PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. június 24.
(csütörtök)

Földvári Tibor


JÓ AZ ÚR


Alapige:JSir 3,19-39

Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására. Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. Üljön hát magányosan és maradjon néma, amikor ráteszik. Hajtsa porba fejét, talán van reménysége. Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák. Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait, amikor az embert kiforgatják jogából a Felségessel szembeszállva, amikor megcsalják az embert perében, azt nem nézi el az Úr! Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? Nem a Felséges szavától függ-e a rossz is, meg a jó is? Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett?


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk dicsőítünk téged jóságodért, hűségedért és irgalmadért. Valljuk Urunk, hogy te az isteni jóságodat akkor is megmutatod, amikor mi rossznak érzünk dolgokat, történéseket. Köszönjük Urunk, hogy a te isteni hűséged akkor is áll, amikor mi esetleg hűtlenek vagyunk még hozzád is. Köszönjük Urunk, hogy a te irgalmad napról, napra megújul rajtunk is, s te pontosan tudod, hogy mire van szükségünk, s nemcsak azt adod, hanem annál jóval többet.

Kérünk téged Urunk, hadd lássunk az igehirdetés üzenetében is téged jóságosnak és kegyelmesnek, hadd tudjunk önmagunkra is tekinteni ennek fényében. Hadd merjük elhinni, hogy te kinek tartasz minket és mi mindent tettél értünk. Kérünk arra Urunk, hogy ne csak a jelenünkre, hanem a jövőre nézve is merjünk bízni benned.

Köszönjük Urunk a mai nap minden örömét, köszönjük az elvégzett munka sikerét és arra kérünk, hogyha mégis fáradtak, vagy szomorúak lennénk, a te jelenlétedben, igéd által, hadd tudjunk felvidulni. Az Úr Jézus érdeméért kérjük ezt tőled.

Ámen.


Igehirdetés

A szerdai bibliakörrel tegnap erről az igéről beszélgettünk és magam is sokat épültem a hozzászólásokból. Eldőlt bennem, hogy a mostani istentiszteleten nézzük meg ennek a bibliai igének azt a drága üzenetét, amelyet egyszerűen így szeretnék megfogalmazni: jó az Úr. Remélem legtöbben olvastuk a Jeremiás siralmai bibliai könyvet. Nagyon sok keserűséggel és szomorúsággal van tele és mégis evangéliumot, jó hírt akar hirdetni. A maga szörnyű képeivel, amelyeket megfogalmaz Isten népének sanyarú sorsából, szintén azt akarja mondani, hogy Isten milyen mélyre le tud nyúlni népéért és a bűnösért és hogyan készít szabadulást. A szakasz a 3,1 versével éppen a közepe ennek a bibliai könyvnek, felolvasott igeszakasz pedig valóban a könyv üzenetének a fordulópontja, amely megmutatja, hogy a sok nyomorúság ellenére milyen Isten szeretete, szabadítása.

Az ókori zsidó és keresztyén hagyomány nézete szerint ezt a bibliai könyvet Jeremiás írta. Én szeretném ezt az ókori hitvallást követni. Ez azért is hasznos, mert még közelebb érezzük magunkhoz annak a kornak a szörnyűségeit, testi, lelki szenvedéseit, amelyet a babiloni fogság okozott Júda népének a bűnei és gonoszságai miatt. Isten ítéletét élték át. Ha Jeremiás írta, azért beszédes, mert ő maga hűséges volt az Úrhoz végig, ezért ő a népe miatt és bűne következményei miatt szenvedte ugyanazt, amit a nép is. Mindezt felvállalta, mert akkor is vállalta a népét. Tehát, egy hívő ember keserűsége, panasza. Amik őt is érik, szenvedések, ő nem vétkezett, de hordozza mások nyomorúságát és vétkét. A 3,1-ben személyesen fogalmazza meg: én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszői miatt. Azután el kezdi sorolni a legmélyebb szenvedéseket, egészen a 19. versig.

Nagyon beszédes, hogy csak a 18. versben kerül elő az Úr említése, az Úr neve. A próféta 18 versen keresztül arról beszél, hogy milyen nagy a nyomorúság és a szenvedés benne, népe számára is, ezt sorolja, folyamatosan panasz áradat hangzik. Csak a 18. versben hangzik el valami az Úrról, de még ott is negatív kicsengésű. Ez azért beszédes, mert azt jelzi, hogy addig szinte még mintha nem is létezne az Úr, noha neki mondja az imádságát, panaszát, de mintha nem is lenne ott, teljesen az köti le, amit mond nyomorúságában. A 19-20 versekben is úgy látszik, hogy még nagyon maga alatt van, gondolkodik, szenved, de még mindig nem tud az Úrra nézni. A 21. verstől kezdve van egy nagy fordulópont. A Károli fordításban így szól a 21. vers: "Ezt veszem szívemre, azért bízom." Itt megfogalmazódik, hogy bízik valamiben, valamit újra átgondol, szívére vesz, azaz már sokkal mélyebben lát dolgokat, míg addig csak a felszínt látta, már jobban lát, mélyebben a lelki igazságokban és a lényeg, hogy meglátja az Urat. Ezt követően végig elkezd Istenről beszélni. Ha még említi is a panaszt és a nyomorúságot, itt már azokat az Úrra figyelő hitével, reménységével teszi.

Jó az Úr, jó az Úrra várni, jó az Úr szabadítására várni, és jó az Úr igáját viselni. Ezt a három kifejezést fogjuk megnézni az igeszakaszból.

Az ősi szövegben a 3. részben három versenként találkozunk a héber ábécé egy-egy betűjével, három versen keresztül mindig ugyanaz a betű szerepel. A jó az Úr kifejezés is ezt hordozza. Ezért fordít így a Károli fordítás és az új fordítás is. Látszik, hogy irodalmi nyelven akarja elmondani a maga őszinte, fájdalmas kiáltását, de hitvallását is.

Ez első kifejezés ez: Jó az Úr azokhoz, akik várják őt, akik keresik őt. Míg az imádságát korábban mindig az őt ért keserűség és fájdalom jellemezte, ezeket sorolta el panaszkodva és az Úr személye háttérbe szorult, ettől fogva azonban megtörtént a nagy váltás és az Úrról beszél. Ezzel kezdi azokat a régi történéseket, és emlékeket is sorba venni magában, amelyek azt jelzik, hogy az Úrra nemcsak az jellemző, amit a fogság idején tapasztaltak, hanem az Úr már sokkal korábban is sok mindent hordozott magában velük kapcsolatban is. Azt mondja: Jó az Úr azoknak, akik várják őt, a léleknek, amely keresi őt. Mert, ez az Úr olyan valaki, akiről kiderül a megelőző versben, az ő kegyelmessége, hogy még nincsen végünk. Az Úr szeretete az, hogy még nincsen végünk. Az Úr tehát, amikor megjelenik az ő személyében, jelzi, hogy mit érez népe iránt, szeretetet és kegyelmességet. Az, hogy nincs végünk, élünk és érezzük a fájdalmát a nyomorúságnak, önmagában azt jelzi, hogy Isten a fogságban nem elpusztítani akarta őket, nem örökre elvetni a bűneik miatt, hanem mindenképpen tisztítani, szabadítani akart. Az Úr szövetségi szeretete az a szó ami itt szerepel a 22. versben; jó az Úr, mert ez az Úr szeret, kegyelmes. A szeretet alapja pedig őbenne van. "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem ki rád az én irgalmasságomat."

Az Úr jóságának a másik megnyilvánulása, hogy irgalmas; nem fogyatkozik el az ő irgalmassága, minden reggel meg-megújul. Az irgalom szükséges, mert a bűnösnek irgalmat ad, szüksége van a bűnösnek Isten irgalmára - mondta tegnap egyik testvérünk. De akkor is irgalomra van szükség, amikor bajban van és szenved, segítségre szorul. Lehet, hogy az Úr ítélete következtében kerültek a babiloni fogságba a zsidók és ott nyomorognak, szenvednek és lehet, hogy az Úr büntetése jogos a bűneik miatt, de az irgalma azt jelzi, hogy ebben a szomorú állapotban is ad megoldást. Az irgalma minden reggel meg-megújul, tehát naponta. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy naponta tapasztaljuk az irgalmatlan körülményeket, a nehézségeket, de akkor az Úr jelenléte, jósága abban látszik, hogy az ő irgalmas cselekedete is napról-napra megújul. Lehet, hogy a baj és nyomorúság egyre nagyobb lesz, de az Úr irgalma is egyre inkább, egyre jobban megmutatkozik majd.

Amikor Isten népének várnia kellett a babiloni fogságból való szabadulásra, akkor 70 évnek kellett eltelnie. A hetven év minden napján ott lehetett számukra az az igazság, hogy az Úr irgalma napról-napra megújul. Talán várni kell az Úrra, de irgalmát folyamatosan kiárasztja.

A másik fontos jellemző: nagy a te hűséged. A hűség a szeretet szakítószilárdsága. Akkor is megmutatkozik, amikor úgy tűnik, mintha Isten nem is szeretne. A körülmények nem azt jelzik, hogy elhagyott, elfeledkezett rólam az Úr? Az Úr hűsége viszont azt jelzi: Hogy feledkeznék el. Lehet, hogy a nép hűtlen lett hozzá, de az ő hűsége olyan nagy, hogy akkor is megmutatkozik irántuk. Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Az örökségem, vagy osztályrészem kifejezés szónál olyan kifejezés szerepel, amely önmagában jelzi, hogy az Úrral való kapcsolat mennyire közeli, mennyire személyes.

A 4Móz 18-ban Isten maga mondja Áronnak, a főpapnak: "Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjükből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz őközöttük" - tudniillik, amikor Izrael törzsei megkapják az ígéret földje örökségét, milyen drága kincset kaptak Izrael fiai az Úrtól, de Áron nem örököl abból semmit. De az Úr azt mondja neki: én vagyok a te osztályrészed. Vajon ki vágyna arra, hogy ne kapjon semmit azokból az áldásokból, örömökből, amelyet a többiek kapnak? Vajon mi vágyakoznánk csupán az Úrra? Remélhetőleg igen, mert az Úrral minden más velejár! Tehát a papság, a léviták sokkal többet örököltek, ők mutatták ki Izrael népe között, hogy Isten nemcsak földet akar adni, nem csupán az ő ajándékait akarja adni, hanem önmagát, a vele való közösség legmélyebb igazságait. Ezt bizony Áron és a papok élhették át a szent sátorban. Az Úr maga lett az örökségük. Jeremiás a siralmakban azt mondja: Az Úr az én osztályrészem. A fogságban úgy érzi, nincs semmi, mindent elvesztettek, nincs templom, nincs szentföld, nincs szabadság, de az Úr az ő osztályrésze. Lehet, hogy mi a bűneink miatt szenvedjük mindezt, de az Úr az én osztályrészem. Az Úr a miénk, azt nem veszíthetjük el - az ő szeretete miatt.

Az Isten ígéreteire való várakozás, a beteljesedésre való várakozás során is ez fontos igazság, hogy amíg nem teljesedik be az életünkben az Úr egy-egy ígérete, ami ugyan hiányzik, de akkor is ott van, hogy az Úr az én osztályrészem. Ha semmit sem teljesít be az Úr nekem az ígéreteiből, azért az Úr még mindig ott van, mert a vele való szeretetkapcsolat a döntő. Akkor is, ha vannak szenvedések. Jeremiás csak ezután kezdi hangsúlyozni a 25. verstől, hogy jó az Úr. Elmondja, mi minden jellemzi ezt az Urat és azt követően hangsúlyozni akarja három versen keresztül is, hogy mit jelent a jóság az Úrhoz fűződő kapcsolatban. Jó az Úr azoknak, akik várják őt, a léleknek, amely keresi őt, vagy hozzá folyamodik.

Itt kiderül, hogy várni kell őrá, keresni kell őt, hozzá folyamodni. Tehát, mintha valami hiányozna a vele való kapcsolatban. De az nem kérdés, hogy az Úr jó. Ha a próféta és a népe a körülményeket tekinti, akkor úgy tűnik, hogy minden rossz, talán még az Úr is. Lehet, hogy a fenyítés, az ítélet jellege miatt a babiloni fogságban felmerülhetett, hogy az Úr elhagyta népét és ez fájdalmas érzés lehetett. De a prófécia azt mondja: jó az Úr, mert őt nem az alapján mérjük le, hogy milyen körülményeink vannak, éppen hogyan viselkedett velünk, hanem az alapján nézünk az Úrra, aminek kijelentette magát már a régmúltban is, amilyennek ismerhetjük őt a jelenben is és az ige fényében ő jó, hiszen irgalmas, hűséges, kegyelmes. Lehet, hogy nem érzem az Urat éppen jónak, de mint az ő gyermeke, az ő népe tagja, mégis tudom, hogy kinek jelentette ki magát.

Az ígéretei esetén, az arra való várakozás során milyen gyakran van kétely bennünk. Meddig kell még várni? Jó az Úr azoknak, akik várják őt? Nem jó várni. - így érezzük. De nem az ígéretre kell várni az ige mostani gondolatában, hiszen azt mondja: jó az Úr azoknak, akik várják őt. Itt még csupán az Úrról van szó. A 2Kor 1-ben azt mondja, hogy Isten ígéretei kihez kötődnek: Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné és ámenné, az Isten dicsőségére miáltalunk. Bibliakörben beszélgettünk együtt erről az üzenetről és ilyenkor aki vezeti a beszélgetést, az is átéli, hogy egy-egy gondolat mennyire megragadó.

Isten ígéreteire várni kell? Nem könnyű várni. Gyakran énekeljük azt az éneket, még kánonban is, hogy várni jó, várni jó. Önmagában nem jó várni. De az Úr szabadítására jó várni és mi az Urat várjuk. Istennek valamennyi ígérete Jézusban lett igenné és ámenné. Tehát ha az Úrnak személy szerint bármilyen ígérete van, az őrá mutat, az ő dicsőségére. Azért teljesíti be Jézusért és Jézusban minden ígéretét az Úr, velünk kapcsolatban is, mert ez az ő dicsőségét szolgálja. Jó az Úr, nekünk ad valamit és közben tetszik neki, hogy önmagát dicsőíti és ez nekünk is áldás és öröm lehet.

Mi mikor éreztük utoljára rossznak az Urat? Vagy mikor éreztük úgy, hogy az Úr valamit nem jól csinált? Az ige azt mondja, hogy lehet, hogy így érzünk, ahogy a fogságban is így érzett Isten népe az ószövetségi időben, de mi sohasem az érzéseinkre építünk amikor az Úr tulajdonságaira gondolunk, hanem arra, amit ő kijelentett az igében.

Jó az Úr azoknak, akik várják őt, a léleknek, amelyik keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig, illetve: Jó csendben várni az Úr szabadítására. Nem a várakozás jóságáról beszél, hanem az Úrra illetve az Úr szabadítására várás jóságáról.

Nagyon megdöbbentett, amikor az ősi szövegben megértettem, hogy az itt szereplő "jó várni" gondolatban lévő állítmány, ugyanaz, amit más helyen például egy vajúdó nőnek forgolódására használ, aki szenved, mert szülni készül és forgolódik amiatt, de a végeredmény a gyermek megszületése lesz. Van olyan jelentése is, hogy reszket ezért használja ezt a szót a héber nyelv arra, hogy kitart, vár. Tehát, a szó önmagában a jelentési lehetőségek miatt azt érzékelteti, hogy ez a várakozás nem mindig fájdalommentes. Van benne fájdalom, csak mivel tudja a végeredményét, nem azon van a hangsúly, hogy éppen mit érez, hanem vár, kitart türelmesen.

Jó várni az Úr szabadítására. Sokszor gondolok arra, hogy néha jobb lenne, ha Isten nem előre ígérne valamit meg nekünk, mert akkor nem kellene várni a beteljesedésig. Nem kellene azt a sok kételyt, kishitűséget átélni a várakozás során. Jobb lenne, ha az Úr adná azt, amit akar, nem kellene rá várni. De akkor Isten megfosztana minket attól a nagy ajándéktól, hogy az ígérete elhangzása után várhatom őt, tudhatom, hogy mit ígért, feszülten várhatok és amikor beteljesedik, akkor kiderül, hogy mennyire szeret Isten. Minden kételyünk és hitetlenségünk ellenére ő valamit beteljesített. Az említett Korintusi igében ott van, hogy mindezt az ő dicsőségére is teszi. Az ígéretre való várakozás, az Úr szabadítására való várakozás tehát lehet, hogy fájdalmas, amíg be nem teljesedik valami, de a vége bizonyos.

A másik kifejezés: megadással lenni, vagy csendben lenni, azt jelenti, hogy nem kiabálunk, még a szenvedés közepette sem ordítozunk a fájdalomtól, hanem csendben vagyunk, még a szó szoros értelmében is. A felolvasott első 18 versben panaszáradat sora hangzott el, úgy, hogy az Úr személye csak a végén jött elő. Abban az imádságban nem az Úr személyén van a hangsúly. Az ilyen imádság számunkra is ismerős, az ígéretekre várás alatti kételkedve való imádság is ismerős. Csendben várni aközben, hogy érezzük a fájdalmat, nem türelmetlenül.

Jakab levele 5. részében használja a Szentírás azt a képet, hogy a hosszútűrő olyan, mint a földműves, aki elvetette a magot a földbe és türelmesen várja a reggeli és az esti esőt, a tavaszi és az őszi esőt. Milyen furcsa lenne az a földműves, aki minden nap kimenne a földre és valamennyi búzamagot megnézné, milyen állapotban van a pár centiméter mélységben. Valójában bolondnak néznék őt. A mag, ha el van vetve, nem kell nézni mi történik a földben, majd láthatóvá válik, ha kezd kikelni. Ilyen a türelem. De most éppen belvíz van a földeken, akkor lehet, hogy nem lesz mag? Mit tegyen ilyenkor a földműves? Nem tehet mást, mint várakozik, türelmesen, mert majd a mag kikelése igazolja, hogy amit tett és amire vár, be fog következni.

Csendben várás nem fájdalommentes várakozás, hanem a fájdalom érzése ellenére csendes várás.

Bizonyára már többször átéltük az orvosnál, hogy amikor odaérünk, csökken a fájdalom érzetünk, például a fogorvosnál. Mert már a jelenléte, vagy az orvos közelében való lét tudata lelkileg erőt ad és már mást érzek, mint korábban.

Jó csendben várni az Úrra, a szabadítására. A szabadítás szó esetében az a kifejezés szerepel, aminek a főnévi jelentése az Úr Jézus nevére utal. Ez azért fontos, mert talán fájdalmas a várakozás, de a beteljesedéshez, ha ígéretről van szó, vagy a fogságból való szabadulás kapcsán, szabadításra van szükség. Nekünk, bűnös embereknek, ha még kegyelmet is nyertünk, folyamatosan az Úr szabadítására van szükségünk és erre vár Isten népe. Az Úr szabadít. A bajban levő, a bűnben járó és az ígéretekre váró is. Az Úr Jézus megváltó művére volt szükség ahhoz, hogy az ígéretek is beteljesedjenek, a kozmikus méretű és a személyes ígéretek is. Mi mindig az Úr szabadítására várunk.

Gondoljunk arra, amikor Ábrahámnak kellett vinnie Izsákot megáldozni. Neki Izsákban ígérete volt és mégis vállalta azt, amit Isten mondott és ment - a Zsidókhoz írt levélből tudjuk - és úgy gondolkodott, hogy Isten még a halálból is képes őt feltámasztani. Azt hitte, hogy az Úr meg fogja szabadítani a gyermeket valamilyen formában, vagy a halála előtt, vagy a halála után tesz valamit. Mert bízott az Úr szavában, ígéretében, az Úr tulajdonságában. Jeremiás prófétának pedig - könyve 25. és 29. részében - Isten megígéri, hogy a fogság 70 évig fog tartani. Ma olvashattunk Ezsdrás könyve elején arról, hogy milyen Isten szabadítása, Círus perzsa király már jóval a 70 év letelte előtt, 538-ban, haza engedte a zsidókat. Szinte már a hetven év közepén elkezdődik a szabadítási ígéret beteljesítése. A ígéret beteljesítése után a templom építése során is sok nehézségbe ütköznek, maga Círus király is leállíttatja az építkezést, de a szabadításra vonatkozó ígéret beteljesedett.

Jó várni az Úr szabadítására. Amikor az Úrra várunk az ígéretekre való beteljesedés kapcsán és a személyes életünkben, vagy amikor nehéz helyzetben érezzük magunkat és az Úr szabadítására van szükség, akkor mindig gondoljunk arra, hogy az Úr szabadítása nagyon sokba került az Úrnak, hiszen ezért Jézust kellett adni. Itt is igaz az, hogyha Jézusban teljesedett be Isten valamennyi ígérete, igenné és ámenné őbenne lett, akkor bármikor amikor beteljesedik Istennek valamelyik ígérete - felépít a betegségből, hazahoz a kórházból, munkát, társat, gyermeket ad, és így tovább mindazt, amit ígéretképen megélünk - valamennyihez az kellett, hogy az Úr Jézus meghaljon. Ezt ő elvégezte, mert szabadításra szorulók vagyunk. Jó várni az Úrra, mert ő jó, mert ő szabadító.

A harmadik jellemző: "Jó a férfinak, ha igát visel ifjúságában". Amikor a biblia-körben megkérdeztem, hogy mi az iga, valaki azt válaszolta, hogy teher. Örültem ennek a válasznak, mert én akkor már tudtam, hogy mit szerettem volna mondani. Az iga teher? Valóban az, hiszen az állat nyakába teszik eszközképpen ahhoz, hogy egy még nehezebb terhet tudjon könnyebben húzni az állat. Tehát, egy terhet vesz fel magára, ami könnyít azon, hogy a még nehezebb terhet hordozza és viselje. Amikor Jézus is ezt a képet használta - "vegyétek fel magatokra az én igámat" - ehhez hozzátette: "mert az én igám könnyű", az én igám gyönyörűséges. Tehát, nem az iga az, ami igazi teher, hanem az a nagy teher, amit az iga segít hordozni és húzni. A "Jó a férfinak, ha igát visel ifjúságában" ige a szövegkörnyezet miatt arra utal, ami a babiloni fogság sokféle nehézségei és terhei, szenvedése, amit el kell hordozni, de nem egyedül, ott van az Úrba vetett bizalom nagy lehetősége. Jó, ha már fiatal korban megtanuljuk, hogy az életben vannak terhek és tudjuk hordozni. Jaj annak a fiatalnak, akit mindig, mindentől megóvnak, soha semmi terhet nem kell hordoznia. Az ige azt mondja: jó az igát viselni. Lehet, hogy ezt az igát az Úr teszi erre a férfira, az Úr igája. Ez esetben a fogság terhei az ítélet miatt, még a bűneik miatti ítéleténél is igaz ez, mert az Úr büntet, de nem elpusztítani akar. Ez fenyítő büntetés, amit a nép el tud hordozni, közben megújul, megtisztul, így mennek haza majd Babilonból.

Az iga általában két nyakú és Jézus szavai szerint vele együtt hordozzuk; az egyik igában az én fejem van, a másikban az övé. Ehhez viszont nagyon nagy alázatra van szükség, ezért mondja a folytatásban: "Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: talán van még reménység?" A szájat porba tenni a legnagyobb megalázkodás valaki előtt. Az ellenség fölött győztes uralkodó előtt kötelező volt ezt az ellenségnek átélnie. Itt pedig az igében arról van szó, hogy a hívő - Jeremiás is - megalázza magát az Úr előtt. Tőle fogadom el az igát, a körülményeimet, mert megérdemlem, de akkor is tudom, hogy ő kicsoda. A teljes megalázkodás az Úr előtt, a neki való teljes kiszolgáltatottság.

A folytatásban elmondja, hogy ez az Úr nem vet el örökre. Ami most történet az csak egy ideig való, vétkeink miatt van és a kegyelme gazdagsága szerint irgalmas ő. Fontos még tudni, hogy nem a szíve szerint ver, amikor fegyelmez, neki nem esik jól, hogy fenyítenie kell az ő népét. De mivel ezt kellett tenni, a nyakukra teszi még azt is, amikor olyat tesz, ami nem esik jól nekik, mert nem akarja bántani a népét, de kell, mert vétkeztek. Bármilyen keserű és fájó is a teher, amit az Úrtól kaptak, mégis tőle fogadják. Tudják, hogy lesz szabadítás, de amíg nem következik be, addig hordozzák ezt a terhet. Csendben várnak az Úr szabadítására és hordozzák ezt a terhet.

Jób hasonlóan élte át a maga terheit. Biztosan nem a bűnei miatt szenvedett, hanem amiatt, hogy hűséges volt az Úrhoz. Az Úr az ördög jelenlétében dicsekedett a szolgájával örömmel, az ördögre viszont jellemző, hogy azonnal támad: könnyű úgy istenfélő életet élni, hogy minden jó. És az ördög megteheti, amit akar. Itt is olvastuk, hogy a jó és a rossz az Úrtól jön. A hívő ember Istent látja mindenhatónak és mindenek fölött valónak. Jób a nagy tragédiák közepette ezt éli át. Jób elfogadja, hogy az Úr jó: "Ha már a jót elvettük az Úrtól, a rosszat nem vennénk el?" Hiszen még ha rosszat is ad, az is jó, mert ő adja, tőle fogadom. Az Úr adta, az Úr vette el. Jób hitvallása hihetetlen mély hitet tükröz. Amikor meghallotta a gyermekei halálhírét is, akkor borul le az Úr előtt és azt mondja: "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen térek oda vissza." Nekem nincs semmim, én nem érdemelek semmit. A mezítelen jöttem ki az jelenti, hogy én bűnös emberként jöttem a világra, nekem semmim sincs, számomra csak az Úr lehet.

Jób ezt vallja meg, a maga méltatlanságát, bűnös voltát, mindenek ellenére, de azt is, hogy kicsoda az Úr. Ezért jellemzi Jóbot is az a hit, amiről Jeremiás beszél a siralmak könyvében, hogy nemcsak a szabadítást, hanem az addig eltelt időt is az Úrtól fogadja el, alázattal hordozza. Ha kell még a rosszat is elfogadom az Úrtól, mert ő jó és ha kell, a rosszat a javamra fordítja - olvassuk a Római levél 8. részében. Bennem, akár hívő ember is vagyok, nincsen semmi jó. A bennünk lévő jó, hívő emberekben, az csak az Úrért lehet. Önmagunkban nincsen semmi jó, de az Úr jó. Ezért jó várni az Úrra, a szabadítására, jó az ő tőle kapott igát hordozni, ha vannak nehézségeink és bajaink, de azzal a hittel, hogy van reménység, hiszen ő szabadító is. Ezért a hívő ember a legnagyobb bajok között is mindig azt nézi, hol van az Úr jósága és hol van bennem még mindig olyan hamisság, amit az ő jósága leleplezhet; tisztíts meg engem Uram, hogy a legnagyobb nyomorúság idején is arra vágyjak, hogy a velem való közösségeddel ne lehessen semmi probléma. A hívő ember mindig bűnbánatot tart és alázatot az Úr előtt, mert ő szabadító.


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy az Úr Jézus által mindentől megszabadítottál bennünket, ami a bűn, a kárhozat, a halál. Köszönjük Urunk, hogy ő mindent vállalt értünk és helyettünk. Áldunk, hogy az Úr Jézusért lehet számunkra bűnbocsánat és szabadítás. Köszönjük, hogy ő általa és ő érte lehet nekünk irgalom, a bajban is segítség tetőled. Köszönjük, hogy az Úr Jézusért lehet türelmesen várnunk ígéreteid beteljesülésére, hiszen ő a biztosítéka ennek. Kérünk Urunk arra, ha most kell nehéz terheket, akár testi, akár lelkit, hordoznunk, add, hogy lássunk téged jónak, ahogy az ige is mondja, tanuljunk meg várni rád csendben és tudjuk hordozni azt az igát, amit ránk adsz, hiszen ezt is javunkra akarod.

Könyörülj rajtunk Urunk, hogy így tudjuk hordozni - ha kell - a betegség terhét is elég kegyelemmel. Kérünk arra, hogy így tudjunk imádkozni másokért, akinek látjuk a bajait. Népünkért is szeretnénk így imádkozni. Vezetőinkért is kérünk, hogy tartsd meg őket alázatban teelőtted.

Imádkozunk Urunk azért, hogy legyél a kórházban lévő testvéreinkkel, ha műtét előtt vannak, vagy ha műtét után. Segíts a gyászolóknak hordozni a gyász terhét.

Ámen.