PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. március 23.
(húsvétvasárnap)

Cseri Kálmán


EMLÉKEZZETEK VISSZA!


Alapige:Lk 24,5-8

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, az angyalok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnösök kezébe kell adatnia, megfeszítik, és a harmadik napon fel kell támadnia." Ekkor visszaemlékeztek az Ő szavaira.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk azért, mert nem engedted, hogy a te szented rothadást lásson.

Dicsőítünk téged, mert úgy szeretted ezt a világot, hogy a te egyszülött Fiadat a keresztre adtad, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Áldunk téged azért, mert feltámasztottad a halálból.

Hódolunk előtted, élő Urunk, Jézus Krisztus, és valljuk, hogy nálad vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai, és te élsz, uralkodsz örökkön örökké.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor teljesen elfelejtjük ezt. Úgy érezzük, magunkra hagyatva, tehetetlenül, erőtlenül kell vonszolnunk magunkat, vinnünk a terheinket és küzdenünk a sorsunkkal.

Könyörülj rajtunk és nyisd ki a szemünket most a te igéddel és újjáteremtő Szentlelkeddel, hogy felragyogjon előttünk a te dicsőséges személyed, hogy komolyan tudjuk venni azt, amit te megmondtál. Tudjuk várni minden ígéreted teljesedését, és abban a bizonyosságban éljünk bármilyen körülmények között is, hogy te velünk vagy minden napon a világ végezetéig.

A te jelenlétedért könyörgünk most is. Te légy az, aki végső soron megszólítasz minket. Szentlelked tegye számunkra személyessé, meggyőzővé az igét, hogy legyen az valóban életnek beszéde, ami új életre segít, az új életben megerősít minket, azután a te örömhírmondó szolgáiddá formál.

Te mindannyiunkat ismersz, tudod, milyen szívvel ülünk itt most. Könyörülj rajtunk!

Ámen.


Igehirdetés

Hallgassuk meg az énekkar szolgálatát. Az Újszövetség több helyen együtt említi Jézus halálának és feltámadásának a jelentőségét. Ez tulajdonképpen egy esemény. Például ezt írja a Római levélben: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és feltámadt a mi megigazulásunkért.

Két kórusművet hallunk most.

Az első: Butler műve, inkább Jézus kereszthalálának a jelentőségéről szól, amikor ujjong azon, hogy "megváltva a Bárány szent vére árán" mit jelent.

Megváltva, mily boldogan vallom,
A Bárány szent vére árán!
Megváltva, mily végtelen áldás,
Hogy gyermeke vagyok immár!
Megváltva, megváltva!
Ó, hála neked, jó Atyám!
Kegyelmed oly végtelen gazdag,
A szívem csak téged imád.

A második: Schütznek a műve, a feltámadott Krisztust dicsőíti:

Jézusé a dicsőség, te ki szenvedtél
A keresztnek fáján érettünk kínhalált.
Uralkodsz az Atyával fent a mennyekben,
Könyörülj mirajtunk.
Segíts minket, bűnösöket tehozzád,
Segíts minket, bűnösöket üdvünkhöz,
Könyörülj mirajtunk.
Krisztus irgalmazz, könyörülj mirajtunk.

Az első húsvét reggelén általános szomorúság jellemezte azokat, akik Jézus Krisztushoz tartoztak. Júdás már meghalt akkor, kétségbeesésében öngyilkos lett. Péter a keserves sírás után teljes bizonytalanságban volt. Tamás otthagyta tanítványtársait és hazament, részére befejeződött a Jézus-ügy. A megmaradt kilenc tanítvány pedig - azt olvassuk - bezárkózott és rettegve gondoltak arra, hogy esetleg ők is kivégzett Mesterük sorsára jutnak. Az asszonyok sírtak és alig várták, hogy elmúljék a szombat és mehessenek Jézus sírjához. A két emmausi férfiről pedig tudjuk, hogy tele keserűséggel, amúgy férfi módra újra meg újra elemezték mindazt, ami a hét végén Jeruzsálemben történt, keserűen gyászolták Jézust és a hozzá fűzött reményeiket.

Pedig: a feltámadott Krisztus ott ment mellettük! Velük együtt ment az úton, csak még nem ismerték fel. - A feltámadott Krisztus ott ment szembe a sírhoz igyekvő asszonyokkal. Megállt a síró Mária mellett, megjelent a bezárt ajtón keresztül is tanítványai körében, hiszen Jézus akkor már élt. Feltámadt, legyőzte a halált, legyőzte minden ellenségét és ellenségünket.

Minden pontosan úgy történt, ahogy Ő azt előre megmondta nekik. Szó szerint teljesedett az, amit Jézus előre mondott, csakhogy ezt senki nem tartotta számon. Teljesen elfelejtették. Ezért figyelmezteti őket itt az angyal: emlékezzetek vissza arra, hogy mit mondott.

Semmi meglepő nem történt húsvét reggelén annak a számára, aki ismerte és komolyan vette, amit Jézus előbb mondott. Úgy látszik, nem vették komolyan, mert teljesen elfelejtették. Ha számon tartják, nem kellett volna sírni, keseregni, bánkódni, tanácskozni, drága illatos kenőcsöket venni. Kinek a megkenésére? Már feltámadt és élt. Nem volt a sírban már halott. Nem kellett volna keseregniük az emmausiaknak sem. Várni kellett volna, hogy bekövetkezik, amit Jézus megmondott, mert még az időpontját is megmondta. Halála után a harmadik napon: péntek, szombat, vasárnap. Szombat este akár le se feküdjünk, várjuk a csodát, hogyan fog bekövetkezni, mert eddig mindig igazat mondott. Sehol senki, aki erre várna. Mintha nem hallották volna Jézusnak a szavait. Mi lehet ennek az oka?

Ezen az ünnepen azt vizsgáljuk meg, hogyan tájékoztatta Jézus erről a tanítványokat, és hogyan történhetett az meg, hogy senki nem emlékezett rá. Mert minket is fenyeget ez a veszély, hogy sok mindent olvasunk a Bibliából, sok mindent hallunk itt egy-egy igehirdetésben, és mintha nem hallottunk volna semmit. Nem jelent életváltozást, és az életünk kritikus helyzeteiben, amilyenbe nagypéntek után kerültek Jézus tanítványai is, semmit nem jelent. De mi vezethet ide?

Hiszem, hogy az Úr Jézus itt van közöttünk és ma is végső soron Ő tanít minket. Hogy fogjuk hallgatni azt, amit mond?

Az tehát az első kérdés: hogyan adta tudtukra Jézus azt, hogy Ő a harmadik napon fel fog támadni?

Például úgy, hogy egyszer Jónásról beszélt a hallgatóinak, és elhangzott egy ilyen mondat is: "Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel." (Mt 12,40).

Értették ezt vajon azok, akik hallották? Az utána következőkből úgy tűnik: nem. De akkor miért nem kérdezték meg? Vagy nem akarjuk érteni, hogy Jézus mire gondol? Nem fontos nekünk? Beszéljen csak, olyan szépeket mond, de az nem befolyásol minket. Nem kísért ez a belső ellenállás és közöny olykor minket is?

Aztán egyszer, afféle csendesnapokra félrevonult Jézus a tanítványaival. Sok mindenről beszélgettek: Mit mondanak az emberek, hogyan gondolkoznak ők. És egyszer csak szinte lehalkítva a hangját, ezt mondta nekik: "Az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de a harmadik napon fel kell támadnia." (Mt 16,21).

Érezzük, hogy van egy fordulat ebben a felsorolásban? Három szomorú jelzés után van egy de. Oda kell mennie, sokat szenvednie és megöletni, de a harmadik napon fel kell támadnia. Ez azt jelenti: fel fog támadni, mert itt valami isteni szükségszerűség, isteni terv valósul meg, amit senki és semmi nem húzhat keresztül.

És mi a reflexió? Péter azonnal megszólal, és azt mondja: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Nem támadhat fel? Biztos nem erre gondolt, hanem lehorgonyzott már a mondat elején. Oda kell menni, szenvednie kell, meg kell öletnie - jaj, csak azt ne! S amit utána mondott Jézus, már meg sem hallotta. Nem tiszteletlenség ez? Nem figyelek oda végig a Mesteremre?

Péternek fontosabbak voltak a saját gondolatai, amik közben támadtak, mint Jézus mondanivalója. Nem figyel oda igazán, nem figyel végig. Fel sem fogja, meg sem érti, hogy valójában miről van szó, de hozzászól. És amit ő hozzászól, az fontosabb, mint amihez hozzáteszi a maga ostoba gondolatait, ami az ő arany szívéből fakadt, mert aggódik imádott Mesteréért, csak éppen utána Jézus keményen rendre utasítja. Mert nem figyel oda, nem érti, de nem kérdezi meg. Beéri egy részével, és azt gondolja, az a teljesség volt.

Pedig nem sokkal előtte ő mondja: Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia." Isten Fia mond itt neki valami sorsdöntően fontos kijelentést, és nem érdekli, nem figyel oda, nem akarja megjegyezni? Nem. Fontosabb az, ami neki közben eszébe jut.

Nem így hallgatjuk mi is sokszor az igét? Itt is sokszor önmagunkkal vagyunk tele. A magunk mentségére szoktuk mondani: a gondjainkkal vagyunk tele. A nehéz helyzetünk, a megoldatlan problémák, a nyitott kérdések foglalkoztatnak itt is. Oda-oda figyelünk arra, ami hangzik, de vajon milyen szívvel figyelünk oda? Nem történik meg az sokszor, hogy az előítéleteink, az előzetes ismereteink, a kételyeink, a téveszméink szűrőjén fennakad Isten kijelentése? Ahogy ma mondani szokták: nem megy át.

Sokszor meg sem értjük, az értelmünkig sem jut el, mint itt Péternek. A szívünkbe sem szivárog le, és ezért nem lesz az életünket formáló, tápláló, vezető erővé. Hogy befolyásolna engem döntéseimben az, amit meg sem értettem és a fáradságot sem vettem, hogy megértsem?

Jézus megmondta előre, és mintha nem történt volna semmi. Bárcsak úgy tudnánk olvasni a Bibliát, és úgy tudnánk hallgatni mindig az Istenről szóló bizonyságtételt, ahogy azt Mária tehette Bethániában, amikor Jézus egyszer beállított hozzájuk és ez már az utolsó útja volt, csak Mária nem tudta. Akkor Máriát nem érdekelte egy időre sem a konyha, sem a kert, sem a vendégek, csak az, hogy Jézus mit akar mondani. Soha vissza nem térő alkalom, hogy tőle lehet hallani és kapni valamit, és ez most mindennél fontosabb.

Meg kell tanulnunk így kézbe venni a Szentírást és így készülni egy-egy igealkalomra, ha az nem nagyünnepi, akkor is, hogy Jézustól akarok valamit hallani. És veszem a fáradságot, hogy meg akarom érteni, mert rosszul érzem magam, ha nem értem, és utánajárok, rákérdezek, hogy mit jelent ez valójában, és mi következik ebből a számomra most. Akkor válik az ige életet formáló erővé.

Ha ezek a derék emberek ott a feltámadás reggelén emlékeztek volna arra, amit Jézus nekik világosan, többször is megmondott, akkor megspórolhattak volna egy csomó rosszat, ami így az osztályrészük lett. Mert az Úr Jézus ezt a súlyos mondatot még két alkalommal elmondta a tanítványainak különböző helyzetekben. Azt olvassuk utána az evangéliumban, hogy amikor ezt hallották, nagyon elszomorodtak. Min? Amiatt szomorodtak el, hogy a harmadik napon feltámad? Valószínű ők sem jutottak el már idáig. Annyira sokkolta őket a Jézus szenvedéséről és megöletéséről szóló bejelentés, hogy ott elakadtak és nem követték végig. Nagy kísértés ez, Isten őrizzen meg ettől minket!

Tudjuk a Máté evangéliumából, hogy az utolsó vacsora alkalmával Jézus még egyszer világosan utalt az Ő feltámadására. Itt is beszél a szenvedéséről az utolsó vacsora után. Használ egy képet: "Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai, így ti is ma mindnyájan megbotránkoztok bennem. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába." (Mt 26,32).

Ez már egyenesen programbejelentés is, nem? Előre megbeszéljük, hogy mikor fogunk legközelebb találkozni és ott mit csinálunk. És semmi visszhangja nincs. Senki nem reagál rá. Hanem megint Péter az, aki elsőnek megszólal: igen, Uram, lehet, hogy ezek elhagynak téged, de én nem. Megint önmagával van tele, miközben nem érti, vagy nem gondolkozik el azon, amit Jézus különös hangsúllyal mondott. Mellesleg nem is mond igazat, mert ő is megtagadja Jézust, néhány óra múlva már esküvel állítja, hogy nem is ismeri Őt.

De nem róla van szó. Itt arról van szó, hogy rövid időn belül az egész világmindenség tudomást szerezhet Krisztus dicsőségéről. Mindenki előtt, az ellenségei, a tagadói előtt is nyilvánvalóvá válik Jézus istensége. A szenvedése után a világtörténelem legnagyobb győzelme következik. Erről beszél nekik, s mintha nem beszélne.

Különös ez a lelki süketség. Nem valami belső ellenállás ennek az oka? A mi fenntartásaink Isten kijelentésével, szeretetből fakadó figyelmeztető mondataival szemben is? Vagy csak amit elképzelhetőnek tartunk, azt veszi be az agyunk meg a szívünk? Azt, hogy Ő fel fog támadni, elképzelhetetlen, akkor ezzel nem foglalkozunk. Az, hogy szenvedni fog, az nekünk is kellemetlen lesz, jaj mi lesz velünk nélküle? Ez igen, ez fontos kérdés.

Ki kell gyógyulnunk ebből, mert így nemcsak hogy hiába hallgatjuk Isten igéjét, hanem Jézus azt mondja: a hallgatott és komolyan nem vett ige vádolni fog bennünket ama napon. Azt olvassuk: én nem vádollak titeket, a beszédek, amiket mondtam, de nem vettetek komolyan, azok vádolnak majd titeket. Veszélyes dolog igét hallgatni. (Jn 12,48). Ha valaki befogadja és komolyan veszi, az életet jelenti számára. Az új életet, az örök életet, az üdvösséget. De ha nem, akkor csak vádolni fogja. Egyebek közt erre is figyelmeztet minket ez az ige.

Isten nekünk is sok ilyen életünket mentő kijelentést ad. Csak néhányat említek, hogy egy kicsit megvizsgáljuk, mennyire vesszük ezeket komolyan.

Ezt olvassuk például a János evangéliumában: "Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3,36).

Miről van itt szó? Aki hisz Jézusnak és Jézusban, annak örök élete van már itt most. Elvehetetlen üdvösséget kapott. De aki nem engedelmeskedik Jézusnak, az abban az állapotban marad, amibe beleszületett, és amit itt így nevez a Szentírás: "... az Isten haragja marad rajta." Nem ezért haragszik meg rá Isten, hanem ebbe az állapotba születik bele. Ebből akar kiszabadítani minket a mi Urunk. Akkor örökélet-fontosságú, hogy hiszünk-e benne. Akkor az, aki ezt komolyan veszi, elkezd érdeklődni, hogy mit jelent hinni benne, hogy lehet hinni benne. Hitetlenből hogyan lehetek hívő? És hogyan lehetek bizonyos abban?

Vagy a jól ismert ige, amikor az Úr Jézus azt mondja: "... előre megyek, és helyet készítek a számotokra. Az én mennyei Atyám házában sok lakóhely van, majd magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok. (Jn 14,1-3).

Ó, de másként készülnek a halálukra azok, akik ezt igazán komolyan veszik. Ó, de másként gyászolnak azok, akik ezt komolyan hiszik. Felüdítő a lelkipásztor részére, amikor a súlyos betegek között olyan is akad, aki ezzel a hittel mondja: készülök haza az én megváltó Uramhoz. És ez nem üres frázis az ajkán, hanem a szívének a bizonyságtétele. Komolyan hisszük mi ezt? Tudniillik Jézusnak ezt az ígéretét az előzi meg: "Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem." Akkor mind a kettőt komolyan kell venni. Vagy közvetlen utána mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6). Hisszük mi ezt igazán, hogy nincs más út és hogy valóban Ő az élet?

Vagy hosszú történettel szemlélteti Jézus azt, hogy higgyük már el, hogy egy életünk van. (Lk 16). És amit Ő tanít életről és halálról, azzal szöges ellentétben áll az újra testet öltés, az úgynevezett reinkarnáció importált tévtana. Melyiket hisszük? Jézus hazudott, vagy emez a másik hazugság? Ezt el kell dönteni, mert egymásnak ellentmond a két állítás. De ha valóban egy életünk van, akkor csak ez az egy használható fel arra, hogy odataláljunk a mi Megváltónkhoz, összekössük az életünket vele, vele éljünk és vele haljunk. Akkor érthetetlen a késlekedés vagy a könnyelműség.

Jézus világosan megmondta, hogy egy szép napon, teljesen váratlanul, nagy dicsőségben megjelenik, és abban a pillanatban véget ér minden. Befejeződik a történelem. Átalakul a kozmosz, és főleg minden lehetőség megszűnik arra, hogy valaki hitetlenből hivővé legyen, Őhozzá odataláljon. Egész addig arra kaptuk az életünket, azután nem lehet változtatni a sorsunkon. Aki ebbe belegondol és komolyan veszi, azt ez arra indítja, hogy most rendezze vele a kapcsolatát.

Jézus az egész életünket, sőt az örök létünket meghatározó fontos igazságokat pontosan elmondott, és gondja volt arra, hogy ezt leírják. Ki veszi ezt komolyan? Nem kell-e minket is figyelmeztetniük a húsvéti angyaloknak: emlékezzetek arra, amit megmondott, és akkor sok mindent egészen más színben fogtok látni.

Voltak tehát, akik nem emlékeztek, mert nem figyeltek oda arra, amit Jézus mondott. A húsvéti történetből azonban kiderül, hogy voltak, akik emlékeztek arra, amit mondott, de nem hitték el. Semmit sem hittek belőle. Így olvassuk ezt a feltámadás történet előtti mondatokban.

"A péntekre következő napon, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: "Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! (Mt 27,62-64).

Érdekes, ők emlékeznek arra, hogy megmondta: a harmadik napon. Akkor vigyázzunk, legalább addig őriztetni kell. Tudják, hogy mit mondott Jézus, de nem hiszik. Ez elképzelhetetlen, hogy feltámadjon, ez mesebeszéd. Nehogy valamilyen megrendezett sírrablás történjék, ezt meg kell előzni. Ők éberek. Ők odafigyelnek arra, amit Jézus mondott, de egyáltalán semmit nem hisznek belőle. Ezért semmi hasznuk belőle.

A Biblia azonban tud arról, és Isten kegyelméből sokakat ismerhetünk ma is, akik emlékeznek arra, hogy Jézus mit mondott, és hiszik is azt. Így lesz az az életüket formáló tápláló erővé. Csak néhány közismert példát mondok.

Ábrahámnak Isten megígérte, hogy elkészít neki egy országot, ahol ő és az utódai lakni fognak, mert sok utóda lesz. Két ilyen ígéretet kapott. Teltek az évek, évtizedek. Megérkezett valahova, Isten tudomására hozta, hogy ez az a föld - de és egy talpalatnyi hely neki nem jutott. Foglalt volt. Akik ott laktak, igyekeztek őket továbbtessékelni, nehogy a nagy nyájaival lelegeltesse azt a kevés füvet. És ő mégis hitte, hogy az, ahonnan kiebrudalták, az övé. - A századik születésnapjára készült, de még nem volt gyermeke. Akkor mikor lesz sok utóda? Azt olvassuk a Római levélben: "reménység ellenére reménykedve hitte, hogy amit az Isten megígért, az igaz."

Ezt jelenti komolyan venni, amit Isten mondott, és hittel ragaszkodni ahhoz. Ha ellene mond a tapasztalat, a józan ész, ha kórusban énekli körülöttünk a hitetlen világ, hogy ne bízz benne, nem igaz, akkor is ráállni, igaznak tartani. És Isten be fogja bizonyítani: igazat mondott.

Vagy: Dávidnak megígérte Isten, hogy király lesz. Az akkori király halálra üldözte. Sokszor hajszálon függött az élete. És meg-megingott az ő hite is, de újra és újra abba kapaszkodott: az Úr megmondta. Akkor ez meglesz. Mikor? Nem tudjuk. Hogyan? Nem tudjuk. Hát mit tudunk? Azt, hogy amit Ő ígért, azt teljesíti. Ez adott neki belső tartást elképesztően nehéz helyzetekben is.

Pál apostolt az Úr Jézus elhívta és megmondta, mi a terve vele, mi lesz a feladata. Sokszor került halálos veszedelembe, de soha nem esett pánikba. Úgy volt vele, hogy ha még nem végezte el azt, amit Jézus rábízott, úgyis kibír és túlél mindent. Ha meg már elvégezte, minek tovább élni? Akkor jól jár, ha hazamehet Krisztushoz. Micsoda emelkedettség, micsoda belső szabadság! Komolyan veszi, amit mondott neki Jézus, akkor is, ha sok minden ellene szól annak.

Isten megmondta. Elég-e ez nekünk arra, hogy ez így van, és így lesz? Vannak, akik nem veszik komolyan, vannak, akik emlékeznek rá, de nem hisznek. Mi tartozhatunk azok közé, akik emlékeznek rá, komolyan veszik, egyre mélyebben meg akarják érteni, és hiszik. Le lehet élni egy életet úgy, hogy az Isten ígéreteinek a teljesedésére vár boldog hittel és reménységgel a hívő. Vagy le lehet élni úgy, hogy kapkod össze-vissza, csinál egy csomó felesleges dolgot, mint húsvét reggelén ezek az emberek, mert elfelejtette, hogy mit ígért Isten.

Sokan az úrasztalához is készülünk. Erre nézve mit mondott meg a mi Urunk? Megmondta, hogy hazugok, paráznák, Isten-káromlók nem örökölhetik az Isten országát. Kevesen vannak közöttünk, akik egyik bűnt sem követték el soha. De megmondta azt is: nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. És ha a hogyant megkérdezi valaki, akkor meghallhatja azt is: ha megvalljuk bűneinket, Ő megbocsátja azokat, és megtisztít minket minden hamisságtól. Utána még sorolhatnánk az ígéreteket... Eltörli a mi álnokságunkat. Ez mind meg van írva, ezt mind egyszerre lehet és kell komolyan vennünk ahhoz, hogy bocsánatot nyert bűnösökként, felszabadulva, megtisztulva, a feltámadás örömével menjünk tovább a mi utunkon.

A Máté evangéliumában azt olvassuk: amint megmondta. Lukács meg azt említi kétszer is, hogy emlékezzetek vissza arra, amit megmondott.

Hadd fejezzem be egy történettel, ami számomra sokat jelentett. A nagy gazdasági válság idején történt, amikor óriási volt a munkanélküliség. Az egyik faluból, miután semmi más lehetőséget nem talált, egy fiatal apa elindult, hogy valahol az országban keressen munkát, hogy el tudja tartani a családját. Fiatal feleségétől és néhány éves kisfiától úgy búcsúzott, hogy legkésőbb a születésnapotokra megjövök. Egy napon volt a mama meg a kisfia születésnapja.

Talált is magának munkát valahol nagyon messze az otthonától. Időnként egy-egy lapot küldött haza, a pénzt, amit keresett, szinte az utolsó fillérig hazaküldte. Alig költött magára, éppen csak azért evett, hogy dolgozni tudjon. Úgy volt vele, hogy hazamenni sem érdemes, mert az is pénzbe kerül, és egy nap alatt nem lehet megjárni. Éppen ezért hosszú ideig nem ment haza. Közeledett a születésnap. Egyre gyakrabban elhangzott a kisfiú ajkán is, az édesanya ajkán is, hogy a születésnapunkra hazajön apuka. A fiatalasszony a férje szüleivel együtt lakott. Ebből ritkán jön ki békesség. A szülők sokat bántották a menyüket. Milyen hóbortos dolog ez! Ne csapd be a gyereket azzal, hogy jön az apja. Majd jön, amikor jön. - De megígérte!

A kisfiú, mint egy kis papagáj újra és újra mondogatta: apa megmondta, apa megmondta. A születésnapjuk előtt tíz nappal tíz kis kavicsot választottak ki, és megegyezett anya és gyermeke: ennyit kell még aludni addig, amíg apa hazajön. Minden este egy kavics bekerült az ágy alá. Amikor az utolsó kavicsot is betette az ágya alá, alig várta, hogy eljöjjön a másnap: apa megmondta, hogy hazajön. Reggel már kiállt a kapuba és nem lehetett onnan bevinni. Az anyós mama nekiállt a menyének: na, látod, mit csináltál, tönkreteszed a gyereket...

A fiatalasszony sírva, de sütött-főzött egész nap a maguk szegénységéből is. Felvette az ünneplő ruháját, ami elképzelhetetlen munkanapon a faluhelyen, s várta a férjét. Megjött a délutáni utolsó vonat, nem érkezett meg vele. A kisfiú nem tágított a kapuból, ott maradt tovább is. Az volt a gond, hogy este azért csak le kell fektetni, hogyan magyarázzák meg neki a helyzetet?

Egyszer csak hallottak egy nagy sikítást. A gyerek meglátta közeledni az apját az utcán, mert egy olyan vonatot ért csak el, amelyik a szomszéd faluig jött, onnan gyalog jött hozzájuk. A gyereket felkapta az apja, átölelte a nyakát és az egész napi kimerültségtől, mire beértek a kis konyhába, a nyakában el is aludt. És nagy volt az öröm - mert apa megmondta.

És ha egy apa is így tudja teljesíteni azt, amit megmondott, és ha egy néhányéves így tud bízni az apjában, akkor nekünk nem jelent mindennél többet, hogy Jézus megmondta? Megmondta, hogy a halála utáni harmadik napon feltámad. És így történt. Megmondta: aki benne hisz, annak örök élete van. Akkor is, ha a pokolra születtünk. És ez így történik. Megmondta: egyszer visszajön ítélni élőket és holtakat, és csak most lehet rendezni vele a kapcsolatunkat, nem majd akkor. És ez is így fog történni.

Boldog ember az, akit a húsvéti angyalok ma bátorítanak: emlékezzetek arra, hogy mit mondott nektek; hogyha egyre jobban utánajárunk Jézus ígéreteinek, ha bizonyosra vesszük, hogy az mind úgy fog teljesedni, ahogy Ő megmondta, és sokféle gondunk-bajunk között is ez a boldog várakozás jellemez majd minket, hogy teljesedik egyik ígérete a másik után.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Te ismered mindannyiunk szívét sokkal jobban, mint ahogy mi a magunkét.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor minket is kísért az, hogy nem rád figyelünk, hanem önmagunkra. Nem az szabja meg a cselekedeteinket, hogy te mit mondtál és mondasz, hanem az, amit mi jónak látunk és gondolunk.

Kérünk, szabadíts fel minket arra, hogy feltétel nélkül bízzunk benned, és így vegyük komolyan minden kijelentésedet és ígéretedet. Így tudjuk várni azoknak az ígéreteknek a teljesedését, amik még nem váltak valóra.

Kérünk, Szentlelked segítsen mindezen elgondolkozni, és közelebb lépni hozzád. Akárhol vagyunk most, onnan vonj közelebb magadhoz, hogy valóban veled tölthessük el a testben hátralevő időnket és az örökkévalóságot is.

Ámen.