PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. augusztus 22.
(vasárnap)

Földvári Tibor


ISTEN JELENLÉTE TUDATÁBAN ÉLNI


Alapige:4Móz 9,15-23

Amikor a hajlékot fölállították, felhő takarta be a hajlékot, a bizonyság sátrát. Estétől reggelig pedig tűz alakjában volt a hajlék fölött. Így volt ez mindig: felhő takarta be, éjjel pedig az, ami tűznek látszott. Valahányszor fölszállt a felhő a sátorról, elindultak Izráel fiai. Ott ütöttek tábort Izráel fiai, ahol a felhő megállapodott. Az Úr parancsa szerint indultak el Izráel fiai, és az Úr parancsa szerint ütöttek tábort. Mindaddig a táborban maradtak, amíg a felhő a hajlékon nyugodott. Ha a felhő hosszabb ideig maradt a hajlék fölött, megtartották Izráel fiai az Úr rendelkezését, és nem indultak el. Megtörtént, hogy a felhő csak néhány napig volt a hajlék fölött; akkor is az Úr parancsa szerint maradtak a táborban, és az Úr parancsa szerint indultak el. Megtörtént, hogy a felhő csak estétől reggelig volt ott, és reggel már fölszállt a felhő, akkor ők is elindultak. Akár nappal, akár éjjel szállt föl a felhő, elindultak. Ha két napig, egy hónapig vagy még hosszabb ideig nyugodott a felhő a hajlék fölött, a táborban maradtak Izráel fiai, és nem indultak el. De ha fölszállt, elindultak. Az Úr parancsa szerint maradtak a táborban, és az Úr parancsa szerint indultak el. Megtartották az Úr rendelkezését, az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk imádunk téged a gyülekezet közösségében, s magasztalunk, ahogyan ószövetségi népedet, bennünket is kegyelmesen és irgalmasan vezettél mindezidáig. Hisszük és valljuk, hogy ezután is te irányítasz bennünket. Áldunk Urunk, hogyha engedelmesen követhettünk téged és bocsásd meg, amikor nem ezt tettük. Bocsásd meg, hogyha az elmúlt héten is bármikor megbántottunk téged, vagy szeretteinket. Könyörülj rajtunk, kérünk, hogy láthassunk mi is mindig olyan Úrnak, aki a legnehezebb körülmények között is megtartó Isten vagy, Jézusért.

Köszönjük neked Urunk, hogy a kegyelmedbe ajánlhatjuk azokat a testvéreinket, akik most betegség miatt nem lehetnek velünk, de ide gondolnak ők is, legyél mellettük, kérünk. Imádkozunk a gyászoló testvéreinkért, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett és azokért is, akik friss gyászt hordoznak, könyörülj meg rajtuk, hogy velünk együtt tudjanak ők is rád figyelni, aki a láthatatlanban lakozol, de mégis valósággal mellettünk vagy vigasztalásoddal. Te tudod Urunk, hogy mire van most éppen szükségünk, azt a személyes üzentet add most nekünk, kérünk. Jézus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

Július elején a kölkedi konfirmációs táborunk és a második gyermekhét egyszerre ért véget és voltak olyan szülők, akik a gyerekhétről megérkezett gyerekekkel együtt jöttek a konfirmandus táborból megérkezettek elé a népligeti buszpályaudvarra. Ott történt meg, hogy amikor megkérdeztem, hogy milyen volt a gyerekhét, a szülők elmondták, hogy nagyon jó volt. Az egyik szülőpártól pedig azt tudtam meg, hogy otthon majd a konfirmandus héten lévő idősebb gyermeknek várni kell egy kicsit beszámolója megtartásával, mert először kisebbnek kell elmondania, hogy mi minden történt a gyerektáborban. A másik gyermek csak majd ezután számolhat be a kölkedi táborról, az is lehet, hogy csak másnap. Amikor ugyanis táboroznak a gyerekek - lehet, hogy hasonló módon mi felnőttek is -, ha nagyon jól érezzük magunkat, akkor mindent apró részletességgel mondunk el, mert nem szeretnénk, hogy bármiből kimaradjanak azok, akiknek örömet szeretnénk szerezni az élményekkel.

Amikor Mózes negyedik könyvét olvassuk, így kellene arra gondolnunk, hogy a pusztai vándorlásuk során Mózes és az Isten népe is milyen élményekkel érkezett egy-egy állomásra, ott is mi mindent tapasztalt. Ezt szeretné megosztani Isten maga a szolgáján, Mózesen keresztül, mint kijelentést. Ezt a könyvet olvasva számunkra talán furcsa, hogy milyen sok szám, név van benne, esetleg arra is gondolunk, hogy miért kell ezt nekünk, mai keresztyéneknek elolvasni. De gondoljunk arra, hogyha nekik személyes volt az Istennel való találkozás öröme, a vándorlás során az Úr jelenléte, akkor így próbálják ők is megosztani az örömüket. Nem beszélve arról, hogy Isten hogyan akarta megosztani a maga gondolatait népével már akkor is és ezáltal velünk is.

Mózes negyedik könyve így kezdődik: "És szólt az Úr". A sok számból álló fejezeteket néha én is nehezen olvasom, de azt tapasztaltam, minél nehezebb egy-egy bibliai szakasz, annál inkább érdemes kicsit több időt szánni rá és megérteni az üzenetét. A mostani igeszakasszal is így voltam, ahol nem nevekkel, hanem sok napszakkal találkozhatunk. Miért fontos számunkra, hogy ki, hol, mennyi ideig táborozott?

Az igehirdetés üzenetében arról szeretnék szólni, hogy miért kellett Isten akkori népének is Isten jelenlétének a tudatában élni, és hogyan éltek Isten vezetése tudatában. Mózes negyedik könyve a pusztai vándorlásról szól. Azt mutatja be, hogy az alatt a 38 esztendő és néhány hónap alatt, amit a pusztában töltöttek, mi mindent éltek át. Tudhatjuk, hogy az atyáik nemzedékének bűnei miatt kellett olyan hosszú ideig ott lenniük, de az nem volt kérdéses, hogy Isten ott volt mellettük, sőt vezette őket.

Hogyan éltek Isten jelenléte tudatában? Az első és fontos, hogy Isten maga ott volt velük személyesen. A Sínai hegyen szövetséget kötött velük, elkészült a sátor és az Úr dicsősége, amely a Sínai hegyen volt látható a szövetségkötéskor, most már személyesen jelen van a nép között, velük sátorozik, a szent sátort befedezte a dicsőség felhője, éjszaka pedig tűzoszlopszerűen. Ezzel jelezte az Úr, hogy ott van velük. Az alapigében még az állítmány is azt jelzi, hogy egyszeri esemény történik, ami folyamatosan tart; befedezte a felhő a szent sátrat és mindig ott volt. Csak akkor szállt fel felőle, amikor Isten el akart indulni egy másik táborhelyre. Hallottuk azt is, hogy a felhőben nemcsak látták az Úr jelenléte igazolását, hanem hallhatták is az Úr szavát. Az Úr szólt a Sínai hegyen és szólt a pusztai vándorlás hétköznapjain is Mózesen keresztül. A különbség az volt, hogy nekik sátorozniuk kellett, ahogy az Úr is sátorozott közöttük, ami azt jelezte, hogy ideiglenes lakóhely. Olyan körülmények, amelyeket a pusztai vándorlás életkörülményei igazolnak, de az Úr jelenlétében.

Számunkra ennek a történetnek a lelki üzenete ott ragadható meg, amit a Korintusi levelekben olvastunk nemrég, hogy Isten népét az ő Lelke így nevezi meg: ti a Szentlélek temploma vagytok. Egy másik helyen pedig azt mondja: a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma.

Az Úr templomát Salamon király építette meg, azt is befedezte a dicsőség felhője, ott is ott volt az Úr, az már állandó hely volt, az ígéret földjén. Jézus saját magára is használja ezt a kifejezést, amikor önmagáról, mint templomról beszél. A János evangéliuma elején azt olvassuk: "Az ige testté lett, közöttünk lakott és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét." Mi Jézusban láthatjuk az Atya dicsőségét. Izrael népe az isteni dicsőséget a felhő, vagy a tűzoszlop jelenlétében láthatta. De Jézus nem akárhogy lakott közöttünk, az ősi görög szó értelmében, sátorozott. Ez azt igazolja, hogy amilyen valóságosan az ószövetségi nép is ott volt az Úr közelében, az Úrral közösségben lehetett, ugyanilyen valóságosan lehettek Jézussal a tanítványai. Mi pedig az ő mennybemenetele után, a Szentlélek kitöltetése óta az ő Lelke által lehetünk, gyülekezetként is, és egyes hívő emberként az Úr jelenlétében, vele való közösségben.

Jézus maga is, lelki értelemben, a pusztai vándorlás körülményei között élt amíg a földön járt. Az Újszövetség fényében mondható el, hogy mi is az Úrral való közösségben vagyunk és lelki módon mi is a pusztai vándorláshoz hasonlóan élünk. Nekünk sem állandó lakóhelyünk a földi lakóhely, amikor az Úr Jézus eljön, az új ég és az új föld lesz az új lakóhely dicsőséges testben. Nekünk is csak ideiglenes állomásaink vannak a földön. A pusztai vándorlás üzenete abban van, hogy Isten jelenlétében élhetünk, de mi is érezzük néha, hogy ideiglenes állomáshelyek, lakóhelyek vannak, ahol nem mindig könnyű az élet. Mózes ötödik könyvében az Úr maga mondta a népnek: már meg is próbáltalak benneteket. Ne felejtsük el, hogy amikor az atyák nemzedéke nem akart bemenni, ezután kellett hosszú ideig vándorolniuk. Isten néhány hónap alatt bevihette volna őket az Ígéret földjére, és győzhettek volna, ott lehettek volna állandó lakóhelyen, a vándorlás azonban hosszabb ideig tartott, de az Úr velük ott volt.

Életünk egyes állomásain mi is sok mindent tapasztalhatunk a körülményeinkre nézve. Vannak könnyebb helyzetek, oázisok, és előfordulnak nehezebb körülmények is, de az Úr jelenlétében. Emlékezzünk arra, hogy maga az Úr Jézus is, amíg a földön élt többször tudatosította a maga számára, hogy az Atya közelében, jelenlétében van. Például, amikor 12 évesen a templomban elveszett a szülei számára, akiknek ezt nagyon kellemetlen volt átélniük, Jézus számára viszont a legnagyobb öröm, hiszen az Atya templomában lehetett jelen. A negyven napos kísértés során a böjti időszakban, ahova azért került, mert a Lélek által oda kellett mennie, hogy megkísértessék. De az Úr Jézus még a Kísértővel szemben is tudatosította, hogy ő az Atya közelében van, és az Atya szavához szabja az életét. A Gecsemáné kertbe menetele előtt is azt mondta a tanítványainak, ti mindannyian elhagytok majd, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Tehát, az Úr Jézus példája is azt mutatja, hogy a földön él valaki, az ideiglenes lakóhelyen, Ez számára is azt jelentette, hogy véghez viszi majd a megváltó művet, sokféle helyzetben, de az Isten jelenlétében. A mi személyes és gyülekezeti életünket is mindig is az szabja meg földi életünk során, hogy az Úrral éljük hit által. Sokféle módon élhetünk, a lényeg, az Úr jelenléte tudatában éljünk. Sok minden megkérdőjeleződhet számunkra, de a lényeg, lássuk, hogy az Úr velünk van és ha kell, tudatosítsuk is.

Istennek a néppel való jelenléte még abban is kiábrázolódott, hogy minden vétkük és bukásuk ellenére velük maradt. Amikor az aranyborjúval vétkeztek, akkor Isten felajánlotta Mózesnek, elküldi az angyalát velük, aki majd beviszi őket az Ígéret földjére, de ő maga nem lesz velük, mert szentsége miatt ezt a népet nem tudja elviselni. Mózes könyörög és Isten megkönyörül rajtuk, nem az angyalát küldi, hanem megy ő maga. Izrael fiai a pusztai vándorlásuk során továbbra is sokszor vétkeztek, de Isten mindvégig mellettük volt.

Nehémiás bűnvalló imádáságában ezt elmondja Istennek évszázadokkal később: "És te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában. A felhőnek oszlopa nem távozék el felőlük nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nekik az úton, melyen menének."

Amikor - akár mint közösség is - vétkezünk az Úr ellen, akkor szinte rácsodálkozunk az Úrra, hogy miért lehetünk még mindig a szolgája, miért van még mindig velünk, miért nem hagy el. A pusztai vándorlás azt igazolja, ha kellett, az Úr fenyített, de mindig ott volt népével, még a vétkei sem választhatták el tőle. Isten nagy ajándéka ez. Isten jelenlétének a tudatában élni a hétköznapokban azt jelenti, hogy erre figyelünk, erre koncentrálunk. Az életünkben sokféle helyzet adódhat, de a lényeg mindig az Úr.

Amikor 1994-ben kimehettem Angliába egy bibliaiskolába, hogy először elsajátítsam az angol nyelvet, majd ezután alapvető teológiai ismereteket, akkor még nem tudtam, hogy Isten mekkora áldást készít számomra az egész tíz és fél hónap alatt. De azt sem tudtam, hogy amikor megérkezek Londonba, szintén meglepetések várnak rám. Előzetes értesítésük szerint valaki várni fog, felvesz egy kocsira és elvisz az iskolába egy London melletti kis faluba. Egy kis utcában állt meg a busz, és már mindenki elment onnan, féltem, hogyha a busz is elmegy, én egyedül maradok. Elment. Így maradtam és perceken át nem történt semmi, teljesen magam alatt voltam. Mivel még nem tudtam annyira angolul, hogy telefonáljak. Az a gondolat merült fel bennem, hogy az Úr biztosan nem is akarta, hogy odamenjek és most megbüntet. Nem tudtam hogyan tovább. Mindezek végigfutottak a fejemben, ugyanakkor nem tudatosodott a gondolataimban, hogy az Úr ott is velem van. Nagy nehezen jutott eszembe, hogy nem kell félnem, lehet, hogy nem jól tettem, hogy oda mentem, de már ott vagyok, az Úr is velem van. S egyszer csak megjelent mellettem egy Volvo személyautó, egy fizikussal, aki eltévedt Londonban, és ezért sűrűn bocsánatot kért. Ezek után örültem, mert az Úr segített is.

Az Ézsaiás 49,15-16 versei sokkal mélyebb helyzetben igazolják, hogy az Úr soha nem hagyja el az övéit. Ha Isten nem atyai, hanem anyai érzésekkel kifejezett jellemzőit akarja adni az Írás, akkor ezt használja: "Az mondja a nép: elhagyott az Úr engem, rólam elfeledkezett az Úr! Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznék is ezek: én terólad el nem feledkezem." Elhagyott, elfeledkezett - Isten válasza: még az anya sem, hát még én. Istennek ez a szeretete, irgalma az ő jelenlétének az igazolásában látszik.

Csak a pusztai vándorlás során nem mindig a körülmények változása igazolja az ő jelenlétét. A pusztában a felhő és a tűzoszlop, számunkra az Úr Jézus személye, aki él, csak testi szemeinkkel nem látjuk, de hittel megragadhatjuk. Az ő szava jelenti az ő jelenlétét és ezt hit által tudatosíthatjuk.

Mostanában milyennek érzed, látod Istent? Izrael fiai látták az Istent, hogy ott van velük. Ennek ellenére vétkeztek is, de akkor is ott volt velük, mert az Isten minket Jézusban szeretett ennyire. Jegyezzük meg újra: inkább az egyszülött Fiút hagyta el, csakhogy igaz legyen az ézsaiási prófécia, én nem hagylak el téged még akkor sem, ha netalán vétkeztél ellenem; térj meg, mert az enyém vagy.

Isten jelenlétének a tudatosítása tulajdonképpen a pusztai vándorlás során egyet jelentett az ő vezetése tudatosításával is. Ő nem csak velünk van, hanem ő vezet. Ez fizikai módon abban látszott, amikor az Úr a Sinai hegytől el akart indulni, akkor a felhő fölszállt a sátorról, a szent sátrat és a többi sátrat összecsomagolták, elindultak és a felhő vezette őket, éjjel meg a tűzoszlop. Az igeszakasz különösen és részletesen arról beszél, hogyan élte meg Izrael népe ezt a boldog élményt, hogy az Úr megy előttünk, mi követhetjük őt hűséggel, engedelmességgel. Ez a sokféle kifejezés, hogy hány nap, hónap, azt jelzi, hogy mindenfajta körülmény között, helyzetben és időszakban, mindig engedelmesen követték az Urat. Isten népe akkor és ott engedelmes volt teljesen. Volt amikor csak egy estére táboroztak le, és reggel indultak tovább.

Olvashattuk a megtörtént szót is többször, ami azt jelzi, hogy sok minden bizonytalan volt, nem tudták, mikor fog a felhő fölszállni, vagy hol fog megállni, ahol le kell majd táborozniuk. Megtörtént ez, vagy amaz. Ha a mi személyes életünkre, vagy a gyülekezetünk életére gondolok, akkor a megtörtént szó jelenthet nagyon boldog élményeket, de jelenthet nagyon kellemetlen, sőt tragikus helyzeteket is. Valami megtörténik és lelki módon a pusztai vándorlás valamilyen nehéz körülménye ér utol.

A megállások, állomások mindig ott voltak, ahol az Úr megállt. Tehát, ami velünk történik a földi életben az nem a véletlenek helyzete, Isten mai népével ma is akkor, úgy történik minden, ahogy az Úr vezet és ahol az Úr tart bennünket. A pusztai vándorlás minden helyzetére igaz volt ez. Bizonytalan volt az út maga, de biztos volt az Úr. Az utat nem láthatták maguk előtt, de az Urat igen, és követhették.

A barátaim kocsijában szereztem eddig tapasztalatot a GPS működéséről, én még nem mernék benne teljesen bízni a saját kocsimban. Én többször jártam úgy, amikor mentünk az autópályán, hogy úgy éreztem, még jó, hogy a hang jelezte, hogy még hány méter van hátra, mert a GPS-t figyelve én úgy véltem, hogy el fogjuk hagyni a lejáratot és egészen másfelé megyünk. Valójában mindig időben mutatta a lejáratot és le tudtunk kanyarodni. Aki a GPS alapján akarja követni az utat, annak bíznia kell abban; mutatja az apró utcákat is. Lelkileg ez nagyon sokat jelent. Merünk ennél sokkal jobban bízni Istenben?

Eszembe jutott, hogy az Úr Jézusnak is többször kellett az Atyára bíznia magát. Például a menyegzőn azt mondta: még nem jött el az én órám, és még nem tett csodát. Az Atyára bízta azt is, hogy mi történjen vele a Gecsemáné kertje után, vállalja-e a keresztet. Az is a megfelelő időben érkezett el számára. Nem volt az sem véletlen, amikor 12 évesen a templomban maradt, akkor ott kellett lennie. Az is beszédes, hogy a születése után, amikor a családnak Egyiptomba kellett menekülnie, Józsefnek éjjel kellett fölkelnie, elindulnia, hogy mentse a gyermeket és az édesanyját.

A pusztában nem könnyű mindig hűséggel engedelmeskedni az Úrnak, mert a pusztai körülmények igen változékonyak, ideiglenesek, néha nehezeknek tűnnek. Nem egyszerű több napig, vagy több hónapig egy helyen maradni, amikor mi már legszívesebben indulnánk, de azt olvastuk, hogy Izrael népe hűséggel ott maradt mindvégig.

Többen is mondták már nekem, barátaim is, hogy milyen nehéz egy-egy munkahelyi környezet. Nem könnyű olyan munkatársak között lenni hosszabb ideig, akiket nehéz elviselni. Valaki elmondta, hogy egyetlen férfiként több asszonnyal dolgozott együtt és mindig ő volt az, akin csattantak a szavak. Végén már bement a főnökéhez panaszkodni, hogy miért helyezte őt oda. A főnök annyit mondott, hogy gondolja meg, mi lenne, ha ő sem lenne ott, akkor azok az asszonyok nem tudnak együtt dolgozni, így viszont tudnak. Ezt így megértette, elfogadta és elhordozta, ott volt a feladata.

Talán van olyan munkahely, amit már nagyon nehéz elviselned és a legszívesebben ott hagynád, de nem mered, mert lehet, hogy nem találsz másikat helyette. De ha lenne új, akkor is biztosan el kell menned? Az a kérdés, hogy hol vagyunk az Úr jelenlétében, hol a helyünk, ki dönti el, hogy a munkánk hol van. Gyermekként én még abban a helyzetben nőttem fel, amikor nem volt elfogadott dolog munkahelyet változtatni, sőt gyanús volt, ha valakinek már sok munkahelye volt. Ma ennek a fordítottja igaz.

Hogy hol dolgozom a hétköznapokban, a pusztai vándorlásnál azt jelzi, a helyem ott van, ahol velem van az Úr. Ha váratlanul elveszítjük a munkánkat, akkor mi történik? Nem rég hallottam, hogy a barátom édesapját 3 évvel a nyugdíjazása előtt bocsátották el. Ez is nagyon kemény állomás, merre megy az Úr tovább, merre indul, nincs munkám, hol keressek? Nekünk is sok mindent kell csinálni, de ez az engedelmesség része.

Az ige azt mutatja, az Úr megy elől, mutatja az utat. Nem mindig könnyű az Úr útján járni, de érdemes őt követni hűséggel. Várni kell türelmesen, mert még mindig nem mozdult az Úr. Olyan élethelyzetekben is megmutatkozhat, amikor valakinek nem munkahelyre kell várnia, hanem a társra. Ha már van társ, akkor lehet, hogy a gyerekvárás nehézségeit küzdik a fiatal családok. Nem lehet magunknak sok mindent megtenni, sok minden nem történik meg, amit szeretnénk, de az a kérdés, hogy az Úr ott táborozik-e velünk. Már pedig ő ott táborozik velünk és ő tudja, hogy mikor kell indulni egy újabb állomásra. Milyen furcsa lett volna, ha Izrael népe már türelmetlen és ott hagyják a szent sátrat, a felhőt, az Urat, mondván, majd jön utánunk, ha akar. Ez képtelenség, ilyen nincs!

Egy helyen letáborozni nem mindig könnyű, de az Úr ott van és az ő jelenlétének a tudatosítása azt mutatja, érdemes rá várni, őt követve, ha indulni akarunk. Aki az Úr idejére vár, annak nincs elvesztegetett idő. Máskor pedig az indulás nehéz, jó helyen vagyok, minek váltani, de a körülmények úgy hozzák. A gyülekezeti szolgálatban néha, aki vállal egy szolgálatot. Például egy ifjúsági vezetői szolgálatot, ami azt jelentette, hogy általában le kellett mondani a vele egykorúakkal való közösség lehetőségéről, mert már nem tudnak többször találkozni, hiszen a fiatalabbakkal kell szolgálni az Urat. Nem volt könnyű ezt több munkatársnak vállalni, de vállalták. Elindultak egy új úton, ami nem volt könnyű döntés, de megértették, hogy erre vezeti őket Isten; követték az Urat.

A rövidebb állomások néha értelmetlennek tűnnek, minek letáborozni egy éjszakára, jobb lenne inkább tovább menni. A rövidebb állomások is a cél érdekében vannak az életünkben. Nekem a katonaság nem nevezhető rövidnek, majdnem egy évig tartott, de kezdetben elfecsérelt időnek éreztem, mert érettségi után jobban szerettem volna inkább tanulni. Utólag hálát adok Istennek, hogy lehettem katona, mert egyrészt büszke lehetek rá, másrészt, Isten annyi áldást adott a katonai év alatt. Sokkal több áldást kaptam, pedig az életemnek egy kitérőjének éreztem.

Az igében van egy kifejezés: az Úr rendelése szerint, amit úgy is lehet fordítani, hogy az Úr őrizete szerint, megtartották az Úr őrizetét Izrael fiai, amikor táboroztak. Az Úr őrizete a léviták feladata volt a szent sátor körül és az abban végzett munka kapcsán. Vigyáztak az Úr szentségére, vigyáztak így Izrael többi törzseire, nehogy valaki szentségtelenül menjen a sátorba, mert akkor elpusztulhat, mert az Úr jelenlétében nem lehet akárhogy lenni. A léviták megtartották a sátor őrizetét, Izrael népe pedig nagyon vigyázott arra, hogy megtartsa azt a szentséget, azt az engedelmességet, ami az Úr követésében, az ő vezetésében jellemezte őket. Tehát, ez egy nagyon tudatos vállalás volt. Az őrizet azt jelentette, hogy figyelni kellett az Úr szavát, ha nem is érezték magukat jól az adott állomáson, akkor is tudhatták, hogy az Úr ott tartja őket, és ahhoz igazodva szükséges nekik akkor alkalmazkodniuk. Így végül bejutottak Kánaán földjére.

A mi életünk célja a mennyei Kánaán jelképesen, az új ég és az új föld dicsősége. A Jelenések könyve 21. részében azt olvassuk, hogy egy olyan boldog állapot, ahol az Isten sátora az emberekkel van. A sátor képet használja az örökkévalóság leírásánál, ott is az Úr közel lesz, vele leszünk együtt. Addig azonban az életünk pusztai vándorlás, könnyebb, vagy nehezebb helyzetekkel, állomásokkal, de Isten jelenlétében.

Mi is hát tudatosítsuk Isten jelenlétét az életünkben és az ő vezetését is és arra menjünk, amerre ő akarja!


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy nem kellett annyiszor rettegnünk a kihívásoktól, váratlan helyzetektől, bízhattunk ugyanis benned, rád tekinthettünk és ha nem is értettük, hogy mi miért történik, de azt tudhattuk, hogy te ott vagy mellettünk. Köszönjük Urunk neked, hogy imádkozhattunk egymásért, a családért, a gyülekezetben és még a körülmények változásával is jelezted, vezetsz bennünket, gondviselő szeretetedben megtartasz. Arra kérünk Urunk, hogy a mostani élethelyzetünkben, amiben éppen most vagyunk, segíts a helyünkön lenni. Kérünk, hogy a munkahelyen, a családi életben, a házasságban is lehessünk ott, ahol a helyünk van. Add Urunk, hogy így lehessünk férjek, feleségek, édesapák, édesanyák, vagy nagyszülők és add, hogyha a gyülekezetben is van szolgálatunk, alázattal tehessük.

Imádkozunk azért, hogy te készítsd el új lelkipásztorunk érkezését, majd vigyázz rá, amikor költözködnek. Add, hogy találja meg a helyét itt közöttünk, a szeretetben. Imádkozunk azért is, hogy legyél magyar népünkkel, adj a mi népünknek hozzád térést, könyörülj meg vezetőinken, tudjanak alázattal vezetni. Bárcsak ők is a te vezetésed alatt lehetnének! Ezt kérjük Urunk.

Kérünk azokért, akik az árvíz miatt még mindig szenvednek. Áld meg a segítést. Kérünk téged Urunk, hogy őrizz meg bennünket a katasztrófáktól.

Ámen.