PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. március 25. (csütörtök) Cseri Kálmán

KIRE NÉZÜNK?

Alapige: Lk 20,20-26

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan sokszor mondtunk már ilyen nagy kijelentéseket: holtig híveid maradunk, azután úgy jártunk, mint Péter: sok szép ígéretünket, ó hányszor megtagadtuk. Alázatosan kérünk, bocsásd meg ezt nekünk.

Köszönjük, hogy magad elé engedsz, sőt magad elé hívtál bennünket ezen az estén. Segíts a szívünkben is egészen elcsendesedni. Köszönjük, hogy az ajtó előtt állsz és zörgetsz, s valahányszor a te igédre figyelünk, a te zörgetésedet halljuk. Szeretnénk sarkig nyitni előtted a szívünk ajtaját, nemcsak kikukucskálni, nemcsak résnyire nyitni. Szeretnénk behívni téged és veled tölteni a testben hátralevő időnket. Könyörülj rajtunk, és tedd erre egészen késszé a szívünket.

Köszönjük, hogy úgy jöhetünk mindnyájan, amint vagyunk, és veled találkozva nem maradunk olyanok, amint vagyunk.

Köszönjük, hogy hozhatjuk a terheinket, és hozzád bűnbánattal hozhatjuk a bűneinket is.

Könyörgünk azokért, akik most gyászban vannak. Adj nekik igazi vigasztalást. Segítsd őket, hogy túllássanak a láthatókon, elmúláson, búcsún, ennek az életnek sok feketeségén, merjék komolyan venni a láthatatlanokat, a te ígéreteidet, és téged magadat.

Kérünk, erősítsd hitünket most is igéddel és ígéreteiddel. Szentlelked bátorítson minket, hogy komolyan vegyük, amit mondasz, és magunkra nézve személyesen is érvényesnek tekintsük. Hadd változzon, tisztuljon az életünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Akik a kalauz szerint olvassuk a Szentírást, az elmúlt napokban olvastuk végig napról napra a Lukács evangéliuma 20. fejezetét. Ez a fejezet már közvetlenül az Úr Jézus szenvedése és kereszthalála előtti eseményeket írja le. Kitűnik belőle az, hogy minél közelebb került Jézus a kereszthez, annál inkább fokozódott az ellene való támadás.

Ez a fejezet arról szól, hogy minden akkori politikai csoportosulás és vallási irányzat támadta Jézust. Felsorakoznak egymás után, most csak az elsőt olvastam, de ezek után jönnek a szadduceusok és ők is kiagyalnak valami csapdakérdést, amivel Jézust csapdába akarják ejteni. Aztán jön egy írástudó, ő is feltesz egy nehéz kérdést. Látszólag vizsgáztatja Jézust, de a Máté evangéliumában azt olvassuk, hogy ő is ellenséges indulattal közeledett hozzá.

Roppant tanulságos számunkra az, hogyan viselkedett a mi Megváltónk a támadások kereszttüzében. Lőnek jobbról, balról, az útra csapdát állítanak. Azt olvastuk itt: igazaknak tettették magukat, de ellenséges indulat van mindnyájukban. Hogyan reagál Jézus erre a sorozatos támadásra? Hogyan viseli ezt a sok gonoszságot, butaságot, rosszindulatot, hitetlenséget, amik mögött gyilkos indulatok vannak. Meg akarnak szabadulni Jézustól. Ürügyet keresnek arra, hogyan lehetne halálra ítélni és kivégezni Őt.

Jézus támadások kereszttüzében, amikor minden rossz összejön, hogyan viselkedik? Mert Ő nekünk példát akar adni. Ő maga is mondta ezt néhány alkalommal: példát adtam nektek. És nemcsak példát, hanem erőt is akar adni, hogy a benne hívők hozzá hasonlóan viselkedjenek. Úgy, ahogy Ő. Hogy lehessen mutogatni a mai hívőkre is, mint az ókori Rómában mutogattak rájuk: nézzétek, hogyan szeretik egymást! Úgy, ahogy az ő Megváltójuk.

Jézus pontosan ezt mondta az Ő első tanítványainak is: "ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást." Erre mi magunktól képtelenek vagyunk, Ő azonban képesekké tehet rá.

Azért érdemes ezt a kérdést feltenni, hogyan viselkedett Jézus ilyen helyzetben, mert minket sem kerülnek el a bajok. Nekünk is vannak olyan életszakaszaink, amikor összejönnek a bajok, ahogy mondani szoktuk. Hogyan viselkedünk ilyenkor?

Szeretném elmondani először röviden ezt a három támadást, mert roppant jellemző ez, hogy Jézust mivel és hogyan támadták, és aztán vegyük sorra, hogy mi jellemzi a mi Megváltóknak a magatartását.

1. Az első támadás ez volt: Jöttek a farizeusok és a Heródes-pártiak. Ők voltak a hazafiak. S feltesznek egy olyan kérdést, amire csak rosszul lehet válaszolni az ő elgondolásuk szerint. "Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?" Ha Jézus azt mondja: szabad, akkor nem hazafi. Akkor az otthoni törvények alapján lehet elítélni. Ha azt mondja: nem szabad, akkor lázad és lázít a császár ellen. Ez a legsúlyosabb politikai vád. Akkor majd elintézi Őt a császár helytartója, Pilátus, nem kell nekik tovább semmit sem tenniük. Mindenképpen megszabadulnak Jézustól. Biztosra mennek.

S mit mond Jézus? Azt mondja: mutassatok nekem egy pénzt. Van nálatok olyan pénz, amivel az adót szokták fizetni? És egyszerre többen is nyúlnak - ma így mondanánk: a zsebükbe, de azon a ruhán nem zseb volt, másutt tartották a pénzt. Persze, hogyne, van dénár mindnyájunknál. Érdekes, milyen nagy hazafiak, és mégis a császár pénzét hordják maguknál és azt használják. Ilyen nagy és ilyen őszinte ez a hazafiság?

Jézust most hazafiatlansággal akarják vádolni, és kiderül, hogy ők, a nagy hazafiak, akiknek legalábbis a szájuk nagy ezen a téren is, ott hordják maguknál a császár pénzét. Sőt, azzal üzletelnek, azt használják nap mint nap. Hozzátartozik az életükhöz. Ezzel csendesen leleplezte az ő képmutatásukat, de nyilvánosan nem szégyeníti meg őket. (Majd még erre visszatérünk, hogy ez is jellemző volt Jézusra).

Azt kérdezi: "kinek a képe van rajta, és kinek a felirata?" Mondja a kórus: "A császáré." Akkor mi a probléma? Használjátok a császár pénzét. E nélkül szinte elképzelhetetlen lenne most már az élet. Most már nem cserekereskedelmet folytattok. A pénz hozzátartozik a mindennapjaitokhoz. A császár verette ezt a pénzt, akkor adjátok meg a császárnak, ami az övé, az adót, - és adjátok meg az Istennek, ami csak az övé, az imádatot.

Tudniillik a császár az imádatot is követelte magának. Abban a korban a császárok istennek tekintették magukat. A szobraik, bálványképek ott voltak szerteszét a birodalomban, és azt tisztelni kellett. Ezt nem! De a pénzzel ne kicsinyeskedjetek. Ez nem hazafiatlanság, hogy ha a császár nektek utakat meg hidakat építtet, meg pénzt ad, akkor megfizetitek az adót, de istenként tiszteljétek. Az élő Istent viszont tiszteljétek! Adjátok meg az Istennek, ami az Istené!

Nem azt mondta itt Jézus, amit a múltkor magyarázott nekem valaki, hogy milyen ügyes, taktikus volt az Úr Jézus. Azt mondta: ide is egy kicsit, oda is egy kicsit. Ez minket jellemez, hogy ide is egy kicsit és oda is egy kicsit, és nincs mögötte meggyőződés. Jézusnak volt meggyőződése, Ő tudta, mint beszél, és tudta, mit tart igaznak és hamisnak.

Ez, hogy ami a császáré, a császárnak, ami Istené, Istennek, nem azt jelenti, hogy ide is, oda is, aztán valahogy majd elboldogulunk. Nem! Ez azt jelentette: világosan látom, hogy mi kié. Mivel kinek tartozom, és azt meg is adom. Amivel neki tartozom, ő ugyan egy pogány uralkodó, ráadásul a megszálló hadseregnek a nagyfőnöke is, jobb lenne, ha nem lennének itt, de sajnos így alakult a dolog... Az ő pénzét használjuk, akkor adjuk meg azt, ami őt megilleti, - de adjuk meg Istennek is, ami Őt megilleti: az imádatot és a senkivel össze nem hasonlítható tiszteletet. Jézus mondatában ez is benne van: megadjátok ti az Istennek azt, ami az övé? Ma milyen módon imádtátok Őt? Ki kérdezte ma: Uram, mivel te vagy ura, gazdája az én életemnek is, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ez is hozzátartozik a mindennapjaitokhoz, vagy csak az, hogy ott a pénz a zsebben, mert azzal dolgoztok nap mint nap. Mindenkinek megadni, ami az övé. Csak azt, de azt igen!

Nem akarok itt leragadni, mert megyünk tovább, de megkérdezem: ha csak a családunk tagjaira gondolunk, mindenki megkapja tőlünk, amire neki szüksége van, ami neki jár, ami őt megilleti? Akinek van házastársa, megkapja tőle azt, ami őt megilleti, és csak őt? Másként simogatja meg valaki a házastársát, másként simogat meg egy kis fejet, a gyerekének, vagy unokájának a fejét. Másként simogattam meg a szüleim kopaszodó, öreg fejét. De megkapja mindenki tőlünk, ami az övé? Amivel tartozunk, és amit csak tőlünk kaphat meg? Nem azért keresik esetleg másutt férjek, feleségek, gyerekek, öreg szülők, barátok, amire szükségük van, mert tőlünk nem kapják meg azt, amivel tartozunk? A Biblia ezt a szót gyakran használja: tartozunk.

Aki megismerte Isten végtelen szeretetét, amiről itt énekeltünk is, az tudja, hogy Isten ezzel a szeretettel egy életre eladósított bennünket. Pál apostol azt mondja: akárkire nézek, az jusson eszembe, hogy adósa vagyok. Tartozom neki a szeretettel.

Mély, fontos, súlyos mondat ez Jézus ajkán: adjátok meg mindenkinek azt, ami az övé. Istennek is adjuk meg azt, ami az Övé.

Lezajlott ez a beszélgetés, mindenki elnémult, mert nem tudtak mit mondani. Nem lehetett belekötni Jézus szavaiba, pedig az volt a feladatuk, ezzel bízták meg őket a központban, ahonnan küldték. Kémeket küldtek utána - ezt olvastuk -, hogy szemmel tartsák, hogy belekössenek a szavaiba, és a saját szavaival fogják meg Őt, hogy átadhassák a hatóságnak. - Ez volt a feladatuk. Nem sikerült. Jézus olyan szellemi fölénnyel verte vissza ezt a támadást, hogy elnémultak.

2. Akkor jönnek az okosok: a szadduceusok Ők tartották magukat a kor legműveltebb, legfelvilágosultabb értelmiségének, akik csak azt hitték el, amit az eszével megérthet az ember. Akármit ők nem fogadtak el. Angyalok nincsenek, feltámadás nincs, csodák nem történhetnek, csak amit az ember a maga nagyra tartott értelmével felfoghat, az tartozik a valósághoz.

Jönnek, és kiagyalnak ők is egy történetet. Egy olyan történetet, ami nem lehetetlen, de nem valószínű. A Mózes törvénye szerint abban az időben élt az úgynevezett sógorházasság. Ha egy házaspárnak nem született gyermeke, és a férfi meghalt, akkor az özvegyet feleségül kellett vennie a férfi férfitestvérének, hogy a férfi számára támasszon magot - így olvassuk -, és ha ebből a kapcsolatból már született gyerek, akkor az az elhunyt nevét kellett, hogy viselje, mert utód nélkül nem halhat meg senki.

Kiagyalják, hogy hét férfitestvér volt. Az első megnősült, nem lett gyerek, meghalt. Második elvette az asszonyt, és így mind a heten. És jön a végén a szemtelen kérdés: Jézus, ha lesz feltámadás (mert tudjuk, hogy nem lesz, de te azt tanítod, hogy lesz), akkor a feltámadáskor kinek a felesége lesz az asszony? Mert hét férje is volt.

Engem megrendít mindig, amikor olvasom, hogy Jézus egy ilyen agyafúrt és gonosz kérdésre is szeretettel válaszol. Kezdi nekik magyarázni a Biblia erre vonatkozó tételeit, pedig ők arra voltak büszkék, hogy ismerik a Szentírást. Mindenkinél jobban, mert ők mindenkinél mindent jobban tudtak. Idézi nekik Jézus, említi nekik Ábrahámot, és azt mondja: látjátok, ennyire nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát, mert a feltámadás után nem lesz jelentősége a házasságnak, ott a nemiség már nem számít. Azok olyanok lesznek, mint az Isten angyalai az égben.

Azt olvassuk: ezek a nagy okosok is elnémultak, és nem merték többé megkérdezni Őt. Itt is visszaveri Jézus a támadást. Ilyen szelíden, szeretettel.

3. A másik két evangéliumban azt olvassuk, hogy ezt a két beszélgetést végighallgatta egy írástudó. Az írástudók ismerték leginkább az akkori Bibliát, az Ószövetséget. A Mózes öt könyvét szó szerint tudták, és a benne leírtakat alkalmazták a hétköznapi életben. Ők voltak a Tóra-jogászok. Valami probléma támadt az emberek között, akkor nekik jutott eszükbe, hol, mi van megírva. Azt mondták: ez van megírva a Mózes törvényében, neked ezt, neked pedig ezt kell csinálni. Te vagy a bűnös, te meg nem vagy bűnös.

Ismerték az igét. Végighallgatta ez az írástudó, és meglepődött, hogy milyen fölényes ismerete van Jézusnak. Mennyire nem érezteti a maga szellemi fölényét az emberekkel, hanem szelíden, kedvesen beszélget velük. És ő is feltett neki egy kérdést: Melyik a legnagyobb parancsolat a sok közül? Ez azért volt akkor izgalmas kérdés, mert a Tízparancsolatot több mint hatszáz tilalomra és parancsra osztották fel, és ezt mindet be kellett volna tartania egy igazán vallásos embernek. Ennyit még fejben tartani sem tud az ember, nemhogy megtartani. Akik komolyan akarták venni a hitüket, valóban izgatta őket. Mind a hatszázat, nem bírom, Uram. Mégis, melyik az a néhány, vagy melyik az az egy, ha van olyan, amire azt mondja még egy ilyen tekintélyes rabbi, mint Jézus is (mert úgy szólítja meg: rabbi, kollega), melyiket tartod ezzel a nagy világossággal, ami a fejedből áradt itt a beszélgetések során, hogy ez a legfontosabb?

Jézus neki is azonnal és kedvesen válaszol. A legfontosabb ez: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erődből, és szeresd felebarátodat, mint magadat." Aki ezt betartja, az mind a hatszázat be fogja tartani. Ettől függ az összes többi - mondja Jézus.

Mire az írástudó: Uram, én is így gondolom, egyetértünk. Jézus erre egy hűvös mondattal válaszol: "Nem messze vagy az Isten országától." Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy még kívül vagy az Isten országán. Nem messze vagy tőle...

Akik eddig okoskodtak és gonoszkodtak, azok messze vannak. Te egész közel vagy. Ott vagy az ajtó előtt - ha egyetértünk ebben. Mi hiányzik? Be kellene lépni. És az mit jelent? Azt, amit ennyire tudsz, azt el kellene kezdeni cselekedni. Megvalósítani. Amíg csak itt van, a fejedben, addig abból nem lesz üdvösség. Amikor leszivárog a szívedbe, és mozgásba hozza kezedet, lábadat, meghatározza gondolataidat, a beszédedet, akkor beléptél az Isten országába. Amikor engedelmeskedsz is annak, amit tudsz. Mert az ismeret felszínen van, az egész lényünket át kell hatnia, akkor lesz belőle élet, valóság.

Nem tudom, kihalljuk-e Jézus mondatából a biztatást: nem messze vagy az Isten országától. Itt az Isten országa, itt vagy te - és nagy dolog, hogy közelebb vagy, mint a többiek, még néhány lépést kellene tenni. A küszöböt átlépni, és üdvösséged van. Gyere! Lehet, nyitva van az ajtó. Mindez benne van ebben a mondatban. Nem tudjuk, mi lett a folytatás, befejeződött a párbeszéd. - Ez jellemző Jézusra.

És mi jellemző ránk? Amikor hirtelen diagnosztizálnak egy betegséget, a család valamelyik tagját néhány nap múlva baleset éri, elromlik otthon a mosógép vagy akármi, de éppen nincs pénz rá megjavíttatni, amikor valami csúnyát is beszólt valaki aznap, netalán megaláztak a munkahelyen, pedig nem volt igazuk, legalábbis úgy érezzük, jön még egy olyan levél, ami nem hiányzott most azokban a napokban... Hogyan viselkedünk?

Ez attól függ, hogy mire nézünk, kire nézünk? Aki a bajaira néz, annak mindig lesz oka elkeseredni és háborogni. Aki az ellenségeire néz, az mindig panaszkodhat, vagy félhet. Aki önmagára néz, az vérmérséklete szerint elkeseredik vagy elbizakodik. Aki a többiekre néz, hogy ki mit szól hozzá, és állandóan körbetekinget - Jézus ilyet soha nem tett -, az mindig bizonytalan lesz. Jaj, most eleget kell tenni, meg kell felelni, de lehetőleg mindenkinek - olyan meg nincs, hogy mindenkinek megfeleljek.

Jézus sem nem a bajokra nézett, sem nem tekintette ellenségnek az ellenségeit - legalábbis nem ellenségesen viszonyult hozzájuk -, hanem az Atyára nézett. Ez a legfontosabb. Négy dolgot szeretnék mondani most az Úr Jézusról, de az első kettő a legfontosabb.

1. Az a legfontosabb: mindig fölfelé nézett. Nem lefelé a bajokra, nem dühösen vagy félve körbe-körbe. Mindig fölfelé, bármi történt körülötte. Olyan szoros, intim, bensőséges lelki kapcsolata volt az Atyával, amit semmi és senki nem tudott megzavarni. És ez a vele való szoros lelki közösség elég volt ahhoz, hogy stabil maradjon, akármilyen viharossá vált az élete, akárhonnan lökdösték, rugdosták. Stabilan állt, mert tudta, hogy kihez tartozik, kinek felelős.

Ő egy valakinek akart megfelelni és eleget tenni: az Atyának. A többiek kívánhatnak tőle, amit akarnak, fenyegethetik, meg is ölhetik. Ő még a kereszten is az Atyával való kapcsolatát ápolta. Imádkozik a kereszten is, többször. Azt mondta: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. Azt mondja: Atyám, bocsáss meg ezeknek, mert nem tudják, hogy mit tesznek, amikor engem megölnek. És még a pokolból is az Atyához kiált. Ott nem Atyjának nevezi, azt mondja: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Az Atyához való ragaszkodás, a vele való lelki kapcsolat ápolása, ez adott Jézusnak valami különös stabilitást.

És ahogyan Ő az Atyához ragaszkodott, az lehetséges nekünk, hívőknek, hogy Jézushoz úgy ragaszkodjunk. Állandóan az Ő jelenlétében éljünk, mert Jézus mindig az Atya jelenlétében élt. Abban a bizonyosságban, hogy Ő hallótávon belül van. Nem valahonnan messziről kell közel kéredzkednem hozzá. Itt most magamban imádkozom, és tudom, hogy Ő azt hallotta. Tudom, ha azt teszem, amivel Ő bízott meg, az Ő védelme alatt vagyok. Biztonságban érezhetem magamat. És én neki akarok tetszeni.

Ha embereknek igyekezném tetszeni - írja Pál apostol - Krisztus szolgája nem volnék. Az emberek szóljanak a dolgaimhoz, amit akarnak. Ez az ő dolguk. Az én dolgom az, hogy azt tegyem, amivel az Atya bízott meg. Ez volt Jézus stabilitásának az egyik oka: az Atyára nézett.

A Zsidókhoz írt levél szerzője (aki olyan keresztyénekhez írta azt a levelet, akik akkor sokat szenvedtek, azt olvassuk az egyik fejezetben: a vagyonukat elvették, sokakat megöltek közülük.). Ő is azt írja: félretéve minden akadályt, kitartással fussuk meg az előttünk levő pályát, nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére: Jézusra, aki még a szenvedéssel sem törődve megmaradt az engedelmesség útján. (Zsid 12,1-3).

Aki Őreá néz, az, ha nagyon összejönnek a bajok, akkor is talpon marad, mert ez lelki állóképességet, a gonosszal szembeni ellenálló képességet ad a hívőnek.

2. A másik, ami Jézus magatartásából kitűnik: a küldetésére nézett. Mi az én feladatom itt? Mivel bízott meg az Atya? Mivel az Atyára nézett először, utána mindig az volt fontos neki: mi a tőle kapott feladatom, azt végezzem el. De valami mást is kívánnak tőlem. Sajnálom, annak nem tudok eleget tenni. De bajom lesz abból, ha az Atyának engedelmeskedem. Ezt előre belekalkuláltuk. Ez nehéz út, ez bajokkal jár. Aki következetesen engedelmes, azt kiközösíti magából a világ.

Nem bírták elviselni Jézust sem. Senkinek nem ártott, még az ellenségeinek is használt, és a kereszthalál előtti hetekben mégis mindenki ellenségévé vált, mert a puszta jelenléte leleplezte azt a sok hamisságot, gonoszságot, ami az emberekben volt. Ez azonban velejár a küldetéssel. Mi a feladatom? Jézus ezt komolyan vette.

Emlékezzünk arra, hogy egyszer jött hozzá valaki és azt mondta: Mester, gyere és tegyél igazságot, mert a testvérem nem akar velem igazságosan osztozkodni az örökségen. Jézus nem ment el. Azt mondta: ki tett engem osztóvá és bíróvá?

Egy esetben nagyon akarták, hogy maradjon ott, és folytassa a tanítást. Jézus azt mondta: amit tudnotok kell, és amit hihettek, elmondtam. Megyek máshova, mert máshol is hallaniuk kell az evangéliumot.

Nem engedett semmilyen olyan kívánságnak, ami eltért vagy ellenkezett az Atya akaratával. Ezért fontos ige az, amivel Péter apostol bátorította a hívőket: ne emberek kívánsága, hanem Isten akarata szerint töltsétek a testben hátralevő időtöket. (1Pét 4,2).

Ez a két legfontosabb: Jézus az Atyára nézett, ezért bírta ezt a sok támadást, és a küldetésére nézett, mi az én dolgom, mivel bízott meg Ő, mivégre vagyok a világon, Isten mit kér rajtam számon. És olyan szép a főpapi imában: Atyám, elvégeztem a munkát, amit rám bíztál. (Jn 17,4). Elmondhatjuk-e ezt utolsó napunkon?

3. A harmadik, hogy Ő ismerte és komolyan vette a Szentírást, és ez volt az Ő legfőbb fegyvere a támadások idején. Gondoljunk arra, mikor maga az ördög támadta meg a munkája kezdetén. Minden ördögi kísértésre ilyen bevezetéssel ad választ: meg van írva... és idéz a Bibliából egy odaillő mondatot, s részéről ezzel be van fejezve. Hogy milyen ördögi munkát tervezett még a gonosz, ez az ő dolga. Jézus megmarad az úton, de igével veri vissza a támadást. Ehhez ismerni kell a Szentírást.

Ezért nagyon fontos, hogy olvassuk naponta a Szentírást. Lehetőleg minden nap tanuljunk meg egy mondatot belőle. Aztán majd elfelejtjük egy részét, de ha az ember ismételgeti, benne él, a vérévé válik, az agysejtjeibe beleivódik az ige, és megtanulunk igeszerűen gondolkozni. Egy váratlan döntés elé kerül az ember, nem lehet senkivel megtanácskozni, nincs idő sokszor még gondolkozni sem, de akinek az ige az értelmét és a szívét is áthatja, az igeszerű szempontok alapján fog dönteni. Fontos, hogy itassuk át magunkat Isten igéjével!

Ez munka. Ez magától nem megy. Ehhez naponta olvasni és tanulmányozni kell a Szentírást.

4. A negyedik még, ami most olyan hangsúlyos lett számomra Jézus magatartásából: soha, egyik esetben sem veszítette el a nyugalmát. Soha nem lett ideges. Nem úgy reagált, ahogyan támadták. Ő nem alkalmazta azt, amit mi szoktunk mondani: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Nem! Ő az maradt, aki, akárhogy viselkedtek vele szemben.

Ellenségesen támadnak? Ez nem kötelezi Őt arra, hogy Ő is ellenségesen viszonyuljon. Ő akkor is szeretettel és szelíden válaszolt a támadásra. Soha nem védekezett, soha nem támadott, hanem mindig válaszolt. Kérdezték, akkor felelt arra a kérdésre. Hihetetlen szellemi fölénnyel, amit azonban nem éreztetett. Soha nem alázta meg, nem szégyenítette meg az Őt támadókat.

Valóban úgy van, ahogy a Filippi levél Krisztus-himnusza mondja: "megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fil 2,8).

Jó lenne, ha támadások kereszttüzében is az az indulat lenne bennünk, ami a Krisztus Jézusban. Ezzel a mondattal kezdődik ez a Krisztus-himnusz: "Az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztus Jézusban." Indulatosan közelednek hozzám - nem kell indulatosan válaszolnom. No, de én már ilyen vagyok. Ez elég baj, hogy még mindig olyan vagyok. Meg lehet változni, és el lehet jutni oda, hogy egyre inkább az az indulat lesz bennünk, ami a Krisztus Jézusban.

Támadások mindnyájunkat érnek. A bajok sokszor összejönnek. Sokszor elmondhatjuk, amit ma így szoktak kifejezni: be vagyok havazva. Sokszor még a jó barát is ellenséggé válik. A Bibliában is van erre példa, az 55. zsoltárban panaszkodik a zsoltáríró. Hogyan viselkedünk? Hogyan reagálunk?

Nyugodtan elképzelhetjük úgy, hogy megyünk mindnyájan egy úton, amit földi életnek neveznek. Ezen az úton vannak gödrök, kátyúk, néha még árkot is ásnak keresztbe, hogy lehetőleg a kerék is törjön, vagy a lábunk törjön. Van, aki arra vágyik, hogy a nyakunkat szegjük. Boldog ember az, aki nem a kátyúkkal és a gödrökkel foglalkozik, hanem a célra néz.

Van egy szép ének, kicsit már majdnem játszik a szavakkal. Így hangzik egy sora: "A célra fuss, hogy mennybe juss, ott vár reád az égi juss." A célra fuss, arra légy tekintettel, hogy attól el ne térj, közben átlépem az árkot, ha lehet, kikerülöm a gödröt, a csapdát mindenképpen kikerülöm. De a célra nézek, és tudom, hogy ki vár ott. Az én Uramra nézek, aki ennél sokkal göröngyösebb úton járt, de végigment rajta. Lehet nekünk meg-megújuló imádságunk: "Csak vezess, Uram végig, és fogd kezem", mert akkor érkezem meg a célhoz.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus, bocsásd meg, hogy oly sokszor háborgunk, méltatlankodunk a gödrök és kátyúk miatt. Olyan sokszor haragra lobbanunk az ellenségeinkkel szemben. Szidjuk őket, panaszkodunk a bajaink miatt. Úgy tudjuk sajnálni és sajnáltatni magunkat, ahelyett, hogy tereád néznénk, meg a célra, amit te helyeztél elénk.

Köszönjük, Urunk, hogy életünk egyetlen helyzetében sem hagysz bennünket magunkra. Szeretnénk ragaszkodni hozzád. Könyörülj rajtunk, hogy soha ne sodródjunk messze tőle.

Segíts, és emeld fel a tekintetünket, hogy ne a bajainkra nézzünk, ne önmagunkra, ne az ellenségre, ne az elképzelt veszedelmekre, hanem tereád: a hit elkezdőjére és bevégzőjére. Tereád, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Tereád, aki egyedül mondhattad el magadról: "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért." Áldunk azért, hogy az életedet adtad helyettünk és érettünk.

Köszönjük, hogy bizalommal elpanaszolhatjuk neked a bajainkat. Köszönjük, hogy bizalommal várhatjuk a te szabadításodat. Köszönjük, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Segíts ezzel a hittel hordozni a terheket, és így vigyél minket győzelemről győzelemre.

Ámen.