PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. július 8.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


AZ IMÁDSÁG FEGYVERE


Alapige:Mt 26,30-44

Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. Akkor így szólt hozzájuk Jézus: "Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába." Ekkor Péter így szólt hozzá: "Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom." Jézus pedig ezt mondta neki: "Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem." Péter így válaszolt: "Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.

Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: "Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom." Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!" Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Másodszor is elment, és így imádkozott: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod." Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy figyelmünket máris a te áldozatodra a kereszten elszenvedett kínjaidra és ott aratott győzelmedre irányítod. Bevalljuk, Urunk, hogy olyan sok minden jobban foglalkoztat minket, mint ez. Mindnyájan hordozzuk a magunk terhét, tele vagyunk gondolatokkal, félelmekkel, aggodalmaskodással vagy dicsekvéssel, vágyakkal.

Kérünk, segíts most egészen elcsendesedni és úgy nézni fel a te keresztedre. Kérünk, add kezünkbe azt a fegyvert, amivel legyőzted a kísértést, a kísértőt, és olyan győzelmet arattál haláloddal és feltámadásoddal, amely győzelemnek a gyümölcseiből a mai napig élhetünk, akik benned hiszünk.

Kérünk, engedd ezt mélyebben megérteni, mint eddig tettük, és segíts minket forgatni ezt a csodálatos fegyvert.

Ámen.


Igehirdetés

Azok a bibliai fejezetek, amiket mostanában olvasunk kalauzunk szerint, az Úr Jézusnak közvetlenül a kereszthalálát megelőző napjait, sőt óráit írják le. Bepillanthatunk ezeken a történeteken keresztül - ha szabad ilyeneket mondani -, a Megváltó szívébe. Megtudhatunk róla olyan dolgokat is, amik addig nem derültek ki vagy nem kaptak hangsúlyt.

Jézus egyben példát is ad nekünk sokféle lelki harcunkhoz. Figyelmeztet sok fontos feladatra, hibalehetőségre, és erőt is ad ahhoz, hogy ezekben a harcokban győzzünk.

Jézust itt egy nagy támadás érte. A Biblia kísértésnek nevezi ezt, amikor a Sátán egy másik lehetőséget kínál fel a hívőnek, mint amire addig gondolt, vagy mint ami Isten felismert akarata. Szolgálata elején is érte ilyen támadás Jézust: változtasd a köveket kenyerekké, ugorjál le a templomról és majd népszerű leszel. Sőt a legvakmerőbb ajánlata az ördögnek az volt, hogy leborulva imádja őt. Jézus akkor ellenállt, nem reflektált egyik ajánlatra sem. Egy-egy igével visszaverte ezeket. Nem fogott rajta a kísértés.

De vajon most is ellen tud-e állni? Éppen ezt szeretném kiemelni ebből a jól ismert bibliai szakaszból, hogy miféle támadás érte itt Jézust, milyen fegyverrel győzött, és mi a haszna ma is, a mi számunkra is az Ő győzelmének.

Mi volt ez a támadás?

Az úrvacsora szereztetése után tanítványaival kivonult a Gecsemáné kertbe, ahova máskor is szokott menni. Ez maga már kísértéshelyzet volt közvetlenül a keresztre feszítés előtt, hiszen Ő pontosan tudta, hogy másnap olyankor már halott lesz. Közvetlenül az Ő kivégzése előtt, éj leple alatt, a városon kívül egy elhagyott helyről még elmenekülhet. Elkerülheti a tragédiát, a szenvedéseket és a halált. Egy harminchárom éves ember, ha egészséges, nem vágyik meghalni. Vajon nem lenne-e valami más megoldása is az Atyának, mint az, hogy neki meg kell halnia a mi bűneinkért? Hasonló kísértéssel harcolt Ő a szolgálata elején is, mint említettem, de vajon most, amikor ennyire élessé vált a helyzet, akkor mi lesz? Jézus pontosan ismerte az ellenséget, aki Őt támadta. Ismerte a szándékait.

Ha figyelmesen, lassan elolvassák otthon a testvérek ezt a történetet, és félreteszik azt a büszkeséget: én ezt már ismerem, mert sokszor olvastam és hallottam, akkor kirajzolódik egy rendkívül éles, mindent eldöntő kozmikus harc. Akkor meglátszanak azok az egyébként láthatatlan vonalak, amik itt Isten Fia és az emberiség ellensége, az ördög között kirajzolódnak.

Mit akar itt az ördög? Azt, hogy Jézus ne igya ki azt a poharat, amiről itt beszél. (Azt tudjuk, hogy a Bibliában a pohár a sorsot jelenti. A keserű pohár az Isten haragjának a szimbóluma.) Ne szenvedje el Jézus Istennek a bűnnel szembeni haragját. Ne szenvedje el azt az ítéletet, amit az Atya, rajta akar végrehajtani azért, hogy ne nekünk, akik elkövettük a bűnöket, kelljen kiinnunk ezt a poharat. A kísértő azt akarja, hogy mi igyuk ki azt a poharat. Pusztuljunk bele, jusson az egész emberiség a pokolra, a kárhozatra. Ő emberölő volt kezdettől fogva, ez a célja. Ezt a célt úgy lehetne elérni, hogy Jézus mégse vállalja át a mi büntetésünket.

Ez a mondat sokakat zavarba ejt, amikor Jézus így szól a tanítványokhoz: Szomorkodni és gyötrődni kezdett és ezt mondta nekik: "Szomorú az én lelkem mindhalálig."

Szomorkodni és gyötrődni? Miért? Hiszen Ő tudta, mi vár rá, tudta, mit vállal. Tisztában volt az áldozatának a céljával, a jelentőségével. Most mégis visszariadna, amikor ide kerül közvetlenül a kereszthalál elé?

Világos a Szentírásból, hogy Jézus emberi természete megijed attól a szörnyűségtől, ami reá vár, mert Ő tudta, mi vár rá. Ő tudta, hogy itt nemcsak bizonyos fizikai szenvedések és a majd bekövetkező halál az Ő sorsa, hanem itt az Isten ítéletét kell elszenvednie. Azt az ítéletet, amit mi sokszor nem veszünk komolyan. Amivel sokan könnyelműen, olykor istenkáromló módon szórakoznak. Amit félvállról veszünk sokszor, és könnyelműen, felszínesen beszélünk róla.

Jézus tudta, hogy mit jelent az egész emberiség minden bűnének az Isten szerinti igazságos ítéletét elszenvedni. Ő tudta, mit jelent az, amikor nemcsak a tanítványok és minden ember hagyja magára azon a nehéz éjszakán, hanem még az Atya is el fogja hagyni, mert neki a poklot kell megjárnia helyettünk.

Mi ezt fel sem tudjuk fogni, hogy milyen szenvedés várt rá, és végül is mi volt az, amit Ő végigszenvedett ott a kereszten. A legtöbbször csak a kereszthalál fizikai fájdalmaira gondolunk, de mit jelenthetett az Isten ítéletét elszenvedni, ezt nem tudjuk elképzelni, pedig már évszázadokkal korábban Ézsaiás próféta is ezt hangsúlyozta: az Úr mindannyiunk bűnét Őreá helyezte.

Keresztelő János pedig úgy mutatta be Őt a sokaságnak: íme, az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét. Az egész világ bűnét.

Jézus tudta, hogy ez vár rá, és annyira ember is volt (ezt sem vesszük sokszor komolyan, hogy Őbenne az isteni természet és a valóságos emberi természet egyesült úgy, hogy nem keveredett össze, de nem lehetett szétválasztani sem), hogy ez az emberi természet megriadt ettől. Tisztában volt, hogy mi vár rá, és emberi természete visszahőkölt.

Ebben a helyzetben olyan jó lett volna legalább megosztani ezt a lelki szenvedést, ezt a félelmet, ezt a szorongást, ezt a menekülésvágyat valakikkel. Kikkel? Akik a legközelebb vannak hozzá. Az Ő családja a tanítványi kör volt. Azon belül is volt egy bizalmas, szűkebb kör, akiket külön megkért a vacsora után, Pétert, Jánost, Jakabot: gyertek, és virrasszatok velem és imádkozzunk együtt. Azután Ő egy kicsit odébb ment, hogy mégis maga legyen az Atya előtt. Amikor az ember egyedül imádkozik, akkor sokkal intimebben éli át az Istennel való közösséget. Nem kell szépen fogalmazni, mondja azt, ami ömlik a szívéből. De azért jó, ha tudom, hogy néhány imatárs szintén imádkozik értem vagy velem.

De nem számíthat rájuk. Amikor visszamegy, kénytelen látni, hogy elaludtak. Egészen egyedül van, nincs kivel megosztani, nincs kire támaszkodni. Támadás kívülről, támadás belülről, és át kell élnie az egyedüllétet. Ez volt az Ő kísértése.

És akkor mit csinál? A földre borul, és életre-halálra elkezd imádkozni úgy, hogy beleizzad. Elővesz Jézus egy olyan fegyvert, ami a Sátán eszköztárában nincs: az imádságot, és kiönti a szívét az Atyának. Nem szépeket mond, hanem őszintén imádkozik.

Olyan jó lenne, ha leszoknánk a szép imádságokról. Olyan kegyes frázisokkal megtűzdelt, sokszor semmit mondó szövegekről, és megtanulnánk őszintén, sokszor, ha kell, nyersen imádkozni. Ahogyan a frissen hitre jutottak szoktak. Öröm hallgatni azokat a testvéreinket. Nem keresgéli a szép kifejezéseket, mondja azt, ami benne van.

És mi volt Jézusban? Menekülésvágy. Azt mondja: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár", ha lehet, ne kelljen elszenvednem azt a szörnyű ítéletet, amit egyébként vállaltam. Azért jött. Erre mondta Ő az Örökkévalóság Tanácsában, hogy "ímhol vagyok én, küldj el engemet." Ő tudta, mit vállalt, de említettem az okokat, hogy most mégis feltámad benne: nem lenne-e mégis valami más megoldás, hogy ne kelljen azt elszenvednie. "Ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár (itt vessző van), mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."

Ez nyilván nem egymondatos imádság volt, mert amikor visszamegy a tanítványokhoz, amiatt dorgálja meg őket, hogy egyetlen órát sem tudtatok velem együtt imádkozni?

Itt Jézus egy órán át harcolt és tusakodott. Miért? Az a folytatásból derül ki. Mit akart elérni? Vajon azt, hogy az Atya mindenképpen kímélje meg Őt ezektől a szenvedésektől? Akkor nem mondta volna: "mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te."

Hogy mi volt a célja, az kiderül a második menetből. Látja, hogy a tanítványok alszanak, otthagyja őket. Egyedül kell megvívnia ezt a harcot is - vállalja. De a második imádságnak már más a szövege. Az így hangzik: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod."

Aztán olvasunk egy harmadik menetről is. Ott már csak annyit jegyez fel az evangélium: harmadszor is visszament, leborult és ugyanúgy imádkozott, mint másodszor. Miért? Mi volt a célja ennek az imádságnak? Az, hogy egészen világos legyen számára, mi az Atya akarata, és hogy egészen azonosulni tudjon azzal. Maradék nélkül, teljesen eggyé váljék vele.

Ez az imádság harc volt. Van ilyen, hogy imaharc. A Biblia többször említi, hogy az imádságot fegyverként is adja Isten a hívők kezébe. A döntő az, hogy mi a célja ennek a harcnak. Vannak, akik azt gondolják: az a célja, hogy elérjem azt, amire vágyom. Teljesen pogány gondolat, hogy rávegyem az Istenemet arra, hogy teljesítse az én akaratomat.

Amikor a Hegyi beszédben szól Jézus az imádságról, a Mi Atyánk előtt, akkor egyebek között ettől is óv minket: ne úgy imádkozzatok, mint a pogányok, akik addig mondják isteneiknek, amit el akarnak érni, amíg remélik, hogy majd csak megunják, és teljesítik a kívánságaikat.

Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy teljes őszinteséggel elmondja az Atyának, milyen vágy mozdult meg most benne, de azonnal utánateszi: mindazáltal (tehát ennek ellenére), ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te. Másodszor már el sem mondja, amilyen vágy megmozdult benne, hanem azt mondja: látom, Atyám, hogy ki kell inni a poharat. Ámen, úgy legyen! Legyen meg a te akaratod. És miért kell harmadszor is ugyanezt elmondani? Mert egészen meg akar erősödni ebben.

Nem tudom, hogy ki ismeri közülünk azt, hogy van ilyen lelki harc. Néhány alkalommal volt ilyen az életemben, ami tényleg úgy kezdődött: Uram, nagyon félek valamitől, vagy nagyon szeretnék valamit, de sejtem, hogy amire vágyom, nem egyezik a te akaratoddal. Sokszor nem is tudja az ember ezt az első pillanatokban egészen világosan és racionálisan előadni. Csak gomolyog belőle az imádságban is az, ami a szívében van.

Ezért is nagy ajándék az imádság, mert a Biblia sokszor azt mondja: kiöntötte a szívét az Úrnak. No, de olyan illetlen dolgok vannak sokszor a szívünkben - akkor azt mondjam el. Hadd kerüljön oda Ő elé. Kerüljön oda a bűn is. Akkor fogom igazán látni, akkor fogom megutálni, akkor tudok rá igazán bocsánatot kérni. Ami bennem van, kerüljön oda.

Dávidnak voltak ilyen megbotránkoztatóan őszinte imádságai. A hívő Dávid, hogy mondhat ilyet? Mert az volt a szívében. De amikor odakerült Isten elé, akkor került világosságra. Akkor kezdett ő is tisztán látni. Kezdte látni a különbséget a maga vágyai és Isten akarata között, és kezdett egyre inkább azonosulni Isten akaratával, úgy, hogy a végén egészen igen-t tudott arra mondani. Jézus, végigjárta az engedelmesség útját, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Pedig Isten nem válaszolt erre az imádságra. A semmibe hangzott Jézus kiáltása? Egy órán át tartó imaharca? Semmi válasz az Atyától? - Biztos, hogy nem volt rá válasz?

Azt olvassuk a végén: teljes bizonyossággal, nyugodtan és küldetéstudattal megy azok elé, akik jönnek, hogy letartóztassák Őt. A tanítványokkal tovább nem foglalkozik, majd a feltámadása után még lesz egy intenzív kurzus, amikor felkészíti őket a szolgálatra. De most velük nem foglalkozik, hadd szaladjanak, ahányan vannak, annyifelé. És ezzel a bizonyossággal, hogy ez az Ő küldetése, egy az Atyával, vállalta, megy azok elé, akik jönnek felfegyverkezve Őt letartóztatni.

János leírja, hogy azok megijednek tőle. Amikor azt mondja: én vagyok az a Jézus, akiért jöttetek, a János 18-ban azt olvassuk: hátrahőköltek, a földre estek a felfegyverzett emberek. Egy szál fegyvertelen férfitől. Miért? Mert ott ragyog benne és rajta keresztül a mindenható Isten ereje, dicsősége, maga Isten jelenik meg Őbenne, amit aztán néhány nap múlva Tamás is felismert: én Uram, én Istenem - mert ott már egészen azonosult az Atya akaratával.

Van ilyen. Jó lenne, ha lenne fejlődés, mélyülés az imaéletünkben, és nemcsak feldobálnánk az égre megszokott mondatokat imádság címén, vagy jaj, Istenem-hez hasonlóan kiáltanánk a baj esetén. Vagy néha, amikor szeretnénk rászánni az időt, rá kell jönnünk, hogy nincs is mit mondanunk Istennek. Megköszönünk dolgokat, kérünk dolgokat, de nem tudunk egy órán át imádkozni.

Mikor imádkozott valaki egy órán át intenzíven, tartalmasan, konkrétan? De nem az időtartama fontos, a lelki mélysége, az odaadása, az őszintesége hiányzik sokszor az imádságainknak. Meg az, hogy ez legyen a tudatos célja: Atyám, látni akarom, hogy mi a te akaratod ebben a helyzetben, és látatlanban azt mondom: azt fogom tenni, azonosulni akarok veled, és ha kell, addig imádkozom, amíg ezt megértem, és amíg teljes meggyőződéssel és békességgel el tudom fogadni.

Ezért mondja Jézus a tanítványoknak, amikor látja, hogy reménytelen, hogy tudnak együtt virrasztani vele: titeket is fog hasonló kísértés érni, és bele fogtok menni a kísértésekbe, ha csak nem tanultok meg virrasztani és imádkozni. A virrasztás sokkal fontosabb feladatuk a hívőknek, mint ahogy gondoljuk. Latinul úgy mondják: vigília.

Gondoljunk a karácsonyi történetre. Kik értesültek először a Messiás megszületéséről? Azok a pásztorok, akik virrasztottak éjszaka a nyájuk mellett. Mikor a többiek alszanak, vannak néhányan, akik virrasztanak. Azok a megszólíthatók. Azoknak lehet kijelentést adni. Jézus itt erről a lelki éberségről beszél. Legyek mindig kész arra, hogy ha az én Atyám mond nekem valamit, akkor halljam. Legyek éber, és akkor észre fogom venni, hogy ez az ajánlat nem tőle való, hogy hátha el lehetne kerülni a keresztet. Ez alulról jövő sötét ajánlat. Mi akkor a válasz rá? Az egyetlen válasz az lehet rá: nem. És ha újabb ajánlat érkezik? Akkor is: nem, és harmadszor is: nem.

Ehhez ébernek kell lenni, virrasztani kell tudni. Ez azonban kevés, ezt ki kell egészíteni imádsággal. Péterből éppen ez hiányzott, amikor a nagy ígérgetéséről olvastunk az előbb. Ezt felejtette el, hogy mi gyengék vagyunk. Lehet, hogy próbálok virrasztani és ébren őrködni, figyelni Istenre, figyelni a rossz ajánlatokra, meg az Ő ajánlataira. Lehet, hogy a lélek kész, de a testem gyenge, erőtlen.

Ebből élt át valamit Jézus is itt a Gecsemánéban. Erre figyelmezteti a tanítványokat. Ebben meg a komoly imádság segít titeket. Ébren őrködni és imádságban két kézzel kapaszkodni az Atyába. Ha mást nem tudtok mondani, csak az Ő nevét, vagy megvallani, hogy kinek hiszitek, Ő győzelemre segít a kísértések között.

Mit jelent az a gyakorlatban, hogy van olyan, hogy az imádságunk céljának annak kell lennie, hogy felismerjem Isten akaratát, és kész legyek azt teljesíteni, mert most még tudom magamról: nem vagyok kész. Mit jelent ez? Egy-két egyszerű példát mondok: hány édesanya könyörög azért, hogy a gyermekei kapjanak olyan házastársat, akivel boldogok lesznek, hányan könyörögnek azért, hogy kapjanak egészséges gyermekeket, hányan könyörögnek, hogy kapjanak olyan hivatást - ami sokféle lehet - például ami jövedelmező lesz, ahol másoknak sokat segíthet, ahol eredményeket ér el, stb.

Sokféle ilyen imádság van. Ezek rosszak? Nyilván nem, ha ott van az, hogy a maga vágyai mögé vesszőt tesz, és van ereje így folytatni: mindazáltal... Én ezt szeretném, Uram, és nagyon szeretném, de nem vagyok benne bizonyos, hogy tényleg ettől lesz boldog a gyermekem. Honnan tudom azt? Azt egyedül te tudod. Akkor mindazáltal feltétlenül úgy legyen, ahogy te akarod. Elmondom a magamét, ha te ezt jónak látod és megadod, hálás leszek érte. De ha nem adod meg, vagy nem ezt adod meg, akkor is dicsőítelek téged azzal a bizonyossággal, hogy te jobban tudod, mi jó neki, mint én. Ott van-e bennünk ez a belső szabadság, ez az emelkedettség? Mert ezzel dicsőítenénk igazán Istent.

Vagy hadd érintsem röviden azt: hosszú idő óta sokan könyörgünk azért, hogy adjon Isten ennek a gyülekezetnek hűséges, jó lelkipásztort. Közben voltak mindenféle elképzelések: ilyen, olyan, amolyan legyen. Mi jobban tudjuk, milyennek kell lennie, hogy jó legyen? Ha ezt valóban rábíztuk a gyülekezet Főpásztorára, és egy-két év óta ezért többen könyörgünk, akkor nem az a helyes: elfogadjuk azt, aki jön, és az Úrtól fogadjuk el?

Sok példát mondhatnék még. Sokan vannak, akik a népünk jövőjéért imádkoznak. Mindenféle álmokat szövünk, hogy mitől és hogyan lenne boldog a mi népünk. Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy egyedül Isten tudja, hogy mitől lenne boldog, és egyedül Ő tud boldoggá tenni bennünket?

Sokaknak probléma meddig élnek ők vagy szeretteik? Meg van írva: életem ideje kezedben van. Ilyen imádság elhangozhat. Éppen a napokban hangzott el egy kedves hívő tizenéves kislány ajkán: anyukám halálos beteg lett, azt mondják, nem sok van neki hátra. Pici testvéreim vannak. Istenem, tartsd meg őt és engedd, hogy felneveljen bennünket. - Ez helyes imádság, nem? A második imádságában, anélkül, hogy bármit mondtam, elkezdett úgy imádkozni: Uram, nem tudom, hogy mi jó anyunak, és mi jó nekünk. Legyen meg a te akaratod! Éreztem ott, ahogy együtt mondtam vele az imádságot, hogy így lett kerek. Az is szép volt, őszinte és igaz, helyes, de néhány perc múlva eszébe jutott: így lesz ez igazán teljes.

Ott van-e bennünk ez, vagy sokszor, mint egy kisgyerek toporzékolunk Isten előtt: Atyám, én ezt meg ezt kérem? Jézustól megtanulhatjuk, hogy az imádság fegyver is, lehet vele harcolni, de ennek a harcnak ez legyen a célja: miközben mondom a magamét, hadd ismerjem fel, mi a te akaratod, és szeretnék azzal egészen azonosulni. Segíts előbbre ebben!

Kezdjük ezt gyakorolni már ma. Isten sok áldást fog adni nekünk.


Imádkozzunk!

Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor mind a kettő hiányzik a gyakorlatunkból: a virrasztás is és az állhatatos imádkozás is.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor mi is áldozataivá válunk annak a nagy "altatás"-nak, ami ezen a világon folyik. Bocsásd meg, hogy oly sokszor elszenderülünk, szórakozottakká válunk, szétszóródunk. Taníts meg minket koncentráltabban és folyamatosan figyelni rád.

Kérünk, add kezünkbe az imádság fegyverét, és taníts meg azt helyesen forgatni.

Dicsőítünk téged azért, mely ilyen eszköze az ördögnek nincs. Köszönjük, hogy minden igazi imádság hozzád visz minket közel, és veled válhatunk eggyé.

Kérünk téged, taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, mert te vagy Istenünk, és a te jó Lelked vezérelje az imádságainkat is, a cselekedeteinket is.

Eléd hozzuk mindazt a szükségünket, vágyunkat, aminek a teljesedését akár már ma szeretnénk, hogy megadjad. Köszönjük, hogy őszintén elmondhatunk mindent, azt is, amit mások előtt szégyellnénk. Szeretnénk őszintén utána tenni, Atyánk: mindazáltal mindig minden úgy legyen, ahogy azt te akarod, mert a te akaratod jobb, mint a miénk. Mert a te akaratod az egyedül jó akarat.

Kérünk, segíts most is így imádkozni.

Ámen.