PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. november 21.
(vasárnap)

Horváth Géza


II. SÜRGETŐ SZERETET VONZÁSÁBAN


Alapige:1Móz 32,27

Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.


Imádkozzunk!

Édesatyánk! Olyan nagy ajándék, amikor valaki kiálthat hozzád, hiszen azt énekeltük az előbb: tehozzád kiáltunk teljes szívből. Szeretnénk, ha ez valóban így lenne. Te munkálod bennünk az akarást és azt is, hogy hozzád kiáltsunk. Ez a kiáltás mindig azt jelenti: könyörülj meg rajtunk!

Engedd, hogy így álljunk előtted ezen a vasárnap délelőttön is. Lehet, hogy a mélységből kiáltunk, a nyomorúságból. Lehet, hogy olyan mélységből kiáltunk, amiből nem látjuk a kiutat. Lehet, hogy emlékszünk arra, amikor kiáltottunk és te csodálatosan kivontad a lábunkat a pusztulásból, a sáros fertőből, a gödörből, és megoldásokat adtál nekünk. Áldunk érte téged!

Kiáltunk hozzád azért, hogy jöjj, légy itt közöttünk. Kiáltunk, hogy áldj meg bennünket, hogy legyen szavad hozzánk. Kiáltunk azért, Urunk, hogy te légy a középen, téged szemléljünk, téged hallgassunk. És kiáltunk azért is: adj nekünk alázatot, csendességet, békességet. Semmi ne zavarja meg, hogy egyedül legyünk itt úgy, ahogy Jákób a Jabbók gázlónál, csak ő és te, a fenséges Isten.

Engedd, hogy mindenki úgy érezze közülünk, hogy neki szól az ige. Mindenki azt érezze, hogy vele akarsz beszélni. Áldunk téged, Urunk ezért!

Köszönjük a mögöttünk levő hétnek napjait, hogy hordoztál bennünket örömben és bánatban is, hogy átsegítettél bennünket nehéz helyzeteken, vigasztaltál a gyász fájdalmában, különösen azokat, akik az elmúlt héten álltak meg szeretteik ravatalánál. Köszönjük, hogy a te igédet lehetett hirdetni a temetéseken is.

Kérünk, végy körül bennünket, szenteld meg szívünket, készíts neved imádására, magasztalására.

Ámen.


Igehirdetés

Jákób életének egyik fontos állomását vizsgáltuk meg a múlt vasárnap. Azt, ami Bételnél történt. Akik itt voltak a múlt vasárnap, azok hallották, de hadd ismételjek meg néhány dolgot az igehirdetésből.

Múlt vasárnap arra figyeltünk, hogy Jákób, aki menekül otthonról, mert elkövetett egy hatalmas csalást: kikényszerítette az atyai áldást, és ezért Ézsaunak, a testvérének a haragja elől kell menekülnie. Egyik éjszaka látomást lát, azt a bizonyos mennyei lépcsőt, amely összeköti az eget a földdel, és azon angyalok járkálnak le és fel, és Isten megszólítja őt, és ígéretet ad neki.

Ez az éjszaka úgy múlik el, hogy Jákóbbal nem történik semmi. Mint ahogy nagyon sok alkalom elmúlik az ember életében, amikor keresi őt, szólítja őt, amikor Isten lehetőséget ad neki a megtérésre - hogy nem történik semmi. Egyszer valaki azt mondta őszintén: én hallgatom az igét, de velem nem történik semmi.

Jákóbbal sem történt semmi. Még két évtizednek kell eltelnie, hogy vele történjen valami, ami az ember életében a legfontosabb és a legszükségesebb. Az, hogy odaálljon a starthoz, hogy elinduljon a hívő élet útján. Elinduljon a hit versenypályáján, ahol egyszer majd célba ér.

Jákób vonakodik még. Viszi magával a múlt terheit, a múlt árnyait, az elrontott életének a nyűgét, a bosszúságát, szomorúságát, keservét, de nem jut el odáig, hogy önmagát megüresítse. Nem jut el odáig, hogy kemény szíve összetörjön. Csak majd a mai ige fog arról szólni, hogy itt, Penúélnál azt mondja: "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem." Ez az éjszaka nem érhet úgy véget, a hajnal nem jöhet el úgy, Uram, hogy meg nem áldasz engem! Hogy ne kezdjek újat, ne induljak el veled. Ez nem történhet meg még egyszer.

Egyik evangelizáción történt. Azt mondta nekem egy idősebb korú asszony testvérünk: mi történhetett volna, ha hamarabb ismeri meg Jézust? Bánta, hogy nem hamarabb ismerte meg Jézus Krisztus szeretetét, mert mennyi mindent tudott volna tenni. Az iskolában, ahol tanítottam, családomban, a gyülekezetben - mennyi mindent tudtam volna tenni, ha hamarabb ismerem meg Jézus Krisztust - mondta.

Jákób majd húsz év múlva jut el odáig: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. Egy olyan ember áll előttünk, aki állandóan alkudozik, feltételeket szab, aki mindig kivonja magát az Isten sürgető szeretetének a vonzásából és nem tudja azt mondani: itt vagyok, Uram. A tied akarok lenni, veled akarok élni, veled akarok járni.

Ezen a mai istentiszteleten nézzük meg, hogyan jutott Jákób idáig, mi vitte őt idáig, hogy kimondja végre: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem.

A múltkori igéből hadd olvassak fel, mert így látjuk Jákób lelki állapotát. Amikor Isten megjelenik neki Bételnél és biztosítja őt ígéreteiben, ilyeneket olvasunk: "Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre." (1Móz 28,13-15).

Világos ígéretek. És erre mit csinál Jákób? Reggel felkel, veszi azt a követ, ami ott volt a feje alatt, olajat önt rá és azt mondja: Ha velem lesz Isten... (Az előbb mondta, hogy veled vagyok!) Ha megőriz... (Az előbb mondta, hogy megőrizlek az úton.)

Azt mondja neki Isten: neked adom ezt a földet. Terjeszkedni fogsz északra, délre, keletre, nyugatra... Hát mi kell még? Tied az egész világ. Erre mit mond Jákób? Ha ad nekem ételül kenyeret és ruhát. Kenyér és ruha. - Jobb ma egy veréb - gondolkodik talán Jákób. Ez a fontos: kenyerem és ruhám legyen. Hogy Isten ígéreteivel járhatok? Majd lesz valami.

Jákób nem a hitnek az embere, mert nem bízik Isten ígéreteiben. Nem tudja rábízni magát Istenre, hogy igen, akkor ez biztosan így lesz, hanem feltételeket szab az őt feltétel nélkül szerető Istennek. Majd akkor ő lesz az én Istenem. Miért nem most? Miért nem azonnal? Ez majdnem olyan dolog, mintha azt mondaná Jákób: majd, ha Isten bizonyít. Először kipróbáljuk.

Hát ilyen az Isten ígérete Jákób számára, mint egy árucikk a cipőboltban, hogy majd kipróbálom, és ha jó, akkor megveszem. Először kipróbálom az Isten szeretetét, az Ő jóságát, és majd ha tetszik, majd ha nem szorít sehol, és még az ára is tűrhető, akkor elvisszük.

Érezzük, hogy valami itt nincs rendben. Előbb Ő tegyen valamit, és aztán jövök én, majd én döntök. Meg különben is megnézzük, igaz-e? Igaz-e az, amit mond.

Nekünk azonban ismerős ez a gondolkozás, nem? Amikor azt halljuk, hogy "csakugyan azt mondta Isten?", tényleg igaz, amit mond? Ki akarja megkérdőjelezni azt, hogy mind igazak és ámenek, amik az Úr szájából kijönnek - mondja az egyik énekünk. Természetesen a Sátán akarja megkérdőjelezni. Mindig ő kérdőjelezi meg. Nem biztos, hogy az úgy van, nem biztos, hogy az igaz.

Érdekes, hogy Jákób egyetlen dologról nem beszél. Egyetlen dologra nem reagál, mégpedig arra: neked és a te utódodnak adom ezt az egész földet. Ki lesz majd Jákób utódja? Jézus Krisztus. Nem is azt, hogy a te utódaidnak, hanem a te utódodnak adom azt. És majd a te utódodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. Lesz valaki, Jákób, aki utódod, és aki neked áldás lesz a föld minden népének. És ki lehetet az, aki áldás lett a föld minden népének? Jézus Krisztus. Jákób erre nem reagál. Az ember ezzel nem tud mit kezdeni.

Sokszor voltam kórházban, ahol istentiszteleteket tartottunk. Összejöttek a testvérek, megkérdeztük: mit énekeljünk? Általában több gyülekezetből jöttek a környékről, nem ismertem őket. Száz esetben kilencvenötben az hangzott el: Gondviselő jó Atyám vagy, ó én édes Istenem... Azt szoktam mondani, nagyon szép, én is szeretem ezt az éneket, de ne inkább azt énekeljük: Az Isten Bárányára letészem bűnöm én? Tudtam, hogy miért kérik ezt, mert az embernek könnyű eddig eljutni, hogy nekünk gondviselő Istenünk van. Ad kenyeret, ruhát, velem van, vigasztal, meggyógyít. Valakibe kapaszkodhatok. Olyan, mint a görbe bot: vele jobb járni, de lehet, hogy nélküle is tudnánk (bocsánat). De odáig eljutni, hogy ki Jézus Krisztus? Nem odáig kell eljutnunk? Nem az a rajt, hogy ki számomra Jézus Krisztus?

Amikor a szerecsen komornyik megy haza és olvassa Ézsaiás prófétát a kocsiján, és az 53. részhez jut: "Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját." megkérdi Filepet: kiről mondja ezt? Önmagáról vagy másról? És Filep beszél neki Jézus Krisztusról. A szerecsen komornyik megkeresztelkedik, s megy tovább az ő útján örömmel. Valószínűleg hazamenvén hirdeti a Krisztust, mert megismerte Őt.

Jákób egyre nem reagál: ki lesz az ő utóda? Hogy is van ez? Hogy mennek az életemben az Isten ígéretei? Hogy megy Istennek az üdvterve tovább az Ószövetségből egészen az Újszövetség kibontakozásáig majd, amikor felhangzik: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Igen, azt mondtuk a múlt vasárnap: Jákób sürgető szeretet vonzásában él. Isten kegyelme nem mond le róla.

Ez világos tanítása az igének, hogy akivel Istennek terve van, arról nem fog lemondani. Azt előbb-utóbb megtalálja. De jobb lenne, ha előbb, mint utóbb lehetne ez.

Kérdezhetjük, hogy akkor ebben a húsz évben, amikor Jákób Lábán házában van, és elég szépen gyarapodik, nagy vagyonra tesz szert, feleségei, gyermekei lesznek, ma így mondanánk: szép családja van, jó munkája van - ez nem az Isten áldása az életében? A gyermekek meg a vagyon nem az Isten áldása? Én úgy látom: nem. Én azt mondanám: az, ami Jákób életében húsz évig történik, az az Istennek a jósága és megelőlegezett szeretete. Isten kóstolót akar adni abból, hogy láthatod, még így bűnösön is, ennyit tudok adni neked. Hát még, ha az enyém lennél, hát még ha az én utamban járnál, hát még, ha engedelmes volnál, hogy betöltenélek!

Ez nem áldás. Az, hogy ő gyarapszik és van vagyona és lesz szép családja, ez nem Isten áldása. Ez Isten jósága. Erre mondja Isten igéje: nem tudod-e, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Ez egy ösztöke. Egy biztatás. Akitől jön minden jó adomány. Amit Istentől kapsz, az vigyen oda téged egy hálás életre. Az vigyen téged a megtérésre. Igen, Uram, itt van a szívem. Meg nem érdemelten is annyi kegyelmed van felém, könyörülj meg rajtam!

A Biblia világosan mondja, hogy mit jelent Isten áldása. A Biblia nem mondja, hogy ez a vagyonból mutatható ki.

Van egy fontos igénk egy kicsit korábbról, abból a történetből, amikor Isten elhívja Ábrahámot. Mit mond Ábrahámnak? Megáldalak és áldás leszel. Ez lesz a következménye az én áldásomnak. Az, hogy megáldalak, abban mutatkozik meg, hogy áldás leszel. Nem abban, amit kapsz, hanem abban, amit majd továbbadsz. Ebben fogom megmutatni az én áldásomat. Megáldalak téged, és áldás leszel.

Ha itt megnézzük ezt a húsz évet, amit most nem olvastam fel, amikor Jákób Lábán házában van, és nagyon szépen gyarapszik, nő a vagyona, de vajon áldás lett-e ő abban a házban? Azt látjuk: nem lett áldás. Ha elolvassuk azt a szakaszt, láthatjuk, mennyi irigység, csalás, csalódás, intrikák, rágalmazások, sok bosszúság, neheztelés van benne. Majdnem azt mondhatjuk: puskaporos légkör. Elég lenne egy szikra és már robbanna az egész.

Lábán is meg van sértődve, a fiai is. Megmondják az apjuknak: elvette Jákób azt, ami a tied, ami az apánké. Jákób, aki nagyon eszes volt, ott ügyeskedik. Azt mondja Lábánnak: mostantól kezdve add nekem a pettyegetett bárányokat, a csíkosakat, meg a fekete bárányokat. Lábán örül, ez könnyű lesz, akkor kevés fog jutni Jákóbnak. De az öröklődés tanban valamit csak tudott Lábán, mert azt mondja fiainak: menjetek és gyorsan válasszátok szét a nyájból ezeket a bárányokat. Azokat különítsétek el. Jákóbnak hadd jussanak csak a fehéreknek az utódai.

Jákób elkezd vesszőket faragni. Beteszi a vályúba, hogy amikor jönnek a juhok és párzanak, ezeket a vesszőket lássák. És olyan ügyes, hogy csak akkor teszi ezt, amikor az életerős példányok jönnek, amikor a gyengék, akkor kiveszi, hogy azok hadd legyenek a Lábáné. És így telik el húsz év.

Valahogy így fogalmazom meg: Jákób életében a múlt árnyaitól nem látszanak a kegyelem fényei. Mi áldás lenni más számára? Az, hogy az életemben látszanak a kegyelem fényei, az Isten kegyelmének a fényei. Így mondta ezt majd később a Hegyi beszédben Jézus Krisztus: úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Ki lesz áldássá ezen a világon? Akinek fénylik a világossága. Nem az önmaga világossága, hanem aki kérni tudja, ahogy az ének mondja: világíts bennem, Jézus! Meg világíts rajtam! Meg világíts általam!

És mi a célja annak, hogy az Isten gyermeke áldás legyen a környezetében? Az, hogy dicsőítsék a mennyei Atyát. Az Isten gyermeke akkor áldás, ha valaki a környezetében dicsőíti a mennyei Atyát, és azt mondja: jó lenne, ha nekem is Atyám lenne. Hogy lehetne, hogy én is az Ő gyermeke legyek? Ez az áldott élet. Jákób ezt nem éli.

Igen, ebben az igében odáig jut Jákób, hogy elindul. Isten szól neki: menj vissza a te földedre. Nem lehet úgy rajthoz állni, hogy a múltat ne rendezzük el az Úr előtt, ne kérjünk rá bocsánatot. De figyeljük meg, hogy Jákób hogyan akar itt ügyeskedni. Így szoktuk mondani: hogyan akar lavírozni. Hogyan akar kétfelé sántikálni: egyrészt Isten szorongató szeretete van az életében, másrészt pedig az ő ravaszsága, hogy ennek a szorongató szeretetnek, meg Isten tervének valahol segítsünk be egy kicsit, mert sosem tudni. Nem bízza rá magát a kegyelemre. Nem bízza magát az Úrra.

És akkor ilyenek történnek: Jákób angolosan távozik, összeszedi a családot, vagyont, mindent, amit lehet. A felesége eldugja az apja házi bálványát. Amit lehet vinni, azt visszük. Amikor Lábán megy utána és elkezd vele pörölni, hogy fiam, búcsúzás nélkül mentél el - nem mintha Lábán annyira akart volna búcsúzkodni. Lábán inkább arra volt kíváncsi, hogy mit visz el Jákób. Nehogy valami olyat is elvigyen, ami nem jogos. Játssza a szerető apóst itt. És figyeljük meg, mit mond neki Jákób, amikor kifakad: Ravasz voltál, becsaptál, megváltoztattad a béremet tízszer is. Jákóbból kitör egy mondat, ami nagyon érdekes: és most is mindent elvinnél, ha Isten nem látta volna meg az én nyomorúságomat.

Jákób itt belátja, hogy ez a húsz év nyomorúság volt. Isten rátekintett az én nyomorúságomra. Itt fakadt ki belőle először, hogy valami nem stimmel, mert ez nyomorúság. Szép vagyon, szép család, de Jákób így összegzi: ez csak nyomorúság volt. (A Bibliából tudjuk, hogy az életünk egy része csak nyomorúság.) Jákób nem lett áldás, nyomorúságban járt gazdagon is. De Isten meglátta a nyomorúságát. Dereng már valami ennek az embernek.

Van egy kedves ének: mondd csak, áldás-e életed másnak? Szeretet szívedből árad-e? Bűnről, váltságról szólsz a világnak? Haza elveszettet viszel-e?

Kinek áldás az élete? Aki szól a világnak bűnről, váltságról. Másnak szólsz-e bűnről, váltságról, ítéletről, kegyelemről?

Jákób nem tud szólni, mert még az ő életében sem tisztázódott a bűn kérdése. Még neki sincs lezárva a múltja. Még neki sem mondhatja el az Úr: boldog vagy, mert bűnöd megbocsáttatott, vétked elfedeztetett. Nincs lezárva a múlt.

Éppen ezért figyelmeztet bennünket az ige. Annyi zűr van Jákób életében. Annyi kuszaság, összevisszaság van. Csodálkozunk, hogy mikor kezd már hozzá, hogy kibogozza a szálakat? Mikor kezd odaállni a rajthoz, hogy elinduljon az Úrral együtt.

Vannak neki kedves megnyilvánulásai. A 32,11-12. részben azt mondja Istennek: Uram, méltatlan vagyok minden jóságodra. Kezdi belátni, hogy ő méltatlan. Innen látjuk, hogy Isten dolgozik a szívében. Bevallott valamit Jákób: "Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél. Hiszen csak egy vándorbottal mentem át itt a Jordánon, most pedig két táborom van." Ugyanis két csapatra osztotta a jószágot, családját, hátha az egyiket Ézsau levágja, még megmarad a másik. Még mindig itt a fifika. Ez az előre való gondolkodás, ha majd... És azt mondja: Uram, egy bottal mentem át a Jordánon és most két táborom van. Még mindig ez a fontos neki, amit elért, amit összeszedett. De egy valamit már belát, és itt Jákób kettőségét megint figyeljük meg.

Azt mondja Jákób Istennek: Uram, te azt mondtad, hogy térjek haza, de most ments meg bátyámnak, Ézsaunak a kezétől, mert félek tőle, ha idejön, megöl engem, és az anyákat is gyermekeikkel együtt. Jákób azt mondja: Uram, ments meg! - Dolgozik benne Isten sürgető szeretete. Ugyanakkor mit csinál Jákób a következő percben? Kiválaszt a nyájból egy csomó értékes állatot, és azt mondja a szolgáknak: ti menjetek elől ezzel, ha Ézsau meglát, ne engem lásson meg, hanem lássa meg az ajándékot, a nyájat.

Most vagy az Úrra bízta magát, hogy mentse meg Ézsau kezéből, vagy azt mondja: Uram, azért nem biztos, hogy megmentsz, de majd az ajándék... Amit összegyűjtök, amit kiválasztok, az majd meg fog menteni, mert arra fog nézni Ézsau.

Hát rendben van itt minden? Így gondolkozik a hívő ember? Leteszem a kezedbe, tőled várom a megoldást. Könyörülj meg Uram, rajtam! Ugyanakkor elkezdek ügyeskedni, besegíteni, ha Isten nem tudná, hogyan kell ezt elintézni. Mert ezt így kell elintézni. Nem, itt még nincs rendben, nagyon nincs rendben semmi!

Végül egyedül marad a Jabbók gázlójánál. Igen, ez kell ehhez. Egyedül maradni. Előreküldi Jákób a családját: Leát, Ráhelt, a gyerekeket. Ti menjetek, pihenjetek, én itt maradok. És azon az éjszakán történik valami csodálatos dolog. Valaki tusakodik vele. Ez: Valaki, nagybetűvel van írva a Bibliában. Tudjuk, hogy ki az, aki tusakodik vele. Nem általában valaki, hanem az a Valaki, aki azt mondta Mózesnek: Vagyok. A Vagyok küldött téged. Most ez a Valaki tusakodik vele. Érdekes, hogy nem Jákób tusakodik ezzel a Valakivel, hanem a Valaki vele. Elkezdenek birkózni, és ez megy hajnalig. Egészen addig, míg ez a Valaki oda nem csap neki a csípőjére úgy, hogy Jákób megsántul, és amikor ez a Valaki el akar menni, akkor azt mondja neki: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem. És ez a Valaki megáldja. Új nevet ad neki. Most már nem Jákób vagy (csaló), hanem Izráel, ami azt jelenti: Isten hőse, Isten harcosa.

Isten nem tudta volna hamarabb leszerelni ezt az embert? Nem tudott volna neki jobban odacsapni? Dehogynem. Isten igéje azt mondja: az ember könnyebben szétnyomható a molynál.

Hallottam egy életerős emberről. Ereje teljében volt. Kiment a mezőre, ott megszúrta egy tövis, és kiderült, hogy az a tövis valamilyen baktériumot hordozott, fertőzött volt, s az illető három nap alatt vérmérgezésben meghalt.

Isten igéje igaz, hogy könnyebben szétnyomhatók vagyunk a molynál. Isten mégis miért tusakodik vele? Azért, mert Isten nem erőszakos. Ő nem erőszakkal akar téged megnyerni. Nem a hatalmát fitogtatja, hanem a szeretetét. Nem akar leteríteni, de figyelmeztet, hogy te gyenge ember vagy. Azt akarja, hogy te mondd: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem.

Nem tudom, Isten mióta birkózik veled. Nem tudom, mióta jön feléd az Ő sürgető szeretetével. Bizonyára vannak itt sokan, akiknek ez már múlt idő, és Isten már legyőzte a szívüket, és boldogan mondhatják: szerelmed legyőzte szívemet, ujjongva dicsérem áldott neved. És bizonyára vannak itt olyanok is, akikkel Isten még tusakodik.

Hadd fejezem be azzal: olyan kedves lett nekem ez a szó: tusakodik. A Bibliában később olvasunk egy másik tusakodásról. Amikor Isten nem velünk tusakodott, hanem értünk. Nemcsak Jákóbbal tusakodott, hanem mindenkivel, mindenkiért. Hol? A Gecsemáné kertben és a Golgotán.

Amikor Jézus Krisztusról olvassuk: tusakodott. Elment csendesen a kertnek egy zugába. Még a kedves tanítványokat is hátrahagyta, és elkezdett tusakodni: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. És Jézus Krisztus tusakodott érted és értem a kereszten.

Hadd kívánjam ma, hogy ez a sürgető szeretet juttasson el téged Jézus Krisztushoz, aki tusakodott érted. Aki mindent megtett azért, hogy életünk legyen és bővölködjünk. De nem fordítva. Nem azért tett meg mindent, hogy bővölködjünk és életünk is lesz, hanem, hogy életünk legyen Őbenne, és bővölködjünk. Mert a megváltott ember mindig átéli, hogy Isten betölti a szükségét az Ő nagy gazdasága szerint. Hogy megtörten és üresen állj a startvonalhoz, és lásd be: kár elvesztegetni éveket, évtizedeket, amikor most ebben a pillanatban kimondhatod: hiszem, Uram, hiszem bűneim bocsánatát, hiszem az örök életet, hiszem azt, amit nekem készítettél és amit nekem akarsz adni. Nem ér véget ez az istentisztelet úgy, hogy át ne adjam a szívemet. Nem megyek ki az ajtón úgy, míg meg nem áldasz engem, hogy áldás lehessek én is mások számára.

Egy énekben valljuk meg ezt a mi Urunknak. A 459,2 versét énekeljük alázattal, bűnbánattal.

Megtörve és üresen Adom magam neki,
Hogy újjá Ő teremtsen, Az űrt Ő töltse ki.
Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom,
Eltörli bánatom.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, az ige valóságát és igazságát, hogy Jézus Krisztus szavai azt sugallják ma is felénk: hogy az én Atyám mindezideig munkálkodik és én is munkálkodom.

Köszönjük, Urunk, hogy végzed a te munkádat ezen a földön, és nagy-nagy tusakodásod, ami a Golgotán történt és a Gecsemáné kertben értünk, az sok ember életére van kihatással. Pál apostol is azt mondta: Isten hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló.

Köszönjük, hogy sokakat megváltottál, Urunk, és a váltság által új életben járhatnak. Köszönjük, hogy azoknak is kínálod ezt, akik még nem élték át. Mert mi is úgy vagyunk, hogy a magunk útját jártuk, és próbáltuk "megúszni" a megtérést és az újjászületést. Próbáltunk lavírozni a vallásos és hívő élet között, mint Jákób. Esetleg imádkoztunk is már, de azért nem bíztunk egészen benned. Bocsánatot kérünk ezért, Urunk.

Szeretnénk, ha a hit úgy munkálkodhatna bennünk, hogy mindent te és semmit én. Ha mindent rád tudnánk hagyni, és teljes bizalommal lennénk feléd, hogy neked adatott minden hatalom mennyen és földön. Nincs olyan dolog és nincs olyan kérdés, amit ne tudnánk neked adni, ami téged ne érdekelne, ne foglalkoztatna, ne fájna neked, Urunk. Taníts minket azért, növeld hitünket, kérünk.

Kérünk, áldd meg a következő hetet. Köszönjük, hogy az egyházi év utolsó vasárnapján lehetünk itt együtt, és jövő vasárnap már advent fényei vesznek körül bennünket. Engedd, hogy ez ne külsőség legyen, hanem a lélek készülődése.

Köszönjük, hogy együtt lehettünk, hogy együvé gyűjtöttél sok testvérünket ezen a vasárnapon is. Jó nekünk a gyülekezet közössége. Köszönjük, hogy találkozhatunk veled és egymással is. Áldunk ezért téged. Kérünk: vezess bennünket a te utadon és fogd végig kezünket. Kérünk, cselekedd ezt Szentlelkeddel, végtelen érdemeddel.

Ámen.