Alapige: 1Jn 2,17

A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus Krisztus, olyan sok szépet mondtunk el rólad ebben az énekben. Mégis sokszor vannak az életünkben olyan helyzetek, amikor nem merjük komolyan venni, hogy mindez igaz. Amikor nem hisszük, hogy te olyan hatalmas vagy, hogy elotted nincs lehetetlen, amikor nem számolunk azzal, hogy számíthatunk rád, amikor magunkból indulunk ki, és nem bízunk benned. Nem tudjuk komolyan venni, hogy neked fontos a mi kicsi életünk. Nem hozzád jövünk ajándékokért és megoldásért. Nem hisszük, hogy nálad el van készítve mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. Ezt most oszintén megvalljuk neked, és kérünk, bocsásd meg ezt, és szabadíts meg ettol a velünk született hitetlenségtol.

Köszönjük, hogy ezeken az estéken is ajándékokat kínálsz nekünk, és már ma este is örökkévaló, megmaradó értékekkel akarsz meggazdagítani, amiket csak toled fogadhatunk el, amiknek az árát te fizetted meg, és nekünk ajándékként kínálod. Segíts, hogy merjünk bízni benned. Bátoríts, hogy megtegyük azt a mozdulatot, amit hitnek nevez a Szentírás, hogy elfogadjuk azt, amit kínálsz. Add, hogy tudjunk hinni neked annyira, hogy igazat mondasz és hogy egészen bizonyos, hogy javunkat akarod, és neked az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen.

Kérünk, beszélj velünk már ma este is, és igéden keresztül gyozz meg minket Szentlelkeddel arról, hogy ki vagy te, mit akarsz velünk. Kik vagyunk mi magunkban, kik lehetnénk veled együtt, és milyen nagy gazdagság az, amit te az életed árán szereztél meg nekünk.

Ajándékozz meg mindnyájunkat ma valamivel, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Múlt vasárnap arról volt szó, hogy minden gyilkos, életellenes cselekmény mögött végso soron maga az ördög áll, akirol Jézus azt tanította, hogy emberölo volt kezdettol fogva. Egy valóban felvilágosult, gondolkozó, muvelt embernek ismernie kell az ördög személyét és munkáját legalább úgy, mint ahogy nagyjából ismeri az elektromosságnak vagy a rádióhullámoknak a természetét, amelyek éppen úgy láthatatlanok és kézzel megfoghatatlanok, mint ahogy az ördög, de hatásuk, munkájuk éppen úgy érzékelheto és mérheto.

Láttuk azt is: ahogyan fogy az ideje az osellenségnek, az ördögnek, úgy fokozza a támadását az emberiség ellen. Mivel mi a Krisztus második eljövetelét közvetlenül megelozo idoszakban élünk, ki vagyunk téve annak, amit Jézus így fogalmazott: "A gonoszság megsokasodik."

Annál kevésbé helyes, ha elbizakodottak vagyunk, és éppen ezért Jakab apostoltól ezt igyekeztünk megtanulni múlt vasárnap: aki tervez, gondolkozik, a jövojét készítgeti, az jól teszi, ha így tervez és így gondolkozik: ha az Úr akarja és élünk, akkor ezt vagy azt fogjuk tenni. Enélkül könnyen meglepetések érhetnek minket.

Azt ígértem, hogy még két olyan bibliai igazságról lesz szó, amikre szintén felhívta a figyelmünket a New Yorki tragédia. Ezekrol szeretnék ma röviden szólni.

Az elsot kérdés formájában megfogalmazva így mondom: Ennyire nem idotállók az emberi kéz legmonumentálisabb alkotásai sem? Ennyire lehetséges az, hogy percek alatt elpusztítható az, amit a tudomány, a csúcstechnika, az emberi ész és kéz nagy erofeszítésekkel és iszonyatos pénzekkel létrehozott? Ilyen könnyen mulandó a mulandó? Ezek szerint nemcsak a mi emberi életünkre érvényes, hanem sok minden másra is, vagy talán mindenre, amit Péter apostoltól idéztünk a múltkor, hogy "minden test olyan, mint a fu, és az ember minden dicsosége olyan, mint a fu virága. Megszárad a fu és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké."

Ott, ahol ezt leírták, olyan hoség van, hogy ha reggel lekaszálják a mezot, délutánra már megfonnyad, este már nyugodtan össze lehet gyujteni, nincs benne annyi nedvesség, hogy megromoljék. Egy nap alatt el lehet pusztítani a virágos mezot. - Ráadásul ilyen ellentmondásosak vagyunk mi, hogy ugyanaz az ember képes percek alatt lerombolni valamit, aki évek, évtizedek, évszázadok alatt felépítette? Ha ez így van, akkor egyáltalán van-e valami, ami megmarad, amirol bizonyosra lehet venni, hogy az maradandó, ami túléli a rombolásainkat, ami bizonyos, hogy kiállja az idonek a próbáját és minden emberi gonoszságnak a rombolását? Netalán van-e valami, ami megmarad örökké? Mert ha van, akkor nekünk ezt kellene jobban gyujtenünk, és nem abban tönkremenni, hogy olyanokat gyujtögetünk, amik pillanatok alatt elpusztíthatók. Akkor kevésbé kellene futnunk gyorsan elmúló értékek után, és sokkal több maradandó értéket kellene begyujtenünk. Vagy el is kellene engednünk olyasmiket, amik miatt nem tudunk megragadni garantáltan maradandó értékeket.

Bizony így van ez, és komoly figyelmeztetés volt minden gondolkozó ember számára ez, ami történt, mert ebbol az is nyilvánvaló lett, hogy ha csak mulandó értékeket gyujt valaki, akkor egy kritikus helyzetben pillanatok alatt nincstelen földönfutóvá válhat. Mert minden elveszítheto. Ha pedig csak olyanja volt, ami elveszítheto, akkor ott marad kifosztottan. Ha azonban vannak egy embernek maradandó, mindent túlélo és kibíró értékei is, akkor, ha sok mindene elvész, elmúlik, akkor, tönkreteheto, megsemmisítheto, akkor is gazdag marad. Az igazi túléléshez, ahhoz tudniillik, hogy túléljük a halálunkat, csak az ilyen maradandó értékek segítenek el.

Erre gondolt Jézus, amikor abban a múltkor idézett példázatában azt mondja a gazdag emberrol, aki csak múlandó értékeket gyujtött magának, hogy bolond. Azt mondja szó szerint: így van mindenki, aki csak a vagyonban bízik és nem az Istenben gazdag. Mit jelent ez a furcsa kifejezés: az Istenben gazdag? Azt jelenti, hogy tudatosan gyujt magának olyan értékeket is, amikrol a Szentírás alapján tudja, hogy azok elpusztíthatatlanok, azok idotállók, megmaradnak mindörökké. Vajon mik ezek, és csakugyan vannak-e ilyenek?

Mi sokkal inkább azt éljük át: minden elmúlik. Elmúlik, vagy a legtöbbünknek múlóban van a fiatalságunk, fogy az eronk, módszeresen tönkretesszük az egészségünket, egyre többen és egyre többet felejtünk. Azt mondja a Biblia - és ó, de mennyire így van -, hogy mint a füst, úgy szállnak el az éveink. Elfogynak mellolünk azok, akik a legdrágábbak voltak, akik a legtöbbet jelentettek a számunkra. Még a mindeneket meghaladó hatalom is egyszer elmúlhat. Jeremiás könyvében találtam ezt az elgondolkoztató mondatot: "Harci zaj van a földön és nagy romlás. Hogy elmúlt és összetört az egész föld pörölye! Milyen utálatossá lett Babilon a nemzetek között!" (Jer 50,22-23) Annak a kornak a nagyhatalma, amelyik úgy tunt, mindent kibír és mindenkinél hatalmasabb marad, egyszer csak elmúlik és utálatossá válik.

A Biblia több helyen ír arról, hogy ez vár mindenre. Elmúlik ez a világ és ennek kívánsága - olvastuk most alapigénkben. Jézus mondja, hogy az ég és a föld elmúlnak. Péter apostolnál olvassuk ezt az elgondolkoztató mondatot a második levele 3. részében: "…az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta levo dolgok is megégnek." Ha szabadon engedjük asszociációinkat, különös gondolattársításokhoz juthatunk.

Mi marad meg? A Biblia azt mondja soksok ilyen felsorolás után, hogy miminden elmúlik, hogy: de te… Mindig van ott egy hangsúlyos de. "De te ó Uram, megmaradsz örökké." Isten megmarad örökké. Isten igéje, beszéde megmarad örökké. Túlél mindent. Isten igazságáról is ezt írja a Biblia. Isten dicsoségérol, uralkodásáról, végzésérol is.

A 102. zsoltár szinte ezt tekinti céljának, hogy szembeállítja mi az, ami elmúlik, és mi az, ami megmarad. Néhány verset idézek belole. "Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tuzhely, üszkösök. Letaroltatott és megszáradt, mint a fu az én szívem. (…) Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fu, megszáradtam. De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzedékrol nemzedékre. (…) Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod oket, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy, és a te esztendoid nem fogynak el."

Ezt mondja Istenrol: O nem tartozik a teremtett világhoz, O a teremto, O túléli ennek a világnak a pusztulását is, mert Isten. És mi lesz velünk? Ezért olvastam fel ezt a mondatot az idos János apostol levelébol. "Ez a világ elmúlik, és ennek kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."

Nemcsak Isten, hanem az is, aki Ohozzá tartozik. Az is, akinek olyan új szíve van, hogy az együtt dobban Istennel, mert az O akaratát cselekszi. Az is, aki nem ágál Isten akarata ellen, nem akaratoskodik örökké, hanem keresi és cselekszi azt. De ki képes erre?

Sokan megpróbálják ezt. Addig, amíg nincs igazi kapcsolatuk Istennel, addig is felébred egyegy emberszívben a vágy: úgy szeretnék élni, mert az biztos jobb. Mindig újra kiderül: képtelenek vagyunk. Nem tudjuk Isten akaratát cselekedni, sokszor még megérteni sem. Azzal egyetérteni meg végképp nem. Mi segít ezen? Ezen segít az, amit a Biblia úgy nevez: felülrol születni. Amikor valakinek az életébe belép Jézus Krisztus. Amikor Jézussal új élet indul el, egy új minoségu élet. Ez az újjászületés. Az ilyen emberben Jézus képes cselekedni az Isten akaratát. Mivel az ilyen ember azonosul azzal a Jézussal, akit már ismer és elismer, ezért képes cselekedni Isten akaratát. Jézus bennünk. O maga az élet. Az ilyen embernek van élete, olyan élet, amit a nagy kaszás, a halál sem tud learatni. Ami túléli majd a biológiai halálunkat. Ami megmarad akkor is, amikor már semmi nem lesz ebbol a világból. Mégpedig az Isten közelében, a vele való szoros közösségben marad meg.

Az ilyen embernek van örökkévaló, el nem múló kincse. És kap ezzel együtt egész sor olyan értéket, aminek már itt hasznát veszi, és aminek hasznát veszik a körülötte élok is. Olvassuk azt is: "Most azért megmarad…" miután elsorolja Pál az 1Kor 13-ban, hogy miminden elmúlik. Még a prófétálás is, mert nem lesz szükség igehirdetésre sem. Semmi nem kell már akkor. De megmarad: a hit, remény és szeretet. Ezt már itt kapja az, aki Jézus Krisztust befogadja az életébe. Már itt lesz tartása, lesz reménysége, túllát a pillanaton. Nem amiatt kesereg a veszteségei idején, hogy mit veszített el, hanem érzékeli azt is: mije van még, ami elvehetetlen, tönkretehetetlen, megsemmisíthetetlen, ami felülrol való. Már itt meggazdagítja mérhetetlenül a hívo ember életét ez. És ez az, ami túléli a halálát is.

Aki Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké. És aki nem cselekszi? Az is megmarad örökké. Nem azt mondja a Biblia, hogy az az ember elmúlik a világgal együtt, hanem az örökké fájlalja azt, hogy nem cselekedte Isten akaratát. Ez a Bibliának kemény, szinte megemészthetetlen kijelentése. Próbáljuk ízlelgetni, és komolyan venni. Örüljünk annak, hogy Isten megadja azt a lehetoséget, hogy cselekedjük az O akaratát, így vele maradjunk meg mindörökké, és ne nélküle.

Pontosan ezért készítgetjük ezt az oszi hetet is minden esztendoben. Annyira erosen kísért mindnyájunkat az, hogy fussunk az után, ami az orrunk elott van, ami mindennap szükséges, amit mindenki kerget. Sokszor már nem is mi kergetünk valamit, hanem mintha egy futószalagon lennénk, visz bennünket, és az ördög gondoskodik arról, hogy teljesen megfeledkezzünk az örökkévalókról. Ilyenkor néha Isten felemeli a fejünket. Szinte úgy érzem, hogy az állam alá teszi a kezét, és azt mondja: ott fenn is van valaki… Sot ott van csak Valaki, aki ezt az egészet irányítja. Aki szomorúan nézi, hogy ennyire elvakultan rohanunk olyanok után, ami egy pillanat alatt megsemmisítheto, ugyanakkor nélkülözzük az örökkévaló kincseket. Pedig O adja. Atyai szeretettel kínálja ingyen, ajándékként.

Egészen más lenne az életünk. Akkor is elo kell teremteni azt, amire minden nap szükségünk van, de egészen bizonyos, hogy más lenne annak a mértéke, más lenne az eloteremtés módja, mert mások lennénk mi magunk. Akkor sokkal kevesebbel is elégedettek lennénk. Akkor sokkal természetesebb lenne, hogy megosztjuk azt, amit mi is úgy kaptunk. Akkor komolyabban vennénk azt, amit az énekben most hallottunk: bármi van birtokomban, azt te adtad nekem. Éppen ezért én maradék nélkül ezt rendelkezésedre bocsátom. Sot magamat is rendelkezésedre bocsátom, Istenem. Ott vagyok igazán biztonságban. És ha akármi történne velem, ez a veled való közösség, ami magát az életet jelenti, megmarad mindörökre. Mert egyszer az ég és föld elmúlik, és minden értékét veszíti, csak aki Isten akaratát cselekszi, az éli túl a nagy krízist, a nagy ítéletet, ezt a nagy elmúlást.

Nekünk mindannyiunknak szükségünk van ezekre a maradandó értékekre. Az örömhír, az evangélium arról szól, hogy mindannyiunknak lehetséges, hogy kapjunk ilyen értékeket. Isten éppen a róla szóló bizonyságtétel, az igehirdetés által bátorít minket, és teremti meg a szívünkbe azt a hitet, hogy ki tudjunk nyúlni ezek után az ajándékok után, és bizalommal elfogadjuk tole.

A másik, amirol néhány szót még érdemes szólnunk, és amit szintén kérdés formában szeretnék megfogalmazni: vajon feltétlenül szükséges-e megtorolnunk minden sérelmünket? Ez a kérdés sokkal összetettebb, mint ahogy gondoljuk. Összetettebb az elobbinél is. Az elobbi egyszeru isteni kínálat. Ajándékot kínál Isten, mert gazdaggá akar tenni már itt és az örökkévalóságban is. Itt azonban úgy összekuszálta a mi Isten elleni lázadásunk a tisztán látásunkat, hogy szinte képtelenek vagyunk igazán kibogozni, mi is lenne az igazság. De azért ezt a kérdést mindenképpen fel kell tennünk. Feltétlenül szükséges-e megtorolnunk mindig minden elszenvedett sérelmet?

Ezen a héten nap mint nap olvashattuk az újságokban, hallhattuk, ahol csak lehetett ezeket a szavakat: megtorlás, válaszcsapás, ellentámadás. Jobb esetben igazságszolgáltatás, indulatosabb szívekbol: bosszú. Vajon ez feltétlenül kell, hogy kövessen minden sérelmet?

Az egészen természetes a gondolkozásunk számára, hogy ha valakit leütnek és kirabolnak, akkor annak következménye kell, hogy legyen, mert valamiféle megtorlásra szükség van. De figyeljünk oda az óvatosabbakra meg a bölcsekre. Hadd idézzek egy kínai bölcset. Egy bizonyos KungFudze ezt írja: Mielott bosszút állnál, ássál két sírt. Kettot. Mert a kölcsönös bosszúállás során a gyoztes is vesztessé válik vagy válhat. Ezen érdemes elgondolkoznunk.

A Biblia ennek három fokozatáról ír. Az elsorol mindjárt a Biblia legelején, a második lapon olvashatunk, amikor egy bizonyos Lámek nevu férfiú imigyen ment haza a feleségeihez: Háda és Cilla, idefigyeljetek, milyen ember vagyok én! Ifjat öltem, mert megsebzett, embert öltem, mert megütött.

Vagyis ot megütötték, o meg agyonütötte a másikat. Feltétlenül visszaütött, egy kicsit nagyobbat. Ez az azonnali, az önkényes önbíráskodás. Ez az igazi bosszú. Az igazi bosszúnál szinte mindig nagyobbat üt vissza az ember, mint amekkorát kapott, és szinte mindig valamilyen formában halál kíséri.

Ezt rendszabályozta Isten a mózesi törvényekkel, amikor a visszaütés felso határát megszabta. Azt mondta: ha a sértett okvetlenül vissza akar ütni, akkor se o üssön, hanem valaki semleges végrehajtó, és legfeljebb akkorát, amekkora ütést o kapott. Szemet szemért, fogat fogért. Verekedés közben kiütötték a jobb felso szemfogamat, akkor én is legfeljebb a másiknak a jobb felso szemfogát üttethetem ki. Nem én, mert akkor a mellette levo is megmozdul majd, hanem valaki más, semleges bíróság. De ez nem kötelezo, ez nem bosszú, ez megtorlás.

Akkor jött Jézus, idézi ezt a mondatot, hogy tudjátok, megmondatott a régieknek, szemet szemért, fogat fogért, én pedig azt mondom nektek: van egy új lehetoség. Az új lehetoség az, hogy nem kell feltétlenül visszaütni. Persze erre nem mindenki képes. Erre általában csak azok képesek, akik már megtapasztalták, hogy ok is ütöttek valakin sokat, és az nem ütött vissza. Aki már megtapasztalta azt, hogy hány ütést mérünk Istenre a magunk közönyével, cinizmusával, bizalmatlanságával, netalán Istent is káromló káromkodásainkkal vagy az egész életünkkel úgy ahogy van, és Isten nem bottal közeledik hozzánk, hanem megbocsátással. Aki átélte azt, hogy Isten gazdag a megbocsátásban és bovölködik a kegyelemben, - az ilyen embert az Isten jósága töri meg és teszi képessé arra, hogy o ugyanígy viselkedjék másokkal.

Errol is mond Jézus egy csodálatos példázatot, amikor azt az iszonyatos, szinte a mai számokkal kifejezhetetlen nagy összeget, a sok talentumot elengedi a király valakinek, aki tole kölcsönkért, mert nem tudja visszafizetni. A királynak telik, jószívu, elengedi. Erre ez az illeto kimegy, az utcán szembejön vele, akinek mondjuk a mai mértékkel egy százast adott kölcsön, és megfogja a torkát, és azt mondja: vagy fizetsz azonnal, vagy az adósok börtönébe juttatlak. Amikor a királynak ezt jelentik, akkor súlyosan megbünteti azt, akinek o elengedte. Ez a rossz példa.

Amikor valaki a szíve mélyéig átéli, hogy Isten nekem mit engedett el, mit bocsátott meg, ez felszabadítja az embert arra, hogy - bocsánat a szóért - ilyen piti dolgokat, amivel engem naponta megbántanak, vagy komolyabb sérelmet is, amivel valaki megbántott, ne lehetne elengedni és megbocsátani? Mi ez ahhoz képest, amit nekem az én Istenem megbocsátott! Erre többnyire csak az ilyen emberek képesek. Jézus ezt mint lehetoséget megemlíti és felragyogtatja. (Mt 5,38-48)

Világos dolog, hogy nemzetközi viszonylatban, tömeggyilkosság után egészen más szempontok is szóhoz jutnak. A Biblia arról is világosan ír, hogy a hatóságnak milyen esetekben szabad fegyvert használnia azért, hogy a gonoszt megpróbálja féken tartani, és a jót megpróbálja védelmezni. Csak ebben az esetben szabad, de ebben szabad. Ez le van írva. (Róm 13,3-4)

Csakhogy mindez már valaminek a következménye. Hogy van gonosz, meg kell próbálni féken tartani, vagy sikerül, vagy nem, hogy a jót védelmezni kell, ez már annak a következménye, hogy kivontuk magunkat Isten hatásköre alól és azt mondtuk: majd mi. Isten nélkül építünk országot, államot, egyházat, vallást, filozófiát, mindent a világon, Isten ne szóljon bele. Ennek lett a következménye az, hogy ide jutottunk.

A mi dolgunk azonban nem az, hogy ebben a súlyos nagy kérdésben igazságot tegyünk. A mi dolgunk az, hogy a minket naponta ért sérelmeket vagy az idonként ért komolyabb megrázkódtatásokat hogyan tudjuk feldolgozni. Mit teszünk azokkal a sérelmekkel, amiket éveken, évtizedeken át hurcolunk magunkban, és emésztik az energiánkat, megrontják az örömünket, elválasztanak vagy szembeállítanak minket másokkal, megnyomorítják az életünket.

Ha Isten éltet minket, a jövo vasárnap úrvacsora is lesz. Hogy akarunk idejönni az úrasztalához? Úgy, hogy továbbra is hordozunk magunkban sérelmeket, amiktol nem akarunk szabadulni? Vannak, akiknek ezek a kincsei. A sérelmei, az elszenvedett nyomorúságok, a megaláztatások. Ezekre hivatkoznak, ezekkel versengenek emberek: én több ilyet kaptam, mint te, tehát én különb vagyok, mint te. Közben elviselhetetlenek vagy élvezhetetlenek a környezetük számára. Nincs bennük öröm, nem sugárzik belolük semmi pozitívum, mert ez kioltja az ilyeneket.

Nos így ragyogtatja fel Jézus számunkra is ezt a lehetoséget. A lámeki bosszútól Isten orizzen meg. Az súlyos bun, irtsuk ki a szívünkbol. A mózesi megtorlás, ha jobbra nem vagyunk képesek, akkor elviselheto. De ez általában nem igazságszolgáltatás, hanem csak jogszolgáltatás. Az egészen más.

De van a harmadik lehetoség is, amikor Jézus azt mondja: még az ellenségre is így nézhetünk. "Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért és fogat fogért. Én azonban ezt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyulölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket." (Mt 5,44)

Ez az Istent nem ismero ember számára tiszta bolondság és lehetetlen dolog. Nem is fog sikerülni, ha megpróbálná sem. De Isten újjászületett gyermekei, akik kegyelembol élnek, akik naponta tudjuk, hogy rászorulunk az O bunbocsátó kegyelmére, és csodáljuk az O hosszúturését és irgalmát, azokat felszabadítja Isten arra, hogy hasonló módon viselkedjünk mások iránt is.

Jézusról ezt olvassuk a Bibliában. O valóban ilyen volt. Most csak két mondatot olvasok. "O bunt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. Szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetozött, hanem hagyta az igazságosan ítélore. Aki a mi buneinket maga vitte fel testében a keresztfára, hogy a bunöknek meghalva, az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyultatok meg." (1Pét 2,22-24)

Aki meggyógyult mindenféle elégtétel utáni vágyból a Krisztus sebeivel, az kész arra, hogy ha rajta sebet ütöttek akkor sem üt sebet a másikon, hanem telik neki megbocsátani.

Isten tehát végso soron ezt a két ajándékot kínálja nekünk ma este. Kínál nekünk maradandó értékeket, és arra figyelmeztet, hogy miközben sok múlandó után mégis csak futnunk kell, neki fontosak voltak mindig a mi szükségleteink, de azt mondja: nézzünk felfelé is. Miközben muszáj eloteremteni némely mulandókat, miközben alkotunk és építünk olyasmit, amirol tudjuk, hogy mulandó, aközben el ne feledkezzünk a maradandókról, az örökkévalókról. Elsosorban Jézusról, aki minket is örökkévaló élettel ajándékoz meg. - A másik: kínálja nekünk ezt a gazdagságot, hogy teljék megbocsátani, elengedni, hogy elég gazdagok legyünk arra, hogy nem veszünk elégtételt, nem követeljük vissza, nem érvényesítjük sokszor a jogainkat sem - errol is van szó a Bibliában -, hagyjuk az igazságosan ítélore. Mi pedig annak, aki rosszat mondott rólunk, jót mondunk, aki átkozott, áldást mondunk, aki kárt okozott, imádkozunk érte, vagy netalán segítjük is valami bajában.

Isten gyermekeinek ebben szabad növekedniük.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy elsosorban nem parancsokat és tilalmakat osztogatsz nekünk, hanem ajándékot kínálsz. Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy a te földi szolgálatodban, váltságmunkádban, egész lényedben láthatjuk ezeknek az örökkévaló ajándékoknak a teljességét. Köszönjük, hogy ebbol valamennyit mi is kaphatunk.

Köszönjük, hogy téged magadat is ajándékul kaphatunk. Köszönjük, hogy szabad téged behívni az életünkbe. Köszönjük, hogy te ott rendet és tisztaságot teremtesz. Értelmet és célt adsz nekünk. Köszönjük, hogy megtöltöd a benned hívok szívét reménységgel és olyan szeretettel, amit nem magunkból préselünk ki, hanem amin mi magunk is csodálkozunk, a te szereteteddel.

Köszönjük, hogy lehetséges az, hogy a te szereteteddel közeledjünk másokhoz. Mindenkihez, akár még az ellenségeinkhez is. Olyan elképzelhetetlen dolgok ezek számunkra. De engedd, hogy mindannyiunk boldog tapasztalata legyen ez.

Tartjuk a kezünket, és alázatosan kérünk toled maradandó értékeket. Tölts meg minket a te igéddel. Adj a szívünkbe élo reménységet. Engedd, hogy tudjunk dicsoíteni téged már itt, és minden körülmények között hozzád tartozzunk. Köszönjük, hogy ezen a veled való lelki közösségen semmi nem változtat, majd még a halálunk sem. Köszönjük, hogy akinek az élet te magad vagy, Jézus Krisztus, annak még a meghalás is nyereség.

Szeretnénk gazdagabbak lenni békességben, ötletekben, jó gondolatokban, türelemben. Olyan hamar elfogynak ezek az értékek. Ajándékozd nekünk ezeket, olyat, ami nem fogy el, ami megmarad. Miközben sok mulandóval is kell foglalkoznunk, segíts minket azt úgy tenni, hogy túllátunk mindig a pillanaton. Pillanatnyi sikereken és kudarcokon, örömön és bánaton, és látunk magunk elott mindig téged, akihez tartozunk, aki magad vagy számunkra az élet.

Engedd, hogy téged hadd ismerjünk meg jobban, Jézus Krisztus, ezeken az estéken is, és így lehessen az életünk lelkiekben egyre gazdagabb. Így kapjunk toled sokféle kérdésünkre érdemi, igaz választ. Sokféle szükségünket így elégítsd ki. Sokféle nyomorúságunkból így adj nékünk igazi szabadulást.

Segíts most ebben a csendben magunkban is ezért imádkozni.