PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. november 17. (vasárnap este) Cseri Kálmán

MI AZ ÜDVÖSSÉG EVANGÉLIUMA?

Alapige: 2Tim 1,8-10

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, szeretnénk hálásan megköszönni neked most mindazt, amit értünk tettél, és mindazt, amit nekünk kínálsz. Bocsásd meg, ha sokszor elfelejtjük, milyen áldozatodba került az, hogy rajtunk segíts. És bocsásd meg, ha jószerivel még számba sem vettük azokat a kincseket, amiket ajándékként kínálsz nekünk.

Kérünk, ragyogtasd fel előttünk most ezeket, és bátoríts minket, hogy miközben hálásak vagyunk neked ezért, nyújtsuk a hitünk kezét, és sorra hálás szívvel vegyük el tőled ezeket az ajándékokat. Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor kellenek az ajándékaid, de nem kellesz te magad. Azt gondoljuk, hogy lehet a te ajándékaid gazdagságával élni nélküled.

Segíts megfordítani a sorrendet: téged magadat szeretnénk mindenekelőtt igaz hittel befogadni a szívünkbe. Téged úrnak és királynak vallani, így, ahogy ezzel az énekkel most mondtuk. És engedd, hogy utána neked engedelmeskedve menet közben hadd bomoljék ki az a gazdag csomag, amit te adsz a benned hívőknek. Hadd legyen mienk az a békesség, amit te nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja. Hadd legyen mienk a te örömöd, amit ez a világ nem tud elvenni. Hadd legyen a mienk az a teljes élet, amire te segíted el azokat, akik veled összekötik az életüket.

Kérünk, indítsd a szívünket most arra, hogy megnyíljék előtted. Te pedig nyisd ki előttünk a te gazdag tárházadat, hadd legyen ez az óra most a megajándékoztatásunk alkalma.

Ámen.

---

Igehirdetés

A kalauzunk szerint Pál apostol Timóteushoz írt második levelét olvassuk most napokon keresztül. Ez az apostolnak az utolsó levele. A vértanúhalálra készülő apostol mintegy végrendeletben fogalmazza itt meg ifjú utódának és lelki gyermekének, Timóteusnak a legfontosabbakat. Győzelmi hitvallásként leírja neki, hogy mi az, amit megtérése óta teljes szívéből hitt. Mi az az alap, amire ráállt, amire felépítette egész életét, amit másoknak is meggyőződéssel hirdetett, amihez szakadatlanul igazodott ő maga is, amit most, a halál küszöbén is a legfontosabbnak és a legigazabbnak tart. Mi az, amiért érdemes élni, sőt amiért érdemes még meghalni is, aminek az igazságtartalma az idő múlásával sem változik. Biztatja az ifjú Timóteust, hogy ő is ezt higgye, ezt hirdesse, mert ezzel használ a legtöbbet azoknak, akik között szolgál, akiknek hirdetheti az igét.

A bevezetőben röviden emlékezteti Timóteust arra, hogy honnan jött. Azt írja neki, hogy el ne felejtsd, hogy neked olyan nagyanyád volt, akiben képmutatás nélküli hit lakozott. El ne felejtsd, hogy az édesanyád imádkozó és Istenfélő asszony volt, és te ebben az imasátorban nőttél fel otthon, és képmutatás nélküli hívő embereket láthattál. Micsoda lelki örökséget kap az, aki ilyen otthonból indulhat el! Arra bátorítja Timóteust, hogy neki is ilyen élete legyen, és minél többeket segítsen el az ilyen képmutatás nélküli hitre.

Vajon a mi gyermekeink, unokáink vagy a körülöttünk élők elmondhatják-e majd azt, hogy áldott legyen az Isten, hogy képmutatás nélküli hitet láttam otthon a szüleimtől, nagyszüleimtől, hívő ismerőseimtől? Ez a hit az, ami megtartja gyerekeinket, ez a kincs az, amit senki nem tud elvenni tőlük.

Ez után a bevezetés után Pál azonnal a mondanivalójának a lényegére tér. A felolvasott alapigénkben azt fogalmazza meg, hogy mi volt az ő életének tartalma. Ezzel a két szóval jelzi ezt, amely kifejezést más leveleiben is használ: az üdvösség evangéliuma. Ez elméletien hangzik, de mindjárt látni fogjuk, mennyire gyakorlati mondanivalója van ennek.

Mit jelent ez a görög szó: evangélium? Azt, hogy jó hír, örömhír. Pál apostol azt az örömhírt hirdette egész életében, hogy lehet üdvösséget kapnia az embernek. Ma este én is ezt a jó hírt szeretném nektek hirdetni: az üdvösség evangéliumát.

Mi az üdvösség?

Vannak olyan szavak a Bibliában, amiket gyakran használunk, de tartalmuk megfoghatatlan, homályos, ködös a számunkra. Ilyen az üdvösség is, pedig a Szentírás világosságában nagyon egyszerű ennek a szónak a jelentése. Azt jelenti: közösség Istennel. Az Istennel közösségben lefolytatott élet: üdvösség. Ezért az üdvösség már itt elkezdődik a hívő életében. A biológiai halálunk után csak kiteljesedik, de már itt tudjuk, hogy mienk Istennek ez az ajándéka, és már itt egészen másként tölti el bármilyen körülmények között is ezt a néhány évet vagy évtizedet az, akinek üdvössége van.

Ebben az üdvösséges állapotban, az Istennel közösségben élve válik mindenki igazán emberré, a szó bibliai, magasztos értelmében emberré. Mert csak ebben a közösségben formálódik ki bennünk a krisztusi jellem. Hiszen az üdvösség ezt is jelenti, hogy Isten egészen újat teremt abban, aki az üdvösséget tőle hittel elfogadta. Egészen újjá formálja, Krisztushoz hasonló jelleme lesz.

Éppen ez a mi nagy bajunk, hogy mindnyájan üdvösség nélkül születünk. Mert pontosan ez az Istennel való közösség szakadt meg akkor, amikor fellázadtunk ellene. És ez az Isten nélküli állapot vezet oda, hogy olyan lett az élet, amilyen. Vannak, akik agyonlövik tulajdon gyermeküket, hogy rokon népek engesztelhetetlen gyűlölettel irtják, pusztítják egymást, ahol és ahogyan csak lehet. Hogy kíméletlen anyagi érdekek döntik el azt, hogyan alakul az emberiség jövője, és ilyen piszkos pénzügyektől függ az, hogy az emberiség egész jövőjét, sorsát, létét befolyásoló dolgokban hogyan döntenek az illetékesek.

Ez vezetett oda, hogy tele van az élet olyan szenvedélyekkel, amik tönkreteszik az embert testileg-lelkileg. Tönkreteszik őt magát, a házasságát, a családját, az egész környezetét. Ennek a következménye az, hogy emberek milliói rohannak a kárhozatba, ami az Isten nélkül eltöltött élet egyenes folytatása, ahol véglegessé válik az Isten nélküli állapot, s ahol ezt már mindenki világosan látja, és látja azt is, hogy ott már nem lehet változtatni rajta. És ez okozza azt a szenvedést, amiről a Biblia a kárhozattal kapcsolatban ír.

Ettől akar megszabadítani minket Isten, és ennek az evangéliumát, örömhírét hirdette Pál apostol. Azt, hogy az üdvösség evangéliuma pontosan ezt jelenti: Emberek, vissza lehet térni Istenhez. Ezzel kezdődött alapigénk: "Isten megszabadított minket..." Jézus Krisztus utánunk jött, utat készített vissza Istenhez. Előttünk jár ezen az úton, késszé teszi a benne hívőket arra, hogy elinduljanak, végigkíséri őket, és megérkezünk egyszer majd abba a mennyei dicsőségbe, ahova ez az út vezet. Nem azért, mert egy csöppet is jobbak lennének az ilyen emberek, mint azok, akik nem érkeznek meg oda, hanem azért, mert megnyitották a szívüket az üdvösség evangéliuma előtt, ráléptek erre az útra, és engedik, hogy Jézus vigye őket, vezesse, ők pedig követik a megváltó Krisztust.

Jézus szabadított meg minket. Jézus a szabadító, Jézus a megváltó, Jézus az üdvözítő. Ez a három magyar szó ugyanazzal az egy görög szóval van kifejezve a Bibliában. Ő a mi üdvözítőnk attól kezdve, hogy karácsony éjszakáján felharsant az angyalok öröméneke, hogy üdvözítő született ma nektek, a Krisztus Jézus a Dávid városában. Attól kezdve tudhatjuk, hogy van lehetőség visszatérni az Istennel való közösségbe. Nem kell úgy elpusztulnunk, ahogy születtünk, nélküle, hanem visszatérhetünk hozzá már itt. Mert vagy itt visszatér valaki, vagy soha nem térhet vissza. Csak a biológiai halálunkon innen lehetséges helyreállítani ezt a közösséget, amit Jézus tett lehetővé a számunkra.

És megint mondom: egészen másként tölti el ezt a rövid és sokszor sok nyomorúsággal teli földi életet az, aki belépett az üdvösségbe, és egy pillanatra sincs egyedül ettől kezdve, hanem együtt van az ő Megváltójával, és egészen más lesz az, vele tölteni el az örökkévalóságot, mint nélküle szenvedni.

Pál apostol ebben a két nehéz mondatban, amit most innen a levél elejéről felolvastam, elmondja, mi ennek az üdvösségnek a tartalma, mi a forrása, és miért lehetséges, mi az alapja?

Mi a tartalma?

Ilyeneket szoktunk gondolni: persze, akinek üdvössége van, azt a jó Isten megsegíti, vagy annak gondviselő Istene van. Jó lenne, ha nem fokoznánk le az üdvösséget ennyire. Ennél sokkal több az üdvösség. Ennél sokkal mélyebben nyúl bele Isten annak az életébe, akinek Ő üdvösséget ád, és aki ezt tőle hittel elfogadja. Teremtés történik az ilyen ember életében. Valami olyan isteni jó jön létre benne, ami nem volt addig, csirájában sem volt. Krisztushoz hasonlóvá formál minket a teremtő Isten.

Három lépésben szokott ez történni: megbocsátja bűneinket, az Ő Szentlelkével átalakít minket, hogy Krisztushoz legyünk hasonlókká, és a Krisztushoz hasonlóvá vált új ember részesedik az Ő dicsőségében. A teológia így szokta ezt kifejezni: megigazít Isten, megszentel és megdicsőít. Ez megtalálható a Római levélben is. (Róm 8,29-30.)

Megigazít, vagyis Jézus halálára való tekintettel megbocsátja minden bűnét annak, aki üdvösséget kapott. Nem kell rossz lelkiismerettel, lelkiismeret-furdalással, szorongva élnie. Nem kell szenvedve gondolni arra a sok gaztettre, amit elkövetett, hanem bizonyos lehet abban, hogy teljes bocsánatot kapott. Igazzá teszi és nyilvánítja Isten, és ugyanakkor elkezdi benne ezt a teljes átalakítást is, amit megszentelődésnek nevez a Biblia. Jézushoz kezd hasonlítani az ilyen új ember gondolkozása, viselkedése, cselekedetei, egész élete.

Ez az út beletorkollik az örökkévalóságba, abba a mennyei közösségbe, ahol a megváltottak együtt lesznek az ő Urukkal és részesednek az Ő dicsőségében is. Nem kevesebb az üdvösség, mint ez.

Az evangélium, az üdvösségről szóló örömhír egyebek közt azt is mondja, hogy akár ma elkezdődhet bárkinek az üdvösség. Jézus kinyitotta az Atyához visszavezető kaput, aki ezen hittel belép, aki komolyan veszi, hogy rászorul, hogy nincs más megoldás, de nem is kell, mert itt a megoldás, az belépett az üdvösségbe. Ez tehát az üdvösség tartalma.

És mi annak a forrása?

Itt az apostol valami titokra utal. "Ő szabadított meg minket, és Ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."

Vagyis ha elmegyünk az üdvösségfolyam forrásához, a kezdetéhez, akkor túl kell lépnünk az időn, és belátunk az örökkévalóságba. Mert Istennek ez a kegyelmi kiválasztása nem az idő része, hanem az örökkévalóságé. Ezért nem tudjuk azt felfogni a mi véges elménkkel.

Mindenesetre az nyilvánvaló Isten kijelentéséből, hogy nem a mi cselekedeteink alapján ad nekünk üdvösséget, hanem az Ő kegyelmi döntése alapján. Ez a döntés nem önkényes, hanem kegyelmes. De ez a döntés megszületett már a mi születésünk előtt. Következésképpen nyilvánvaló, hogy ha mi sem jót, sem rosszat még nem tehettünk, Isten már akkor elkészítette nekünk az üdvösséget, akkor az nem a mi cselekedeteink alapján történik, hanem az Ő végtelen és érthetetlen nagy kegyelme alapján, a történelmi idő előtt, az örökkévalóságban.

A Bibliának ez a tanítása nem arra való, hogy felgerjessze a kíváncsiságunkat, és végképp nem arra, hogy okoskodásra indítson bennünket, hanem a Biblia világosan tanítja, hogy az arra való, hogy alázatossá, hálássá és bizonyossá tegyen minket. Alázatossá, hogy semmi jót nem érdemlünk Istentől, nem érdemeink alapján ad üdvösséget, hanem az Ő ingyen kegyelme alapján, ajándékként. Hálásakká, hogy ha érdemeink nélkül kapunk ilyen nagy ajándékot, akkor csak azt tudjuk tenni, hogy megköszönjünk, és arra használjuk, amire kaptuk. De bizonyosakká is ez tesz bennünket, mert ha Isten végez el valamit, akkor az biztos, hogy tökéletes.

Ha a cselekedeteinktől függne az, hogy kapunk-e üdvösséget, akkor állandóan bizonytalanságban lehetnénk amiatt, hogy elég jót tettünk-e már azért, hogy Isten előtt jók legyünk és megérdemeljük az üdvösséget. De ez a bizonytalanság ismeretlen annak, aki komolyan veszi, hogy nem a cselekedeteink alapján, hanem az Ő örökkévalóságban hozott kegyelmes döntése alapján. A mi lehetőségünk és szép feladatunk csak az, hogy amikor Ő kínálja ezt az ajándékot, mi azt benne való bizalommal, köszönettel elfogadjuk. Aztán bontsuk ki a csomagot, és adjunk hálát mindenért, ami abban van.

A harmadik, amely kérdésre itt válaszol az apostol, az, hogy miért lehetséges ez egyáltalán? Mi az alapja annak, hogy megszabadított minket, és az Ő saját végzése és kegyelme alapján üdvösséget ad nekünk?

Jogos a kérdés, mert aki nem felejtette el azt, hogy milyen komiszul hagytuk mi ott Istent, az okkal csodálkozik azon, hogyan lehetséges, hogy Isten mégis így viszonyul hozzánk? Mi ennek az oka? Erről is világosan beszél a Szentírás, és a legtöbben tudjátok is ezt. Az az oka, hogy Jézus eleget tett Isten igazságának. Az az oka, hogy Isten nem akar emlékezni arra, ahogyan otthagytuk Őt, csak azt látja, hogy szükségben vagyunk, és nagy szeretettel és kegyelemmel, Jézus kereszthaláláért újra kinyitotta előttünk az atyai ház kapuját. Jézus az alapja annak, hogy visszamehetünk hozzá. Az Ő szolgáló élete, megváltó halála és dicsőséges feltámadása tette lehetővé azt, ami lehetetlen lett volna egyébként, és amit mi semmiféle cselekedetünkkel nem tudtunk volna elérni, hogy a megengesztelődött Isten újra visszafogad minket.

Isten az örökkévalóságban így döntött, Jézus pedig itt a történelem egy páratlan eseménye kapcsán, az Ő kereszthalála által hozzáférhetővé tette számunkra az üdvösséget. Ez az üdvösség evangéliuma. Ez az a nagy örömhír, amit ne engedjünk el a fülünk mellett, hanem engedjük mélyre a szívünkbe, és legyen az örömünk forrása.

Pál itt még egy kicsit részletezi is, hogy mit végzett el Jézus, amikor meghalt a kereszten és utána dicsőségesen feltámadott. Azt mondja: "Ez most nyílvánvalóvá lett a mi üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot." Egyrészt megtörte a halál erejét, másrészt kínálja nekünk a saját életét és a halhatatlanságot.

Mit jelent, hogy megtörte a halál erejét?

A Biblia háromféle halálról beszél: a biológiai halálról, amelyik egyszer mindannyiunk életében bekövetkezik, hacsak előbb az Úr Jézus vissza nem jön másodszor, aztán a lelki halálról, amiben mindnyájan benne vagyunk addig, amíg az üdvösségbe be nem lépünk, és beszél az örök halálról, amibe beletorkollik mindenkinek a földi élete, ha nem lépett be az üdvösségbe, ha nem fogadta el közben Jézus Krisztust.

Melyik halálnak az erejét törte meg Jézus Krisztus? Mind a háromét.

Az elsőét úgy, hogy a benne hívőknek nem kell többé félniük tőle. Mert aki elmondhatja azt, amit Pál apostol szintén egy börtönben írt levelében, a Filippi levélben leír, hogy "mivel nekem az élet Krisztus, ezért a meghalás is nyereség", tehát még a halálom is közelebb visz hozzá, az az ember nem fél a haláltól. Az keresztülnéz a halálon.

Úgy, mint ahogy ugyanez a Pál apostol írja az 1Korinthus 15-ben: "Halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te győzedelmed? Hálát adunk Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által". Vagyis azt mondja: tudom, halál, hogy eljössz, egyszer az én szívem is megáll és eltemetnek valahova, valamilyen szép beszéd kíséretében, de én tudom, hogy kihez megyek. Tudom, hogy mi van utána. Nemcsak addig látok, a koporsómig, a temetésemig, hanem túllátok azon. Mintegy keresztülnézek a halál válla felett, és látom ott az én dicsőséges Uramat, aki vár engem a túlsó parton. Akit én ismerek, mert nékem az élet Krisztus. Vele töltöttem el ezt az életet, és Ő vár engem odaát előre elkészített hellyel. Ő megígérte és Ő nem hazudik, ez biztosan igaz. (Jn 14,1-3)

Az, hogy egy alagúton át kell oda megérkezni, hát... mi van akkor? Tudom, hogy az alagút, tehát nemcsak bejárata, hanem kijárata is van. És már most látom hitben azt a fényességet, ami ott a kijárat után tölt be mindent, és tölt be majd engem is. Tehát megtörte a biológiai halál hatalmát, és nem ijesztgethet minket.

A Zsidókhoz írt levél 2. részében olvassuk: "vannak, akiket a haláltól való félelem egy életen át rabságban tart." Ismerek ilyen embereket. Ki sem szabad ejteni előttük ezt a szót, meg ezt a tényt, ami mindnyájunk életében be fog következni.

Tehát megtörte az erejét, de megtörte az erejét Jézus a lelki halálnak is, amin meg azt érti a Szentírás, hogy Istentől elszakítva halál fia vagyok, és arasznyi létem, néhány évtizedes földi küszködésem után az örök halál, a tőle való végleges elszakítottság a sorsom. Megtörte úgy, hogy kitörhetek ebből. Kinyitotta ennek a cellának az ajtaját, kijöhetek a halálból az életbe.

János apostol az, aki többször is ujjong az evangéliumában és leveleiben is, hogy mi, akik hiszünk Jézusban, átmentünk a halálból az életbe, és a lelki halálnak nincs hatalma többé rajtunk. És megtörte a harmadik értelemben is a halálnak az erejét, az örök halál erejét, hiszen, aki az üdvösséget már e földön megkapta, az már nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életbe. Ezt jelenti tehát röviden az, hogy megtörte a halálnak az erejét.

És mit jelent, hogy nekünk ajándékozza az életet és a halhatatlanságot?

Sokan azt mondják, hogy ez úgynevezett hendiadioin, amikor két szóval ugyanazt írja le az apostol. Lehetséges, de ő azért nem szokott ilyen megoldáshoz folyamodni. Az ő szótárában az élet az a Krisztusban megkapott élet, amit már itt a földön elkezdünk. A halhatatlanság meg az, amibe ez beletorkollik, az örökélet, az üdvösség a halálunk után is.

Jézus tehát nekünk ajándékozza az életet és a halhatatlanságot. Ezt a kettőt olyan szépen összefoglalta, amikor Mártát és Máriát vigasztalta Bethániában és azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet. És aki bennem hisz (vagyis kapcsolata van velem), az ha meghal is, él." És biztonságból rákérdezett: "Hiszed-e ezt?" (Jn 11,25-26)

Hadd kérdezzem igaz tisztelettel és szeretettel: hiszitek-e ezt? Hogy aki Jézussal kapcsolatba kerül, annak a számára elveszítette rémítő jellegét a halál a szó mindenféle értelmében. Az megkapta az életet, és már most bizonyos lehet abban, hogy az övé a halhatatlanság, és mindez ajándék. Gondoljatok bele, hogy ezért mi semmit nem tettünk, nem is tehetünk. Ezt veszítettük el, ennek a hiánya miatt kínlódunk, szenvedünk milliárd szám itt a földön, és ebből az állapotból hív ki minket a mi Urunk szent hívással, ahogy itt olvastuk, és kínálja nekünk ezt az új életet.

Az ilyen ember azt éli át, (legalábbis nekem ez volt igazán nagy élményem, amikor a megtérésem után egy idővel tudatosodott bennem), hogy milyen státuszváltozást történt: Isten ellenségéből Isten gyermekévé lehettem. Ez fantasztikus. Mit jelent ez? Ez lassan bomlott ki és lassan értettem meg, hogy azt jelenti: egyáltalán nem kell, hogy terheljen a múltam. Az a temérdek bűn, istentelenség, embertelenség, ami terhelt a megtérésemig, teljes bocsánatot kaptam, és kapok folyamatosan menet közben is, ha még vétkezem. Óriási dolog. Szabad vagyok tőle. Nem kell, hogy féljek a jövőtől, mert az bizonytalan, meg lehet, hogy nincs is jövőnk. Ha meg lesz, ki tudja, mit hoz a holnap és holnapután. Ez sokféle változatban ott van a szívünkben. Néha ezt felelősségnek nevezzük, pedig sokszor inkább aggodalmaskodás, félelem.

Nem kell, hogy féljünk a jövőtől, a minket szerető Isten kezében van a következő perc, a következő óra, a mai éjszakánk, a holnapi nap, s amit még itt a földön élünk, és az örökkévalóság. Be vagyok biztosítva egy örökkévalóságra. Nem kell félni tőle. Minden erőm megmarad arra, hogy a jelenben helytálljak. Hogy azt tegyem, amivel Ő bízott meg. Hogy örömmel szolgáljam Őt. Hogy örömmel szolgáljam azokat, akiket rám bízott. Ez egyik nagy különbség azok között, akik hittel elfogadták az üdvösség ajándékát, meg akik még nem kapták meg az üdvösséget.

A lelkigondozói szolgálatból tudom, hogyan meg tud nyomorítani egy embert a múltnak a terhe, a jövőtől való félelem, és sokszor alig marad ereje, hogy a jelenben helytálljon. Ezért borulnak ki sokan. Elszívja a másik kettő az energiákat. Isten egyebek közt erre is el akar segíteni minket. Tiszta a múltam, mert Jézusért bocsánatot kaptam. Készen van nála a jövőm, és rábízom azt is, hogy meddig maradok itt, azt is, hogy ott mit készített el, és akkor egy dolgom van: hűségesen szolgáljam itt Őt, és azokat, akikért felelőssé tett.

Egyszerű ezt így elmondani, és összetettebb ez, meg a bűn megnehezíti ennek a megvalósítását sokszor, de akkor is így igaz. Ezt mondja nekünk Isten igéje, és erről szól az üdvösség evangéliuma.

Tulajdonképpen az lenne jó, ha egyikünk sem menne innen haza úgy, hogy nem kéri és fogadja el ezt az üdvösséget, és akkor elkezdődhetne ez az új élet már most, már ma, már itt a földön, ami egyre inkább kiteljesedik, és majd beletorkollik abba a mennyei dicsőségbe, amit Isten készített az Őt szeretőknek.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy lehetővé tetted, hogy az Isten nélküli állapotból mindnyájan visszataláljunk a mi mennyei Atyánkhoz. Segíts, hogy ne féljünk tőle, hanem bízzunk benne. Őrizz meg minket minden okoskodástól, halogatástól, tétovaságtól. Segíts el minket a benned való bizalomra, a melletted való döntésre.

Hadd könyörögjünk most hozzád így együtt is egy családért, ahonnan ma hívtad át az édesanyát az örökkévalóságba. Köszönjük, hogy neki csakugyan képmutatás nélküli hite volt. Köszönjük, hogy sokat szolgálhatott itt a gyülekezetben is. Adj igazi vigasztalást az ő gyermekeinek. Engedd, hogy túllássanak a láthatókon, és azt az örökséget, amit tőle kaptak, meggyőződéssel tudják továbbadni másoknak.

Ámen.