PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. március 14.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A KAPUK


Alapige:Jel 21,10-13

Elvitt engem lélekben egy nagy és magas helyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük, hogy a színed előtt lehetünk most. Köszönjük, hogy megérhettük a mai napot. Köszönjük, ha a te nagy nevedet hívhattuk segítségül reggel. Köszönjük, hogy te vársz itt minket, és készítetted el számunkra is igédet.

Megvalljuk őszintén, hogy sokféle harcból jövünk, és olyan sok hiábavaló, szennyes háborúság is van mögöttünk.

Bocsásd meg, amikor a magunk igazáért küzdöttünk. Bocsásd meg, amikor még veled is ellenkeztünk és azt kértük, legyen meg a mi akaratunk. Bocsásd meg, ha nem bíztunk benned. Megvalljuk őszintén, hogy olyan nehéz hittel igaznak fogadnunk el mindazt, amit igédben mondasz. Olyan nehezen tudjuk komolyan venni, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Erőlködünk, küszködünk, sokszor nélküled és ellenedre. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy mára is ajándékokat készítettél nekünk. Köszönjük, hogy ma hálát adhatunk azért, hogy levert szabadságharcaink után is még él nemzet e hazán. Olyan sok nyomorúság terhel minket, olyan sokféleképpen bántjuk a te szentségedet.

Könyörülj rajtunk, adj lelki megújulást népünknek, és hozz ki minket kegyelmesen ebből a hitbeli és erkölcsi mélységből, ahova süllyedtünk. Könyörülj rajtunk, hogy ne másokon ítélkezzünk, hanem önmagunkon kezdjük el a megújulást. Áldunk azért, hogy még adsz lehetőséget az újrakezdésre, sőt arra, hogy egészen újat kezdjünk veled, megváltó Urunk Jézus Krisztus.

Segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára, hogy legyünk készek és képesek a te akaratodat teljesíteni, hogy egészen bizonyosak legyünk abban, hogy a te akaratod mindig jobb, mint a mienk, mert a te akaratod az egyedül jó akarat. Engedd azt ma is alaposabban megismernünk, segíts, hogy világosabban lássuk tőled elkészített lehetőségeinket és feladatainkat, és a testben hátralevő időnket ne emberek kívánsága, ne is a magunk kívánsága, hanem a te akaratod szerint töltsük el. Hadd legyünk így a te boldog és mások számára hasznos, áldott gyermekeid.

Ámen.


Igehirdetés

Sorozatunk befejezéseképpen legyen szó ma ezekről a kapukról. Sokszor ismételtük, hogy a mennyei Jeruzsálemet az jellemzi, hogy szilárd alapja, magas falai, és nyitott kapui vannak. A falak arra utalnak, hogy Isten népe elhatárolódik az Isten nélküli világtól, de nem zárkózik be előle, mert feladata van benne. Istentől kapott feladata.

Ezek a kapuk nyitottak. Egy-egy angyal őrt áll előttük, de be lehet jönni és ki lehet menni. Minden égtáj felé három-három kapu, ez a nyitottságot jelzi. A tizenkét angyal meg az éberséget. Jöhet mindenki, aki rádöbbent arra, hogy Jézusra van szüksége, aki a szabadulást, a tisztulást, az életet keresi. De nem jöhet be a nyájba sem farkas, sem báránybőrbe bújt farkas. Akik pedig benn vannak, Isten gyermekei, a nyitott kapukon mennek ki a világba és hívogatnak Jézushoz, hívogatják szabadulásra, életre az elveszetteket.

A hívőket többször megvádolták azzal, hogy elzárkóznak a világ elől. Összebújnak, jól érzik magukat egymással közösségben, nem törődnek azzal, ami a falakon kívül van. Nem érdekli őket a politika, a kultúra, a művészet, a tudomány. Mindig voltak és lesznek is ilyen hívők és nem hívők is, akik közömbösek másokkal szemben, de nem ez a jellemző.

Aki ismeri Isten népét, a keresztyén egyházat, az tudja, hogy pontosan a másokért érzett egészséges felelősség jellemzi a hívőket, és az ebből következő tettek igazolják ezt. Csak egy-két kiragadott példát hadd említsek.

A XVI. században, a reformáció kezdetekor sok magyar tönkretett faluban előbb épült fel az iskola és utána a templom. Igaz, hogy a tanteremben is volt már istentisztelet vasárnap, de ez volt a sorrend. Kálvin János Genfben egyebek közt egyetemet is épített. A német pietizmus, miközben erőteljesen hirdette a megtérésre hívó evangéliumot, sorban épített árvaházakat, aggmenházakat, kórházakat, amik abban az időben merőben új létesítmények voltak.

A magyarországi ébredéseket is az kísérte, hogy teljes nyitottság és felelősség az egész életre, az egész társadalom mindenféle nyomorúságára, gondjára kiterjedt a figyelmük az ébredések felelőseinek. Csak egy valamire vigyáztak nagyon, és ezt érti félre a világ, amit így fejeztek ki: a hajó a vízben van, de a víz ne kerüljön a hajóba. Az egyház a világban van és a világért, de el ne világiasodjék soha semmi módon.

Miért ne? Azért ne, mert eredetét, feladatát, célját, eszközeit tekintve egészen más, mint az Isten nélkül gondolkozó és élő világ. Csak akkor tud használni a világnak, ha más marad. Ha megőrzi az Istentől kapott eredeti feladatát, ragaszkodik sajátos eszközeihez, Istentől kitűzött céljaihoz, és végzi azt a küldetést, amit Istentől kapott. A mennyei Jeruzsálemet, vagyis a hívő népet tehát az jellemzi, hogy nyitott, de nem fogad be mindent. Segítőkész, de nem vesz részt mindenben, ahol szeretnék ott látni.

Jézus elment a vámszedőkhöz és bűnösökhöz is és együtt evett velük, vállalta a közösséget. De nem Ő lett olyanná, mint azok, hanem azok tisztultak meg Jézus közelében. És ami nem az Atyától kapott feladata volt, azt nem vállalta, akkor sem, ha rossz néven vették, hogy nem vállalja.

Egyszer jött hozzá valaki és háborogva kérte: gyere, utasítsd rendre a testvéremet, mert nem hajlandó velem igazságosan megosztani az örökséget. Erre Jézus azt mondja: Ki tett engem bíróvá és osztóvá? - És nem megy bele ilyen örökösödési vitába, csak ami az Atyától kapott feladata volt.

Ez a nyitottság, és ez a bizonyos esetekben való elzárkózás jellemzi a hívő népet is.

Ezekről a nyitott kapukról három fontos bibliai igazságot szeretnék most elmondani.

1. Az első, amit már magunktól is tudunk, mert bibliaolvasó ember ezt megtanulja, hogy a hívő élet egészséges lüktetése abból áll, amit Jézus így mondott: "Jöjjetek énhozzám, és menjetek az emberekhez."

Jézushoz menni, ott megerősödni, s menni a világba a nyitott kapukon, és másokat erősíteni, másoknak szolgálni. Épülni és építeni. Hinni az evangéliumot, és vinni az evangéliumot másokhoz. Lelkiképpen enni, és utána tenni azt, amit Isten akarataként megértettünk.

Persze, hogy kell a közösség, csak a szolgálathoz nem szokott nem hívő ember, vagy a lusta hívő szokta kifogásolni azt: mit bújnak ezek össze, mit bibliáznak meg imádkoznak annyit. Egyedül is lehet azt otthon. Igen, lehet, bár tennék minél többen! De a szolgáló hívőnek szüksége van arra, hogy időnként összejöjjön hívő bajtársaival, küzdőtársaival, egymást erősítsék, vigasztalják, bátorítsák, hogy aztán kimenve a nyitott kapukon, másokat tudjanak erősíteni, vigasztalni, bátorítani úgy, ahogy csak egy hívő tudja azzal az igével, amit ő is Istentől kapott.

Mindkettőnek megvan az ideje. Annak is, hogy jöjjetek énhozzám - mondja Jézus -, és annak is, hogy utána menjetek az emberekhez és hívogassatok másokat is énhozzám. Aztán ők is új életet kapnak, miután odajöttek, s ők is megkapják a parancsot: menjetek és hirdessétek az evangéliumot.

Nem véletlen, hogy a negyedik parancsolat is azzal kezdődik, hogy hat napon át dolgozz, és a hetedik napon engedd, hogy Isten dolgozzék benned. Akkor különös hangsúly kerüljön erre. A hat napból is jusson valamennyi arra, hogy odaállsz Isten elé, mert nem bírod másként és nem fogod tudni teljesíteni a sajátos küldetésedet a mindennapi munka mellett. De legyen olyan, hogy leteszek a kezemből mindent, és most gondoljunk az akkori imatartásra: feltartom a kezeimet, nincs benne szerszám, nincs benne semmi eszköz, hanem tartom Istennek: Uram, ajándékozz meg engem. Rád szorulok, szükségem van rád, te megígérted, hogy gazdagságodat szétosztod a tieid között. Itt vagyok, tartom a kezemet. Köszönöm szépen előre is, amit kapni fogok. És aki így szenteli meg az Úr napját, az másként fogja végigdolgozni a hat napot.

Ez a ritmus, ez az egészséges szívlüktetés jellemzi az egészséges hívő embereket, és a gyülekezetet. Jó lenne, ha tudatosan gondolnánk erre, és arra használnánk minden Istentől kapott időnket, amire adta. Van, amit arra adott, hogy keményen dolgozzam, és van, amit arra adott, hogy legyek csendben, figyeljek Őreá és engedjem, hogy megajándékozzon. Ez egy napon belül is így történik, egy héten belül is így történik, és jó lenne, ha lenne erre gondunk tudatosan, hogy egy esztendőn belül is legyen olyan idő - mondjuk egy hét -, amikor elmegyünk a hívők közösségével. (Megkaptuk megint Tahit augusztus második hetére. Hívogatom oda főleg azokat, akik még sose voltak). Milyen az, hogy egy hétig leteszem a munkaeszközöket a kezemből, és engedem, hogy Isten végezze az Ő munkáját bennem. Összpontosítottabban, még hatalmasabban, mint ahogy év közben.

A másik üzenete ennek az igének arról szól, hogy mi az, ami a kapukon bejön, a harmadik meg arról, hogy mi az, ami kimegy.

2. Mi az, ami bejön? Az egészséges gyülekezet befogadó gyülekezet. Nyitva vannak az ajtók a világból érkezők előtt. Az egészséges hívő érdeklődő, nyitott ember, de nem fogad be akármit. Mindenkire szeretettel gondol és tekint, de nem fogad be a szívébe bármit. Két igét hadd tegyek egymás mellé.

A Biblia első könyvében olvassuk, Isten mondja Káinnak: "a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta." (1Móz 4,7).

A Biblia utolsó könyvében olvassuk, Jézus mondja: "Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel 3,20).

A bűn is ott leselkedik, és Jézus ott kopogtat. Ki előtt nyitom ki a szívemet, azzal fogok együtt lakni, az lesz rám hatással, az befolyásolja az életemet.

Nyitottak a kapuk itt, a Jelenések könyve képe szerint, de nem mindegy, hogy kit engedünk be. Mert néha Jeruzsálem kapuit is bezárták. Van a Nehémiás könyvében egy tanulságos jelenet, ami számunkra most sokat mondhat. Amikor már a fogságból visszatért nép felépítette a templomot, már elég sokan laktak is Jeruzsálemben, amelyik évtizedekig romokban hevert. Nehémiásék megépítették a városfalat, beindult az élet. Aztán úgy beindult, hogy megállás sem volt, mint ahogy néha a mi életünkben is. Mert a környező népek örültek, hogy van piac, hogy Jeruzsálemben is el lehet adni az áruikat, és amikor a hetedik napot megszentelte Isten népe, még jobban ráérnek az emberek, akkor lehet igazán piacolni, és vitték az árukat szombatnapon is. Ez elvonta az embereket a lelki élettől, a templomtól, meg egyáltalán, Isten törvényével ellenkezett. És akkor mit parancsolt Nehémiás?

"Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki a kapukat, amíg el nem múlt a nyugalom napja. Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle áru a nyugalom napján. Ezért a kereskedők és a különféle áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak. Ekkor figyelmeztettem őket, és ezt mondtam nekik: Miért háltok a várfal előtt? Ha még egyszer ilyet tesztek, megbüntetlek benneteket! Ettől fogva nem jöttek a nyugalom napján." (Neh 13,19-21).

Mert a világ nem ismeri Isten törvényét és nem veszi azt komolyan. De vajon Isten népe komolyan veszi-e? Vagy azt mondja: ó, nem kell nekünk ragaszkodni a törvényhez, ma már modernebb idők vannak. Nehémiásék jóval a Tízparancsolat adása után éltek. Ma már másként kell azt értelmezni, és lesz az Úr napjából vásárnap. Hiába ütjük le az egyik ékezetet róla és lesz belőle vasárnap, akkor is csak vásározunk az Úr napján.

Nehémiás azt mondta: nem! Mi van az Isten törvényében? A nyugalom napja az Úr napja. Akkor nincs piac, nincs vásár. De ott vannak szegények, és megromlik az árujuk a bezárt kapu előtt. Akkor majd legközelebb nem jönnek. Kétszer megromlik, harmadszor nem jönnek. Tudomásul veszik, hogy Isten népe Isten törvényéhez szabja magát. A kapuk egyébként mindig nyitva vannak, de ha az Isten törvényének a megszegésére akarnak minket csábítani, bezárjuk a kapukat.

Ez akkor sem volt korszerű gondolkozás és viselkedés, és ma sem az. Ma ebben a végletes szabadosságban, amiben élünk, azt várná el a világ tőlünk, hogy mindent fogadjunk el, fogadjunk be. Mindent dolgozzunk bele a filozófiánkba, a vallásosságunkba. Semmit sem illik elítélni. Isten törvénye viszont azt mondja: Isten szerint van jó és rossz, hamis és igaz. Van, ami használ nekünk, van, ami árt. Az utóbbitól a saját jól felfogott érdekünkben is, meg Istennek való engedelmességből is zárkózzunk el. De mit szólnak hozzá? Az az ő dolguk. Az meg a mi dolgunk, hogy vállaljuk-e az Isten népéhez való tartozást, és arra használjuk-e a kapukat, amire valók.

Az Isten népe befogadó közösség. Egy gyülekezetnek is befogadó közösségnek kell lennie. Ezt nemcsak a lelkipásztornak és a presbitereknek szabad gyakorolniuk, hanem mindnyájunknak gyakorolnunk kell.

Csak egy példát említek. Mi történne akkor, ha valakihez, akivel hetek óta vagy hónapok óta egy sorban ülünk, vagy egy helyen a templomban, odalépnénk, azt mondanánk: már többször láttam, hogy egymás mellett ülünk, bemutatkozom, örülök, hogy együtt hallgatjuk Isten igéjét. Erre a másik is mondana valamit. Nem kötelező bemutatkoznia, de hátha kialakulnának személyes, baráti, testvéri kapcsolatok, s egyre inkább közösséggé formálódna egy nagy gyülekezet is. Ezt kicsiben kell elkezdenie mindenkinek, aki magát az Isten népéhez tartozónak vallja. Ennyi talán telik tőlünk. Nem kell kérdezni semmit, nem kell számon kérni, nem kell beleavatkozni egymás életébe. Azt senki nem tilthatja meg, hogy megmondom a nevemet a másiknak, és örülök, hogy itt látom hétről hétre. Vagy ennél okosabbat és ügyesebbet is lehet mondani. Azután majd kiderül, hogy akar velem szóba állni vagy nem, ha nem akar, nem fogok erőszakoskodni, de akkor is örülök annak, hogy itt van. Engedjék meg nekem, hogy örülök annak, hogy nem egyedül ülök a templomban, hanem mások is vannak. Ez ilyen egyszerű lenne, ha ott lenne bennünk ez a készség, ez az egymásért való felelősség ilyen pici mértékben legalább.

Erre azt szokták mondani: a magyar ember szemérmes. Nem tudom, hogy ez mit jelent, mert amilyen kihívóan öltözködnek a hölgyek, és amilyen parázna tekintetek villámlanak a férfiszemekből, nem tudom, ezt hívják-e szemérmességnek? Mi legyünk mások, mint a világ. Nekünk mit mond Isten. Azt mondja: felelősek vagyunk egymásért, szeressük egymást, és valahogy ezt juttassuk kifejezésre is. Befogadó gyülekezet és befogadó szív. Elfogadni a másikat olyannak, amilyen, aztán majd Isten megváltoztatja, s közben én is szeretnék változni.

Ennyit arról, hogy mi jön be. Befogadó, de nem fogad be akármit a szívébe, a gondolkozásába végképp nem.

3. És mi megy ki a kapukon? Az egészséges gyülekezet misszionáló gyülekezet. Az élő hitű keresztyén Jézushoz hív másokat is. A fontos csak az: miért és hogyan. A miértre az a válasz: az ő érdekében, a hogyanra az a válasz: nagy, nagy szeretettel.

Az ő érdekében, tehát nem a statisztikát akarja növelni, aki így másokat Jézushoz hív, és nem egymással akarnak versengeni ezek az emberek, és nem dicsekedni a megnyert lelkekkel. Ez mind távol áll az igétől. Őt szeretném megmenteni. Én nem tudom megmenteni, de Jézus már elvégezte az ő megmentését is. Ezt meg kell mondani. S miközben látja az életemet, hátha megkívánja, hogy jó lenne így élni.

Mert ez így történik: szóval is, meg cselekedettel is. Szóval is, mert szóból ért az ember, meg a hit hallásból van, az Isten igéjének hallásából. Iszonyatosan nagy a tudatlanság ma. Elképesztő, hogy diplomás (szeretünk ezzel dicsekedni, hogy több diplomás) embereknek is halvány fogalmuk sincs arról, hogy ki az élő Isten, hogy ki Jézus. Mit tett Jézus őérte is. Ezt meg kell mondani, mert másképp honnan tudja meg? Nemcsak Bibliát adni. Elkezdi olvasni az elején és belegabalyodik a sok nehéz mondatba - hanem néhány világos mondattal elmondani. Néhány ilyen világos mondatot meg is kellene fogalmaznunk magunknak, hiszen Péter levelében is azt olvassuk: "... legyetek készek mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." és itt jön a hogyan: "szelíden és tisztelettudóan..." (1Pt 3,15).

Legyek készen. Itt van a mondat a nyelvem hegyén, és ha megkérdeznek, el tudom mondani két mondatban. Nem hosszú előadásban. Ki nekem Jézus, és miért jó, ha szeretem Őt. Vagy még inkább azt, hogy Ő szeretett engem, s hogy rácsodálkoztam erre, s hogy megváltozott sok minden az életemben. Csak az igazat, amit már hiszünk, s ami valóban megtörtént. Aztán majd szó szót követ, vagy nem követi a szó, de elhangzott az ige. És ha az Istentől kapott ige volt, az beleakad a másik ember lelkébe és foglalkoztatja, és egy hét múlva eszébe jut, és néhány év múlva talán kikel a mag a szívében. De abban a helyzetben használhatott minket Isten.

Tehát szóval is kell, ugyanakkor legyen ott illusztrációként az életünk. Ezért nagy bűn a botránkoztatás. Amikor vizet prédikál valaki és bort iszik. Amikor hív a megtérésre, és látja az illető, a megtéretlen életét. Igaz az a mondás, hogy jobban tudnék hinni a Megváltóban, ha megváltottabbnak látnám azokat, akik azt mondják: benne hisznek.

Nem véletlenül írja Péter apostol ugyanebben a fejezetben, amelyikből az előbb idéztem, azoknak az asszonyoknak, akiknek nem hívő a férjük: "látván a ti istenfélő és szent életeteket, ige nélkül is megtérésre juthatnak. Igévé válik, önmagáért beszél a beszédes életünk.(1Pt 3,1-2).

Ezt nekünk nem erőltetnünk kell, nem magunkból kell kipréselni. Itt nem viselkedésről van szó. A megszentelt élet történik. Isten csodájaként, de arra gondot kell fordítanunk, hogy szabaduljunk a ránk jellemző bűnöktől, hogy igazat mondjunk, hogy legyünk készek megfelelni, hogy szelíden és tisztelettudóan mondjuk, és nem erőszakosan, türelmetlenül. Nem gőgösen, lerontva annak az erejét, amit egyébként igazán mondtunk.

Isten népe tehát kimegy a nyitott kapukon a világba. Most jelképesen beszélünk nyilván. Utána visszamegy megerősödni, aztán megint kimegy és szereti azokat, akik kívül vannak.

Két bibliai görög szót mondok. Mind a kettőt ismerjük: misszió és diakónia. Ez jellemzi Isten népének a falakon kívüli, a világban való szolgálatát. Misszió: elmondjuk az evangéliumot és odaéljük mások elé azt a másfajta életet, az újjászületett, jézusi életet, közben pedig engedelmeskedünk Jézus másik parancsának is: "ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást", és végezzük a szeretetszolgálat sokféle változatát a világban.

Így leszünk mi az Úr Jézus küldöttjei. Húsvét után mondta a tanítványainak: ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek el titeket." Végezzük-e mi ezt a küldetést? Jézust vinni másokhoz - és közben az történik, hogy Jézus visz minket másokhoz, és megtapasztaljuk, hogy aki Őróla beszél, azon keresztül Őt magát hallhatják meg emberek.

Missziói felelősség és diakóniai lelkület. Ez kell, hogy jellemezzen minden egészséges hívőt. Történik-e ez az életünkben? Van ennek tudatos része is, hogy kész vagyok ezt cselekedni, és tudom, mi a dolgom. Tudom, hogy adott esetben mit kell tennem, ha az én Uram használni akar, és a másik része, a fontosabbik, hogy Ő használ. Mindenféle ügyetlenségünk, erőtlenségünk, tapasztalatlanságuk ellenére, csodálatosan tud használni mindenkit, aki kész erre.

A misszióról még annyit jegyezzünk meg, hogy ez sem korszerű fogalmazás, mert ma még a nemzetközi missziói életben is egyre inkább azt mondják: nem missziót kell gyakorolnia a hívő népnek, hanem dialógust. Beszélgetni kell csak egymással. Partner a másik. Nem kell ráerőltetni az evangéliumot vagy a magunk meggyőződését.

Mit mond Jézus? "Menjetek és hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek." Miért? Az ő érdekükben. Nem erőltetek rá semmit sem, de tudom, hogy milyen volt Isten nélkül élni, és milyen az, Ővele. Szeretem annyira a másikat, hogy boldog lennék, ha ő is tudná, milyen az, Ővele. Mert most még csak azt tudja, milyen nélküle, s azt hiszi, ez az egy lehetőség van. De a másik lehetőséget hirdetjük, aztán oda teszi, amit hallott, ahova akarja. Kigúnyol, megvet, elhúzza a száját, továbbmegy, elfelejti - ez már az ő dolga.

Az én nagy kiváltságom, mint hívő emberé az, hogy mint egy útjelző tábla, mutathattam az életre vezető utat. Itt tanácstalankodsz, néhány zsákutcából már sikerült visszafordulnod. Erre vezet az igazi életre vezető út. Vagy elhiszi, vagy nem. Majd Isten Lelke munkálja benne a hitet.

Nem véletlenül használta Jézus a halász Péternek ezt a képet, hogy embereket fogsz halászni. Kifogod őket a pusztulásból, és életre segíted. Kárhozatból örök életre. Mert csak Jézus mondhatta el azt: "Én vagyok az élet." És csak Ő mondhatta el azt is: "Én vagyok az ajtó." Nem akarok képzavart előidézni, de ezzel fejezzük be, ha már a nyitott kapukról van szó, hogy Jézus az a nyitott ajtó, akin keresztül mindenki beléphet a mennyei Jeruzsálembe, a szentek közösségébe, az Isten népének a társaságába, az új életbe.

Ezért fejeződik be a Jelenések könyve úgy: "Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. (...) Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezet előtt." (Jel 22,14. 16).

Ó maga tett erről bizonyságot ma az Ő igéjén keresztül. Boldog ember az, aki belépett a mennyei Jeruzsálembe Jézuson keresztül, aztán a vele való közösségben megerősödve megy ki a nyitott kapun, és hív másokat is hozzá és szolgál szeretettel mások között.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus! Hálásan köszönjük, hogy nem magunknak kell programot készítenünk hívő életünkre, hanem világosan elénk adsz minden lehetőséget. Köszönjük, hogy te teszel képesekké is arra, hogy engedjünk parancsaidnak. Olyan jó örömmel engedelmeskedni neked.

Legyen tied a dicsőség egyedül, valahányszor tudtunk engedni és magunk is csodálkoztunk azon, hogy adtál szót, amikor kinyitottuk a szánkat, és adtál erőt, amikor átvállaltuk mások terheit, és adtál örömöt még akkor is, ha esetleg kigúnyoltak vagy hátratételben részesítettek minket teéretted.

Kérünk, tedd késszé mindannyiunk szívét erre.

Köszönjük, hogy nyitva vannak a kapuk. Köszönjük, hogy mi is beléphettünk, és kérünk, Úr Jézus, hogy lépjünk be, ha még kívül vagyunk ezen a nyitott ajtón, amit te készítettél a számunkra. Utána oltsd a szívünkbe a lélekmentés szenvedélyét.

Add, hogy az Isten szeretete töltessék ki a szívünkbe a Szentlélek által, és ezzel a szeretettel tudjunk már innen hazamenni. Indíts minket csendes bizonyságtételre, és munkálkodj bennünk, hogy a mi megszentelt életünk is rád mutasson és példa legyen mások számára.

Köszönjük, hogy mindezt tőled kérhetjük és várhatjuk, és te ezt gazdagabban megadod, mint ahogy elképzeljük.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a gondjainkat, terheinket, kérdéseinket. Olyan sokszor át kell élnünk a tehetetlenségünket. Olyan sokszor kiderül, hogy erőtlenek vagyunk, tanácstalanokká válunk. Köszönjük, hogy te vagy a mi erőforrásunk. Te vagy a mi bölcs tanácsadónk.

Köszönjük ígéretedet, hogy bölccsé teszel, és megtanítasz, melyik úton járjunk. Szemeiddel tanácsolsz minket.

Így szeretnénk rád nézni a jövő héten is, és minden percet arra használni, amire te adod. Segíts ebben a csendben eléd hozni most, ami a szívünkben van.

Ámen.