PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. november 17.
(vasárnap)

Csákány Tamás


ÉLETMENTŐ KRÍZIS


Alapige:Zsolt 50,1-23

"Ászáf zsoltára. A hatalmas Isten, az Úr szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg az Isten. Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét. Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. Hallgass népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért, de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat, hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata. Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti. Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét? Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet! Ha tolvajt látsz, vele cimborálsz, és a paráznákkal tartasz. Szádból gonosz beszéd jön ki, nyelved csalárdságot sző. Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod. Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül! Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását."


Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk örömmel és várakozással jöttünk ma reggel ide. Örömmel, mert sok minden van, amit számba vehetünk életünkben: ajándék, amit tőled kaptunk, amikkel elhalmoztál bennünket. Várakozással, mert tudjuk és érezzük, hogy egyedül a te áldásod, kegyelmed tarthat meg bennünket a helyes úton. Vagy ha nem azon járunk, egyedül a te segítséged, mentő szereteted téríthet vissza minket.

Urunk, sokféle lelkiállapotban, háttérből vagyunk itt, te mégis megcselekedheted azt a csodát, hogy szavad életet munkáló, isteni ige lehessen mindannyiunk számára. Könyörülj, kérünk rajtunk, hogy amit személyesen nekünk készítettél, el ne menjen a fülünk mellett, ki ne essen a szívünkből!

Kérünk, hogy helyezd a szívünkre azt, amit fontosnak tartasz. Te teremts bennünk minden körülményt, alkalmassá arra, hogy meghallhassuk, megérthessük és befogadhassuk azt, amit te szólsz. Köszönjük Urunk, hogy ez Jézus Krisztusért lehetséges.

Istenünk, dicsőítünk és áldunk téged a te igéd gazdagságáért. Kérünk, tárd ezt fel ma is előttünk Jézusért!

Ámen.


Igehirdetés

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy vannak az életünkben olyan pontok, amiket krízisként vagy válságpontként szoktunk számon tartani. Olyan alkalmak ezek, amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra, vagy egyszer egy folyamat eredményeként minden a feje tetejére áll. Megkérdőjeleződik a jövő életünk egy területére vagy egészére nézve, és úgy érezzük, inognak, recsegnek, ropognak a dolgaink.

A mai igénk alapján erre a kérdésre keressünk választ, hogy az Istent kereső, Őt segítségül hívó ember életében milyen szerepe lehet az ilyen krízis-, válsághelyzeteknek?

Három gondolat alapján járjuk körül igénket: először vizsgáljuk meg, hogy mire figyelmeztet bennünket ezen keresztül is Isten; mi módon indít önvizsgálatra; végül milyen biztatást ad nekünk?

Amit mi kérdőjelek tömkelegének látunk, az Isten szempontjából másképpen mutat. Az első állítás, amit szeretnék tenni igénk, és összességében a Szentírás alapján, hogy Isten soha nem öncélúan, nem értelem nélkül engedi, hogy valakinek, és különösképpen az Őt segítségül hívó embernek az élete nehézségek, nyomorúságok közé kerüljön.

Isten nem szenvtelenül, messziről, rezzenéstelen arccal nézi az életünket. Ha nehézségek közé enged, akkor azért teszi, mert életfontosságú felismerést szeretne nyilvánvalóvá tenni a számunkra. Valami még rosszabbtól szeretne megoltalmazni, vagy olyat kiformálni, ami nélkül életünk szükséget szenvedne, hiányt mutatna.

Sokféle élethelyzetben tapasztaljuk, hogy életünk tartópillérei meginognak. Lehet ilyen, amikor valaki fiatalabbként vagy idősebbként az énképét próbálja helyére tenni, de nem sikerül. Folyamatosan hasonlítgatja magát másokhoz, és arra a megállapításra jut, hogy az a valaki, aki ő, tulajdonképpen mindenkinél értéktelenebb. Az, amit ő tud, azt mindenki tudja. Amit ő megtehet, azt bárki megtehetné helyette, tehát tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy van vagy nincs. Teljesen mindegy, hogy tesz valamit vagy nem tesz.

Alapvetően megrázza az ember életét, amikor kiderül, hogy létszámleépítés következik a munkahelyén, és ebbe a körbe ő is bekerül. Hiába van családja, hiába vannak esetleg gyermekei, akikről gondot kell viselnie, hiába múlt már el olyan idős, amikor még könnyen tudna magának munkát találni. Ez senkit nem érdekel. Mi lesz? Mi lesz a következő hónapban? Hogyan fogjuk kifizetni a számlákat? Mi lesz a rám bízottakkal?

Hirtelen a harmonikusnak tűnő párkapcsolatban a társ azt mondja, hogy mást szeret, és összedől a világ. A kívülállók megjegyzik, hogy ezen mindenki átmegy. Az idő majd meggyógyítja a sebeket. Az illető mégis úgy érzi, hogy rászakad minden, és nincs értelme továbbmenni, kapcsolatról beszélni, egyáltalán bármit tervezni, ha így felfordulhat az ember élete, akkor minek.

Valaki százszázalékosan bízott eddig abban, hogy Isten oltalmazza őt. Az utóbbi napokban, hetekben úgy tűnik, hogy imádságaira nem érkezik válasz. Mintha csak a mennyezetig jutnának a könyörgések. Olvassa az igét, próbálja megérteni, mindent megtesz, amit csak tud, és ennek ellenére úgy tűnik, hogy mindez kevés. Hol az Isten? Van egyáltalán? Vagy egy tévedésre építettem az életemet?

Hirtelen az ember kézhez kap egy orvosi diagnózist, ami arról szól, hogy ő, vagy egy hozzá nagyon közel álló valaki gyógyíthatatlanul beteg. Esetleg nem is sok ideje van hátra. Minden, aminek addig értelme volt, összedől. Minden átértékelődik. Hol van az Isten ilyenkor?

Valaki, akit nagyon szerettem, elmegy, meghal. Nem tudok rajta segíteni. Nem tudok utána menni, nem tudok vele többet beszélni. Összeomlik a világom. Lehetne még sorolni a példákat. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk életében van több olyan is, amit ehhez a felsoroláshoz lehetne kapcsolni, de talán értjük, hogy mi a lényeg, amikor válsághelyzetet említünk.

A válsághelyzet minden esetben fordulópont is az ember életében. Fordulópont, ugyanis eldől, hogy abból az állapotból sikerül-e valamilyen módon megerősödve, vagy legalábbis életképesen kikerülnie az embernek, vagy pedig összeroppan.

Isten kijelentése mindezekkel kapcsolatban az, hogy neki van mondanivalója életünk válsághelyzeteire nézve is. Ő nem hallgat, hanem elmondja, a tudtunkra adja mindazt, ami megmenthet bennünket válsághelyzeteink közepette. Ugyanis Istenben hívő és Istent tagadó, vagy Istentől elforduló emberek között nem abban van a különbség, hogy az egyik életében vannak válságok, a másikéban pedig nincsenek. Ezt nagyon jól látjuk hívő testvéreknél, és sok kemény megpróbáltatásain, s talán érezzük a saját bőrünkön is. A különbség abban van, hogy melyik ember hogyan éli meg, vagy hogyan éli túl az ilyen időket. Melyik ember hogyan kerül ki ezekből?

Ahogy a János evangéliuma is mondta, Jézus szavaival: Isten nem azért küldte az Ő Fiát ebbe a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön, megtartasson a világ általa. Így is mondhatnánk, hogy Isten, amikor beszél most velünk, nem elítélni akar minket, hanem megítélni. Reálisan szembesíteni, és utána számunkra a megoldást felkínálni.

Isten szava ugyanúgy szól ma is, mint régen és azóta oly sokszor mindannyiunkhoz. Az örömhír ugyanaz. A különbség, hogy ez ítélet vagy megtartatás lesz-e az életünkben: a mi válaszunktól függ, azon múlik. Aki ad Isten szavára, megtartatik. Aki félreteszi, és azt mondja, hogy bolondság, annak ítélet lesz majd ez egykor.

Mire figyelmeztet bennünket Isten igéje? Először is arra, hogy Isten mindenható, akié az egész föld. Nagyon szemléletesen beszél erről igénk, hogy még az egyes kis állatkákat, rovarokat is ismeri. Mindent, ami ezen a földön van, volt, vagy valaha is lesz. Jól tudja, hogy hol mi történik. Számon tart mindent. Ez azt is jelenti, hogy nekünk nincs semmink, amivel Őt megajándékozhatnánk, amivel le tudnánk kenyerezni, vagy ki lehetne fizetni, amivel jótékonykodni lehetne felé. Semmi ilyenünk nincs. Mindenünket tőle kaptuk. Amit neki adunk, az csupán az övéből egy kis visszatérítés.

Nem az áldozat ellen beszél itt Isten, csak azt mondja, hogy nem az áldozat fontos elsősorban. Nem az, hogy mit és mennyit adsz az Úrnak, hanem az, hogy hogyan adod, és mennyire vagy benne adományodban?

Többször is előkerül ebben a fejezetben a hálaáldozat kérdése. Hálaáldozat az, amikor valakit annyira szeretek, hogy magamat akarom neki adni, hogy használja a képességeimet, az időmet, a pénzemet, az energiámat, bármimet, akármilyen mértékben is. Olyan hálás vagyok neki, hogy akármit mond, azt megteszem. Ez az, amit Isten tőlünk elvár és örömmel fogad. Egyedül azt, ha saját magunkat adjuk. Nyilván ennek vannak következményei a gyakorlati életünkben, mert nem igazi hálaáldozat az, amelyik azt mondja, hogy Uram, én hálás vagyok neked, de ha kéred, hogy segítsek a másiknak, akkor arra már nem vagyok hajlandó, mert azért az már túl sok.

Jó ha felfogjuk, hogy Istennek semmi értékeset nem tudunk adni. Egyedül csak önmagunkat. És, hogy neki miért vagyunk mi, a bűnös, nyomorult, sok szempontból elrontott életünkkel értékesek, ezt soha nem fogjuk megérteni. Erre egyetlen egy válasz van a Bibliában: azért, mert Isten szeret bennünket. Ezt el lehet fogadni, el lehet utasítani, ez a Szentírás szerint mégis így van.

Ha egy ember fuldoklik, az élet- és a menekülési ösztön azt eredményezi a fuldoklónál, hogy amikor valaki próbál neki segíteni, akkor teljes erejével belefogódzik az őt mentőbe. Ezzel szinte lehetetlenné teszi, hogy meg lehessen őt menteni. Ilyenkor - azt mondják, akik értenek az életmentéshez - vagy úgy kell elkapni az illetőt, hogy ne tudjon rácsimpaszkodni a mentőre, vagy pedig - ha más lehetőség nincs, akkor - egy jól irányzott rúgással, ütéssel, el kell kábítani, hogy ki lehessen menteni. Ezt a módszert nem ajánlom persze senkinek, hogy otthon gyakorolja közeli hozzátartozóján, de állítólag így van, én magam nem próbáltam.

Hiszem, hogy életünk nagy törései Isten részéről ilyen életmentő beavatkozások. Életmentő krízisek. Valami szörnyű dolog történne velünk, és Isten az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban közbenyúl. Lehet, hogy soha nem fog kiderülni, hogy mi történt volna. Lehet, hogy a miértjeinkre, amik bennünk, keresztyénekben is ott vannak, soha nem kapunk választ. Az alapkérdés az, hogy elhisszük-e, hogy Isten szeret bennünket? Ő nem pingpongozik az életünkkel. Neki nem mindegy, hogy mi történik velünk, mit érzünk, min megyünk keresztül. Elhisszük vagy nem? Ha nem, akkor tényleg nincs az Ő részéről számunkra segítség. Ha elhisszük, akkor viszont ott van az ige biztatása, hogy mindaz, ami lesz velünk, az egy nagyobb, isteni terv részeként történhet. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukat munkálja. Minden. A munkahelyi krízis, a szerelmi csalódás, az, amikor betegséget fedeznek fel, sőt még az is, amikor gyászeset ér, azt is Isten a javunkra tudja fordítani az ige szerint.

Azt szeretném kérni, hogy Istennek ezt a mai üzenetét próbáljuk meg úgy hallgatni, úgy figyelni rá, hogy egyes szám első személyben helyettesítjük be újra és újra magunkat. Egymás életét nem feladatunk és nem is lehetőségünk ítélgetni, hogy ki miért szenved, és mire akarja azt Isten az ő életében használni. Nem is jó, ha ezt megkíséreljük egymásnak mondani, mint ahogy régen Jób barátai tették. Te ezt meg azt követted el, és Isten azért enged téged biztos ezekbe a megpróbáltatásokba. Isten a saját életünkkel kapcsolatban szeretne most velünk beszélni.

Az első figyelmeztetése tehát az Úrnak az, hogy Ővele nem szabad üzletelni. Nem lehet Őt rávenni arra, hogy besegítsen a dolgainkba. Vagy engedjük, hogy megmentsen bennünket, vagy pedig evickélünk, amíg sikerül. Próbáljuk menteni magunkat, ahogy megy, az eredményét pedig nekünk kell majd elhordozni.

Isten mindig azért figyelmeztet valakit, mert megoldást akar adni, és ez most is így van. Azért hozza elénk ezt az igét, mert konkrét, aktuális, ma is élő lehetőségeket szeretne elénk tárni. Azonban Ő nem csak figyelmeztet, hanem önvizsgálatra is indít bennünket.

Ezt a zsoltárt azoknak olvasták fel újra meg újra, akik ünnepi istentiszteltre gyűltek egybe a templomba. Mi is ma így vagyunk itt. A pap, amikor felolvasta ezt a zsoltárt, a bűnösöknek szóló részt is felolvasta, hogy mindenki megvizsgálhassa magát, hogy ne legyen látszat csupán az istenfélő élete. Nincs annál szomorúbb, amikor valaki segítségre szorul, de lehetetlenné teszi, hogy megmentsék. Amikor valakinek próbálnák elkapni a kezét, hogy kimentsék szorult helyzetéből, egy örvényből, valahonnan, és ő maga nem szorítja vissza a felé nyúló kezet, hanem erőtlenül kicsúszik a segítséget nyújtó öleléséből.

Arról beszél itt az Úr, hogy emlegetik az Ő rendelkezéseit, beszélnek az Ő szövetségéről, vagyis a külsőségek tekintetében sokan tartják és ápolják a vele való kapcsolatot, ám ezt követi egy felsorolás is, amit én különösebb kommentár nélkül szeretnék most újra, pontonként felidézni. Hadd vizsgáljon Isten ezen keresztül minket. Ha van, ami érint bennünket, akkor azt vigyük elé.

Azt mondja Isten igéje: emlegetitek az én rendelkezéseimet, de mégis gyűlölitek a feddést. Gyűlölitek azt, amikor rámutatok bizonyos hibáitokra, és elvetitek az én igémet. Hiába engedem, hogy megértsetek bizonyos dolgokat, igazságokat a saját életetekre nézve, ezt alkalmazzátok mindenki másra, csak saját magatokra nem. A tolvajjal cimboráltok, és a paráznákkal tartotok. Hiába tudjátok, hogy mi az egyenes, az igaz, a helyes, a tiszta, nem aszerint jártok. Gonosz beszédeket szóltok, és csalárd módon éltek. Szembe mosolyogtok, és a háta mögött mást mondotok. Ahol csak lehet, a testvér ellen beszéltek. Legyen ez lelki vagy vér szerinti testvér.

Ugye érezzük és értjük, hogy ezek az önvizsgálati pontok, amiket annakidején több ezer évvel ezelőtt Isten az Ő népe elé állított, ma is, ránk is érvényesek. Ne csaljuk meg magunkat! Ne tegyük lehetetlenné, hogy Isten segítsen rajtunk! Azon lehet segíteni, aki engedi, hogy segítsenek rajta, aki eljut odáig, hogy ő bármerre, bárhova vihető, bármire indítható, mert önmagától nem talál kiutat. Amíg ide nem jut el valaki: akár egy fuldokló, egy beteg ember, addig menthetetlen.

Amíg az életünkben tudatosan ragaszkodunk a felsoroltak közül bármely, akár más dologhoz, amiket Isten felismertetett velünk, és nem tesszük le, addig lehetetlenné válik, hogy segítsen nekünk. Hiába kiáltunk hozzá, mi magunk tesszük erőtlenné az Ő kezét.

Isten egészen világossá teszi azt, hogy Őt nem lehet cinkossá tenni. Nagyon kemények ezek a szavak, amikor azt mondja az Úr: "Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem!" Egy másik értelmezési, fordítási lehetőség szerint még megdöbbentőbb, mert így hangozna, hogy: Azt hiszed, hogy én vagyok olyan, amilyeneket te csinálsz? Szó nincs róla. Engem ne próbálj erre a szintre süllyeszteni. Ne próbálj ebbe belevonni. Vagy engeded, hogy kihúzzalak mindebből, eltöröljem azokat, amik nyomorgatják az életedet, vagy pedig ha ragaszkodsz hozzájuk, gyere rá, hogy amíg ezt teszed, addig menthetetlen ember vagy.

Isten nem azért mondja ezt az Ő népének, mert ijesztgetni akarja őket, nem a rosszat akarja sulykolni beléjük, nem akar túlzásokba esni, hanem figyelmeztetni akarja őket. Figyelmeztetni arra, hogy részük van abban, hogy Isten segíthet-e nekik. Ez a rész egészen egyszerűen nem más, mint figyelemfelhívás, hogy valaki végre jusson el odáig, hogy kiált az Úrhoz, és hajlandó engedni, hogy segítsen neki. Ez ugye milyen egyszerűen hangzik, s néha mennyire bonyolult? Lemondok a saját megoldási kísérleteimről, és azt mondom: Uram, szükségem van arra, amit te tudsz csak elvégezni az életemben. Te tedd helyre bennem a haragot, a gyűlöletet! Te vedd el a tisztátalanságot! Te gyógyítsd meg a gyászt, amit nem tudok magamban feldolgozni, s nem tudok vele együtt élni! Te gyógyítsd meg egy szakításnak a fájó sebét! Te adj nekem újra reményt, hogy lehet másképpen csinálni, mint ahogy eddig tettem. Ez tehát, amit Isten önvizsgálatkén adott elénk.

A harmadik pedig biztatás, és ezzel szeretném befejezni ennek az igének a magyarázatát. Isten nem arra vezet minket, amit sokszor magunktól tennénk, hogy kérjük, hívjuk Őt, hogy segítsen be az életünkbe, mert erre Ő nem hajlandó. Ő arra vezet bennünket, hogy kérjünk tőle segítséget! Tőle, aki egyedül segíthet az igazi krízishelyzetekben. Az életünk kilátástalan pontjain, amikor a legközelebb állók sem tudnak okosat mondani, amikor ők sem tudnak minket megtartani. Van megoldás, van segítség!

Isten azt kérdezi ma tőlünk, hogy elfogadjuk-e ezt a segítséget, mert Ő tud és akar is segíteni. Engedjünk neki!

Az igére válaszképpen a 180. dicséretet énekeljük:

A töredelmes szívet te Uram szereted,
az engedelmes lelket soha meg nem veted,
Ezzel a reménységgel tehozzád óhajtunk,
Légy, kérünk segítséggel, és könyörülj rajtunk.


Imádkozzunk!

Urunk, bocsáss meg nekünk, mert olyan sokszor próbálunk üzletelni veled! Úgy gondoljuk, hogy neked értékelned kell, hogyha időt szakítunk a számodra, kegyeskedünk néhány forintot áldozni rád, vagy az energiánknak tört részét. Olyan büszkék tudunk lenni magunkra, Urunk. Úgy gondoljuk, hogy Te tartozol nekünk.

Bocsásd meg, ha értelmünk ítélőszéke előtt próbálunk felelősségre vonni, és úgy gondoljuk, hogy te elszámolással tartozol nekünk. Próbáljuk nem tudomásul venni azt a tényt, hogy egyszer nekünk kell majd elszámolnunk előtted.

Urunk, bocsáss meg nekünk, ha úgy gondoltuk eddig, hogy téged nem érdekel az életünk, neked teljesen mindegy, hogy mi történik velünk! Bocsásd meg, ha reménytelenül éltünk, habár talán tudtuk, hogy te azt mondod: van remény! Bocsásd meg Urunk a saját megoldási kísérleteinket, amivel egyre jobban tönkretesszük magunk és egymás életét!

Urunk, szeretnénk kérni téged, hogy tedd lehetővé most mindannyiunk számára, hogy megálljunk csendben, alázattal előtted, és kérjük a te segítséged életünk minden területére nézve, akár krízisben vagyunk éppen, akár nem!

Urunk, szeretnénk megtapasztalni, hogy akik benned bíznak, azoknak az ereje megújul! Legyünk idősek vagy fiatalok, erősek vagy erőtlenek, mert a te erődet kapjuk.

Könyörögve kérünk ennek a gyülekezetnek minden tagjáért, új és régi tagokért, először itt levőkért, és azokért, akik már évtizedek óta ide járnak, fiatalokért és idősekért; családosokért és egyedülállókért.

Könyörgünk Urunk, hogy mindannyiunkat úgy pásztorolj, ahogy arra szükségünk van! Kérünk, hogy te győzz meg minket arról, hogy semmi nem érhet bennünket úgy, hogy azt először gondosan, a te szereteteddel ne mérlegelnéd. Kérünk, Urunk, hogy te győzz meg a kereszt erejéről, ami által megtartod a benned hívőket!

Urunk, könyörgünk a kísértések között levőkért. Könyörgünk a hitben meggyengültekért, a betegség között szenvedőkért, a gyászolókért. Kérünk, hogy erre a világra áradjon ki a te Lelked hatalma. Hadd legyünk mi is eszközei, a te örömhírednek továbbvivői.

Kérünk, Urunk azért, hogy az előttünk álló egyházi választások alkalmával a te akaratod valósuljon meg. Te építsd, kérünk, a te egyházadat, és adj nekünk bölcsességet és kellő alázatot felismerni és elfogadni a te akaratodat. És kérünk, Urunk, hogy most, ahogy a szívünk csöndjében saját szavainkkal, életünkkel állunk eléd, Lelked által vezess, indíts minket őszinte imádságra, Jézus nevében.

Ámen.