PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. december 30.
(vasárnap)

Varga Róbert


DÁVID ÉS GÓLIÁT


Alapige:1Sám 17, 21 - válogatott versek

"Csatarendbe állt Izráel is, meg a filiszteusok is: egyik csatasor a másikkal szemben. Dávid rábízta a holmiját arra, aki a fölszerelést őrizte, és a csatasor felé futott. Odaérve megkérdezte bátyjait, hogy jól vannak-e. És miközben beszélgetett velük, előállt a filiszteusok csatasorából, a Gátból való harcos, a Góliát nevű filiszteus, és most is ugyanúgy beszélt, Dávid pedig meghallotta. Amikor az izráeli férfiak meglátták azt az embert, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek. Ezt mondták az izráeliek: Láttátok ezt az embert, aki előállt? Azért állt elő, hogy csúfolja Izráelt: Ha akadna olyan ember, aki megölné, gazdagon megajándékozná a király, még a leányát is hozzáadná, és fölmentené apjának a házát Izráelben minden szolgálat alól.

Akkor ezt mondta Dávid a mellette álló embereknek: Mi történik majd azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és megmenti Izráelt a gyalázattól? Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét? A nép pedig elmondta neki szóról szóra, hogy mi történik azzal, aki ezt levágja. Amikor meghallották, mit beszélt Dávid, jelentették Saulnak, ő pedig magához rendelte. Dávid ezt mondta Saulnak: Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal. De Saul ezt mondta Dávidnak: Nem mehetsz el, hogy megvívj ezzel a filiszteussal, mert még fiatal vagy, ő pedig harcedzett férfi fiatal kora óta. Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: így jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül bármelyik, mivel csúfolta az élő Isten seregét. Azután ezt mondta Dávid: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Menj le, az Úr legyen veled! Kezébe vette (Dávid) a botját, és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét; beletette azokat a pásztortáskájába, a tarisznyájába, és parittyával a kezébe közeledett a filiszteushoz. A filiszteus (Góliát) is elindult, és egyre közelebb jött Dávidhoz, és előtte ment a fegyverhordozója. Amikor a filiszteus rátekintett, megvetően nézett Dávidra, mert fiatal volt, pirospozsgás és jó megjelenésű. És ezt kérdezte a filiszteus Dávidtól: Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? És szidni kezdte a filiszteus Dávidot Istenével együtt. Ezt mondta a filiszteus Dávidnak: Gyere csak ide, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak! Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urával, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr, leváglak, és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom. És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben. És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az Úr. Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad kezünkbe benneteket. Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé. Belenyúlt Dávid a tarisznyájába, kivett belőle egy követ, a parittyájával elröpítette, és úgy homlokon találta a filiszteust, hogy a kő belefúródott a homlokába, és arccal a földre zuhant. Dávid tehát erősebb volt a filiszteusnál, bár csak parittyája és köve volt. Legyőzte a filiszteust, és megölte, pedig nem volt kard Dávid kezében."


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük az elmúlt év minden ajándékát, a vasárnapokat, a hétköznapi alkalmakat, leginkább a te igédet, szavadat, mindenfajta intésedet, irányításodat. Köszönjük, ha megértettünk abból valami keveset vagy többet. Köszönjük, hogyha a szívünk engedelmes volt, és cselekedetté vált mindaz, amit hallottunk.

Kérünk, áldd meg ezt az utolsó vasárnapot is, hadd tudjuk végiggondolni mindazt, ami ebben az évben történt, s hadd tudjuk a múltat, ezt az évet is elfeledve, ami mögöttünk van, az előttünk lévőknek benned bízva nekifeszülve, és futni azon az úton, amelyet kijelölsz a számunkra. Így légy velünk, kérünk, Urunk. Szavad legyen üzenet a számunkra, és aztán az is váljék cselekedetté, hogy dicsőítsünk téged.

Istenünk, valóban erre van a legnagyobb szükségünk, hogy megtanuljunk igazán hinni, bízni benned. S köszönjük, hogy akkor föltárhatjuk a mi kéréseinket is előtted.

Kérünk, hogy áldd meg most a mi igehallgatásunkat. Hadd tanuljunk mindabból, amit te mondasz nekünk.

Ámen.


Igehirdetés

Kedves Testvérek! A történet jól ismert. Van, aki a Szentírásból ismeri. Van, aki egyéb leírásokból. De sok könyvben vagy mesekönyvben annyira eltorzították a történetet, hogy a legjobb, mint minden más bibliai történettel kapcsolatban visszatérni az egyetlen hiteles forráshoz, magához a Szentíráshoz.

A zsidóság honfoglalása óta küzdött egy néppel, a filiszteusokkal, akik egykor szigetlakók voltak Egyiptom keleti részén, és onnan aztán a népvándorlás nyomása miatt telepedtek meg a szigeteken. Hajózással és kereskedelemmel foglalkoztak. A Földközi tenger keleti területére költöztek, a későbbi izráeli királyság földjére. Indoeurópai népcsoportként Kr. e. 13 - 12. században telepedtek le a ma is általuk lakott területen. Nem azonosak az arabokkal. A két csoportot, népcsoportot mindig összekeverik. Az arabok Ábrahámtól és Hágártól, az egyiptomi rabszolganőtől származnak. De később a filiszteusok és az arabok szövetséget kötöttek, és így támadtak rá rendszeresen Izráel országára. A szövetség olyan jól működött, hogy Jórám király uralkodása alatt még Júdeát és Jeruzsálemet is elfoglalták.

A filiszteusok mindig engesztelhetetlen ellenségeik maradtak a zsidóknak. Hol ők, hol - amikor a zsidókban az istenhit, zsidók szívében az istenhit meggyengült, akkor - a filiszteusok győztek. Amikor erős volt a szövetség a nép és Isten között, akkor pedig a zsidók kerekedtek felül.

Zakariás 9, 7-ben van egy érdekes bibliai vers, ahol azt olvassuk, hogy a filiszteusok egész töredék népcsoporttá válnak az idők végére, és ekkor elfogadják a pogány istenek helyett Izráel Istenét. Tehát Isten népévé lesznek, Izráel Istenét elfogadják Istenként.

Dávid, Góliát idejében már vasból készült fegyvereik voltak. Ez azért jelentős tény, mert ekkor Izráelben még csak a bronzfegyvereket ismerték. Pogány isteneiket Dágónnak, Baálzebubnak, sötétség fejedelmének - tehát az ördögöt is említi a Biblia ezen a néven - ismerték és imádták, és Astartét is ismerték és imádták. Izráel Istenéről mindig gyűlölettel beszéltek, amikor csak szóba került.

Saul, Izráel első királya is sokat hadakozott velük. Volt, hogy legyőzte őket, volt, hogy ők kerekedtek felül.

Sámuel első könyvének a 13-14., tehát a felolvasott részt megelőző fejezetek azonban nagy győzelmekről számolnak be. Saul győz Jónátán segítségével, vezetésével a filiszteus csapatok fölött, de ez sem törte meg igazán az erejüket. A nagy vérveszteség sem. Újra és újra rátámadtak Isten népére.

Egy ilyen helyzetben lép a színre Dávid, akit Isten elhívott erre a harcra, küzdelemre, aki szegény pásztorcsaládból származott, de később ő lett Izráel királya.

Két név emelkedik ki ebből a mai felolvasott részből. Kétféle élet, kétféle gondolkodásmód, két isten. Mit tudunk meg a filiszteus Góliátról?

Először is azt, hogy a termete mind a filiszteusok, mind a zsidó katonák közül kiemelte. Amikor a honfoglalás zajlott, és Izráel elfoglalta a mai területet, akkor különösen rémisztő volt számukra, hogy az őslakosok között voltak úgynevezett óriások, magas növésű, pogány harcosok. E miatt, hogy ettől féltek, és nem hittek Istennek, negyvenévi vándorlás következett. A filiszteusok között is voltak magas termetű emberek, de Góliát még közülük is kiemelkedett. S az akkori korban ismeretlen rézsisak volt a fején. Pikkelyes páncélt kovácsoltak a filiszteus kovácsok a számára vasból, és több kilónyi volt csak a dárdájának a hegye, szintén vasból. Tehát a kor legmodernebb haditechnikájával rendelkezett Góliát.

A jelleméről kiderül az, hogy öntelt volt, magabiztos, és gúnyolta a világmindenség Urát. Megjelenése annyira félelmet keltett a zsidó csapatokban, hogy a Saul által kilátásba helyezett jutalom, hogy a király lányát veheti feleségül, aki legyőzi Góliátot, plusz mentesül a család, a győztes családja az adófizetés és a királyi szolgálat alól is. De még ez is kevés volt ahhoz, hogy valaki fölvállalta volna a harcot Góliát ellen.

Negyven napon át gúnyolja Izráel Istenét, Isten népét, az izráeli csapatokat Góliát minden következmény nélkül. Komoly üzenete lehet ennek a jól ismert történetnek a számunkra.

A Biblia ismertebb történeteinek megvan az a veszélye, hogy olyan sokat hallottuk már, annyira ismert. Fejből tudjuk. Ilyenkor legtöbbször kiderül, hogy a legtöbben nem tudnák fejből elmondani egészen részletesen még a Dávid-Góliát történetet sem. Mást sem. Miközben sokszor mondjuk azt: óh, hát ismerem én ezt. Kívülről fújom. De ha a részletekbe belemegyünk, akkor kiderül, hogy Isten sok üzenetet rejtett el számunkra mindebben.

Az első az, hogy az istenellenes erők mindig a saját fegyverükben bíznak. Saját erejükre számítanak. Izráel katonái meg félnek Góliáttól. Pedig nem volt igazán okuk erre. Ha ők bíztak volna igazán Istenben, akármilyen félelmetes módon jelenik meg előttük Góliát, akkor mégsem kellett volna félelembe esniük. De itt meggyengült a hitük és a bizalmuk, és ezért a félelem lett úrrá rajtuk. Mivel nem hittek igazán Istenben, hogy velük van a harcokban, hogy nekik ígérte azt a földet mindenestől, ezért a győzelem bizonyossága helyett félelem lett úrrá a szívükben.

Érdemes azt kinek-kinek végiggondolni, hogy ebben az elmúlt esztendőben nem ez volt-e sok bukásunk, bűnünk oka? Nem bíztunk eléggé a mindenható Istenben, vagy egyáltalán nem bíztuk rá az életünket. Sok bajunknak, bűnünknek, kudarcunknak bizonyos, hogy ez a forrása, az oka, hogy nem Istenre néztünk, hanem a bajaink és a nyomorúságaink váltak, lettek Góliát nagyságúvá az életünkre nézve. Sokszor jogos volt talán a félelmünk is. Hogy fogjuk ezt megoldani? Az a baj, hogy mi csak a Góliátokat láttuk, meg sokan így indulnak neki az új évnek is. Góliát a számukra az egész új esztendő. Eltörpül a félelem Góliátja mellett az Isten. S csak azt látják, látták ebben az évben is, hogy mekkora volt a baj, mekkora az ínség, s milyen csődökön mentek át. Góliát magasságúvá lettek, legyőzhetetlen és megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel kerültek, kerülünk, kerülhetünk szembe az eljövendő évben is.

Ezért nagyon fontos, hogy Isten ne váljék a számunkra tehetetlenné, érzékelhetetlenné, megfoghatatlanná és érthetetlenné. Márpedig, ha az ember nem bízik benne, akkor ez így következik be kinek-kinek az életében. Érzékelhetetlen, érthetetlen, megfoghatatlan, követhetetlen az Isten annak a számára, aki nem bízik benne.

Hány olyan élethelyzet volt ebben az évben, amiből másképp jöttünk volna ki? Sokkal kevesebb veszteséggel vagy veszteség nélkül. Győztesen, ha jobban bíztunk volna Istenben. Sokszor ugyanúgy tesznek még a hívő emberek is, tettek az elmúlt évben is, mint Góliát. Saját erejében, saját fegyverében, saját beszédében, saját kezében bízott. Hányszor keveredik még a hívő emberek életében is ez. Tudjuk, hogy van Isten, de ott van a nehézség. Majd megoldom én. Itt van a két erős kezem, a régi vagy az új összeköttetések. Sokszor a régi szálakból már nincsen semmi. S az ember kétségbeesik, hogy jaj, ha baj van, kihez forduljak? Saját erőnk, fegyverünk, képességeink, lehetőségeink, összeköttetésünk és így tovább.

Bajaink pedig Góliát magasságúra növekednek. Nem Istennél kerestük vagy keressük a megoldást. Csak saját erőnkben bízunk. Hányszor nem vettük komolyan az Isten erejét. Súlyos bűne ez a hívő népnek. Nem bíztunk mindenhatóságában, hogy ez számunkra létező valóság. Jövőre is így lesz? Lehet ez másképpen. Itt, most eldőlhet a szívünkben, hogy akármekkora Góliátokkal találkozunk, lehet, hogy nem úgy fogják hívni. Lehet, hogy baj, betegség, nehézség, anyagi problémák. Ez a mi Góliátunk vagy ez lesz, de itt, most el kellene döntenünk azt, hogy kiben akarunk mi bízni. Magunk is szegények maradtunk az elmaradt csodák miatt, és másokat is megszegényítettünk, mert nem hittünk igazán, és mások sem láthatták meg miattunk az Isten csodálatos dicsőségét.

De azért azt jó látni, hogy mire ment a filiszteus Góliát a fegyverzetével, az erejével, a csúfolódó beszédével? Semmire. Amikor kimondta a szavakat, már eldőlt az ütközet. Még meg sem küzdött Dáviddal, már veszített. Halálra volt ítélve abban a pillanatban, amikor elkezdte gúnyolni és csúfolni Izráel Istenét. Azért ez többször eszünkbe juthatna, nem? Hogy mindenki vesztésre van ítélve, aki Istenre támad szóval vagy cselekedettel. Aki gúnyolja Isten népét. Meg van írva, hogy aki az Isten népét bántja, az Isten szeme fényét bántja. Aki titeket bánt, az én szemem fényét bántja - mondja Isten. Lehet, hogy nem áll bosszút azonnal az övéiért - mondja a Biblia. Azért, mert késlekedik, vagy mi annak gondoljuk azt, hogy nem cselekszik azonnal, ez nem azt jelenti, hogy soha nem fog cselekedni. Itt is cselekszik az Isten. Fogja Dávid kezét, és Dávid győz.

Mire ment Góliát a legmodernebb haditechnikával? A kilónyi vassal? Semmire. Elég volt egyetlen kövecske, és a csata eldőlt. Annyi idő alatt zajlott le a győzelem, amennyi idő alatt ezt a mondatot kimondtam. Repült a kő, befúródott Góliát homlokába, s egy szempillantás alatt vége lett.

Gúnyolta, csúfolta és megvetette azt az Istent, aki Izráel mögött állt, és nem hitte el, hogy magával Istennel került szembe. Góliát vesztes volt az első pillanattól kezdve.

Így megyünk mi neki a jövő évnek? Hogy a győztes Jézus Krisztus áll az oldalunkon. S minden egyéb csak veszíthet, aki vele szembeszáll. Lehetnek előttünk - újra mondom - Góliátnyinak tűnő terhek. Így az év végén sokszor gondolunk erre. Én is, ti is, nyilvánvaló módon. Lehet ebben igazság. Lehet, hogy könnyebb évünk lesz. Nem tudhatjuk előre. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy nincs ember, aki a ránk váró terheket el tudná hordozni. De hát van Isten! Azt mondja, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan - mondja Jézus Krisztus. Adjátok át a terheiteket nekem. Akkor is, ha Góliát nagyságúak. Én segítek hordozni. Sőt, én viszem. Ti jöttök velem, én hordozlak titeket terheitekkel együtt.

Az 51. vers arról számol be, hogy a filiszteus Góliátot saját fegyverével ölik meg. Erre biztos, hogy nem gondolt, hogy ez így lesz. A világ mindig csak saját eszközében bízik, s csak azokra támaszkodik. Nem is tehet másképpen.

Ideig-óráig győzhetnek a Góliátok, és mi néha elkeseredünk, hogy megvádoltak, és nem tudtuk bizonyítani, hogy mi azt nem mondtuk, és nem követtük el. Bízzuk az igazságosan ítélőre. Én is dolgoztam éveken át világi munkahelyen. Fúrták az embert, gyűlölték, sokszor ok nélkül. Hamisságot mondtak róla megint csak ok nélkül. Jó, ha ok nélkül, és nem a mi bűneink miatt bántanak a munkahelyünkön. Merjük ezt rábízni az egész kérdést a mindenható Istenre? Majd Ő igazságot tesz. Vagy csúfolják és gúnyolják Isten nevét. Majd Ő igazságot tesz.

Olyan fontos, hogy úgy induljunk neki a jövendő évnek, hogy Istennel biztos, hogy győzelmes évünk lesz. Aki úgy indul neki, hogy csak veszíthetek, az valószínű veszíteni is fog. Nagyon fontos, hogy elhiszszük-e mi azt, hogy Isten tartja kezében az életünket, s vele a győztes oldalán állunk.

Ha ebben az évben beleestünk a hitetlenség és a bizalmatlanság bűnébe, arra itt, most van bocsánat. Az elmúlt évet, a mögöttem lévőket elfeledve - mondja Pál - az előttem lévőknek nekifeszülve futok. Járhatunk azon a keskeny úton, ami benne van a szélesben. A világ fiai, Góliátjai a saját eszközeikkel harcolnak. Nyilvánvaló. Nem is tudnak másképp. Magukban, erejükben, testükben. Lelki erejükben, pénzükben, összeköttetéseikben, ismeretségi körükben bíznak. De a vége a legtöbb esetben bukás. Nem mindig, de a legtöbb esetben bukás. Isten nélkül csak veszíteni lehet.

Mi kiben bízunk? Ki a mi Istenünk? A mammon, a Dagón, a Baálzebub, a sötétség istene, az Astarte? Ugyanazokban bízunk, mint a világ gyermekei, fiai? Vagy ha mi már Isten gyermekei vagyunk, akkor bízunk az igazán győztes Istenben, a mindig győztes Istenben? Akkor is, ha látszólag a győzelme még nem látszik, vagy most nem látjuk? Vagy Fortunában bízunk? Lottót meg totót veszünk azért, hogy több legyen a pénzünk? Fortuna istenség áll ezek mögött a dolgok mögött. Ki a mi Istenünk? Jó lenne ezt így az év utolsó vasárnapján, az Új év előtti első napon tisztázni. Kiben bízunk, és kiben hiszünk?

A másik név, ami a történetből, előjön, az Dávidé. Isai fiáé, akinek hét fiútestvére volt, és aki a család nyáját őrizte és legeltette. Három testvére bevonult Saullal együtt katonának. Időnként Dávid odament a táborba, meglátogatta őket. Vitt nekik élelmet. Egy ilyen alkalommal hallotta meg Dávid, hogy Góliát hogyan gyalázza Istent, és Izráel népét. És ekkor dőlt el a szívében, hogy ő meg fog vívni ezzel a katonával. Ki is mondja. Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, én pedig Isten nevében megyek ellened, akit te kigúnyoltál.

Mi volt Dávidra jellemző? Az engedelmesség, először is. Engedelmesen ott maradt. Ő is szeretett volna küzdeni, harcolni, hogy védje a hazáját, de ott maradt a nyáj mellett. Ez akkor a férfiak számára nem volt valami dicső feladat. A testvérei harcolnak, ő meg őrzi a birkákat. Egy fiatalembernek ez nem volt túl kellemes feladat, miközben harcolhatott volna. De engedelmeskedik, otthon marad, és ebben a látszólag kicsiny feladatban is hűségesen helytáll. Kötelességtudó és lelkiismeretes volt.

Az is kiderül, hogyha kellett, a család vagyonának a védelmében, az életét is kész lett volna föláldozni. Akkor még bőségben éltek ott oroszlánok és vérszomjas medvék, hatalmas termetű vadállatok. S ha kellett, azokkal is megküzdött, hogy megvédje a juhokat. Amikor meg arra volt szükség, és az apja a táborba küldte, akkor elment oda. Sőt, saját testvérei lebeszélése ellenére is azt mondta, hogy én megvívok a filiszteus Góliáttal, aki gyalázza Istent.

Dávid nem megvédeni akarta Istent, mert Isten nem szorul védelemre, de azt nem hagyhatta szó nélkül, hogy gyalázták a világmindenség Urát.

Jókor érkezik a táborba, és hallja, amikor Góliát mondja, amit mondott. Megindult azon is, ahogy megfélemlítette Góliát a katonákat. Hova lett a hitük, a bizalmuk a mindenható Istenben? Így akarnak küzdeni, hogy félnek Góliáttól, egy filiszteustól, aki pogány isteneket imád, és aki gúnyolja Izráel Istenét?

Minden korra igaz ám az, hogy Isten népe nem maradhat néma, amikor gyalázzák az Istenét, amikor a népét kifosztják, és tönkre teszik. Akkor nem lehet hallgatni. Mert erről is szó volt. Ha a filiszteusok elfoglalják az országot, akkor a gyerekeket és a nőket elviszik rabszolgának, a férfiakat legyilkolják. Egyébként gyalázzák az Istenünket, akkor én nem maradhatok néma.

Szólunk mi, amikor meg kell szólalni? Sokszor elmondják azt: hát, igen, mert az állam ugye támogatja az egyházakat pénzzel. Szó sincs róla. Csak azt kellene megkapnunk, ami jár. Minden közintézmény, iskola, szeretetotthon közfeladatot lát el. Az állam nem kegyet gyakorol, amikor bizonyos összegeket átutal, csak a közfeladatok teljesítéséért járó összeget kell neki átutalni. Mint minden más világi iskolának is. Éveken át nem kaptuk meg. Jogosan szóltunk és követeltük, s a végén ki kellett fizetni. Ne gondoljuk azt, hogy az állam kegyet gyakorol, amikor ezeket a pénzeket átutalja. Szó sincs róla. A közfeladatért jár a fejkvóta a mai magyarországi törvények szerint. Szólni kell. Nem csak a pénz miatt. De másért is, amikor gyalázzák Istent. Hányszor gyalázzák az egyházat, s be akarják kényszeríteni a hívőket a templom falai közé. Éljük meg itt a hitünket, egyébként semmibe ne merjünk beleszólni. Szó sincs róla.

Dávid is felemeli a szavát, amikor Istenét, országát és a népét gyalázzák, s megpróbálják tönkre tenni. Mert ez a hívő nép kötelessége és feladata.

Dávid bátor volt, mert Isten lakott a szívében. Nem fél Góliáttól, mert féli az Istent. Szereti, tiszteli, becsüli az Istent, és Isten szava fontos volt a számára. Ezért szabad. Dávidot nem lehet lebeszélni arról a feladatról, amivel Isten bízza meg. Nem lehet megfélemlíteni. Akármekkora Góliát, s tudjuk, ha máshonnan nem Michelangelo szobráról, hogy Dávid kistermetű volt. Ezt írja a Biblia is. Nem érdekli, hogy Góliát mekkora. Hát ő túllát Góliáton, s Góliát mögött meglátja a mindenható Istent. Össze se lehet mérni a kettőt, hogy mekkora Góliát, meg milyen nagy Isten. Hogy lehet ezt összehasonlítani? Szóba se jöhet az egész kérdés. Nem tudnak hatni rá a testvérei gúnyolódó szavai sem. Szabad, mert igazán bízik és hisz Istenben. Nem bízik a saját erejében. Ő tudja jól, hogy minden győzelmet, amit Saul, Jónátán és a többiek arattak, mindig az Isten adta Izráel kezébe. De bízik abban az Istenben, aki már bizonyította szerető oltalmát.

Engedelmes volt. Isten azok életében tud nagy dolgokat elvégezni, akik a kicsiny dolgokban engedelmeskednek neki. Azokat tudja munkatársaként használni, jelentéktelen ügyekben - lásd birkák - tudnak, akarnak és mernek hűségesek lenni.

Dávid szerette és tisztelte Istent, akitől mindent kapott. Életét, jólétét, egészségét, családját, megélhetését. Így van ez velünk is? Tiszteljük, szeretjük, becsüljük? Mennyit teszünk mi azért, és tettünk ebben az évben, hogy meglássák az Isten dicsőségét?

Mit olvastunk itt? Azt mondja Dávid, hogy mindenki megtudja, hogy van Isten. Ez egy újévi program. Mindenki megtudja általunk akár, hogy van Isten. Dávid kimondja. Te karddal és lándzsával meg dárdával, én Isten nevében megyek ellened, és nyilvánvalóvá lesz - mert győzni fogok, és te meghalsz -, hogy van Isten Izráelben. Teljes újévi program minden keresztyén hívő számára.

Sok hívő arra hivatkozik: óh, én nem vagyok más, mint pislogó gyertya az Isten kezében. Akkor legalább pislogjunk! Akkor legalább az a kevés fény menjen át rajtunk, de azért az elég szerény program jövő érve. Nem? Pislogó gyertyabélnek lenni. Nem mondja ezt Isten, hogy az legyünk. Azt mondja, hogy ne véka alatt legyünk, hanem világítsunk. Ebben segít az Isten. Magunktól ez sem megy. Majd Ő letörli a kormot, meg megtisztít, meg fölemel, meg újra megajándékoz erővel. Időnként én is elcsüggedek, és alig pislogok. De nem ez a helyes álláspont, hanem az, hogy Uram, könyörülj meg rajtam. Tisztogass meg, fényesíts ki. Hadd legyek a kezedben lámpás. Az a világító eszköz, amire te elhívtál engem. Ez lehet imádságunk az utolsó vasárnapon, hogy legyen ebben az értelemben más a jövő évünk.

Dávid bátran vállalta Istent. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem nekünk kell az Isten ügyét megvédeni. Majd Ő megvédi magát. De aki vállalja Jézus Krisztust, azt mondja a Biblia, hogy Jézus is vállalni fogja azt az utolsó napon.

Dávidra jellemző volt az alázat is. Csak az kell neki, ami valóban Istentől való. Nem kell Saul páncélja, ezt nem olvastam föl, de Saul azt mondja: gyere ide, és ráadja Dávidra a saját páncélját, kezébe nyomja a kardját, s kiderül, hogy a kicsiny Dávid ebben a nehéz hadifelszerelésben meg sem tud mozdulni. Azt mondja Dávid, miután leveszi ezeket. Ez nem való nekem. Ez nem az én eszközöm. Azokkal az eszközökkel harcoljunk, ami az Isten eszköze, amit Ő ad a kezünkbe. Ha elég öt sima kövecske, akkor elég lesz öt sima kövecske. Nem is kellett mind az ötöt fölhasználni. Egy is elég volt a halálos csapáshoz.

Dávidra jellemző volt a hite is, az Istenbe vetett bizalma és hite. A másik oldalon kard, lándzsa, kopja, dárda, teljes fölszerelés. Az ő kezében egyetlen piciny kövecske elég volt a gőzelemhez, mert ő hitt Istenben, s ebből a hitből fakadt a felismerés, Góliát legyőzhető.

A mi Góliátjaink legyőzhetők, akármekkorák. Akármilyen félelmetesek, akármilyen sötét erők állnak mögöttük. Lényegtelen. Ha velünk az Isten, kicsoda ellenünk? - kérdezték a reformátorok. Milyen igazuk volt. Ha velünk az Isten, kicsoda ellenünk?

Az Isten elég minden küzdelemhez, minden eredményhez, elég mindenre. Így lesz az áldás és siker édes testvérek. Áldott és sikeres és boldog új évünk lehet. Ezeket elfeledve, ami mostanáig volt, annak nekifeszülve futok azon a keskeny úton, amit az Isten jelölt ki a számomra. Mert egyetlen fegyver a mi Istenünk, akire számíthatunk. Soha nem vallott még csődöt.

Hogy volt, és van ez minálunk? Kiben bízunk? Kiben reménykedünk? Ki a mi hitünk erős horgonya? Ki tart fogva minket? Ki kötöz meg minket? S ki az, akiben bízunk, hogy felold, hogy eltörli a vétkeinket, s a mi bűneinket a háta mögé veti? Ki tölti meg, és mivel a mi szívünket? Kihez kapcsolódnak a gondolataink, a szándékaink, a cselekedeteink? Ki irányította ebben az évben azokat, és ki fogja a jövő évben? Jó ezt tisztázni legalább ezen az év végén.

Volt-e, és van-e bennünk elég hit, alázat, reménység? Imádkozunk-e eleget? Hiszünk-e úgy Istenben, hogy elé viszünk mindent, s csak azt adja meg, ami Őt megdicsőíti. Elég nagy a mi Istenünk a számunkra? Vagy nagyobbak a Góliátok előttünk? Ezt is jó lenne tisztázni. Legyőzhetett-e a félelem bennünk, a hitetlenség, a kicsinyhitűség, a bizonytalanság és a reménytelenség. Van, aki az egész jövendő évet csak Góliátnak látja. S emiatt már most összeomlott.

Föl lehet kelni. Újra végig lehet gondolni. Újra Istenhez lehet fordulni. S a mi csodálatos, erős Istenünk megragad minket, támogat. Eltörli bűneinket, megbocsátja vétkeinket. Újra lábunkra állít, elindít az úton, amelyen akarja, hogy járjunk.

S akkor nem lesznek Góliátok jövőre? Dehogynem. Óh, dehogynem. lesznek támadások, Góliátnyi kísértések. Lesznek erőtlenségek, és lesznek reménytelennek tűnő helyzetek. Lehet gyalázkodás, csúfolódás és így tovább. Miért ne lenne? A világ az ilyen, nem fog megváltozni a mi kedvünkért. De az a kérdés, kinek a szemüvegén át látunk? Milyen szemszögből nézünk? Hiszünk-e, bízunk-e és reménykedünk-e igazán Istenben?

Kiben bízunk, kinek hiszünk? Ki a mi Istenünk?

A 390. énekünkben ezt olvassuk:

"Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; (Így van.) De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és a föld Ura, Ő a mi diadalmunk."

Nagyobb, mint Góliát. Minden Góliátnál nagyobb. Rá mindig számíthatunk. Ő mindig otthon van. Szíve, szeretete mindig nyitva van. Letehetjük kezébe ezt az évet. Elvehetjük kezéből az új évet. Küzd értünk a hős vezér. Az a Jézus Krisztus, aki belehalt abba, hogy nekünk igazán boldog, új esztendőnk és életünk legyen. S ha mi vállaljuk Őt, azt olvassuk, Ő is vállal minket a mennyei Atya előtt. A mögöttem lévőket elfeledve, az előttem lévőknek nekifeszülve úgy, hogy megragad minket Jézus kegyelme, futhatunk.


Imádkozzunk!

Urunk, szent kezedbe tesszük ennek az évnek minden örömét, bánatát, gyászát, bukását, engedetlenségét, bűnét. Köszönjük, hogy te irgalmas szívű és megbocsátó Isten vagy, aki nem akarod a bűnös halálát, hanem azt akarod, hogy éljünk, higgyünk benned, bízzunk benned, kövessünk téged.

Köszönjük, hogy nem vétkeink és bűneink szerint bántál és bánsz velünk most sem, hanem a te irgalmas szereteted szerint. Áldunk és dicsőítünk ezért.

S kérünk téged, Urunk, hadd legyen mindnyájunk újévi programja ez: tudja meg mindenki, hogy van Isten.

S köszönjük azt is, Urunk, hogyha a nehézségek, a bajok vagy a problémák majd Góliátként magasodnak elénk, akkor is ott legyen a szívünkben a bizonyosság, te legyőzted a Sátánt. Legyőztél minden sötét erőt. Leszálltál a mélységek mélyére, a poklok poklát átélted ott a kereszten, hogy megváltsál és megszabadíts minket.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy a benned való reménység, a beléd vetett bizalom és hit igazán szabaddá tesz minket. Köszönjük, Urunk, hogy ahol a te Lelked van, ott van a szabadság. Tölts be így minket a te Lelkeddel, hadd legyünk vidám, örvendező, szabad harcosaid, akik azon az úton járnak, amelyre te indítod, küldöd őket. Így áldj meg bennünket, kérünk, hadd legyünk áldássá, világító, rád mutató ponttá mások számára is.

Ámen.