PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2011. március 27.
(vasárnap)

Horváth Géza


AZ ÚRVACSORA JELENTŐSÉGE


Alapige:1Kor 11,23-26

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre."

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, áldunk és magasztalunk múlhatatlan és felülmúlhatatlan szeretetedért. Valljuk Izráel népével együtt, hogy nincs olyan, mint a mi Istenünk, aki az egeken száguld segítségünkre. Aki nemcsak teremtett a semmiből igéje által, hanem ma is mindeddig fenntart és igazgat mindeneket.

Köszönjük, Istenünk, hogy mindent tudsz és mindent látsz. Úgy jöttünk most eléd: te előled elrejteni semmit sem lehet. Tudjuk, hogy látja Lelked minden bűnünk, melynek átka sújt, mégis engedd, hogy kérés és óhaj fogalmazódjék meg a szívünkben arra nézve, hogy vedd le rólunk, ó Úr Isten, vedd le ezt a súlyt.

Áldunk téged, hogy a gyülekezet közösségében lehetünk, hálát adhatunk a mögöttünk levő hétért. Köszönjük, hogy hordoztál bennünket és elhordoztál, Urunk, szívünknek minden bajával, tévedéseinkkel, mulasztásainkkal együtt.

Kérünk, most fejtsd meg és nyisd meg nekünk igéd üzenetét. Jó, hogy te beszélő Isten vagy, aki megszólalsz, aki tudod, hogy mire van szükségünk. Áldunk téged az ének szaváért, hogy te a szükségünk beteljesíted, mert Jézus hozzád utat készített.

Az egyetlen közbenjáró, Jézus Krisztus nevében merünk eléd állni, Urunk, és kérni téged, hogy add a te Lelked világosságát az igehirdetőnek és igehallgatóknak egyaránt.

Kérünk, hadd tudjunk letenni mindent, amivel idejöttünk. Szabadítsd fel a fülünket, szívünket hallásra, értésre, és egész értelmünket is. Hadd legyünk úgy előtted: igen, Uram, itt vagyok, hogy halljam, cselekedjem, teljesítsem a te akaratodat. Könyörülj meg rajtunk.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt hónapokban, hetekben több csoportban is kérték, hogy az úrvacsora bibliai igazságairól legyen szó. Most két ok is van erre: az egyik, hogy úrvacsorás istentiszteletünk van, a másik, hogy Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levelét olvassuk a bibliaolvasó kalauzunk szerint. Igaz, hogy a szereztetési ige később lesz, de már talán beleláttunk egy kicsit abba helyzetbe, amiben a korinthusiak voltak, az akkori gyülekezet lelki életébe.

Így hadd legyen szó ma az úrvacsoráról: miért fontos az úrvacsora, miért úrvacsorázunk, vagy hányszor úrvacsorázzunk egy évben? Hallottam olyan véleményeket is, hogy nem vagyok méltó az úrvacsorára, éppen ezért nem jövök az úrvacsorai közösségbe.

Hallottuk az evangéliumban: Máténál, Márknál, Lukácsnál, ahol szépen le van írva az úrvacsora, annak vonatkozásai. Ez az ige is, amit felolvastam, ahol Jézus Krisztus a maga testéről beszél, hogy a ti atyáitok a mannát ették a pusztában - aki eszi az én testemet, aki közösségben van velem, az nem vész el, annak örök élete van. A Korinthusi levélből is ezt halljuk: ez az én testem, mely tiértetek megtöretik, ez az én vérem, amaz új szövetség vére, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

Külföldön voltam egy református gyülekezetben, és nagyon tetszett nekem, hogy nemcsak a szószék és az úrasztala van középen jelezve ezzel, hogy ez van a középpontban, hanem ott az volt a szokás, hogy minden vasárnap, akkor is, ha nem volt keresztelés, akkor is, ha nem volt úrvacsora, az úrasztalán nemcsak a Biblia volt, hanem az egyik oldalon a kenyérosztó-tányér, rajta egy kehely, a másikon pedig a keresztelő kancsó. Igen, itt van a szószék, ahonnan hangzik Isten szent igéje, és itt az úrasztala, sákramentumok jelképei, természetesen a Biblia, ami azt jelenti, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által, és mindezt nekünk Isten az igéjével meg akarja erősíteni, meg akarja pecsételni a sákramentumokban: a keresztségben és az úrvacsorában. És ez nagyon fontos.

Az úrvacsora nagyon gazdag érték. Azért az, mert nem önmagában érték, hanem amit jelképez nekünk. Ezt fontos megértenünk. Mit jelent, hogy az értéke nem önmagában van? Vannak tárgyak, dolgok, amelyeknek az értéke önmagukban van. Ilyen például egy képeslap. Nem olyan drága, remélem, hogy olyat szoktunk venni, hogy ige is van ráírva, és ezt adjuk tovább másoknak. Ennek a képeslapnak az értéke önmagában van. Előállítási díja esetleg harminc forint.

Az úrvacsora kenyere és bora, ez a falat kenyér és korty bor, amit magunkhoz veszünk, ennek az értéke nem önmagában van. Nem is lehetne meghatározni ennek az értékét, nem lehet forintban kifejezni. Olyan, mintha valaki megvesz a MÁV pénztárban egy vasúti jegyet és arra rá van írva: négyezer-ötszáz forint. Mondhatnánk: mi kerül ezen a jegyen ennyibe? Mert annak az értéke nem önmagában van, nem az a papírdarab kerül annyiba, hiszen nyilván az előállítása költsége néhány forint, hanem ami mögötte van, az az érték. Ha valaki megvesz egy ilyen vonatjegyet, arra nagyon vigyáz, jobban, mint egy harminc forintos képeslapra. Azért, mert értéke nem önmagában van, hanem abban a jogban, hogy ezért utazhatok ennyi- és ennyi kilométert.

Az úrvacsora értéke nem önmagában van, hanem abban az értékben, ami a Golgotán történt nagypénteken. Jézus Krisztusnak a testét és vérét jelképezi.

A Heidelbergi Káténk világosan mondja, hogy nyilván nem Jézus teste a kenyér, és nem Jézus vére a bor. A reformáció igazsága az volt, hogy nem is változik át a mi imánkra Jézus testévé és vérévé (ámbár a bibliai kifejezés szerint így nevezzük, mert Jézus Krisztus erre nézve mondta: az én testem, az én vérem).

Emlékszünk, hogy Jézus Krisztus milyen sok példát mondott. Azt is mondta: én vagyok a szőlőtő; én vagyok az út; én vagyok a jó pásztor - és ez nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus valamilyen út, hanem nyilván képletesen gondolta: Én vagyok az az út, amelyen lelked a halálból életre jut. Én vagyok az út az Atyához, senki sem mehet, csak énáltalam az Atyához. Nem egy földútra gondolt Jézus. Én vagyok az az út, akin keresztül az élő Istennel, a teremtő, gondviselő, szabadító Istennel kapcsolatban lehetsz, mert én is Ővele vagyok kapcsolatban, én és az Atya egy vagyunk. Ebben van tehát az úrvacsora értéke. Nem szabad leértékelnünk.

A másik, amit Jézus Krisztus elmond a szereztetési igében: "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre."

A Heidelbergi Káténkban is ott ez a szó. A 75. kérdés: "Miképpen emlékeztet és tesz bizonyossá téged az Úr szent vacsorája afelől, hogy Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy áldozatában és minden Ő javaiban neked is részed van?"

Ez a szó: emlékezés, tulajdonképpen az úrvacsorának egyik lényege: emlékezünk. De nemcsak emlékezünk (mert akkor az lenne, hogy ezt mi csináljuk). Itt sokkal inkább arról van szó, hogy a mi Istenünk emlékeztet bennünket, mert mi könnyen felejtünk.

Nem ez a baj, hogy elfelejtjük, hogy ezt vagy azt hova tettük, hanem az a baj, amikor elfeledkezünk arról, hogy mit tett értünk a mi szabadító Jézusunk. Erre kell bennünket emlékeztetni. Hajlamosak vagyunk a felejtésre. Éppen ezért teszi elénk újból és újból a sákramentumokat a mi Istenünk, hogy erre emlékezzünk.

Nemrégen volt nemzeti ünnepünk. Vannak ünnepek, ünnepnapok, emléknapok - több is egy esztendőben. Általában ez úgy történik, hogy van egy ünnepi program, van egy passzív tömeg, aki ezt az egészen végignézi. Gyerekek nemzeti színű papírokat szoktak lengetni, némelyek zászlót is, de a tömeg azt nézi, hogy milyen az ünnepi beszéd, a program. Egy passzív tömeg.

Az úrvacsora azért csodálatos emlékezés, mert egy sokkal nagyobb eseményre emlékezünk, mint akármilyen történelmi esemény - főképpen, ha az valamilyen tragédiába torkollott, vagy valamilyen békekötés, amely számunkra előnytelen volt. Általában ilyen békéket tudunk a történelemből. - Az úrvacsora azonban olyan emlékezés, amely egyszeri megtörtént esemény volt, de ez örökre tökéletessé tette a megszentelteket - mondja az ige. Örök érvényű, és elég. Ezért mondjuk, hogy ami a Golgotán történt, Jézus Krisztus halála, egyszeri, tökéletes, helyettes áldozat.

Egyik énekünk így szól: hozzá mit sem tehetsz. Ő megtevé, váltságodat elvégezé. - Ez a csodája az úrvacsorának: hozzá mit sem tehetsz. De nem passzív tömeg áll szemben az úrvacsoraosztáson, az úrvacsorai közösségben, hanem aktív gyülekezet. Aktívan részt veszek az úrvacsorában úgy, hogy válaszolok kérdésekre: Hiszitek-e, valljátok-e? Hiszem, vallom. Ígéritek-e, fogadjátok-e? Ígérem, fogadom. Kinyújtom a kezem, elveszem, lenyelem, eggyé válok vele, és az én testemben, véremben lesz. Emlékezzünk ilyenkor Jézus Krisztusnak a szavára, aki azt mondta: "maradjatok énbennem és én tibennetek. Én és az Atya egy vagyunk."

Erről az emlékeztetésről jutott eszembe egy történet. Egy fiatalember fuldoklott egy folyóban, a barátja pedig a folyóparton volt. A fuldokló kapálózott, kiabált: segítség, segítség. A barát beugrott gondolkozás, habozás nélkül és kimentette. Igen ám, de mivel addig is baj volt a szívével, mire kihúzta a barátját, maga a parton összeesett és meghalt.

Az édesapa, akinek a fia meghalt, sokszor találkozott a faluban ezzel a fiúval, akit a fia megmentett. Sokszor megkérdezte tőle: ugye, te vagy az a fiú, akit a fiam megmentett? A megmentett fiú egy idő után elkezdte ezt unni, és egyszer dühösen odaválaszolt: igen, én vagyok, de miért kell azt annyit emlegetni, miért kell erre mindig emlékeztetni?

Az úrvacsora ezt jelenti. A mi mennyei Atyánk újból és újból elmondja nekünk:

Te vagy az, akiért az én Fiam meghalt?

Te vagy az, akiért az én Fiam ártatlanul, helyettes áldozatként felment a keresztfára?

Te vagy az, aki miatt a Gecsemáné kertben szenvedett az én Fiam?

Te vagy az, aki miatt olyan cseppek hulltak le a homlokáról, mintha vércseppek lennének?

Te vagy az, aki miatt azt mondta: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.

Te vagy az, aki miatt az én Fiam engedte, hogy ne jöjjön tizenkét sereg angyalnál több a segítségére, és hogy szögeket verjenek a kezébe, lábába?

Testvér, hogy viszonyulsz te, és én ehhez a kijelentéshez, ehhez az emlékeztetéshez? Úgy, hogy: igen, én vagyok, és köszönöm Uram, hogy állandóan emlékeztetsz erre, és szemem elé állítod szenvedésidet, vérrel koronázott szent keresztedet. Vagy pedig azt mondom: miért kell ezt mindig emlegetni? Igen, emlékeztet bennünket a mi Urunk.

A másik, ami nagyon fontos, hogy bizonyossá tesz, hogy Jézus Krisztusnak a kereszten történt egyetlen áldozata a javamra és örök életemül szolgál.

Miért kell bennünket erről bizonyossá tenni? Újból és újból ezt bizonyítani. Azért, mert valaki állandóan el akar bennünket bizonytalanítani. A Sátán az Éden-kertben úgy kezdte mondanivalóját: csakugyan? Ez a szó jelentette az elbizonytalanítást. Igen, amit nektek Isten mondott, abban bizonytalanodj el, kezdj el kételkedni - és ennek a kételkedésnek - és elbizonytalanodásnak óriási ára lett.

Bizonytalanná akar tenni bennünket a Sátán.

Csakugyan van új életed? Hányan mondják ezt! Egyszer csak a Sátán elkezd duruzsolni: csakugyan hívő ember vagy te? Csakugyan ismered Jézus Krisztust? Csakugyan belé veted minden bizodalmadat? Csakugyan érdemes a hit útján járni? És jön ez a csakugyan... Állandó bizonytalanság. Ebben akar bennünket tartani a Sátán.

Egyszer valaki, aki kivizsgálásra ment, azt mondta: csak tudjak valami biztosat: igen, nem, ilyen, olyan. A betegnek is a legrosszabb a bizonytalanság, amikor semmit nem tud.

Valóban szeretne bennünket a Sátán elbizonytalanítani. Az úrvacsorában bennünket a mi Urunk pedig bizonyossá akar tenni.

A harmadik, amiről szólni kell, mert azért nem úrvacsorázom, mert nem vagyok rá méltó. Különben is világosan benne van az igében, hogy aki méltatlanul eszi és issza, ítéletet eszik és iszik magának, mivel nem becsülte meg az Úrnak testét.

Erről mit mond Isten igéje? Méltónak kellene lennünk vagy pedig nem?

Az egyik ige a Jelenések könyve 5. fejezetében van. Itt azt látja János, hogy a hétpecsétes könyv felnyitására nem találtatik senki méltónak.

Nem érdekes? Ott a mennyben senki nem találtatott méltónak, pedig igen neves személyiségek kerültek Ábrahám kebelébe. Elkezd János sírni. Senki nem méltó a mennyben? És akkor azt mondja az angyal: ne sírj, győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán. Jézus Krisztus győzött. Ő méltó, hogy felnyissa a könyvet és feltörje annak pecsétjét.

A mennyben senki nem volt méltó. Hát akkor itt a földön miért keressük azt, hogy ki méltó, ki nem? Hogy én méltó vagyok, vagy nem vagyok méltó? Így szól a nagy ige: méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen dicsőséget, tisztességet, erőt, hatalmat és áldást.

Gyökössy Endre lelkipásztortól valaki egyszer megkérdezte: maguknál mindenki vehet úrvacsorát? Mert a mi gyülekezetünkben nem mindenki. Ott kettéválasztjuk, hogy ki méltó és ki nem. Gyökössy Endre csak azt felelte: Júdás is ott volt azon az utolsó vacsorán. A másik: hogy jövök én ahhoz, hogy szétválasszam: te alkalmas vagy, te nem, te méltó vagy, te nem? Akkor először magamnak kellene mondani: nem mehetsz oda.

Mégis, hogyan tudjuk ezt a helyzetet feloldani? Mi itt az igazság?

Azt mondta valaki, Istennek kedves gyermeke, és ez nekem fontos lett: minden ige nekünk szól, de nem minden ige rólunk.

Korinthusban teljesen más felállás volt. Az történt, hogy amikor úrvacsoráztak az atyafiak, előtte megvacsoráztak. Ezt nagy szeretetben tették. Az egymás iránti teljes elfogadás, megbecsülés volt köztük a mérvadó. Vagyis: akinek bőven volt ennivalója, az elhozta, kitette az asztalra, és közösen megették. Akinek meg nem volt semmi, s nem tudott hozni semmit, az is részesült azoknak a bőségében.

A katonaságnál az volt az elfogadott, hogy aki csomagot kapott, az kitette az asztalra, és abból mindenki részesült. Volt egy olyan katonatársunk, ha csomagot kapott, nem tette ki, hanem betette a szűk szekrényébe, annak is a legbelső zugába. Néha belebújt a szekrénybe, és megette az összest.

Korinthusban is ez lehetett. Valaki elhozta az ő gazdagságát, a csodálatos vacsoráját és azt mondta: először megeszem én, és azután odaállt úrvacsorázni. Erre mondja Pál apostol: itt nem a bűn a legfontosabb kérdés, hanem ez a lelkület. Ti képesek vagytok megenni a vacsorátokat, közben nézni, hogy a szegénynek csorog a nyála, és neki nem jut semmi - azután odamentek: mi testvérek vagyunk, mi a Jézus gyermekei vagyunk, bennünket megváltott, és úrvacsoráztok. Azt mondta: ez nem megy.

Van egy ige a Jeremiás könyve 7. fejezet 8-10 versében is, ami hasonlóról beszél nekünk. Azt mondja Jeremiás: "Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el."

Az a méltatlan, aki bűnös ugyan, de nem vallja be ezt, hanem úgy jön az Úr elé, mintha ő igaz lenne, és érdemei lennének. Nem úgy jön, ahogy a jézusi igében a vámszedő és a farizeus. A vámszedő is bűnösen jött oda, de azt mondja: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Ez a különbség.

Korinthusban is, Jeremiás korában is az volt a helyzet, hogy úgy álltak az Úr elé, hogy nem azt mondták: Uram, semmi érdemem nincs, semmim sem lenne magamtól nekem. Tőled van új életem, reám lelt az ingyen kegyelem - hanem fennhéjázva, gőgösen, és amikor elmentek, akkor ugyanezeket cselekedték. Nem volt szívükben bűnbánat, és nem volt a szívükben változás.

A következő, amiről röviden még szólok. Meddig kell úrvacsorázni? Huszonkét éves lelkipásztori szolgálatom alatt sajnos rossz tapasztalatom az, hogy valaki úgy gondolja: addig kell úrvacsorázni, amíg templomba tudok jönni. Amikor már öreg, beteg vagyok, akkor már nem kell, mert nem tudok a templomba menni. Sőt sokan félnek is tőle, mert azt iszik: otthon úrvacsorázni egyfajta utolsó kenet, azután már szinte automatikusan következik a halál.

Ez nem így van. Nyilván attól mindig tartunk, ha valaki csak az utolsó perceiben akar úrvacsorázni. Esetleg egész életében nem volt gyülekezeti közösségben, vagy nagyon régen volt, s azt gondolja, hogy majd az úrvacsora átsegíti őt az örök életbe, a mennyei hazába. Ez nagyon veszélyes. Lehet az utolsó percben is bűnbánat, megbánás, odaszánás, és lehet ezt hittel venni. De nagyon nagy veszély az, amikor valaki egy életen keresztül úrvacsorázik, és amikor öreg és otthon van, akkor nem kéri az úrvacsorát, mert azt mondja, most már neki nem kell. Annál jobban kell készülni az elmenetelre, a hazamenetelre.

Egyszer régen történt. Egy bácsinak vittem úrvacsorát. Közben találkoztam az anyakönyvvezetővel. Elég sok halotti anyakönyvi kivonatot kitöltött, s azt kérdezi tőlem, hol voltam? Mondtam, hogy úrvacsorát vittem egy bácsinak. Hű akkor anyakönyvezni kell? Nem mehetek el sehova? Mondtam: nem, szó sincs róla. Nem fog meghalni a bácsi. Még hét évig vittem neki az úrvacsorát minden ünnepen. Ragyogott az arca, kivirult az élete és azt mondta: készülünk haza, megyünk a mi drága megváltó Jézusunkhoz.

Végül még egy: az úrvacsora közösség egymással is. Itt éljük meg, hogy egy test tagjai vagyunk. Így énekeljük: Ő a fő, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei, Mi cselédek, Ő a gazda, Ő miénk, Övéi mi.

Többen szokták itt kérdezni: ki úrvacsorázhat? Én újjászülettem, megtértem, akkor az úrvacsorai közösségben részt vehetek. Ez a legfontosabb. De van az egyházunknak egy rendje, törvénye, amely azt mondja: úrvacsorával az élhet, aki konfirmált. Ez azt jelenti: vallást tesz a gyülekezet előtt és a gyülekezet tagjának tekinti magát.

Kérdezhetnénk: miért olyan fontos ez? Lehet, hogy kap valaki egy szép autót a szüleitől, de attól még nem tud vezetni. Az, hogy kapott egy szép kocsit, ez minden bizonnyal arra fogja sarkallni és indítani, hogy minél hamarabb iratkozzon be egy tanfolyamra, hogy vezethesse ezt a kocsit.

Az újjászületés Isten drága ajándéka. Kapsz Isten Lelkétől egy csodálatos ajándékot, új életben vagy. Tehát az új életben járót ez arra fogja sarkallni, hogy ismerje meg a hitvallást. Ha majd élünk, május 22-én itt is többen kiállnak, és elmondják a gyülekezet közössége előtt: igen, hiszem, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró, csak az Ő halálába vetett hit által igazulunk meg ingyen, Isten kegyelméből. Hogy nincsen üdvösség senki másban, és elkötelezem magam a gyülekezet mellett. Ott, ahol számíthatnak rám, ahol számon tartanak, és én is számíthatok másokra.

Egy test tagjai vagyunk. Jellemeznie kell ezt egyfajta örömnek. Sokszor gyászos az úrvacsoránk. Legyen a szent bűnbánat bennünk, de azt énekeltük: "Örülj szívem, vigadj lelkem, ékességed lett a hit. Vacsorához mégy Jézushoz, hivatalos vagy te itt." Isten átadja neked a meghívót, vár az Ő vendégségébe. Rajtad áll, eljössz-e, értékeled-e, vágysz-e erre a közösségre, idejössz-e a kegyelem kimondhatatlan forrásához. Ez van itt a középpontban: a kegyelem. Jézus Krisztus elé odacitálják a bűnös asszonyt, a házasságtörő nőt, akit tetten kaptak. Napnál világosabb a bűne. Ő mit mond neki? "Nem kárhoztatlak téged, eredj el, és többé ne vétkezzél."

Jó lenne, ha így készülnénk most az úrasztalához. Látva, hogy mit tett Ő. nem azon van a hangsúly, hogy mit teszek én, hanem mit tesz Ő. Nem azon, hogy ki vagyok én, hanem ki Ő. Nem azon, hogy mit adok én, hanem az, hogy mit adott Ő nekem. Amire azt mondja: Nyújtsd ki a kezedet, vedd, egyed. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Énekeljük el a 180. dicséretet:

A töredelmes szívet,
Te, Uram, szereted.
Az engedelmes lelket
Soha meg nem veted.
Ezzel a reménységgel
Tehozzád óhajtunk,
Légy, kérünk, segítséggel
És könyörülj rajtunk.


Imádkozzunk!

Légy, kérünk segítséggel és könyörülj rajtunk, Urunk. Áldunk, hogy így is ismerünk téged, mint aki segítségül vagy, onnan a mennyekből, és így ismerhetünk téged, hogy könyörülő vagy, késedelmes a haragra, és nagy kegyelmű.

Áldunk Urunk, és kérünk, hogy most, amikor az úrasztalához készülünk, és az úrvacsoráról hallottunk, hadd tegyük ezt teljesen a magunkévá, hadd váljon életünk részévé a te igéd, és életté bennünk. Úgy, ahogy az úrvacsora is, hogy ennek az ételnek az erejével tudjunk menni.

Kérünk, táplálj bennünket az örök életre. Köszönjünk, hogy ezt teszed Úr Jézus Krisztus, azért, mert odaadtad életedet, kiontád véredet és mindezt a javunkra tetted. Add, hogy értékeljük ezt és egyre inkább felértékeljük, és ez legyen szívünknek, életüknek gazdagsága, öröme.

Áldunk a gyülekezet közösségéért. Köszönjük, hogy ilyen sokan együtt lehettünk ezen a délelőttön, és itt lehettek a gyermekek is. Köszönjük, hogy imádkozhatunk másokért is, ahol a te igéd hangzik. Kezedbe tehetjük életünket, szeretteinket. Áldd meg betegeinket, akikről tudunk, és azokat is, akikről nem tudunk.

Kérünk, vigasztald a gyászolókat. Áldd meg testvéreinket, akik tegnap kötöttek itt házasságot, hogy veled járhassanak, és hitben élhessenek.

Kérünk, a jövő héten is a munkáinkat, dolgainkat, tennivalóinkat te áldd meg Urunk, hogy áldottak legyünk, és áldássá lehessünk mások számára is. Ebben biztass bennünket az igével és a sákramentummal. Tégy bizonyossá bennünket afelől, hogy a te kezedből sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem fejedelemségek, sem magasság, sem mélység el nem szakíthat. Tied vagyunk, és ebben a tudatban őrizz és tarts meg bennünket örökké.

Ámen.