PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. december 13.
(csütörtök)

Földvári Tibor


JÁRULJATOK AZ ÚR ELÉ


Alapige:2Móz 16,1-15

Azután útnak indultak Élimből. Megérkezett Izrael fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élim és a Sinai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból. És zúgolódni kezdett Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? De az Úr azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem. Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek. Ekkor azt mondta Mózes és Áron Izrael fiainak: Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptom országából. Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét, mert meghallotta, hogy zúgolódtok az Úr ellen. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok? Még ezt is mondta Mózes: Majd ad az Úr ennetek este húst, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, ahogyan zúgolódtatok ellene. Mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az Úr ellen! Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódásotokat! Amikor azután Áron Izrael egész közösségéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent a felhőben. Azután így szólt Mózeshez az Úr: Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül. Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izrael fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül.


Imádkozzunk!

Hódolattal dicsőítünk téged Atyánk, mert adventben különösen hangsúlyos az üzenet, igazi élő reménységünk az, hogy célba érhetünk veled, együtt dicsérhetünk a szeretteinkkel, akik hitben hunytak már el, együtt dicsőíthetünk a mennyei dicsőségbeli angyalokkal és köszönjük, hogyha ez a mennyei örök cél erőt adott és erőt ad folyamatosan a földi életünk hétköznapjai során.

Magasztalunk téged, hogy nem hagytál bennünket magunkra, csakugyan velünk vagy. Köszönjük, hogy segítesz a terheket is hordozni.

Megvalljuk, hogy mostanában nem olyan egyszerű élő hittel reménykedni mindabban, amiről te szólsz, akár a jelenünkre, akár a jövőnkre nézve. Szabadíts meg Urunk bennünket minden kétkedéstől és aggodalmaskodástól. Kérünk arra, hogy ne a körülmények alapján ítéljünk meg téged, önmagunkat sem, hadd tudjunk rád tekintve igazán bízni benned és magunkra is így tekinteni.

Kérünk, hogy a mai igehirdetés üzenetében is szólíts meg bennünket személyesen. Urunk, szeretnénk te benned örvendezni, a te jelenlétedben megbékélni, megpihenni a fizikai fáradtságtól a munkanap végén. Köszönjük, hogy mindannyiunkhoz személyesen szólsz, csakugyan, ígéreted szerint, nem azért, mert érdemeljük, hanem az Úr Jézusért. Kérünk, ma is tedd meg ezt a csodát, Szentlelked munkálkodjon bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

A napi csendességemben olvasva ezt az igét, jól ismert igeként olvastam, és az volt az imádságom, hogy Uram, valami újabb üzenetet hadd fedezzek fel ebben az igerészben, mert úgy érzem, talán már mindent tudok róla. A konfirmandusokkal is sokat szoktunk erről az igéről beszélgetni az első éves tanfolyamon. Hálás vagyok Istennek, hogy csakugyan észrevettem, hogy az a mondat is szerepel a leírtak között: Járuljatok az Úr elé. Ez a mondat korábban nem keltette fel a figyelmemet, mindig csak az volt előttem, hogy Isten hogyan segít a zúgolódó népnek és milyen fantasztikusan adja nekik este a fürjhúst és reggelre pedig, és majd 40 éven át, a mannát. Észrevettem, hogy mindezt megelőzően a legfontosabb mozzanat Izrael fiainak a lelki helyreállítása, a "Járuljatok az Úr elé" kifejezés volt számukra. Megígérte Mózesen keresztül, hogy majd reggel megjelenik az Úr dicsősége, amikor jóllakásig enni fognak, de ezt megelőzően, még a fürjek előtt, megjelent az Úr dicsősége a felhőben, mert az Úr elé járultak.

A manna ismerős történetén keresztül azt elemezem, mit jelentett a nép lelki helyreállásában Istennek az a parancsa, hogy járuljanak elé és megtapasztalták az Úr jelenlétének a valóságát. Miért volt erre szükség? Mit jelentett az Isten elleni zúgolódásuk? A zúgolódó Isten népének hogy adja a megoldást az a tapasztalat, hogy az Úr elé járul.

Hallhattuk, hogy két és fél hónap telt el az Egyiptomból való szabadulás óta. Ez nem túl sok idő. Közben már természetesen tapasztalták, hogy Márában, ahol keserű víz volt, Isten kegyelme által az a víz mégiscsak ihatóvá vált. Azt is tapasztalták, hogy Élimben szinte paradicsomi állapotokban táborozhattak rövidebb ideig, ahol 12 forrás volt és hetven pálmafa; volt vizük, ennivalójuk és árnyék a pusztában, igazi oázis volt a népnek. Sokkal jobb körülmények közé kerültek a keserűvíz keserűsége után. Aztán, ahogy elindultak innen, megérkeznek Szín pusztába és itt újra a legnagyobb szükséget tapasztalják meg, nem a szomjúságot, hanem az éhséget. Ahogyan már Máránál, a keserűvíznél zúgolódtak Mózes és Áron ellen, itt megint elégedetlenkednek.

Itt nem azzal kezdődik a leírás, hogy megérkeztek Szín pusztába, és mivel nem volt kenyér, elkezdtek zúgolódni, hanem rögtön az a leghangsúlyosabb - a 2. versben - , hogy zúgolódtak Izrael fiai Mózes és Áron ellen. Csak a folytatásból tudjuk meg, hogy mi volt ennek az oka. Ez azért beszédes, mert Izrael népét már kezdte jellemezni ez a lelkiállapot; mihelyst valamilyen szükséghelyzet van, automatikusan elkezdenek zúgolódni. Izraelnek ez a lelkiállapota a vándorlás során még nagyon sokszor fordul elő. Alig volt olyan szükséghelyzet, amikor nem zúgolódtak Mózes vagy Áron ellen. A szentíró Mózes ezt a lelkiállapotot kívánja hangsúlyozni a mannatörténetben. Nem is annyira a hétköznapi szükséghelyzetből adódó hitetlenség, kishitűség, hanem azonnal beleesnek ebbe a lelkületbe, azonnal zúgolódnak és kivétel nélkül az egész közösség, egytől, egyig mindenki, Mózes és Áron, a két vezető kivételével. Valószínűleg egymást is felhergelték a két vezető ellen.

Biztos, hogy éheztek, de ezt a fizikai szükségletet már akkor is megelőzte az a szomorú, lelki jellemző, hogy azonnal zúgolódtak és még az Urat is belevették keserű panaszukba. A megszépített múlt a keserűségüket szolgálta. Amikor az egyiptomi húsos fazékra emlékeznek, nincs bennük köszönet az Úrnak, hogy a múltban milyen hatalmasan gondot viselt róluk. Nem mondanak hálát azért, hogy megerősítette őket, a rabszolgaságban is mindig volt mit enniük, nem éheztek. Az Úr ott van előttük, de nem a hála kapcsán, nem a bizalom kapcsán, hanem a keserűség és zúgolódás kapcsán. A múltban tapasztalt isteni csodák, rendkívüli csodák mintha nem is történtek volna meg.

Mózes két kérdésével leleplezi, hogy milyen lelkületű Izrael népe: miért bennünket ér a zúgolódásotok, és elmondja nekik, hogy az Úr ellen zúgolódnak. Észre sem vették, de tény, hogy az Úr ellen is zúgolódnak és ezt Isten is tudja.

A Hegyi beszédben Jézus arra figyelmeztet, hogy nagyon kell vigyázni a hívő embernek az aggodalmaskodás bűnére (Mt 6,25-31). Az aggodalmaskodás bűne hétköznapi bűne a hívő embernek. Az Írásban szereplő görög szó jelentése: megosztani, részekre tépni, aggodalmaskodni, különféle lehetőségek mérlegelése közt keresgetni a megoldás lehetőségét. A hangsúly azon van, hogy a hívő ember nem tud egy dologra koncentrálni, az Úrba vetett bizalma nincs jelen az életében, hanem szétdobálva a gondolata, érzése. A Sátánnak is egyik jellemző neve a szétdobáló, Diabolosz. Az aggódó hívő nem az Úr gondoskodó szeretetére figyel, hanem ide-oda csapong a gondolata, érzése és teljesen kétségbe van esve. Előjöhet ott is az éhség, szomjúság, az öltözet - mondja Jézus.

A mai ige történetében még az aggodalmaskodásnál is súlyosabb dologról van szó. Milyen az, amikor már nemcsak szétdobálódva vannak a gondolatai, ide-oda csaponganak, hanem elkezd valaki ellen morgolódni, morogni, zúgolódni. Az eredeti kifejezésnek van olyan jelentése is, hogy valaki megmakacsolja magát, konok, megmarad folyamatosan rossz közérzetében és ehhez kapcsolódóan morgolódik, zúgolódik valaki ellen. Már nemcsak aggodalmaskodik, hanem zúgolódik is. Egy dologra képes összpontosítani, a morgására, keserű szívvel, érzésekkel zúgolódik. Általában mindig valaki ellen. Amikor valami ellen, akkor is valaki ellen irányul. Ez esetben Izrael népe Mózes és Áron ellen. A megdöbbentő, ami kiderül, hogy tulajdonképpen az Úr ellen.

A tékozló fiú testvére, amikor kifakad a bátyja ellen az apjának, akkor elmondja, hogy mi mindent nem kapott meg az apjától. A régmúltat emlegeti, szemére veti apjának, hogy mennyire nem gondoskodott róla, nem érezte magát jól az apja jelenlétében.

A morgolódás, zúgolódás ma is hétköznapi probléma, ezzel kapcsolatban két élményt szeretnék elmondani. Amikor kisgyerekként hazaérünk, nagyon éhesen, és a hűtőben nincs ott a kedvenc étel, kenyér sincs otthon, pedig reggel szólunk anyának, hogy elfogyott kedvenc ételünk. Az anya elmondja, hogy elfelejtette megvenni. A gyerek erre elkezd zúgolódni: Persze te mindig elfelejtesz venni - mondja, morgolódik, zúgolódik anyja ellen. Ha az anya továbbadja a problémát az apának - ha az apát kérte meg, aki szintén elfelejtette, akkor a házaspár is elkezd morgolódni egymás ellen. Mindez onnan indul ki, hogy a kedvenc étel nincs a hűtőgépben, s máris morgolódássá lesz egy hétköznapi szükség.

A másik mai egészségügyi helyzetünket minősíti. Egy hívő doktornővel beszélgettem, aki elmondta milyen szörnyűséges az az állapot, ami a kórházi viszonyokat jellemzi. Hiszen sorbanállás, nemcsak a vizitdíj miatt, hanem várni kell az orvosra. Mostanában a nővérek és az orvosok is sokkal ingerültebbek, mert őket is sok baj éri. Mindenki őket szidja, mert az emberek azt hiszik, ők a hibásak azért ami ma az egészségügyet jellemzi. A betegek is ingerültek. Mindenki ingerült, ráadásul a drágább gyógyszert írják föl. Elkezd már a hívő ember is zúgolódni az egészségügyi rendszer miatt, politikusok miatt és az egész lelkületét jellemzi mindaz, ami azok lelkületét is jellemzi, akik nem ismerik Istent. Nem arról van szó, hogy nem szabad nekünk józanul kritizálni bizonyos egészségügyi rendszert, akár még sztrájkkal is, hanem arról, hogy a hívő ember lelkülete is olyan lesz, hogy zúgolódik valakik ellen. Az ilyen zúgolódással az a baj, hogy nem az Úr jelenlétében történik, sőt, az Úr ellen. Izrael népe, mikor Mózes és Áron ellen elmondták azokat a szavakat, mondatokat morgolódva, kiderült, az Úr ellen szóltak, az Úrtól rendelt vezetők ellen.

A baj nem csupán az, hogy nincsenek már az Úr jelenlétében, hanem az Úr ellen vannak. Úgy viselkednek, úgy szólnak, mintha nem lenne velük az Úr, pedig a felhőoszlop és éjjel a tűzoszlop folyamatosan ott volt velük és akkor is ott lebegett izrael előtt. De mintha nem is látták volna.

Az Úr dicsőségének megjelenése a felhőben nem azt jelentette, hogy nem volt ott a felhő, hanem azt, hogy az Úr jelenlétének az intenzívebb megnyilvánulása mutatkozott meg. Hasonlóan ahhoz, amikor Kánaánba nem akartak bemenni a tíz kém miatt, és az Úr dicsősége intenzíven, látványosan megjelent a felhőben.

A felhő ott volt lázadásuk során is, de ők úgy tettek, mintha nem lenne ott a felhő, illetve, mintha mindennek a felhő lenne az oka. Mózesnek és Áronnak azért kellett a népet arra vezetnie, mert a dicsőség felhője oda vezette őket. Amikor a nép azt kifogásolja, hogy miért hozták őket abba a pusztába, akkor az ellen szólnak, hogy az Úr miért vezette őket abba a pusztába.

Számunkra nem kérdés, hogy mi nem akarunk az Úr ellen szólni, káromkodással, aggodalmaskodás, vagy morgolódás közepette talán még mindig nem. Inkább embereket, másokat szoktunk megnevezni. De ha valljuk a Szentírás alapján, hogy a mi hatalmas Urunk, gondoskodó, szeretett Istenünk van minden fölött és ő fölötte áll minden hamisságnak is, és minden fölött, ami földi embert érint, a leghétköznapibb dolgainkban is, azt az ő kezéből vehetjük. Akkor kérdés, hogy amikor zúgolódó lelkülettel vagyunk, vagy vagyok, akkor vajon nem az Urat bántom én is, akár a szavaimmal is?

Gondoljunk Jóbra. Ő mindenét és mindenkiét elveszítette és nem kezdett Isten ellen zúgolódni. Neki akkor nem volt miért aggódnia, mert már nem volt semmije, de zúgolódhatott volna, hiszen a felesége mondta is neki: Tagadd meg az Istent. De Jób hiszi azt, hogy azok, akik Istent szeretik minden a javukra van, tudja, hogy az ő szuverén ura, hatalmas Istene akkor is Isten és gondoskodik róla. Fáj neki az egész élethelyzete, de tudja, hogy az Úr adta, az Úr vette el, ha a jót elfogadta az Úrtól, akkor a rosszat ne vegye el az ő kezéből?

Izrael népe azt mondja, hogy bárcsak haltak volna meg az Úr keze által Egyiptomban. Ez istenkáromlás; arra a kézre, mely kihozta őket Egyiptomból, azt mondják, hogy inkább ölte volna meg őket. Nem tudhatták, hogy mit mondtak ezzel! A zúgolódó lelkület azért szörnyű, mert nem csupán az jelenti, hogy már eltávolodott az Úrtól, nem bízik benne, hanem a zúgolódással még távolabb taszítja magától az Urat, mert őt okolja. Lehet, hogy ezt nem mondom ki, de az Úr az ilyen hívő ember lelkületét is látja. Az aggodalmaskodás eltávolít az Úrtól, mert nem tudok rá koncentrálni hittel, ez a zúgolódás még távolabbra taszítja magamtól az Urat. A Sátánnak ez az egyik legnagyobb kísértése a hétköznapok során, mert az Urat akarja ezzel elszakítani tőlünk.

Vigyázzunk, hogy a mai hétköznapi problémák között - mi nem szoktunk éhezni, szomjazni, van mit fölvennünk -, amikor valami nem elég, valamire még várni kell, még nincs meg, egészségünk meginog, nehezebb helyzetbe kerülünk a megszokottnál, ne zúgolódjunk. Izrael népe azonnal zúgolódott, ilyen lelkületűek voltak.

Milyen a mi lelkületünk? Milyennek ismer az Úr bennünket, aggodalmaskodónak, zúgolódónak? Vagy olyanok vagyunk, mint Jób, aki a legnagyobb tragédia közepette is bízott Istenben?

Mi volt a megoldás? A történetben igen beszédes, hogy az Úr nem oktatta ki népét, nem kegyetlenül, haragosan mondta el véleményét a népnek. Az Úr leleplezi őket abban, amit nem vettek észre magukon: "Ti az Úr ellen zúgolódtok." A leghangsúlyosabb: a jelenlétébe vonja a népet. Még mielőtt bármit tenne, Isten nagyon jól tudja, az a fontos, hogy népe tudatosítsa, hogy velük van: "Járuljatok az Úr elé".

A járulni kifejezés gyakran előjön a későbbi történetekben, amikor a Szentsátorhoz kellett menni, akár a bűnösnek, akár a betegnek. A Szentsátorba menni, azt megközelíteni, azaz, az Úr jelenlétébe menni - ez a szó szerepel itt. Itt még nem volt Szentsátor, de még így is az Úr elé kellett járulniuk. Az Úr jelenlétébe tudni magukat, ez a legfontosabb. A történetben nagyon szép, hogy Mózes ezt szinte magától mondja Áronnak: Járuljatok az Úr elé. Ezt nem adta parancsba Isten, de tudjuk, hogy Isten Lelke vezette Mózest is. Nagyon szép, hogy amikor a lelki vezető ellen zúgolódnak, elmondja azt, amit az Úr mond neki, de elmondja ezt is, mert tudja, hogy az Úr népének erre van szüksége. Amikor Isten elé járulnak, akkor az Úr szavában mindenképpen benne van a leleplezés, hogy kiderüljön, az Úr ellen morgolódtak, az Úr ellen vétettek.

A hívő embernek ezt a legnehezebb elfogadni és kimondani: Uram, én nem a férjemmel, gyermekemmel, nagyszülőmmel, a politikusokkal, körülményekkel vagyok elégedetlen, amikor zúgolódó vagyok, vagy aggodalmaskodok. Hadd mondjam újra, hogy itt nem arról van szó, hogy nem szabad véleményt mondani, nem szabad bizonyos helyzetben kritikát mondani, hanem arról, amikor hamis a lelkület.

Az Úr nem arra akarta őket vezetni, hanem a Sinai felé, a pusztában. Ez a fizikai mozdulat jelentette azt, hogy a szó szoros értelmében véve meg kellett fordulni. Amikor ezt megtették, meglátták az Úr felhőjét és egyszerre látták, hogy a dicsősége intenzívebben ragyog. Nem tudjuk azt elmondani, milyen lehetet ez, de a hangsúly azon van, hogy az Úr dicsősége, amely ott volt folyamatosan a felhőben, velük volt, akkor még átélhetőbb módon ragyogott föl számukra. Tudatosodhatott bennük, hogy valóban ott van az Úr, megtudhatták, ki is az ő Istenük. Az Úr jelenlétébe ők járultak oda, de nem emiatt kerültek oda, hanem azért, mert az Úr megjelent és kijelentette magát nekik.

Az új fordítású Bibliában nem szerepel az íme szó, de a Károli fordításúban mindig megtaláljuk azt. Jelzi, hogy mi a hangsúlyos, a legfontosabb a történet menetében. A történetben így szerepel: "Íme, az Úr dicsősége megjelent a felhőben." Ez a fontos.

Hogyan kezeli az Úr a zúgolódót? Nem kiosztja, hanem kijelenti magát neki, megjelenik kegyelmesen, irgalmasan. A szavaiból sugárzik, hogy ő gondoskodik rólad. Egy kicsit még kell várni, mindjárt este lesz és akkor majd lesz neked hús és reggel majd kenyeret ehetsz. Lehet, hogy te nem tudod elképzelni hogyan, de én tudom. A lényeg, hogy kerüljön jelenlétembe, ezért, majd én megjelenek neked. Nem Izrael népének kell tennie azért valamit, hogy az Úr jelenlétében legyen, neki csak oda kell fordulnia - ez a hit és bizalom - és meglátni, hogy kinek a jelenlétében élnek és táboroznak.

Advent idején csakugyan nagyon hangsúlyos, hogy mi tulajdonképpen mindig az Úr jelenlétében vagyunk. Ha azonban aggodalmaskodunk, zúgolódunk, akkor nem gondolunk erre, nem hiszünk ebben, sok mindenben. Hiszen eljött az Úr Jézus, az Ige testté lett, láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki tele volt kegyelemmel és igazsággal. Az Úr Jézus elvégzett mindent, eljött a Szentlélek és általa bennünk él. Ennyire közel van az Úr, ennyire Isten jelenlétében élhetünk. Akkor is, amikor éhezünk, szomjazunk, vagy nincs mibe öltözködni. Akkor is, amikor minden úgy összejön, amikor nagyon nagy a baj, amikor úgy érezzük, hogy semmink sincs. Az ige azt mondja: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk. Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk." Nincs semmink, zúgolódtunk és aggódtunk is emiatt már, de egyszer csak meglátom, hogy van egy Istenem, velem van az Úr, aki mindent megad, amire szükségem van, a maga idejében. Jézus maga is ezt hitte és átélte, amikor a gonosz megkísértette. Amikor vége volt a kísértésnek megjelentek az angyalok és diakóniai szolgálattal vittek neki ennivalót. Ne feledjük, nekünk olyan Megváltónk van, aki tudja, mit jelent éhezni, szomjazni, mezítelennek lenni, mit jelent a bűneset utáni időben gonosz uralkodó alatt élni, elnyomásban lenni, de mégis, Isten Fiaként engedelmesen és bízva az Atyában.

Járuljatok az Úr elé! Ez nemcsak imádság, ez több ennél. Ez tudatosítása annak, hogy kivel élek, ki van velem. Lehet, hogy még imádkozni sem tudok, de azt tudom hittel, velem van az Úr. Jób nem sok mindent tudott mondani, amikor tragédiájában úgy érezte, hogy valamit mondania kell, csak az Úrról beszélt, semmit sem értett, de az Urat tudta és értette.

A mi tekintetünk hova mutat? Egyiptom felé, vagy látjuk az Úr dicsőségét, aki velünk van? A mai igében ez nagyon hangsúlyos.

Természetesen, mivel az Úr ott volt Izraellel, a csoda nemsokára megtörtént. Jöttek a fürjek hatalmas tömegben és volt mit enni. A pusztai vándorlás során minden reggel hullott a manna. Mi ez? - csodálkoztak Izrael fiai, mert ilyet még nem láttak. A manna szó jelentése: mi ez.

Amikor az Úr ad nekünk, ami hiányzik, lehet, hogy az életünk leghétköznapibb része, kenyér, vagy ital, amit ismerünk már, de mégis olyan finom lesz, hogy rácsodálkozunk, úgy érezzük, még nem ettünk olyat. Az Úr olyat ad, hogy érzékeltesse velünk, mennyire szeret, hogy gondoskodik és mi csodálkozunk rajta.

A történetben beszédes, hogy Isten a 7. napon nem akarta, hogy szedjenek mannát, mert azt a nyugalom napjának szánta. Ezzel a nappal Istennek az volt a célja, hogy a nép azt érezze át, hogy nem kell semmit dolgozni, az Úr jelenlétében van, csak az Úrral kell lennie. Isten célja tehát az volt, hogy az ő zúgolódó népét megszabadítsa ebből a bűnéből. Ne morgó nép legyenek, hanem olyanok, akik mernek benne bízni.

Ez egyfajta próba volt. Olvashatjuk: Izrael népe nem állt meg a próbában, de Jézus megállt a kísértésben. Ezért mi is megmaradhatunk a kísértések között akár.

Ha innen haza megyünk, hogyan tekintünk a hétköznapi szükségeinkre? Akár testi, akár lelki szükségeinkre. Velünk van az Úr. Jézus Krisztus azt mondta: Én vagyok az élő kenyér, mely mennyből száll alá. Számunkra a manna története Jézusra mutat. Járuljunk az Úr jelenlétébe, hit által tudatosítsuk mi is, hogy velünk van az Úr.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, magasztalunk minden gondoskodásodért. Köszönjük, hogy mi hálaadással tekinthetünk vissza a múltra, és nagyon kényes helyzetben is, egyszerű hétköznapi események során is oly sokszor megmutattad szeretetedet. Csakugyan volt mit ennünk, innunk, volt mibe öltözködnünk. Köszönjük, hogy mindig volt elég. Áldunk téged azért is, hogyha tragédiák, nagy nehézségek között tapasztaltuk meg jelenlétedet. Ezért kérjük, bocsásd meg, hogy még mindig tudunk zúgolódni, aggodalmaskodni is. Szabadíts meg bennünket ezektől a bűnöktől. Arra kérünk, tudjunk megállni a próbás időszakokban, mert benned bízunk, mert a te jelenlétedben éljük az életünket.

Kérünk, segíts nekünk a karácsonyi ünnepek során is úgy jelen lenni, hogy érezzék azt a békességet és szeretetet, hadd legyünk így áldássá a családban.

Könyörülj meg rajtunk, amikor nehezen hordozzuk a szenvedést, a terheket, jusson eszünkbe, ott vagy mellettünk és velünk, és te tudod, mit jelent szenvedni.

Arra kérünk, állj most is a betegeink mellé, legyél azokkal, akik kórházban vannak. Könyörülj meg azokon, akik a mostani magyar helyzet miatt nagyon súlyos körülmények között ünneplik a karácsonyi ünnepeket. Könyörülj meg a vezetőinken is, a határontúli népünkön. Kérünk Urunk, adj a mi népünknek hozzád térést, bárcsak odajárulna hozzád a mi népünk. Segíts, hogy a magunk helyén ennek is követei legyünk.

Ámen.