ÚJ ORSZÁG POLGÁRA

 

 

Alapige: Kol 1,12-14

Hálát adunk az Atyának, aki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az O szeretett Fiának országába; akiben van a mi váltságunk az O vére által, buneink bocsánata…

 


 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnap délelottöt. Köszönjük, hogy még tart a türelmed, még mindig nem mondtál le rólunk, köszönjük, hogy nem kell ilyeneknek maradnunk, amilyenek vagyunk, hanem eljuthatunk mindnyájan oda, hogy lélek szerint járunk és a test kívánságát nem visszük véghez. Köszönjük, hogy végzed a mai napig az újjáteremtés áldott munkáját igéd és Szentlelked erejével.

Hálát adunk neked az elmúlt hét estéiért. Köszönjük, hogy olyan gazdagon adtad igédet, és az örömhír valóban örömöt válthatott ki a szívünkbol is. Köszönjük, hogy újra hallhattuk: szeretsz minket feltétel nélkül, és el tudsz segíteni oda, hogy mi is szeressünk téged teljes szívünkbol, és tudjuk szeretni embertársainkat személyválogatás nélkül.

Köszönjük, hogy ma újra kínálod nekünk az új élet ajándékát. Köszönjük, hogy lehet növekedni abban. Teremhetünk több gyümölcsöt. Köszönjük, hogy vonzóvá lehet az életünk, hogy másokat is a te közeledbe hívogassunk.

Kérünk alázatosan, Urunk, végy kezedbe és formálj minket a te teremto, újjáteremto kezeddel. Oly nagy szükségünk van rád. Nem is kezdjük sorolni hiányainkat, bizonytalanságainkat, kérdéseinket, kéréseinket. Hisszük, hogy te jól tudod, mire van szükségünk, és többet tudsz adni nekünk, mint amire szükségünk van. Hadd legyen ez a csendes óra itt most a te ajándékozásod alkalma. Adj nekünk ajándékokat. Adj nekünk bátorságot, hogy higgyünk neked, és legyen kezünk, amivel elfogadjuk ajándékaidat. Adj nekünk új szívet, ami meg tud indulni mások nyomorúságán, és tovább is tudjuk adni azt, amit kaptunk toled.

Ajándékozz meg minket igazi külso és belso csendességgel és ebben a csendben a te halk és szelíd szavaddal, ami nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi, amit akar.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A tegnap befejezodött evangélizációs hét megjelölt témája így hangzott: Korszakváltás nagyban és kicsiben. Mit jelent ez az összefoglaló cím? Próbáljuk az elhangzott legfontosabb gondolatokat röviden összegezni, egy kicsit továbbgondolni, és magunkra alkalmazni. Megpróbálom röviden elmondani, mit jelent: korszakváltás nagyban, aztán egy kicsit részletesebben engedjük közelebb magunkhoz ezt: mit jelent ez a személyes életünkben, és a végén egy, a napokban megtörtént esemény kapcsán szeretném szemléltetni, mit jelent ez annak, akinek csakugyan megtörténik az életében ez a korszakváltás.

Korszakváltás nagyban - ez arra utal, amit Jézus Krisztus ezen a földön cselekedett. Amikor az ige testté lett, amikor Isten Jézus személyében egészen közelhajolt hozzánk és kiszabadított minket a bunnek és a halálnak a rabságából, akkor új világkorszak kezdodött el.

Hogy Jézus megjelenése milyen kozmikus jelentoségu esemény volt, arra utalt az is, hogy testté lételekor megnyílt a menny, és emberek látták, hogy angyalok seregestol hirdetik az evangéliumot. Kereszthalálakor megrendült a föld, elsötétült a nap. Feltámadása pedig még az ellenségei számára is meggyozo bizonyíték volt arról, hogy O nem akárki, hogy O valóban Isten, Isten Fia, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

Jézus halála és feltámadása korszakváltást jelentett, ezzel új korszak kezdodött el. Akkor teljesedtek be azok, az egész sorsunkat és jövendoket meghatározó isteni ígéretek, amiket a Szentírásban olvashatunk. O taposott az osi kígyó, a Sátán fejére, amit Isten már a bunesetkor megígért. O szüntette meg az osi átkot, s O nyitotta meg az utat újra az Istentol elszakadt ember elott, hogy visszataláljuk Istenünkhöz, vagyis visszataláljunk a halálból az életbe, a tartalmas, értelmes, örök életbe.

Ennek volt szemléletes bizonysága az, hogy amikor Jézus kilehelte lelkét és meghalt a kereszten, a jeruzsálemi templom óriási vastag függönye - ami a szentek szentjét, az Isten jelképes lakóhelyét az összes többi helyiségtol elválasztotta - tetejétol az aljáig kettéhasadt. Nem választ el többé minket semmi Istentol. Jézusban bízva, Jézussal együtt újra Istenközelbe kerülhet a bunös ember, mert Jézus halála eleget tett Isten igazságának.

Korszakváltás nagyban - ez azt jelenti, amit ugyanebben a levélben Pál apostol így foglal össze: "Vele együtt ti is meghaltatok, sot az Isten, aki feltámasztotta Ot a halálból, titeket is új életre támaszt, és titeket, akik halottak voltatok a bunökben és a ti testetek körülmetéletlenségében, megelevenített Ovele együtt, megbocsátván minden bunötöket azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt, azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, oket bátran mutogatta, diadalt aratott rajtuk…" (Kol 2,12-15)

Eldolt ez a kozmikus háború, Jézus legyozte a gonoszt, és ezzel új korszak kezdodött. A törvény korszaka véget ért, amikor az embernek azért kellett törekednie, hogy valamiféle teljesítményekkel valamiféle jutalmat kicsikarjon Istentol. Nem a törvény teljesítésére, hanem az Isten kegyelmére alapozhatja mindenki a jövojét, amit ha hittel komolyan vesz, akkor az övé. Ezt jelenti korszakváltás nagyban, amit Jézus elvégzett ezen a földön érettünk.

Mit jelent ez a páratlan kozmikus esemény az egyes hívo személyes életében? Hogyan valósulhat ez meg és mik ennek a következményei?

Maradjunk most ennél a képnél, ami alapigénkben van, és amit az apostol így fogalmaz: Isten kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az O szeretett Fiának országába. Egy másik országba kerül a Krisztusban hívo. Mi jellemzi ezt a másik országot?

Eloször az, hogy átéli az ilyen ember a szabadságot. Az Isten fiainak a szabadságát - ahogy Jézus Krisztus fogalmaz. Hiszen a bun országában állandóan kényszerhelyzetben van. Kénytelen azt tenni, amit gonosz rabtartója sugall neki, és o mindig Istenellenes, istentelen gondolatokat és indítékokat sugall. Az ember meg tehetetlenül teszi azt még akkor is, amikor már tudja, hogy ez rossz, és szeretne valami jót tenni. Mint ahogy olvastuk a Római levélben, képtelen azt tenni, nincs ereje rá. Ebbol a helyzetbol szabadítja ki Jézus a benne hívot, és helyezi új körülmények közé, ruházza fel új kondíciókkal, hogy kész és képes is lesz Istennek engedelmeskedni.

Ebben az új országban új ura van az embernek. Addig a bun parancsolt, most Jézus akarata érvényesül az életében. A Római levél 6. részében így lelkendezik errol Pál apostol: "Gondoljátok meg, hogy ti is meghaltatok a bunnek, és éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék hát a bun a ti halandó testetekben, hogy engedjetek neki az o kívánságaiban, s ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bunnek, hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bun tirajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt." (Róm 6,11-14) Eddig uralkodott, és csak azt volt képes tenni az ember. A Krisztusban megváltott, benne hívo ember képes már nem engedelmeskedni is a bunnek, mert képessé vált engedelmeskedni Istennek.

De nemcsak új Ura van, hanem új védelem alatt is van az, aki átkerült ebbe az új országba, az Isten országába. A határokon belül teljes biztonságban van. Tudnunk kell azt, és minden kezdo hívonek meg kell ezt harcolnia, hogy a határ mentén viszont kívül, ott szaladgál az ördög, a régi rabtartó, és bekiabál ebbe az új országba. El akar bizonytalanítani minden hívot abban, hogy hívo. Bagatellizálni akarja az újjászületés nagy csodáját, és a láthatókra irányítja a figyelmét. Azt mondja: nézz végig magadon. Ilyen egy hívo? Azt hiszed, csakugyan történt valami? Egy kicsit megjobbultál, megszentültél, de minden maradt a régiben. Megpróbál fenyegetéssel vagy ígérgetéssel kicsábítani az Isten országából. Fontos, hogy ne engedjünk az o csábításainak. Ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra.

Az igaz, hogy megmarad a régi romlott természetünk, de ne uralkodjék többé, és nem az uralkodik többé. Megvan a lehetosége annak, hogy Jézusnak engedelmeskedjék az, aki az O királyságába lépett be, és az O országában él. Mivel az ilyen ember szíve szerint is ezt szeretné, legyen ez a jellemzo rá. Közben sajnos elofordul, hogy a régi természete megmegszólal, és bunt követ el. De nem kell emiatt kétségbe esni. Elég nekünk az Isten kegyelme. A bukott hívo is álljon fel újra és menjen tovább a keskeny úton, mert a keskeny úton van, és jó irányba halad.

Nyilván nem az a cél, hogy szaporítsuk a bukásokat, és aki új életet kapott, az nem is szaporítja. Az hálából minden lépését az Istennek való engedelmesség jegyében akarja megtenni. De ha mégis elofordul engedetlenség vagy bukás, nem szabad kétségbeesni. Isten megajándékozott minket a bunbánat és a bunvallás nagy lehetoségével, és elég nekünk az O bocsánata és kegyelme. Legyünk bizonyosak abban, hogy ha csakugyan átléptük ezt a határt, és az Isten országában vagyunk, ott tökéletes védelem alatt vagyunk.

Aztán új viszonyt él át az ilyen ember az élo Istennel. Addig Isten ellensége volt, és Istent is ellenségének tekintette. Figyeljük meg, állandóan alkudoznak az emberek Istennel. Még a vallásos emberek is. Hogyan lehetne mégis jóváhagyatni Istennel az o elképzeléseit? - Hogy lehetne rávenni Istent, hogy segítsen meg engem az én céljaim elérésében? Itt egészen új viszony van. Itt nem ellensége többé Istennek a hívo, hanem gyermeke lett, és gyermeki bizalommal mond el neki mindent, és gyermeki bizalommal fogad el tole mindent. Azt is, ha megtagadja egyegy kérésünket. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az úgy lesz jó, ha nem adja meg, vagy most még nem adja meg. Azt fogadjuk el, amit O kínál.

Új törvényeket is jelent az, hogy új országban él az ember, és ez új jogokat és új kötelességeket foglal magában.

Egészen új jogai vannak Isten gyermekének. Például az imádkozás. Az imádság nem kötelezo. Nem is tud igazán imádkozni az, akinek még nem lett Atyja a Mindenható, legfeljebb kiált hozzá, utasítgatja, vagy jajveszékel. Beszélgetni az Atyjával a gyermek tud. Meg kell tanulni ennek az országnak a nyelvét, az imádság nyelvét. A Lélek az, aki kiáltja bennünk: Abbá, Atyám! Akiben Isten Lelke van, az tud igazán imádkozni. Az viszont éjjelnappal, szüntelen imádkozik. Annak öröm, ha beszélgethet az Atyjával. Az tudja, milyen megtiszteltetés, hogy mindig hallótávon belül van az Atya, és mindig meghallja ot és válaszol az imádságára. Ez a gyermekek joga.

A másik jogunk az, hogy szabadon mehetünk az Atyához. A Biblia azt mondja: Jézus által van menetelünk az Atyához.

Egy harmadik, amirol szintén a Római levélben olvasunk, hogy ilyen gyarló emberek, amilyenek vagyunk, Isten örököseivé leszünk. Azt írja itt az apostol: "Mert nem kaptátok a szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által ezt kiáltjuk: Atyám! Ez a Lélek bizonyosakká tesz minket arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is. Örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak, ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsoüljünk meg." (Róm 8,15-17)

Örököstársai Krisztusnak. Minden a mienk, ami Krisztusé. Ezt fel sem tudjuk fogni, hogy micsoda hordereju kijelentés. Egyszer több vasárnapon át próbáltuk ujjhegyre szedni, hogy milyen örökséget kap a hívo ingyen, ajándékként az újjászületésben. A végén megállapítottuk, hogy nem gyozzük sorolni. Néhányat megemlít konkréten is a Szentírás, de hogy az Isten vagyona az enyém lesz, és Krisztussal együtt örökölök, még az O dicsoségét is, ezt fel sem tudjuk fogni a mi elhomályosult értelmünkkel. Ezt csak a hitünkkel ragadhatjuk meg és adhatunk hálát érte.

Ugyanakkor azonban kötelességei is vannak az új országba belépett polgárnak. Ez pedig az, hogy Isten akaratát cselekedje. Ez egészen magától értetodo. Jézus a Hegyi beszédben mondja: "Nem mindenki, aki mondogatja: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Ez a vallásos embert jellemzi, hogy tud szövegeket, szólamokat. Emlegeti Isten nevét, de ez nem azonos azzal, hogy valaki cselekszi Isten akaratát. Ahhoz meg kell ismerni az Isten akaratát. Ezért olvassa a Bibliát a hívo. Azt sem kötelezo olvasni, de honnan tudná, mit kell tennie, ha nem kérdezi naponta újra: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Így alakul ki a párbeszéd. Az imádság is párbeszéddé válik. Nem én mondom a magamét, nem ez az imádság lényege, hanem odaállok az Atyám elé, kinyitom a szívemet, eszemet, és engedem, hogy O megszólítson, irányítson, indítson, visszatartson, megítéljen, bátorítson. Kiteszem magam az O hatásának, és közben mondom azt, ami a szívemben van. Esetleg miközben mondom, jövök rá: butaságot kértem. Vagy aközben jövök rá mit kellene kérnem, mert O azt akarja nekem megadni. Akkor azt kérem. Ez az igazi imádságnak a gyümölcse és tartalma. Ehhez azonban ez kell: valaki Isten akaratát legyen kész cselekedni.

Pontosan úgy, mint a tékozló fiú. Amikor hazajött, egyrészt megvallotta bunösségét, másrészt kinyilvánította azt a szándékot, hogy ha az apja visszafogadja béresnek, mert a fiúságot eljátszotta, akkor kész az apjának engedelmeskedni otthon. Ez a szíve vágya, hogy újra engedelmeskedhessék az apjának. Erre mondta az apja: nem béres vagy, ez az én fiam. De engedelmeskedni kellett neki otthon. Erre vágyott. Megtanulta, milyen az, és hova lehet jutni (a disznók vályújához), ha o az apja akaratát kikapcsolva, a maga feje után akar menni.

Az új ország új közösséget is jelent. Új társadalomban él a hívo. A hívok közösségében, ahol mindenkit az jellemez, hogy Krisztus a fo, O parancsol, és neki akar engedelmeskedni. Együtt szolgálnak Krisztusnak és egymásnak, az egész test épülésére. Ez a Krisztustestnek a titka, ahogy errol Pál apostol beszél. Itt senkinek nem kell féltenie magát, nem kell féltékenykednie. Senki nem akar a másik feje fölé noni. Mindenkinek van helye, van feladata. Kap hozzá erot, kap benne örömöt, kap reá áldást. Jó esetben így muködik ez a társadalom.

Végül még megemlítem, hogy ebben az új országban új értelmet is kap a hívo. A korszakváltás a személyes életünkben ezt is jelenti: újfajta gondolkozásra segít el bennünket a mi Urunk. Az az értelem, ami velünk született: homályos. Mindenesetre az Isten gondolatait képtelen felfogni. Valóban az van, hogy nem érjük fel ésszel, annyival magasabbak az O gondolatai, mint a mieink - ahogy Ézsaiás írja.

Pál apostol az 1Kor 2-ben egy egész fejezeten keresztül taglalja ezt. Nem kell csodálkozni, ha az ember, úgy, ahogy megszületik, nem érti Istent. Sot az Isten gondolatai egyenesen bolondságok neki. Akkor kezdi érteni, amikor kapja Isten Szentlelkét. Amikor belép ebben az új országba és új kondíciókat, új feltételeket kap, új képességet is kap. Azzal zárja ezt a fejezetet az apostol: "Bennünk pedig a Krisztus értelme van." Ezzel az értelemmel meggondolva, minden egészen más lesz. Majd erre szeretnék egy példát mondani.

Ez az új értelem egyrészt érti Istent, másrészt egyetért Istennel mindig, és ennek következtében mást tekint értéknek, mint korábban. Más lesz neki fontos, mint a megelozoekben. Tehát másként rendezi be az emberi kapcsolatait, másként alakul a házassága vagy családi élete, a szabadidos programok, a pénzzel való gazdálkodás, a munkához való viszonya, az ellenségeihez való viszonya, ha vannak. Minden egészen más lesz, mert más értelemmel gondolja meg az egészet. Más magaslatról látja ezt a világot, meg önmagát is. Az Isten szemszögébol néz és értékel mindent.

A reformátorok így mondták latinul: sub specie aeternitatis, az örökkévalóság nézopontjából. Nem a pillanatnyi érdekem nézopontjából, nem az érzékenységem nézopontjából reagálok, hanem mindig emelkedetten, az örökkévalóság nézopontjából. Lehet, hogy ami addig nekem nagyon fontos volt, az teljesen jelentéktelenné válik. Amit pedig észre sem vettem, az egyszerre nagyon fontos lesz. Vagy akit észre sem vettem, az egyszerre az Isten drága gyermeke lesz, és vele töltöm az idomet, nem a nagyokkal, ahonnan valami pillanatnyi hasznot remélhetek. Egyszóval ez forradalmasítja, átalakítja az ember egész hétköznapi életét.

Ha tehát ebbe az új országba valóban belép valaki, és a korszakváltás a személyes életünkben megtörténik, akkor ez azt jelenti: új ura lesz az életünknek, újfajta védelemben, biztonságban leszünk, és emiatt békesség is lesz bennünk. Egészen új viszonyulást jelent a mindenható Istenhez. Újfajta jogokat gyakorolhatunk, és újfajta kötelességünk lesz, amit örömmel teljesítünk. Egy új közösségnek a tagjai leszünk, és új értelmet is kapunk.

Az elmúlt héten minden este hallottuk a Márk 1,15-bol Jézus felszólítását: Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak. Ez a szó: térjetek meg, pontosan ezt jelenti, hogy alakuljon át az értelmetek (metanoia). Tanuljak meg Isten szerint gondolkozni. Erre a Szentlélek teszi képessé az embert.

Ha valakinek az életében ez bekövetkezik, abból csakugyan egészen másfajta cselekedetek következnek. Erre szeretnék elmondani befejezésül egy történetet.

Valahol, valamelyik gyülekezetben hittanóra volt. A hittanóra anyaga ez volt: Károli Gáspár, a bibliafordító. Elmondtam a gyerekeknek, hogy már idos volt Károli, beteg volt, amikor Isten indítására hozzálátott a bibliafordításhoz. Valóban éjt nappallá téve, egy mécsesnél vakoskodva az eredeti szöveget lefordítva, de az összes hozzáférheto már meglevo fordítást is igénybe véve, egy kis munkacsoportot szervezve maga körül (nem egyéni teljesítményt akart felmutatni) végezte ezt a munkát éveken keresztül. Közben azért imádkozott, hogy Isten indítson valakiket, hogy ezt ki is adhassák. Az egy vagyonba került, különösen ilyen ezer oldalas nagy könyvnek a kinyomtatása akkor. Fogalma sem volt az indulásnál, hogyan lesz ebbol nyomtatott könyv, de végezte a fordítás nehéz munkáját. Egyszer csak Isten itt is, ott is arra indított hívo, tehetos embereket, hogy vagyonuk egy részét erre a célra szánják, azaz hogy ebbol a fordításból könyv legyen, és minél többen olvashassák magyarul Isten igéjét.

Megemlítettem, hogy jóval késobb derült ki, hogy egy bizonyos Rákóczi Zsigmond egri kapitány, Vizsolynak a földesura - Vizsolyban volt egy kis nyomda, ahol aztán kinyomtatták -, késobbi erdélyi fejedelem volt az, aki a legnagyobb összeggel hozzájárult a Bibliának a kinyomtatásához és kiadásához.

Milyen csodálatosan munkálkodik Isten! - mondom én. Megkérdezi egy kisfiú: Megérte neki? Mennyi haszna lett belole? Adtam egy kis idot magamnak, hol fogjam meg a fonál végét, hogyan tudjak erre úgy válaszolni, hogy az értheto legyen. Megkérdeztem: mire gondolsz? Elmagyarázta: arra, hogy nagyobb összeget csak úgy fektet be az ember, ha tudja, hogy mondjuk negyven százalékkal többet visszakap. Neki mennyi haszna lett ebbol?

Egy kis csönd volt. Megszólal egy kislány: nem azért csinálta azt, te, hanem azért, hogy dicsekedhessék. Hogy az utókor feljegyezze: o nyomtatta ki. Egy kicsit vallásosabb hozzászóló azt mondja: nem… azért adta a nagy pénzt, hogy o olvashassa magyarul a Bibliát. Biztos nem tudott más nyelven. Erre egy gyakorlatiasabb fiú: de akkor elég lett volna egy példányt kinyomtatni, o meg sokat csináltatott. Ezzel kimerültek az ötletek.

Ez a gondolkozás jellemzi a bun országában élo embert. Mert mi vetodött itt fel mint lehetoség? Anyagi haszon, személyes dicsoség (feljegyezzék a nevemet és majd az utókor emlegesse), vagy egyéni érdek: én olvashassam. Ez a három jut eszébe a mai embernek. Megéri-e, mennyivel többet kapok vissza, vagy dicsérnek-e - az is egyfajta jó befektetés -, vagy egészen szukös egyéni érdek: én olvashassam.

Hol van ettol a valóság? Károli feljegyezte ezt. Hadd olvassak néhány mondatot tole. Amikor elvégezte a fordítást, a naplójába ezt írta: "Az kegyelmes jó Isten jó kedvébol most megyen ki a Szentírás teljes fordítása egynehány nevezetes, jámbor, istenfélo férfi intése, törekedése és költsége által, akik annyira nem igyekeztek e dologban e világi hírre és tisztességre, hanem csak az Isten dicsoségére és az O házának épülésére, hogy neveiket nem engedték beíratni a könyvbe, megelégedvén azzal, hogy az o nevük az Életnek Könyvébe be vagyon írva."

Ez meg a másik országot jellemzo gondolkozás. Az új értelemmel az újjászületett ember így gondolkozik. Fel ne jegyezzék már az én nevemet! Kinek fontos az? Csak elhomályosítaná az Isten dicsoségét. Hiszen Isten indított engemet erre. Hiszen Isten adta az anyagi javakat, hogy odaszánjam az O dicsoségére. Hiszen az a fontos, hogy az O dicsosége, meg az O egyházának épülése menjen elobbre. Isten dicsosége, mások üdvössége, az anyaszentegyház épülése - ez mindent megér. Akinek tudománya van, az éjt nappallá téve fordítja, akinek pénze van, az szerez egy nyomdát, orizteti katonákkal, hogy a németek meg a katolikusok le ne rombolják, és a Biblia kikerüljön onnan. Erre adja a pénzét. Ez magától értetodik ebben az új országban. A régiben meg: megéri-e, lesz-e dicsoségem, nekem jó legyen. Ennyi. Több ötlet nincs.

Ilyen nagy különbség van a bun országa, meg a Krisztus országa között. A velünk született természet és értelem, és a Szentlélektol megújított természet és értelem között. Ha ilyen nagy különbség van, akkor talán nem lesz nehéz, ha ezen a mai napon kíméletlen bátorsággal megkérdezzük magunktól: melyik országban élünk mi? A bun országában-e és ott pusztulunk el, mert a bun zsoldja halál, vagy az Isten országában és ott jutunk el egyre teljesebb életre, ami az O dicsoségét és mások javát szolgálja? Kinek szolgálunk: a bunnek-e, amirol nem tehetünk, mert így születtünk, - de teszünk-e valamit azért, hogy ne annak szolgáljunk a továbbiakban, hanem Krisztusnak? Ki parancsol nekünk?

Pál olyan szemléletesen írja a Róma 6-ban, amit az elobb olvastam, hogy szánjátok oda a ti tagjaitokat. Ez azt jelenti, hogy minden porcikámat odaszánom az Isten szolgálatára. A nyelvemet, és nem engedem, hogy a bunnek szolgáljon, a szememet, és nem nézek akármire, kezemet, lábamat, pénztárcámat, idomet, maradék eromet - mindent, mindent az O szolgálatára. Örömmel, önként, boldogan. Eközben leszek lelkiekben egyre gazdagabb, s tudok gazdagítani másokat. Én meg közben szépen rámegyek, mint a földbe esett gabonamag, amelyik elpusztul és közben sok gyümölcsöt terem. Mint egy gyertya, amelyik elég, de közben világított másoknak. Ilyen célok és törvényszeruségek vannak az új országban. Aki ettol irtózik, az marad és elvész a bun országában. Mert ha irtózik, azt jelenti: nem bízik Istenben: Isten nem mond igazat, úgy sem fogja megadni, amit ígért. Ha valaki megmarad ezekben a kételyekben, az ördög rabságában marad meg. - Ha valaki mer szakítani ezekkel, igazat ad Istennek, átlépett az O országába, és majd megtanulja, hogy mit jelent élni. Mit jelent az az élet, aki végso soron egy személy, úgy hívják: Jézus, aki azt mondta: én vagyok az élet. Én vagyok az út és az igazság is. Én vagyok a világosság, és aki engem követ, az nem jár sötétségben.

A megterített úrasztala ma újra azt hirdeti nekünk, hogy mit jelentett a korszakváltás nagyban. Jézus engedte, hogy megtöressék a teste, kiontassék a vére azért, mert ez volt a váltságdíj, amivel minket kiszabadított a sötétség hatalmából és kész átvinni az O országába. Ezek az egyszeru jegyek a mai igénket hirdetik: akiben van a mi váltságunk (ez a rabszolga kiváltásának a szava) az O vére által, buneink bocsánata. Aki úgy érzi, van mit megbocsátania Istennek, aki ezt oszintén néven is tudja nevezni, az jöjjön bizalommal és legyen bizonyos abban, hogy elég nekünk az O kegyelme. Ha megvalljuk buneinket, O megbocsátja azokat. Utána lehet hálából neki élni nemcsak egy életen át, hanem egy örökkévalóságon át dicsoíteni Ot ezért.

Ha néhány egészen egyszeru kérésbe vagy felszólításba foglalnám össze az elmúlt hétnek az üzenetét, meg ennek a mai igénknek az üzenetét, akkor egyrészt hirdetném a nagy örömhírt: van egy másik ország is, nemcsak az, amibe beleszületünk, és oda át lehet menni, mert Jézus utat készített. A három felszólítás így hangzana: lépj be, élj benne, és hívjál bele másokat is. Lépj be, ha még kívül vagy, mert be lehet, - élj benne, ha már beléptél, és növekedjél, gyarapodjál, - és legyen olyan vonzó az életed, hogy odahívsz másokat is.

 


 

Imádkozzunk!

Dicsoséges Urunk, Jézus Krisztus, hálával köszönjük mindazt, amit érettünk tettél. Köszönjük, hogy a te földön való megjelenésed, testté lételed új korszakot nyitott történelmünkben. Köszönjük, hogy új lehetoségeket is nyitottál meg elottünk.

Bocsásd meg, Urunk, ha sokan úgy élünk, mint akik ragaszkodnak a börtönélethez, noha nyitva az ajtó, és szabadon elmehetnének. Bocsásd meg, hogy megszoktuk a bunt, a kényszerhelyzetet, az erotlenségünket. Megszoktuk, hogy annyira telik, amennyire képesek vagyunk magunktól.

Köszönjük, hogy egészen új lehetoségeket nyitottál meg elottünk. Köszönjük, hogy át lehet menni a bun országából a te országodba. Köszönjük az imádság ajándékát. Köszönjük, hogy Szentlelked vezérel. Köszönjük a felülrol való bölcsességet, amit ígérsz a tieidnek. Köszönjük, hogy lehet helyes döntéseket hozni, és nem utólag kell megbánnunk sok mindent. Köszönjük, hogy nem kell mulasztást mulasztásra halmoznunk. Nem kell mindig beleütköznünk a velünk született hibákba, és fogyatkozásokba. Köszönjük, hogy egészen új emberekké válhatunk. Köszönjük, hogy ha a régi természetünk elbuktat, a te végtelen nagy kegyelmedbol újra és újra talpra állhatunk, és mehetünk tovább azon az úton, amin te jársz elottünk, Urunk.

Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan hadd kerüljünk el ebbe az állapotba. Hadd kerüljünk át a halálból az életbe. Hadd legyen a miénk a teljes élet, az örök élet már e földön. Hadd legyen az életünk olyan hiteles illusztráció az errol szóló evangélium mellett, amivel másokat is oda tudunk hívogatni hozzád.

Könyörülj rajtunk, hogy legyen korszakváltás mindnyájunk életében. Hogy ténylegesen te légy az Úr felettünk és bennünk. Segíts a neked való engedelmeskedést és minden egyéb kötelékünkbol való megszabadulást már ma elkezdeni.

Könyörgünk most hozzád újra az ének szavaival: Természetünket ne hagyjad követnünk, akaratodat építsed mibennünk, hogy mindenekben tenéked engedjünk. Ne hagy elesnünk!

Ámen.