PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. január 03.
(csütörtök)

Varga Róbert


VAKSÁG ÉS LÁTÁS KÖZÖTT


Alapige:Mk 8,22-26

"Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: "Látsz-e valamit?" Az felnézett, és így szólt: "Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak." Aztán Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. Jézus ekkor hazaküldte őt, és ezt mondta: "Még a faluba se menjél be!"


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, a biztatást, hogy aki keres, az talál, aki zörget, annak megnyittatik, aki tehozzád fordul, azt te semmiképpen el nem küldöd magadtól. Áldunk és dicsőítünk ezért. Köszönjük, hogy ez ma este is igaz.

Így kérünk, Urunk, hogy hadd forduljunk hozzád a mi szívünkben, hadd nyissuk ki azt, és fogadjuk be, amit nekünk szántál. Áldd meg, kérünk, a mi igére figyelésünket.

Ámen.


Igehirdetés

Néha folyik egyfajta meddő vita arról, hogy mi a jobb, ha valaki nem lát, vagy ha elveszti a kezét? De inkább így kellene fogalmazni, hogy mi a rosszabb: ha valaki nem lát, vagy ha elveszti a kezét, vagy megbénul. Én úgy gondolom, hogy az egész kérdésfelvetés abszurd, mert mindenkinek a maga nyomorúsága az igazi nyomorúság, és leginkább addig és azok mondanak és kérdeznek ilyet, amíg, ameddig nem kerülnek szembe a saját életükre nézve hasonló nehézséggel.

Palesztinában sokan vakultak meg. Az állandóan fújdogáló szél apró port, de inkább kvarckristály-szemeket vitt a sivatagból be a falvakba és a városokba. Még piciny kőtörmelék, mikron nagyságú kőtörmelék darabkákat is sodort az állandóan fújó szél, és sokan szenvedtek kötőhártya-gyulladásban. Mivel akkor az antibiotikumot nem ismerték, így az elhanyagolt és nem kezelt gyulladások következtében nagyon sokan egy életre megvakultak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy nem csak testileg nyomorodtak meg, hanem lelkileg is. A legtöbb esetben kiküldték őket az utcára koldulni, hogy legalább valami hasznukat lássa a család, ha már eteti és tartja őket.

Mivel az ószövetségi felfogás miatt minden betegség mögött valamilyen bűnt sejtettek, így a zsinagógai vagy a templomi közösségből is kizárták azokat, akik megvakultak.

Ha valamilyen csoda folytán a látását nem kapta vissza, akkor nyomorult, sokszor a családból, és ami néha még fontosabb is volt, a templomi közösségből is kirekesztve fejezte be nyomorult életét. A vakok és a leprások mindig elszigetelt módon a társadalomból kivetve, kiközösítve éltek. A törvény, a mózesi törvények ugyan védték az életüket. Bántani nem lehetett őket. De gondoljunk bele abba, hogyha ma viszonylag kulturált, fejlettebb és nyitottabb kultúrájú országokban is mennyi előítélet és megkülönböztetés van a fogyatékkal élőkkel szemben, akkor milyen lehetett a helyzetük több ezer évvel ez előtt, amikor sem a betegségekről nem tudtak még túl sokat, és az egész erkölcsi felfogás is a kérdéssel kapcsolatban más volt.

Azt is tudnunk kell, hogy a vakság, hogyha valaki Áron, tehát papi családból, ároni házból származott, a vakság lehetetlenné tette azt, hogy a templomban szolgáljon. Vak vagy csonkabonka, sérült nem szolgálhatott Isten templomában. Ahogyan az áldozati állat sem lehetett vak, béna vagy háromlábú, mondjuk egy bárány, mert, és ennek megvan a maga értelme, semmit nem vihettek Isten elé, ami áldozati állatként selejt. Nehogy az legyen, hogy jó az az Istennek. Mint ahogy lejárt bankókat is dobnak időnként a perselybe, meg lejárt pénzérméket is. Jó az az Istennek, vagy jó az a perselybe, vagy talán csak benyúl az illető a zsebébe, észre sem veszi, hogy olyan érmét dobott be, ami már nincsen forgalomban. Tehát ezt mondta a törvény, hogy megvakult ember, vagy beteges, vagy valamilyen állandó betegségben szenvedő nem szolgálhat, mint hivatalos szolga, Isten templomában.

Érdekes az, hogy a kumráni szekta kizárta a sorai közül, ha valaki megvakult, vagy be se fogadta - inkább ezt kell mondani. Az az egyszerű logika volt itt érvényes, hogy aki vak, az sose lehet szent, Istennek szentelt életű, hiszen nem tudja a törvényt, a Tórát tanulmányozni. Aki pedig nem tudja a Tórát, az Ószövetséget olvasni, az ugyan hogyan tudna Istennek engedelmeskedni? Ki vele! Szörnyű logika. Van benne természetesen, mint minden aberrált gondolkodásban valami igazság, de kegyetlen megoldás volt, és szeretetlenség, ami megint csak jellemző az emberekre.

Amikor egy vak meggyógyult, az mindig csodaszámba ment. S amikor Jézus vakokat és leprásokat gyógyított meg, akkor ezt sokan az Őt hallgatók közül, és Őt figyelők közül egyértelműen messiási jelnek vették, mint ahogy az is volt. Az Ószövetség világosan mondta, hogy eljön a Messiás, a vakok látnak, a sánták járnak, és a fogyatékkal élőket meggyógyítja majd a Messiás. Rend lesz. Lelki értelemben is tisztaság, világosság Isten országában, de az országban magában is.

A Szentírás azonban a vakságot nem csak fizikai értelemben használta, hanem a lelki dolgokra is. Az ószövetségi kifejezések között szerepel egy ilyen is, hogy lelkileg valakinek meghomályosodott a látása. Lelkileg nem érti, vagy nem akarja megérteni Isten szavát, igéjét. De használták így is, ahogy az 5Móz 16-ban olvassuk, a 19. versben, hogy a megvesztegetés, a vesztegetési ajándék a látó szemet megvakítja. Ebben az értelemben is használja a Biblia. Vagy. Ézsaiás 6, 10. Az Istennel szembeni engedetlenség megvakította, illetve elvakulttá tette Isten népét. Lelki értelemben vakká és elvakulttá tehet, ha valaki nem engedelmeskedik Isten szavának.

Bétsaida, ahol a vak és Jézus találkozott, a Genezáret-tó északi partján feküdt. Egy olyan település volt, ahonnan Simon Péter, András és Fülöp is származott. Péteréknek ott egy halászati manufaktúrájuk volt. Jézus ott gyógyítja meg Péter anyósát, és ott szabadulnak meg sokan a megszállottak közül a megkötözöttségükből is. Az volt az a hely, ahol az ötezer ember megvendégelése után a tanítványi sereg hajóra szállt. Iszonyú viharba kerülnek, és aztán Jézus a tengeren járva odamegy hozzájuk. Sőt arról is olvasunk, hogy amikor a Mester pihenni akart a tanítványaival, akkor ebben a nagyobbnak számító településen húzta meg magát, oda vonult vissza Bétsaidára és környékére, és itt pihente ki a fáradalmakat.

A Máté 11, 21 szerint bár Bétsaidában és környékén az emberek sok csodáját látták Jézusnak, mégsem hittek igazán. A legtöbben nem hitték el, hogy Ő a megígért Messiás. S Jézust ezt ítéletként mondja: Jaj neked, hogy láttátok a csodáimat, mégsem hittetek bennem.

Amikor egyik alkalommal ismét Bétsaidában volt, akkor vitték oda hozzá ezt a vakot, és kérték arra Jézust - és ez nagyon fontos rész -, kérték arra, hogy érintse meg. Ezzel tulajdonképpen Jézus egész szolgálatát veszélybe sodorták, mert az Ószövetség világosan beszél arról, hogy tanító nem teheti magát sem emberi sírral, tehát, hogy megérint egy sírt, vagy egy halottat, vagy egy ilyen tisztátalan beteget. Ha megérintett egy rabbi egy ilyen tisztátalannak tartott beteget, akkor az elveszítette a lehetőségét, amíg meg nem tisztult rituális mosakodással, böjtöl, a templomtól való távoltartás által meg nem tisztította magát ettől a bűntől. És mégis arra kérik Jézust, hogy érintse meg. A Jézusba vetett bizalmukat jelenti az, hogy ezt teszik, és jellemző Isten szeretetére, hogy Jézus meg gondolkodás nélkül enged a kérésüknek. Ő nem fél attól, hogy jaj, most tisztátalan leszek, és akkor nem vehetek részt majd a szolgálatban. Vagy kizárnak egy időre a templomi közösségből.

Jézus Krisztus mindig, mindenkivel, a legnyomorultabb és legtisztátalanabb emberrel is közösséget vállalt olyan értelemben, hogy segített rajta. Akit hozzá vittek, azt Ő meggyógyította, ha arra volt szüksége, vagy éppen megtisztította.

Olyan megdöbbentő az a szeretet is, ahogy bánik ezzel a vakkal. Így olvastuk, hogy kézen fogva kivezeti Bétsaidából. Jézus kézen fogja ezt a nyomorult embert Ő vezeti. Olyan csodálatos ez a kép. Nem? Hogy a világmindenség Ura és Megváltója ilyen nyomorult, mindenki által kiközösített, az utcasarokra kirakott, hontalan koldust kézen fog, kivezeti és meggyógyítja, és segít rajta. Nem intézi el az esetet két perc alatt. Egyáltalán, Jézusnak soha egyetlen ember sem egy "eset" a sok közül. Mi nem esetek vagyunk a számára, hanem Isten által teremtett teremtmények, akiket szeret Isten, s akikkel sosem bánik egyformán. Mi nem esetek vagyunk az Isten szemében, hanem Isten teremtményei. Méghozzá - nagyon fontos ez -, hogy Jézus is mindenkiben Isten egyszeri és megismételhetetlen embernyi alkotását látta. Az Isten nagyszerűségét, szeretetét, kreativitását. Nem vagyunk egyformák, és ez így van jól.

Sok házasságban milyen nagy baj az, hogy miért nem olyan ő is, mint én? De hát nem az a nagyszerű, hogy nem olyan? Hogy tud és akar más lenni, és mer is talán még mindig más lenni, másképp gondolkodni. Egyáltalán férfi és nő gondolkodásában akkora a különbség. Sokakat ez is zavar. Miért gondolkodik úgy? Hát azért, mert nő, meg azért, mert férfi. Örüljünk neki, hogy nem úgy gondolkodik. Milyen unalmas lenne egy házasság, ha két ember tökéletesen egyforma lenne. Nem? Ki sem mondaná, már tudnám, hogy mit gondol. Még ki se mondaná. Mondanánk is: ne is mondd, úgyis tudom, mire gondolsz, mert egyformák vagyunk. Szörnyű lenne az egész. Csodálatos lenne egy baráti közösségben is, akárhogy sokféle ember van, és sokféleképpen gondolkodik.

Kedvesen kézen fogja a vakot Jézus, és kivezeti a faluból. Miért volt erre itt szükség, mert sokan nem értik, meg is botránkoznak, hogy a szemébe köp. Ez olyan gusztustalannak tűnő dolog. Nem? Hogy a nyálát rákeni, és elmaszatolja a szemén. Miért van erre szükség?

Amikor itt a nyálat is felhasználja a gyógyításnál Jézus, de inkább azt mondanám, hogy a teremtésnél, mert a nem látás helyére Jézus teremtett látást a szemgödörbe, akkor a kor orvosi szokásait követi. Ilyen egyszerű. Nincs e mögött semmi más jelentés. Mert az akkori felfogás szerint, akinek ereje és hatalma volt a gyógyításra, az egyfajta lelkiséget is hordozott a nyálában. Ezt így gondolták. Ha hisszük, ha nem, ha megbotránkoztat, meg furcsa, ha nem. Akkor így gondolták, hogy egy gyógyító, ha tudott gyógyítani, akkor annak a nyálában is benne van a gyógyító erő. És Jézus úgy volt vele, ha ezt látva valaki jobban elhiszi, hogy Ő kicsoda, hogy Őt Isten küldte, akkor ezen nem fog múlni a dolog. Ha így jobban elhiszik, hogy Ő Istentől jött segítségük, és nemcsak lelkileg, hanem testileg is orvosa az embernek. Ma is így van ez egyébként. Meggyógyítja, ha kell, a testünket, meggyógyítja a lelkünket is. Akkor a gyógyulás érdekében az akkori szokásokat fölhasználja.

Van ennek egy analógiája egy másik helyen. Tudjuk, hogy adót kellett fizetni a császárnak. S akkor megkérdezik, hogy nekünk is kell? És Jézus azt mondja, hogy tulajdonképpen mi szabadok vagyunk Péter. De hogy ne botránkoztassunk senkit, és hogy engedjünk a kor törvényének, fogjál ki egy halat, és a szájában lesz az adópénzünk. Fizesd be értem és érted Péter. Ott is enged Jézus a törvény előírásainak. Nem? Mondhatta volna azt, hogy én szabad vagyok az adófizetés kötelezettsége alól. Nem? Azt mondja, hogy engedjünk csak a törvénynek. Tartsuk be, mint ahogy megtartotta, hogy harminc éves kor alatt nem lehetett senki tanító. Nem kezdi el előbb a szolgálatát Jézus. Pontosan megvárta, amíg eléri ezt az életkort. Nehogy abba kössenek bele, és azt mondják, hogy hát milyen rabbi az ilyen, már huszonkét évesen tanít. Nem fogadjuk el a tanítását. Nem? Amikor Jézus erre a földre jött, minden olyannak, aminek engedni kellett és lehetett, engedett.

De például tessék megnézni, hogy amikor a szombat kerül elő, ott nem enged. Ott azt mondja, hogy nem a szombat a fontos, vagy nem a törvény, hanem az ember. És ha valaki szombaton jött ide, hogy gyógyíttassa magát, mert hiszi, hogy én meg tudom a sorvadt kezét gyógyítani, akkor én meg fogom gyógyítani, és nem érdekel az, hogy ti mit mondotok, hogy ez szombat, és ne csináljanak ilyet. Mert az ember fontosabb a törvénynél. Sose felejtsük el. Isten a törvény fölé helyezi magát, ha arra van szükség, hogy egy emberen segítsen, és akkor nem a törvény a lényeg, hanem az, hogy az az ember meggyógyuljon, testileg vagy lelkileg helyre jöjjön az élete. Egyébként arra, hogy testet és lelket együtt és egyszerre gyógyítson, csak az Isten képes.

Aztán az is kiderül ebből a történetből, hogy a vak korábban látó volt, hiszen vannak emlékei. Azt mondja, hogy látom az embereket, mint járkáló fákat. Ő pontosan tudta, ez kiderül a szövegből, hogy milyen lehet egy ember, milyen egy ember. Jézus érintése nyomán áll helyre a teljes látása.

Itt megint valaki fölvetette, mint a nyál-kérdésnél, hogy hát akkor nem volt elég ereje Jézusnak megküzdeni a gonosz erőkkel, a betegség hatalmával? Nem vonhatja ezek után valaki kétségbe, hogy Ő valóban mindenható? Hogyha még neki is többszöri érintésre, nekifutásra volt szüksége ahhoz, hogy meggyógyítsa ezt a vakot? Semmiképpen nem így van. Nem Jézusnak van szüksége erre a szakaszosságra, hanem ennek a betegnek. Nem Jézusnak kell a pihenő, mert fogy az ereje. Jézus nem okkult praktikákat, rejtett praktikákat használó, a gyógyítás miatt fogyó erővel dolgozó varázsló. Semmi köze nincs Jézusnak a természetgyógyászokhoz.

Emlékszem, egyszer szolgáltam, az okkultizmussal kapcsolatban tartottam egy előadást egy vidéki városban, és aznap az ottani természetgyógyász bezárta a rendelőjét, mert nem tudott gyógyítani. Azt mondta, hogy reggel elfogyott az ereje. Jézus nem ilyen gyógyító volt.

Olyat olvasunk, amikor a vérfolyásos asszonyt meggyógyítja, hogy erő áradt ki belőle, de nem fáradt bele, és nem fogyott el az ereje. Az Ő "dünamisza", isteni ereje végére mehetetlen és kifogyhatatlan. Ő, a mindenható Isten nem alszik, nem fárad el Izráel őrizője - mondja a Biblia. Nem fogy el az ereje. Nem olyan, mint a Csillagok háborújában az egyik hős, hogy addig küldött sugarakat, amíg maga is belehalt a dologba. Valami hasonló történik ott a filmben, hogy elfogyott a fényerő, elfáradt, és összeomlik. Jézus nem a nagyvarázsló, meg nem természetgyógyász. Ő a mindenható Isten Fia, aki előtt nincsen lehetetlen.

A vaknak volt szüksége arra, hogy lássa, hogy lát-e már tisztán és világosan, vagy pedig még mindig nem? Köztes állapotban volt a vakság és a látás között az első érintés után. Ezért volt szükség újabb és újabb jézusi érintésre.

De sokan élnek így lelki értelemben is ám. Ilyen köztes állapotban. A vakság és a lelki látás között. Megérintette már őket az Isten szava, de még nem jutottak egyértelmű, tiszta és világos lelki látásra a Szentírás, Isten tanításával kapcsolatban. Nem jutottak még igazi döntésre Isten mellett. Már látnak valamit, de még boldogtalanok, mert még nem látnak tisztán. Sokan egy megrekedt lelki állapotban vannak. Nem látnak világosan és tisztán a hit dolgaiban, ezért erőtlen az életük. Nem törhet át rajtuk az Isten dünamisza, ereje. Nem erőteljes hitű emberek, hanem újra és újra bukdácsolnak még a hitben is. Nem tudja őket Isten formálni, mivel nem látnak világosan, és ezért nem is tudnak igazán engedelmeskedni Isten akaratának, mert nem látnak csak homályosan, ahogy ez a vak az első érintés után. Már látnak valamit az Isten dolgaiból, de nem látnak tisztán és világosan.

Mi jellemző még az ilyen megrekedt, homályosan látó, istenkeresőkre, vagy akár hívőkre is? Mert az sokszor a hívőkkel is előfordul, hogy megrekednek, s elkezdenek homályosan látni. Nincs tisztánlátásuk.

Meglátták sokan már, hogy az életük mennyire üres, és hogy egyfajta mélységben megrekedtek, de elégedetlenek magukkal kapcsolatban is. Ez már valami látást jelent. Homályosan látják, hogy nem jó így az egész, de nem tudnak továbbjutni, pedig innen lehet. Ezért érinti meg Isten újra és újra az életüket, az ilyen életeket. Már látják, hogy a keresztyén élet tényleg szép élet. Tiszta élet. Ha engedelmes élet, akkor ez nagyszerű dolgokkal van tele. De azt is látják már, noha még mindig homályosan, hogy önmaguk életét nem tudják megváltoztatni. Nem tudják megjobbítani. Megváltani végképp nem. Nem tudnak segíteni magukon. Bizonyos dolgokat képtelenek elhagyni. Nem tudnak kiszabadulni istentelen életvitelekből sem, meg döntésekből sem. Szinte kényszerpályán vannak, s jó lenne elgondolkodni, hogy ki-ki hogy lát? Tisztán, világosan vagy homályosan? Azt is látják az így élők, talán hiszik is azt, hogy Jézus az egyedüli, aki tud rajtuk segíteni, de mégsem jutottak el oda, hogy elhiggyék, hogy egyedül nála van a bocsánat és a szabadulás. Valami miatt a lelki látásuk homályos. A bibliai igazságokat igazságnak tartják, de nem abszolút igazságnak. Nem tartják a Szentírás szavát abszolút tekintélynek, az egyetlen és egyedüli tekintélynek az életükre nézve. Leginkább Jézus kereszthalála a problémás kérdés, az újjászületés meg a megszentelődés. Ezeken a pontokon nem látnak világosan, akik még csak egy-egy érintést kaptak Isten igéje által. Homályos a lelki látásuk.

Valójában nem is fordulnak igazán, szívből Istenhez. Félnek attól, hogy mit kell akkor abbahagyni, ha Jézussal járnának igazán és őszintén. Sőt, az életörömük, nem egyedüli, életörömüknek nem egyedüli, igazi forrása az Istennel való közösség. Az akaratuk is megosztott. Elismerik azt, meg felismerték talán már azt, hogy Jézus valóban az Isten Fia, de nem engedelmeskednek teljes mértékben, amennyire ez lehetséges egy életszakaszban, Isten akaratának és szavának.

Mi az oka ennek a lelkileg homályosan látásnak? Valójában az igazi, konkrét döntés hiánya. Nem dőlt el teljesen az így élő emberek szívében, hogy nem akarnak másképpen élni, mint Istennek engedelmeskedve. Nem fogadják el, és ezt szeretném megismételni még egyszer, Isten szavát az abszolút tekintélynek, abszolút tekintélynek. Amit Isten igéje mond, az biztos, hogy igaz. Bárki bármit mond, egyedüli igazság az, amit a Szentírásban olvasnak. Olyanok, mint akikről Hóseás beszél (Hóseás 7, 8): félig sült pogácsák, amelyeket nem fordítottak meg. Így egyik fele megégett, szénné égett. Ez a kifejezés szerepel Hóseás könyvében. A másik felük meg sületlen maradt. Lehet így is mondani, hogy fél keresztyének. Félig meddig már követik Jézust, félig, de hogy meddig, az mindig kérdés a számukra. Ilyen félig-meddig Jézust követő emberek. Mint az, akinek azt mondja egyszer Jézus, hogy nem messze vagy az Isten országától. De aki nem messze van az Isten országától, az nincs bent. Az ott van valahol a közelében, de nincs bent. Jézus meg azt mondja, hogy annak van üdvössége, aki belépett már az Isten országába, aki befogadta Jézust.

A félig keresztyének életének egyik felén már uralkodhat Jézus, de a másik felét saját kezükben tartják. Van, akinek az életvitel egyik fele már az Isten akarata alatt van. De bizonyos dolgokban ő maga dönt egyedül. Van, akinek a gyengéje a pénzkérdés. Ha nincs a kezében egy köteg bankó, nem érzi magát biztonságban. Az, hogy nem tudom, hogy mi lesz holnap, s ki tudom-e fizetni a számlákat, ez rettenetes bizonytalanságnak tűnik. Pedig milyen jó dolog az Istenre támaszkodni, és tőle várni minden csodát.

Nekem az nagyon boldog időszak volt, nem azt jelenti, hogy most boldogtalan vagyok, nem így értem, de amikor tényleg, szó szerint Isten kezéből kaptam meg a napi betevőre a pénzt. Úgy küldte el valakin keresztül. Olyan fantasztikus volt várni kicsit izgatottan, hogy ezt most, hogy fogja megoldani, és mindig, egyedi módon oldotta meg Isten. Sosem dolgozott sémákban, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. Mindig valami újat talált ki arra, hogy azt a kérdést, ami nekem kérdés volt, megoldja anyagilag.

Hogyan lehet kigyógyulni ebből a fél keresztyén állapotból? - ahogy Hóseás mondja. Először is jó lenne, ha ki-ki egy kicsit magára ismerne, s akkor ezt belátná. Egyáltalán látná végre azt, belátná, hogy nincs minden rendben igazán, hogy lelkileg homályosan lát, hogy nincs igazi tisztánlátás. Ezt lehet abból tudni, hogy nincs Istentől való vezetése. Nem érti, hogy mit akar vele az Isten. Újra és újra súlyos kérdés az, hogy nem értem az Isten vezetését. Ez azt jelenti, hogy nincs igazi világosság. Ilyenkor jó őszintén az Isten elé állni, s Őt megkérdezni: Úr Jézus, én szerinted hol tartok?

Amikor beszélgetünk időnként emberekkel, akkor nem egyszer megkérdezem, ha most meghalna, bocsánat, hogy ilyet kérdezek - mondom az illetőnek -, hova kerülne? S ha valaki erre azt válaszolja, hogy nem tudom, az biztosan nincs bent az Isten országában. Hát az is tudja ki-ki közülünk, aki itt ül, nem, hogy férfi vagy nő. Azért ebben nem szoktunk bizonytalanok lenni. És azt is tudjuk, hogy van-e férjünk vagy feleségünk, vagy nincs. Azt is tudjuk, hogy vannak-e gyerekeink, vagy nincsenek. És még sok mindent tudhatunk egészen biztosan. Hát, ha ezeket tudhatjuk biztosan, akkor azt ne mondaná meg az Isten, hogy van üdvösségünk vagy nincs, ami a legfontosabb az emberi létre nézve? Lehet tudni, hogy van-e helyünk az Isten országába, elkészített helyünk, ahogy a János 14-ben olvassuk, vagy nincs. Ebben nem hagy senkit Isten bizonytalan helyzetben, állapotban. Kérdezzük meg Őt. Uram, ha most meghalnék, szerinted hova kerülnék? Majd valamilyen módon, ahogy azt mi meg fogjuk érteni, Isten válaszolni fog erre a kérdésre.

Mi az Ő véleménye, lelki fényképe rólunk? Uram, én most milyen állapotban vagyok a lelki látásra nézve? Mert bizonyos dolgokat csak olyan homályosan látok, és nem értem a te szavadat igazán. Őszintén ki kell ezt mondani. Sok mindent értek és látok már, de ha akarod, te tedd azt nyilvánvalóvá és világossá, hogy te milyennek látod az életemet. Te hova helyezel az üdvösség és kárhozat kérdésében? Választ kell adni az életemre nézve.

Aki ugyanezt megteszi, azzal ugyanaz történik meg, ami történt a többszöri érintés után ezzel a bétsaidai vakkal. Itt nagyon jó a Károli fordítása - most nem abból olvastam, hanem az új fordításból -, de ott az szerepel, hogy látott tisztán, világosan és mindent. Ez az igazi. Amikor valaki lát tisztán, világosan és mindent. Ez azt jelenti, hogy akit megérint igazán az Isten kegyelme, aki valóban hitben jár, az látja a múltját, a jelenét és a jövőjét. Az látja tisztán, hogy a múltban az Isten nélkül élt, ezért a kárhozat gyermeke volt. Az látja azt is, ha nem is időpontszerűen, hogy élete során, amit eddig leélt, volt egy időpont, nem naptári vagy óra értelmében, amikor Ő Jézus előtt kinyitotta a szívét, behívta Őt az életébe, megbánta az istentelenség bűnét és a bűneit, befogadta Jézust, aki zörgetett a szívén, és új élete van. És azt is látja világosan a jövőre nézve, hogy hova kerül, hogyha meghal. Vagy, ha nem hal meg, és visszajön Jézus, újra eljön, ahogy Ő ezt megígérte. Mert vannak, akik meglátják majd testben Jézust, s van, akik mint a korábban élt hívők, akik már elhunytak, ők már más testben látják meg, és találkoznak majd vele. De lesznek olyanok, azt mondja a Biblia, akik még fizikai létükben látják újra eljönni Jézust. Nem is ez az igazi kérdés, hanem az, hogy látjuk-e világosan a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket tisztán, világosan és mindent. Látjuk, hogy mi történt az Éden kertben, és a lázadásnak milyen következménye lett. Hisszük-e azt, hogy ez minket is megrontott, és bűnössé tett az Istennel szemben? És azt is látjuk-e világosan, hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűnünkért és bűneikért? Előre ment és helyet készített, s ha mi hiszünk benne, akkor oda kerülünk majd mellé. Tisztán, világosan mindent. Múltat, jelent és jövőt. Mert aki ezekkel már egyszer tisztába jött, Isten elé letette, tőle elfogadta a megoldást, a bocsánatot, a megváltást, az már világosan és Isten szerint való módon lát. S az kap bölcsességet az élet dolgaira nézve is.

Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy hányszor érintett Jézus lelki értelemben? Hányszor érintett meg? Te is úgy vagy, mint ez a vak, hogy még homályosan látsz, bizonyos kérdésekben nincsen tisztánlátásod, fogalmad nincs, hogy mi lesz veled. Azt sem tudod, hogy most milyen helyzetben vagy, vagy állapotban.

Valaki azt mondta: jaj, mi lesz velem, hogyha a Biblia minden szava igaz? S jó, hogy legalább látja. Az már nagy dolog, ha valaki már látja, hogy nem lát még mindent világosan, mert rajta tud igazán az Isten segíteni.

Legalább erre a kérdésre válaszoljon ki-ki őszintén, hogy hányszor érintett Jézus? Homályosan látsz, vagy már tisztábban? Vannak kérdések, amik még mindig nem világosak? Olyan jó, hogy újra és újra megérinthet bennünket az Ő igéje által Jézus Krisztus, és aztán eljuthatunk oda, ahova ez a vak eljutott a végére Jézus érintései nyomán, hogy látott, tisztán, világosan és mindent.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük, hogy te nem undorodsz tőlünk, mint ahogy sok ember nem érintene meg minket, vagy mi másokat semmi pénzért.

Köszönjük, Urunk, hogy te nem undorodsz a mi lelki vakságunktól, meg a lepráinktól, meg a sebeinktől, meg az undok, sötét cselekedeteinktől sem, meg attól sem, ahogy időnként beszélünk, gondolkodunk és cselekszünk.

Köszönjük, Urunk, hogy elfogadsz minket, csak a bűneinket nem fogadod el. Köszönjük, hogy azokat odaszegezted a keresztfára a mi adóslevelünkkel együtt. És ezért láthat minket az Isten tisztának, olyannak, mint akiket te a véreddel megváltottál és megtisztítottál. Köszönjük, Urunk, hogy a te véred megtisztít minket minden hamisságtól.

Így kérünk, hogy vedd el a mi lelki tisztátalanságainkat. Adjál nekünk a homályos lelki vagy a vakság, a lelki vakság helyett tiszta látást, hogy lássunk téged az örökkévaló, mindenható Istent, s Jézus Krisztust, egyszülött Fiát.

Köszönjük, Urunk, ha már van lelki látásunk. Tisztogass bennünket nap mint nap, hadd jussunk ebben mélyebb látásra, nagyobb tisztaságra, s hadd tudjunk tisztábban, őszintén követni téged.

Ámen.