PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. szeptember 2.
(vasárnap)

Földvári Tibor


ÁRON VESSZEJE KIVIRÁGZIK


Alapige:4Móz 17,16-28

Az Úr így beszélt Mózeshez: Szólj Izráel fiaihoz, és végy egy-egy vesszőt nagycsaládjaik minden vezető emberétől, összesen tizenkét vesszőt. Mindegyiknek a nevét írd föl a maga vesszejére. Áron nevét a Lévi vesszejére írd, mert mindegyik vessző egy nagycsalád fejéé. Azután tedd le azokat a kijelentés sátrában a bizonyság elé, ahol kijelentem magam nektek. Annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog virágzani. Így csendesítem le Izráel fiainak a zúgolódását, akik zúgolódtak ellenetek. Elmondta ezt Mózes Izráel fiainak, és minden vezető ember átadott neki egy-egy vesszőt. Nagycsaládonként egy vezetőre egy vessző jutott, összesen tizenkét vessző. Áron vesszeje is ott volt a vesszők között. Mózes elhelyezte a vesszőket az Úr színe elé, a bizonyság sátrában. Amikor másnap Mózes bement a bizonyság sátrába, látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje kivirágzott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és mandulát érlelt. Ekkor Mózes kihozott minden vesszőt az Úr színe elől Izráel fiaihoz. Megnézték, és mindegyik elvitte a maga vesszejét. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Vidd vissza Áron vesszejét a bizonyság elé megőrzés végett, jelül a lázadóknak, és vess véget zúgolódásuknak, hogy ne haljanak meg. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. Akkor ezt mondták Izráel fiai Mózesnek: Lásd, elpusztulunk, elveszünk, mindnyájan elveszünk! Mindenki meghal, aki közeledni mer az Úr hajlékához! Vajon mindnyájunknak el kell pusztulnunk?!


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, valóban még nagyobb benned a szeretet, nemcsak a teremtett világ csodáiban, hanem még inkább a te isteni irgalmad megnyilvánulásakor. Köszönjük, hogy igaz az ige, hogy ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Magasztalunk Urunk a te kegyelmes szeretetedért. Áldunk Urunk, hogy szívből magasztalhattunk téged az énekben is. A napok olyan gyorsan elmúlnak, de köszönjük, hogy te örökkévaló vagy és számunkra is örökkévaló kincseket jelenthetnek a hétköznapok is. Arra kérünk Urunk, hogy minden fáradtságunk, vagy lelki terhünk ellenére a te közeledben hadd tudjon a szívünk megvidámulni, hadd érezzük át a te jelenléted közelségét, a gyülekezet közösségében is azt a szeretetet, amit ajándékba adtál nekünk egymás számára is. Kérünk téged, hogy ma is szólítson meg minket a te igéd üzenete. Hadd lehessen személyessé és segítse cselekedni azt, amit mondasz nekünk. Az Úr Jézus érdeméért kérjük ezt tőled Atyánk.

Ámen.


Igehirdetés

Az igeszakaszt kedden a férfi bibliakör tagjaival kisebb csoportban beszéltük meg. Szeretném elmondani bizonyságtételül, hogy én magam is nagyon sokat gazdagodtam a férfi testvérek hozzászólásaiból, kérdéseiből és tulajdonképpen együtt tanulmányoztuk és értettük meg ennek az igének az üzenetét. Mindenképpen szeretném a férfi óra tagjainak nevében is, az Úr Lelkétől vezetve, továbbadni azt a bátorító gondolatot, amit ez az ószövetségi igeszakasz jelent. Nekem magamnak is nagyon hasznos volt és megerősítő megérteni a bibliaóra közben Isten bátorító üzenetét. Korábban még arra gondoltam, hogy elemezzük ezt az ószövetségi történetet és talán lesz üzenet benne, de számomra is kiderült, hogy ez a bibliai szakasz mennyire beszédes. Nemcsak az ároni papság kérdéséről és Jézusról szól, hanem különösképpen arról is, hogy valaki, akár férjként, akár feleségként, családtagként, vagy egy nép tagjaként vezetői iránt, lázadást él át másvalaki ellen, akit szeretnie, tisztelnie kellene. Vagy, amikor azzal szembesülünk, hogy fiatal gyermekek lázadnak, talán még az Úr ellen is.

Mit tegyünk akkor? Hiába figyelmeztetjük, talán még látjuk is az életükben a lázadásuk súlyos következményeit, látjuk őket lelkileg elveszni. Mit tegyünk? Mit tett Isten? Milyennek mutatkozik meg Isten akkor, amikor korábban ő maga is kőkeményen ítéli azokat, akik lázadnak a vezetők ellen, azok ellen akiknek engedelmeskedni kellene, akiket Isten népének tisztelni kellene és így lázadnak az Úr népe ellen is.

Ez a történet mindenképpen része annak a nagyobb egységnek, amit mi Kórah lázadásának nevezünk. Dátán, Abirám lázadása történetének a folytatása Áron vesszeje kivirágzása. Mózes, a nép vezetője és Áron az Úrtól rendelt főpapi szolgálatot végző szolga, akik ellen lázadtak. Isten egyértelműen megítélte azokat az embereket, Kórah, Dátán és Abirám családjaikkal együtt a föld mélyébe zuhantak, a 450 vezetőt pedig, valószínűleg Izrael minden törzséből, akik tömjénezővel járultak az Úr elé, Isten tüze megemésztette. Másnap a gyülekezet elkezdte Mózest és Áront vádolni, az egész közösség ismét lázadt Mózesék ellen. Az Úr azonnal elkezdte ítélő csapását, 14 700-an haltak meg és csak azért ennyi, mert Mózes indítására Áron, a főpap kiengesztelte az Urat.

Megdöbbentő volt számomra a készülésnél, hogy Isten népe ennyire nyilvánvalóan lázadt a vezetők ellen és rajtuk keresztül az Úr ellen. Isten egyértelműen ítéli őket és nem az a folytatás, hogy mindenki meghalt, hanem az, hogy a végén a lázadók megtérnek bűnükből, teljes szívükből megváltoznak. A történet egy kérdéssel fejeződik be: "Avagy mindenestől elpusztulunk?" Már féltek az Úr ítéletétől, de még inkább attól, akinek ő bizonyult, annak a fényében, amikor Áron vesszeje kivirágzott.

Milyennek látszik Isten? A történetben beszédes, hogy Isten szólt. Ez azért különös ebben a helyzetben, mert korábban az Úr mindig akkor szólt, amikor súlyos bűnök történtek és azokra válaszolt az Úr, vagy cselekedett. Itt viszont az történt, hogy amikor megállt a csapás, miután Áron kiengesztelte az Urat, és Isten valamit mondani kívánt Mózesnek, ő volt a kezdeményező. Az ő jogos ítélete már kétszer sújtotta a népet. Ne feledjük, hogy ez a nemzedék - az atyák nemzedéke - volt az, akikről az Úr megmondta, hogy el fognak pusztulni a pusztában. Tehát az Úr nyugodtan megölhetett volna mindenkit, kiirthatta volna a gyerekeket is, hiszen lett volna lehetősége Mózesen és Áronon keresztül beteljesíteni az ígéretet, csak egy kicsit később. De a lelki vezetők is mindvégig ott voltak a helyükön és az Úr nem ítélettel válaszolt mindvégig, hanem valami mással. Mózes és Áron tudta, hogy a nép csak egy módon menekülhet meg, ha ők ketten azt teszik, amit az Úr maga mondott, amit tenni kell a súlyos bűnök esetén és kiengesztelték az Urat.

De ha Isten nem tesz valami mást, akkor ez a nép következő nap ismét biztosan lázadozott volna, zúgolódott volna Mózesék és az Úr ellen. Mi változtatta meg őket? Az, hogy az Úr mondott valamit, Isten személyes szava volt az, ami a kezdeményezést jelezte. Isten azt mondta, hogy ez a nép hogyan ismerheti föl újra, hogy ki az ő választottja, ki által lehet hozzájárulni, akin keresztül mégis kapcsolatban lehet vele a nép. Az Úr nem ítélt, hanem az ő kegyelmét akarta kijelenteni. A szövegben többször hallott vessző szót törzsnek is lehet fordítani. A Biblia Izrael törzseire is ezt használja és a botra illetve a vesszőre is. Az írásmagyarázók szerint valószínűleg ezek a törzsi fejedelmek egy-egy botja lehetett, amely önmagában is igazolta, jelezte a hatalmat és a tekintélyt. A kérdés - amire Mózesnek parancsot adott - az volt, hogy derüljön ki egyszer, s mindenkorra, hogy kinek a vesszeje virágzik ki, ki az, akit az Úr választott.

Az új fordítású Biblia fordítása szerint csak tizenkét botra gondolhatunk. A Károli fordítás jobban visszaadja a héber szöveg jelentését, amiben egy tizenharmadik bot is jelen lehet. Mózes negyedik könyve korábbi történetei szerint valószínűleg Áron botja egy külön bot volt a többi között. Ugyanis a tizenkét törzs és Áron, mint a Lévi törzséhez tartozó vezető, Isten számára mindig külön jelentette Áronra vonatkozóan az ő teljes népét; azaz a tizenkét törzs és a Lévi törzse Áron vezetésével. Ezt a magyarázatot azért ismertetem, mert szerintem jó és elfogadható, másrészt ez már önmagában jelzi, hogy Áron törzse kiválasztottsága mindenki számára ismert volt. A kérdés az, hogy az Úr terve szerint továbbra is annak bizonyul-e. A lényegen nem változtatott, hogy Áron vesszeje virágzott ki. Isten ezzel erősítette meg, hogy az ő választottja. A célja ezzel a jellel Izrael fiai zúgolódásának elcsendesítése volt.

Az igében azt olvassuk, hogy "végérvényesen elcsendesítem zúgolódásukat". Ez önmagában jelzi, hogy mekkora a kegyelem, mert, ha megint zúgolódnak, lehet, hogy az Úr el fogja őket ítélni, de végérvényesen lecsendesíti őket, szív szerint megnyugodnak. Majd teljes szívükből elfogadják az Úr tervét és akaratát, nem kényszerűen, keserű beletörődéssel, nemcsak egy rövid időre, hanem egyszer, s mindenkorra megértik és elfogadják, hogy ki az Úr felkentje, ki mehet az Úr közelébe, ki szolgálhatja az Urat a szent sátorban, mert ez ellen illetve Mózes ellen lázadtak föl.

Az ímé szó a Károli fordításban nagyobb hangsúlyt ad a történésnek: "És ímé kihajtott a Lévi házából való Áronnak a vesszeje." Ez jelezte, hogy az Úr egyértelműen igazolta, megerősítette Lévi törzsének illetve vezetőjének, Áronnak a szolgálatát. Látszik, hogy a nép és a többi törzsi vezető, amikor ezt a jelet látta, elfogadták a jelentését is, mindegyikük a saját botját vitte el. A botokon rajta volt a törzsi vezetőnek a neve, így nem cserélhették el, de valójában egyikük sem akarta elvinni azt a botot, amelyik kivirágzott, sőt gyümölcsöt is termett. Ezzel jelezték, hogy az Úr döntése egyértelmű számukra, azaz, Áron a választott. Isten ismét megerősítette a korábbi döntését, két ítélete után azt akarta, hogy népe zúgolódása lezáruljon, ezért nem új dolgot mond, hanem megerősíti a régit. Megerősíti azt, akinek ő bizonyult, mint Isten, a nép Ura, korábban is, és amit ő a vezetők és az őt szolgáló főpapi tiszt kapcsán elmondott és addig is gyakoroltak. A kérdés az volt, hogy ki lehet a főpap, ki lehet a közbenjáró, ki az, aki áldozatot mutathat be a nép bűneiért, ki az, aki Isten akaratát követve vezetheti őket. Csak az Úr választottja lehet Áronra vonatkoztatva, csak az Úr felkentje lehet, és az Úr ezt erősítette meg.

Ilyen módon ez a történet mindenképpen előre mutat az Úr Jézus személyére és megváltó művére. Újszövetségi értelemben a főpap, a közbenjáró, az aki egyedül méltó áldozatot bemutatni, egyedül Jézus, a Krisztus. Isten nem ítéli az ő ellene lázadó népet, hanem megerősíti az újszövetségi időben is, hogy kicsoda Jézus és miért egyedül ő az, akiben mi láthatjuk a vezetőt, a közbenjárót, a főpapot, az áldozatot.

Isten nemcsak ezt adta a népnek, nemcsak megerősítette a korábban is tett választását, hanem még mélyebbre akart menni és még inkább meg akarta erősíteni, hogy nem csupán a választása a kérdés, hanem a hozzá fűződő viszonyunk is. Ezért az Úr Áron kivirágzott vesszejét, botját beviteti a szent sátorba, a szent ládához, jelezve Izrael fiainak, hogy ő nem csupán a választásra nézve, hanem az ő népével kötött szövetségére nézve is maradt ugyanaz az Isten. Lehet, hogy kőkeményen ítélte őket, de a helyreállítás úgy működhet, ha a népe tudja, hogy ő továbbra is szövetséges, hűséges Isten marad. A Zsidókhoz írt levél 9. részében van utalás erre a történetre, amelyben az olvasható, hogy a ládában volt Áron kivirágzott botja is: "Melyben volt az aranyfüstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől arannyal, ebben a mannás arany korsó és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái."

Itt a történetben azt látjuk, hogy még akkor Mózesék idejében a kivirágzott bot lett letéve a szent láda közelébe. A lényegen nem változtatott, Isten jelezni akarta, hogy az ő szövetségi hűségét, mint szövetséges Isten és az ő népével való kapcsolatát nem csupán a kő táblák, a mannás korsó - amely Isten gondoskodása - hanem innentől fogva a kivirágzott vessző is képviselték. Isten azt mondta ennél a feladat adásánál, hogy ezzel akarja a népnek az ellene való zúgolódását is kezelni. Az előző eseménynél Isten azt mondta, hogy ezzel csendesíti le a nép zúgolódását Mózesék ellen, de itt már azt mondja, hogy az ő ellene való zúgolódás szűnjön meg. Az előző történetek, Kórah, Dátán és Abirám lázadása, illetve másnap, amikor a nép vádolta Mózeséket és sokan meghaltak, ott is látszódott, hogy az Úrtól való vezetők ellen a lázadás, zúgolódás az Urat is érintette. Itt a történetben azonban mégis érzem annak a hangsúlybeli különbségét, hogy amikor az a kérdés, hogy nemcsak az Úr tudja, hogy ki az ő választottja és ezt meg is erősíti, hanem vajon a nép is tudatosítja-e, hogy az Úr szövetségi hűsége ezen az alapon áll. Ha az Úr nem szövetséges Isten velünk, akkor mi csak ellene lehetünk; "ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Vagy az Úrral vagyunk szövetségi kapcsolatban, vagy ellene vagyunk. Az Úr itt hangsúlyozni akarja, hogy a lázadás, zúgolódás az ő személyét érinti.

Én magam olyan vagyok, aki nem szívesen mondom ki, még imádságban sem, hogy Uram, bocsásd meg, hogy én ellened lázadtam. Inkább embereket nevezek meg, és kérem bocsássa meg, hogy ellenük lázadtam, nem fogadtam el őket, nem tiszteltem őket. A Tituszhoz írt levélben olvashatjuk, hogy például milyenek az érzéseink, gondolataink a világi vezetőkkel szemben, vagy azok iránt, akik tekintélyben felettünk állnak. De gondolhatunk férj, feleség, vagy nagyszülők és unokák, vagy szülők és gyerekek kapcsolatára. A gyülekezeten belüli kapcsolatokra is kell gondolnunk, nem csupán a presbiterekre és lelkészekre, akik mint az Úr szolgálói felettünk állnak. Lázadás, zúgolódás valaki, vagy valakik ellen, mert ők valamilyenek.

Valójában azonban az Úrral való kapcsolatban van valami nagy baj. Ha rend lenne az Istennel való kapcsolatban, ha helyén van az Úr iránti szeretet szövetségi hűségből kifolyólag, akkor nincs lázadás, zúgolódás, patvarkodás egyik helyen sem. Az Úr ellen véteni hívő emberként úgy, hogy lázadok Isten ellen, nagyon súlyos bűn lehet. De a történet azt mutatja, hogy aki lázad az Úrtól rendelt vezetők ellen, tekintélyek ellen, az az Úr ellen is lázad. A baj mindig az, hogy az Úrral való szövetségi viszony romlott meg. Ezért hangsúlyozza Isten igéje a történetben is, hogy az Úr helyre akarja tenni az ő népét végérvényesen és teljesen.

Mire van szüksége annak a hívő embernek, vagy hívő közösségnek, aki nem hajlandó elfogadni az Úr tervét, az Úr rendjét, ügyét? Nem ítéletre, hanem kegyelemre. Nagyon beszédes, hogy az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél beszél a legtöbbször az Úr Jézus személyéről és munkájáról, például az ő főpapi tisztéről és áldozati dolgairól is. Ezen levél olvasói, akiknek az I. században elsősorban íródott, már régen tanítóknak kellett volna lenniük - ezt olvassuk róluk -, de még mindig a tejnek eledelére volt szükségük. Olyan hívó emberek és közösségek voltak, akik készek voltak arra, hogy még Jézustól is elforduljanak, mert visszatértek a régi, megszokott kerékvágásba, szokásokba, törvénykezésbe, cselekedetek általi megigazulás lehetőségeibe, akiknek nagyon megromlott a Jézussal és egymással való kapcsolatuk. Nagyon kemény intések fogalmazódnak meg a levélben, olyan hívő emberek, akik minden tekintetben föllázadtak az Úr Jézus ellen. A Zsidókhoz írt írt levél egyértelműen jelzi, hogy Jézusra van szükségük, arra, hogy erősödjenek meg abban, hogy kicsoda Jézus, mit tesz ő most is, velük kapcsolatban is.

Ha a kamasz gyerekünk lázad ellenünk, vagy a kamasz gyerek szülője lázad a kamasz ellen, akkor mit csináljunk? Keményen próbáljuk meg visszatéríteni a helyes útra? Ha lázad az Úr ellen, akkor mit csináljon egy szülő? Mit tegyen, mit ne tegyen? Ez a történet azt mutatja, hogy Isten a lázadó népet végső soron az ő isteni szeretete felragyogtatásával állította helyre. Be kellett vinni Áron kivirágzott vesszejét, hogy emlékeztesse a népet, hogy az Úr még mindig hűséges az ő népéhez. A szövetség azt jelenti, hogy a szent Isten közelébe lehet a bűnös is, minden bűnük ellenére az Úr továbbra is vállalja őket. Mehetnek elé, hiszen Áron, mint főpap, aki a szolgálatokat, szertartást elvégzi, mindenben az Úr eszköze lehet. A bűn nem kizáró ok, mert lehet áldozat, ami fontos, engedelmesek lehetnek teljes szívükből, mert az Úr hűséges az ő népéhez. Nem ítél, hanem kegyelmes az ő népe iránt. Magát is akarja mindvégig emlékeztetni. A szentek szentjében az Úr nemcsak a népet akarta emlékeztetni, hanem azok a jelek, a szövetség táblái, a mannás korsó, Áron kivirágzott vesszeje az Urat is emlékeztette arra, hogy mi mindent tett ő már korábban is, és az ő népét meg is erősítette.

A szövetségi hűség és a mindenekfelett való kegyelmes szeretet egyik legszebb példája, amikor Péter a tagadásakor rádöbben arra, hogy mit érez iránta Jézus. Úgy érzem, hogy Lukács leírásában az Úr Jézusnak az a mozdulata, amikor rátekint az őt harmadszor megtagadó tanítványra, mindenképpen érzékeltette, hogy mit tett Péter, de mit érez és mit gondol Jézus. Az Úr Jézus megállt, megfordult és rátekintett Péterre. A "Szelíd szemed Úr Jézus" kezdetű énekünk erre a bibliai történetre utal. Mi az, ami megtöri a legkeményebb lázadót is? Mi törte meg Sault, amikor megtért a damaszkuszi úton, amikor megtért az Úrhoz? Nem az, hogy agyonvágta egy villám és elpusztult az Úr tüzétől, hanem neki külön megjelent Jézus, mert meg akarta váltani. Pedig ő is keményen lázadt Isten ellen, Isten nevében.

Isten azt is hozzáteszi itt, hogy azért, ne haljanak meg, hogy abbamaradjon végérvényesen ellene való zúgolódásuk, lázadásuk. Jelzi, hogy ő nem akar pusztítani, kegyelmet akar gyakorolni, még akkor is ha közöttük még továbbra is lesznek lázadók. Fel sem merül benne, hogy elpusztítsa őket, mert Áron vesszeje őt is emlékezteti arra, hogy ő a szövetséghez hűséges Isten, és őket is átformálta. Megerősítette őket az ő szövetségi hűségében. Az Újszövetségben számunkra az úrvacsora is láthatóan jelzi, hogy az Úr hányszor akar minket megerősíteni abban, hogy ő kicsoda és hogy ő nem ítél, mert az ítéletet a Fiún végrehajtotta, másrészt azért, mert ő a népéhez hűséges Isten. Ezért rendelte az Úr Jézust. Az Úr mindezt tette. Megerősítette az ő választását Áronra vonatkozóan. Ez jelzi, hogy nekünk csak Jézus lehet a közbenjáró, de az ő szövetségét is megerősítette. Akkor ott a helyzet miatt az első ítélet is elég lett volna, de látszik, hogy Isten tovább is tekintett. Mózes negyedik könyvében olvasunk még ítéletekről, vannak még szomorú történések, de az fel sem merült soha többé, hogy a nép egésze elpusztulhatna, mert Isten ennyire kegyelmes volt.

Mi történt a néppel? Úgy tűnik, mintha ők megijedtek volna Istentől: "És szólának Izrael fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk, veszünk, mindnyájan elveszünk! Valaki közel járul az Úrnak sátorához, meghal. Avagy, mindenestől elpusztulunk-é?!" Az itt álló ímé szó is mutatja, hogy a nép belülről teljes mértékben érzi a maga bűnös voltát, nem vagyunk méltók, hogy az Úrhoz járuljunk, s kétféle kifejezéssel is elmondják, hogy elpusztulunk, elveszünk, ha az Úr közelébe megyünk, akkor végünk van, egyáltalán, remegnünk kell, mert szent az Úr, mi meg bűnösök vagyunk és ítéletre méltók. Úgy tűnik, mintha ez a nép félne Istentől és valóban ez így van. Ne felejtsük el, hogy ezt megelőzőleg ez a nép lázadt az Úr ellen. Előtte kétszer is tapasztalhatta, hogy milyen az, amikor Isten kőkeményen, kíméletlenül ítél, de nem kegyelem nélkül, mert egyszer csak az ő kegyelme el kezdett munkálkodni Mózes és Áron, mint vezetők, szolgálatán keresztül. Ezeket a mondatokat olyan nép mondja, akik korábban egyáltalán nem törődtek Istennel és teljesen tiszteletlenek voltak, nem akarták az Úr akaratát követni.

Ők tehát nemcsak Istentől félnek, hanem, ahogyan szoktuk mondani, már félik is az Istent. A lázadók teljesen megváltoztak és amikor ezeket a mondatokat mondják, akkor őszintén, szívből elismerik, hogy ők azok, akik, és méltók minden ítéletre. Az Úr is szent. De ezek az emberek nem menekültek el a szent sátortól, maradtak a táborban az Úr közelében, és mentek és vitték az áldozatokat. A 18. részben lehet arról olvasni, hogy Áronnak és fiainak, és a lévitáknak a szolgálati rendje hogyan alakuljon. Az áldozati szertartási rend tehát tovább folytatódott, mentek az Úr házába, de a nép Isten kegyelmét és szeretetét látva rádöbbent arra, hogy milyen mértékben vétkesek, lázadók, az ítéletre lennének méltók. Az egész történet viszont az Áron vesszejének a kivirágzása miatt azt igazolta, hogy az Úr akkor is kegyelmes, hűséges az övéihez, a szövetségéhez. Ezekkel a mondatokkal azt ismerték el, hogy szükségük van az Úrra, szükségük van az Úr felkentjére, Áronra. Már nem akarják leváltani őt a szolgálatból, nem ők akarnak tömjénezni az Úr házában, azt a papok végezzék, mert egyedül ők jogosultak az Úr akarata szerint. Milyen jó, hogy vannak ők, hogy szolgálnak a nép között, szeretnének abban a hűségben megmaradni, amiben meg lehet, mert az Úr hűséges hozzájuk.

Ezek a mondatok hitből fakadnak. Félnek is Istentől, van is miért, mert ha nem lenne Áron, nem lenne az Úr kegyelme, nem lenne Mózes, akkor elvesznének, mert bűnös nép. De így a nép ott lehet Isten jelenlétében. Megújult az életük, teljesen megváltoztak, átélték azt, hogy szükségük van szabadításra, kegyelemre, hűségre és ebből akarnak élni. Jézus Krisztusra van szükségünk nekünk is.

Ha mi még nem lázadtunk soha az Úr ellen, akkor az óriási kegyelem, mert a hívő bűnös természete is lázad, mert nem akarja az Úr törvényét követni, nem akarja hogy mások irányítsák. De nekünk mindig az Úrra van szükségünk, akkor is, ha mi a legnagyobb hívők vagyunk, ha pedig vétkeztünk a lázadással mi is, akkor még inkább. Ha vannak olyanok, akiket úgy ismerünk, hogy lázadnak az Úr ellen, akár a családban, akár a gyülekezetben, akkor nekik is Jézusra van szükségük. A Zsidókhoz írt levél 12,1-2 ilyen szempontból is fontos, mert akiket az akadályok és a bűnök kísértenek, azoknak Jézusra kell felnézni: "Annak okáért, mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült." Jézusra kell nézni. Csak ha valaki éppen lázadó mellettünk, nem akar Jézusra nézni, akkor mit kell tegyünk? Ez a történet azt mutatja, akkor is meg kell őt erősíteni abban, hogy kicsoda Jézus, mit tett ő értünk és milyen szabadítást kínált az ő váltságával. Előbb utóbb ez a kegyelem megtöri a legkeményebb lázadó szívet is.

Nekünk is Jézusra van szükségünk. Áron vesszeje kivirágzása története tehát azt mutatja, hogy néha Isten népének meg kell abban erősödnie, hogy ki a mi Urunk, mit tett értünk, kik az ő választottjai, a lelki tekintélyek a vezetés szempontjából és hogyan lehetünk mi engedelmesebbek az Úrnak. Ha esetleg a mi szívünk is hajlana a lázadásra, engedetlenségre, zúgolódásra, a történet azt mutatja, hogy Isten megerősítette az ő választását, az ő szövetségi hűségét és ezt a népet teljesen megváltoztatta és a nép ment tovább az ígéret földje felé. Az atyák meghaltak, de a fiak bementek, a nép megmaradt.

Isten népe mindig megmarad, ez nem kérdés. Nekünk ajándék, ha engedelmesen követjük az Urat, lázadástól mentesen. De ha lázadnánk is, az Úr akkor sem elpusztítani fog, hanem megerősíti bennünk, hogy kicsoda az Úr Jézus és mit tett értünk. Ezt az Urat képviseljük azok iránt, akik esetleg lázadók körülöttünk!


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Atyánk, hogy az Úr Jézus mindent elvégzett érettünk és helyettünk. Imádunk, hogy ő vállalta a felkenetést, vállalta mindazt, amit a felkenetés jelentett számára. Áldunk, hogy mint megváltónk teljesen engedelmes maradt az Atyának. Bocsásd meg, kérünk, amikor mi embereket vádoltunk, emberek ellen zúgolódtunk, lázadoztunk, tulajdonképp ellened. Bocsásd meg kérünk, amikor a veled való kapcsolatunk megromlása okozta, hogy megromlott a szeretet kapcsolatunk azokkal, akiket korábban nagyon szerettünk. Urunk, szeretnénk arra kérni, hogy állíts minket mindig helyre, szabadíts meg bennünket a lázadó lelkülettől, zúgolódástól, a patvarkodástól. Adj a szívünkbe alázatot és szelídséget, akkor is, amikor valakik ellenünk lázadoznak. Kérünk téged, add hogy az ellenünk lázadók iránt is merjük képviselni azt a kegyelmet amit az ige is hirdetett.

Köszönjük Atyánk, hogy te nem elpusztítani akarod a tieidet, hanem megtartani mindvégig. Segíts ezt hinni akkor, amikor mások hosszú ideig lázadnak körülöttünk. Segíts őket áldozatos szeretettel szeretni tehozzád.

Kérünk Urunk, hogy akik közöttünk vezető beosztásban vannak, szolgálnak, népünk vezetői, az ő szívükben is legyen alázat és arra kérünk, hogy irányíthasd őket. Add Urunk, hogy a házasságok, családi életek is gyógyulhassanak meg ott, ahol sok a lázadás.

Köszönjük neked Urunk, hogy amikor te ítélsz is, azt is fegyelmezés miatt teszed. Arra kérünk, hogy könyörülj rajtunk, könyörülj az ellened lázadókon, hogy megtérjenek hozzád.

Kérünk Urunk, hogy légy beteg testvéreinkkel, támogasd azokat, akiknek a lelki életét is kikezdte a testi fájdalom, a betegség terhe. Könyörgünk a műtét előtt állókért, vagy azután lévőkért.

Arra is kérünk Urunk, hogy légy a tanárokkal, a pedagógusokkal, segítsd őket is, hogy olyan vezetők tudjanak lenni, akik vállalják a tekintélyt. Imádkozunk azért, hogy adj minél több hívő pedagógust. Te őrizd meg Urunk a diákokat a lázadó lelkülettől. Áld meg Urunk majd a diákok jelenlétét a tanévnyitó istentiszteleten, add, hogy a te kegyelmed jele legyen az is, hogy kiárad a gyermekeknek szóló evangélium örömüzenete és a felnőttek is megérthetik azt .

Az Úr Jézus érdeméért kérjük, hallgasd meg imádságunkat.

Ámen.