PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. február 25.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


EGY ÁLMATLAN ÉJSZAKA


Alapige:Eszt 6,1-10

Azon az éjszakán kerülte az álom a királyt. Ezért megparancsolta, hogy hozzák elő a nevezetes történetek könyvét, és olvassanak föl belőle a királynak.

És rátaláltak arra a följegyzésre, hogyan jelentette föl Mordokaj Bigtánát és Terest, a király küszöbét őrző két háremőrt, akik merényletet terveztek Ahasvérós király ellen. A király megkérdezte: Milyen kitüntetést és méltóságot adtak ezért Mordokajnak? A király szolgálatára álló ifjak így feleltek: Semmit sem adtak neki. Akkor ezt kérdezte a király: Ki van az udvarban? Hámán ugyanis megérkezett a királyi palota külső udvarába, és azt akarta kérni a királytól, hogy akasztassa föl Mordokajt arra a fára, amelyet neki állíttatott. Az ifjak ezt felelték a királynak: Hámán áll itt az udvarban. A király így szólt: Jöjjön be!

Amikor Hámán bement, megkérdezte tőle a király: Mit kell tenni azzal az emberrel, akit ki akar tüntetni a király? Hámán azt gondolta magában: Ki mást akarna kitüntetni a király, mint engem? Azért ezt felelte Hámán a királynak: Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi öltözetet, amilyenben a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott lovagolni, és tegyenek a fejére királyi koronát. Adják át az öltönyt és a lovat az egyik királyi nemes úrnak. Öltöztessék föl azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, lovagoltassák végig a város terén, és ezt kiáltsák előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni. Akkor a király ezt mondta Hámánnak: Siess, hozd az öltönyt és a lovat, amiről beszéltél, és tégy így a zsidó Mordokajjal, aki a királyi udvarban van. Semmit se hagyj el abból, amit mondtál!


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, boldogan valljuk mi is, amit tőled hallottunk: "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért."

Köszönjük, hogy te barátaidnak tekinted a benned hívőket. Köszönjük a te nagy parancsodat, Urunk, hogy ahogy te szerettél minket, mi is úgy szeressük egymást.

Kezdjük egészen bizonyosra venni, hogy magunktól ez nem megy. De áldunk a te ígéretedért is, hogy lehetséges az, hogy az Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk. Add nekünk, mindnyájunknak a te áldott Szentlelkedet és vele a te isteni szeretetedet.

Kérünk, hogy erre tegyél késszé és képesekké. Segíts most is úgy hallgatni igédet, hogy abból cselekedet, életváltozás, valóság legyen.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.


Igehirdetés

Ez a történet a perzsa királyi udvarban történt az időszámításunk előtti V. században. Tudjuk mindnyájan, hogy nem sokkal korábban Babilon lerohanta a kis Júda országát és fogságba vitte a nép színe-javát. Aztán hamarosan megdőlt ez a nagy birodalom. A perzsák vették át a hatalmat a térségben. Ők sokkal emberségesebben, humánusabban uralkodtak.

Az Eszter könyve arról szól, hogy az akkori perzsa király, ez a bizonyos Ahasvérós egy parancsot adott a feleségének, amit ő nem teljesített. Ezért kegyvesztett lett a királyné. Új királynét kellett keresni, és az új asszony egy fiatal zsidó leány lett, azoknak a foglyoknak a leszármazottai közül, akiket még annak idején Nabukodonozor vitetett Babilonba Júdából. Ez a leány volt Eszter. Árva leány volt, az idős unokabátyja volt a gyámja, ez a bizonyos Mordokaj.

Ezt a három nevet kell megjegyeznünk, hogy követni tudjuk az eseményeket: Eszter, Mordokaj, a nagybátyja, és ez a bizonyos Hámán, aki meg egy főúr volt, magas rangú tisztviselő a királyi udvarban. Rendkívül gőgös, büszke és hiú ember volt, aki megkövetelte, hogy ahol ő elment, ott mindenki a földig hajolva üdvözölje őt.

Mordokaj (vagy a régi fordításból így ismerjük a nevét: Márdokeus) erre nem volt hajlandó. Tisztelettudó ember volt, de ő földig nem hajolt emberfia előtt. Ez sértette Hámánnak a büszkeségét, és bosszút forralt nemcsak Mordokaj ellen, hanem az egész népe ellen is. És kivitte, hogy a király hozasson egy törvényt, hogy egy bizonyos meghatározott napon nagy népirtás következzék be, és Mordokaj népét pusztítsák el. Mordokaj ezt megmondta Eszternek, és arra kérte, hogy mondja meg a királynak, és ha csak egy mód van rá, akadályozzák meg ezt a mészárlást.

Ez veszélyes vállalkozás volt Eszter számára. Le van itt írva, hogy miért. Ő azonban vállalta ezt a veszélyt. Azt mondta: ha elveszek, hát elveszek, de ezt meg kell tenni.

Hámán Mordokajjal akarta kezdeni a pusztítást, és már el is készíttetett egy akasztófát a számára, csak a király hozzájárulására volt még szüksége. Bizonyos volt abban, hogy egy ilyen magas rangú köztisztviselőnek, mint ő, nem tagadja meg a király ezt, és reggel korán ment a királyi udvarba, ahova neki szabad bejárása volt, hogy kérje az uralkodó hozzájárulását Mordokaj kivégzéséhez.

Itt kezdődik a mai történetünk: "Azon az éjszakán kerülte az álom a királyt." És ezen az álmatlan éjszakán az jutott eszébe, hogy nézzük már meg, milyen érdekes dolgok történtek itt a közelmúltban. Olyan sok minden történik, hogy az ember elfelejti az eseményeket. Éppen ott nyitotta ki a felolvasó a krónikák könyvét, ahol arról volt szó, hogy összeesküvést készítettek a király, Ahasvérós ellen, és ezt Mordokaj leplezte le. Kivizsgálták, kiderült, hogy igaz. Az összeesküvőket kivégezték. És a király megkérdezi: mivel jutalmazták meg azt, aki megmentette az ő életét? Semmivel. Akkor holnap már meg kell jutalmazni.

Közben megvirradt és megérkezik Hámán az udvarba, hogy kérje a király hozzájárulását Mordokaj kivégzéséhez. Ekkor hangzik el ez a párbeszéd, amit felolvastam: a király kérdezi, hogy mivel jutalmaznád meg azt, aki valami nagy jót tett a királlyal. Erre ő önmagára gondol, (ugye a "szerény emberekre" ez jellemző) és elmondja, hogy egy napra legalább királyt kell csinálni abból az illetőből. Királyi öltözékben, a király lován, királyi koronával a fején körbe kell őt vinni, és valami előkelő ember hirdesse a népnek: így jár az, aki nagy jót tesz a királlyal. Ahasvérós azt mondja: rendben van, akkor légy te az az ember, aki kör behordozod Mordokajt. Hozd a ruhát, lovat, öltöztesd fel, és semmit ne hagyj el abból, amit itt elmondtál.

Utána pedig az történik: Eszter eléri a királynál, hogy vonja vissza azt a kegyetlen rendeletet, amit hozatott, és ne következzék be ez az eltervezett mészárlás, sőt, az ő népe kapott szabad kezet ellenségei felett, és azon a napon, amikor kiirtották volna őket, ők álltak bosszút az ellenségen.

Három dolgot szeretnék kiemelni ebből a történetből, amelyik tele van nagyon fontos üzenetekkel.

1. Az első, amit nem árt, ha tudunk az Eszter könyvéről, hogy ez az egyetlen bibliai könyv, amelyikben elő sem fordul Isten neve. Mintha nem róla szólna. De ha figyelmesen olvassuk az eseményeket, akkor állandóan Isten cselekedeteivel találkozunk. A cselekvő Istenről szól ez a könyv. Isten munkáját látjuk. Őt magát nem nevezi meg a szentíró, de az ő cselekedeteit követhetjük folyamatosan. Mint ahogy az elektromos áramot sem lehet látni. Ránéz valaki egy vezetékre, nem tudja megállapítani, hogy feszültség alatt van vagy nincs, de ha hozzáér, vagy valami ellenállást odatesz, kiderül, hogy felgyullad vagy nem gyullad. A hatását, a munkáját lehet látni, és abból lehet következtetni a jelenlétére.

Szó sincs ebben a könyvben Isten szövetségéről, és mégis Isten szövetségi hűségét magasztalja minden, amit itt olvasunk. Ő egyoldalúan is hű maradt népéhez, amellyel szövetséget kötött. Nem emlegeti ez a könyv Isten ígéreteit, amellyel megígérte, hogy visszahozza a nép maradékát a babiloni fogságból: nem fog megsemmisülni az Ő népe, csak megtisztítja a próbatétellel. Erről nincs szó. De lehet látnunk, hogyan munkálja Isten a nép megmaradását és hogyan menti meg ilyen veszélyes helyzetben is az Ő népét.

A nép elfeledkezett Istenéről, de Isten nem feledkezett el népével kötött szövetségéről és a neki tett ígéretekről. Isten megtartó hűségéről szól ez az ének. Kedvem lett volna javasolni egy másik éneket is az elejére, amelyik arról szól: "Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten." Ez is benne van az új énekeskönyvünkben. Isten akkor is szereti az övéit, ha az övéi megfeledkeztek róla. Legrosszabb esetben egyoldalúan is kész minket szeretni.

Ez valósult meg Jézus Krisztusban is. Ennek a bizonyítéka az Ő keresztje. Azért énekeltük most ezt a másik éneket, hogy engedjük, hogy minden következményével együtt a szívünkbe vésődjék ez a nagy örömhír: Jézus szeret. Ez nem valami vallásos közhely, hanem ez az életünk és az örök életünk alapja. Ez az Isten irántunk való szeretete nem függ tőlünk. Nem bennünk van a feltétele és a forrása, hanem Őbenne.

Istennek ezt a megtartó, megőrző, feltétel nélküli, olykor egyoldalú szeretetét és hűségét olyan sokan és sokféleképpen tapasztaltuk már, és mégis olyan sokan nem veszik észre. Hány nem hívő ember beszámolt arról, hogy a fronton, lövészárokban még ő is imádkozott, és a jó Isten megtartotta, és hazahozta a családjához. Egyszer megkockáztattam, remélve, hogy nem lesz sértő, megkérdeztem: és amikor hazajött, megköszönte? Ja, hát nem. Meg kellett volna? Hát ez kérdés?

Kritikus helyzetekben, egy-egy műtét előtt, ellenségek támadása közepette hányan tapasztalták meg Isten megőrző, megtartó, életünket megmentő segítségét, aztán nem lett semmi folytatása. De Isten így is hajlandó szeretni minket.

2. Amire fel kell figyelnünk: miben látszik itt meg leginkább Istennek ez a mindenható és minden értelmet felülmúló szeretete és hatalma? Mert az, hogy egy király egy éjszakát álmatlanul tölt - ez nem olyan nagy ügy. Ha háborúra készül, ha rossz a lelkiismerete, ha túl sokat vacsorázott, miért ne tölthetné álmatlanul az éjszakát? Ebben nem ez a csoda. Ebben az a csoda, amivel kezdődik ez a fejezet. "Azon az éjszakán" kerülte az álom az egyébként jól alvó királyt.

Azon az éjszakán, amelyikre virradólag Hámán fel akarta akasztatni Mordokajt. Azon az éjszakán... Éppen azon az éjszakán nem tudott aludni, és éppen ő nem tudott aludni, és éppen az jutott eszébe, ami előtte bármikor is eszébe jutott volna, hogy lapozzunk vissza a történelemkönyvben és az újkori történeteket ismételjük át. Éppen ott nyílt ki ez a könyv, amelyik Mordokaj összeesküvést leleplező cselekedetéről szólt. Az jut eszébe a királynak: kérdezzük már meg, milyen jutalmat kapott érte. Amikor kiderül, hogy semmit, akkor úgy dönt, hogy már holnap jutalmazzák meg.

Ezek a "véletlenek", amiket az Istent nem ismerő ember így szokott nevezni, ezek mutatják itt Istennek a cselekedetét. Az, ahogy Ő időzít eseményeket, ahogyan Ő elkészít találkozásokat, ahogyan az Ő terve feltartóztathatatlanul, lépésről-lépésre megvalósul. Neki terve volt az Ő népével.

Közben Hámánnak is megvolt a maga terve: el kell pusztítani ezt a Mordokajt, aki nem hajol előtte földig, és ne csak őt, hanem az egész népét. Megteheti. Abban a pozícióban lehetősége volt rá. Már közhírré is tétetett a miniszteri rendelet. Az időpont is meg volt határozva.

Minden jól elő van készítve. Van egy másik terv is. De ez a gyilkos terv nem tudja keresztülhúzni az Isten megtartó, szabadító tervét. Isten megálljt parancsol azoknak, akik a hatalom birtokosai voltak akkor. Az Isten időzítő, és szabadító terve valósul meg. Már állt a fa, amire Mordokajt fel kellett volna akasztani, de az utolsó szó Istené volt.

Istennek ez a mindenek feletti hatalma ragyog fel itt ma. Tulajdonképpen csak ezt szeretném a szívetekbe vésni, mert ez most nekem is nagy bátorítás volt, hogy korrigáljuk istenképünket.

Sokan vannak, akik azt mondják: Istennek több minden lehetséges, mint nekünk. Mennyivel több? Sokkal több minden lehetséges. De ez van a Bibliában? Jézus azt mondja: az Istennek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Ez: minden, ez felfoghatatlan a számunkra. Ez nem fér bele a mi korlátok között mozgó gondolatainkba. Meghaladja a képzelőerőnket. Az a szomorú, hogy sokszor meghaladja a hitünket is. Ezt kellene komolyan venni, ezt kellene lebontani a hétköznapjainkra, az időszerű gondjainkra, hogy Őneki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Mi az a minden? Például az, hogy azt csinál egy királlyal, amit akar. Egy ilyen mindenhatónak hitt királlyal, mint akkor egy nagybirodalom teljhatalmú uralkodója volt. Ez meg is van írva a Bibliában, Példabeszédek 21,1: "Olyan az Úr kezében a király szíve, mint a patak vize: arra vezeti, amerre akarja."

Aki elolvassa az egész Eszter könyvét, újabb és újabb illusztrációkat talál ehhez. Azt tesz Isten a hatalom birtokosaival, amit akar, és Ő mindig valami jót akar. Velük is, általuk is. És az ellenségei felett is úgy uralkodik, ahogy akar, és azt tesz velük, amit akar.

Ézsaiás 54,17: "Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, amely törvénykezni mer veled. Ez az örökségük az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot - így szól az Úr."

Nem sorolom tovább. Erről az igéről Spurgeonnak van egy szellemes igehirdetése, amelyik azzal kezdődik: nagy a sürgés-forgás az ellenség kovácsműhelyében. Fegyvereket kovácsolnak az Isten népe ellen. És akkor kifejti: szerencsétlenek, nem tudják, hogy egyik fegyver sem fog célt érni. Minden golyó mellémegy, minden kard kicsorbul, nem fogják tudni győzelemre vezetni a seregüket, mert az Úr így határozott.

És ha most az Újszövetségbe ugrunk át, akkor nem tudnánk elsorolni, hogy mi-minden felett volt és van ma is Jézus Krisztusnak hatalma. Hatalma volt a természeti erők felett, rászól a viharra és meghunyászkodik a háborgó tenger, mint egy kisgyerek: hallgass, némulj el! Következő mondat: elállt a szél, és nagy csend lett. Nem kellett még egyszer próbálkoznia. Hatalma volt a betegségek fölött, a halálon, az ördög fölött. Hatalma volt mindazok fölött, akik vele szembeszálltak. A bűn fölött, mert megbocsátotta. Kihívta a sírból a negyed napja eltemetett Lázárt, és így tovább. Bízunk-e mi ebben?

Imádkozó szülők, tudunk-e úgy imádkozni a gyerekeinkért, hogy Jézusnak mindenre van hatalma, hogy az Ő keze mindenhova elér? Oda is, ahol mi már nem tudjuk megőrizni őket. Azt sem tudjuk, mitől kellene megőriznünk őket, csak amikor beszámolnak róla, adhat hálát egy hívő szülő: köszönöm, Uram, hogy ott is ott voltál és körülvetted őt a te védelmeddel.

Ezzel a hittel tudunk-e imádkozni a gyülekezetünkért, népünkért, hazánkért? Azzal a hittel, hogy Őneki mindenre van hatalma. Arra is, amire az embereknek nincs.

Vagy kegyes túlzásnak tekintik azt, amikor valaki például egy hatóság előtt van, szeretne valamihez hozzájárulást kérni, ami sima, egyszerű, szabályos ügy, de az illetékes szeszélyétől függ, hogy kapunk-e engedélyt vagy nem. Itt a gyülekezeti építkezésekkel kapcsolatban többször átéltem ezt. Akkor ilyenkor ez kegyes túlzás, vagy naiv önszuggesztió, hogy ott az asztal innenső oldalán azért imádkozom: Uram, irányítsd az ő gondolatait meg akaratát úgy, hogy az jó legyen a gyülekezetnek.

Amikor műtét előtt valaki azért imádkozik: Uram, te vezesd az orvosnak a gondolatait, a döntéseit, meg a kezét, mert ki van merülve, fáradt, és neki is nehéz döntenie, esetleg váratlan kép tárul majd elé.

Értelmes, helyes dolog ez? Vagy olyan naiv próbálkozás, amit jobb, ha el se kezd valaki. Ezt azért el kellene döntenünk egyszer. Mert az, hogy Isten mindenható, ez hittétel. Ezt meg lehet tanulni, el lehet ismételni. De amikor ott fekszem a műtőasztalon leszíjazva és készülnek elaltatni, akkor mit jelent ez nekem, hogy Ő mindenható? Ott van a mindenható Isten? Tudja Ő valóban vezetni az orvos kezét? Ad nekem igazi békességet?

Le kellene fordítanunk a hétköznapok nyelvére ezeket a hittételeket. Ezek igaz hittételek, a Bibliára épülnek. De jelent-e ez adott esetben valamit? Jelent-e mindent egy nehéz, kényes helyzetben?

Isten hívő gyermekeitől, mint világító példáktól sokat tanulhatunk ezen a téren. Nekünk is lehetséges, hogy növekedjék a hitünk, és észrevegyük, hogy nem véletlenül kerüli az álom azon az éjszakán a királyt. Nem véletlenül jutott eszünkbe valami vagy valaki. Nem véletlenül ma jutott eszünkbe... Vegyük már észre a munkálkodó Istent az életünkben! Életünk döntő és apró hétköznapi eseményeiben egyaránt. Tanuljuk meg dicsőíteni Őt. Bátorítson bennünket ez, hogy nem véletlenek sorozata az események egymásutánisága, hanem Isten cselekszik.

Később eléneklünk egy éneket, annak egy versét hadd olvassam fel. Kétszáz éves szöveg, kicsit régies, de minden szava biblikus és a hitünket erősíti.

E világnak történeti lesznek akaratjából,
Nem a szerencse vezeti azokat csak vaktából. (Isten cselekszik és tudja, mit miért cselekszik, és minden tettének célja van, és nála minden a helyén van. Nincs kapkodás, mint a mi életünkben. Nem felejt el dolgokat, mint ahogy mi gyakran. Ott rend van. Ott ideje van mindennek, és akkor történik, amikor a legjobb ideje van.)
Azok úgy mennek végbe a földön és az égbe,
Amint szájából kijőnek az egy főgondviselőnek.

Most szentül mondom: vegyük már komolyan, hogy Ő a Főnök. Egyedül Ő ismeri ezt a világot, mert Ő alkotta. Egyedül Ő tudja, mi mire való. És minket is Ő ismer igazán, mert minket is Ő teremtett. Ő tudja, hogy mire teremtett. Az életünk ideje is a kezében van. Mindebből olyan nagy békességnek, reménységnek, derűnek kellene születnie, ami sokszor hiányzik a szívünkből.

Ehelyett van aggodalmaskodás, szorongás. Ahogy Pál apostol írja: tanácskozunk testtel és vérrel. Körbejárjuk húszszor is azt a problémát, s még mindig nem találjuk a megoldást. Egyre idegesebbek leszünk, s az idegességünket a szeretteinken vezetjük le. Utána rossz a lelkiismeretünk. S mindezt ki lehetne kerülni, ha valaki tudná: ki az az Isten, aki nekünk magát kijelenti a Szentírásban, aki Jézusban barátunkká lett és utánunk jött. Aki ígéreteket adott. Akit tegezhetünk az imádságunkban, és bármikor kiönthetjük neki a szívünket.

Ez az ige erre bátorít most minket. Így nézzünk és így gondoljunk a mi Istenünkre, és így imádkozzunk hozzá.

3. Amit még szeretnék megemlíteni, hogy valami nagyon fontos dolog mégis hiányzik az Eszter könyvéből. Valami olyan meg benne van, ami idegen Isten munkájától, ami emberi - ahogy mondani szoktuk.

Mi az, ami hiányzik? Ezeknek az embereknek, akik itt szerepelnek, láthatóan nincs kapcsolatuk az élő Istennel. Legalábbis senkinek nincs mondanivalója Isten számára. Senki nem szólítja meg. Nincsenek beszédes kapcsolatban Istennel. Itt nem hangzik imádság az egész könyvben.

Amikor Eszter az életét kockáztatva bemegy a királyhoz, azt kéri az unokabátyjától: szólj a hívő testvéreknek, hogy böjtöljenek. Az ember várná: és imádkozzanak. Nem? Nem. Valami halvány sejtés a múltból még van. Közben eltelt majdnem száz év. Azóta nem volt istentisztelet, nem hallanak igét. Kevesen adták át az Istennel kapcsolatos tapasztalataikat. Így meg tud fakulni egy közösségnek, egy népnek a hite. Nincs élő kapcsolatuk Istennel.

Pedig mit mondott Isten az Ő népének: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem." Három világos lépés egymás után. Hívjál segítségül, mert én kész vagyok és tudok segíteni. Én megszabadítalak akármiből, utána meg te dicsőítesz engem. És mi marad itt ebből? A közepe. Isten megszabadította őket így is, noha nem hívták Őt segítségül, és utána végképp nem dicsőítik Őt, hanem valami egészen mást csinálnak.

Ilyen a mi Istenünk. Még erre is kész. De a mi szempontunkból nem ez az igazi. Az igazi az: mi Atyánk, aki jól tudod, hogy mire van szükségünk, könyörülj rajtunk, adj szabadítást! A mi nagy lehetőségünk: szabadító Jézus Krisztus, kérlek, mutasd meg újra a te hatalmadat és szeretetedet. Ez a beszédes kapcsolat. Persze ki mondhatja azt valakinek: Atyám! Csak a gyereke. Aki már Isten gyermekévé lett, az mondhatja ezt. Az viszont mondja sokféle változatban. Az akkor is mondja, ha éppen nincs szükség szabadításra, mert örül, hogy van Atyja. Az sokszor a végén kezdi: dicsőíti Őt, és ez erősíti a vele való közösségét.

Ez a mi nagy lehetőségünk. Ha valakinek megfakult a hite és csak halvány, régi emlékek maradtak, mint ennek a népnek ott a fogságban, akkor jöjjön ki onnan. Jöjjön közelebb Istenhez. Halld meg, bűnös ember: Jézus szeret! Gyere, vár tárt karokkal. Meg lehet szólítani már ma.

És ha így éli át a szabadítást az ember, akkor megint csak önkéntelenül elkezdi dicsőíteni Istent. Itt ez elmaradt. Átélik a szabadítást, és utána bosszút állnak. Zsákmánynak tekintik a szabadítást. Maguk veszik kezükbe az események irányítását, és odaütnek annak, aki őket akarta megütni. Ahelyett, hogy Istent dicsőítenék, azt olvassuk: örültek ők, egymásnak adtak ajándékokat. Összejöttek, ünnepeltek, örvendeztek. Kimaradt belőle a Szabadító.

Nem így teszünk mi is olykor? Átéljük a szabadítást, aztán futunk annak az örömével, mint a gyerek, mikor ajándékot kapott, még annyit sem mond: köszi. Pedig a harmadik lépés ez, és ez visz igazán közel Istenhez: És te dicsőítesz engem.

Ami pedig a bosszúállást illeti, azt Isten önmagának tartotta fenn. Nagyon határozottan mondja az Ő mindenkori népének: "Magatokért bosszút ne álljatok, enyém a bosszúállás, én megfizetek. - Ezt mondja az Úr." (Róm 12,19).

És Jakab is figyelmezteti a gyülekezet tagjait: vigyázzatok testvéreim, mert az ember haragja Isten igazságát nem munkálja. Az lehet, hogy haragszom, de bosszú ne legyen belőle, mert nem az én dolgom. Ez az Ő kiváltsága, és én úgysem tudok tárgyilagos lenni és igazságosan ítélni, mert elfogult vagyok.

Egyébként is a bosszú mindig bosszút szül. Ezért nem volt vége sohasem a vérbosszúnak abban az időben, amikor ezt olyan formában is gyakorolták.

Jogosan kérdezhetnénk, hogy ha a vége ilyen ennek a könyvnek, miért került be a Bibliába? Többször idéztük már a Római levél 15. fejezetéből ezt a mondatot: "Amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg." És hol az a tanulság, hogy testvéreim, legyetek ilyenek, mert ez a kedves, ez jó nektek is, ilyenné akar formálni, vagy az: testvéreim, ilyenek ne legyetek, amire itt példát olvastunk, mert ez Istennel ellenkezik és nektek sem jó. Ennek a könyvnek a vége erről szól: ilyenek ne legyetek.

Ha van is keserűség az ember szívében, magatokért bosszút ne álljatok.

Ma este leginkább ezt a félmondatot akartam hangsúlyozni: "Azon az éjszakán kerülte az álom a királyt." Most már tudjuk, hogy miért, mert éppen akkor, éppen az volt Istennek a terve. Az Ő szabadító jó terve, és ezt semmilyen gonosz ellenterv nem hiúsíthatta meg, mert Ő, ha kell, egyoldalúan is szeret minket - de nem ez az igazi. Az igazi az, amikor az Ő szeretete előhívja belőlünk azt, hogy szeretni kezdjük Őt teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy mindenható hatalmadat mindig a javunkra fordítod. Bocsásd meg, hogy olykor kételkedünk a te hatalmadban. Bocsásd meg, hogy magunkhoz mérünk téged.

Taníts meg minket sokkal bátrabban bízni benned. Szeretnénk igaznak tartani minden szavadat, amit mondasz. Várni minden ígéreted teljesedését. Ezzel a hittel imádkozni, ezzel a szent komolysággal engedelmeskedni neked. Így reménykedni abban, hogy a te üdvözítő, szép terved nemcsak a világban általában, hanem a mi kicsi életünkben is megvalósul.

Kérünk, így növeljed a hitünket és add ennek a békességét, reménységét, örömét a szívünkbe. Segíts ebben a csendben elkezdeni már ezt.

Ámen.