PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. február 24.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


ŐBENNE


Alapige:2Kor 5,21

Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk, hogy mindez szó szerint beteljesedett a te szenvedésedben és kínhalálodban.

Áldunk, mert magadra vetted bűneinket és azok büntetését, és haláloddal szereztél számunkra életet. Könyörülj rajtunk, hadd értsük meg ennek a titkát és jelentőségét ma jobban, mint ahogy eddig értettünk. És könyörülj rajtunk, hogy merjük hinni, hogy mindez személy szerint reánk is érvényes.

Köszönjük, hogy csak azért jöhetünk most is a mi igazságos, mindenható Istenünk elé, mert Ő reád néz, és rajtunk könyörül meg.

Kérünk téged, Atyánk, légy irgalmas nekünk Jézusért. Bocsásd meg mindazt, amivel csak az elmúlt napokban is vétkeztünk ellened és egymás ellen. Hálásan köszönjük, hogy nem vétkeink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk álnokságaink szerint.

Kérünk, legyen a te ajándékod ez a csendes óra. Könyörülj rajtunk, hogy megtörténjék a csoda, hogy a rólad szóló emberi bizonyságtétel a te önmagadról való bizonyságtételedként érkezzék meg a szívünkhöz, s így legyen az életünket formáló újjáteremtő igévé.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk, és egyedül te tudod kielégíteni minden szükségünket. Így könyörgünk most hozzád azokért, akik gyászban vannak. Legyen a te igéd igazi vigasztalás a számukra. Teremts a szívükben élő reménységet. Hadd legyenek bizonyosak abban, hogy feltámadásoddal legyőzted a halált, Urunk Jézus Krisztus, és a benned hívőknek örök életet készítettél.

Ezzel az élettel ajándékozz meg kérünk, mindnyájunkat.

Ámen.


Igehirdetés

A legutóbbi úrvacsora alkalmával láttuk, hogy különbség van bűnismeret és önismeret között. Ez nem valamiféle ráérős teológiai szőrszálhasogatás, hanem ezeknek a bibliai különbségeknek végiggondolása és komolyan vétele a mi hitben való növekedésünk feltétele.

Mi a különbség bűnismeret és önismeret között? Aki már látja, hogy vannak bűnei, vagyis vannak az életében olyan dolgok, amik Isten mércéjével mérve tisztátalanok, annak van bűnismerete. Aki pedig eljut arra a megrendítő felismerésre, hogy semmi sincs bennünk, ami Isten mércéjével mérve tiszta lenne, az eljutott az önismeretre.

Láttuk Péter apostol életében a példát. A csodálatos halfogás után rádöbbent, hogy neki vannak bűnei. Ezt Jézusnak őszintén el is mondja. De még mindig igen sok jót feltételez magáról, és az utolsó vacsora után, nagycsütörtök este még "hősködik". Azt mondja Jézusnak: lehet, hogy az én tisztelt kollegáim mind megtagadnak téged, de én nem! Ha kell, börtönbe, sőt halálra is kész vagyok veled menni. Ez elhangzott este, és néhány óra múlva, hajnalban, esküvel letagadta, hogy valaha is ismerte Jézust. Akkor jutott el önismeretre. Akkor döbbent rá arra, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy ő gondolta, hogy ő velejéig romlott ember, és ezen csak sírni lehet. Ezt olvassuk: "kimenvén onnan, keservesen sírt."

Ma arról szeretném elmondani a Biblia tanítását, hogy mi törli le az ilyen embernek a könnyeit. Mi segít azon, aki végre a szó szoros vagy átvitt értelmében sírni tud amiatt, hogy ő velejéig romlott ember. A Biblia azt tanítja, hogy ezen az igazi Krisztus-ismeret segít. És így kell kiegészítenünk a sort: kezdődik bűnismerettel, folytatódhat megrendítő önismerettel, és ezek után feltétlenül el kell jutnia mindenkinek az igazi, helyes Krisztus-ismeretig.

Mi a Krisztus-ismeret summája? Hadd idézzek három mondatot Luther Márton egyik leveléből. Még a 95 tétel kitűzése előtt, 1516-ban egy szerzetestársa kétségbeesett levelet írt Márton testvérnek, amelyikben elmondja, hogy mindent elkövet, hogy valahogy békességre jusson a bűnei miatt. Sanyargatja magát, próbálja levezekelni azt a sok rosszat, amit tett, de sem nem bizonyos abban, hogy ez megtörtént, sem belső békessége nincs. És akkor Luther ezt írja neki: "Édes Testvérem! Ne sanyargasd te magadat, hanem borulj le az Úr Jézus előtt, és ezt mondjad (és itt jön ez a három fontos mondat): Úr Jézus, te vagy az én igazságom, én meg a te bűnöd vagyok. Magadra vetted az enyémet, s nekem adtad a tiédet. Olyanná lettél, amilyen nem voltál, s olyanná tettél, amilyen nem voltam. - És ha ezt valóban hiszed, meglásd békesség lesz a szívedben."

Nos, amit itt Luther a szerzetestársának írt, azt foglalja össze Pál apostol egyetlen mondatba alapigénkben: Mert azt (tudniillik Jézust), aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Ebben a tömör mondatban három fontos megállapítás hangzik el Jézusról. Az első: Ő bűn nélküli volt, bűnt nem ismert; a második: bűnné lett érettünk, nemcsak bűnössé, bűnné; a harmadik: ennek következtében, akik benne hisznek, Isten előtt igazaknak minősülnek. "Hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne." Az utolsó szó a leghangsúlyosabb, majd látni fogjuk.

Jézus bűnt nem ismert, de odaállt a mi helyünkre, bűnné lett érettünk, hogy mi odaállhassunk az Ő helyére, igazak legyünk Isten előtt.

a) Hogyan kell ezt helyesen értenünk? Mit jelent, hogy Jézus bűnt nem ismert? A Biblia azt mondja, hogy minden bűn Isten elleni lázadás. Minden Isten nélküli gondolat, szó és tett Isten mércéjével mérve bűnnek minősül.

Tehát nemcsak a polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütköző cselekedeteink számítanak bűnnek, hanem minden, ami nem Istentől való. A mi életünk tele van ilyenekkel. Jézusban semmi ilyen nem volt. Ő mindig tökéletesen egyetértett az Atyával, mindenben tökéletesen megvalósította az Ő akaratát, és mindig, mindenért egyedül neki adott dicsőséget. Ő bűnt nem ismert.

b) Rólunk ennek az ellenkezőjét lehet elmondani sajnos. Láttuk legutóbb meggyőzően, hogy sokszor még a legtisztábbnak, legjobbnak szánt gesztusainkba is belekeveredik valami számítás, önzés, versengés. A legjobb tetteinket is könnyen megfertőzi valami, ami Isten mércéje szerint bűnnek számít. Nem felelünk meg az Isten mércéjének. És mivel ő igazságos, a bűnt megbünteti. Egészen röviden szólva: a büntetés a kárhozat, a pokol, vagyis az Istentől való végleges elszakítottság. Ezt a büntetést vállalta magára Jézus helyettünk. És mivel Ő bűn nélkül való volt, ezért az egész világ bűnét és annak ítéletét magára vállalhatta.

Mindez benne van Keresztelő Jánosnak ebben a tömör mondatában, amivel bemutatta Jézust a tömegnek Jézus megkeresztelésekor: "Íme, az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét." Erről olvastunk az imént Ézsaiás könyvéből. Krisztus előtt 700 évvel a próféta már ír a szenvedő Messiásról: "Megvetett volt, az emberektől elhagyott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. (...) Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen..." (Ézs 53,3-5).

Ugyanezt fogalmazza meg az apostol alapigénkben. Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.

c) Mivel így Jézus kereszthalálában Isten igazsága érvényesült, megbüntette a bűnt, csak nem azokon, akik elkövették, hanem azon, aki soha semmi bűnt nem követett el: ezt nevezi a Biblia váltságnak, helyettes elégtételnek. És aki Jézusnak ezt az elégtételét személy szerint önmagára is érvényesnek tekinti, az hisz. A Biblia ezeket nevezi hívőknek. Nem azokat, akik lehetségesnek tartják, hogy van Isten. Hinni azt jelenti, hogy tudom, hogy ez megtörtént, ez érvényes elégtétel Isten előtt, és helyettem is elvégezte a Megváltó. Az ilyenekre mondja a Biblia: ezek a Krisztusban vannak. Amikor Isten keresi az ilyen hívőt, akkor először Jézust látja, akivel egészen összeforr a hit által az ilyen ember, aki mintegy elrejtőzik a Krisztusban. Először Jézust látja a mindenható Isten, utána a kegyelmet nyert bűnöst, és arra úgy néz, mintha nem követett volna el bűnöket. Itt valóban megáll az ész. De a Bibliának ez hangsúlyos evangéliuma. Isten igazzá nyilvánítja és igaznak látja azt, aki Jézus áldozatát önmagára nézve érvényesnek tekinti.

Nos, az igazi hit éppen ezért komolyan veszi az önismeretet, hogy én Isten nélkül, úgy ahogy vagyok, pokolra méltó bűnös vagyok, de komolyan veszi a Krisztus-ismeretet is, hogy Őbenne viszont Isten igaznak lát engem. Az ilyen ember ennek megfelelően tud élni. Vagyis felszabadultan, ebben a bizonyosságban, örömmel, hálával, mivel bizonyos abban, hogy ez valóban megtörtént.

Próbáljunk magunk elé képzelni egy ókori rabszolgapiacot. Adták-vették a szegény rabszolgákat, mintha nem is emberek lettek volna. A vevők tapogatták az izmaikat, alkudoztak rájuk. Az egyik eladó még ordítozik is, szidja az egyik rabszolgát: gazember vagy, megloptál engem, vigyétek, üssétek le a fejét! És ez parancs volt, ezt végre is hajtották volna, hacsak valaki meg nem szólal, és nem mondja: állj! Mennyivel károsított meg téged? Hall egy összeget. Azt mondja: itt van, kifizetem neked. Még annál többet is. Add nekem a rabszolgádat. S mivel az eladó így jól jár, áll az alku. Utána, aki megvette, azt mondja: szabad vagy! Mehetsz, tegyél, amit akarsz.

Ez többször előfordult az ókorban és azt mondják, hogy sokszor ez úgy folytatódott, hogy a felszabadított rabszolga azt mondta: hálából egész életemben neked akarok szolgálni. De ezt már önként vállalta, és ez egészen más szolgaság volt.

Nos, ezt tette Jézus. Mi is megloptuk Istent és meglopjuk folyamatosan. Csak néhány területét említem ennek.

A Biblia azt mondja: a hetedik nap az Úr napja. Ezt a napot egészen neki kellene szentelnünk. Hányszor ellopjuk tőle részben vagy egészben.

A Biblia azt mondja: a jövedelmünk tizedét közvetlenül az Úr dolgaira lehetne fordítani. Vajon hogyan valósul ez meg?

Maga Isten mondja: dicsőségemet másnak nem adom. Hányszor elkezdünk dicsekedni azzal, amiért egyedül Istent kellene dicsőítenünk.

Vagy: a mi testünk a Szentlélek temploma. Erre összefüstöljük, kátránnyal, nikotinnal bekenjük, mérgezzük, koffeinnel, alkohollal tönkretesszük, agyonhajszoljuk, megnyomorgatjuk azt, ami nem a miénk.

És így tovább, folytathatnánk. Meglopjuk Istent, eladósodtunk mérhetetlenül. És akkor megjelenik Jézus: Atyám, ezek soha az életben nem tudják kifizetni ezt az adósságot. Fogadd el, hogy én kifizetem helyettük, ők hadd legyenek szabadok.

Ezért nevezi a Biblia Jézust Megváltónak, Szabadítónak, Üdvözítőnek. Ugyanaz a szó áll ezen jelentések mögött a Bibliában. Megváltó, mert kiváltott minket az Isten elleni lázadás rabságából és annak a következményeiből. Ez azonban akkor érvényesül valakinek az életében, ha ezt komolyan is veszi. Ezt nevezi a Biblia hitnek.

Lehet, hogy ezt sokan eddig is tudták, viszont ezzel azért kell tisztában lennünk, mert ebben a szellemi zűrzavarban, amiben élünk, egyre markánsabban kell tudnunk vallani és megindokolni, hogy Jézus nem tanító, nem csodadoktor, nem is csupán próféta, hanem Megváltó, Szabadító - vagy Keresztelő Jánost ismét idézve: az Isten Báránya, aki magára vette a világ bűnét. (Jn 1,29).

Komolyan kell vennünk, hogy mi nem tudunk törleszteni. Nem tudjuk ledolgozni azt, amivel Istent megloptuk. Nem tudjuk levezekelni a bűneinket, ahogy azt sokan képzelik, mert egyszerűen nem fizetőeszköz Isten számára az, amit mi tudunk nyújtani. A mi sokat emlegetett szenvedéseink, érdemeink, erényeink nem érvényes fizetőeszköz. Hiába adnánk oda.

Valaki behozott a napokban egy csomó régi piros százast, hogy találta. Mit tegyen vele? Kiderült, hogy senkinek sem kell. Ha még 1949-ből való van, azért valamit adnak olyanok, akik ezzel foglalkoznak, de a többi semmire sem jó. Nem érvényes. Ugyanígy nem érvényes Isten előtt az, amivel mi fizetni akarunk. De nem is kell erőlködnünk, mert ki van fizetve. Jézus kifizette a mi adósságunkat. Isten elfogadta ezt. Aki hisz, az jelentkezik érte. Ennyire érdemünk nélkül való az, amit Isten nekünk kínál. Viszont ebből az is következik, hogy éppen ezért, mivel egyedül Jézusra való tekintettel, kizárólag az Ő áldozatáért kaphatunk Istentől bűnbocsánatot, kegyelmet, új életet, üdvösséget, ezért csak Jézussal együtt jelenhetünk meg az Ő színe előtt.

Ezért van tele az Újszövetség ezzel a kifejezéssel: a Krisztusban. Ez a képes helyhatározó nem dekórum, díszítés, hanem ez a lényege a váltságnak. Én magamban pokolra méltó bűnös vagyok. Én a Krisztusban Isten előtt igaz, üdvözült Isten gyermeke vagyok. De csak Őbenne. Magamban semmiképpen nem.

Két éneksorral hadd szemléltessem ezt. Egy jól ismert énekünk egyik sora így hangzik:

Én hamisság s bűn vagyok - ez az önismeretnek a szava.

És az egyik hallelujánk egyik sora így hangzik:

Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok - ez a Krisztus-ismeretnek a bizonyságtétele.

Hinni azt jelenti: mind a kettőt komolyan veszem. Amilyen komolyan veszem, hogy Jézus nélkül, magamban semmirekellő, bűnös vagyok, reménytelen, olyan komolyan veszem, hogy Őbenne viszont tiszta s igaz vagyok, akinek jövője van, életet kapott, elvehetetlen, örök életet, és helyet készített neki a Megváltó a mennyben. Ezt is komolyan kell vennünk, nemcsak az előbbit.

Feljegyezték, hogy egy díszszemlén Napóleon lova megbokrosodott, és a nagy császár már majdnem a földre repült, úgy ugrált alatta a paripa. Akkor kiugrott a sorból egy lóhoz értő közlegény, megfékezte a veszedelmes jószágot, és amikor az egészen megnyugodott, a császár katonai tömörséggel ezt mondta neki: Köszönöm, kapitány. S az illető azonnal elfoglalta a helyét a tisztek között. Miért? Mert maga a császár léptette elő nagy nyilvánosság előtt. Ezt komolyan kell venni. No, de ez szokatlan, példátlan, ilyen nincs, hogy egyből valaki kapitány lesz. Miért ne lenne, ha a császár mondja? Kérdés, komolyan veszi-e az illető.

Isten azt mondja: Krisztusra való tekintettel igazzá nyilvánít és igazaknak tart minket. Tessék komolyan venni, és ennek megfelelően élni. Ezzel a hálával, ezzel az örömmel. Ahogy Pál apostol írja: járjatok elhivatástokhoz méltóan. Akkor látszódjék is meg rajtunk, hogy Isten megigazított, bocsánatot nyert gyermekei vagyunk.

Sokszor szoktuk idézni a Heidelbergi Káté csodálatosan szép első kérdését és feleletét. Ilyen komolyan hisszük-e mi például azt? Ez így hangzik:

"Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?

Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok,

- aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított,

- és úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről..."

Hiszed-e ezt? Aki ezt hiszi, annak a szívében bizonyosság, békesség, reménység, felszabadult öröm születik. És az megszabadul azoktól a bizonytalanságoktól, kételyektől is, amik gyakran megszólalnak, amikor erről van szó. Csak kettőt említek ezek közül.

Többen szokták mondani: tessék elhinni, hogy az, amire most gondolok, olyan súlyos bűn volt, hogy lehet, hogy a jó Isten megbocsátja nekem, de én nem tudom megbocsátani magamnak. - Micsoda istentelen gőg van e mögött a szemlélet mögött! Nem én bocsátok meg magamnak! Vagy Istentől elfogadom a bocsánatot, vagy nincs bocsánat semmire. Isten helyére akar lépni valaki? S lehet, hogy Ő megbocsátja, de én nem bocsátom meg magamnak? Ő megbocsátott nekem mindent, amikor Krisztus meghalt a kereszten. Ezt kell komolyan venni.

A másik gyakori tévedés az szokott lenni, hogy ez borzasztó könnyelművé teszi az embert. Elkövetek egy bűnt, megbocsátja Isten, megint elkövetem, megint megbocsátja. Meddig lehet így játszani?

Ilyeneket azok szoktak mondani, akik még soha nem sírtak azon, hogy ők azok, akik. Akik még nem jutottak el sem önismeretre, sem Krisztus-ismeretre. Mert aki egyszer is kétségbe esett már a maga romlottsága miatt, és felragyogott előtte a váltságnak a nagyszerűsége, azt az embert nem a vétkezésre szabadítja fel a bocsánat, Isten kegyelme, hanem a hálára és a bűn elleni elszánt harcra, és ebben a harcban lesznek győzelmei is. Megint oda jutunk: mind a kettőt komolyan kell venni.

És ha most arra emlékezünk röviden, hogy legutóbb arról is volt szó, mit jelent méltatlanul vagy méltóképpen venni az úrvacsorát, akkor nyugodtan mondhatjuk: az úrvacsorázik méltóképpen, vagyis megfelelő módon, aki ezt a két éneksort a szívében hordozza, és rendíthetetlen komolysággal hiszi:

Én hamisság, s bűn vagyok - de

Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok.

Akinek a fejében és szívében ez a két igazság így együtt a helyén van, az világosan látja önmagát, a helyzetét, s az érti meg a Krisztus keresztjének a titkát. Azt nem kell meggyőzni arról, hogy reménytelenül eladósodott, de arról sem kell győzködni, hogy hidd el, az Úr Jézus kifizette az adósságodat egy fillérig, Isten pedig eltépte az adóslevelet. (Kol 2,14). Amikor Krisztus meghalt a kereszten, Isten eltépte az adóslevelünket. Nem tartozunk többé. Aki ezt hiszi, annak az életében kibontakozik ennek a gazdagsága, és új életre segíti. Az nemcsak hálás lesz Istennek egy életen át, hanem telik neki másoknak is elengedni, mások vétkeit is megbocsátani.

Ez tehát az igazi Krisztus-ismeret röviden summázva: Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.

Az egyik magyar reformátornak, Batizi Andrásnak van egy gyönyörű éneke Jézus Krisztus személyéről és munkájáról. Annak két verse szinte szó szerint ezt az igét mondja el. Ezt énekeljük el most imádság előtt.

Te vagy nékünk mi nagy igazságunk,
Jámborságunk és ártatlanságunk.
Te vagy nékünk szentségünk, váltságunk,
Isten előtt örök boldűogságunk.

Te vagy nékünk a mi reménységünk,
Ez világon mi nagy tisztességünk,
Isten előtt minden dicsőségünk,
Mennyországban örök idvességünk.
(286,8-9 dicséret)


Imádkozzunk!

Istenünk, bocsásd meg, hogy mindig alkudozunk veled és próbáljuk megváltoztatni azt, ami igédben írva van.

Bocsásd meg, hogy állandóan védekezünk az ellen a megállapítás ellen, hogy totálisan megromlott a lelkünk és gondolkozásunk, egész jellemünk.

Bocsásd meg, hogy mindig ki akarjuk egészíteni azt, ami pedig önmagában teljes, tökéletes, amit te tettél érettünk.

Bocsásd meg, hogy be akarunk segíteni neked, hogy persze, szükségünk van a te kegyelmedre, de azért a mi cselekedeteink, érdemeink, szenvedésünk, különféle teljesítményeink, is nagy súllyal essenek latba.

Kérünk, Szentlelked győzzön meg minket a mi alapvető, mindent átható bűnösségünkről is, és a te tökéletes váltságodról, Urunk Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy egyetlen áldozatoddal örökre tökéletesekké tetted a megszentelteket.

Könyörülj rajtunk, hogy ne alkudozzunk meg okoskodjunk, hanem ezt merjük komolyan venni, magunkra venni, és ennek az erejével szabadíts fel minket arra, hogy önként, benned vetett bizalommal szolgáljunk neked.

Segíts, Urunk, hogy a testben hátralevő időnket ne emberek kívánsága, hanem valóban Isten akarata szerint töltsük el.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb gondjainkat, kérdéseinket, nyomorúságainkat is. Köszönjük, hogy bizalommal eléd tárhatjuk a mi egyházunk és népünk sokféle nyomorúságát is.

Áldunk azért, mert te vagy a világ Ura, a történelem irányítója, és eközben mégis fontos neked a mi kicsi életünk is. Olyan nehéz ezt felfognunk és komolyan vennünk.

Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk hinni neked, bízni benned, engedni a te parancsaidnak.

Ámen.