg, valahányszor csukva maradt a Bibliánk. Bocsásd meg, amikor fontosabb más valami. Bocsásd meg, amikor fontosabb lesz más valaki, mint te. Bocsásd meg, ha megszokott vagy unott a veled való találkozás. Segíts megújulnunk ezen a téren! Ragyogtasd fel elottünk, hogy milyen nagy kincs a te igéd. Legyen mindennél drágább és fontosabb minden perc, amit veled tölthetünk.

Adj nekünk éberséget, hogy meglássuk az elkészített alkalmakat, amikor rólad bizonyságot tehetünk. Ne akkor eroszakoskodjunk emberekkel, amikor annak nincs ideje. Segíts a toled elkészített jócselekedeteket végeznünk és sok gyümölcsöt teremni a te dicsoségedre.

Ámen.