PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. szeptember 23.
(hétfő)

Cseri Kálmán


HOL A TESTVÉRED?


Alapige:1Móz 4,8-12

Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta.

Akkor az Úr ezt kérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrizője vagyok a testvéremnek? De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.


Imádkozzunk!

Istenünk, egy kicsit ijesztő ez ránk nézve, amit énekeltünk, hogy te mindent látsz, ami ezen a világon történik. Még azt is, amit rajtad kívül senki más nem lát. Olyan sok mindent szerettünk volna a hátad mögött tenni. Olyan sok mindent gondoltunk már, amiről senkinek nem mertünk beszélni. Magunkat is szégyelljük néha, hogy mi minden jut eszünkbe, milyen vágyak mozdulnak meg bennünk.

Magasztalunk azért, mert noha te vagy az egyetlen, aki mindent tudsz rólunk, mégis te szeretsz a legjobban bennünket. Köszönjük, hogy valóban szó szerint igaz, hogy nem a bűneink szerint cselekszel velünk, és nem úgy fizetsz, ahogy megérdemelnénk.

Hálásan köszönjük, hogy látod a titkon elsírt könnyeinket is, ismered, milyen terheket hordozunk, számon tartod a bánatunkat akkor is, ha nem beszélünk róla senkinek. Köszönjük, hogy ez is igaz, amit szintén énekeltünk, hogy minden szükségünk nyilvánvaló előtted. Köszönjük, hogy bizonyosak lehetünk abban, hogy egyedül te tudod kielégíteni minden szükségünket. Sőt egyedül te tudod, Istenünk azt, hogy mire van nekünk valójában szükségünk.

Engedd, hogy mi is egyre világosabban lássuk ezt. Kérünk tőled ma tiszta látást. Engedd, hogy a bűneinket is meglássuk, hogy aztán tőled bocsánatot kapva soha többé ne kelljen velük foglalkoznunk. Hadd lássuk meg ma a te érthetetlen, véghetetlen nagy kegyelmedet is, amivel eltörlöd bűneinket.

Taníts minket erre a titokra, hogy felszabaduljunk minden feleslegesen hordozott tehertől, hogy ne nyomasszon minket a múltnak a terhe, hogy úgy, ahogy kértük az imént, hadd lehessünk mindnyájan boldog, engedelmes, néked élő gyermekeid.

Szólj hozzánk most, kérünk, te magad!

Ámen.


Igehirdetés

Tegnap láttuk, hogy az ember milyen boldog volt abban a meghitt közösségben, amiben teremtő Istenével élt. Mindene megvolt, ami szükséges a teljes élethez: békesség, biztonság, bőség, és ebből jött a boldogság, mert bízott abban az Istenben, aki őt szeretetével körülvette.

Aztán a nagy baj akkor történt, amikor megvonta bizalmát Istentől. Akkor kiesett ebből a közösségből, és úgy járt, mint a madárfióka, ami ha kiesik a fészekből, ezzel megpecsételte a jövőjét és elpusztul. Ez a pusztulás kezdődött el az emberiség életében.

Az ember a maga ura akart lenni, hogy ne Isten uralkodjék rajta, és kiderült, hogy olyan sötét erők rabszolgája lett, amiket addig nem is ismert. Amikről Isten beszélt neki, és óvta, de ő mégis inkább választotta ezt a rabságot.

Hamarosan látnia kellett az első embernek, hogy mennyit ártott magának, ekkor azonban már késő volt. Megjelent életében mindaz a sok szörnyűség, ami miatt azóta is szenvedünk: a félelem, a fájdalom, a nélkülözés, a betegség, a gyűlölet, a viszály, a szükség és a halál, annak minden velejárójával együtt.

Mai történetünk arról szól, hogy hamarosan kitűnt, hogy az Isten elleni lázadás, a bűn, olyan, mint a lavina. Egyre jobban nő és egyre szörnyűbb erővel rombol. Mert mi történt itt? Az első házaspár elszakadt Istentől, a gyerekeik már elszakadtak egymástól is. Az első nemzedék szembe helyezkedett az Úrral, a második nemzedék tagjai már szembe helyezkedtek egymással. A szülők elengedték Isten kezét, gyermekeik már kezet emeltek egymásra. Ádámnak feleslegessé vált Isten, Kainnak pedig már útjában van a testvére is, és el is teszi láb alól rövid úton. A vallási bűnesetet így követte a szociális bűneset.

Aki elszakad Istentől, az feltétlenül szembe kerül a testvérével, a hozzá legközelebb állókkal is. A hitbeli megzavarodásnak mindig erkölcsi romlás a folytatása. Ezért van az, hogy mindnyájan vetélytársként nézünk egymásra. Sokszor egymáshoz legközelebb álló emberek is mint ellenségre tekintenek a másikra - például egy válóperi tárgyaláson vagy egy örökösödési vitában. Akkor ott elkezdődött ez a folyamat, és rettenetes következményekkel tart azóta is. A mindennapi perpatvarokon kezdve, a harcterek háborúin keresztül, inkvizíciók és pogromok során, vérrel és könnyel írja a maga szörnyű történetét, és nem tudjuk megállítani. Aki még ezek után is azt mondja, hogy az ember természettől fogva alapvetően jó, az csakugyan idealista.

Miről van szó ebben a történetben? Azt olvassuk, két testvér istentiszteletet tartott. Ott az egyik megsértődött a másikra, irigy, féltékeny lett. Megharagudott rá, és egy óvatlan pillanatban agyonütötte. Megölte a testvérét. Az egyetlen testvérét. Aztán hamar eltüntette a nyomokat. Napirendre tért az esemény felett. Senki nem látta, soha nem fog kiderülni. Mert ugyebár bűn az, ami kiderül. Itt pedig eszerint szó sincs bűnről.

Csakhogy valaki mégis látta, és szóvá is teszi. Isten kérdőre vonja Kaint. Csak úgy záporoznak Isten kérdései: Miért gerjedtél haragra? Hol van a testvéred? Mit tettél? Mégiscsak látta valaki, és a kérdéseivel eszmélteti ezt a gyilkost. Vajon van-e valamiféle megoldás erre a helyzetre? Nyilvánvaló a gyilkosság. A testvéred vére kiált az égre hozzám - mondja Isten. Égbekiáltó bűnt követett el valaki, és ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Itt nem lehet senkit kárpótolni, nem lehet semmit jóvátenni, nem lehet - közönségesen szólva - visszacsinálni. Ez jóvátehetetlen bűn. Van-e erre megoldás, vagy pedig Kain egy életen át hallani fogja a lelkiismeretében: Hol van a testvéred? Éjszakánként lucskosra izzadva arra ébred, hogy látta az agyonütött öccsének az arcát? Így kell eltöltenie az életét? Van-e az ilyesmire bocsánat?

Vegyük sorra Isten kérdéseit.

1) Miért gerjedtél haragra? Ezzel Isten arra figyelmezteti Kaint, és arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy a gyilkosság sokkal előbb kezdődik, mint hogy agyonütjük egymást, és a gyökerei sokkal mélyebben vannak, mint az látható lenne.

Hol kezdődött az, hogy az ember képes gyilkolni? Ott, amikor nem vette többé komolyan, hogy Isten Isten, az ember ember, és a Teremtő uralkodik a teremtményein. Ő akart Istenné lenni - emlékszünk a tegnapi igéből, ezt ígérte a kísértő az embernek -, ő akar uralkodni a többieken. Márpedig ezt nem engedte meg Isten nekünk. A teremtés után azt mondta legkedvesebb teremtményének, az embernek, hogy itt van ez a csodálatos világ, uralkodjál rajta. Ott van egy hosszú felsorolás a Mózes első könyve 1. fejezetének a végén, hogy mindenen uralkodjál, amit Isten teremtett. Csak egymáson nem szabad uralkodni. Véletlenül sem. Semmilyen összefüggésben. Egyik ember a másikon nem uralkodhat, mert Isten uralma alatt élhetnek és így lesznek boldogok. Sőt egymást védeni, őrizni kell. Isten parancsa az volt: őrizője legyél a te testvérednek. És ha ez kölcsönös, akkor lesz boldog az emberiség.

Ehelyett az uralomvágy rabságába került az ember, és ennek során könnyű eljutni oda, hogy felesleges lesz a másik. Tulajdonképpen utamban van a másik. Tehát ha a másik nem lenne, nekem könnyebb lenne. Ha a másik meghalna, én előbbre jutnék, nekem több jutna. Ezért kérdezi itt Isten Kaint: Miért gerjedtél haragra? Ott kezdődött ez a gyilkosság.

Legyünk őszinték: hányan lehetnek közöttünk, akiken még soha nem futott át ilyen gondolat: ha a másik nem lenne, könnyebben érnék célt? Ha meghalna az idős beteg, könnyebb lenne a családnak. Aztán beleborzongunk a gondolatba: nem, dehogyis, nem akarjuk mi. A gondolat azonban átfutott rajtunk. Tehát van valami ilyen a szívünkben.

Ha egy autó elütné azt a másik srácot, enyém lenne a kislány szíve. Ha megütné a guta ezt az örökké kellemetlenkedő szomszédot, végre nyugalom lenne a házban. Agyonütni nem merjük, bár úgy lehetne csak elhallgattatni, de ha bekövetkezne, milyen jó lenne!

Ott van a szívünk mélyén ez: ha a másik meghalna, megoldódna valami megoldhatatlan, kellemetlen, kényelmetlen helyzet. Az, hogy ez a gondolat megszülethet a fejünkben, azt jelenti, hogy azt a másikat a szívünkben már megöltük. Ő többé már nem testvérem, akinek őrizője vagyok. Rá nem vigyázni kell, hanem arra várok, hogy minél előbb vége lenne neki.

A gyilkosság gyökere tehát valamiféle sértettség, irigység, keserűség és harag. Ezeknek az a tulajdonságuk, hogy egyre jobban nőnek, ha valaki nyakon nem csípi őket. Az, hogy ilyesmi megszületik a szívünkben, vele jár a romlott természetünkkel. A Biblia tanítása szerint a felelősségünk ott kezdődik, hogy mit csinálunk velük. Hogy abban a pillanatban ellenségnek tekintjük-e a saját keserűségünket, irigységünket és féltékenységünket, és gyökerestől kiírtjuk-e a szívünkből, vagy pedig engedjük, hogy tenyésszen, sőt olykor még tápláljuk is, vagy évtizedekre konzerváljuk.

A haragnak az a tulajdonsága, hogy előbb-utóbb gyűlöletté válik. A gyűlölet lényegét pedig megértjük akkor, ha ezt a szót szótagolva mondjuk. Először gyűlni szokott, azután öl minket, mérgezi azt, aki gyűlöletet, haragot hordoz magában, és egy óvatlan pillanatban ölet. Az ördög előbb-utóbb ad a kezünkbe egy furkósbotot és elkészít egy olyan helyzetet, amelyikben lecsap a bot Ábelre, és lehet, hogy a gyilkos maga is megretten, hogy mit cselekedtem, de ugyanakkor fellélegzik: megszabadultam tőle!

Ez a természetrajza a haragnak, a gyűlöletnek és a gyilkosságnak. Mind e mögött az a nagy szellemi hatalom áll, akiről Jézus olyan nyíltan és világosan beszélt. Azt mondta: az ördög emberölő volt kezdettől fogva. Lehet, hogy valaki hosszú ideig jól beilleszkedik a közösségbe, annak hasznos tagja, a gyűlölködésnek, gyilkosságra való hajlamnak az árnyéka sem látszik rajta, és egyszer csak előtör ez a benne levő keserűség, harag vagy akármilyen sötét indulat, és sor kerülhet ilyesmire, mint amit az a köztiszteletben álló férfi abban a dunántúli faluban, a közelmúltban tett. Mindenki csak jót mond róla, és egyszer csak kiírtja a családját. Ez a sötét hatalom kerítette kezébe Kaint, és így került sor erre a gyilkosságra.

Jézus Krisztus szerint azonban ölni nemcsak bottal, fegyverrel vagy méreggel lehet, hanem másként is. Amikor Ő a hatodik parancsolatot magyarázza a Hegyi beszédben, akkor ezt mondja: "Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik az ő testvérére, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja a testvérének: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére" (Mt 5,21-22).

Vagyis lehet ölni haraggal és szóval is. Aki haragszik az ő testvérére, vagy aki azt mondja neki, - az a szó, ami itt van (azt a görög Biblia nem is fordítja le, hanem arámul mondja), olyan csúnya kifejezés volt, ami a másikat a maga emberi méltóságában bántotta meg. Most nem akarok ilyeneket mondani innen a szószékről, de amikor durván őt mint embert akarja megbántani, megsérteni indulattal a másik. Jézus azt mondja: ez ugyanolyan gyilkosság.

Mondok egy mai példát. Adva van egy család, szülők és két tizenéves fiú. Azt mondja az idősebbik: A tesómat minden nap megverem, ha kell, ha nem. Laposra kalapálom. Tudja miért? Mert hülye. Egy rongy, kretén, nulla, sőt, két nulla - mondja nevetve. Annyira fél már tőlem, hogy bezárkózik a szobájába. A múltkor is ezt tette, de én odaálltam és mindenfélét ígértem neki az ajtó előtt. Akkor kinyitotta, elkaptam és megvertem. Mostanában kétszer verem meg naponta, mert éjszakánként bevizel. Egyszer csak úgy, egyszer meg a tócsáért, amit az ágyban csinált.

A szívem szorult össze, amikor ezt hallottam. Adva van egy tízéves kisgyerek, aki retteg együtt maradni az édes testvérével. Mert ha az ígér is neki valamit, és ő még bízik benne, akkor is csalódnia kell, mert akkor is elkapja és megveri. Csak úgy... Ütést kap attól, aki esetleg megsimogathatná, mint idősebb bátoríthatná, biztathatná. Segíthetne a tanulásban. Együtt játszhatnának. Példa lehetne előtte. Üti azt, aki - ez kiderült - még így is felnéz rá, és így is szereti mint bátyját.

Most túlzásba esem, ha azt mondom: üti azt, akivel esténként esetleg együtt imádkozhatnának? Netán a szülőkkel együtt. Csak ott nem imádság hangzik, hanem kiderült, hogy ezt a nagyobbikat az apja is ugyanígy időnként elagyabugyálja, sőt a gyerekek szeme láttára egyszer-egyszer az anyjukat is megverte. Azonkívül ez a fiú mindennap megnéz egy jó bunyós filmet - ahogy ő fogalmazta. Mindennap méreggel etetik, és csodálkoznak, hogy mérges lesz. Ha kell, ha nem. És nem tud, nem is akar uralkodni magán. Ide jutottunk.

Kezdődött azzal, hogy nem bízunk Istenben. A gyerekeik már agyonütik egymást, és a mieink meg ehhez hasonlókat csinálnak. Itt nem folyik vér, itt mindenki életben marad. Kifelé akár még mintacsaládnak is tűnhetnek. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy amit ez a fiú tesz, ugyanolyan gyilkosság, mint amit Kain követett el Ábel ellen. Ez lélekgyilkosság, ami megnyomoríthatja egy életre a testvérének az életét. Mert aki haragszik az ő testvérére - mondja Jézus -, az is emberölő. És aki azt mondja róla, hogy... - most hadd ne idézzem ismét ezt a fiút - az is embergyilkos.

Vajon mi soha nem mondtunk ilyet senkiről, vagy ehhez hasonlót? Vajon nem őrzünk a szívünkben olyan keserűséget, ami bármikor átcsaphat haragba, az meg gyűlöletté válhat, és ki tudja, hova vezethet? Néha talán még büszkék is vagyunk rá, hogy emlékszünk arra a sérelemre, és reméljük, hogy valaki, vagy a jó Isten majd megtorolja azon az ellenségünkön.

Ma este itt az ideje annak, hogy kigyomláljuk ezeket a lelkünkből. Jézus azt mondja: mind embergyilkos az, aki ilyet megőriz a szívében. Lehet ezeknek személyes vagy családi okuk. Lehet anyagi, politikai vagy nemzeti oka. Mindegy, mi az oka, az akkor is keserűség, harag és gyűlölet, és az a természete, hogy gyűlik, öl és ölet. Ettől Isten őrizzen meg bennünket. Ezért kérdezi Isten tőlünk is ma este: Miért gerjedtél haragra? Nyilván azért, mert harag van a szívedben. Ezt akarja Ő kivenni onnan.

2) A másik kérdése az volt: Hol van Ábel, a testvéred? Milyen szemtelen és cinikus a válasz: Nem tudom! Talán őrizője vagyok a testvéremnek? Pontosan tudta, hol van, csak ez azt mutatja: már tudni sem akar róla. Leírta a testvérét már életében, most pedig, hogy meghalt, végleg. Csakhogy ezzel nem fejeződött be a tragédia, mert Isten azt mondja: Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.

Hol van a testvéred? Ha Isten ezt ma tőlünk kérdezi, mit mondunk rá? Tényleg, hol van az, aki hozzánk a legközelebb áll? Nem biztos, hogy vérrokon, lehet az egy jó barát, barátnő, vagy munkatárs is, vagy szomszéd. Hol van az, akire azt mondod: ez olyan, mintha a testvérem lenne?

Hol van a házastársad? Ha itt ül melletted, vajon tudod-e, hol van, mi zajlik a lelkében? Mitől lett olyan hallgatag? Kivé vált melletted és miattad? Ha pedig nincs itt, akkor hol van, és ki a felelős azért, hogy nincs itt? Hol vannak a gyerekeid? Hol járkálnak most ezen az estén? Mi az oka annak, hogy a család nem együtt hallgatja az igét? Hol van lelkileg az, aki hozzánk közel áll? Tudjuk-e róla, érdekel-e az minket? Ismerjük-e azokat a sebeit, amiket mi ütöttünk rajta? Fáj-e nekünk, ha ártottunk neki, és megteszünk-e mindent a gyógyulásáért?

Hol van a magzatod, akit egy felgerjedt órában nemzettél? Aztán pár hét múlva a kislányt elküldted abortuszra, vagy azóta sem néztél a tájára se? Hol van?

Hol van a szomszédunk, aki azért nem érdeklődik Isten ügye iránt, mert látja az életünket és ebből nem kér, pedig itt lehetne mellettünk?

Hol van Ábel, a testvéred? Akkor is, ha azt hiszed, hogy ellenséged, vagy te lettél ellenségévé, akkor is testvéred, és Isten számon kéri rajtad.

A tegnapi ige arra bátorított minket, hogy az élő Istennel való megszakadt kapcsolatunkat állítsuk helyre. Arról szólt az örömhír, hogy Isten kinyitotta előttünk azt a kaput, amit becsaptunk büszkén magunk mögött. Hogy Jézus Krisztus utat készített az atyai házba. Haza lehet menni. Újra Isten gyermekeivé válhatunk.

A mai ige pedig az emberi kapcsolatok rendbetételére bátorít. Minden kapcsolatunk rendben van? Ha nincs, akkor Isten arra bátorít: lássunk hozzá a rendezéshez még ma. Ő segíteni fog. Szabad imádságban elkérni a bölcsességet, az időpontot, az egésznek a mikéntjét, hogyanját, de ne nyugodjunk bele abba, ha megzavarodtak ezek a kapcsolatok.

3) A harmadik kérdés így hangzik: Mit tettél? - Minek ezt kérdezni? Tudja azt Kain. Isten azonban, mint tegnap láttuk, egyrészt eszméltetni akar a kérdéseivel, másrészt hívogat. Keres minket. Még Kaint is? Majd mindjárt meglátjuk.

Olyan büszkén mondjuk sokszor: tudom, mit csinálok. Néha még ki is kérik emberek maguknak, ha valaki próbál tanácsot adni, vagy óvatosan megkérdezi: te, jó lesz ez így? Mert tudom, hogy az nem lesz jó, de azt nem szabad mondani, mert megbántja a büszkeségét. Akkor szelíden megkérdezem. - Én tudom, mit csinálok. Valóban tudjuk? Mindig tudjuk? Akkor nem kellett volna Jézusnak a kereszten haldokolva is azért imádkoznia, hogy Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

A szívem szorul össze sokszor, amikor szemmel látható, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Verekednek, és nem tudják, hogy ez a gyilkolásnak egy formája. Gúnyolják, rágalmazzák egymást, és nem tudják, mit cselekszenek. Pletykálkodnak, és nem tudják: méreg van a nyelvük alatt, és ez megmérgez másokat. Ó de sokszor lehet látni, hogy házasodnak, és nem tudják, mit cselekszenek, mire vállalkoznak. Hát még akkor, amikor elválnak, és mennyire nem tudják, hogy mit cselekszenek! Mi fog a nyakukba szakadni, meg a gyermekeikébe ezen túl is.

Gyerekeket szülnek és gyerekeket ölnek, és sokszor nem tudják, mit cselekszenek. Gyereket kényeztetnek és éheztetnek, és nem tudják, mit cselekszenek. Kihagyják Istent az életükből, és nem tudják, mitől fosztják meg magukat és gyermekeiket. Végig rohannak néhány évtizeden Isten nélkül, és belerohannak egy váratlan pillanatban a halálba, és csak akkor tudják meg, hogy nem tudták, mit cselekszenek.

Úgy, ahogy Jézus mondja Noé napjairól: az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, és nem vettek észre semmit. És akkor eljött az özönvíz. Pedig észrevehették volna, ha figyelnek Isten szavára.

Egyebek között ezért is tekintem nagy ajándéknak, amikor Isten egy-egy ilyen csendeshetet elkészít nekünk, és kérdésekkel kezd eszméltetni és hívogatni. Mert ha mi elfelejtettük is az Ábeljeinket, és valamennyire megnyugtattuk is évek, évtizedek alatt lelkiismeretünket, az Ábelek kiontott vére az égre kiált - azt mondja Isten.

Testvérek, hány meggyötört, megkínzott, megölt kisgyermek, felnőtt és öreg néma sikolya kiált az égre az anyaméhtől kezdve a szakadatlan családi perpatvarokon, a harcterek háborúin, a gázkamrák szörnyűségein keresztül egészen odáig, hogy napjainkban is tízezrével ölik meg a keresztyéneket csak azért, mert Jézus Krisztust megváltójuknak vallják. Isten ezt a kiáltást hallja akkor is, ha a fülünk megszokta, akkor is, ha bedugjuk a fülünket, akkor is, ha próbáljuk túlharsogni sokféle módon.

Ez a kiáltás hangzik, és a szívünk mélyén mindnyájan tudjuk, hogy Isten igazságos, és az Ábelek vérét ítélet követi. Mert minden egymás ellen elkövetett bűn Isten ellen elkövetett vétek is. Úgy, ahogy tegnap a tékozló fiú szavait idéztük: Apám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. Amikor egymást bántjuk, akkor azt az Istent is bántjuk, akinek a képére teremtetett az ember.

Van-e erre bocsánat? Mert elég kilátástalan így a helyzetünk. Van-e az ilyesmikre bocsánat? Ezt kérdezte tőlem egyszer egy szép szál fiatalember, akivel megbeszéltük az édesanyja temetését. Még sokáig ült a széken hallgatva, és egyszer csak elkezdte rázni a zokogás. Amikor levegőhöz jutott, rám nézett és azt mondta: Lelkész úr, én öltem meg az anyámat. Mert ha csak egyszer is meglátogattam volna a betegségében, ha egyszer elvittem volna megmutatni az unokáit, ha egy szál virágot letettem volna a paplanjára, még most is élne. De megölte a bánat. Én vagyok a gyilkosa.

Tudjuk-e azt, hogy sokkal több gyilkos van itt közöttünk, mint ahogy gondolnánk? Isten minősítése szerint talán még mi is azok vagyunk. Van-e bocsánat a gyilkosoknak? Lezárhatnak-e egy sötét szakaszt és elkezdhetnek-e tiszta lappal egy újat? Mit mond erről a Biblia?

A Biblia azt írja, hogy egyszer valakit szintén ártatlanul megöltek. Ő volt az egyetlen ezen a földön, aki soha, semmi bűnt nem követett el sem Isten, sem emberek ellen. Az Ő vére is kifolyt. Először a homlokából kezdett folyni, amikor egy tüskékből font koszorút rányomtak katonák nevetve a fejére, aztán az egész teste vérzett, mert korbáccsal a meztelen felső testét végigverték, és a szíjak végébe állatfogak voltak kötve, azok valósággal lenyúzták az áldozatokról nemcsak a bőrt, a húst is. Aztán ezzel a csupa seb háttal felfeszítették a keresztre. Amikor már meghalt, az egyik római katona az előírások szerint még dárdával a szíve tájékán beszúrt, és olvassuk a leírásból: vizenyő és alvadt vér jött ki onnan, a frissen beállt halál jeleként. Az Ő vére is az égre kiált. Csakhogy az Ő vére nem ítéletért kiált, hanem kegyelemért. Az Ő vére nem ellenünk kiált, hanem érettünk. Mert Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának a vére váltságdíj volt. Ezzel fizette ki azt az árat, amivel minket kiszabadíthatott abból a rabságból, amibe belekerültünk, amikor Istent elhagytuk. Aki ezt hiszi, hogy Ő a halálával a kereszten kifizette személy szerint mindnyájunkért a váltságdíjat, az szabad. Olyan, mintha kinyitnák a börtönajtót, és azt mondanák: szabadok vagytok. Aki ezt elhiszi, az kijön, aki nem, az bennmarad.

Így oszlik ma is két táborra az emberiség. Vannak, akik hiszik, hogy Jézus kinyitotta a börtönünk ajtaját, és Isten szabad, boldog gyermekeiként élnek, tudva azt, hogy az egész múltjukra bocsánatot kaptak. Vannak, akik ezt nem hiszik, és azok tovább is a bűnnek a rabságában élnek.

A Biblia tele van arról szóló boldog bizonyságtétellel, hogy ez valóság. A Zsidókhoz írt levél több fejezeten át áradozik erről. Csak két mondatot olvasok most a 9. meg a 10. fejezetből. Azt olvassuk: Krisztus a tulajdon vére által ment be egyszer és mindenkorra a szentélybe, az Istennel való közvetlen közösségbe, és oda utat készített a benne hívőknek. "Éppen ezért testvéreim - írja lelkendezve - bizodalmunk van nekünk is a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, aki új és élő út gyanánt ment oda. Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől."

Nem szabad, hogy vádoljon tovább a lelkiismeretem. Valóban kifolyt az Ábel vére és miattam folyt ki, de kifolyt Jézus vére is, és érettem folyt ki. Éppen ezért bizonyos lehetek abban, hogy az Ő vérének kiáltása hangosabb, mint az Ábel vérének, mint az én gonosz természetem áldozatainak a kiáltása. És ha kész vagyok Isten előtt néven nevezni, megvallani minden ilyen gonoszságomat, bizonyos lehetek abban, hogy bocsánatot kaptam.

Tegnap idéztük az 1János l,7-t, hadd idézzem most a folytatását, a 8-9. verset: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."

Egyszer édesapámat gonoszul megbántottam. Mivel éppen akkor elutaztam, nem volt módom egy ideig bocsánatot kérni sem. Rettenetesen fájt a dolog. Amikor hazajöttem és bocsánatot kértem, ő mosolyogva azt mondta, hogy ő már akkor megbocsátott, mikor elmentem. Ezért hálás voltam. De akkor este ott az idegenben, ahova el kellett utazni szolgálni, azt kérdeztem Istentől: Uram, tudom, hogy minden bűnre van bocsánat. Ne haragudj ezért a buta kérdésért: még erre is? És ez néha megfogalmazódik ám bennünk, amikor ilyeneket mondunk: elhiszem, hogy Isten megbocsátja, de én nem tudom megbocsátani magamnak. Ez is egyfajta istenkedés. Az én dolgom, hogy megvallom, és hiszem, hogy "minden hamisságtól" - és nincs zárójelben, hogy kivéve XY-nak ezt vagy azt a csúnya bűnét.

Ezt olvassuk a Péter levelében mindjárt az elején: "Tudjátok, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén." (1Pét 1,18-19)

Hadd bátorítsak mindenkit, hogy ne aludjunk el ma addig, amíg oda nem állunk Isten elé és megkérdezzük tőle: Uram, ezekből a bűnökből, amikből ki szokott fejlődni az, amit gyilkosságnak minősítesz, mi van az én szívemben? Milyen rendezetlen dolgok vannak ezen a téren? Nem akarok egy napig sem tovább élni ezekkel. Kész vagyok megvallani neked minden keserűséget, irigységet, gonosz szót, bántó gondolatot, tisztátalan indulatot. Nem beszélve a haragról, gyűlöletről. Kérem ezekre a bocsánatodat. Hiszem azt, hogy a te véred megtisztít engem minden bűntől. Ha ezt hittel elmondjuk, akkor a mi szívünkben is felharsan az ének:

Isten Báránya, te ott a Golgotán
Teljes győzelmet vettél a harc után.
Üdvöt találhat már az egész világ,
Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját;
Fennszóval hirdetéd a kereszten:
"Elvégeztem, elvégeztem!"

(...)

Jézus, Megváltóm, hála és üdv neked,
Néked, győzelmes, zengek dicséneket.
Védő kegyelmed nékem menhelyt adott,
Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok.
Bárány, légy áldva, ki elvérezél,
S értem mindent elvégezél!


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert teljes a váltság, amit elvégeztél. Áldunk téged a keresztfán kiömlött vérednek bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy mindnyájan rászorulunk erre. Nem tudunk mit kezdeni régóta hordozott bűnökkel. Nem akarjuk megszokni a vissza-visszatérő lelkifurdalást, nem akarunk lemondani arról, hogy a te szabad, boldog tanítványaid lehessünk, Istennek áldott gyermekei.

Köszönjük, hogy mindent megtettél azért, hogy ez megvalósuljon. Segíts, hogy azt az egy lépést, amit nekünk kell megtennünk, még ma halogatás nélkül megtegyük. Készíts csendet, hogy eléd álljunk. Indítsd a szívünket, hogy valljon. Tégy minket bizonyosakká arról, hogy a te véred jobbat beszél, mint az Ábel vére, és te valóban megtisztítasz minket minden hamisságtól.

Kérjük tőled a te természetedet. Azt, amitől távol áll minden harag és haragtartás, minden keserűség, önsajnálat és gyűlölködés. Add nekünk a te szeretetedet, amelyikkel nem eltenni akarjuk utunkból a felebarátainkat, hanem készek vagyunk szolgálni nekik, akár úgy is, hogy áldozatot hozunk. Formálj minket ilyenekké, hozzád hasonlókká.

Ámen.