PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. október 21.
(csütörtök)

Földvári Tibor


DÁVID ÖRÖME A SZÖVETSÉGLÁDA MELLETT


Alapige:1Krón 15,1-16,1 válogatott versek

Dávid házakat épített magának városában, helyet jelölt ki az Isten ládájának, és sátort vont föléje. Akkor mondta ezt Dávid: Nem szabad másnak hordoznia az Isten ládáját, csak a lévitáknak, mert őket választotta ki az Úr, hogy hordozzák, és állandóan gondozzák az Úr ládáját. Összegyűjtötte azért Dávid Jeruzsálemben egész Izráelt, hogy az Úr ládáját arra a helyre vitesse, amelyet kijelölt számára. Összegyűjtötte Dávid Áron fiait és a lévitákat is: Ezután hívatta Dávid Cádók és Ebjátár papokat, a léviták közül pedig Úriélt, Aszáját, Jóélt, Semaját, Eliélt és Amminádábot, és ezt mondta nekik: Ti vagytok a léviták családfői, szenteljétek meg magatokat atyátokfiaival együtt, és vigyétek föl Izráel Istenének, az Úrnak a ládáját arra a helyre, amelyet kijelöltem számára. Mivel az előző alkalommal nem voltatok jelen, ránk tört Istenünk, az Úr, mert nem megfelelő módon törekedtünk bánni vele. Megszentelték azért magukat a papok és a léviták, hogy fölvigyék Izráel Istenének, az Úrnak a ládáját. És a léviták rudakkal a vállukra vették az Isten ládáját, ahogyan Mózes parancsolta az Úr beszéde szerint. Dávid megparancsolta a léviták vezetőinek, hogy állítsák föl atyjukfiait, az énekeseket hangszerekkel, lantokkal, citerákkal és cintányérokkal, és zendítsenek hangos öröménekre. Dávid, Izráel vénei és az ezredparancsnokok elmentek, hogy elhozzák örvendezve az Úr szövetségládáját Óbéd-Edóm házából. Mivel Isten megsegítette a lévitákat, akik az Úr szövetségládáját vitték, hét bikát és hét kost áldoztak. Dávid lenvászon palástba volt burkolózva, a ládát vivő összes léviták, az énekesek meg Kenanjá, az éneklés vezetője pedig énekeltek. Dávidon gyolcs éfód volt. Így vitte egész Izráel az Úr szövetségládáját ujjongva, kürtszó, harsonák, cintányérok, lantok és citerák hangja mellett. Amikor az Úr szövetségládája Dávid városába ért, Míkal, Saul leánya kitekintett az ablakon és látta, hogy Dávid király ugrándozva járja a szent táncot, ezért szívből megvetette. Ezután bevitték az Isten ládáját, és elhelyezték annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont föl. Majd égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattak be az Isten színe előtt.


Imádkozzunk!

Nagyon nagy kegyelem az mennyei Atyánk, hogy teljesíthetjük isteni tervedet. Imádunk, hogy te mindent megtettél ezért, Jézus Krisztusban megváltottál, megtartottál, a mai napon is, és köszönjük, hogy betöltöttél Szentlelkeddel. Imádunk Atyánk téged azért a szentségért, amelyben részesítettél. Hálát adunk neked a bűnbocsánatért, a szabadításért, amikor nem éltük meg ezt a szentséget. Köszönjük Urunk, hogy nálad megújulhatunk, megerősödhetünk és bátran követhetünk hittel. Szeretnénk neked megköszönni a mai nap minden örömét a munkában, ha elfáradtunk volna, köszönjük, hogy a jelenlétedben megpihenhetünk. Kérünk téged arra, hogy igédet hallgatva ne csupán az értelmünk gyarapodjon, hanem az engedelmességben is haladjunk előre. Kérünk téged, hogy szólíts meg bennünket személyesen. Köszönjük neked, hogy mint gyülekezeti közösség dicsőíthetünk téged, Jézus Krisztusban imádhatunk, Szentlelked által hódolhatunk előtted.

Ámen.


Igehirdetés

A Krónikák könyvét Isten annak a babiloni fogságból kiszabadult népnek íratta le először, akik megtapasztalták, hogy lehet újat kezdeni Istennel, meg lehet tisztulni, fizikailag és lelkileg is meg lehet erősödni az Úrban, újjáépíteni egy országot és megerősödni ebben. A mostani igeszakasz abban lehetett bátorító számukra, hogy noha nekik már nem lehetett többé királyuk, hiszen a Méd-perzsa Birodalom uralkodója volt a király, az ország nem lehetett független, de mégis élhettek az Úr népeként. Megépülhetett a templom, Nehémiás idején megépült a városfal is, és tapasztalták, hogy ahogyan az Úr Dávid, az első igazi király, idejében milyen dicsőséget adott az ő népének, ehhez hasonlóan, fizikai és lelki értelemben egyaránt, Isten áldásokat készíthet.

Az Úr ládája a bibliai történet szerint Jeruzsálembe került. A templom fölépültével ismét ott volt velük az Úr a hazatértek között és látszott ez az életükön is. Viszont, hogy a hétköznapokban is csakugyan megéljék a hazatértek az Istennek való engedelmességet, a felolvasott történet bátorítani akarta őket. Sámuel 2. könyvében is olvasunk hasonló történetleírást, de a krónikás jegyzi le, hogy amikor Dávid vitte a ládát Jeruzsálembe, miért volt maradéktalanul engedelmes szolgája az Úrnak.

Ma a Szentírás fényében arról szeretnék beszélni, hogy első alkalommal, amikor Dávid ugyanúgy vitte a ládát Jeruzsálem felé, a láda nem került be a fővárosba, mert Dávid valamit nagyon elrontott, de a második alkalommal minden a helyére került. Mikor cselekedett Dávid Isten igéje szerint helyesen, és mi miatt nem cselekedett helyesen?

A hazatértek tehát gondolkodhattak Dávidról, a dicső királyukról. Dávid nagyon sok bűnt is elkövetett, de a krónikás nem Dávid bűnét akarta elmondani, hanem a pozitív példáját kívánta kihangsúlyozni. Az 1Krón 15-ben kiderül, hogy Dávid uralma erősödött Izraelben és az ő Istentől való függését, az Úrnak való teljes odaszánását abban is akarta kiemelni, hogy a Szentládát beviszi a fővárosba. Ez Isten terve szerint történt, világosan látszik abban is, hogy a templomnak is el kell készülnie Salamon idején, mert az Úr állandó helyet akart magának népe között. A Szentsátor is állandó helyre került Dávid döntése folytán, majd felépült a templom. A szövetségláda helyére kerülése lelki értelemben azt húzza alá, hogy az Úr a helyén van, az ő népe között él a központban, a király és a nép is az Úr szolgája.

Az újszövetségi értelemben, amikor már nincs szentsátor, szentláda és templom, de Isten népe a templom, illetve a hívő ember teste a Szentlélek temploma, ilyen egyszerűen igaz, az Úr van életünk középpontjában, ő az Úr. Ez látszik meg abban a szent életben, amelyre bennünket Jézus megszabadított, amikor hozzá tértünk és újjászülettünk. Nekünk nem Jeruzsálembe kell menni, hogy közel legyünk Istenhez, hanem az Urat követhetjük bárhol is vagyunk és bármit csinálunk.

Nem tudom, hogy a testvérek mikor élték át utoljára azt a fajta boldog érzést, ami jellemezte Dávidékat, a lévitákat, az egész sereget. Mikor ugrándoztunk utoljára örömmel az Úr előtt. Lehet, hogy táncolni nem mertünk, de boldogok voltunk, mert közel éreztük az Urat, személy szerint is, és mint közösség átéltük az ő jelenlétét, szabadítása örömét és valóban vidámság volt a szívünkben. Akkor is, ha lehet, hogy a hétköznapi életben sok a teher, keserűség, de nem arra néztünk, hanem tudtuk, hogy az Úr helyén van az életünkben és mi is a helyünkön vagyunk az Úr követésében. Isten mindenkori népe, ha az Úr a helyén van, az ünnepélyességet jelent, átélheti ezt.

Dávid királyról kiderül, hogy már második alkalommal viszi a ládát Jeruzsálembe. Nagyon beszédes, hogy az első alkalommal is a király és az egész nép ugyancsak táncolt, örvendezett, boldog volt, akkor is minden örömteli volt. Viszont az 1Krón 13-ból tudjuk, hogy hirtelen valami rettenetes dolog történt. Amikor ezt olvastam, akkor az jutott eszembe, hogy az Úr akkor mintha mindent elrontott volna. Örvendezett előtte a népe, boldog volt mindenki, hogy az Úr a helyén lesz a fővárosban, az életük középpontjában, s egyszer csak Isten Uzzára sújt, csak azért, mert szerette volna megtartani a ládát. Az ökrök valahogyan félre vitték azt a szekeret, ami a ládát hordozta és a lévita igyekezett segíteni. Azt olvassuk, hogy az Úr haragja föllángolt Uzza ellen, lesújtott rá és meghalt azonnal. Dávid megdöbbent ezen, nem akarta elhinni azt, ami történt és az a legsúlyosabb, hogy az a Dávid, aki pár másodperccel korábban örvendezett, táncolt a szent láda előtt, ezután retteg Istentől és fél. Annyira fél, hogy nem mer a ládával tovább menni, nem meri tovább vinni Jeruzsálembe a ládát, hanem egy lévita házánál, Óbéd-Edóm házában helyezik el. Egy pillanat alatt változott meg az első alkalommal és Dávid sem értette, hogy miért. Azt tudta, hogy valami szörnyű dolog történt és az Úr haragja lesújtott.

Amikor Uzza története elém került, beszélgettünk erről férfiórán és egy ifjúsági alkalommal is, mindenki azt mondta, hogy érthetetlen miért kellett Uzzának meghalnia, hiszen ő segíteni akart. Engem most a csendességem során az fogott meg, hogy ugyanakkor vajon miért nem halt meg Dávid, ő miért maradt életben, hiszen - a 1Krón 15-ből kiderül, hogy - Dávid is oka volt az akkori történésnek. Lényeges, hogy Isten valamiért súlyosan büntetett. Kiderül, hogy Dávid három hónap múlva, mert a két esemény között 3 hónap telt el, nagyon jól tudta már, hogyan kellett volna helyesen vinni a szentládát Jeruzsálembe.

Dávid az előző alkalom során félt az Úrtól, rettegett Istentől. Néha mi is félünk Istentől, az Úr Jézussal való boldog, örömteli kapcsolat, élmény, hangulat általában akkor szokott elmúlni, amikor felváltja a félelem. Az a fajta félelem, ami tart az Isten szentségétől és inkább nem csinálok valamit, inkább maradjon egy kicsit távolabb tőlem Isten, csak nehogy bajt okozzon nekem. Gondoljunk arra, amit az úrvacsorával kapcsolatban mond az ige. Az 1Kor 11-ben olvasunk arról, hogy Korintusban az újszövetségi, hívő nép közül azért haltak meg, mert nem jól éltek az úrvacsorával. Ítéletet eszik és iszik magának. Én is voltam már úgy, hogy félek akkor úrvacsorát venni, inkább nem élek vele, ami az Úr Jézussal való minősített kapcsolat és idő a hívő és a hívő közösség számára. Inkább nem teszek meg valamit, mert akkor nem sújt le, mert ha megteszem, ahogy teszem, az félelmet és remegést kelt, mert az Isten szentsége ártani fog nekem. A lényeg: félni Istentől.

Isten szentsége taszítja a hívő embert? Dávid azt mondta: ne vigyük be a ládát Jeruzsálembe, inkább maradjon távol tőlünk az Úr szentsége és jelenléte. Mi volt ennek a háttere? A 15. rész mondja el, hogy hihetetlenül egyszerű oka volt, Dávid és a nép nem azon a módon hordozták az Úr ládáját, ahogyan egyértelműen le volt írva Mózes törvényében. Mózes IV. könyve 4. részében olvashattunk nem rég erről. A ládát a papoknak kellett betakarni, amikor a pusztai vándorlás során el akartak indulni. Nekik is úgy kellett ezt megtenni, hogy ne lássák meg a ládát, ráterítettek több szőnyeget, amikor ez kész volt, a hordozó rudakat beletolták a hordozó karikákba, és a léviták fölvették a vállukra és úgy vitték a frigyládát, a többi sátortartozékkal együtt. Amikor a nép megérkezett arra a helyre, amit kijelölt az Úr, ahol az Úr dicsőséges felhője megállt, akkor ott letették a ládát a helyére, kicsomagolták és minden a helyén volt.

Az 1Krón 15-ben olvassuk, hogy a második alkalommal Dávid már komolyan vette az Úrnak ezt a parancsát és ő maga fölkészíti a papokat, a lévitákat, helyet készít a szentládának a fővárosban, minden úgy zajlik, ahogyan a törvény szerint kell. Dávid mindent aprólékosan megbeszél a lévitákkal, mert tudja, mi a helyes. Azt mondta, hogy az első alkalommal az volt a probléma, hogy nem bántak az Úrral szentül, nem úgy bántak, ahogyan az ő igéje kijelentette. Tehát, nem a ládával bántak nem megfelelően, hanem ahogyan a ládával bántak, az az Úrral való bánást igazolta. A szomorú az, hogy az első alkalommal ráadásul új szekérre tették a ládát, valószínűleg azért, mert a filiszteusok is azt tették, amikor annak idején, 70 évvel korábban, elvitték. Ugyanúgy hordozták volna ők is a ládát, mint ahogyan az ellenség bánt vele, ezt önmagában is szomorú kimondani. Érthetetlen, hogy nem gondolt Dávid király arra, amire kellett volna neki. Tény, hogy Mózes törvénye elmondja a királynak, hogy neki naponta kell az Úr törvényét tanulmányoznia, éppen azért is, hogy engedelmeskedhessen annak. De ha Dávid ezt nem vette komolyan, mindenképpen megdöbbentő, hogy a legszentebb dologgal, ami az Úrhoz való tartozást jelenti, ennyire felelőtlenül gondolkodott. Valószínűleg elfelejtették, hogyan kell hordozni a ládát.

Uzza halála, három hónappal később annak a híre, hogy Obed-Edom házát viszont megáldotta Isten, mert ő vigyázott a ládára, Dávidban azt a vágyat keltette fel, hogy mégis Jeruzsálembe kell vinni a ládát. Megváltozott Dávid érzése az Úr iránt, már vágyakozik az Úrra, már világosan átgondolja, hogyan kell a ládát Jeruzsálembe vinni és erre odafigyel.

Önmagában bátorító a történetben, hogy Dávid második alkalommal is viheti a ládát, hiszen ő nem halt meg, noha ő is ott volt a láda közelében, amikor az Úr lesújtott Uzzára. Dávid szavaiból kiderül, hogy őmiatta is történt, ha a király a helyén van, akkor Uzzának nem kellett volna meghalnia, akkor nem szekéren vitték volna a ládát, hanem éppen Uzza is vihette volna. Már az is kegyelem, hogy Dávid mint király, másodszor is odamehet a ládához és hordozhatja. Ő táncol, a léviták pedig a vállukon viszik a frigyládát.

Az Isten kegyelmét jelzi az is, hogy ő nem ítélni akar, nem véletlen, hogy Obed-Edomot megáldotta. Fontos, hogy Isten ezzel a második lehetőséggel úgy munkálkodik már Dáviddal és a lévitákkal is, hogy ők odaérnek Jeruzsálembe, nincs megint ítélet, minden helyesen történik. Végig Isten kegyelmét, szeretetét hirdeti az 1Krón 15. Ezért szép a történetben, hogy itt már Dávid igeszerűen cselekszik. Előző alkalommal nem, de itt már tudja, mit kell tenni. Dávid igeszerű cselekvése abban is látszik, hogy őszintén elismerte, hogy nemcsak hibázott, hanem vétkezett előző alkalommal, ezért mondta, hogy az előző alkalommal nem bántunk úgy, ahogy kellett volna Istennel. Dávid tehát őszintén elismerte milyen hibát követett el és azt is tudta, hogy az Úr törvénye ellen vétett és ezt nem akarja többé tenni. Mindenki és minden a helyén van és ismét tánc, zene, együtt mennek, vonulnak, és ahogy olvasható az 1Krón 16. elején, bekerül a láda arra a helyre, amit Dávid elkészített számára.

A második alkalommal tehát minden helyesen történt, igeszerűen. Az újszövetségi üzenete abban fogalmazható meg, hogy tulajdonképpen ha az Úr a helyén van a mi életünkben is, akkor minden helyesen történik, akkor ismerjük az Úr szavát, tudjuk, hogy mit akar és aszerint cselekszünk, akkor is, ha ünnepelünk, akkor is, ha nem. Az Úr követésében nincs mindig ünnepnap, vannak nehézségek és terhek, de tudjuk, hogy Isten mindenkori népe a hétköznapokban megéli az ő szentségét. Az Úrhoz tartozó voltunk nekünk is abban mutatkozik meg, hogy komolyan vesszük, hogy ami szent, az szent, ami tisztátalan, az tisztátalan, attól őrizzen Isten bennünket. Odafigyelünk, és engedelmeskedünk annak, amit Isten igéje mond.

Ha Nehémiás és Ezsdrás könyvére gondolunk, akkor az ószövetségi időben milyen módon mutatkozott meg, hogy komolyan vették az Úr szent voltát? Nehémiás könyvében leír egy olyan helyzetet, amikor megtiltották, hogy a kereskedők szombaton bemenjenek a városba, hogy megőrizzék a nyugalom napját. Amikor a kereskedők a bezárt kapuk előtt álldogáltak, Nehémiás, a helytartó megfenyegette őket, ne álljanak ott, nem fogják beengedni őket, mert az a nap szent. Az újszövetségi időben minden nap szent, nekünk nem kell nyugalom napját kijelölni, hiszen mi az Úrban vagyunk. Ahogyan reformátor elődeink megfogalmazták, mi azért szenteljük meg a hét egyik napját, hogy akkor különleges módon is az Úrra figyeljünk, a teremtési rendnek megfelelően is.

Ez abban mutatkozik meg, hogy én az Úr szava szerint élek, élem, használom ki az időt, a nyugalom napját is. Megszentelem az Úr napját. Itt ne arra gondoljunk, hogy mit nem csinálunk. A történet azt mutatja, hogy Dávid tudta, hogy mit, hogyan kell tennie, hogy megélje a szentláda hordozása során a szentséget. Régen rossz, ha egy hívő ember, vagy közösség azon gondolkodik, hogy mit nem szabad tennie az Úr napján, ha meg szeretné szentelni. Az ellenkezője hangsúlyos, hogy mit tehetek az Úr szerint, mert szent az a nap és majd megszenteli a munkanapokat is.

Ezsdrás könyve a hazatérés után a házaséletet teszi az Úr elé. Milyen házasságban élnek a hazatértek, nagyon komolyan az Úr akarata és törvénye szerint tisztázza ezt az ottaniaknak. Az újszövetségi tanításra gondolva, a házasság szentsége mindenkori időben ugyanúgy adott. Aki házasság előtt van, megőrzi a testét, a szívét annak, akit az Úr ad neki ajándékul, ha kap társat. Aki pedig házasságban él, megéli a szentséget, amit Isten színe előtt fogadalomképpen el is mondott. Megőrizni az Úr szentségét a házasságban - úgy szeressétek, mondja a férjeknek és a feleségeknek. Itt említem meg, hogy Dávidék az első alkalommal úgy vitték a szentládát, mint a filiszteusok, szekéren. Lehet, hogy egyszerűbbnek tűnik az ellenség életmódja, életvitele, lehet, hogy könnyebb volna úgy megélni a házasságot, a házasság előtti életet, hogy az Urat nem ismerők teszik, de az nem szent.

Az igét olvasva, számomra a Jakab levele 4. részéből jutott eszembe az a kifejezés, hogyha valaki tervez, szeretné ezt, vagy azt tenni, akkor jó ha ez előtt kimondja: hogyha az Úr akarja és élünk. Zátonyi Árpád presbiter testvérünk, aki már az Úrnál van, figyelmeztetett egyszer, hogy én rosszul idéztem ezt a mondatot. Én úgy idéztem ő előtte: hogyha az Úr is akarja és élünk. "Az Úr is akarja" kifejezésben benne van, hogy én akarok valamit, ami szerintem jó, mellesleg milyen jó lenne, ha az Úr is azt akarná. A "Ha az Úr akarja" kifejezés, az is nélkül, éppen azt jelenti, hogy nekem azt kell először tisztázni, mi az Úr akarata, mi az ő terve. Menjél el egy évre valamit tenni máshova - ez a Jakab levelének a konkrét szövegkörnyezete. Ha valamelyiktek el akar utazni kereskedni, nem a ti kezetekben van az életetek ideje sem. Ha az Úr akarja - az én gondolataimban csak az "is" szó volt, amiről évtizedeken keresztül azt hittem, hogy így szerepel a Bibliában, és kiderült, hogy nem jól tudtam és az igei üzenetnek máris más volt a hangsúlya.

A fiatalok esetében például a pályaválasztáskor fontos tudni, mit akar az Úr. Nem félve, remegve, hanem azzal a reménységgel és hittel, hogy én tervezhetek nyugodtan, legyenek vágyaim, de mindezt befolyásolja az a szentség, amely az Úr jelenlétében jellemez.

Amikor az Úr Jézus megélte, hogy az Isten van az élete középpontjában, ünnepélyes módon, akkor mindig megpróbáltatott az élete. Gondoljunk akár a keresztre, Gecsemáné kertre, vagy a Megdicsőülés hegyén elhangzottakra és azután történtekre, vagy az ő megkeresztelésére. A megkeresztelésekor megszólalt az Atya, Isten Lelke rászállt, galambhoz hasonló formában és az Úr Jézus tudatosíthatta magában, hogy gyönyörködik benne az Atya. Ő valóban szentül tett mindent a megkeresztelésekor. Ezt követően, hogy az Atyával való közössége még mélyebb legyen, elvitetett a pusztába, hogy böjtöljön, ahol mellesleg megkísértetett. A hangsúly azon volt, hogy az Atyával való közössége még mélyebb legyen, a próbák is igazolhassák számára, hogy ő engedelmes az Atyának. A Sátán azzal kísértette meg, amire Jézusnak azt kell mondania, "meg van írva". Dávidnál az első ládavitelnél ez volt a hiba, bűne, hogy nem figyelt arra, ami meg van írva. Jézus számára az étkezés, az istenkísértés, vagy az egész világ megszerezhetősége volt a nagy kísértés és az ő válasza minden esetben az, hogy mi van megírva. Ezért szent maradt az élete és hűséges maradt az Atyához.

Hadd kérdezzem meg, emlékezve a Biblia nagy igazságaira, mielőtt az Úr Jézus kimondta, hogy elvégeztetett, milyen másik egyszavas kifejezést mondott? Azt, hogy szomjazom. A megkeresztelése utáni próbánál azt kellett éreznie, hogy éhezem. Az élet legegyszerűbb hétköznapi szükségletei, nehézségei, terhei, mindennapi helyzetek. Ha baj van, a szó szoros értelmében is szomjazom. Jézusnak eszébe jutott, hogy meg van írva, hogy ezt is át kell élnie a Megváltónak. Ezért mondta ki, mielőtt még bármit is befejezett volna. Neki nem volt második lehetősége, ő nem lehetett volna Megváltó, ha más lehetősége is lett volna az Atyától; akkor ő nem lett volna tökéletes, akkor ő nem végezhetett volna el semmit.

Az 1Krón 15 önmagában azzal a ténnyel, hogy van második lehetőség, azt hirdeti, hogy csak azért lehet második lehetőség, mert Megváltónk, az Úr Jézus először mindvégig engedelmes maradt az Atyához. Ő az, aki mindent elvégzett, nemcsak példaként, hanem győztesként, akkor is, amikor a kenyérkérdés volt, akkor is, amikor a szomjúság, és minden más élethelyzet, ahol kérdés volt, mer-e hűséggel ragaszkodni az igéhez, mer-e szentségben élni az Atyával.

Miért engedelmeskedhettek Dávidék a második alkalommal? Miért nem volt további alkalmakra szüksége Dávidnak? A 1Krón 15,26-ban azt olvassuk: Isten megsegítette a lévitákat. A Károli fordítás így szól: Lőn pedig, amikor az Isten megsegítette a lévitákat, amikor az Úr szövetség ládáját vitték. A héber nyelvben nagyon fontos kifejezés az "és történt", "lőn pedig", amely azt jelzi, hogy fontos eseményről van szó. Nem az a fontos, hogy Dávid már engedelmeskedik, mindent megtesz az Úr törvénye szerint, hanem ami emögött van, mert ezt azért tehetik Dávid és a léviták is, mert az Úr segíti őket. Ha ez nincs, akkor nem tudnak engedelmeskedni Istennek, hiába tudják fejből, hogy mit kell tenni, hiába figyelnek oda minden apró részletre, simán hibázhatnak, vétkezhetnek újra, mert a bűnös ember képtelen az Isten szentségének megfelelni. Aki már próbált az Úrnak engedelmeskedni, csak egy napig is, sikerült? Tökéletes szentséget nem tudunk sohasem megélni, se a házasságban, se a házasság előtt, időbeosztással, nyugalom napja kérdésében. Gondoljunk arra, hogy úrvacsorát veszünk, eltelik néhány óra utána és vétkezni tudunk újra ugyanabban, amiben a szabadulást kértük úrvacsorakor. Nekünk szükségünk van Isten segítségére, akkor is, hogyha szentek vagyunk és akkor is, ha nagyon szentségtelenek, talán.

Az Úr segítsége az, ami nekünk segítséget jelent. Amikor az Úr Jézus győzelmet aratott, azért is tette, hogy életünk középpontjában valóban ő lehessen. Amikor Istennek kedves módon szeretnénk élni, szeretnénk az ő igéjéhez ragaszkodni, a szentséget megélni, hogy látszódjon az életünkön, hogy őrá figyelünk, igyekezünk aprólékosan, engedelmesen mindent megtenni, akkor ez csak azért lehet, ha az Úr segíthet. Viszont, ő segített. Azt mondta az ige: amikor az Isten megsegítette őket, ők ezt, meg azt tették, áldozatot mutattak be az Istennek, Dávid és a léviták is. Mert, a bűnös embernek, a szent bűnös embernek is szüksége van az Úr kegyelmére, az Úr szabadítására, amit áldozatával elvégzett és így tudunk engedelmeskedni neki.

Az ige üzenetében az a hangsúlyos, mivel kell neked most engedelmeskedned, hogy az Úr jelenlétének a szentsége, közelsége látszódjon az életedben? Dávid első alkalommal nem az Úr törvényei és akarata szerint cselekedett, de a második alkalommal már igen. Kegyelem az, hogy van második alkalom, hogyha kell, sokadik alkalom, mert Jézus mindent elvégzett.


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy te az Úr Jézussal sem tettél kivételt és köszönjük, hogy tőle is teljes és tökéletes engedelmességet vártál el. Áldunk Urunk, hogy tőlünk is ezt várod, köszönjük, hogy nem adod alább. De imádunk téged, hogy nem nekünk kell kényszerűen a magunk erejéből engedelmeskedni neked, hanem egyedül a te kegyelmed által, az Úr Jézus megtartó szeretete, megsegítése által. Bocsásd meg kérünk, amikor félvállról vettük a neked való engedelmességet. Add Urunk, hogy merjük komolyan venni, mint Dávid és a többiek akkor már, a második alkalommal. Segíts nekünk Urunk egyre jobban megismerni a te igédet, engedelmeskedni annak és így csakugyan megélni a szentséget. Bocsásd meg kérünk, amikor féltünk tőled, szabadíts meg minden ilyen hamis félelemtől. Kérünk téged arra, add a te szabadításod örömét, add azt az ünnepélyességet, vidámságot, ami a te közelségedben jellemezhet minket is. Bocsásd meg kérünk, ha mostanában annyira magunk alatt vagyunk, és nem tudunk rád tekinteni sem. Emeld fel a mi tekintetünket önmagadra.

Kérünk Urunk azokért, akik tervezgetnek, keresik a te akaratodat a jövőjükkel kapcsolatban. Add Urunk, hogy merjük őszintén kimondani: ha az Úr akarja. Kérünk téged arra, hogy szabadíts fel bennünket arra a boldog életre, amire elhívtál. Imádkozunk azokért a fiatalokért, akik munkát keresnek és azokért az idősekért, akik elveszítették a munkájukat. Kérünk téged, hogy könyörülj meg a házasságokon, ahol bajok vannak ott különösképpen is kegyelmedet, irgalmadat add oda. Kérünk téged arra, hogy a gyülekezetünk is, mint közösség, őszintén, szívből engedelmeskedjen neked. Bárcsak az úrvacsorai közösségünk is mindig mutathatná, hogy te vagy a középpontban.

Kérünk téged arra Urunk, hogy légy a betegekkel, a műtét előtt, vagy után levőkkel. Támogasd őket, kérünk. Segítsd meg a gyászoló testvéreinket, adj békességet és vigasztalást nekik.

Imádkozunk most is népünkért, határainkon túl is, népünk vezetőiért, kérjük, tartsd meg őket alázatban és adj nekik is Urunk, neked való engedelmes életet. Kérünk téged, adj istenfélő vezetőket.

Ámen.