PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. január 24.
(vasárnap)

Földvári Tibor


HOL VAN A HITETEK?


Alapige:Lk 8,22-25

Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: "Menjünk át a tó túlsó partjára!" El is indultak. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: "Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Aztán ezt kérdezte tőlük: "Hol van a ti hitetek?" Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: "Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?"


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, az angyalseregek, az elhunyt szentek, a szeretteink is, akik már nálad vannak ott a mennyben, csakugyan a mennyei dicsőség örök fényében imádhatnak téged. Csoda az, hogy mi itt, a gyülekezet közösségében bűnösökként, de mégis kegyelmet nyert bűnösökként, ugyanúgy imádhatunk téged, magasztalhatunk a zsoltárral is. Áldunk Urunk, hogy a mai napra is készítettél igét számunkra.

Köszönjük Urunk, hogy te vagy a világ teremtője, megtartója és imádunk, hogy valóban, még a bizonytalannak tűnő tengerereken is te vagy az Úr, és ha bajok is vannak, nehéz helyzetek, életveszélyben levő életek, te akkor is Úrként bármikor szabadulást adhatsz. Köszönjük, hogy mi azért is imádhatunk téged szabadon, mert tapasztaltuk szabadításod erejét. De ha bármelyikünk most nem tudna bízni, még mindig kesereg a terhek miatt, a nehézségei miatt, ha nem tudunk rád tekinteni, Urunk, könyörülj rajtunk, hogy hadd tudjunk bízni. Arra kérünk, hogy a te igéd üzenete ragadjon meg bennünket és segíts valóban cselekedni is azt, amit mondasz nekünk. Köszönjük a bűnbocsánat szabadítását, köszönjük a te vigasztalásodat, megtartó erődet. Könyörülj rajtunk Urunk, az Úr Jézus érdeméért!

Ámen.


Igehirdetés

Amikor napi csendességemben most olvastam ezt a bibliai szakaszt, és korábban is olvasva, Máté és Márk evangéliumában is ? akik szintén leírták ?, mindig eszembe jut az az eset, ami az egyik ifjúsági csoport táborában történt velünk egy közös héten a Tisza tavon. Mi is hasonló helyzetben voltunk, mint akkor az igei történetben a Galilei tengeren ? vagy Genezáreti tavon más néven.

Egyik délután vizibiciklizni mentünk a tóra. Önfeledten játszottunk, nevettünk. Egyszer csak észrevettük a sötét felhőket, de úgy éreztük még bőven van időnk kifelé hajtani, inkább játszunk még. Csakhogy a viharfelhők gyorsan megérkeztek. A többiek nagy nehezen ki tudtak jutni a partra, a mi hajónk ? mi voltunk az utolsók ? viszont nem haladt kifelé. Hiába hajtottuk minden erőnket összeszedve, meg sem mozdult, sőt a hullámok befelé kezdtek sodorni. Még a vízi rendőrök is próbáltak tanácsokat adni, hogy mit csináljunk, mert mindenképpen ki kellett mennünk a partra. De nem bírtunk. Teljes kétségbeesés lett úrrá rajtunk. Nagyon nagy veszélyben voltunk a vízen. Komoly életveszélyben a viharos szél, és a hatalmas hullámzás miatt.

Számomra akkor is kérdés volt, amit az Úr Jézus kérdezett a tanítványaitól, hogy hol van a ti hitetek.

Az igét olvasva megragadott engem, hogy hol van az én hitem. Nemcsak akkor, amikor könnyű bízni Istenben, hanem akkor, amikor veszélyek között vagyok. A történetben Jézus maga kérdezte a tanítványait, hol van a hitük. Az üzenetben ez a kérdés szeretne bennünket is megszólítani. A szó fizikai értelmében is lehetünk veszélyben, de talán gyakrabban lehetünk a szó lelki értelmében viharokban, az életünk tengerén nem mindig csendes az élet. Az Úr akarata szerint szeretném azt is megkérdezni, hol van a ti hitetek, amikor a házastárssal együtt akartok hinni, hol van a hitetek a családi életben? Ha a gyülekezetben vannak, vagy lesznek viharos időszakok, akkor hol van a ti hitetek? De gondoljunk hazánkra, népünkre, ahol szintén lehetnek viharok, és akkor hol van a ti hitetek?

Lukács evangéliumában első hallásra furcsának is tűnhet Jézus kérdése, hiszen a tanítványok szóltak neki. Akkor miért kérdezi őket Jézus a hitük felől? Úgy tűnik azonban, hogy valami mégis hiányzott. Mi az a hit, amire Jézus rákérdez? Ez az a hit, amely a személyben bízik, akkor is, ha nem tapasztalja még a csodáit, amikor még lehet, hogy a vihar nagyon erős, de tudom, hogy van kiben bíznom.

Hol van a ti hitetek? Látjátok-e hittel azt az Urat, bíztok-e benne, akiben eddig is bíztatok, most, a nehézségek közepette? Jézus személyét szeretném ma felragyogtatni akkor, amikor alszik, majd abban a mozzanatban, amikor már cselekszik is. A történet maga egyszerű, az üzenetben szeretném megragadni a bátorítást és a hitre segítést.

Mint említettem, Máté és Márk evangélisták is leírták ezt a történetet, és nagyon beszédes, hogy ők a viharról tudósítanak először. Ráadásul Máté az íme szót ott használja a történetben először: "És íme, nagy vihar csapott le a tóra", majd ezt követi a megjegyzés: "ő azonban aludt". Lukács viszont először Jézus alvásáról tudósít és azután tudjuk meg, mellesleg, a nagy vihar közepette is alszik nyugodtan. Tehát Lukács ezzel a mozzanattal nem azt kívánja hangsúlyozni, hogy vihar van és Jézus hogy szabadít, hanem, ki az az Úr, mit csinál a hajóban akkor amikor elindulnak, és akkor, amikor vihar van, és mit tesz, amikor a tanítványok felkeltik és mondanak neki valamit.

Jézusnak az a csendes pihenése, ami a hajóban jellemzi, korábban mindig azt jelentette, mennyire fáradt lehetett. Márktól tudjuk, hogy az Úr Jézus egy hosszú munkanap estéjén indul el a Genezáreti tavon a pár órás útra. Jézusnak pihenésre volt szüksége, ezért kihasználta a lehetőséget, csendben aludt. Valószínűleg a tanítványok is csendben beszélgettek, és örömmel látták milyen nyugodtan pihen, hiszen szüksége van rá. A tény azonban az ? a történetben Lukácsnál egyértelműen látható ?, hogy a vihar rettenetes zajában Jézus nemcsak azért alszik, mert annyira fáradt volt, hanem, mert tudta, ki az az Isten, aki mindenható, akire ő is rábízta a földi életét és milyen az a mennyei Atya, akiben bízhat, mint egyszülött Fiú.

A Zsoltárok könyvében a 3. és a 4. Zsoltár is beszél arról, hogy az Istenben bízó embernek az alvása is lehet nyugodt. Zsolt. 4,9: "Békességben fekszem le, és legott elaluszom, mert te Uram egyedül adsz nékem bátorságos lakozást." A Zsolt. 3,6: "Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem" versével találkozhatunk a Jóséb Basebet fiatalok póló feliratában is, például a Baár-Madas Gimnázium focibajnokságain. Először furcsának tartottam, hogy az ifisek ezt az igét választották ki, hiszen mint fiatalok különös, hogy alvásról és fekvésről beszélnek, de aztán megértettem, mert ezt az követi: "mert az Úr támogat engem". Néha a fiatalok sem tudnak nyugodtan aludni a sok teher miatt. Milyen jó azt látni, hogy az Úr Jézus, aki nagyon fáradt, nyugodtan tud aludni, nem zavarja őt a vihar rettenetes zaja, mert tudja, hogy békességben aludhat. A veszélyes helyzetben is békében alszik, hiszen a mennyei Atya védelmében van.

Lukács leírásában azt olvassuk, hogy Jézus aludt és egyszer csak lecsap a vihar, orkán erejű forgószél és emiatt veszedelembe kerül a csapat élete. A tanítványok közül többen halászok voltak, tehát tapasztalt szakemberek, akik nagyon jól tudták, hogy valóban veszélyes helyzetben vannak. Mivel ez gyakran előfordult a Genezáreti tavon, mint ahogy a Balatonnál is többször előfordul, hogy hirtelen jönnek a viharok, mert mindkét tavat hegyek veszik körül. A tanítványok hozzá lehettek szokva az ilyen viharokhoz. Valószínű, hogy az a vihar rendkívüli orkán erejű lehetett, mert halálfélelem gyötörte őket és teljes kétségbeesés. Márk evangélista írja le az egyik tanítvány megjegyzését, aki számon kérően mondta Jézusnak, amikor felébresztették, Mester! Nem törődsz azzal, hogy elveszünk? A tanítványok mindenképpen negatívan értékelték Jézus alvását, mert úgy érezték, hogy ilyenkor nincs helye az alvásnak, és így szóltak is neki.

Az egyik írásmagyarázó megjegyzése beszédes számomra amikor azt írja, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy közülük sokan nagyon tapasztaltak voltak. Képzett halászokként tudták, hogy emberileg mi várható és felelősen átgondolva úgy látták, hogy meg fognak ott halni. Szeretném aláhúzni Lukács leírásában a "Mester, Mester elveszünk" kiáltást úgy is lehet értelmezni, hogy azért akarják felébreszteni Jézust, hogy ő is, velük együtt, éljen még pár percet, mert hamarosan ő is el fog pusztulni. Hiszen, amikor Jézus csodát tett, akkor ők csak csodálkoztak, hogy neki a vihar és a szél fölött is van hatalma. Tehát ők valamennyien, halálfélelemmel, nagyon józanul végig gondolták, hogy el fognak veszni.

Egy igemagyarázó felvetette azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha lett volna közöttük egy gyermek, aki ismerte az Úr Jézust, vajon ő is rettegett volna a vihar közepette? Lehet, hogy egy gyermek, a gyermeki hitből fakadóan, arra nézett volna, hogy a Mester nyugodtan, békésen alszik. A remegő halászok számon kérik Jézuson, hogy miért alszik, hogy lehet ilyen vihar idején csendben pihenni. Amikor bajban vagyunk, akkor nem kapkodni kell és mindent megtenni, hogy meneküljünk? Még az Isten is tegyen meg mindent, hogy meneküljünk? A gyermeki bizalom bízik abban, akit szeret, akit addig is megbízhatónak tapasztalt, és ezután is. Majd történni fog valami, mert a lényeg az, hogy velük van a Mester, aki csendben alszik.

Emlékszem, hogy otthon bátyáimmal együtt mi sohasem féltünk az éjszakai viharok idején, mert egy szobában nőttünk föl és tudtuk, hogy édesanyánk és édesapánk is, velünk együtt, ott alszik a szobában. Bármilyen rendkívüli helyzet lehet, majd ők megvédenek, mi békességben lehetünk. Gyermekhéten mi is, és a gyermekeket nevelő szülők is sokszor átélik, hogyha baj van, akkor ott vannak a gyerekek mellett szükség idején és ha a bajt jelentő körülmény nem is szűnik meg, de elég a felnőtt személy jelenléte, szeretete, ottléte. Ha egy ilyen helyzetben a felnőtt is elkezd remegni, akkor a gyermek is félni fog, de ha látja a felnőttnél a nyugalmat és békességet, akkor ő is másképpen éli meg a legnehezebb körülményeket. Ezért gondoltam arra, hogy nemcsak a házassági életünkre, hanem a családi életünkre nézve is, hadd kérdezze meg tőlünk Jézus: hol van a hitetek? Mit látnak a gyermekeitek, unokáitok, amikor kritikus helyzetek vannak.

Mivel nem volt ott egy kisgyermek sem, csak a halász tanítványok, az egész csapat remegett, félt és Jézust is számon kérik némelyek közülük. Mert a tanítványok számára nem volt ott Jézus. Ha a mi életünkben a szó fizikai vagy lelki értelmében vannak bajok, nehézségek, viharok, talán életveszélyes helyzetek is, nem mindig tűnik a mi Istenünk olyannak, mintha ott lenne. Mi úgy élhetjük meg ennek a történetnek az üzenetét, lelkiekben, mint amikor úgy érezzük, hogy hallgat az Isten, nem tesz semmit, mintha nem törődne velünk.

Ézsaiás próféciájában két helyen is megjegyzi Isten népének fájdalmas kiáltását. Tulajdonképpen ? természetesen ? Isten maga mondja el, hogy ő mit hall népétől. Mondtunk-e már mi is Istennek ilyet? Az Ézs 49,15-ben azt mondja a nép: "Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!" Isten válasza erre: "Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem." Éreztük-e már magunkat elhagyatottnak az Istentől? Az Ézs 40-ben ahol arról olvashatunk, hogy elfáradnak az ifjak, de akik az Úrban bíznak, megújul az erejük, a 27. versben ezt mondja népének: "Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én utam az Úrtól és ügyemmel nem gondol Istenem?!" Az egyik tanítvány mondja Jézusnak: hát nem törődsz azzal, hogy mi elveszünk? Most vihar van az életemben, a házasságomban, biztos elfeledkezett rólunk Isten, nem törődik velünk, nem gondol ránk. Isten válasza: "Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!"

Az igehirdetés elején hangsúlyoztam, hogy most Jézus személyéről van szó, a hit a személyében bízik, akkor is, ha még nem tesz semmit. Elég, hogy ott van, tudom, hogy kicsoda az én megtartóm, ki az én Istenem.

Akkor ott, a Tisza tavon vártam a csodát, hogy menjen az a kicsi hajó a part felé, de nem történt csoda. Emlékszem, hogy a tehetetlenségemben egyre dühösebb lettem azokra a fiatalokra, akiknek mondtuk, hogy hova üljenek a vízibicikli ülésén, ami majd segít rajtunk. De ők nem tudták, hova üljenek, a félelem miatt nem volt erőm ordítani velük, de a szívemben majd megszakadtam, mert tehetetlenségemben ideges voltam. Nem volt elég a nehéz helyzet, a gyerekek sem csinálják azt, amit kértünk tőlük, s lásd benne vagyunk a veszélyben. A viharok idején sok minden sérül, ha nincs kiben bízni és egymástól sem kapunk segítséget, akkor el kezdünk haragudni egymásra, akkor sok minden megromlik az emberi kapcsolatokban is. Hallgat az Isten, még mindig nem adott meg valakit, valamit, s ilyenkor nem könnyű hinni.

A történetben Jézus aludt a fárasztó munkanap után. Előfordult már veled, hogy azért nem tudtál elaludni, mert annyira leterhelt a nehézség? Vagy éppen azért aludtál, és azért akarsz mindig aludni, mert nem tudod hordozni a terheket?

Egyszer a templomteremben hátul állva az ajtónál hallottam a szószékról Luther feleségének a történetét, amit megpróbálok most visszaadni. A történet nagyon beszédes, hogyan tud egy feleség a férjének segíteni, aki nagyon maga alatt van. A történetleírás elmondja, hogy Luther gyakran került nehéz helyzetbe és nem tudta ő sem hordozni. Egy alkalommal a felesége gyászruhát vett fel és elkezdett gyászolni. Ez feltűnt a férjének, aki éppen megint nagy mélységben volt lelkileg. Megkérdezte a feleségétől, hogy miért gyászol, ki halt meg. A felesége csak annyit mondott, hogy meghalt az Isten. Erre Luther lelki terhe dühbe váltott át, hogy mer ilyet mondani, hogy halt volna meg az Isten, és elkezdte sorolni mindazt, amit ő hinni szokott és tanítani szokott arról, hogy kicsoda Isten és mennyire lehet benne bízni. A feleség megkérdezte tőle, hogy akkor miért viselkedik úgy, mintha meghalt volna az Isten, miért nem hiszi azt, amit elmondott.

Mert könnyű hitről beszélni, de megélni nem mindig egyszerű. Érdekes, hogy az Úr Jézus is csak egyetlen mondatot mondott a tanítványainak: Hol van a hitetek? Látszik, hogy Jézus a tanítványok hitében szeretne valamit kimunkálni. Amikor felébresztették őt, akkor sem Jézus személyén volt a hangsúly, hanem a félelmükön. Máté úgy írja le a tanítványok kérését: Uram, ments meg minket, elveszünk. Ez őszinte segélykiáltás volt részükről, de mégsem igazi hitből fakadt. Ugyanis Jézus, mielőtt még tett volna valamit, megkérdezi: Miért féltek, kicsinyhitűek? Lukács és Márk evangéliuma pedig úgy írja le a történetet, azt a mozzanatot hangsúlyozza, hogy a csoda után is rákérdez a hitükre.

Ezek után nézzük meg, mi jellemzi Jézust, amikor fölkel és elkezd cselekedni? Fontos, hogy Lukács azt hangsúlyozza, hogy a csoda végrehajtása után Jézusnak sokkal fontosabb a tanítványai hite. Mert mennyibe kerül Jézusnak csodát tenni akkor és ma? A történet nagyon szépen mutatja a csoda jellegét, hogy Jézusnak semmibe sem telik csodát tenni, szabadítani, hiszen ő mindenható Isten. Jézus bízott a mindenható Istenben, ezért tudott aludni a viharban. Jézus egyrészt azonnal cselekszik, másrészt szól, ráparancsol a szélre és a vízre és egy pillanat alatt teljes csönd lesz.

Szívesen megnéznék egy olyan filmet, amelyik bemutatja, hogy néznek a tanítványok, a tapasztalt halászok, amikor látják, hogy nemcsak a szél áll el egy pillanat alatt, hanem a víz is tükör sima lesz. A szakember tudja, hogy a víz nem szokott egy pillanat alatt a hullámokból tükörsimává válni, hanem a hullám egyre kisebb lesz és egy bizonyos idő eltelte után lesz a víz sima. Az igében azt olvashatjuk, hogy Jézus szólt és a víz is egy pillanat alatt tükörsima lett. Természeti csoda volt, valóban nagy csoda. A tanítványoknak természetesen arra volt szükségük, hogy az életveszélyt elkerülhessék és ennek legegyszerűbb megoldása az volt, hogy azonnal lecsitul minden.

A neszmélyi gyerektáborban már történt olyan, hogy délután játszani szerettünk volna, de láttuk, hogy nagyon sötét felhők, igen gyorsan jönnek felénk. ? A Tisza tavon átélt történés óta tudom, hogy a felhők nagyon gyorsan érkeznek. ? A vezető társakkal őszintén kértük, ha az Úrnak kedves, ne legyen mégsem eső Neszmélyen, holott az időjárás jelentés is ezt jelezte. A felhők valóban kikerültek akkor bennünket, előttünk és mögöttünk is voltak viharos felhők, de mi tudtunk játszani. Ennek olyan kedvező hatása is volt, hogy a gyerekeket le tudtuk fárasztani és este valamennyien nyugodtan tudtunk pihenni. Ez egy játékos, de mégis nagy csoda volt.

Amikor a lelki békességünkről van szó, akkor a hullámok mindig egyre kisebbek? A történetben azt látjuk, hogy Isten olyan szabadítást adott, hogy egy pillanat alatt csend lett. Hol van a ti hitetek? Meritek elhinni, hogy a házasságotok, amely nagy veszélyben van, egy pillanat alatt békességet, nyugalmat tapasztalhat, élhet át? Hol van a hitetek a családdal kapcsolatban? Ahol szintén lehetnek kemény viharok. Merjük mi hinni, hogy Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad meg tudja őrizni a szívünket? A gyerekek szívét, vagy a haragos szívét? És, ha a hazánkra gondolunk, merjük hinni, hogy Isten adhat békességet és nyugalmat? Merünk így imádkozni, ha imádkoznunk kell? A tanítványok, amikor Jézustól kértek, a hangsúly a félelmükön volt.

Az igében Isten azt akarja hangsúlyozni, hogy a hangsúly azon legyen, akitől kérünk. Az Úr Jézusnak is ez volt a döntő. Ő a tanítványok hitét akarja erősíteni, derüljön ki, hogy ki ő a számukra. Ezzel záródik a történet. Egy kicsit szomorú, mert a tanítványok félnek Jézustól. Márk evangélista írja le, hogy "megfélemlének nagy félelemmel". Tehát nagyobb félelem támadt bennük, nagyobb mint ami a vihar idején volt bennük. Máté evangélista megjegyzi azt a lelki állapotukat, érzésüket, hogy csodálkoztak Jézuson; hát ki ez? Lukács mind a két érzést leírta: félelemmel csodálkoztak. Van negatív és pozitív érzés is. Ez azt jelzi, hogy nem véletlenül mondta nekik az Úr Jézus, hogy hol van a hitük. Nemcsak a csoda előtt, de a csoda után is a hangsúly az Úron legyen. Félnek Jézustól, mert megmentette őket? Az isteni szentség, az isteni hatalom annyira megfélemlítette a tanítványokat, hogy nincs bennük az a bizalom, amely a gyermeki bizalmat jellemzi. A gyermek nem a szüleitől fél. Az Istent félni azt jelenti, hogy az Istent szeretem, nagynak látom és tartom, de a hangsúly azon van, hogy szeretem és tisztelem. A tanítványok félnek Jézustól, nem tudnak még mindig igazán bízni benne. Csak a kereszthalál és a feltámadás után döbbennek rá a tanítványok arra, hogy kicsoda a Megváltó.

Mivel mi mindezek után vagyunk, megtörtént már a legnagyobb csoda is, az Úr Jézus meghalt és föltámadott, őt elhagyta az Isten, rajta nem könyörült meg, nála nem volt nagy csoda, neki mindent vállalnia kellett. Ezért nekünk még döntőbb a kérdés: látjuk-e ezt az Urat, aki tőlünk kérdezi, hol van a ti hitetek?

Akkor, ott a Tisza tavon végre elkezdtem Istenhez kiáltani csendben, amikor már úgy éreztem, hogy végünk van. Már majdnem sírtam a félelemtől és egyszer csak a lapátok elkezdtek működni, pedig a körülményekben nem történt semmi változás, de a lapátok már hajtottak előre. Majd a partról már segítettek kihúzni bennünket. Számomra azóta is nagy tanulság, hogy mit jelent az Úrba vetett bizalom lehetősége. Akkor, ott a Tisza tavon nem eléggé bíztam Istenben, imádkoztam hozzá, de úrrá lett rajtam is a félelem. Ezért megértem a tanítványok félelem érzését. Ezért volt fontos számomra is most újra olvasni Jézus kérdését: hol van a ti hitetek? Nemcsak akkor, amikor könnyű hinni, hanem akkor is, amikor nehéz. Hol van a hitünk, amikor bízunk benne és emberileg is vannak megoldások, de akkor is a hit megragadja Isten ajándékait. Amikor pedig vészhelyzet van és a tehetetlenség miatt talán szenvedünk is, akkor is bízhatunk az Úrban, ő helyre tud állítani.

Dániel barátai a babiloni fogságban azt mondták: ha nem tenne Isten semmit, mi akkor is szeretjük és őt imádjuk, akkor megyünk a tüzes kemencébe, mert az Úr ki tud minket szabadítani.

A gyermeki bizalom nem félelemmel csodálkozik Istenén, hanem csodálattal féli Istent, féli az Urat, mert bízik benne. Óriási a különbség. Isten erre a gyermeki bizalomra akar segíteni bennünket.

A 274. dicséretet ha énekeljük, akkor is erről a bizalomról, hitről énekelünk. Az ének szerzőjétől ellopták mindenét egy éjszaka. Először nagyon haragudott Istenre is, azután magába szállt bűnbánattal és akkor született a szívében ez az ének: Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti.


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy az Úr Jézusban olyan Megváltót, szabadítót adtál nekünk, aki jól tudja, hiszen ő is megkísértetett hozzánk hasonlóan mindenben, mit jelent félni, mit jelent a fizikai és a lelki viharok idején bízni tebenned töretlen hittel. Köszönjük Urunk, hogy ő példát is adott nekünk a bibliai történetben. Áldunk, hogy most is az ő személyére figyelhettünk. Köszönjük, hogy neked nem kell igazából elsorolnunk azt sem, hogy mostanában miben szenvedünk, miben nehéz hinnünk, akár a személyes életünkben, a házasságunkban, vagy a családi életben. Köszönjük Urunk, hogy te tudod. Azt kérjük, hogy könyörülj rajtunk, hogy lássunk téged szabadítónak és hatalmasnak. Akkor is már, amikor még nem történnek csodák. Köszönjük Urunk, hogy bízhatunk benned gyermeki hittel. Kérjük, segíts ezt átélnünk most.

Imádkozunk azokért a testvéreinkért, Urunk, akik betegágyon súlyos betegségben fekszenek otthon, vagy kórházban, akik műtét előtt vagy után vannak. Kérünk Urunk, hogy támogasd őket, hogy érezzék át, hogy elég a kegyelem. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, adj nekik is békességet, a gyász lelki viharában hadd tapasztalják meg, milyen a tőled kapott békesség nyugalma, ereje. Köszönjük Urunk neked, hogy valóban még a halál sem választhat el tőled.

Kérünk népünkért, adj a mi népünknek hozzád térést és igazi jövőt. Így imádkozunk vezetőinkért is, könyörülj rajtuk Urunk, hogyha ellenedre vannak, segíts azoknak, akik szerinted szeretnének vezetni.

Kérünk, hogy gyülekezetünket is a te kegyelmed, támogassa, vezesse, hadd tudjuk egymást is erősíteni, amikor látjuk a mellettünk levő bajait, terheit, hadd tudjunk rád mutatni.

Ámen.