PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. február 28.
(csütörtök)

Földvári Tibor


JÉZUS TEMPLOMADÓJA


Alapige:Mt 17,24-27

Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle: "A ti mesteretek nem fizet templomadót?" "De igen" - felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt: Mit gondolsz Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot, vagy adót: fiaiktól-e vagy az idegenektől? Miután így felelt: "Az idegenektől", Jézus ezt mondta neki: "Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted."


Imádkozzunk!

Urunk, mennyei Atyánk, amikor terólad énekelünk a zsoltárral, rád tekintünk, és megvalljuk hittel, bízunk benned. Csakugyan örvendezni tudunk szívből és még a napi gondolatok, terhek is másképpen látszódnak, másként gondolunk rájuk, talán még akkor is, ha gondterhelten jöttünk a templomba. A te jelenlétedben meg tudunk nyugodni. Köszönjük, hogy amikor örvendezünk teelőtted, az igéből tudhatjuk, te is gyönyörködsz bennünk. Dicsőítünk, hogy nemcsak a te Megváltódra mondtad "Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm", hanem ránk is úgy tekintesz őérte, mint Isten gyermekeire. Köszönjük, hogy a hétköznapokban ezt meg is élhettük és meg is élhetjük.

Arra kérünk, hogy a mai istentiszteleten is legyen veled való találkozásunk. Hadd érthessük meg a te igéd üzenetét és tudjunk magunkra úgy tekinteni, ahogy te nézel ránk. Mindenekelőtt, szeretnénk téged ma is kegyelmesnek, irgalmasnak látni. Ha bármelyikünkben kérdések lennének veled kapcsolatban, mit, miért teszel, kérünk, hadd tudjuk elfogadni a te isteni akaratodat, jókedvedet, velünk kapcsolatos jó tervedet.

Arra kérünk Urunk, hogy Jézus Krisztusért könyörülj rajtunk és szólíts meg bennünket személyesen az igében.

Ámen.


Igehirdetés

Ha valaki a Református kalauz szerint olvassa az igét, a mai napra kijelölt igeszakaszunk a felolvasott rész. Amennyiben a magyarázatos Bibliában olvasta, a magyarázatot is, akkor, velem együtt meglepődhetett kissé. Az újfordítású magyarázatos Bibliában arról olvasunk, hogy a felolvasott történet második fele valójában csak valamilyen meseszerű tanító költemény. Pedig a Szentírásban Jézus minden története igaz, nem mese; valóságos történések leírása van benne. Egy kissé fölháborodtam, amikor ezt a magyarázatot olvastam, de nem azért lesz a mai igehirdetésben erről szó, hanem szeretnék mindenkit figyelmeztetni arra, hogy van, amikor a bibliamagyarázat nem felel meg a Szentírás gondolatainak, alapelveinek.

Nézzük meg, hogy mit mond el Jézusról a mai történet, ami valóban meseszerű. Jézusnak nem szokása, hogy kimegy a tengerhez, kifog egy halat, amiben pénz található, de ez a történet is mindenképpen Jézusról tesz bizonyságot. Ahogy foglalkoztam az igével, újra és újra meglepődtem, hogy ennek a történetnek az üzenetében mi minden van. Megvizsgáljuk Jézus személyét és Péter személyét. Hogyan viselkedik Jézus, mint mester, mint Úr, mi jellemzi őt a történet szerint az adózás, a templomadózás és pénz kérdésében. Megnézzük, hogy mi jellemzi Pétert.

A 2Móz 30-ból ismerhetjük meg a mostani történet alaphelyzetét, amiből kiderül, hogy minden izraelita férfinak, aki már betöltötte a 20. életévét, a templom számára egyfajta fejadót kellett fizetnie. Minden esztendőben megszabták az akkori értéket. Váltságul, engesztelésül kellett fizetni, hogy Isten kegyelme maradhasson a népen, a családokon. Ha valamelyik férfi ezt elfelejtette volna, akkor nem csodálkozhatott, ha házaséletében, családjában, vagy egy egész nemzet, átélhette Isten áldásának a hiányát. Ezt az adót Jézus idejében is szedték, minden valószínűség szerint helyi adó volt, jelen esetben Pétertől, mivel ő Kapernaumban rendelkezett egy házzal.

Nagyon fontos, hogy ez a fajta adó nem Rómának ment, ez az Úrnak ment, a gyülekezeti ház szolgálataira, mindenképpen a hazának beszedett adó volt. Ez azért fontos, mert a rómaiaknak való adózás nem volt egyszerű. Ez az adó Izrael részére viszont természetes lehetett, mivel az Úrnak adták. Annak a kifejeződése volt, hogy ők Isten népe, megváltásra szoruló nép, amely ugyanakkor tapasztalhatta a szabadságot, Isten kegyelméből még egy elnyomott népként is.

Jézus idejében ennek az adófajtának az értéke egy napszámos kétnapi munkabére. Ha ezt magyar pénzre átszámítjuk, 500 Ft napszámos bérrel számolva, akkor láthatjuk, hogy ez egy évre számítva nem volt olyan nagy összeg.

A történet szerint jöttek azok az adószedők, akiknek ez volt a feladatuk. Biztos, hogy ők nem ellenséges szándékkal tették fel a kérdésüket. Az a tény, hogy Pétertől kérdezték meg, mutatja, hogy nem akarták Jézust, a mestert zavarni. Megkérdezték, hogy Jézus nem fizeti ezt az adót? Péter egyértelműen válaszolta: "De igen". Hiszen ő ismerte a Mestert, nagyon jól tudta, hogy Jézus Krisztus a törvényt mindig be akarta tartani.

A helyzetet magunk elé képzelve, Péter szeretett volna biztosra menni, mert ha a Mester még nem fizette volna be az adót, akkor alkalmuk van ezt bepótolni. Így ment be a házba, hogy megkérdezze a Mestert, hogy mit tegyenek. A történetben itt kapcsolódik be először az Úr Jézus személye. Azt olvassuk, hogy Jézus megelőzte Pétert. Ebből az egyszerű, szinte meseszerűnek tűnő igaz történetből kiderül, hogy Jézus Krisztus Isten, aki mindentudó. Péter számára is egyértelművé válik, hogy Jézus hallotta a beszélgetést, tudja, hogy miről van szó. Ennél a számunkra egyszerű hétköznapi eseménynél - akik egyházfenntartó járulékot fizetünk, mai kifejezésünket használva -, Jézus Krisztus istensége ragyog fel. Ő foglalkozik ezzel a kérdéssel, problémával. Nagyon jól tudja, hogy Péterben milyen gondolatok, érzések vannak, ezért őt megelőzően foglalkozik, törődik a kérdéssel. Annyira, hogy még tanítani is akarja a tanítványát. A templomadóból kiindulva, tanítást akar adni. Eszünkbe juthat az özvegyasszony két fillére esete, amikor a perselyezés kapcsán akar tanítást adni a tanítványoknak, amikor mindegyikkel foglalkozik, Itt csak Péterrel.

Tehát Jézus számára a templomi, egyházi pénzügyek lehetőséget adnak arra, hogy még jobban megismerjék az övéi ma is, hogy kicsoda ő, ki az az Úr, akinek a templomadót adja az ő népe. Ma, amikor a testvérek a pénzbefizetésnél bejönnek hivatalba, akkor látnunk kell, hogy Jézus Krisztus mindenképpen fontosnak tartja ezt a kérdést is tisztázni, hogyan viszonyul a mester a templomadóhoz.

Péterben felmerülhetett a kérdés, hogy ki is az ő Ura, betartja-e ezt a törvényt is? Vagy esetleg majd nem akar fizetni? Az Úr Jézus, amikor foglalkozik ezzel a kérdéssel, rögtön kérdez: Mit gondolsz Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot, vagy adót...? Nagyon beszédes az általa feltett kérdés, mert mint Mózes könyvéből kiderül, Izrael népe férfi tagjai fizették az adót, Jézus viszont az adófizetés kötelezettségét az idegenekre, talán mondható az is, hogy az ellenségre, korlátozza. Az ókori király nem szedett adót a néptől, a gyermekeitől, hanem csak a leigázott nemzetektől. Ezért mondja: Ki fizeti az adót, az idegen, vagy a fiak? Jézus érzékelteti, hogy a kérdésre adott választól függ, hogy az, aki a templomadót fizet, az a fiakhoz tartozik, vagy az idegenekhez. Egyszerű választ adni Péter számára: természetes, hogy a fiak azok, akik mentesek az adózástól, az idegenek annál inkább fizethetnek a kép szerint.

Megdöbbentett, amikor a magyar fordításban észrevettem, hogy többes számban mondja: a fiaiktól, a fiaktól. Hiszen Jézusra vonatkoztatva a kérdést, a kép azt jelzi, hogy az Isten Fiának kell adót fizetni? Hiszen nem olyan régen volt Jézus a Megdicsőülés hegyén, ahol az Atya maga mondta ki, hogy "Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm". Ezt megelőzően éppen Péter mondta ki, Isten lelkétől vezetve, hogy "Te vagy az élő Isten Fia", azaz, te Isten vagy, egy vagy az Atyával. Te vagy az az Isten, akié a templom is Izraelben, akié Isten népe. Ebben az értelemben semmiképpen sem lehet közösség Jézus és az ő népe között, mert ő Isten. Kell akkor neki adót fizetnie? Hiszen az Isten Fia, a Királyok Királya fia. A válasz egyértelmű: akkor nem kellene.

Kell olyan adót fizetnie Jézusnak, ami a váltságot és az engesztelést jelzi? Jézusnak kell váltságot fizetnie magáért? Természetes, hogy nem, hiszen ő bűntelen, hiszen ő nem a nép egy tagja, hanem a nép ura. Logikus, hogy nem kell. De a történet leírásában szereplő többes szám is érzékelteti, hogy Jézus nem egyedül magát tartja olyan kiváltságosnak, hogy mentesülhetne ez alól az adó alól, hanem fiakról beszél. Ebben közösséget vállal azokkal, akik hozzátartoznak. A végén hallhattuk: "Én értem, és te érted". Jézus tehát egy helyre áll az övéivel, a tanítványokkal. Ő Isten egyszülött Fia, de vállalja a közösséget azokkal, akik Isten gyermekei, akiknek nem kellene adót fizetni, sőt mondja is, hogy meg ne botránkoztassuk őket, mégis fizetünk, mert ezzel kifejezünk valamit. Amit a tanítványainak is kell tenni a templomadózás kapcsán, azt Jézus magára vállalja. Amit pedig ő kapott az Atyával, ami az övé, azt megosztja az övéivel. Péternek azt mondja: ott lesz majd a halban a pénz, vedd ki értem és érted.

A mai történetben benne van tehát Isten Fia egyedisége, ugyanakkor ragyog az is, hogy vállalja a közösséget az övéivel, a tanítványokkal. Az egyszerű pénzügyi dolgok Isten népe életében, az adó, a perselyezés, az egyházfenntartói járulék, ma is ugyanezt fejezik ki: kihez tartozunk, kikkel vagyunk egy közösségben. Ez azért fontos, mert manapság is gondot szokott okozni, hogy mennyit adjunk, hogy adjam, jaj, nehogy keveset. Nem akarok túl sokat adni, de túl keveset sem. Jézus azt mondja: mindegy, hogy mennyit adunk, hiszen nem is kellene adnunk, hiszen szabadok vagyunk. Ő is szabad, de mégis valamit felvállal.

A történet folytatásában van egy nagyon érdekes mozzanat, amikor Jézus azt mondja Péternek, hogy menjen a tengerhez, és majd ott megtalálja azt a pénzösszeget, amit be tud fizetni mindkettőjükért. Miért nem fizetett Jézus a perselyből, hiszen Júdásnál ott volt a persely és abban mindig volt pénz, amiből - tudjuk - Júdás el is tudott lopni. Mire szolgált a Mester és a tanítványi kör perselye? Az nem öncélú volt, nem arra szolgált, hogy Jézus jóllakjon, nem saját magára költötte Jézus, ha vettek ki belőle pénzt, hanem mindig a közös ügyekre. A templomadó fizetése az ő személyes problémája volt.

Amikor ezen gondolkoztam, akkor döbbentem rá, hogy Jézusnak még ennyi pénze sem volt saját magának, még két drahmája sem volt. Ennyire szegény volt, hogy egy különleges csodára volt szüksége ahhoz, hogy kifizethesse ezt az adót? Korábban mindig a különleges isteni csoda felől közelítettem meg ezt a történetet, hogy Jézus bármit meg tud tenni. Most azonban fordítva szeretném ezt megtenni. A hatalmas Istennek, aki mindentudó, mindenható nincs pénze, hogy egyből fizessen.

A mindenható Isten, amikor eljött a földre - azt olvassuk a Korinthusiakhoz írt levélben - szegénnyé lett. A 2Kor 8,9-ben az apostol azt írja: "Mert ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus jótéteményét; hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." Ez a meseszerű, de nagyon is valóságos történet a maga egyszerűségében, csodájával együtt azt érzékelteti, hogy Jézus mennyire szegény lett. Emlékezzünk arra, hogy amikor a kereszten függött, nem takarta semmi sem az ő testét. A meggyalázásának az is része volt, hogy meztelenül kellett függnie a kereszten; ennyire szegény volt; neki nem volt semmije. Az a hely is, ahol a történet szerint tartózkodott, Péterék háza lehetett. Neki nem volt lakóhelye sem. Isteni nagysága, Istenemberi szegénysége, alázata vállalta mindvégig ezt az állapotot. A mai igei történet is előre mutat a keresztre, már itt is szegény, később még szegényebb is lett, Istentől elhagyatott.

Az is kiderül Jézusról, hogy nem akarja környezetét megbotránkoztatni, azaz nem akarja, hogy őmiatta mások vétkezzenek. Nem akar valaki mást bűnre csábítani, mert nem teszi meg a tőle várt dolgot, és emiatt megbotránkoznak. Jézus Krisztus szabad lenne attól, hogy adót fizessen, neki nem kellene, de azt mondja, mégis megteszi, mert szükség van rá, mert ezzel mutatja ki azoknak, akik elvárják tőle, hogy ő törődik velük. Nem botránkoztat a bűnre, hanem inkább, mint szabad, Isten Fia, még vállalja a bűnt is.

Jézus Krisztus itt azért is töltötte be ezt a törvényt, hogy jelezze, ő azért jött, hogy a törvényt maximálisan betöltse. Jézus nem tehette meg, hogy nem fizet adót, mert akkor egy fontos törvényt nem tartott volna be, amit izraelita férfinak kötelessége volt. Ha nem teszi, botránkoztatott volna. Szabad volt, de mégis kötötte őt az a szabadság, amit önmagára vett önként. Még a két drahma pénzen keresztül is azt mutatta ki, hogy ő tökéletesen engedelmes akar lenni az Atyának és az övéi érdekében. Annyira szegény, hogy nincs pénze, és mégis fizet, mert szükség van rá! Úgy mentett meg bennünket Isten ítéletétől, a mi törvénytelenségeinktől, a mi bűneinktől, hogy nagyon szegény lett, de mi meggazdagodhattunk az ő gazdagsága által. Bűnbocsánat, vagy amikor mi betarthatjuk, bármennyire is aprólékosan, az Úr törvényét, mint hívők, ez őérte lehet. Ő tehát nem botránkoztatott, hanem inkább vállalt mindent.

Jézus Krisztus a történet szerint mindentudó, megelőzi a tanítvány kérdését, elkezd foglalkozni a pénzügyekkel, mert az fontos neki, és a tanítványt ezáltal is tanítja. Aztán kiderül, hogy vállalja a közösséget az övéivel. Ő Isten Fia, akinek nem kellene adót fizetni, de őérte nem kell azoknak sem, akik hozzátartoznak. Amikor a hal szájában van a pénzérme, az azért van, mert nála nincs pénz, mert ő gazdag lévén, szegénnyé lett.

Jézus pénzügyei azt hirdetik, hogy ő ilyen Megváltó. Amikor perselyezünk, vagy egyházadót fizetünk vajon eszünkbe jut-e, hogy nekünk van pénzünk, nekünk van mit adni, de neki nem volt semmi, s nekünk talán azért lehet annyi, amennyi, mert meggazdagodtunk Jézusért.

Mi jellemzi Pétert? Neki biztos, hogy volt egy háza Kapernaumban, elképzelhető, hogy az ő zsebében sem volt 2 vagy 4 drahma, mert akkor biztosan szívesen fizetett volna a Mester helyett. De ha volt is, nem tehette, mert Jézus szavát kellett követnie. Mivel Péter a lakóhelyén volt, tapasztalhatta már, hogy hozzá mennek az adószedők, és neki foglalkoznia kellett ezzel a kérdéssel. Amikor tisztázza a Mestert, akkor vele is tisztázni kívánja, hogy mit csináljanak. Ekkor tapasztalja, hogy nem tudja elmondani a kérdését, mert a Mester megelőzi őt. Szeretne foglalkozni a problémával, de tapasztalja, hogy Jézus már foglakozik azzal. Péter akar kérdezni, de Jézus kérdez először.

Azt a mozzanatot szeretném itt most megragadni, amit talán már mi is sokszor átéltünk, hogy nálunk befolyásosabb, idősebb személy, akit sokra tartunk, előbb foglalkozik azzal a kérdéssel, mint ahogy mi hozzámenve erre kértük volna. Gondolhatunk akár a szüleinkre, amikor kisebbek voltunk, vagy akár egy más, általunk tisztelt személyre. Amikor kiderül, hogy a számunkra nagyon nagy személy, foglalkozik velünk, a senkikkel, a kicsinyekkel, amikor, lehet, hogy az orvosnak nincs időnk elmondani, hogy mi a problémánk, ő már tudja, mert jól ismer minket és foglalkozik a kérdéssel. Amikor ezt tapasztaljuk, érezzük annak a személynek a szeretetét, törődését, ami irányunkban megnyilvánul. Ez jó érzés, mindenképpen érzékelteti a szeretet.

Az Ó- és az Újszövetség Istenről úgy beszél, mint akinek még időnk sincs elmondani a kérésünket, már ő meghallgatta - múlt időben. Jézus Krisztusnak ez a mozzanata, hogy megelőzően kérdez, megelőzően foglalkozik Péterrel, azért beszédes, mert ma is így van számunkra. Ha bármilyen kérdésünk van pénzügyekben - ezek apró dolgok talán -, vagy életünket jobban érintő kérdésekben, nagyon nehéz ügyekben is akár, akkor jó, ha tudjuk, Jézushoz tartozva, ő megelőzően tudja, hogy mi a feladata, ő foglalkozik az övéivel.

Ézsaiás könyve 40. részben van egy olyan leírás néhány versben, amikor Isten azt a népet akarja bátorítani, amely úgy érezte, mintha nem foglalkozna velük az Isten: "Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is: De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!"

A meseszerű, de igaz történet az hirdeti tehát, hogy Jézus, az Isten Fia mindentudó, mindenható hatalommal foglalkozik a kérdéseinkkel. Péter ezt élhette át. Rádöbbent arra, hogy Jézusnak a pénzügyei is mennyire fontosak. Hadd kérdezzem meg, merjük ezt hinni, amikor befizetünk a hivatalban? Amikor mi a pénzügyekkel foglalkozunk, akkor ez az apró dolgok is Istennek fontos dolgok. Nemcsak minket érintenek, hanem őt is. Ez igaz életünk nagyobb kérdéseinél is.

A másik fontos jellemző Péterrel kapcsolatban, hogy hallhatja, Jézus őt is a fiak családtagjai közé sorolja. Az Úr Jézus ezzel a képpel, majd azzal, amikor mondja: érted és értem, egy helyre helyezi a maga családjában - ő, mint az Isten Fia -, Pétert, mint Isten gyermekét, követőjeként. Péter nem az idegenekhez tartozik, ő a családhoz tartozik, azaz ő is szabad, neki sem kellene már többé adót fizetni. Hiszen Péter a Messiást követi, aki beteljesített minden törvényt, akinek már nem kell beteljesítenie semmilyen törvényt. Ha ő mégis fizet, ugyanazért teszi, mint a Mester, hálából, örömmel, a többiek érdekében, de nem kell csinálnia. Péter egész lelki élete már nem azon múlik, hogy betartja-e a törvényt, vagy sem; Jézus mindent megtett helyette. Ha ő Jézus családjához tartozik, akkor vonatkozik rá mindaz, amit Jézus ennek a családnak megszerzett. Tapasztalja, hogy nem kell még egy halat kifognia, hogy neki is jusson 2 drahma, vagy haza mehetett volna a feleségéhez, hogy tőle kérjen pénzt. Jézus gondoskodik róla, a pénzügyekben is gondoskodott róla Jézus.

Péter, tehát amikor ezt az adót kifizeti, nem azért teszi, mert szüksége volt Istennek, a Mindenhatónak, a templomának erre a pénzre, hanem azért, mert ő szereti ezt az Istent. Hozzátartozik és a templomadót is örömmel adja, hálából, mint a Mester. Az Úr iránti szeretetét fejezi ki most már Péter is, amikor odaadja a pénzt. Az Úr értem, én hálából az Úrért. Ez az újszövetség népének, az Isten népének a nagy ajándéka, hogy amikor teszünk valamit az Úrnak, adunk valamit az Istennek, nem azért tesszük, mert kell, hanem, mert szabadok vagyunk mint Isten gyermekei, mint családtagok és szeretjük azt, aki a családfő. Ezért adunk örömmel. Lehet, hogy csak két fillért, neki az is elég. Te tagja vagy már ennek a családnak?

Minden évben, amikor megtörténik a konfirmáció, nagyon jó a fiatalokkal arról beszélni, hogy az ő hitvallásuk ünnepélyes megvallása azt jelenti, hogy ehhez a családhoz tartoznak, a gyülekezethez és az Úr Jézushoz. De ha az egész életünk az övé, akkor annak aprópénzre váltott részei is vannak.

A történetnek eseménye az is, hogy Péter az isteni csoda részesévé válik. Hétköznapi feladatot végez és eközben rendkívüli csodát él át. Mivel Jézusnak nem volt pénze, ilyen módon tudta megoldani, hogy ennek ellenére fizetni tudott. Arra kéri Pétert, hogy végezze a számára legegyszerűbb hétköznapi feladatot, csak egy halat fogjon ki. Jézus mindenható volt és vagy beleteremtette a halba azokat a pénzérméket, vagy mindentudó volt és tudta, hogy az első halban lesznek a pénzérmék. Mindkettő isteni tulajdonság és a csoda szempontjából bármelyik jelzi, hogy mindenható, mindentudó Úrról van szó. Péternek viszont megadta azt a nagy kiváltságot, hogy egyfajta munkatársi kapcsolatban először kifogja ezt a halat, majd kiszedi belőle a pénzt és odaadja a templomadót szedőknek Jézusért és önmagáért. A lényeg tehát, hogy mivel ő is Jézus családjába tartozik, a fiak közé, tapasztalja annak az örömét, amikor közösen dolgoznak valamilyen célért. Péternek nem volt nehéz végrehajtania ezt a feladatot, de megtette és átélte a csodát, Jézus bevonta a szolgálatba.

Amikor pénzügyekről van szó, akkor általában arra gondolunk, hogy mi csak pénzt tudunk adni, pedig a pénzügyeink is Jézussal együtt végzett szolgálat és munka. Ha mást végzünk, a hétköznapi munkánk során tapasztaljuk Jézus csodáit. Most, amikor sítáborban voltunk a fiatalokkal - 17-37 évesekkel együtt - több napon is tapasztalhattam, látva, meg hallva, meg a munkában, hogy mit jelentett a vacsorát együtt készíteni. Néha az is benne volt, mit jelentett együtt elrontani a vacsorát. De még a hagymától is - tisztítása közben - másképpen tudtunk sírni, amikor együtt sírtunk. A fiatalokon nagyon jó volt látni, hogy noha kezdetben nem volt nagy kedvük a konyhában dolgozni - túl megalázó, főleg egy fiúnak -, de amikor együtt csináljuk, akkor kedvet kapunk. Ez azért jutott eszembe, mert Jézus ugyanilyen, velünk együtt csinálja, csak nem látjuk. De amikor végezzük, akkor neki tesszük. Apró hétköznapi feladat és a tanítvány átéli a csodát. Észrevesszük mi ezeket az egyszerű, hétköznapi csodákat? Akár akkor, amikor perselyezünk, vagy amikor fizetjük a mi adónkat, hálából és örömmel, vagy amikor Jézus követőiként végezzük a magunk munkáját?

Jézus isteni nagysága ragyogott fel a mai igénk történetében és a tanítvány nagy kiváltsága, hogy ehhez az Úrhoz tartozva él át csodákat és éli át azt az örömöt, mit jelent Jézus családjában élni.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged Úr Jézus Krisztus, hogy te tökéletesen és maradéktalanul betöltötted a törvényt. Áldunk téged, hogy helyettünk is tetted.

Bocsásd meg nekünk, amikor a hétköznapok során annyira nem tudunk engedelmeskedni hűséggel neked. Bocsásd meg, amikor az apró dolgokban sem akarunk örömet szerezni neked, hanem engedünk a kísértésnek és elbukunk.

Köszönjük Úr Jézus, hogy most is láthattunk téged kegyelmesnek, szabadítónak. Köszönjük, hogy mi is hozzád tartozhatunk. Arra kérünk, add nekünk azt az engedelmes lelkületet, amivel Péter is rendelkezett, hadd tapasztalhassuk meg mi is a hétköznapokban apró csodáidat. Segíts nekünk akkor is benned bízni, amikor úgy látjuk, mintha nem törődnél velünk. Köszönjük Urunk, hogy te megelőzően szeretsz minket is.

Könyörülj meg rajtunk, amikor nagyon elfáradunk, amikor úgy érezzük, hogy nem érdemes téged követni, szabaduljunk meg minden ilyen hamis gondolattól, s legyünk hűséges tanítványok.

Kérünk a fiatalokért, a gyermekeinkért, az unokáinkért, hogy már ők is fiatalon tapasztalhassák meg, hogy mit jelent veled együtt munkálkodni, mit jelent téged követni hittel.

Imádkozunk Urunk most is gyülekezetünk vezetőiért, segítsd meg őket. Köszönjük neked Urunk, hogy könyöröghetünk népünk vezetőiért, a népszavazásért. Kérjük, adj nekünk csendes és nyugodt életet. Könyörülj meg a határon túli magyar testvéreinken, Kérünk, adj békességet a Kárpátalján élőknek, ahol olyan sok a gond.

Ámen.