PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. december 22.
(vasárnap, családi istentisztelet)

Cseri Kálmán


BÁLÁM


Alapige:4Móz 24,15-17

Ekkor példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel:

Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját.


Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy a te egyszülött Fiadat, Jézust adtad, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönjük neked, Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy sok mindent hallhattunk rólad. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjünk, és egyre bátrabban reád merjük bízni magunkat.

Add, hogy ami most elhangzik rólad, az is úgy érkezzék meg a szívünkhöz, mint amit te magad mondasz, hadd támasszon hitet a szívünkben. Ezzel a hittel szeretnénk most megismételni azt a kérést, amit most énekben már elmondtunk neked: Ó Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív. Te készítsd el: tenéked lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, de mindörökre hálás, úgy áldja Krisztusát.

Ámen.


Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket. Régi hagyomány, hogy a karácsony előtti vasárnapon a gyerekekkel együtt családi istentiszteleten veszünk részt. Ilyenkor mindig az a szokás, hogy a gyerekeknek az évi menetrendjéhez igazodunk, amely bibliai történet ma a gyermek-istentiszteleten következnék, arról van szó itt is.

Az is hagyomány, hogy megpróbálom úgy elmondani az igehirdetést, hogy a legkisebbeknek is érthető legyen. Ha ez sikerül, biztos, hogy a legképzettebbeknek is érthető lesz, és azon keresztül Isten üzenete érkezhet el mindannyiunk szívéhez.

Ilyenkor közösen szolgálunk a gyerekekkel itt az istentiszteleten. Hadd legyen az elsőbbség ma is az övéké. Lelkesen és imádkozva készültek egy műsorral, és utána majd elhangzik a rövid igehirdetés.


Meglátogattam a közelmúltban egy egyedül élő idős bácsit, és amikor elbúcsúztam tőle, így köszönt el: Isten áldja meg! Ezt úgy mondta, hogy mélyen a szemembe nézett és nagy szeretet volt a hangjában, úgy mondta, mintha adni akarna valamit: Isten áldja meg!

Mit mondott ez a bácsi ezzel? Egyáltalán mit értünk azon: áldás? Mi történik azzal, akit Isten megáld?

Egészen egyszerűen azt mondhatjuk: Isten áldása az, hogy velünk van és nem ellenünk. Az, hogy segít. Isten áldása az, hogy megadja azt, amire szükségünk van, amikor használ minket másoknak a javára. Egyáltalán Isten áldása az, ha valakinek van Ővele kapcsolata.

Mi ennek az ellentéte?

Az, amikor valakinek semmi kapcsolata nincs Istennel, amikor nem ismeri Őt, nem bízik benne, nem számíthat rá, amikor Isten nem segíti őt. Bibliai szóval ezt nevezik átoknak. Ilyen rosszat soha nem szabad senkinek kívánnunk.

De olyan jót bárkinek szabad kívánnunk, hogy Isten áldja meg.

Ma egy olyan emberről szeretnék nektek beszélni, akit Isten felhatalmazott arra, hogy megáldjon másokat. A végén pedig még valakiről, akin keresztül a legtöbb áldást adta Isten ennek a világnak.

Ha az elmúlt vasárnapokra visszaemlékeztek, akkor - remélem - eszetekbe jut az, hogyan vezette ki Isten az Ő népét az egyiptomi rabszolgaságból, hogyan vitte őket a pusztában és gondoskodott róluk, és hogyan érkeztek egészen közel ahhoz a földhöz, ahonnan az őseik Egyiptomba kerültek.

Itt még egy akadály volt előttük. Át kellett vonulniuk egy idegen országon, Moáb országán. Megígérték, hogy nem nyúlnak semmihez, még a kutakból sem isznak vizet, mert a víz nagy kincs volt ott, nem tépik le a gyümölcsöket a fákról. Szépen az úton átvonul az egész nép. Engedje meg a király.

A király azonban nem bízott bennük. Megijedt ettől a sok embertől és nem engedte meg, hogy átvonuljanak, hanem odaállította eléjük a hadseregét.

Hallotta Moábnak a királya, hogy eddig Isten népét minden ellenség felett győzelemre segítette az Úr, és félt attól, hogy őket is legyőzik. Ekkor gondolt arra, hogy oda kellene hívni ezt az embert, aki a szavával tud jót tenni, meg rosszat tenni. Ezt a prófétát Bálámnak hívták.

Küldöttséget menesztett a király Bálámhoz, akik mindjárt vittek zacskókban némi aranyat meg ezüstöt is. Azt egy kicsit megcsörgették, és azt mondták: ez a tied lesz, meg ennél még több is, ha most eljössz velünk és megátkozod Isten népét, amelyiktől fél a mi királyunk.

Bálám azt mondta, sehova sem megy addig, amíg meg nem kérdezi Istent. Isten azt mondta: ne menj, mert azt a népet én megáldottam, azt te úgysem tudod megátkozni, és senkinek sem szabad azt megátkoznia.

A követek visszamentek, és nem azt mondták, hogy Isten megtiltotta Bálámnak, hanem hogy Bálám nem akar eljönni velünk.

A király azt gondolta, hogy nem voltak elég előkelőek a követek, még előkelőbb emberekből álló, még nagyobb létszámú küldöttséget menesztett, még nagyobb zacskókkal, amit még jobban megcsörgettek előtte, és azt mondták: ez semmi ahhoz, amit ott fogsz kapni, ha eljössz velünk és megátkozod azt a népet.

Bálám hallotta egyszer Isten parancsát: ne menj el, mert azt a népet megáldottam, neked nem szabad megátkozni, - de ugyanakkor kívánatos volt a zacskócsörgés, és arra gondolt, mennyi lehet az az arany, amit még ott adna neki a király. Hátha Istennek is engedelmeskedhet, meg az arany is az övé lesz.

Ez a nagy kísértése ma is sok olyan embernek, aki szeretne Istennek engedelmeskedni, de végül is az arany csörgésére hallgat, és ezért előbb-utóbb elszakad Istentől. Sok ilyen ember él körülöttünk, akik nem merik egyszer s mindenkorra határozottan eldönteni, hogy csörgethetnek, amit akarnak, én azt teszem, amit Isten mond.

Nos, így került Bálám bajba, mert elment velük. Isten azt mondta: ha ennyire akarsz, menj, de ott is csak azt mondd, amit én parancsolok neked.

A király megörült, amikor megérkeztek a követek Bálámmal együtt. Felvitte őt egy kis dombocskára, és onnan megmutatta neki: látod, ott táborozik Istennek a népe. Őrájuk mondjál most valami rosszat, átkozd meg őket.

Bálám neki is azt mondta: csak azt hirdethetem ki, amit nekem Isten mond. Én most félrevonulok, csendben akarok lenni, és amit Isten mond, azt fogom tenni.

Visszajött és elkezdett szépen beszélni. Ez a nép az Isten népe. Isten megáldotta őket. Nagy nép lesz. Olyan sokan lesznek, hogy meg sem lehet számolni őket, és boldog nép lesz. Bár én is közéjük tartozhatnék!

Itt a szavába vágott a király és azt mondta: hallgass el! Azért hívtalak ide, hogy valami rosszat mondjál, és nem azért, hogy megáldd ezt a népet. Úgy látszik, nem jó hegyről mondtad ezt az áldást. Gyere, felmegyünk egy másik hegyre, onnan jobban látod ezt a népet, és jobban tudod majd, hogyan kell megátkozni.

Felmentek egy magasabb hegyre, onnan valóban az egész tábort lehetett már látni. Bálám ott is félrevonult, elcsendesedett, és amikor visszajött, akkor még szebben kezdett beszélni. Azt mondta: te nép, Isten mindig veled lesz. Isten mindig megsegít téged. Ő hozott ki Egyiptomból, Ő vezetett a pusztán át, Ő visz be téged atyáid földjére. Erős ez a nép, mert erős az Istene.

Itt megint elfogyott a király türelme, és megszidta Bálámot. Nem ezért hívatta ide, és ha ilyeneket beszél, nem fog kapni semmiféle jutalmat. Mondjon már valami rosszat is erről a népről.

Tegyünk még egy kísérletet. A maga pogány fejével azt gondolta, hogy azért nem mond rosszat Bálám, mert nem látja elég közelről ezt a népet. Úgyhogy közelebb vitte, és egy még magasabb hegyre felmásztak. Lihegtek már mind a ketten, amikor felérkeztek. Onnan már csakugyan minden sátrat lehetett látni. Onnan már a gyerekeket is láthatta Bálám, ahogy ott szaladoztak, játszottak a sátrak között. Némelyik sátorba be is lehetett látni.

Na, most mondd el azt a rosszat, amiért megfizetlek téged.

És akkor Bálám már nem is gondolkozott olyan sokat, hanem elkezdett beszélni, és azt mondta: milyen szépek Isten népének a sátrai! Milyen szép az a föld, ahova be fogja vinni őket! Látom a folyókat, a patakokat, az erdőket, gyümölcsöktől roskadoznak a fák. Isten szereti az Ő népét, és gazdag földre viszi be őket.

Akkor elhallgatott. Hosszú szünet volt. Valahova a messzeségbe nézett, mintha ott látott volna valamit, és azt mondta: egyszer egy nagyon nagy király fog támadni ebből a népből. Olyan király, aki az egész földnek az ura lesz, aki minden népnek az ura lesz. Olyan nagy lesz a dicsősége, mint egy fényes csillag. Nem hamar következik ez be, de be fog következni, és legyőzi minden ellenségét.

Itt aztán kirobbant a keserűség Moáb királyából, és durván leteremtette Bálámot. Hallgass! Takarodj innen! Egy szót se szólj tovább! Azért hívtalak ide, hogy valami rosszat mondj erre a népre, és te háromszor megáldottad. Nem kapsz semmit! Örülj, hogy az életedet megmentheted. Miféle csillagról beszélsz te, miféle nagy királyról? Itt én vagyok a király, majd megmutatom, hogy mit tudok.

Bálám nem vitatkozott vele, szép csendesen hazament.

Az azonban, amit mondott, szó szerint beteljesedett. Isten bevitte az Ő népét arra a földre, megnövekedett a nép, és sokáig élvezhette Istennek az áldását.

S mi lett ezzel a nagy királlyal és mi lett a csillaggal, amihez hasonlította Bálám ezt az eljövendő nagy királyt?

Teltek az évek, és nem történt semmi. Évszázadok múltak el, és nem történt semmi. Elmúlt több mint ezer esztendő, és akkor messze Babilonban, csillagászok felfigyeltek valamire. Valami szokatlanul nagy fényerejű csillagot láttak. Sőt, ahogy vizsgálták, látták, hogy nem is egy, hanem kettő, két bolygó helyezkedik el egymás felett. Összeadódik a fényük, és attól olyan fényes. Ráadásul nem is akármilyen bolygók. Az egyik, az ő ismereteik szerint Izráelnek a csillaga volt, a másik meg a királycsillag, a Jupiter. Ezek együtt álltak és erős volt a fényük.

Elkezdtek gondolkozni. Ha ez a kettő összekerül, akkor ez azt jelenti, hogy Izráel népében egy nagyon nagy király született. A csillagászok nyelvén ez egyértelmű. Ez lenne a világ királya, akiről a babiloni fogságba elhurcolt zsidók beszéltek, hogy meg van jövendölve a prófétáknál, hogy jön majd egy nagy szabadító, akiben maga Isten hajol le hozzánk? Ez lenne az? Csak ez lehet!

Elhatározták, hogy felkeresik ezt a nagy királyt. Onnan messziről, Babilonból elindultak, hogy megtalálják. A Bibliában azt olvassuk: a csillag vezette őket. Alig várták, hogy egy kicsit szürküljön este. Feltűnt a csillag, és amikor meglátták, igen nagy volt az örömük. Ez minden este ismétlődött. Amikor újra meglátták, megint megtelt a szívük örömmel: Ez vezet minket, nem fogunk csalódni.

Így érkeztek meg egészen a tetthelyre, Betlehembe, és ott megállt a csillag. Így találták meg abban az istállóban, amiről itt is szó volt, Józsefet, Máriát és egy kisbabát. Egymásra néztek, és azt írja Lukács evangélista: leborultak mind a hárman a kisbaba előtt. Nem Mária előtt, nem József előtt, hanem a kisbaba előtt. Miért? Mert Isten kijelentette nekik, hogy Őbenne hajolt hozzánk közel Isten. És úgy imádták a kicsi Jézust, ahogyan csak Istent imádja az ember, merthogy Ő az volt.

És ők ezt megtudták Istentől, hogy ebben a kisgyermekben jött el hozzánk s Őbenne akarja megáldani az egész embervilágot. Ezért volt olyan szép, hogy kórusban mondták a gyerekek az előbb: Úgy szerette Isten e világot, az egészet, az ellene fellázadt, a vele szemben sokszor ellenséges vagy közömbös világot, hogy az Ő egyszülött Fiát, az Úr Jézust adta, hogy Ő segítsen rajtunk.

Aztán ez a kisgyermek felnőtt, és ti sok mindent tudtok arról, hogy mit tett és mit tanított. Kiderült, hogy minden felett van hatalma. Parancsol a betegségeknek, az ördögöknek, a természeti erőknek. Azt mondja a tomboló viharnak: csend legyen! Egyszerre eláll a szél, elcsitulnak a hullámok és nagy csend lesz. Parancsol még a halálnak is. És noha minden felett hatalma volt, mégis megengedte, hogy két rablógyilkos közé Őt is felfeszítsék egy keresztre.

Miért? Mert azért jött, hogy benne Isten megáldjon minket. Vagyis segítsen rajtunk és megadja azt, amire szükségünk van. Mi az Istentől a bűneinkre bocsánatot csak így kaphattunk. Örök életet, üdvösséget csak így kaphattunk, hogy az Úr Jézus a maga bűn nélküli életét odaáldozta értünk, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aztán feltámadásával végleg legyőzte a halált is.

Olyan sokszor látom, gyerekek, hogy aki ma megismeri az Úr Jézust, az ugyanúgy jár, mint ezek a messze Babilonból érkező bölcsek, akikről azt olvassuk: "Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük." Ilyen igen nagy örömük lesz azoknak is, akik ma megismerik az Úr Jézust.

Sokan járnak ide a gyülekezetbe is olyanok, akik gyerekkorukban soha nem hallottak az Úr Jézusról. Legfeljebb akkor hallották az Ő nevét, ha valaki csúnyán káromkodott. Semmit nem tudtak róla, és egyszer csak találkoztak valakivel, aki ismeri az Úr Jézust, az beszélt nekik Jézusról. Eközben kinyílt a szívük, ők is hittek Jézusban, és igen nagy öröm lett a szívükben.

Ismerek olyanokat is, akik kicsi koruk óta sok mindent hallottak róla, de igazában nem ismerték meg Őt. Amikor pedig megismerték, hogy ki Ő, és hittek benne, igen nagy lett az örömük. Milyen jó, hogy ti most is hallhattok róla!

Ezt az igen nagy örömöt akarja ajándékozni nekünk, mindnyájatoknak ma is. Az egyik ember, akiről beszéltem, Bálám, akit Isten felhatalmazott, hogy áldást mondjon az Ő népére, a másik valaki pedig, akiben a legnagyobb áldást adta Isten ennek a világnak, az maga Jézus Krisztus.

Jó lenne, ha karácsonyi ünnepeink középpontjában az Ő személye állna, mert ez az Ő születésnapja. A születésnapján illik az ünnepeltet ünnepelni, és nem magunkat, és nem mindenféle mást. Jó lenne, ha Jézust tudnánk igazán ünnepelni. Neki hálát adni, hogy otthagyta a mennyei dicsőséget, és eljött egy betlehemi istállóba, és az útja végén vállalta a keresztet is, azért, hogy mi áldást kaphassunk.

Szeretném most én is elmondani azt a köszönést, amit az a bácsi olyan nagy szeretettel mondott nekem: Isten áldjon meg benneteket a szó ilyen értelmében. És a ni szívünkben is jó lenne, ha ott lenne az a nagy öröm.

Aranymondásnak ezt tanuljuk meg, talán már meg is jegyeztétek, mert többször elhangzott a mondat: "Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy az az áldás, amit te hoztál erre a földre, a miénk is lehet. Köszönjük, hogy most újra hallottunk ennek a lehetőségéről. Segíts minket, hogy merjünk hinni neked, és tudjunk hinni benned, hogy igazi kapcsolatunk, közösségünk legyen veled. Hogy ahogy megismerünk, és engedelmeskedünk neked, igen nagy legyen a mi szívünkben is az öröm.

Ámen.