PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. október 17.
(csütörtök)

Varga Róbert


JÉZUS PARANCSOLATA


Alapige:Mk 12,28-33

"Ekkor odament az írástudók közül egy (mármint Jézushoz), aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: "Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." Az írástudó ezt mondta neki: "Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál."


Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy mi egyáltalán nem úgy gondoljuk azt a legtöbb esetben, ahogy most énekeltük, hogy minden út, amire viszel minket, vagy amit megengedsz, az a te kegyelmed és a te hűséged a számunkra. Nagyon sokszor felháborodunk, amikor olyan utakra viszel, amelyekről úgy gondoljuk, hogy nem jár nekünk, és nem értjük, hogy miért bánsz velünk úgy, ahogy bánsz.

Köszönjük, hogy most újra megerősítettél az ének és az imádság alatt is, hogy valóban minden út kegyelem és hűség azoknak, akik benned bíznak, akik rád támaszkodnak, benned hisznek, és mindent, de mindent igazán és egyedül tőled várnak.

Urunk, kérünk arra is, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, mert sok az! De köszönjük, hogy önmagadért, golgotai áldozatodért nem a mi vétkeinkre nézel, hanem arra az irgalmas szeretetre, ahogyan és ami által meghaltál értünk, helyettünk és miattunk. S így eltörölted minden álnokságunkat, és éppen ezért nem emlékezel meg a mi elkövetett bűneinkről.

Köszönjük, Urunk, hogy aki bocsánatot kér, az kap bocsánatot. Urunk, úgy jöttünk ma este ide, hogy szeretnénk elmenni ezzel a bocsánattal. Vezess minket el oda, kérünk, hogy miközben hallgatjuk a rólad szóló bizonyságtételt, világosság gyúljon a szívünkben, és ne akarjuk tovább mindazt magunkkal cipelni, amivel idejöttünk! Könnyítsd a mi bűnterhünket, Urunk, mert egyébként agyonnyom az!

Ámen.


Igehirdetés

Mindennapos volt Jézus korában az, de már előtte is, hogy bizonyos kérdések felmerülésekor, legyen az nagy: az élet és halál kérdése; születés és elmúlás kérdése; vagy éppen kicsiny kérdés, egy napi, egy hétköznapi gond, tanácstalanság, hogy elmentek az akkor élő rabbihoz, és tanácsot kértek tőle. Volt olyan, hogy egymás után többet is megkérdeztek a döntés felől. A rabbik pedig a júdaizmus hatszáztizenhárom nagyon szigorú törvénye közül valamelyikkel válaszoltak. Kétszáznegyvennyolc parancsolat és háromszázhatvanöt tilalom volt, amiből ez a törvénykönyv állt. Abból valamelyiket kikereste a rabbi, és megadta a kérdésre a választ.

Nem lehetett fontos és kevésbé fontos kérdésekről vagy törvényekről szólni. Nem lehetett mellőzni az egyiket, a másikat kiemelni, mert hiszen Isten törvénye elejétől a végéig fontos volt. Újat mondott tehát azzal Jézus, hogy a hatszáztizenháromból kettőt kiemelt? Valójában nem. Valójában nem, mert semmi más nem történik itt, mikor azt válaszolja, hogy szeresd Istenedet, és szeresd a te felebarátodat, minthogy a Tízparancsolatból, a két kőtáblából egy egészen piciny, új kőtáblát szerkeszt Jézus, de meghagyja a régi felosztást. Az egyik kőtábla a Tízparancsolatnál az Isten és az ember közötti kapcsolatról szól, a másik pedig az ember és az ember közötti kapcsolatról.

Jézus végtelen módon leegyszerűsítette - nem mintha egyszerű lenne a kérdés -, csak hogy egy mondatban tudjon válaszolni a kérdésre, hogyha szereted az Istent, akkor fogod tudni szeretni a te felebarátodat, mindegy, hogy kicsoda az: barátod, vagy csak úgy félig, vagy éppen ellenséged. Akkor nem lesz kérdés az számodra, ha Istent szereted. Az Isten és az ember viszonya ebben a szeretetközösségben zajlik, akkor jó lesz.

Arisztotelész, az ókor egyik leghíresebb filozófusa a következőt mondta a szeretetről: "Nem lehet senkit sem szeretni, aki nem méltó a szeretetre, és senki nem kívánhatja, hogy szeressék, ha nincs benne valami, ami vonzódást ébreszt (mármint abban, aki esetleg szeretné őt)." Ez azt jelenti tehát, hogy csak akkor kell szeretnem a másik embert, hogyha találok benne valami vonzót. Nem feltétlenül külsőleg: a lelkében, a tulajdonságaiban, a viselkedésében. De milyen nagy csapda az, amikor valaki azt mondja, hogy azért veszem feleségül, mert... Azért megyek hozzá, mert... Azért szeretem, mert ..., és nem azért, mert szeretem. Nem is tudom talán megmondani, hogy miért. Hogyha csak azért szeretek valakit, mert valamit el akarok nála érni, akkor az régen rossz.

Platón, egy másik görög bölcs pedig ezt mondta: "Az istenek nem tudnak szeretni igazán, mert nekik mindenük megvan." Mennyivel más, amit a Szentírás mond a szeretetről.

Az 1Jn 4, 16-ban ezt olvassuk: "Az Isten szeretet." Ő maga. Megtestesült. Amikor karácsonykor Jézus megszületett, ez a szeretet vált fizikai valósággá. Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta. Ideszülte a világra. Jézus élete ebben a világban végig szenvedés volt. Otthagyta a mennyei hazát, a dicsőséget, magára vette az emberi formát, ez szenvedés volt. De annyira szerette az embert, hogy még ezt is megtette értünk.

Az 1Kor 13-ban pedig ezt olvassuk: "Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom." Ha szeretet pedig nincsen énbennem, üres vagyok. Akkor is, hogyha csodálatos módon tud valaki beszélni az emberekhez, vagy ha több nyelvet is ismer, és azokon kiválóan tud tolmácsolni ember és ember között.

Lehet valakinek nagy vagyona és hatalmas hite is, de azt mondja a Szentírás, hogyha az Isten szeretete nincs ott a szívében, semmi vagyok. Semmi ember. Senkire nem számítok igazán. Isten nem vesz tudomást róla, ha nincs a szívemben, az életemben az Ő szeretete.

Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy van-e szerető szívünk? Kaptunk-e Istentől igazi, tőle való, a cselekedetekben, a gyakorlati életben megmutatkozó szeretetet? Kettős parancs az, amit itt Jézus mond. Egyrészt az tehát, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet! Ha hívő ember vagy, akkor ez nem is kérdés, hogy ez jó parancs. És szeresd a te felebarátodat, mint saját magadat!

Isten ma este erre kérdez rá mindnyájunknál. Nagyon megítélt engem is, amikor készültem: a szeretet kérdésben. Erre a kicsiny kőtáblára kérdez rá. A kétpontosra. Most nem is veszi elő a Tízparancsolatot, csak ezt a kettőt. Szereted az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, elmédből, lelkedből, erődből? Szereted a felebarátodat?

Péld 4-ben azt olvassuk: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet." Bizony az Istent szeretni csak szívből lehet. Ezért mondja azt az ige, hogy minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet Isten számára. Különítsd el neki. A szent ezt jelenti, hogy Isten számára elkülönített szív.

Azt mondja az ige, hogy itt belül lakik valaki, akit úgy hívunk, hogy ego=én. Ezt odaadtam neki? A lényemet, a lényem lényegét, a szívemet? Szívemet hozzád emelem - énekeltük. S benned bízom, Uram. Tényleg így van? Vagy azt sem tudjuk, hogy mit énekeltünk. Nem is emlékszünk a szövegre. Akkor nem gondoltuk komolyan, és nem is énekeltük komolyan.

Az agapé, az Isten szeretete szó azt is jelenti, a nagyobb odafordulása a kisebb felé. Nem olyan érzés, ami kivált valamit, hanem a másik külsejétől, véleményétől, gondolkodásától, sőt cselekedetétől független, szabad elfogadása a másiknak. Ehhez képest a liberalizmus gyenge kezdés, amit a Szentírás mond. Szabad, felelős elfogadása, szeretettel elfogadása annak, aki olyan, amilyen, és nincs tovább. Olyan, amilyen.

Az 1Jn 4, 10-ben azt olvassuk: "Az igazi szeretet nem az, ahogyan mi szeretünk, hanem ahogy az Isten szeretett minket, és elküldte Jézust, az ő egyszülött Fiát engesztelő áldozatul."

Igazán csak az tud szeretni, minden más is az, de nem az agapé szeretet. Az édesanya is szereti a gyermekét - jó esetben. Nem mindegyik, sajnos. Van, aki kukába dobja. De ez nem az agapé szeretet. Az a filia. Megkülönbözteti az ősi szöveg a két különböző szót. Az filai, az Istentől kapott szeretet a hívő ember életében pedig agapé, az Isten szeretete. A nagyobb, a mindenható Isten odafordul a kicsiny, por emberhez. Törődik vele, gondot visel róla. Eltart minket akkor is, ha nem hisszük igazán, vagy valaki emiatt kétségbeesik. De hogyan fogunk megélni? Épp most vesztettem el a munkámat. De ha bízom az Istenben, akkor vagy arra indít, hogy keressek - ez mindenképpen hasznos dolog -, és akkor majd elém hoz olyat, ami tőle való. Vagy egyszerűen megajándékoz az átmeneti időszakra annyival, amennyi elég addig, amíg nem találok munkát.

A legtöbbünk napjai azért mennek tönkre, mert nem tudjuk lecsendesíteni a szívünket a mindenható Isten előtt. Mert a szívünk nem az Ő szeretetével van tele, hanem valami egészen mással, nagyon sokszor aggodalommal.

A Korinthusi levélben (13. fejezet) elmondja Isten, hogy milyen ez az agapé. Azt mondja, hogy ez a szeretet hosszútűrő. Nem irigykedik, nem gőgös, nem viselkedik bántóan, nem rója fel a rosszat.

Ha azt mondjuk, hogy szeretjük az Istent, akkor engedjük, hogy ma este megmérje a szeretetünk hőfokát. A Jelenések könyvét olvassuk a vezérfonalunk szerint. Azt mondja ott Isten igéje, hogy vannak, akik se nem melegek, se nem hidegek. A langyosat pedig Isten kiköpi a szájából.

Merjük azt mondani, hogy szeretjük az Istent? De kezdjük azzal, hogy szeretjük-e azokat, akiket tényleg szeretünk, akikről azt mondjuk, hogy közel állnak hozzánk: családtagunk, társunk, gyerekeink, rokonunk. Szeretet az, ahogyan bánunk velük? Ez tényleg szeretet? Mi az, amit nem tudunk elviselni a másikban? Van, aki azt nem, ahogy a másik néz, ahogyan a levegőt veszi, ahogyan eszik, ahogy horkol, ahogy egyáltalán, amikor hazajön, viselkedik, ledobja a táskáját, vagy a sárpacnik ott vannak a szőnyegen, pedig hányszor kértem tőle. Ahogy öltözik vagy beszél. Tényleg azt merjük mondani mi, hogy szeretjük azokat, akikről azt mondjuk, hogy szeretjük őket? Akkor így kellene viselkedni nap mint nap velük, ahogy szoktunk, ha nem is mindennap, de gyakran?

Hányszor rázzuk le az öreg szülőt? Elintézzük egy telefonnal, vagy még azzal sem. Hányszor mondtuk azt a gyerekünknek, hogy nem érünk rá? Most, hogy megöregedtünk, ő is ezt mondja nekünk. Nem érek rá. Hogy megsértődünk és megbántódunk.

Ne mondjuk azt, hogy szeretjük az Istent, akit nem látunk, ha nem szeretjük igazán azokat, akiket pedig látunk. Sőt akikkel kapcsolatban azt mondjuk, hogy szeretjük őket. Tényleg ilyen agapé szeretet az, ahogy beszélünk velük, ahogy bánunk velük, amilyen türelmetlenek vagyunk, amilyen hangon szoktunk beszélni időnként ti is meg én is? Ez szeretet? Biztos hogy nem az.

Megítél minket Isten igéje, én úgy látom és úgy láttam, amikor készültem, hogy talán ez a legkeményebb pont az életünkben, az Isten szeretete. Szeretem-e azokat, akiket Isten rám bízott?

Most jön az, amit Isten magáról mond, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet. Akkor ez még nehezebb kérdés, mint az, hogy azokat szeretem-e, akik mellettem élnek. Ha azokat úgy szeretjük időnként, ahogy szoktuk szeretni, akkor egészen tragikus a helyzet az Isten szeretetével. Szeretni az Istent? De hát, ha szeretjük igazán az Istent, akkor miért vagyunk olyan keveset vele együtt? Hát, akit szeretünk, azzal szeretnénk minél többet együtt lenni, nem?

Aki volt már szerelmes közülünk, az még emlékszik nem? Vagy amikor együtt járt a férjével, feleségével. Alig várta, hogy megérezze a mennyasszonya hajának az illatát, vagy hallja a lépéseit, vagy feltűnjön a vőlegény délceg alakja. Meglássa a kezét, azt a határozott, erős férfikezet, amit úgy kedvelt. Mennyire szerettünk együtt lenni. S az Isten? Ha igazán szeretem, akkor miért keresem olyan kevésbé a vele való találkozást? Miért csapon úgy össze sokszor, csapjuk össze a vele való beszélgetést, amit úgy hívunk, hogy imádság?

Akkor kérdezték a szülők tőlünk, hogy miről tudtok beszélgetni órákon át, meg olyan késő estig? Tudunk mi az Istennel beszélgetni órákon át? Próbáljuk ki ma este: húsz percet imádkozzunk. Iszonyatosan nehezen fog menni. Húsz percig beszélgetni az Istennel, de miről? Nem azt mondjuk, hogy szeretjük Őt? Akit szeretek, azzal szeretek sokat együtt lenni, nem? Alig várom, hogy találkozzam, hogy leüljünk, hogy beszélgessünk, hogy hadd mondja el először ő, aztán majd elmondom én, vagy fordítva. Egyáltalán: legyen kommunikáció, beszélgetés.

Amikor te azt mondod, hogy beszélgetsz az Istennel, akkor Ő is szóhoz jut, vagy csak te mondod, sorolod, kéred, győzködöd, próbálod rávenni, s rábeszélni. Vagy szereted annyira az Istent, hogy először Ő szólíthat meg téged. Nagyon sok mulasztásunk van ezen a téren, kivétel nélkül mindnyájunknak.

Ma például beszélgettél az Istennel? Nem mondom, hogy húsz percet. Kevesen lehetnek, akik ennyit töltöttek el a csendes időben, csendes órában.

Ha pedig nem így van, hogy szeretjük Őt igazán, akkor ne mondjuk azt. Akkor igaz ránk is az a parancs, az a felszólítás: szeresd az Urat, a te Istenedet - mondja Jézus. Lehet ezt parancsolni? Lehet ezt teljesíteni? Olyan parancs ez? Biztos, hogy nem lehet, de ha Ő mondja, hogy mégis lehetséges, és azt is mondja Jézus, hogy az én parancsolataim nem nehezek, akkor Isten tudja egyedül elvégezni bennünk, hogy ez a dolog mégis csak működjék.

A második, amire felszólít minket: Szeresd Őt teljes elmédből! Sokan azt gondolják ám, hogy az ember elméje, értelme meg a hit kizárja egymást. Vagy értelem, vagy hit, mintha a hívő emberek nem lennének értelmes emberek.

Egyszer valaki azt mondta nekem, egy taxisofőr, akivel papírt vittünk a teológiára: Akik ide járnak, azok mind bolondok. Azt mondtam neki: Tessék már rám nézni! Miért? Maga szerint én bolond vagyok, úgy nézek ki? Azt mondja: miért? Mert én is ide járok. Bolond vagyok, tényleg? Elkezdtünk beszélgetni erről, hogy hogy is van ez a kérdés?

Szeresd az Urat teljes elmédből. Isten nem teszi félre az értelmünket. Az értelmünkön keresztül győzi meg sokszor a szívünket is. Most, hogy hallgatjuk az igehirdetést, az értelmünkkel fogjuk fel. Gondolkodunk talán azon, ami elhangzik. Hat az értelmünkre. Belé ivódik. Végig kell gondolni bizonyos elhangzott mondatokat és szavakat, értelmesen. Értelmünk szűri meg az életünk dolgait. Isten nem akarja kizárni az értelmünket. Szó sincs róla.

A Római levélben az van, a hívők számára az olvasható, hogy a ti megújult értelmetekkel döntsétek el, hogy mit akar veletek az Isten. Isten nem akarja, hogy akik Őt követik, azok szűk látókörűek és szellemileg elmaradott emberek legyenek. Szó sincs róla. A legképzettebb és a legtanultabb emberek kell hogy legyenek. A legtöbb ismerettel rendelkezők, hiszen számukra fontos az, hogy Isten dicsőítessék az életük, a munkájuk, a tudásuk által is. Isten az értelmünkön át győz meg minket az egyetlen igazságról. Szívünkhöz szól a szava, de az értelmünkön keresztül ér el a szívünkbe, ami a hit központja. Nem azt mondja a Biblia, hogy az értelem a hit központja, azt mondja, hogy a szívünk a hit központja, de az értelmen keresztül szólít meg.

Figyeljük csak! Jób, a nagy szenvedő azt mondja: "Tudom, hogy az én Megváltóm él." Nem azt mondja, hogy érzem. Nem azt mondja, hogy hiszem. Azt mondja, hogy tudom. Most ez történik velem, ami történik. Tele lettem fekéllyel, a feleségem is bolond tanácsokat adott: "Átkozd meg az Istent, és halj meg." A gyerekei meghaltak. Szörnyű ez a helyzet, de én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom fölött megáll.

Ugye értjük az értelmünkkel, hogy ez valami olyan alapot jelent, olyan fundamentumot, ami mindig megáll. Amit nem lehet elvenni. Nem lehet kivenni a zsebünkből, mint a fizetésünket, ha sűrű a tömeg, és nem figyelünk. Nem lehet elvenni. Tudom, hogy az én Megváltóm, Jézus Krisztus él. Aki ezt így ki tudja mondani, az biztos, hogy békés és boldog életet él akkor is, ha hasonló helyzetben van éppen most, mint talán Jób.

Kimondjuk ezt? Ki merjük mondani? Tudjuk ezt mondani? Tudom, hogy Isten minden ígérete igaz. Ugyan abból még nem látok semmit, de tudom, hogy megígérte nekem, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Megígérte, hogy veletek maradok a világ végezetéig minden napon. Megígérte, hogy aki énhozzám jön, azt semmiképpen el nem küldöm magamtól. Most akkor hazudik az Isten? Döntsük végre már el, hogy igazat mond! Ő is hazudik, mint annyian, mint legtöbben, mint mindenki? Nem, az Isten nem hazudik. Aki ezt így ki tudja mondani, hogy tudom, hogy az én Megváltóm él, az bizonyos lehet abban, hogy ez az élő Megváltó segít akkor is, amikor nagyon nagy szükség van rá. Velünk van a világ végezetéig minden napon. Be fogja tölteni minden szükségünket az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. Az Ő Lelke által pedig új, hívő szívet és új látásmódot ad mindazoknak, aki ezt hiszik és vallják: tudom, hogy az én Megváltóm él.

Nem tudunk mi teljes szívből szeretni. Ezt is tudhatjuk, de azt is tudhatjuk, hogy Isten megadja. Ő fog adni agapé szeretetet, amivel tudjuk Őt is, meg a másik embert is szeretni.

Szeresd az Istent - folytatja Jézus - teljes erődből. Amikor valaki nehéz feladat előtt áll, akkor igyekszik minden erejét összeszedni. De újra és újra rájövünk, hogy nincs nekünk igazán sajátunk semmi, ami jó lenne. Tényleg így van az, hogy mid van, amit nem úgy kaptál volna? Lehet felkészülni egy vizsgára maximálisan, ahogy ez sokakkal történt legutóbb, aztán húzott egy olyan tételt, amihez nem igen tudott hozzászólni. Az valahogy kimaradt, vagy nem is emlékezett a dolgokra. De az Isten kegyelme az, ami átviszi egy vizsgán. Az Isten kegyelme az, ami megfordít egy betegséget. Az Isten szeretete az, ami elvégzi bennünk, hogy tudunk megerősödni a hitben, és megerősödni fizikailag is. Ő ad nekünk dünamiszt, erőt. Dinamikus emberekké tesz minket statikus, álló helyzet helyett. Megváltoztatja a nézőpontunkat, a látásunkat.

Ha teljes erőből akarjuk szeretni az Istent, akkor az ott kezdődik, hogy elkezdek benne újra bízni, vagy először életemben rábízom magamat, vagy ha meggyengült a bizalmunk, úgy jártunk, mint Péter, aki a hullámokra és a szelekre nézett, s elkezdett süllyedni a tengeren, pedig Jézus felé ment. Amikor felemelte újra a tekintetét Jézushoz, Jézus megragadta a kezét, s megtartotta őt.

Szeretni teljes erőből a mindenható Istent azt jelenti, hogy újra kimondom neki: Uram, tied az életem, vagy most, itt először. Uram, tied az életem. Bízom benned. Nem látlak, de mégis. Tudom, hogy nem fogsz rosszul bánni velem, hiszen szeretsz. Én pedig az egész életemet, erőmet, szívemet, lelkemet, mindenemet neked akarom adni. Még a pénztárcámat is. Az a legnehezebb sok esetben.

Aki mer az Istenben bízni, az átéli azt a csodát, hogy miközben elfáradnak még a legkülönbek is, akik az Úrban bíznak, azoknak erejük megújul, futnak, és nem fáradnak el, járnak, és nem lankadnak meg, és szárnyra kelnek, mint a sasok. Nem azt ígéri Isten, hogy repülni fogunk, hanem azt ígéri, hogy a szívünkben olyan öröm és boldogság lesz, mintha repülnénk.

Hányszor azt mondjuk, hogy tele van a hócipőm, meg tele van a pohár, elég volt. Csordultig van a szívem örömmel, mondja Dávid, pedig épp üldözik. Miért? Mert az Isten megtöltötte. Annyira, hogy még ki is csordult, jutott másnak is.

Azért van szükségünk Jézusra, a Megváltóra, mert mi magunktól olyan végtelenül erőtlen és gyenge hitű emberek vagyunk.

Ha valakinek Isten Lelke kontrollja alatt van az élete, a gondolatvilága, az érzelmi világa, a cselekedetei, a szavai, az tud igazán örülni, és az lesz erős.

Nagyon-nagyon fontos kérdés ez, hogy szereted-e Istent? Olyan jó lenne végiggondolni ezt kinek-kinek itt csendben, ezen a nyugodt helyen, hogy ma, ahogyan a mai napod eltelt, ez mutatott-e arra, hogy szereted az Istent? Tudtál-e beszélni úgy másoknak Őróla, hogy az neki örömet okozott. Vállaltad Őt?

Múltkor valaki nagyon nyíltan rákérdezett arra, hogy miért választottam ezt az utat. Elmondtam, de nem volt igazán jó. Nem volt ereje. Valahol belül, talán fáradt is voltam, de úgy szégyelltem magam, hogy miért nem mertem ezt nyíltan, világosan mondani, egyértelműbben, érthetőbben, hogy azért, mert én szeretem az Istent, mert Ő előbb szeretett engem, és odaadta értem Jézus Krisztust. Még jó, hogy tudom pótolni, mert tudok pár sort írni az illetőnek, és azt leadni ott, ahol lakik. Úgy elszomorodtam ezen. Hol az erő, meg hol az igazi lángoló szeretet? Miért van ez így? Vagy ott akkor miért volt éppen így?

Ha valaki Isten Lelkének a vezetése alatt él, akkor átéli azt, hogy az elméje, az esze, a gondolatai, a józansága, a szíve, a lelke, az ereje, minden az Istentől lesz, és az Istennél van. Szeretjük-e mi Jézust igazán?

Engedjük, hogy ma este Isten újra és újra megkérdezze ezt tőlünk! Mert ha ez igaz, akkor igaz lesz a másik fele is a kőtáblának, hogy mivel szeretem az Istent a tőle kapott szeretettel, ezért fogom tudni szeretni azt, aki talán nem szeretetre méltó, aki úgy bánik velem, ahogy bánik. Aki nem változott semmit sem húsz év óta, vagy tizenöt éve, mióta együtt dolgozunk, vagy mióta együtt élünk.

Szeretjük annyira Jézust, hogy ma este több időt akarunk vele tölteni, ha már reggel nem tettük meg? Szeretnénk hallani az Ő szavát? Vágyik a legtöbb ember Isten vezetésére. S megadjuk a lehetőséget neki, hogy vezethessen? Ahhoz idő kell. Az bizony időigényes feladat, hogy megértsük az Isten jó, kedves és tökéletes akaratát.

Szeresd az Urat teljes szívedből, elmédből, lelkedből, erőddel. A második pedig ez, szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat.

Olyan kedves dolog ez, hogy megdicsérik Jézust, hogy jól válaszolt. Jézus pedig szeretne minket megdicsérni, hogyha jól cselekszünk, és jól teszünk bizonyságot róla.


Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal kell megvallanunk neked, hogy nem tudunk mi téged igazán szeretni. Nincsen erő a szívünkben, vagy ha adnád, akkor is mással vagyunk elfoglalva, vagy egyszerűen nem beszélgettünk veled. Nem kértünk tőled, és ezért nem tudtál adni.

Bocsásd meg, ha nekünk a kérés nagy szégyen, s azt követeljük tőled, hogy adjál úgy is, ha nem kérjük. Urunk, te olyan világosan mondtad azt, hogy aki keres, az talál nálad. Aki nálad zörget, annak te ajtót nyitsz, és aki tőled kér, az tőled fog kapni erőt is, szeretetet is, békességet is, bátorságot is. Sőt a Krisztusba vetett hitért tőled való üdvösséget, el nem múló életet. Taníts minket Urunk úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!

Kérünk téged, hogy taníts minket arra, hogy hogyan tudjunk téged sokkal jobban szeretni, benned mélyebben, igazán bízni, neked valóságosabban engedelmeskedni! Így kérünk azért Urunk, hogy adjál erőt, tőled való békességet, engedelmességre kész szívet. És kérünk Urunk arra is, hogy segíts, hogy tudjunk téged szeretni, és tudjunk másokat is, mindenkit szeretni.

Köszönjük, Urunk, hogy te annyira szerettél minket, hogy meghaltál értünk a golgotai kereszten. S ezzel példát mutattál, s nem csak példát adtál, hanem adod azt a szeretet, amivel a kereszthalált vállaltad értünk.

Ámen.