PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. március 24. (húsvéthétfő) Varga Róbert

MÁSKÉPPEN

Alapige: Mk 16,1-8

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy a Szentírás minden szava igaz. S köszönjük, hogy akik találkoztak Jézussal már, a föltámadottal, egyszer nekünk is beszéltek erről, s így hallhattunk mi is róla.

Így kérünk most arra, feltámadott Jézus Krisztus, hogy személyesen, Lelked által légy itt közöttünk, tégy önmagadról bizonyságot. Ha már hiszünk benned, erősítsd a mi hitünket. Ha kételkedés van a szívünkben, simítsd el azt, és egyenesítsd ki, változtasd azt át hitté, élő reménységgé, bizonyossággá.

Köszönjük, Urunk, hogyha valaki hisz tebenned, az ezt a bizonyosságot megkapja, hiszen te megígérted, és te minden ígéretedet megtartod. Így légy itt Lelked által, és szólíts meg minket, kérünk.

Köszönjük, Istenünk, hogy a halál tőrét széttörted, láncát leoldottad, Jézust föltámasztottad. Ő önként tette le az életét, és ugyanígy vette vissza.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te tudsz nekünk ilyen elvehetetlen, örökké tartó életet adni.

Így kérünk, önmagaddal, ezzel az élettel ajándékozz meg most is minket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Amikor majd egy évtizede Jeruzsálemben voltunk egy lelkészeknek szervezett tanulmányúton, sok érdekes emlékhelyet mutattak. A legtöbbnek semmi köze nincs ahhoz, ahol valójában az események történtek. Egy vagy kettő olyan hely volt, ami valószínű ugyanaz lehetett, mint Jézus korában. Többféle eseményt is láttunk, és több dologban részt vehettünk. Egy esemény azonban sokáig megmaradt bennem, bár semmi köze nincs a húsvéthoz, de mégis élesen emlékszem arra, ami ott, akkor történt.

Pénteken este kivittek minket a jeruzsálemi templomtér alá, a siratófal előtti térre, ahol az ortodox zsidók készültek a szombat ünneplésére.

Emlékszem, hogy a kisgyerekek az apjuk nyakában ültek, egy régi héber dallamú zeneszám szólt. Énekeltek és táncoltak egy ősi táncot, és örültek. Először nem is értette valaki a csoportból, és meg is kérdezte, hogy minek? Az idegenvezető azt válaszolta, a szombat bejövetelének. Akkor csönd lett, és ott is arra gondoltam, meg most is, amikor készültem, hogy vajon miért nem tudunk mi a legtöbb alkalommal, a legtöbb esetben így örülni annak, hogy jön a vasárnap, Jézus föltámadásának az ünnepe? Vagy vajon ilyen örömmel átszőttek-e a húsvéti ünnepeink? Örülünk-e mi Jézus feltámadására emlékezve? Azzal az örömmel, ahogy ennek valójában örülni kellene újra és újra, hiszen a keresztyén hitnek az egyik alapeleme nagypéntek, húsvét, Jézus föltámadásának az ünnepe. És ez igazán mindenfajta mély örömre ad okot minden keresztyén ember számára. Örömünnep-e tehát a húsvét nekünk? Vagy egy kicsit olyan, mint amilyen a tanítványoké volt? Jézus meghalt, eltemették, az élet ment tovább. Jeruzsálem ünnepelte a páska ünnepét, a családok találkoztak, ahogy ezen a napon is, meg tegnap is ebben az országban, meg máshol is, sok család találkozott. Színes ünnepi forgatag volt a templomtéren. Magasra szállt az elégetett áldozatok füstje. Megtartották az ünnepet, és Jézus követőinek az élete ment tovább.

Így olvassuk, hogy mikor elmúlt a szombat, Mária Magdaléna és Mária, Jakab anyja és Salóme kimentek, keneteket vásároltak, hogy elmenvén megkenjék Jézus testét. Ezek az asszonyok bánatuk idején is tudták, hogy mi a tradíció, mi a szokás, mit kell ilyenkor tenni, hiszen a szokás nagy erővel bír.

Valaki nem régen azt mondta: tudja, az élet a szeretett elmúlásával is, akit szerettünk, s meghalt, annak elmúltával is megy tovább. Nem áll meg. Ahogy mondta az illető, akkor is ugyanúgy felkel majd a nap, kinyitjuk a postaládát, kivesszük a postát vagy az újságot. Legfeljebb ott van a szívünkben a gyász meg az emlékezés arra, akit szerettünk, de túllép az élet ezeken a dolgokon. Nem is érdemes a kérdéssel foglalkozni.

Talán valami hasonló elkeseredettség, reménytelenség és egy kicsi üresség is lehetett a tanítványok, meg az asszonyok szívében is. Nekik is olyan hihetetlen volt, hogy minden ment tovább ugyanúgy Jézus halála után is. A kereskedők kereskedtek, az ünnepet folytatták, mintha semmi nem történt volna.

Az ember sokszor azt gondolja, mikor meghal valaki, akit szeretettünk, hogy a halállal egy kicsit minden mássá lesz a környezetben. Aztán tényleg, ha csak emberileg nézzük, kiderül, hogy bizonyos értelemben minden változás nélkül megy tovább. Ugyanaz a tülekedés a járműveken, ugyanúgy föl kell korán reggel kelni. Ugyanolyan problémákkal, nehézségekkel van tele az emberek szíve, mint azelőtt, mint ahogy itt az asszonyoké is. Mennek a temetőbe, hogy megkenjék Jézus testét, meg megszórják illatos fűszerekkel, aztán még méltóbban eltemessék, mert a szombat miatt csak betették oda, ebbe a sírba, amit kaptak ajándékba.

Nagy nehézség volt számukra, és erről beszélgetnek közben, hogy ki fogja elhengeríteni azt a követ, amelyhez legalább négy-öt erős férfi kellett. Egy nagy, hatalmas, malomkőszerű kővel zárták le a sírokat. Ki fogja azt elhengeríteni a bejárat elől, hogy mi bejussunk Jézus holttestéhez?

Ezt a gondolkodást, ezt a kialakult kört, ezt a reménytelenséget sugárzó képet metszi ketté, töri meg Isten azzal, hogy Ő beleszól a dolgok menetébe.

Húsvét után - mondja Isten az Ő igéjében - pont ez nem igaz, hogy minden megy ugyanúgy tovább. Húsvét legmélyebb üzenete, és legnagyobb örömüzenete mindenki számára az, hogy semminek nem kell ugyanúgy továbbmennie. Mi úgy el tudunk csüggedni. Olyan nehéz kővé válik az élet terhe, a körülmények. Itt a lényeg pont az Jézus feltámadásával kapcsolatban, hogy mehet minden másképpen tovább. Másképpen élhetünk, másképpen hihetünk, másképpen reménykedhetünk, másképpen élhetjük az életünk napi eseményeit. Másképpen élhetjük át mindazt, ami történik velünk. Egyáltalán reménységünk lehet arra nézve, hogy húsvét után, ha az élő Jézussal valaki találkozik, minden mássá lehet. Még mi magunk is.

Olyan őszintén, vagy kevésbé őszintén, de általában mindenki hangosan kimondja az úrvacsora osztás alkalmával, amikor veszi a kenyeret és a bort előtte, hogy hiszem és vallom, ígérem és fogadom. S aztán talán már ma este vagy délután, vagy holnap, amikor minden megy látszólag ugyanúgy tovább, találkozunk azzal a döbbenetes ténnyel, hogy kimondtuk, hogy ígérjük és fogadjuk, hisszük és valljuk, s az életünk meg nem ezt mutatja, hanem azt mutatja, hogy nem tudjuk megtartani még ezt a csekély fogadalmat sem, amit itt kijelentünk Isten színe előtt. Mert ahhoz is, hogy ezt meg tudjuk tartani, hogy hisszük és valljuk, ígérjük és fogadjuk, a mindenható Isten segítségére van szükségünk. Sokszor érezzük mi magunkat is úgy, mint itt az asszonyok. Olyan nehéz az élet, mint a kő Jézus sírja bejáratánál. Felemelhetetlen, félretehetetlen, megoldhatatlan probléma, ami volt nekik is. Ki hengeríti el a követ a sír bejáratáról?

Mi hányszor mondjuk ki, vagy éppen vádoljuk az Istent, magát. Ki lenne az, aki ezt a nehéz helyzetünket meg tudja, meg tudná oldani?

Így olvastuk tovább, hogy miközben ezt kimondták, utána felnéztek, s azt látták, hogy a kő már nem volt ott. Addig nem látták. Láthatták volna, de lecsüggesztett fejjel, reménytelenséggel teli szívvel mentek kifelé Jézus sírjához, s aztán fölnéztek, s látták, hogy a kő el van hengerítve.

A mi életköveink milyen súlyosak és nehezek tudnak lenni. Amikor elcsügged a lelkünk, amikor csak lefelé tudunk nézni, amikor olyan reménytelennek tűnik egy-egy helyzet. Hogyan oldódott meg az asszonyok számára? Azt olvassuk, hogy felnéztek. Nincs más megoldás nekünk sem. Fölnézni a föltámadott Jézus Krisztusra. Aki már hisz, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy újra fölemelem a lelki tekintetemet, a szívemet, a szavaimat Jézushoz. Újra keresem a közösséget a föltámadottal. Aki pedig sosem csinált még ilyet, az akár ma reggel is neki kezdhet. Fölemeli Jézushoz a szívét. Egyszerűen megszólítja Őt. Elmondja neki, ami annyira megterheli az életét, vagy éppen megosztja vele az örömét.

Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Egyszerűen nincsen más megoldás. Amikor elcsüggedek, vagy elcsüggedünk, mint újra, megint, újra és újra fölemelni a tekintetünket, kinyitni a szívünket, hittel fölnézni Jézusra. Ugyanis Isten másképpen oldotta meg a problémát, a nehézséget, mint ahogy ezek az asszonyok gondolták. Ők kétségbe voltak esve, hogy ki lesz az, aki elveszi majd nekik a követ. S mire odaértek - bocsánat, hogy így mondom - a problémához, mikor az már valóságossá, ténnyé vált, kiderült, hogy Isten már régen megoldotta, csak nem tudtak róla. El volt hengerítve a kő a sír szájától. Ő úgy oldja meg, és oldotta meg ezt a nehéz kérdést, ahogy az asszonyok el sem tudták képzelni, ahogy nem gondolták volna. Ahogy mi sem tudjuk elgondolni, kitervelni meg megtervezni. Így volt ez a Jézus teste megkenéséért induló asszonyoknál is.

Négy akadály kötötte őket: a szombat ünnepe, az ünnepet meg kellett tartani; a félelem, féltek a főpapoktól, a templomőrségtől; a sír száját elzáró kő és a haláltól való félelem is. Isten mindegyiket elvette. Újra mondom, mikorra valóságossá vált ez a négy kérdés, addigra Isten mind a négyet megoldotta.

Az ünnep éjszakája nappallá lett, és elmúlt. A félelmet kivette Jézus Krisztus a szívükből az angyal szavai által. A követ elhengerítve találták. A Jézusról szóló próféciákat pedig igaznak látták, s találták. Saját szemükkel látták, hogy igaz, amit Jézus mondott: harmadnapra föltámadok.

Az ott ülő angyal pedig ezzel fogadja őket: Ne féljetek! Ez azt is jelentette, hogy ne féljetek attól, hogy egyedül maradtok, mert nem maradtok egyedül, hiszen maga Jézus ígérte meg nektek, hogy veletek maradok a világ végezetéig minden napon.

Ne féljetek, és ne keressétek a holtak között az élőt. Nincs itt, feltámadott. Értsétek meg, hogy ettől kezdve minden másképpen lehet, és másképpen is lesz. Akiről azt hittétek, hogy meghalt, és amiről azt hittétek, hogy vége, az tulajdonképpen most kezdődik igazán. Nincs itt Jézus. Föltámadott.

A Mester él, menjetek, és mondjátok meg ezt a tanítványoknak. És külön hozzáteszi, hogy Péternek, a hősködőnek - ezt csak én gondolom, ez nincs itt a szövegben, de tudjuk, hogy Péter hogy fogadkozott -, s mondjátok meg Péternek, külön említi Pétert az angyal, Jézus előremegy Galileába, és ott megtaláljátok Őt. Vagyis, amit megmondott, az biztos, hogy igaz. Ő maga mondta, és megtartja a szavát.

Sok keresztyén ezt nem hiszi. A muzulmánok közül nagyon sokan sokkal komolyabban veszik a Szentírás szavát, ígéreteit, mint a keresztyének közül sokan. Ugyanis az elé a kapu elé - ezt is láttuk ott Jeruzsálemben - az arabok szándékosan arab temetőt létesítettek. Azon a kapun, amelyen Jézus majd amikor újra eljön, s lejön az Olajfák hegyéről, s bemegy a szent városba, úgy gondolkodnak az arabok - tudják ők ezt -, hogy egy rabbi, a Mester a temetőn kellene átmennie, tisztátalanná válna. Ezért egy arab temetőt telepítettek oda a kapu elé. Ezt el is mondták ott az arabok. Ezt ezért csinálták. Az ő logikájuk szerint ezzel majd meg tudják akadályozni azt, hogyha Jézus újra eljön, bemenjen a városba. Milyen megdöbbentő. Nem? Komolyabban veszik, mint sok keresztyén Európában, vagy a világon, hogy amit a Szentírás mond, az igaz. Ők ezt egészen komolyan veszik.

Nyilvánvaló, hogy Jézust az Ő második eljövetelekor ez nem fogja megakadályozni abban, hogy bemenjen a városba, de megdöbbentő, hogy mennyire komolyan veszik a Szentírás szavát.

Ahogyan Jézus mondta, harmadnapon föltámadok. S minden úgy történt, ahogy mondta. Az angyal megvigasztalta a gyászoló, s reménytelenségbe zuhant asszonyokat és tanítványokat. Ezért nagyon fontos az, hogy hisszük-e mi azt, amit Isten igéje tanít? Egyáltalán, hisszük-e azt, hogy a Szentírás minden szava igaz? Az elsőtől az utolsóig. Mi lesz velünk, ha minden igaz? Gondolkodtunk ezen? Hisszük-e mi igazán? Minden igaz. Minden tanítás, minden szó, minden ígéret, minden prófécia. Az is, hogy kik mennek be az Isten országába. És az is igaz, hogy kik maradnak majd ki abból. Olvassuk-e? A Jelenések könyve végén ott van. Kívül maradnak, s ott van egy felsorolás. És azt is írja a Biblia sok helyen, hogy kik azok, akik bemennek az Isten országába, akik hiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, Megváltó.

Mivel minden pontosan úgy történt, mint ahogy Isten mondta, ahogy Jézus mondta. Önmagában ez már megvigasztalta a gyászoló asszonyokat és tanítványokat. Kivette a félelmet Isten a szívükből. Nem kellett félniük többé az ítélettől sem, hiszen Isten megvigasztalta őket. Nem kellett félniük Jézus váltsághaláláért senkitől sem. Sőt, azt a feladatot és küldetést kapták a tanítványokkal együtt, hogy mondják el, amit láttak. Üres a sír, Jézus föltámadott. Jézus él. Mondjátok el, hogy nincs itt. Itt nem található.

Az emberek sokféle módon és módszerrel, és eszköz segítségével keresnek megoldást az életükre. De nincsen más megoldás. Akármeddig elmehetünk, elmehetnek a világ végéig. Sok mindent kipróbálhatunk. Semmilyen megoldás más nincsen, csak, amit Jézus kínál. Üres a sír. Nincs más megoldás, csak ha valaki a feltámadott Jézussal találkozik. Nincs ott a sírban, és azon a módon nem működik a boldogság, ahogy az emberek Isten nélkül keresik.

A sírban nem lehet Jézus testét megtalálni, mert nincsen sírja, és nincsen síremléke sem. Mohamednek van síremléke. Nagy politikusok közül például Észak-Koreában mauzóleumot emelnek. Más nagy ideológusnak a testét a mai napig hűtik bebalzsamozva. Jézusnak sem sírja nincs, sem holtteste nincs, mert föltámadott, ma is él. Másképpen. Más testben. Más formában. Megdicsőült testben, fenn a mennyben, és újra eljön majd ítélni élőket és holtakat.

Él, és él az övéiben. Sokszor elmondják, hogy majd a gyerekeimben élek tovább. Nem így mondja az ige. Nem így él bennünk Jézus, hogy meghalt, eltemették, most már nem lehet látni Őt, de él a hívőkben tovább. Él a hívőkben tovább, csak nem ilyen módon, hanem úgy, hogy az Ő Lelkét adja, és azóta, hogy föltámadott, és felment a mennybe, minden benne hívő keresztyénben Lelke által benne van. És az Ő Lelke formál át, igazít meg minket. Tesz olyanná, hogy kedvesek leszünk Isten színe előtt. Megdicsőült testben fönn a mennyben él, és Lelke által, Szentlelke által az övéiben.

Pontosan úgy történt megint csak minden, ahogyan Ő ezt megmondta. Az elhengerített kő, amit a sír szájáról elvett Isten, egyfajta határkővé is vált. A Jézust kereső és remegve félő tanítványok, asszonyok boldog bizonyságtévőkké lettek. Ez határkő. Attól kezdve, hogy ezt látták, tapasztalták, s aztán találkoztak a feltámadottal, minden másképpen lett. Másképpen gondolkodókká lettek, másképpen élőkké. Kiderül, és megértették, hogy ami nagypénteken Jézussal történt, az nem tragédia, hanem valami egészen fantasztikus dolognak a kezdete. Isten örök tervének beteljesedése. Jézus valóban az, akinek kezdettől fogva az Írások, s Ő saját magát mondta. Vagyis, minden igaz, amiről a Szentírás ószövetségi része, meg újszövetségi része szól.

A feltámadás ténye, az elhengerített kő, az üres sír tette rá Jézus életére, halálára az utolsó pecsétet. Így teljes. Meghalt a mi bűneinkért. Föltámadt, hogy mi igazak lehessünk Isten előtt. Vagyis Jézus Krisztus valóban az Isten Fia, Megváltó. Nagypénteken nem a halál győzött, hanem az élet. Húsvétkor diadalmaskodott megint csak az élet a halál fölött.

Olyan szépen mondja ezt egy ének: "Magára vette szennyes ruhánkat, Megbékítette Istent, Atyánkat."

Amikor Jézus odaszegezte a mi bűn adóslevelünket a keresztfára, ez történt. Amikor feltámadott, megpecsételte föltámadásával is. Nincs ott a teste. Ott van az Atyánál, de közben benne lakik mindenkiben, aki benne hisz, és vele jár. Így folytatódik az, amit Jézus elkezdett.

A húsvét után az ember mássá lehet. Másképpen folytathatja az életét. Krisztus halála és föltámadása, az üres sír bizonyítja ezt, mássá lehet minden, mássá tehet mindent az életünkben. Ő él, ezért mi is élhetünk új, más életet. Jézus Krisztussal szövetségben, közösségben mindezt megerősíti, minderről bizonyságot tesz az üres sír.

Amikor feltámadt tehát, bizonyossá tette azt is, hogy Ő az övéit be tudja vinni az Isten országába. Van rá hatalma és ereje. Ő valóban meg tudja bocsátani a bűnt. Péterét is. A kételkedő Tamásért külön visszamegy nyolc nap múlva, és azt mondja, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Gyere ide Tamás, bocsásd be az oldalamba az ujjaidat, ahogy kérted. Ne légy hitetlen, hanem légy hívő. S Tamás nem teszi meg. Leborul, mikor meglátja Jézust és Jézus sebeit, s azt mondja, hogy én Uram, és én Istenem.

Van rá, tehát hatalma és ereje a föltámadottnak, hogy bűnbocsánatot adjon nekünk. Olyan valóságosan, mint azok majd, akik itt maradnak, veszik ezt a kicsiny kenyeret, s azt a kortynyi bort. Amit itt hagyunk Isten színe előtt, az többé nem létezik. Áldozatul kiontott vére által van rá hatalma és ereje, hogy megbocsásson. Van rá hatalma és ereje a feltámadottnak, mert Ő valóban király, hogy oltalmazza és védje az övéit. Megvédje a kísértések idején, sőt a halál óráján is. Van terve, és van jövő az övéi számára, mert van ereje és hatalma arra a föltámadottnak, hogy véghezvigye a tervet, s az Ő küldöttjeivé tegyen minket.

Így olvassuk, hogy előttünk jár. Ahogy ott a tanítványok előtt elment Galileába. Pontosan úgy, ahogy megígérte. Mi meg tehetjük azt, amit mond. Követhetjük Őt. Betölthetjük az Ő törvényét. Tudjuk, hogy ez a világ elmúlik, s annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökre. Még akkor is, ha elsőre nem sikerül úgy megtenni azt, amit mond, ahogy szeretnénk. Ha csak úgy sikerül, ahogy itt az asszonyoknak. Mit olvastunk? Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírtól, mert remegés és döbbenet fogta el őket, és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

Mit mondott az angyal? Menjetek el, és mondjátok el mindenkinek, hogy Jézus nincs itt, mert föltámadott. És ők mit csinálnak? Félnek és remegnek. Az egész hatása alatt vannak. Ne ítéljük meg őket könnyen, mert amit ők átéltek, az tényleg rémisztőnek tűnt elsőre, és nem csoda, hogy féltek. Az angyallal való találkozás, amikor Isten belenyúl ebbe a világba, és kijelentést ad, az mindig félelmetes tud lenni. De végül is nem tették elsőre azt, amivel megbízta őket az Atya. Féltek, ezért senkinek nem mondtak semmit. Remegés és döbbenet fogta el őket. De aztán találkoznak a föltámadottal személyesen. Jézus külön értük is odamegy hozzájuk, megszólítja őket, aztán elmennek, elmondják a tanítványoknak, s elhirdetik a föltámadottról szóló örömhírt másoknak is.

Amikor találkoznak magával a föltámadottal, akkor lesz békességük, és ez elég mindenre. Akkor nincs már se döbbenet, se remegés, se félelem, csak nagy öröm. Igazi, húsvéti öröm, mert a félelem nélküli élet forrásává lett a feltámadottal való találkozás.

Lehetnek olyanok, akiket az üres sírról szóló bizonyságtétel nem győz meg. Beszélhetünk nekik a húsvét csodájáról, Jézus haláláról, mindez nem győzi meg őket. De ha megszólítják a feltámadottat, ha szóba állnak, ha szóba állunk a feltámadottal, akkor átéljük azt a csodát, hogy Jézus él. Válaszol. Nem tudom hogyan. Kinek-kinek személyre szabottan. De megszólíthatjuk Őt, mert Ő régóta keres minket, s azt akarja, hogy minden másképpen legyen. Neki van rá egyedül hatalma és ereje, hogy ezt megtehesse.

Szólítsuk meg a föltámadottat imádságban ilyen egyszerűen: Úr Jézus, én nem hiszem igazán azt, hogy föltámadtál. Te győzz meg. Beszélnek itt az üres sírról. Igaz, nem igaz, ki tudja. Lehet, hogy igaz, hiszen maga a Szentírás mondja. Te győzz meg személyesen. Aki így fordul a mindenható Istenhez, azt Isten Szentlelke meggyőzi bűn, igazság és ítélet tekintetében. Mi az, hogy bűn, mi az igazság? Mi történik a bűnössel, ha nem fordul Istenhez? És mit jelent az, hogyha valaki él Jézus által örökké, örökkévaló élettel?

Találkozni Jézussal, a föltámadottal. Ez a személyes találkozás elég lesz nekünk is, ahogy elég lett az asszonyoknak. A félelem nélküli, örömteli életre. Hogyha kell és, ha lehet, akkor tudunk majd másképpen élni. Akkor jobban meg tudjuk tartani a fogadalmainkat. Akkor tudjuk belül a szívünkben, amit Pál is mondott, tudom és hiszem, hogy mindaz igaz, amit a Szentírás mond. Amit Jób kimond az Ószövetségben: Tudom, az én Megváltóm él, s utoljára az én porom fölött megáll. Akkor hisszük és valljuk majd örömmel és félelem nélkül: minden igaz, amit a Szentírás tanít. Az első szótól az utolsóig.

Jézus nem volt a sírban, mert föltámadott. Ma is él. Velünk marad a világ végezetéig minden napon. Végül is ezt mondták el nagy örömmel, félelemmentesen mindenkinek az asszonyok is, a tanítványok is. És amikor szétküldte őket a világ minden tájára, mert nem maradhattak Jeruzsálemben a tanítványok, ugyanezt a szolgálatot végezték. Jézus él, föltámadott, mi is élünk.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, mindenható Istenünk, a biztatást, hogy élhetünk másképpen, cselekedhetünk másképpen, úgy, ahogy ez kedves előtted, s így kedvessé leszünk előtted, s kedvessé teszel minket az emberek előtt is.

Köszönjük, hogy te vagy az erőforrás, lehet, Jézus Krisztus, aki föltámadtál. Tested nem maradt a sírban, hanem ott vagy a mennyei dicsőségben, s Lelked által lakni kívánsz bennünk. Formálj át, kérünk.

Köszönjük, hogy neked van rá erőd és hatalmad, hogy ezt megtedd minden csüggedésünk vagy reménytelenségünk ellenére, minden gőgös gondolkodásunk, magabiztosságunk ellenére. Te vagy egyedül az, aki ha kézbe veszed az életünket, az olyanná lesz, ami kedves előtted.

Köszönjük, hogy kereszthalálod érdeméért megcselekszed ezt velünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

És áldunk és dicsőítünk azért is, hogy föltámadtál, és így te vagy a mi reménységünk ebben az életben és az eljövendő életre nézve is. Maradj velünk, kérünk, és áldj meg bennünket az úrvacsorai közösségben is.

Ámen.