PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2011. február 10.
(csütörtök)

Horváth Géza


AZ UTÓGONDOZÓ MUNKA FONTOSSÁGA


Alapige:ApCsel 15,36-41

Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: "Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk?" Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult, bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket.


Imádkozzunk!

Olyan sok okunk van a hálaadásra, Urunk. Áldunk, hogy ezzel a szép énekkel fohászkodhattunk most hozzád. Köszönjük, hogy ott látunk lelki szemeinkkel a Golgotán, Úr Jézus Krisztus.

Áldunk téged azért, hogy áll a te szent kereszted elmúlás és rom felett, ahol áldássá lesz az átok, ahol békességet kapunk, és ahol láthatjuk bűneink jogos büntetését, amit nem nekünk kellett elhordozni és elszenvedni, hanem amelyet te hordoztál el és te szenvedtél el, Úr Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy így lehetünk mi igazakká, hogy te átvállaltad helyettünk a büntetést. Áldunk téged, hogy új élettel ajándékozod meg mindazokat, akik ezt elhiszik, akik teljes bocsánatot kapnak és felragyoghat az arcuk, hogy íme, újjá lett minden.

Köszönjük, ha új életben járhatunk, ha abban növekedhetünk. Köszönjük a kegyelmi szózatot, amely hangzik itt is és szerte az egész világon. Köszönjük neked a kegyelmi időt, amikor lehet leborulni, lehet hozzád jönni, bocsánatot kérni. Amikor még lehet tisztulni. Kérünk, mossál meg bennünket is, Urunk, hiszen a te népednek is olyan nagy szüksége van erre az állandó megmosásra, bocsánatra.

Köszönjük, hogy itt lehetünk a te jelenlétedben és valljuk, hogy jelenléted megvidámít, éltet, bátor szívet ad. Légy velünk, légy velem, ó mindenem! Nálad nélkül nem is élek, te vagy örök élet.

Kérünk, hogy amikor most kinyitjuk a Szentírást, amikor olvassuk az igét és halljuk annak üzenetét te légy velünk, Urunk. Te tedd személyessé számunkra, és engedd, hogy mindenki a maga nyelvén hallja azt, amit te akarsz neki üzenni. Te, aki ismered a szíveket, a veséket, a gondolatokat, és aki ismersz bennünket teljesen, Urunk.

Köszönjük, hogy a mai napot is megfuthattuk, megharcolhattuk. Te látod, hogy mennyi fáradság volt benne, mennyi bosszúság vagy éppen öröm ért minket. Hadd legyen most szívünkben teljes csönd, hogy a te szavadat halljuk, Megváltónk.

Ámen.


Igehirdetés

A mai igeszakaszunkkal kapcsolatban sokféle vélemény, megítélés van, hogy ebben a történetben kinek milyen a jelleme, helyesen döntött-e, vagy éppen ellenkezőleg, rosszul döntött. Mi történik itt, amikor azt olvassuk, hogy nézeteltérés támadt két ilyen jeles férfiú, két hűséges tanítvány, két Istentől küldött ember között.

Néhány pontban összefoglalom azt az igei üzenetet a gyülekezet számára, amit a mai napon a csendességben én is kaptam az én drága Uramtól.

Az első, hogy Pál apostol azt mondja Barnabásnak: menjünk vissza azokba a városokba, ahol hirdettük Isten igéjét, és nézzük meg a testvéreket, hogy megy a soruk? Ezt úgy foglaltam össze, hogy nagyon fontos az utógondozói munka.

Tudjuk, hogy Pál apostolt, a misszió fűtötte. Olyan küldötte volt Istennek, akinek a szívébe és az egész életébe beletette Isten ezt a gondolatot, ezt a drága vágyat, hogy embereket mentsen. Mondja el a Krisztus evangéliumát. Pál apostol pedig gyülekezeteket plántált: ott, ahol járt, ahol igét hirdetett, hitre jutottak emberek. Megalakult egy-egy kis gyülekezet. Azután Pál apostolnak tovább kellett menni, de azért ő mindig gondolt ezekre a gyülekezetekre, hogy vajon mi van velük, hogyan élnek.

Igen, azt mondja nekünk a mai igénk, hogy Pál apostol komolyan vette nemcsak, hogy gyülekezeteket létrehozzon, emberek megtérjenek, embereket Krisztushoz vigyen, hanem azt is komolyan vette, hogy ezek az emberek megmaradjanak Krisztusnál, megmaradjanak a hitben, és hogy ezek a gyülekezetek növekedjenek, jó táplálékot kapjanak, és ezekben a gyülekezetekben kedves, hűséges munkatársak vigyék tovább azt a munkát, amit ő elkezdett. Ezért mondja az apostol: menjünk vissza azokba a gyülekezetekbe, ahol az Isten igéjét hirdettük. Pál apostol, aki sokszor amellett volt, hogy menjünk el hirdetni az evangéliumot, most azt mondja: menjünk vissza, hogy mi történt ott az evangéliummal azokban a gyülekezetekben?

Valamikor sok pályázatot írtam, és a pályázatírók tudják, hogy néhány évvel ezelőtt behoztak egy ú. n. Monitoring rendszert. Nemcsak az volt, hogy megigényeljük, megcsináljuk, azután beküldjük a számlákat és vége az egésznek. Az utóbbi időben figyelemmel kísérik ezeknek a pályázatoknak a megvalósulását, útját egy ilyen monitoring rendszerrel, és bizony még egy évtized múlva is előfordul egy-egy ilyen ellenőrzés.

Pál apostol szívében ez hatalmas vágy volt, hogy visszamenni oda, ahol az Isten igéjét hirdettük. Mi van ezekkel a gyülekezetekkel. Neki nemcsak addig tartott a munkája, a szolgálata, amíg ezek a gyülekezetek létrejöttek. Az apostol nem tudta letenni ezeknek a gyülekezeteknek az örömét, gondját, terhét, nehézségeit, esetleg hibáit. Ezért írja a leveleket. Nem úgy volt: hozzuk létre, aztán majd mindegy, mi lesz.

Eszembe jutott az egyik mesterünk, aki sok mindent csinált az előző helyünkön. Neki volt egy ilyen megjegyzése, amikor kérdeztem: mennyi a garancia erre a munkára? Azt felelte: kapugaranciát vállalunk rá. Mi az, kérdezem? Hát, hogy addig tartson, amíg a kapun kimegyünk. Tudjuk, hogy az építőiparban sajnos így voltak építések, így hoztak létre dolgokat, hogy addig tartson, míg átveszik, azután már összeomolhat.

Pál apostol soha nem így gondolkozott, hogy míg a következő hajót el nem érjük, míg ki nem tesszük a város kapuján a lábunkat, hanem azt mondja: menjünk vissza, nézzük meg, mi van a testvérekkel. Hogyan megy a soruk? Ez a kifejezés a Bibliában: "hogy megy a soruk?" - azt is jelenti: milyen állapotban vannak. Vajon megállnak-e, növekednek-e? Vajon előrébb haladtak-e?

Igen, tanuljuk meg ebből az igéből, hogy akiket Isten ránk bíz, azokat ne felejtsük el. Akiket a környezetünkben Isten reánk bíz, azokat ne felejtsük el azzal, hogy adtunk neki egy igét, hanem tartsuk szemmel őket, tartsuk imádságos szívvel őket. Vigyük őket az Úr elé, és ne felejtkezzünk el róluk.

Egy lelkészkollegámmal, amikor találkozunk és elkezdünk beszélgetni, akkor elkezdjük ujjbegyre szedni a gyülekezeteket, hogy hol mi van, mi a nehézség. Aztán sokszor mosolygunk, mert nem vagyunk sem esperesek, sem püspökök, miért beszélünk arról, hogy gyülekezetekben mi a probléma, hol van lelkészválasztás, hogy élnek az atyafiak, és akkor mindig hálás a szívem. Nem fogalmaztuk meg, de amikor ezek a beszélgetések véget értek, hálás voltam. Isten a szívünkbe adta, hogy az Isten gyermekei, népe hogyan van egy-egy városban, faluban, országrészben. Nekünk nem mindegy, és ez a missziói lelkület. Nemcsak az fontos, hogy hitre jussanak, hanem legalább olyan fontos, hogy a hitben megmaradjanak, és abban növekedjenek.

A másik, ami itt érdekes: A második missziói út indulna, s Barnabás azt mondja: vigyük magunkkal János-Márkot, aki rokona volt. Pál azt mondja: nem visszük magunkkal. Erre az útra nem jöhet velünk - és nézeteltérés támad közöttük. Miért nem jöhet velük?

Itt sokan azt gondolják, hogy Pál apostol nem jól döntött. Van a szívében valami előítélet, harag, neheztelés János-Márk felé? A Cselekedetek 13,13-ban olvassuk, hogy amikor a pamfiliai Pergénél elválnak egymástól, akkor János-Márk otthagyja őket. Nem olvassuk miért. Talán a kitartása alább hagyott? Nem olvasunk arról, hogy az odaszántságánál lett volna valami probléma. Nem tudunk semmit, de mindenesetre otthagyta az apostolt. Angolosan távozott.

Pál apostol azt mondja: nem, most nem visszük magunkkal. Pál apostolban előítélet van, neheztelés van? Azt hiszem, hogy inkább következetesség van. Nem, János-Márk otthagyott bennünket. Kellett volna, hogy erősítsen, bátorítson. Kellett volna a csapatba, ebbe a missziói csapatba, és ő "elárult" bennünket, otthagyott bennünket. Nem jelentett további támaszt nekünk. Pál apostol azt mondja: most nem visszük magunkkal.

Egyszer régen egy csendesnapon történt, amikor még titkon jöttünk össze. Az egyik lelkészbarátom felállt és azt mondta: egy régi lelki vezetőnk, Borbély Béla bácsi, megkérte őt egy szolgálatra egy csendesnapon. Ő akkor nemet mondott. Azt mondta: más dolgom van, nem érek rá. Aztán ez a bácsi tíz év múlva megint megkérte egy szolgálatra. A lelkész aztán elmondta: ez a tíz esztendő borzasztó volt. Alig várta, hogy megkérje. Egyszer én visszautasítottam, egyszer lemondtam, azután többet nem kérték. És várta, hogy kérjék. Legközelebb boldogan és örömmel vállalta a feladatot, a szolgálatot. Valóban, madarat lehetett volna fogatni vele, hogy megkérték a szolgálatra.

Igen, van ilyen következetesség. Néha visszahúzódunk a szolgálattól, néha lemondjuk, otthagyjuk, elfáradunk. Néha egy kicsit pihenünk. Amikor a lelki vezető következetes, és azt mondja: nem, ha abbahagytad, ha nem csináltad, ha elmaradtál, nem voltál támasz, akkor most egy kicsit félreteszünk, pihenj. Lehet, hogy rosszulesik, nehezen veszi valaki, megsértődik, hátat fordít. De a lelki vezetőnek fontos döntéseket kell hozni, és a szolgálat terén következetesnek kell lennie.

Ugyanis a harmadik pont így szól: nem lehet az Úr országa ügyében más érdekeket is szem előtt tartani, mint a legfontosabbat, az Isten országának az ügyét. Ez a legfontosabb.

Barnabásnak rokona volt János-Márk. Az unokaöccse. Barnabás azt mondja, vigyük magunkkal János-Márkot is. Pál pedig azt mondja: nem. Nem tudom, mennyire számított Barnabásnál, hogy János-Márk neki rokona. De tudom, hogy többen gondolkoznak úgy, és többen elfogultak talán, mert szeretnék, ha a rokonaik is abban a szolgálatban lennének, amiben ők vannak. Ez pedig nem mindig megy, mert itt nem a rokonságot kell nézni. Itt nem az a lényeg, hogy kit szeretnék bevonni, vagy kit nem, ki szimpatikus, ki nem. Az Isten országának ügye sokkal fontosabb ennél a kérdésnél.

A szolgálatom alatt voltak nagyon kedves atyafiak, kedves presbiterek, akik elvárták volna, hogy a fiuk is presbiter legyen. Meg ha leteszi a szolgálatot, akkor az unokája is presbiter legyen. Lehet, hogy voltak olyanok is, akik szerették volna egy-egy rokonukat bevinni a szolgálatba, és egy-egy rokonukat nagyon dicsérték. Igen, hívjuk meg, adjunk neki teret, lehetőséget, mert az az ő rokona. A lelki vezetőnek nagyon nehéz döntéseket hozni, hogy az Isten országának az ügyénél nincs fontosabb. Ott nem rokonsági fokot kell nézni. Nem külső körülményeket kell nézni. Ahol nincs önkritika, de van elfogultság, ott meg kell mondania a lelki vezetőnek felvállalva azt, amit Pál apostol felvállalt: nem hozzuk magunkkal.

A negyedik, ami fontos és ebben az igében benne van, hogy Pálnál megmaradt azért János-Márk felé a személyes szeretet. Ezt nem innen tudjuk, a Cselekedetek Könyvéből, hanem később fogjuk látni Pál apostol utolsó leveléből, a második Timóteushoz írt levélből. Itt Pál olyan kedvesen írja: hozd magaddal János-Márkot, mert segítségemre van a szolgálatban.

Pál apostolban nem volt neheztelés, nem volt harag, sértődöttség. Ez teljesen más, mint a következetesség, mint a nevelés. Azt akarta, hogy János-Márk jusson bűnbánatra, lássa be, hogy Pergénél tévedett. Neki nem lett volna szabad otthagyni őket. János-Márk álljon szilárdan az Úrban, növekedjen, lelki helyzete stabilizálódjon, a szolgálata odaszánt szolgálat legyen, odaszánt élet legyen, ne kedv-kérdés legyen az egész. Sokkal nagyobb az Isten munkája, az Isten ügye annál, mint hogy ezt meg lehetne tenni.

Tudjuk, hogy János-Márk valóban kedves alak lett később. Az az érdekes, hogy Barnabás szép lassan eltűnik, szolgálata szép lassan elsorvad - legalábbis nem tudunk róla sokat. János-Márk meg előkerül még egyre nagyobb szolgálatban, sőt megírja a csodálatos evangéliumot, a Márk evangéliumot, és hirdettetik. Előrement ő az Úrban. Olyan jó, hogy Pál apostolnak ez a mondata nem hátráltatta meg, nem sértődött meg, hanem inkább növekedett és fejlődött.

Az ötödik a meghasonlás. Meghasonlás támadt Barnabás és Pál között. Talán rossz nekünk ilyet hallani. Olyan sokszor kapjuk meg: ó, hát már az Isten egyházában sincs egység. Már a hívők között sincs egység. Nem, nem erről van itt szó. Megvan ott az egység, a szeretet. De olyan hálás vagyok ezekért az igékért, mert világosan látjuk, hogy a Biblia alakjait nem idealizálja, hanem elmondja hibáikat, bűneiket. Elmondja: igen, van köztük nézeteltérés, mert az egyik így gondolkozik, a másik úgy.

Amikor presbiteri gyűlésre mentem, ezzel kezdtem, ha fontos döntések voltak, mert mindenkinek megvolt a véleménye, - itt vagyunk tizenheten (mert valamikor tizenheten voltunk), lehet, hogy tizenhétfélét gondolunk, de Isten csak egyfélét gondol. Innen addig el nem megyünk, amíg azt nem gondoljuk, amit Isten gondol. Nem az a fontos, hogy ki-ki mit gondol, hanem amit az Úr akar. És mivel mindenki haza akart menni, a végén mindig csak egységre jutottunk, vagy elmentünk, és a következő gyűlésig imádkoztunk, hogy megtudjuk, mi az Úr akarata.

Igen, el lehet mondani a véleményt. Lehetnek nézeteltérések. Itt ebben a szóban: nézeteltérés, van egy olyan felhang, amit így fordítunk: keserűség. Egy kis keserűség volt köztük. Amikor két hívő ember van, ott sem mindig édes az élet. Van neheztelés, keserűség, bántások, nézeteltérések. Hazudnánk, ha azt mondanánk: köztünk ilyen sosem volt. Lehetnek más vélemények, de nem ez a döntő, hanem az, hogy ezt a nézeteltérést Isten előtt tudjuk-e rendezni. Vajon ott van-e az imádkozó lelkület? Mert az igében azt látjuk, hogy ott volt az imádkozó lelkület, a gyülekezet lelkülete. Megáldják őket és imádkoznak. Ha ez olyan nagy dolog lett volna, akkor a gyülekezet nem tudott volna így imádkozni, nem tudta volna így kiküldeni: menjetek, és hirdessétek a szabadító Úr Jézus Krisztust.

A hatodik: Azt látjuk az igében, hogy már a keresztyénség bölcsőjénél ott van, amit mi sokszor nem veszünk komolyan -, egy alapvető fegyelmezés. Az Isten gyülekezetében mindennek ékesen és szép renddel kell lennie. Nem úgy van, hogy nekem vannak ötleteim.

Egyszer egy lelkipásztor kitalálta, hogy Szabolcs megyében, az egyik kis falu mellett építsenek repülőteret. Amikor ezt az egyházi hatóság felé elmondta, nem díjazták. A lelkész azt akarta, hogy ott szálljanak le a repülőgépek, ott felveszik a segélyeket, s aztán viszik, nem tudom hány ezer kilométerrel arrébb. A lelkésznek egy kicsit a fejére koppintottak, ő megharagudott, megsértődött. Nem működik az, hogy nekem van egy ötletem, kitaláltam valamit, hogy azt így kellene csinálni. A szeretet által munkálkodó hit kell, hogy a mi gondolatainkat vezesse, és jussunk ebben egységre, mert Isten csak egyet akar. Az alapvető fegyelmezés pedig mindig kell. Nem lehet, hogy mindenki azt csinálja, amit akar.

Tudjuk, hogy a Biblia korában volt olyan, amikor mindenki azt csinálta, amit akart. S mi lett belőle? Nagy zűrzavar. Koordinálni kell a dolgokat, és Pál apostol ebben az igében szépen azt mondja: János-Márkot nem visszük magunkkal.

A hetedik, a befejező gondolat viszont annyira kedves. Isten kegyelme milyen csodát tesz itt, hiszen a rosszból is tud jót kihozni. Milyen jót hoz ki ebből Isten? Azt, hogy nem egy pár megy ki a misszióba, hanem azonnal kettő. Nem egyeznek meg, akkor Pál maga mellé veszi Szilászt, Barnabás meg elmegy János-Márkkal és már két pár megy. Jó, ha a nézeteltérések úgy fejeződnek be, hogy duplán megy a misszió, az igehirdetés. Dupla erővel mennek ki a tanítványok. Ez csak a mi hatalmas Urunknak a kegyelméből és szerető szívéből telik ki, hogy amiben van valami emberi téves döntés, azt helyre tudja hozni, világossá tudja tenni, jó irányba tudja terelni, és a misszió duplán folytatódik.

Ez a mai ige tanítson bennünket, és vigyen tovább bennünket a mi utunkon. Még egyszer összefoglalva néhány fontos üzenet:

Fontos az utógondozó munka. Nincsenek-e a környezetedben olyanok, akiket nem utógondozol? Lehet, hogy igét vagy hírlevelet adtál valamikor, vagy meglátogattad, de elfelejtkeztél az utógondozásról. Ma este juttassa Isten eszembe azokat, akikhez vissza kellene menni.

Az Úr országa ügyében nem lehet más érdekeket is szem előtt tartani, csak azt, amit a mi Istenünk tart szeme előtt, hogy emberek megtérjenek, növekedjenek és a gyülekezetek a szent életben előrehaladjanak. Mindeközben, mikor döntéseket hozunk, maradjon meg szívünkben a személyes szeretet. Ne hagyjuk, hogy a régi neheztelések, a múltnak az árnyai elhomályosítsák előttünk Isten kegyelmének a fényét.

Néhány héttel ezelőtt történt: két testvér beszélgetett egymással. Tanúja voltam a beszélgetésnek. Az egyik emlegette: nem tudom hány évvel ezelőtt megsértettél engem. Azt kellett mondanom: ezt hagyjátok abba! Ha azt énekeljük, hogy "minden nap új lapot kezdhetünk, újat ír rá", miért nem tudjátok feledni azt, ami néhány évvel ezelőtt történt, miért nem tudjátok azt mondani: Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől?

Meghasonlás támadt közöttük. A meghasonlásban mindig keserűség is van. De azt mondja Jézus Krisztus, hogy Ő oda ad áldást, ahol ugyanazon a véleményen vannak. Mi ez az ugyanaz a vélemény? Nem az egyiké, nem a másiké, hanem az Úré. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Nem az a fontos, hogy én mit gondolok, én mit akarok, hanem az, hogy mit akarsz te.

Fontos a fegyelmezés a jobbítás szándékával. Ha valaki téged fegyelmez, ha neked állítja le a nagy gondolataidat, vajon nem sértődsz-e meg, nem fordítasz-e hátat, vagy pedig azt mondod: igen, elfogadom, megharcolom, imádkozom és keresem az Isten akaratát.

Isten kegyelme a rosszból is jót tud kihozni, mert ott, ahol az Ő Szentlelke munkálkodik, legyőzi az emberit, az óemberit, a régi természetet, és előjön az új, az Ő általa, az Ő áldásával megáldott új ember. Adja az Úr, hogy ezt az utat járjuk, és ennek az igének az üzeneteit éljük a hétköznapokban is.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy ezek az igék is benne vannak a Bibliában. Áldunk azért, hogy olyan őszintén tudsz nekünk beszélni az első gyülekezetek és szolgálattevők életéről. Áldunk azért, amikor meglátjuk, hogy bizony mi is kerülünk, kerültünk és fogunk is kerülni hasonló helyzetbe. Nekünk is kell nehéz döntéseket hozni.

Köszönjük, ha ilyen lelkülettel lehetünk, Urunk, hogy nem feledkezünk el gondozottainkról, akiket egyszer reánk bíztál, szívünkben, imádságunkban, és sokszor úgy is hordozzuk őket, hogy elmegyünk hozzájuk.

Köszönjük, hogy Pál nemcsak elment, hanem visszament azokra a helyekre, hogy megnézze a gyülekezeteket, hogyan találja. Bennünket is figyelmeztet, Úr Jézus ez, hogy te is visszajössz egyszer, és hogy fogsz bennünket találni. Ébren találsz-e? Lámpásaink meg lesznek gyújtva? Derekunk fel lesz övezve? Vajon munkában találsz bennünket teéretted? Vagy pedig családi ügyekben, perpatvarokban, meghasonlásban.

Úr Jézus, figyelmeztess arra, hogy betoppansz majd egyszer, az ég felhőiben visszajössz. Kérünk, segíts, hogy ezek az üzenetek megvalósuljanak az életünkben.

Köszönjük, hogy ott van egyház, ahol fegyelmezés van, ahol fegyelem, ahol rend van. De ez a rend téged dicsér, téged magasztal, rád mutat.

Kérünk, bocsásd meg a sok fegyelmezetlenséget, adj bölcsességet a lelki vezetőknek és vezetetteknek egyaránt.

Köszönjük a missziót. Kérünk, áldd meg azokat, akik misszióban vannak akár Magyarországon, akár a határon túl vannak a te követeidként és hirdetik a te drága nevedet.

Áldd meg az éjszakánkat, a holnapi napunkat. Hadd tudjunk értelmesen élni, a te dicsőségedet keresni és azt munkálni, rád mutatni, rólad bizonyságot tenni. Áldd meg családjainkat, mindazokat, ahol nehézség van a családban.

Kérünk, hogy a szeretet által munkálkodó hit hadd legyen bennünk. És hallgasd meg azokat a könyörgéseket is, amelyeket csendben, magunkban, a szívünk mélyén mondunk el neked.

Ámen.