PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2011. július 3.
(vasárnap)

Horváth Géza


EGY ÉDESAPA KÉRÉSE


Alapige:Bír 13,1;8

Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ezért az Úr a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre.

Akkor Mánóah könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldöttél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik.


Imádkozzunk!

Édesatyánk, az előbb azt énekeltük: itt vagyunk a te szent igéd hallására. Hadd köszönjük meg hálaadással, hogy itt lehetünk. Nagy ajándék és nagy kiváltság ez, hogy a gyülekezet közösségében magasztalhatunk és dicsérhetünk téged, hogy együtt figyelhetünk igéd tanítására.

Megvalljuk, hogy annyi jó van az életünkben, amit te munkáltál és munkálsz.

Kérünk, adj most alázatot, nyitottságot. Kérünk, hadd tudjunk úgy figyelni a te drága szavadra, üzenetedre, hogy azt adod, amire szükségünk van, és nekünk csak arra van szükségünk, ami a te szádból származik.

Minden emberi beszéden felül szólaljon meg az ige, legyen üzenetté a számunkra, és kérünk, legyen az mindannyiunk számára ír és gyógyító erő.

Köszönjük az elmúlt hét napjait, hogy hordoztál bennünket sasszárnyakon, vezéreltél útainkban.

Áldunk, hogy minden örömben és minden bánatban hozzád fordulhatunk és téged kereshetünk.

Köszönjük, hogy kezedbe tehetjük azokat, akik betegség miatt nem lehetnek köztünk. Áldd meg őket betegágyukon, és töltsd meg őket szent indulattal most ezekben a percekben is, amikor minden bizonnyal imádságban eléd viszik a gyülekezetet.

Köszönjük, hogy a gyászoló testvéreknek hirdettetett a feltámadás evangéliuma. Áldunk téged azért, hogy gyermekeidet hazaviszed, magadhoz emeled e földi létből. De mivel elválni kedveseinktől fájdalmas és nehéz, ezért kérünk, hogy az itt maradottak szívét te gyógyítsd, és sebeiket te kötözd be.

Tudjuk, Urunk, hogy egyenként ismersz mindannyiunkat. Úgy, ahogy idejöttünk, azokat a gondolatokat, problémákat, kétségeket, nehézségeket, amit hoztunk. Add, hogy itt hagyjuk a te lábaidnál, és ne úgy menjünk haza, ahogy jöttünk.

Tölts el Lelkeddel bennünket. Kérünk, hogy ne legyen semmi akadálya ennek, és vegyél el minden olyan körülményt, ami ebben zavarna bennünket, hogy szemeink hűségesen és engedelmesen rád tekintsenek most.

Köszönjük, hogy meghallgatsz bennünket, drága mennyei Atyánk, Jézus Krisztusért, a te drága Fiadért.

Ámen.


Igehirdetés

A Bírák könyvét olvassuk bibliaolvasó vezérfonalunk szerint ezekben a napokban. A mai nappal következik majd néhány napon keresztül Sámsonnak a története.

Olyan kevésszer beszélünk Sámson szüleiről, hogy sokan az itt levők közül talán nem is tudják, hogy hívták az édesapját, illetve most megtudtuk: Mánóahnak hívták. Kedves alakja a Szentírásnak, és méltatlan, hogy róla olyan keveset beszélünk.

A bírák kora az a kor, ami Józsué halála után kezdődik és a királyságig tart, amikor Izráelt a bírák vezetik. Ezek közül a bírák közül sokan igen nevesek, némelyek pedig kevesebb hőstettet hajtanak végre, de próbálnak Isten Lelke által hűségesen szolgálni.

Erre a korszakra két ige igen jellemző. Az egyik a Bírák könyvének utolsó verse. Az olvassuk:"Nem volt király Izráelben. Mindenki azt csinálta, amit jónak látott."

A mai igében az első vers, amit olvastam: "Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ezért az Úr a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre." Ez a kijelentés többször előfordul a Bírák könyvében, hogy ismét gonoszul cselekedtek, újra gonoszul cselekedtek, és azt cselekedték Izráel fiai, ami Isten előtt utálatos.

Látszik, hogy ha ezt a két igét egymás mellé tesszük, mennyire megmutatja emberi szívünknek a gonoszságát, romlottságát. Megmutatja azt, amit az előbb úgy énekeltünk: elménket, értelmünket lelki sötétség fogta be. És ha Isten meg nem könyörül rajtunk és nem gyújt fényt az elménkben és szívünkben, hogy a földtől elszakadjunk, és csak hozzá ragaszkodjunk, akkor elvesztünk. Ebből a két igéből látszik, hogy az ember a bűn következtében mennyire nem lát, hogy vak, nem tudja, mi a helyes és helytelen, mi a tiszta és tisztátalan. Mennyire nem tudja, melyik fehér és melyik fekete.

Ők azt tették, ami jónak látszik a maguk szemei előtt, de kiderül, hogy ez az Isten szeme előtt: gonosz. Milyen tévedés! És tudjuk, hogy ennek a tévedésnek majd meglesz a gyümölcse. Már ezen a földön is megvan a gyümölcse. Ennek az óriási tévedésnek, hogy az ember azt cselekszi, ami esetleg a saját szeme előtt helyes, de Isten előtt nem áll meg, meglesz az ítélete.

Olyan ez, mint amikor a gyermek megírja a dolgozatot az iskolában és hazajön, és azt mondja a szüleinek: szerintem jól sikerült. Amikor azt kiadják: kettes. Szerinte jól sikerült, de a tanár szerint nem. De mi a döntő? Nem az a döntő, hogy szerintem jól sikerült, hanem hogy a tanár mit ír rá.

És nem így van az életünkkel is? Az a döntő, hogy a mi szemeink előtt kedves és jónak látszik? Hogy meg tudjuk magyarázni a bizonyítványt? Vagy az, hogy Isten azt mondja: kárhozat, ez ítélet, ez szemét. Nincs helyes értékítéletünk.

Pál apostol azt mondja: a megtéréskor az ő értékítélete helyreállt. Isten rendet rakott az életében. Amit addig kárnak és szemétnek tartott, azt most mindennél többre tartja. Amit eddig elvetett, az lesz számára a kedves.

Egyszer egy beszélgetésben azt mondja Jézus Péternek, az Ő kedves, hűséges, kőszikla tanítványának: Péter, nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. Ugye, milyen súlyos mondat? Nem azt mondod, ami az Isten előtt megáll, hanem azt mondod, amit te gondolsz. Melyik a jó?

Erre a korszakra az jellemző: nincs helyes látás, mindenki azt csinál, amit akar. Óriási káosz és összevisszaság van. Nincs rend az Isten népe életében, és nincs rend a szívekben. Ilyenkor az ember vagy azt mondja: igen, az a helyes, amit én csinálok, ne szóljon bele az Isten sem. Vagy azt mondja, amit a 139. zsoltár írója a 23-24. versben: Vizsgálj meg, Istenem, és lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valami útja. Nyisd fel a szemem, add, hogy világosan lássam, és teszerinted cselekedjem.

Olyan beszédes lett nekem ez a két mondat, amit egymás mellé teszünk ezen a mai délelőttön. Azt olvassuk az igében: Izráel fiai azt tették, ami Isten előtt gonosz, s ugyanakkor van egy ember, ez a Mánóah, Sámson édesapja, aki leborul az Úr előtt és azt mondja: Uram, nem tudom, mit kell tenni. Könyörülj meg rajtam. Mánóah azt kéri: mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik.

Mi jellemezte tehát Isten népét? Azt cselekedték, ami gonosz az Isten szeme előtt. Ugyanakkor a második vers már erről a családról szól, a Dán törzséből, hogy van ott egy család, egy házaspár, akik viszont engedelmesen és hűségesen figyelnek az élő Úrra. De Istent ez nem befolyásolja abban, hogy Ő egyben szemlélje népét. Isten mindig egyben szemléli a népét, az Ő egyházát.

Mirjam, amikor fellázad és poklos lesz, megáll az egész nép. Isten azt mondja: nincs tovább. Nem megy a felhőoszlop és nem megy a tűzoszlop, mert Mirjam vétkezett. Tisztuljatok meg! "Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe! Karmazsin színű bűneidből tisztulj, hogy el ne pusztulj!" És megáll az egész nép. Hát Mirjam vétkezett, tegyék félre, dobják ki, és a többi menjen. Nem! Isten egyben szemléli az Ő népét, az Ő vándorló egyházát. És az általános véleménye ez: gonoszul cselekednek az Ő szemei előtt.

De olyan jó, hogy a második versben az szerepel: van egy család... Lehet, hogy volt több család is, csak most ezt írják le. Bizonyára volt több család is, ahol így gondolkoztak, így éltek, így imádkoztak és figyeltek az élő Isten üzenetére. Mert amikor Isten azt mondja: népem, gyülekezet, akkor azt jelenti: a családok közössége. A családi közösségek sokasága. A Bibliának, a gyülekezetnek az alapsejtje mindig a család. Itt egy család, akit úgy hívtak: Mánóah, és ott van a kedves és hűséges felesége, akik majd Sámson szülei lesznek.

Döntő dolgok ezek. Amikor Isten népe engedetlenné lesz úgy, mint nagy egész, de megmaradnak a hűségesek. Mai igénk azt mondja: meg lehet maradni hűségesnek. Amikor az egész nép gonoszul cselekszik Isten előtt, akkor van egy család. Amikor Isten népe a babiloni fogságban van, akkor néhány fiatal elhatározza: ők nem fertőztetik meg magukat a király ételével. Ők: Dániel és társai.

Amikor még a papok is alszanak, Éli meg fiai, a silói szentéjben, és nincs kijelentés, nincs látomás, nem hallanak semmit, hogy mit mond Isten, akkor van egy kisgyermek ott: Sámuel, aki meg azt mondja: szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. És ennek a gyermeknek Isten titkokat mond el.

Ilyen a mai igénk is. Egy Dán törzséből származó férfi, egy család, akinek Isten megfejti a titkát. Olyan ez, mint amikor látnák egy sötét falut, sötét házakat és akkor az egyik ablakban látnánk: ott egy mécsvilág ég. Ilyen az Isten népének az élete sokszor. A nagy egész engedetlenségben jár, de azon múlik: vannak-e olyan családok, ahol ég a villany? Vannak-e olyan családok, ahol zeng a zsoltár, meg a halleluja? Vannak-e olyan családok, ahol nyitva van a Biblia a napi igénél, s ahol térdre esik a családfő, így mint Mánóah: Uram, mit cselekedjük? Nem tudjuk, mit kell tenni, de rád várunk. Te mutass utat, adj nekünk tanácsot, vezess bennünket. A nép azt tette ismét, amit gonosznak lát az Úr.

"Ismét", meg "újra" - az egyik népnek a Bibliájában az a szó szerepel, hogy Izráel népe "folytatta azt", ami gonosz az Úr szeme előtt. Ismét azt cselekedte... újra azt tette... Vagy pedig folytatta... - ez keményebb, mert azt jelenti, hogy nem volt vége, folytatása következik. Erre vagyunk képesek.

Egy családnál történt. A kisfiú szépen ült a széken egy darabig. A gyerekeknek van ilyen tulajdonságuk, hogy egy darabig csendben ülnek. Aztán elkezdett jönni-menni, mocorogni, sírni, kérdezősködni, törni, zúzni, ezt-azt levenni. Az édesapa megszólalt: na, kezdi már. Kezdi? Folytatja. Mert a legkisebb gyermek is, mihelyt az öklét össze tudja szorítani, nem kezdi a bűnt, hanem folytatja. Erre vagyunk képesek. Ez az emberi szívünk, hogy folytatjuk azt, ami Isten előtt utálatos, ami neki nem kedves, hanem gonosz a szemei előtt, és ami kiváltja az Ő haragját, amivel magunkra vonjuk az Ő büntetését.

Igen. Ilyen a mi emberi szívünk. Folytatja. Olyan, mint egy gyár, amiben egy perc alatt gyártanak ezer darabot, és a gép megy megállás nélkül. Ilyen a mi emberi szívünk is. Három műszakban is gyártja, ami Isten előtt utálatos. Kálvin azt mondta: a mi szívünk bálványgyártó műhely. Megállás nélkül dolgozik.

Így volt akkor is. Kicsi részletekben figyeljük meg, mi van ebben. "Ezért az Úr a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre". Három dolgot emelek ki ebből.

"Ezért". A büntetésnek mindig megvan az oka. Emlékszem, gyerekkoromban, amikor büntetést kaptam, azt kérdeztem: ezt miért kaptam? Izráel népe is sokszor megkérdezte: ezt miért kaptuk? Gedeon azt mondja, amikor a présházban a gabonát őrli: ha velünk van az Úr, miért ér bennünket mindez? Mi az Ő népe vagyunk. Védve vagyunk. Mi körül vagyunk bástyázva. Hogy érhetett ez bennünket? Hogy történhetett meg ez velünk, hogy jön az idegen nép és elviszi a terményt és kifoszt bennünket?

Ha az ember továbbmegy ebben a gondolatban, akkor Istent felelősségre vonja, és elkezdi vádolni. Miért adtad? De olyan kevésszer nézzük meg azt: uram, miért érdemeltem meg? Mit vétettem? Olyan kevésszer tudjuk elmondani: "egyedül ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a szemeid előtt". - Valaki ki tudta mondani, valaki felfedezte, valaki észrevette, hogy azt cselekedte, "ami gonosz a te szemeid előtt".

Isten nemcsak kegyelemmel teljes, hanem igazsággal is. Azt mondja a Heidelbergi Káténk: Isten nem hagyhatja azt a bűnt büntetés nélkül, amit az ember az Ő legszentségesebb felsége ellen elkövetett. Előre figyelmeztetett bennünket, hogy mi lesz a következménye. Nem hallgatnak rá, akkor Izráel népének el kellett viselnie a büntetést. "Ezért a filiszteusok kezébe adta őket". Nem úgy van, hogy jön egy nép és letarol bennünket, vagy itt ül a nyakunkon ideiglenesen negyven vagy ötven esztendeig. Nem úgy van, hogy jön egy nép, amely kirabol, kifoszt bennünket, hanem úgy van, hogy Isten "odaadta". Az ő kezükbe adta. Tehát Isten tudott róla, és megengedte.

Ha Isten nem adta volna kezükbe őket, akkor a filiszteusok ott járkáltak volna a határon, de azt nem tudták volna átlépni. Ez a csodálatos és jó ebben, hogy Isten engedte meg. A rossz gyermeknek kitől jobb pofont kapni? Az édesapjától, vagy a szomszéd nagyfiútól? Nyilván az édesapától, mert abban a pofonban nemcsak a büntetés van, hanem a szeretet, a kegyelem is. A szomszéd fiú pofonjában pedig a düh van, bosszú van, az erő van, de az édesapa pofonjában már ott a vigasztalás.

Az, hogy Isten adta őket a filiszteusok kezébe, ez vigasztalás. És mennyi időre? Negyven évre. Ez is nagy evangélium. Isten ugyanis határt szab a büntetésének. Persze sok a negyven év, sokszor a két hónap is sok, amiben az ember egy szorításban van. Ilyenkor az egy nap is sok. Hosszú idő, de azt jelenti: hidd el, a te Atyád szeretete kimérte ennek az elejét és a végét is. Nem feddődik minduntalan és nem tartja meg haragját örökké. Olyan Istened van, aki nemcsak megsebez, de be is kötöz. Nemcsak könnyet csal a szemedbe, hanem a zsebkendőt is adja. Ez az isteni kegyelem és szeretet. Muszáj, hogy megbüntessen, de a büntetés az Ő atyai kezéből jön. És Isten gyermeke úgy járhat mindenütt ebben a világban, hogy akármilyen nehéz körülmények között vagyok, akármilyen próbatételben vagyok, akármilyen kilátástalan a helyzetem, a mai ige üzenete azt mondja mindnyájunknak, amit Jeremiás mondott a Siralmak könyvében: az Úr kegyelmessége, hogy még nincs végünk, mivel nem fogyatkozott el az Ő irgalmassága.

Öt éve történt, hogy Budapesten kellett volna az egyik gyülekezetben evangelizálnom. Vasárnap kezdődött volna. Ha vasárnap szolgál az evangelizáló lelkész, hátha hétfőn többen jönnek. - Vagy kevesebben. - Valaki felhozott kocsival, hogy kényelmesebb legyen az út, és az úton tudunk egy kicsit beszélgetni is. Vagy hatvan kilométert mentünk, és balesetünk lett. Az autó totálkáros lett. Ki kellett dobni a roncstelepre. Mi kiszálltunk a kocsiból úgy, hogy két-három tíz forintosnyi kék folt volt rajtunk, semmi több. A helyszínelő azt mondta: maguk élnek? Nézzen ránk, élünk és virulunk. A napi ige azt volt, amiről szolgálnom kellett volna vasárnap: "Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincs végünk, mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága."

Amikor a kocsiból kiszálltam, azt mondtam: igen, Uram, ezt nem a gyülekezetnek akartad hirdetni, hanem nekem, a te szolgádnak akartad a szívébe vésni, hogy az Úr kegyelmessége, hogy még nincs végünk.

Mit mond ez a történet nekünk? Izráel fiai azt cselekedték, ami gonosz az Úr szemei előtt, de van egy ember, aki hűségesen imádkozik otthon. Azt mondja nekünk ez a mai történet: lehet hűnek maradni ott, ahol mindenki hűtlen. Lehet imádkozni ott, ahol senki nem szokott imádkozni. Lehet megmaradni ott a hitben, ahol mindenki elbukik. Lehet tisztának maradni ott, ahol mindenki tisztátalan. Lehet megmaradni az Isten népének, Jézus gyermekének, az Ő megváltottjának. Lehet megmaradni az Ő megszentelt szívű tanítványának minden időben. Úgy, ahogy megmaradtak Dánielék a fogságban. Ahogy Mózes szülei vállalták, hogy ők a gyermeket elrejtik, mert nem féltek a király haragjától. Mert lehet, hogy mindenki fél a királytól, mindenki fél a parancsától, de az Isten gyermeke nem fél, mert ő egy másik királynak a parancsa és uralma alatt él. A királyok Királyának, és az uraknak Urának a parancsa és kegyelme alatt él.

Lehet megmaradni hűségesnek úgy, mint Eszter, aki majdnem elbukott, de egyszer csak azt mondja: ha elveszek, hát elveszek.

Lehet megmaradni minden körülmények között. Lehet megmaradni a családban, a munkahelyen, a környezetedben, egy pogány, bűnös városban vagy faluban, mert megmaradt Mánóah és felesége, és ajándékot kapnak Istentől. Mánóah azt jelenti: ajándék. Milyen nagy ajándék volt ez a férfi. Ajándék volt a feleségének, majd a fiának, mint édesapa. Ajándék volt Isten népének, mert felneveli Sámsont, aki elkezdi megszabadítani Izráelt. Pedig milyen súlyos terhet hordoznak! A felesége nem szült. Óriási teherként és próbaként élik át, de lelki életüket nem hátráltatja, sőt erősíti.

Nézzük meg, milyen őszinték ők. A feleség kap egy kijelentést, hogy teherbe esel, fiút fogsz szülni, ő meg gyorsan megy a férjéhez és elmondja. Megtarthatta volna magának is, de közöttük jó házastársi kapcsolat van. Megbeszélik egymással a dolgokat. Ma már ez sokaknál ismeretlen fogalom. Őszintén elmondja, s kapja a tanácsot, hogy mit tegyen most. Ők hűségesek maradtak.

Sokan a Dán törzséből elköltöztek északabbra, mert ott vastagabb a kenyér, nagyobb rajta a szalámi. De Mánóah és felesége ott maradnak, mert Isten oda tette őket. Ott akarnak áldássá lenni mások számára. Alázatosak, hűségesek. Egy férfiember odaborul az Úr elé és azt mondja: Uram, mit csináljunk ezzel a gyermekkel, ha majd megszületik. Tudnak imádkozni, mert az imádságnak ez a lényege: Uram, nem tudom, mit tegyek, tőled várok mindent, mert te tudod, és szeretném, ha nekem megmondanád. Ez az imádságnak tulajdonképpen a lényege.

Mánóah milyen egyszerűen tárja az Úr elé: Uram, mit csináljunk a gyermekkel, ha megszületik? Még csak az ígéret van, hogy majd a feleséged fiút szül. De ők már az Úrtól a "használati utasítást" kérik. Addig hadd tanulmányozzuk. És amikor a gyermek megérkezik, hadd menjen flottul minden. És ha nem mondod meg, nem tudjuk, mert nem értünk hozzá.

Mánóah nemcsak ezt nem tudta, hogyan pelenkázzon, hogyan fürdessen, hanem azt nem tudta, hogyan nevel az Isten dicsőségére. Hogy ennek az ígéretnek, amit Isten adott, hogy Ő kezdi majd megszabadítani az Ő népét, annak hogyan tud megfelelni.

Tudjátok, hol kezdődik a gyermeknevelés? A szülőknél. Az a baj szerintem, hogy sokan a gyermeküket szeretnék nevelni, de nem így vannak, mint Mánóah, hogy mielőtt a gyermeket nevelnénk, előtte, Uram, te nevelj bennünket. Hogyan tudnánk nevelni, ha te nem nevelsz engem? És később, majd azt kérdezik: hol rontottuk el? Ott az elején, a legelején. Ott, hogy nem borultál le az Úr elé: Uram, itt egy kis élet, mit cselekedjünk? Ha te nem könyörülsz meg rajtunk, akkor ebben a kérdésben is tudatlanok vagyunk, és ezt nem szégyelljük bevallani neked. Rád várunk, és téged kérünk.

Mánóah nem magzatvédő vitamint kér a feleségének, hanem az Úr tanácsát kéri. Az Úr igéjét, vezetését kéri. Mert nemcsak az fontos, hogy a gyermekünk testileg hogyan fog növekedni, hanem az is fontos, hogy lelkileg hogyan tud növekedni. Mánóah biztos abban, hogy a gyermek meg fog születni, pedig még csak az ígéret van. Nem úgy van, mint Sára, aki a sátor bejáratánál elkezd mosolyogni: Óh, ilyen öregen szülni? Ő úgy van, hogy: jó, Uram, kezdjük a kiságyat készíteni, bevásárolni, mert ha te mondod, az biztos. Ez ám a hit, testvérek! Hogy abban a hitben nőhet fel egy gyermek: az én apám már akkor odaállt az Úr elé, amikor én még sehol nem voltam, és könyörgött, hogy Isten tegye őt bölccsé a gyermeknevelés kérdésében.

Összefoglalva a mai igét: megvannak a föld hűségesei, és legyenek meg minden korban és minden körülmények között. Az Isten gyermeke álljon meg az Úr előtt és tartson ki. Minél romlottabb körülötted a világ, annál egészségesebb hívő életet élj.

Azt mondja az Úr Mánóah feleségének, hogy az ő gyermeke kezdi majd megszabadítani Izráelt. Ezt a szót aláhúztam a Bibliában: kezdi. Igen, mert Sámson csak kezdheti, ő nem tud teljes szabadítást adni, ő csak elkezd valamit.

De néhány évszázaddal később egy názáreti otthonban valakinek ismét megjelenik Isten követe és azt mondja neki: fiút szülsz. De ott nem az hangzik, hogy ő kezdi majd megszabadítani Izráelt, hanem Ő szabadítja meg népét annak bűneiből. Ő nem kezdi, Ő megszabadítja és a Golgota keresztjén, jelentést tesz az Atyának: elvégeztetett. A Golgota keresztjén azt mondja: ez a megváltás be van fejezve. Tökéletes és teljes.

A Jézus Krisztus váltsága tökéletes és teljes. Nem a filiszteusoktól szabadít meg, nem a gibeonitáktól, nem a jebuzeusoktól - egy sokkal mélyebb fogságból, egy sokkal nagyobb rabságból szabadítja meg az övéit: Az ördög hatalmából, a bűn fogságából, a megkötözöttségből, a kárhozatból szabadítja meg. Ő nem kezdi, Ő be is fejezi. Mert akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad. Az üdv, mit Krisztus Jézus ad, örök, teljes, szabad - mondja egy kedves énekünk.

Ha megszabadított téged, akkor ma adj hálát ezért a szabadításért. Énekeld a kedves kánonnal: Jézus Krisztus megszabadított, áldom az Isten Bárányát. Ha nem, akkor borulj elé és mondd azt: Szabadításodra várok, Uram.


Imádkozzunk!

Te hallottad, örökkévaló Istenünk, hogy volt-e a szívünkben imádság, őszinte könyörgés életünkre és dolgainkra nézve, hogy nem tudjuk, mit cselekedjünk. Adj tanácsot, vezetést, oltalmat, kegyelmet. Alázz meg bennünket, Urunk, próbálj meg, és életünk minden eseményét használd fel arra, hogy hozzád forduljunk, téged keressünk, mint az igazság, kegyelem és szeretet egyedüli forrását és egyedüli ajándékozóját.

Ámen.