PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. október 21.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


VIRTUÁLIS KERESZTÉNYSÉG?


Alapige:Kol 2,20-23

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: "Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!" Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, a te nagy ajándékodnak tekintjük, hogy magad elé engedsz, hogy van szavad hozzánk, hogy a világ zűrzavarában világos útmutatással ajándékozod meg a benned hívőket, és a világ hangzavarában hangzik a te halk és szelíd szavad, ami úgy érkezhet meg a szívünkhöz, mint teremtő, újjáteremtő ige.

Köszönjük neked mindazt, amit eddig elvégeztél bennünk a te igéddel. Köszönjük, hogy minden neveden felül felmagasztaltad beszédedet. Köszönjük, hogy te ma is beszédeddel végzed áldott munkádat.

Szeretnénk ebben a csendben kiszolgáltatni most magunkat egészen neked. Semmivel nem akarjuk akadályozni, késleltetni, nehezíteni azt a jót, amit el akarsz végezni bennünk.

Kérünk, ajándékozz meg olyan igével, ami valóban a te szádból származik, és ami megcselekszi azt, amit akarsz.

Ámen.


Igehirdetés

Arról szeretnék ma röviden szólni, hogy mi a különbség a virtuális keresztyénség és a valódi keresztyénség között. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozunk ezzel a jelzővel: virtuális, és ezzel a kifejezéssel: virtuális valóság. Ez utóbbi igen hasonlatos a fából készült vaskarikához, de most azért próbáljuk komolyan venni.

Mi a virtuális valóság?

A fizikai valóságnak közel élethű utánzása a számítástechnika segítségével. Például a képernyőn be lehet járni egy olyan épületet, amit már megterveztek, de még nem építették fel. Tehát még nincs, de ezzel a segítséggel már be lehet járni. A virtuális tulajdonképpen a valóságosnak az ellentéte. Az a látszat, ami hatásában egyenértékű a valóságossal, valójában azonban nincs, nem létezik, csak látszat. Ahogy a technika fejlődik, egyre nehezebb lesz megkülönböztetni az igazit a látszattól, a valóságosat az utánzattól.

Ez hasonlít ahhoz, amikor adva van egy virág és annak a képe. A képen levő virágot sem megfogni, sem szagolgatni nem lehet.

Kolosséban voltak olyanok, akik megpróbáltak virtuális keresztyénséget létrehozni. "Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti, a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valóban azonban semmi értékük és hasznuk nincs, csak felfuvalkodottá teszik azt, aki ezeket gyakorolja" - írja róluk az apostol.

Bölcsesség helyett a bölcsesség látszata. Igazi alázatosság helyett alázatoskodás. És a valódi kegyesség, a komoly istenfélelem helyett magunk csinálta - tehát valami csinált, mesterkélt, művi - kegyesség. Azt mondja: ezeknek önmagukban semmi értékük, mások számára pedig semmi hasznuk nincsen.

És aki ebbe beleéli magát, az a valóditól zárja el magát. Ezért nagyon veszedelmes, ha ilyen művallásosság, műkegyeskedés, virtuális keresztyénség alakul ki valakinek az életgyakorlatában, mert egyrészt fogalma sincs arról, hogy mit jelentene az igazi, másrészt sokkal nehezebben jut el az igazira, mert azt hiszi, ez az. Össze lehet téveszteni. Látszatra hasonlít hozzá, de valójában nem létezik.

Egy kicsit időzzünk el ennél a háromnál, amit itt felsorol.

Azt mondja először: a bölcsesség látszata jellemző az ilyen emberekre. A Biblia szerint bölcsesség az, amikor valaki határozottan különbséget tud tenni igaz és hamis, fontos és lényegtelen, sürgős és halasztható között. A bölcsességhez hozzátartozik az is, hogy mindig azt választja, ami igaz, és soha nem azt, ami hamis. Azt, ami valóban fontos és valóban sürgős. Ez értékes emberi tulajdonság és igen hasznos másoknak is.

Ezzel szemben a bölcsesség látszata azoknál van meg, akik beszélnek, általában sokat, de nem mondanak semmit. A sok szót nem követi semmiféle cselekedet. Játsszák az eszüket - ahogy mondani szoktuk. Teszik-veszik magukat, de a végén felfuvalkodnak, hogy ők milyen sokat cselekedtek. Ennek azonban semmi haszna nincs, ez a bölcsesség látszata.

A kegyesség pedig azt jelenti más szóval, hogy istenfélelem. Pál apostol is ír erről, hogy van ilyen magunk csinálta kegyeskedés az igazi kegyesség helyett. Az olvassuk: vannak, akiknél megvan a kegyesség látszata, de annak az erejét megtagadták. (2Tim 3,5)

Kegyes ember az, aki ismeri Istent, éppen ezért bízik benne, mert tudja, hogy ki Ő, mivel bízik benne, engedelmeskedik neki. Erre áll rá, hogy megismerje, mi Isten gondolata, mi az Ő akarata, és azt akarja tenni minden körülmények között. Ebben erő van, és ezzel az erővel másoknak is nagyon sok hasznot tud hajtani. Ha ez az erő hiányzik, akkor csak azt gondolja, hogy ő kegyes ember. Becsapja magát is, becsap másokat is.

Alázat helyett alázatoskodás. Az alázat: magatartás, az alázatoskodás: viselkedés. Az alázat állandó és folyamatos jellemvonása annak, akiben ez megvan. A virtuális alázat, ami alázatnak látszik, színjáték, képmutatás. Az ilyen ember nem alázatos, csak annak akar látszani. Neki roppant fárasztó, mások számára megalázó.

Mi az oka annak, hogy az igazi keresztyénség, a valódi Krisztus-követés helyett sokan beletévednek a virtuális keresztyénség zsákutcájába?

A Kolosséi levél arról szól, hogy ennek mindig az az oka, hogy valaki önmagát akarja megváltani, és nem veszi komolyan sem azt, hogy mi önmagunkban tehetetlenek vagyunk minden igazán jóra, sem azt, hogy Isten kegyelme viszont bőséges, és elégséges, és csak az Ő kegyelme tud minket igazán másokká tenni. Krisztus-követő Krisztus-tanítványokká is csak Ő tud formálni minket.

Ebben az egész fejezetben arról van szó, hogy azok az emberek jutnak el ide, hogy bölcsesség helyett a bölcsesség látszata, igazi istenfélelem helyett kegyeskedés, alázat helyett alázatoskodás és haszontalan élet jellemzi őket, akik teljesíteni akarnak. Azt hiszik, ha ők valamit felmutatnak Istennek, azért nekik jár sok jó ajándék Istentől, s maga az üdvösség is. Ezért állítanak fel különböző szabályokat, amiket aztán be akarnak tartani és betartatni másokkal is.

Ezért olvastuk itt: ha már meghaltatok a Krisztussal, ne kezdjétek elölről azt, hogy ilyeneket parancsoltok meg a keresőknek: ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd! - és ha ezeket teljesítetd, majd akkor fogsz üdvözülni, - mert az üdvösség nem ettől függ. Jézus nem előírások sorozatát adta azok elé, akik Őt keresték, hanem ezt mondta: "Szeresd az Urat teljes szívedből, szeresd felebarátodat, mint magadat. Ettől függ az összes törvény, meg a próféták." A lényeget mondta el, és miután rájön valaki arra, hogy szeretni sem tudunk, sem teljes szívünkből Istent, sem úgy a többieket, mint önmagunkat, még ez is odakényszerít minket ahhoz, aki ezt az útmutatást adta, és Ő azonnal segít is abban, hogy ez valóság legyen az életünkben.

A Jézus-korabeli farizeusi vallásosságot jellemezte az, hogy tegyünk úgy, mintha... Mintha ismernénk Istent, mintha egyetértenénk az Ő akaratával, mintha engedelmeskednénk neki, mintha szent életet élnénk, és mintha ez lenne a szent élet, amit mi képmutató és erőtlen módon próbálunk összehozni. Látszatot akartak fenntartani, és erre még büszkék is voltak, mintha valamit valóban produkáltak volna.

Az, hogy valaki igazi bölcsességre, igazi istenfélelemre, valóban alázatos életre jusson, és így hasznos legyen másoknak, azzal kezdődik, hogy én minderre képtelen vagyok. Én ezt csakugyan szeretném, Istenem! Nekiveselkedtem néhányszor, s kiderült: nem megy. Könyörülj rajtam, és te változtass meg engem. Az előbbi a felfuvalkodottsághoz vezet - ezt olvastuk az igében -, az utóbbi csak annak a számára lesz valóság, aki éppen a felfuvalkodottságról mond le. Aki úgy áll Isten elé: Uram, én koldus vagyok. Mindenben reád szorulok. De te sok ígéretet adtál azoknak, akik koldusként jönnek hozzád. Tartom mind a két üres kezemet, ide kérem szépen. Nem azt, amit megrendelek, hanem azt, amivel te meg akarsz ajándékozni. Tőled fogadok el mindent, még a próbákat, a veszteségeket is. Ha te adod, egészen bizonyos, hogy még az is a javamat szolgálja.

Ahol ott van ez a bizalom és ez az alázat, ott áradnak Isten ajándékai egy ember életébe, az ilyen ember lesz értékes és hasznos. Aki pedig teljesíteni akar, és annak fejében várja Istentől a jutalmat, az áldást, a segítséget, az üdvösséget, az újra és újra belefut abba a zsákutcába: hogy nem tudok produkálni, de vergődöm, és egy látszatot fenn akarok tartani. Erőlködés az egész vallásoskodás, és az erő hiányzik belőle. Az, amire pedig olyan nagy szükségük van a körülöttünk élőknek is. Hogy legyenek minél többen, akik kapják az erőt fentről, Istentől, a vele való igazi közösségben, nem a látszólagos, a virtuális közösségben, és átárad rajtuk ez az erő másokra is.

Aki tehát úgy tud odaállni Jézus elé: Uram, én koldusszegény vagyok, de te azt mondtad, hogy Isten gyermekévé teszel ilyen magamfajtákat, és a te teljes gazdagságodat adod nekik, kérem szépen ezt a gazdagságot. Ebből lesz az igazi keresztyénség. Az ilyen ember soha nem lesz felfuvalkodott, mert tudja, hogy mindent Istentől kapott, mindenért neki hálás, mindent arra akar használni, amire Isten adta. Rend lesz az életében, és olyan lelki gazdagságot kap, amivel csakugyan tud másokat is gazdagítani.

Mi a különbség tehát a virtuális keresztyénség és az igazi között? Néhány jellemző különbséget elmondok, hogy tetten érhessük magunkban, ha esetleg van valami ezek közül.

A virtuális keresztyénség szabályokat akar betartani. Mivel azt gondolja, hogy betartotta, vagy néha némelyiket sikerül is, ezért vár valami jutalmat Istentől. Az igazi keresztyénségben a Szentlélek viszi, vezeti a hívőket. Az előbbiben külső kényszer a vallásosság, valaminek a reményében, az utóbbiban belső késztetés, aminek a rugója, a motívuma a hála.

Az előbbiben egy szegény ember produkálni akar valamit, hogy kapjon Istentől valami jót. Az utóbbiban, az igaziban, azt éljük meg, hogy Isten megajándékozott minket érdemünk nélkül sok jóval, meggazdagított, és ennek örülünk. Az előbbi mindig keserű, mindig hiányzik neki valami, az utóbbi örvendező, mert amit kapott, azt használja és hasznosítja mások számára is. Az előbbiekre jellemző az, hogy mindig le akar alkudni valamit abból, amit sokszor pedig ő maga tűzött ki maga elé mint szabályt, mint parancsot, amit be kell tartani. Lealkudni: mi az a minimum, amit ha teljesítek, akkor még jó vagyok Isten előtt. Az utóbbi meg azt nézi mindig, mit adhatok még tovább másoknak. Kik vannak még, akiket gazdagíthatok azzal, amit én is úgy kaptam. Ez óriási különbség. A lelkigondozás során ezzel újra és újra találkozom.

Az előbbinek a Krisztus-követés parancs, az utóbbinak lehetőség. Az előbbi a kötöttségek miatt szenved, sőt csinál magának kötöttségeket, itt olvastuk, hogy ne kötözzétek meg magatokat ilyen felesleges dolgokkal, az utóbbi az Isten gyermekeinek a szabadságát élvezi. Az előbbi viselkedés, az utóbbi pedig magatartás. Állandó, belülről fakadó életforma, életstílus.

A virtuális vallásos ember gőgös és produkálni akar valamit. Aztán nem megy neki, emiatt jó esetben szenved, ha még működik a lelkiismerete, vagy elbizakodott lesz. Olyan, mint a Jézus példázata szerinti farizeus, aki körülnézett a templomban és azt mondta: Uram, hálát adok neked, hogy nem vagyok ilyen, mint ezek, és akkor felsorolja, hogy milyenek azok az ő feltételezése szerint, majd elsorolja a maga erényeit, hogy ő mennyit böjtöl, meg mi-mindenről lemond, és ezért mi-mindent vár Istentől.

Éppen ettől akar minket megszabadítani a mi Urunk, és oda akar elsegíteni, hogy ne valami csinált kegyeskedés, vallásosság legyen jellemző ránk, hanem az igazi. Amikor valaki az, aki. És egyre inkább azzá válik, akivé Isten elkezdte formálni. És így egyre nagyobb keresztmetszeten áradhat át az a sok jó, amit Isten az ilyeneknek ajándékoz. Az ilyen ember nem erőlködik, hanem erős, mert egyedül Isten kegyelmétől vár mindent. Lemondott az önmegváltásról.

Meg kell halnia az ilyen embernek. Ezzel kezdődött mai igénk. "Ha tehát Krisztussal meghaltatok", akkor járhattok ebben az új életben. Minden önmegváltó gondolatnak, önzésnek, önérzeteskedésnek meg kell halnia. Nyugodtan mondhatjuk így: Önnek meg kell halnia azért, hogy Krisztus éljen Önben. Ez a Kolosséi levélnek az egyik központi gondolata, mert Krisztus a valóság - ez a mondat is itt van ebben a levélben. Igazi változást mindannyiunk életében csak a valóságos Krisztussal való találkozás, a vele való együttélés jelent.

Ha Isten éltet minket, jövő vasárnap az úrasztalát megterítjük. Szoktuk mondogatni: készüljünk az úrvacsorára. Olyan jó volt, hogy a legutóbbi alkalommal valaki őszintén megkérdezte: mit ért ezen? Mit kell tenni, hogy készüljek az úrvacsorára?

Egyebek között ezt, hogy odaállni Isten elé és megkérdezni: Uram, mi az én életemben ilyen színjáték, képmutatás, látszat, csinált, művi dolog, ami nem igazi, nem belülről fakad, nem tőled való? És kíméletlenül kiírtunk minden ilyet az életünkből. Ítéljük el mindazt, ami ilyen tekintetben virtuális, ami látszat, ami nem valóságos, és legyen valódi az alázatunk, az Istentől kapott bölcsesség, a neki való engedelmeskedés, a benne való bizalom. Nekünk nem viselkedni kell megtanulnunk, és ilyen értelemben a gyerekeinket sem viselkedni kell megtanítani, hanem Jézust kell behívni az életünkbe, és Ő azt az új természetet, amit ajándékoz, majd kibontakoztatja, megerősíti. Az elkezd gyümölcsöket teremni (bibliai képpel), és ez lesz értékes, másoknak hasznos. Ennél kevesebbel ne érjük be, mert minden, ami ennél kevesebb, hamisítvány, csak látszat.

Kolosséban voltak olyan emberek, és a levél elején Pál apostol részletesen ír erről, akik azt tanították, hogy egyfajta aszkézissel a többiek fölé emelkedhet valaki, értékesebb, felsőbbrendű lesz, mint az átlag, és ezzel Istent kényszerítheti arra, hogy megadjon neki mindent, amire szüksége van. Ez maga már távol áll Jézus gondolatától, amikor mások fölé akarok kapaszkodni akár úgy, hogy azokra rátaposok, és felfuvalkodottá leszek. A szent élet, az igazi, a valódi Krisztus-követés ezzel szemben az: én magamban tehetetlen vagyok a jóra, de Istennek bármi lehetséges. Egészen átformálhat, újjáteremthet engem, és én, akinek pillanatnyilag ilyen a velem született természetem, Jézushoz válok hasonlóvá. Ennek valamikor el kell kezdődnie, aztán Isten Szentlelke egész életünkön át végzi ezt a folyamatot. De csak abban, aki egyszer Jézust tényleg behívta az életébe ezzel az alázattal: én senki vagyok magamban, de te bármit el tudsz végezni bennem, gyere Úr Jézus, és tedd azt, amit szükségesnek látsz.

Az ilyen emberekre jellemző az, amit egyszer úgy mondtunk itt: Krisztus-kiáradás. Aki magában hordja Krisztust, és újra és újra Jézus Krisztusra jellemző erő, szeretet, alázat, bölcsesség, szelídség árad ki rajta.

Egyszer huzamosabb ideig kellett idegen környezetben tartózkodnom, ahol sokféle ember volt, és volt köztük egy, aki igazán megszentelt életű Krisztus-tanítvány volt. Ugyanazt tette, amit a többi, de egészen másként. Ugyanúgy elfáradt estére, mint ahogy mindnyájan, de másként volt még fáradt is, másként volt még mérges is. És egészen másként fogadta az őt ért bántásokat is. És telt neki: megbocsátani, szolgálni, még annak is segíteni, még a rosszakarójáról is jót mondani. És mindez huzamosabb idő alatt kiderült, hogy nem "csinált" alkalmi ügyeskedés volt, hanem ő ilyen lett.

Erről beszél a Szentírás, amikor azt mondja Jézus Nikodémusnak: szükséges újjászületnetek, és aztán ebben az új életben lehetséges növekedni. És ez az, ami értékes, és ami igazán hasznos. Az ilyen embereken a Krisztus jó illata jelenik meg, a többi vallásoskodás meg izzadságszagú. Ez a nagy különbség. Jézus Krisztus az előbbire akar elsegíteni minket.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem parancsokat osztogatsz nekünk, és nem tilalomfákat állítasz elénk, hanem lehajolsz hozzánk és megtanítasz élni.

Köszönjük, hogy első szavad mindig az, hogy ajándékot kínálsz. Sőt köszönjük, hogy te magad lettél ajándékká a benned hívők számára.

Áldunk azért, mert gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk. Ajándékozz meg minket ezzel a gazdagsággal. Olyan sokszor összetévesztjük a tőled kapható igazi kincseket talmi kacatokkal, bizsukkal. Adj nekünk tisztánlátást. Szeretnénk elvetni és kivetni az életünkből mindent, ami látszat, ami utánzat, ami hamisítvány, ami képmutatás. Szeretnénk téged behívni oda, a főhelyre ültetni. Engedni, hogy megajándékozz, és aztán használj arra, hogy általunk másokat is megajándékozz.

Kérünk, segíts el minket erre a valódi, új életre, aki tulajdonképpen te magad vagy, ami végett odaáldoztad magadat a kereszten, amiről szól az evangélium, és amit kínálsz most is nekünk. Köszönjük, hogy ez a kincs a mienk lehet. Segíts ebben a csendben most őszintén beszélni hozzád.

Ámen.