PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. december 12.
(vasárnap)

Földvári Tibor


A SZENVEDÉS ISKOLÁJA JÉZUS PÉLDÁJÁN


Alapige:Zsid 5,7-10

Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, csakugyan te vagy a mi mennyei erősségünk és pajzsunk, te vagy a mi megtartónk, szabadítónk és imádunk téged, hogy Jézus Krisztusban ismerhettük meg a szabadítást. Imádunk téged az Úr Jézus személyéért, megváltó munkájának elvégzéséért. Magasztalunk téged Atyánk, hogy most is áll a szabadítás. Megvalljuk, hogy szükség van a bűnbocsánat kegyelmére, szabadíts fel a lelkiismeret terhe alól. Könyörülj rajtunk Urunk, hogy a kísértések és a próbák között, ha nem tudtunk megállni, hadd tudjunk felkelni, elindulni a te követésedben újra. Imádunk téged Atyánk, ha ezen a héten is engedelmesek tudtunk lenni neked, nehéz kérdésekben is tudtunk helyesen dönteni, a te akaratod szerint. Ez is a te kegyelmed jele. Urunk arra kérünk, hogy hadd érthessük meg igéd üzenetét, legyen számunkra személyessé a te szavad. Te tudod, hogy ma mire van szükségünk. De elsősorban megvalljuk, szeretnénk rád tekinteni, látni Jézusban téged, Atyánk, és ezen keresztül látni magunkat is, ahogy te tekintesz ránk. Áldd meg együttlétünket, hogy valóban istentisztelet lehessen együttlétünk, és közben hadd hallhassuk meg a te szavadat, Jézus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

A Zsidókhoz írt levél olvasását református Bibliaolvasó kalauzunk szerint kezdtük el. Hallottuk a felolvasott igerészben is, hogy a szentíró elég sokat beszél Jézusról. Az egész levélről most a bevezetőben csupán annyit mondunk, hogy az I. században 67-68. körül íródott a keresztyéneknek, akik Izrael népéből származtak, de már Jézus követőivé lettek, viszont kiderül az egész levélből, hogy nagyon sok gonddal, bajjal küszködtek. A személyes hitéletükre nézve egyszer ezt írta róluk, hogy már régen tanítóknak kellene lenniük és még mindig a hitbeli érettségre nézve gyermekdedek. Voltak, akik megakadtak a hitéletben. Másokat az veszélyeztetett, kísértett, hogy inkább nem kellene-e visszatérni a régi hitbe, a judaizmust követő magatartásba. Többen voltak köztük olyanok, akiknek már elegük lett a gyülekezetből, a lelki testvéreik viselkedése már elhordozhatatlan teher lett számukra, azon gondolkoztak, hogy inkább elhagyják a gyülekezetet, keresnek mást. Tehát, egyénileg és közösségileg is fenyegetettség, hitbeli gyengeség jelentkezett, megakadás a hitéletben.

Mire van szüksége az ilyen keresztyénnek, aki már az Úrban is csalódik? A levél most felolvasott része önmagában is igazolja, hogy Jézusra. Ezt könnyű kimondani, de valóban, tisztázzuk újra, hogy mit tett ő, ki volt ő a számukra. A Zsid 4,14-től kezdődően Jézusról, mint főpapról beszél, az ő főpapi tisztségét, személyét és munkáját emeli ki. Ez nagyon hosszú szakaszokon keresztül bemutatásra kerül a későbbiekben.

Mivel nem olyan régen olvastuk Mózes harmadik könyvét, nincs szükség arra, hogy részletesen elemezzük a főpapi tisztség feladatait, csak emlékeztetőül: közbenjár, mint imádkozó főpap a népért, bűneiért, illetve bemutatja az áldozatot. Csakhogy, Jézus nem az ároni papság folytatója, hanem a Melkisédek rendje szerinti főpap. Melkisédek az az ószövetségi személy volt, akivel Ábrahám találkozott. Ez az utalás is az Úr Jézus személyének a titkára mutat, hogy ő Isten és ember egyszerre és az ő isteni személye, mint főpapi tisztet betöltő igazi főpap mutattatik be a levélben.

Az Úr Jézusnak azonban van egy másik titokzatos jellemzője, és erről van szó alapigénkben, erről szól az igehirdetés üzenete. Jézus nemcsak azért titokzatos, mert egyszerre Isten és ember, a Fiú, és a "testének napjaiban" kifejezés hordozza az emberi volta igazolását, hanem Jézus engedelmes fiú is. De az igazi titok ebben a kifejezésben az, hogy neki meg kellett tanulni az engedelmességet szenvedéseiből. Ez megint egyfajta látszólagos ellentmondás, hiszen ő mint Isten Fia, Isten, tökéletes egységben van az Atyával, a Fiú engedelmes öröktől fogva. Viszont testi léte napjaiban, fogantatásától egészen megváltó műve kiteljesedésééig tanulnia kellett az engedelmességet szenvedései során.

Már a Zsid 2-ben is utalás történt arra, hogy Jézus hűséges főpap. A mostani szakasz fejti ki ezt részletesen. Mit jelent tehát, hogy a Fiú megtanulta az engedelmességet szenvedéseiből? Neki, amikor eljött erre a földre szintén növekednie kellett testileg és lelkileg is, de ami ennél is fontosabb volt, az engedelmességet kellett megélnie. Az a kifejezés, hogy "tökéletességre jutni" azt jelenti, hogy az Úr Jézusnak földi élete során valaminek eleget kellett tennie, valamilyen célnak meg kellett felelnie, a kitűzött célt el kellett érnie. Mint hűséges főpap, hűségesnek kellett maradnia az Atyához, aki őt rendelte.

A Római levél 5. részében Pál apostol arról beszél, hogy amint egy ember engedetlensége által lettek sokan bűnösökké, itt Ádámról van szó, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. Pál is hangsúlyozza, hogy üdvösségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy vajon megtanulja-e az engedelmességet, mert nemcsak az ő megváltó halála, hanem az ő tökéletes engedelmes élete is része a mi üdvösségünknek. Hallottuk itt is, örök üdvösséget szerzett. Az Úr Jézus bűntelen, engedelmes élete, mint Fiú, üdvösségünk alapja. Halálig engedelmes volt - mondja a Filippi levél is a híres Krisztus himnuszban.

Beszélgetve fiatalokkal a konfirmációs órákon, vagy a gyerekórákon, mindig odajutunk először, hogy úgy érezzük, mintha Jézusnak könnyű lett volna engedelmeskedni, mert ő Isten volt. Remélem, hogy az igehirdetés üzenetében megértjük majd, hogy ez Jézus számára sem volt egyáltalán könnyű. Az az ige, hogy "ő hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett" szintén jelzi, hogy valóban Jézus mindent vállalt velünk, csak abban nem volt hasonló hozzánk, hogy bűnös lett volna, ő bűntelen maradt. De számára sem volt könnyű az engedelmesség, a tanulás, kőkemény harc volt, olyan, amely az életútja során a szenvedés kifejezéssel jellemezhető. A szenvedés fémjelezte Jézus fiúi engedelmességét. Az egyik angol igemagyarázó a 8. vershez ilyen fordítást adott: "Habár Fiú volt, engedelmességet tanult a szenvedés iskolájában", arra utalt, hogy tanulnia kellett és előre haladni az iskolai végzettségben.

Mikor kezdődött az Úr Jézus szenvedése? Milyen választ adnánk erre? A tegnapi konfirmáció órán erről volt szó a másodévesekkel és örömmel hallottam, hogy a fiatalok érezték a kérdés súlyát és egyikük azt is mondta, hogy még csak nem is a születésétől, hanem a fogantatásától.

Mi karácsonykor az Úr Jézus születésére emlékezünk, örömmel, de ne feledjük, hogy már kilenc hónappal korábban is tapasztalhatta a Megváltó a szenvedés terhét. Elég arra gondolnunk, hogy nem kívánt gyermek volt. Nem tudjuk, hogy Mária mikor mondta meg Józsefnek, hogy mi történt vele, de az biztos, hogy József nem akarta a gyermeket. Manapság, még házasság előtt is sokszor, ha egy apa nem akarja a gyermekét, akkor azt mondja a társának, hogy vetesse el. Nem csupán keresztyén emberek, hanem világi tudósok is hangsúlyozzák, hogy milyen lelki károkat okoz, hogyha már az anyaméhen belül tapasztalják az elutasítottságot. Hát még ha utána, amikor születése után tudja meg, hogy nem kívánt gyerek, jobb lett volna, ha nem születik meg. Pasaréten is volt már ebből ilyen terhet átélő gyermek számára kemény lelki probléma.

Jézus születésének sanyarú körülményeire is emlékezhetünk - jól ismert. Elég a heródesi gyermekgyilkosságra gondolni. Tizenkét évesen ezt a kérdést hallja édesanyjától: "Mért tetted ezt velünk fiam?" Vajon a köztünk lévő kamaszok, vagy akik már régebb óta kamaszok, hallották ezt a szüleiktől, vagy amikor ők mondják szüleiknek, hogy mért akartok mindig beleszólni az életembe?

A testvérei többször is gúnyolták, mert nem hittek benne. Még szomorúbb, amikor a tanítványiban kell csalódnia. A legmegdöbbentőbb, fájdalmas kifakadása Jézusnak: Ó, hitetlen nemzedék, meddig szenvedlek még titeket? - ez a tanítványainak is szólt, amikor nem tudták meggyógyítani a beteget. Jézus számára sem volt könnyű a szeretett tanítványokat elhordozó szeretet megélése.

Az Ézsaiási prófécia azt mondja róla: "Betegségeinket ő viselte, fájdalmainkat ő hordozta". Amikor például az Úr Jézus megérintett egy-egy beteget, például a leprást, akkor a kézi érintésével azt is kimutatta, hogy átvállalja, magára veszi, nemcsak a bűnöket, hanem a fájdalmaikat is. A kereszten ezt kiteljesítette. Ma is így van, ha betegek vagyunk, ha fájdalmaink vannak, talán folyamatosan, Jézus betegségeinket, fájdalmainkat magára vette, ez is az engedelmessége része volt.

Ő is volt fáradt, aludt vihar közben. Hoztak neki kenyeret, csak nem volt ideje megenni, mert tanítania kellett a bajban levőket. Ő is tudta, mit jelent a gyász lelki terhe, hiszen sírt Lázár sírjánál, pedig ő készült feltámasztani. Ez is ellentmondásosnak tűnik, de ne felejtsük el, mint engedelmes Fiú, mint Istenember Jézus a gyász fájdalmát ugyanúgy keserűen hordozta és nehezen.

Az olyan egyszerű teher pedig, mint a szomjúságérzet, az engedelmességének a végpontjánál volt nagyon fontos. A János evangéliuma 19. része beszél arról, hogy Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett, már mindent elvégzett, mint Megváltó, már tökéletesen engedelmes volt addig, de eszébe jutott, hogy az Írás arról is beszél, hogy a Megváltó szenvedésének része a szomjúság is. Hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: szomjazom, és csak utána mondta ki: elvégeztetett.

Mi vajon gondolnánk arra, hogy egy pohár víz - bár Jézus esetében egy szivaccsal átitatott ecetes ital volt -, ha Jézus nem úgy használja a kereszten, nem fogadja el, nem mondja el, hogy mit érez, a mi üdvösségünk elvesztését jelenthette volna? Az ő engedelmességének ennyire emberinek kellett lenni, ennyire egyszerű dolgokban is maximálisan tökéletesnek. Még ezen túl, a kereszten hihetetlen testi és az emberektől való lelki szenvedéseket hordozott el.

A szenvedés iskolájában azonban lehettek egyre keményebb tárgyak, egyre nehezebb vizsgák, azért a záró vizsga volt igazán kemény. Az olyan volt, hogy számára is annyira durvának minősült, hogy neki is könnyhullatással kellett ott harcolnia. A záró vizsgán majdnem nem ment át, de átment. Erről van szó az igeszakaszban. Jézus számára a szenvedés iskolájának a záróvizsgája az volt, amikor el kellett döntenie, hogy vállalja-e az Istentől való elhagyatottságot is. Ez már nemcsak biológiai halál, hanem a lelki halál, ez az Isten haragja elhordozása, az Isten ítéletének az elhordozása.

Lukács evangéliuma 22. részéből tudjuk, hogy Jézus valóban nemcsak izzadt, hanem vért izzadt, amikor ezt harcolta meg. Ő ott, mint főpap harcolt értünk, mert vagy a bűnös hordozza el az isteni ítéletet, vagy a Megváltó Úr, a mennyei főpap, a Fiú. Harcolt magáért is, hogy ott is vállalja-e az Atyának való teljes engedelmességet gyermeki hittel, alázattal. A 2Kor 5. végén mondja az apostol, hogy azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Az Úr Jézusnak ezt kellett vállalni. Gecsemáné kertben való imádsága és a kereszten való szava mondja ezt. Ez volt a záróvizsga.

A történetben nagyon szép, hogy mivel a Gecsemáné kertben ő megharcolta, erős kiáltás, könnyezés közben, segítséget is kapott az Úrtól, az Atyától, ezért a kereszten már dicsőségesen beteljesíti, de nem könnyen. Az elvégeztetett szó ezután hangzott el csupán.

Jézus tehát, aki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból és meghallgattatott az ő istenfélelméért, úgy élhette át csupán a szabadulást, hogy előtte végig kellett járni az engedelmesség útját a záróvizsgáig. Ő tehát csak azután szabadulhatott meg a halálból, miután vállalta a halált, de a lelki halált is, ne feledjük. Ő az Atyához ment. Az Atya előtt harcolt, tőle kérte a segítséget és meghallgattatott istenfélelméért. Egy másik fordítás szerint: tiszteletre méltó engedelmességéért. Meghallgattatott, de ne felejtsük el, végig kellett járni az utat és így lett örök üdvösség szerzője.

Nekünk könnyű kimondani az üdvösség szót, de az Úr Jézus engedelmessége, amiről itt és most szól az igehirdetés, mégis azt jelzi, hogy mibe került az Úr Jézusnak nemcsak a meghalásakor, hanem fogantatása pillanatától fogva, hogy nekünk itt a földi életben is, és az örökkévalóságban el lehessen mondani, enyém az üdvösség. Mert az üdvösség tulajdonképpen békesség Istennel, békesség egymással, a bűnös ember nem ítéltetik, hanem Isten gyermekévé lehet, Jézus Krisztusba vetett hit által. Ezért van folytatása alapigénknek is.

Nekem nagyon bátorító üzenet volt az igének éppen az a furcsasága, ami a Károli fordításban így hangzik: "Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek.". Jobbnak találtam volna, ha a szentíró inkább azt írja, Ámbár Fiú megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki - nem engedelmeskednek, hanem - hisznek. Ugyanis, a Fiú is engedelmes és az igében azt olvassuk, hogy azok is, akik az övéi, engedelmeskednek. Mert, ha azt írná, hogy akik hisznek, az számomra könnyebben átláthatónak tűnne. Könnyű azt mondani, hogy hiszek Jézusban. Az engedelmesség sokkal gyakorlatiasabb, de az a bátorító, hogy itt éppen azért hangzik, mert arról szól, hogy amit Jézus élt, mi is azt élhetjük, az ő nyomdokait követhetjük. Ő is engedelmes volt, mint egyszülött Fiú, és mi is engedelmesek lehetünk, mint Isten gyermekei.

Nagyon fontos, hogy a mi engedelmességünkre vonatkozó kifejezés olyan alakban van az ősi szövegben, ami folyamatos jelentést hordoz. Tehát, akik neki folyamatosan engedelmeskednek.

Van közöttünk olyan, aki folyamatosan tud engedelmeskedni az Úrnak? A levél címzettjeiről, amit elmondtunk igazolja, hogy ők sem tudtak. Képtelenség, hogy mi folyamatosan engedelmesek legyünk. Ezért érezzük úgy, hogy Jézusnak azért volt könnyű, mert ő Isten volt. De ránk ez nem jellemző, ezért érezzük, hogy nekünk nehezebb. Noha Jézusnak sem volt egyáltalán könnyű, ezt már igazoltuk az igéből, és nekünk sem könnyű. Ha valaki vállalja az Úr Jézus nyomdokait, az ő követését, akkor nem áll meg az ige ott, hogy nekünk is meg kell tanulni az engedelmességet. A folytatás, hogy szenvedések útján. Ha Jézus is így tanulta meg, akkor valószínű mi is. Aki az Úr Jézust követi, az tudja, hogy valóban a hívő életben is van szenvedés. Ez nem azt jelenti, hogy mi keresnénk a szenvedést, hanem arról beszél, hogy a benne bízó az Úr Jézus követésében vállalja azt az utat, amit Jézus is járt, mert az ő nyomdokait követjük.

Kálvin János a Zsidókhoz írt levél magyarázatában Jézusról, mint példáról is beszél: "ennélfogva, ha azt akarjuk, hogy Krisztus engedelmessége hasznunkra legyen, utánozzuk azt, ugyanis az apostol azt fejezi ki, hogy Krisztus engedelmességének gyümölcse nem jut el másokhoz, csak azokhoz, akik engedelmeskednek. Amikor pedig ezt mondja, a hitet ajánlja figyelmünkbe, mert sem Krisztus nem lesz a miénk, sem az ő javai, ha azokat és őt magát is hittel nem fogadjuk." Tehát a hitről beszél, de úgy, hogy a hitünk összekapcsol az Úrral, a vele való közösséget igazolja, amely a gyakorlatban az engedelmességben látszik. Tehát megtanulni az engedelmességet a szenvedések útján, követni Jézust, ahogy ő élt, ahogy ő tett.

Ő velünk van most is, hiszen Lelke által, igéje által itt van. Ezért például ha kórházi, vagy betegágyra kerül egy hívő ember, lehet azért, mert meg kell tanulnia, mi a türelem, mi az alázat. Lehet, hogy azért vannak nehéz embereink a családban, hogy megtanuljuk a szelídséget. Lehet, hogy a kamasz gyermekünk azért viselkedik úgy, ahogy, hogy megtanuljuk szeretni akár áldozatosan is. Lehet, hogy az időskori testi, vagy lelki terhek abban segítenek, hogy megismerjük mit jelent az "elég a kegyelem".

Papp László tiszteletes úr példája jutott eszembe, amikor rákos beteg lett és nagyon sokat szenvedett, megértette azt, hogy azért is örülhet és hálát adhat, ha első szúrásra sikerül eltalálnia a vénát a nővérkének vagy az orvosnak. Máskor 4, 5, 6 vagy 10 szúrás is kellett és ha elsőre eltalálta, megtanult ennek örülni.

Tehát nem a szenvedés keresése, hanem azt jelenti, hogy a szenvedés iskolájában Jézus nyomdokait követve tapasztalom, mit jelent megtanulni az engedelmességet. Lehet, hogy mi is könnyhullatással, keserves sírással állunk Isten előtt, mert nekünk is az a kérdés, hogy Uram, legyen meg a te akaratod, vagy inkább az legyen, ami az enyém. Jézus is ezt mondta az Atyának: "Atyám neked minden lehet, ha lehet, akkor...". Jézusnak ismerős ez az érzés is. Nekünk soha sem kell azért imádkoznunk az Atya előtt, hogy vállaljam azt, hogy elhagy az Isten, ezt egyedül az Úr Jézusnak kellett, hiszen ez volt az üdvösségünk ára. De amikor kérdés, hogy az engedelmesség útján vállalom-e azt az utat, amit Isten jelölt ki számomra, akkor lehet, hogy mi is könnyezve sírunk az Úr előtt, de legalább előtte sírunk. Ha talán még imádkozni sem tudunk, mert csalódtunk benne, mert nem az lett, amit mi terveztünk, vagy vágyakoztunk rá, akkor Jézus imádkozik értünk.

Az engedelmességünknél pedig nagyon fontos, hogyha nem sikerül és ennek a szégyene gyötör bárkit is, akkor ne felejtsük el, nekünk nem azért van üdvösségünk, mert engedelmeskedtünk, egyedül azért van üdvösségünk, mert az Úr Jézus tökéletesen engedelmes maradt és meghalt értünk, lelki halállal is. Ha nem tudunk engedelmeskedni újra és újra, akkor lehet, hogy nem azon kellene szenvednünk, hogy miért nem, mit tegyek másképpen, hogy lehetne erősebb a hitem. Lehet, hogy arra kellene nézni inkább, amit Jézus tett engedelmességével! Nekünk az ige mindig azt mondja, ha nem megy a hívő élet, akkor nézzünk Jézusra, mert magunkra hiába nézünk. Ha viszont őrá tekintünk, akkor láthatjuk, hogy ő hogyan engedelmeskedett és ez erőt ad. Nemcsak példa ő, hanem erőforrás.

Szeretnék még Kálvin életének példájáról szólni a befejezésben. Őt úgy ismerjük, mint aki nagyon szerette Istent. Az ő hitvallása volt: Soli Deo Glória, egyedül Istené a dicsőség. Ezt ő abban akarta megélni, hogy minden körülmények között engedelmesnek lenni az Istennek és így dicsőíteni őt.

Kálvinnak sem volt egyszerű, Genf városa nem nagyon szerette őt, el is zavarták egyszer, és amikor visszament, azután sem szerették igazán. Amikor megszületett a feleségével közös gyermekük, az hamarosan meghalt. Ellenfelei előszeretettel gúnyolták emiatt a reformátort, aztán hamarosan meghalt a felesége is. Még ezután következett a korábbi betegségének további súlyosbodása, ami végül korai halálához vezetett. Hihetetlen szenvedések érték a betegsége miatt. De a reformátor a legelesettebb állapotában is gyermeke és felesége gyászában is, mindig Jézusra nézett. Ezért látható, hogy például a - magyarul is olvasható - Zsidókhoz írt levél kommentárjában is a reformátor végig Jézusról beszél és rámutat.

Az Institúciót olvasva is az látható, hogy mindig Jézusra néz, őrá mutat, mert az ő számára is az Úr Jézus megváltó halála és engedelmessége volt a leghangsúlyosabb. Mint reformátor ő is ezt élte meg.

A mi életünkben lehetnek nehézségek, talán szenvedés is újra és újra, amit talán nem is értünk, de az ige arról beszél, hogy a szenvedés nem idegen. Jézus Krisztus, mint egyszülött Fiú a szenvedéseiben megtanulta az engedelmességet, és amikor mi az ő nyomdokaiban járunk, lehet, hogy a szenvedés iskolájában haladunk előre. A tárgyak nehezedhetnek és lehet, hogy a vizsgák is kemények, de aki Jézusban bízva, tőle segítséget kérve engedelmes marad az ő követésében, azt tapasztalja, mit jelent az Isten dicsősége, mert az engedelmességünk Istent dicsőíti.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, imádunk az Úr Jézus győzelméért, és magasztalunk, hogy földi élete során neki sem a könnyű utat adtad, hanem az engedelmes utat. Áldunk, hogy ő tökéletesen engedelmes maradt neked mindhalálig, a kárhozat haláláig, a kereszt haláláig.

Köszönjük Urunk, hogy nekünk soha sem kell átélni, hogy elhagy az Isten, hiszen átélhetjük, hogy kegyelmet nyert bűnös vagyok. Arra kérünk Urunk, hogy segíts nekünk is engedelmeskedni, akkor is, amikor minden jól megy, de a szenvedés iskolájában járva is utunkat. Segíts egymás terhét hordozva tanulni az engedelmességet a családban, a házasságban, a gyermeknevelésben, a gyülekezeti életben.

Azért imádkozunk Urunk, hogy a te kegyelmeddel légy azokkal, akik kórházban vannak, vagy betegágyon. Könyörülj meg azon a testvérünkön, aki úgy tűnik, hamarosan eléd állhat majd. Kérünk, segíts neki a meghalás lelki, fizikai terhét egyaránt elhordozni. Kérünk arra, hadd tudjon rád tekinteni élő reménységgel.

Imádkozunk Urunk a magunk minden bajáért, a hétköznapi gondjainkért, hadd tudjunk engedelmesen mindent elvégezni. Népünkért is könyörgünk Urunk, különösképpen kérünk a Kárpátalján élőkért, akiknek olyan nehéz a helyzetük a határ miatt, adj ott is kérünk, kegyelmedből, javulást, előrehaladást.

Imádkozunk népünk vezetőiért is, Urunk add, hogy ők is megtanulják a neked való engedelmességet, ha kell nekik is a szenvedés iskoláját adjad. Kérünk, segítsd őket a döntések hozatalában.

Ámen.