PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. szeptember 22.
(vasárnap)

Csákány Tamás


IGÉD IGAZSÁG


Alapige:Jn 17,8;14-20

Jézus mondja: "mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem."

"Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal."

"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;"


Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, dicsőítünk téged azért a csodáért, hogy hallhatjuk és érthetjük savadat. Köszönjük, Urunk a te áldott Szentlelkedet, aki által munkálkodsz életünkben, rámutatsz a fájó, az életünket mérgező gondokra és részletekre, és újat készítesz nekünk.

Könyörgünk, Urunk, hogy ma is ítélj meg minket mindenben, ami nem szerinted való, hogy életünk könnyebbedjen, egyre inkább olyan legyen, mint amilyennek te eltervezted azt!

Köszönjük, hogy nincs olyan távolság, ami elválaszthatna minket tőled, és nincs olyan mélység, amiből ki ne hozhatnád azokat, akik hozzád kiáltanak.

Hadd adjunk hálát, Urunk - visszatekintve az elmúlt hétre -, mindazért, amivel megáldottál, segítettél bennünket. Köszönjük, hogy érezzük és látjuk, hogy nem a saját erőnk, bölcsességünk az, ami megtart minket, hanem a te minden képzeletet felülmúló szereteted. Urunk, szeretnénk hálaadással ma is arra kérni, hogy add nekünk azokat a lelki áldásokat, amik csak tőled jöhetnek, és amelyeket elkészítettél számunkra most is ajándékképpen! Jézus nevéért könyörgünk, hallgass meg minket!

Ámen.


Igehirdetés

Sokszor halljuk a megállapítást, hogy információs világban élünk. Vagyis olyan társadalomban, amelyik az információk adására és kapására épül. Az elemzők azt is ismételgetik, hogy aki információhiányban szenved, az lassan ugyanolyan komoly problémával szembesül, mintha valami kézzel fogható - az élethez meghatározóan szükséges - élelmiszert, vagy bármi más alap eszközt nélkülözne.

Mindannyian találkoztunk már számtalan hiszékeny, elbutított emberrel, akik szerint amit a médiumok mondanak: TV, újság, rádió, az az igaz. Sokszor sokan erősítik, hogy az történik csak meg, amiről hírt ad az országos vagy a világsajtó, amiről nem, vagy amiről éppen hallgat, az olyan, mintha meg sem történt volna.

Ám bármennyire is formál sokféle bennünket ért hatás, mégis tudnunk és világosan látnunk kell, hogy mindaz, amit mondanak nekünk, nem lehet mindig igaz. Egyrészt azon egyszerű oknál fogva, hogy olykor egymásnak ellentmondó híreket hallunk. Az egyik ezt állítja, a másik a másik csatornán vagy újságban homlokegyenest az ellenkezőjét. Egyszer egyfajta hír röppen fel, máskor annak a cáfolata, s mind a kettő ugyanolyan valószínűnek tűnik. Időnként elgondolkozva ezen, azt kérdezhetjük: vajon mi is igaz abból, amit hallunk, abból, amit megélünk?

Aki olvasta Orwellnek az 1984 című regényét, amiből (zárójelben jegyzem meg) ezt a Big Brotherről elnevezett show ötlete is keletkezhetett, az tudja, hogy ez a show teljesen idegen magától a regénytől. Az Orwell mű beszél arról, hogyan manipulálják, vagy hogyan manipulálhatják a híreket, az emberek életét, és hogyan tehetik az igazat hamissá, és a hamisat igazzá néhány tollvonással erre szakosodott és alkalmazott hivatalnokok.

Tehát hogyha erre a regényre gondolva, nézünk magunk körül, ott lebeg a kérdés. Vajon mi az igaz abból, amit hallunk, és ami ér bennünket?

Én erre az egy kérdésre szeretnék ma Isten igéje alapján választ keresni, és ehhez majd az első, az ősgyülekezet életéből néhány illusztrációt felmutatni.

Jézus, amikor a főpapi imát elmondja, már készül arra, hogy visszamegy az Atyához. Tudja, hogy nemsokára elfogják, keresztre feszítik. Tulajdonképpen leltárt csinál az addig eltöltött időről. Visszatekint az elmúlt három évre, ami alatt sokat tanított. Sokan hallották az igét, és Ő mérleget von.

A 8. versben a következő szavakat hallottuk, melyeket most újra olvasok, mert az egész gondolatkörnek, amivel itt Jézus foglalkozik, a lényege. Tehát Jézus mondja: "Azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem."

Három részre osztható Jézusnak e mondata. Ez alapján a három gondolat alapján vizsgáljuk meg, hogy vajon mi is az igazság, illetve mi az ige üzenete. Azt állította Jézus, hogy az ige igazság. Ez érvényes-e így a mai ember életében is, és egyáltalán tényleg így hihetünk neki?

Először is Jézus azt mondja: "Azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik." Ezt így fordíthatnánk le a ma nyelvére, hogy azt az információt, amit adtál nekem, továbbítottam hozzájuk. Gondoskodtam róla, hogy eljuthasson mindaz, ami fontos, ami az élet szempontjából nélkülözhetetlen, a körülöttem lévő emberekhez is. Miért? Nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert maguktól nem ismerték, illetve nem ismerték fel azokat, amelyekről beszéltem nekik. Maguktól semmit nem tudtak az evangéliumról.

Mi volt Isten országának az örömhíre, amivel Jézus érkezett? Az, hogy lehet visszatérni a tévelygésből. Az, hogy mindenhonnan van szabadulás, hogy a nyomorultaknak, a betegek számára van gyógyulás, hogy van a lelki halálból feltámadás, és van örök élet.

Ezek voltak azok az üzenetek, amiket Jézus nem csak elméleti módon fogalmazott meg. Az első pillanattól kezdve, amikor tanítani kezdett, az élete, a tettei és a tanítása együtt szóltak arról, hogy Isten országa elérkezett az emberek közé, hogy mindaz, amire addig csak vágyni mertek az emberek, valósággá lett Őbenne. Isten valami jobbat gondolt erről a világról, mint amit bárki remélhetett volna. Ez volt tehát az az örömhír, amit Ő továbbadott az Őt hallgatóknak.

Ez volt az, amit voltak, akik meghallottak, vagy meg akartak hallani, és olyanok is, akik elutasítottak. Már Jézus korában is néhányan butaságnak, vagy mai kifejezéssel, csúsztatásnak, esetleg hazugságnak tartották azt, amit Ő mondott.

Ezért is téves az, amikor valaki ma azzal védekezik, hogy ha Jézus korában élne, mennyivel könnyebb lenne hinnie. Nem attól függ a hitünk, hogy Jézust akár kézzel meg tudnánk-e érinteni, vagy nem. Nyilván ez is segíthetne. Ám valami többről, másról van itt szó. Hiszen abban a korban is - Jézust látva - voltak, akik megkeményítették a szívüket. Bár láthattak csodákat, embereket is meggyógyulni, megszállottakat megszabadulni, halottakat feltámadni, és mégis azt mondták, hogy ez az egész szemfényvesztés, ez az egész engem nem érinthet.

Az első gyülekezet létrejöttekor, Péter pünkösdi prédikációjában így szól, az igehirdetésének csak az utolsó néhány mondatát olvasom: "Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette Jézust Isten, őt, akit keresztre feszítettetek. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát."

Az az igehirdetés, amelyik valóban Isten szavait és erejét hordozza, mindig ezt az üzenetet adja tovább. Sokszor nem ezekkel a szavakkal. Nem is feltétlenül csak egy újszövetségi textus, alapige alapján, de mindig Jézusra mutat. Mindig arról a szabadító örömhírről szól, amivel Isten az övéit el akarja érni, amivel Isten szeretne megszabadítani minél többeket. A szabadításnak az első lépése mindig az, hogy Isten tükröt tart azok elé az emberek elé, akik hajlandóak meghallani az Ő szavát újra és újra, hogy világosan láthassák, hogy kik is ők önmagukban.

Péter nem dorongolja le azokat az embereket, akik hallgatják őt, de világosan beszél a felelősségükről. Arról, hogy ők is részesei mindannak a hitetlenségnek és bűnnek, ami Jézus Krisztust ártatlanként, Isten Fiaként a keresztre juttatta. Nem hallgathat erről. Ezékiel próféta szavain keresztül beszél arról is az ige, hogy az őrállónak, annak, akire Isten az Ő szavát bízza, felelőssége van abban, hogy hogyan adja azt tovább. Nem szabad lekerekíteni az evangéliumot. Nem lehet az éleit lecsiszolni, hogy könnyebben legyen emészthető, könnyebben lehessen fogást találni rajta. Mert az olyan evangélium, amelyik nem Krisztus keresztjéről szól, és nem annak bűnöket eltörlő erejéről, nem evangélium. Az lehet kedves, vallásos beszéd, lehet sokak szívét melengető eszmefuttatás, de nincs benne Isten ereje. Isten ereje mindig az Ő Szentlelke által nyilvánul meg. A Szentlélek pedig nem pusztán melengető érzés, vagy ilyen érzést generáló külső erő csupán, hanem személy, aki ismételten, újra és újra Jézus Krisztusra mutat.

Érdekes megfigyelni, hogy amikor az első gyülekezet jövendő tagjai, sok ezren hallgatták az igét, akkor azt lehet olvasni, hogy több mint háromezer férfi szíven találva érezte magát.

Milyen furcsa. Ugyanazt az egyszerű igehirdetést hallják, és a legkülönbözőbb helyről összejött emberek, a legkülönfélébb élethelyzetekkel a hátuk mögött, szíven találva érzik magukat. Személyesen nekik szólónak, fogadják el az üzenetet. Hogyan lehetséges ez? Csak úgy, hogy Isten Szentlelke - akiről az előbb már egyértelművé vált, hogy nélküle nem lehet az ige valóban Istentől jövő szó -, fordítja le kinek-kinek a saját nyelvére, sőt élethelyzetére Isten üzenetét.

A Szentlélek olyan fordító munkát végez, ami nélkül teljesen hiábavaló próbálkozás lenne megérteni Isten szavát. Hiába szeretne valaki mindent megtudni róla, ha az Úr nem adja hozzá az Ő áldását, hogyha Ő maga nem kezdi el megnyitni az igét előtte.

Az örömhír - azaz ez is része az örömhírnek -, hogy Isten nem rejtőzik el előlünk többé, hanem kijelentette, és örömmel megismerteti magát mindazokkal, akik ezt kérik és várják tőle.

A mondat így folytatódik - Jézus mondja: "mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, ..."

Az első gyülekezet tagjai, amikor meghallják a Jézus keresztre feszítéséről szóló hírt, mellbe ütve érzik magukat, hátra tántorodnak szinte, és azt mondják, hogy mit tehetünk. Rájöttünk, hogy mekkora súlya van mindannak, amit mondtál, Péter. Hogyan lehetne ezen változtatni? Elveszünk, hogyha nem segítesz, nem mutatod meg az utat nekünk.

Hallják az igét, felismerik Isten diagnózisát az életükre nézve, és nem mondják azt, hogy ez nem rólunk szól, hogy milyen galádok voltak azok a farizeusok, azok az írástudók, azok a vének, akik eljuttatták Jézust idáig. Nem kezdenek el követ dobálni másokra. Nem kezdik el más fülével hallgatni az igét, mint ahogyan ez sokszor minket is talán kísért. Nem kezdik el végiggondolni, hogy hogyan lehetne kibújni az ige által mutatott tükörkép nyomása, szorítása alól. Engedik, hogy Isten összetörje őket.

Isten csak úgy tud újjáépíteni, és a hit útján továbbvinni, ha valaki eljut odáig, hogy én senki és semmi nem vagyok önmagamtól. Lehet - kívülről úgy tűnik -, hogy meglett, bölcs, mások által elismert emberré váltam. Talán a kortársaim, a körülöttem élők nagyon sok pozitívat tudnak elmondani rólam, de amíg ezekbe kapaszkodom, ezekre építek, addig Isten nem tudja az Ő szeretetét teljességében kijelenteni nekem. Csak akkor, amikor megszületik a szívünkben a kérdés, hogy mit tegyünk atyámfiai, férfiak? Amikor valakiben ott van az az érzés, ami volt ezekben az emberekben Jeruzsálemben: mintha szíven találták volna őket, úgy tették fel kérdésüket.

Az igét, ha igazán nyitottan hallgatja valaki, és Isten Szentlelke nyomatékossá teszi a számára, nem lehet úgy hallgatni, mint az esti híreket. Nem lehet úgy olvasni, mint valami izgalmas újságot, mert minden esetben egészen a személyünkig, lényünk legmélyéig elható üzenetet hordoz magában.

Az ige mindig életet formáló, isteni szó, amelyik elválasztja a jót a rossztól, utat mutat és utakat zár le. Régi dolgokat a megszólított mögé, és Isten háta mögé vet, és új dolgokra mutat rá. Nem lehet fél szívvel úgy hallgatni, hogy majd eldöntöm, foglalkozom-e vele vagy sem, mert aki így hallgatja, az nem érti meg a lényeget.

Nem véletlen, hogy Jézus arról beszél, hogy azoknak, akiket Ő megajándékozott igéjével, a világ gyűlöli, mert nem e világból valók.

Az az örömhír, amit Jézus Krisztus elhozott közénk, bizonyos szempontból mindig is időszerű és korszerű lesz. Másfajta szempontból azonban mindig is szálka a világ szemében. Miért? Azért, mert rámutat arra, hogy mi az, ami a világban, az Istentől elszakadt emberiségben nem jó, sőt, ami hazugság. Mi az, aminek az igazsághoz köze sincs? Általában az emberiség életében, a társadalmunkban, világunkban mik azok a légvárak és hazugságok, amiket igaznak mondunk, pedig tudjuk, hogy nem azok. Mik azok a hazugságok a saját életünkben, amikkel együtt élünk, amiket nem leplezünk le, amiket időnként védünk is mások és magunk előtt. Az ige nagyon keményen megítéli mindezeket. Mert Isten olyan, mint az igazán jó orvos, aki szeretettel kezeli a betegét, odafigyeléssel, ugyanakkor hallatlan szakértelemmel. Semmi olyat nem hagy az életében, a testében, a lelkében, ami hosszú távon tönkre tehetné azt. Mindent meggyógyít. Mindent kitisztít.

Képzeljük el az olyan fogorvost, aki hozzálát egy beteg fog meggyógyításához, és ehhez először fúrni kell. Eléggé nagy a baj, tehát mély lyukat kell fúrni. Akik már voltak fogorvosnál, tudják, hogy ez nem a legkellemesebb foglalatosság: ülni tátott szájjal a fogorvosi székben, és hallgatni a fúró zizegését. Mit szólnánk ahhoz, ha az a kedves, emberszerető fogorvos megsajnálná a már előre sanyarú képet vágó betegét, és azt mondaná: nem akarlak téged bántani. Ezért nem fúrom ki a beteg fogadat végig, csak félig. S akkor végül is csinálunk is valamit, mert félig rendbe tesszük, de neked is jobb, mert előbb befejezzük az egészet. Ugye, hogy rosszat tesz az ilyen orvos a betegével? Azt mondanák róla, hogy nem jó orvos, nem szakszerűen kezel. Nem szabad az ilyennek beteghez nyúlnia. Lehet, hogy rövidebb ideig tart a fájdalom, de utána a fogát is elveszítheti az illető, mert később már igazán nem lehet rajta segíteni.

Jó ha látjuk és értjük, hogy Isten igéje így nyúl bele az életünkbe. Nem önkényesen. Nem azért, hogy mindent a feje tetejére állítson, hanem azért, hogy valóban életünk legyen, igazi, működőképes. Ahogy Jézus mondja: bővölködjünk minden áldásban, mindenben, amire csak Isten szerint szükségünk van. Ne állandóan azzal kelljen foglalkoznunk, hogy miért nem jutunk a hitünkben előre. Ne csak önmagunk körül kelljen forognunk akkor, amikor körülöttünk emberi életek mennek tönkre. Ne mutogasson a világ állandóan ránk, hogy íme, ezek azok az emberek, akik Isten igéjéről beszélnek, ugyanakkor az életük hihetetlen gyengeségeket takar. Ne nevessenek rajtunk! Hanem, mi lehessünk azok, akiket a világ arról ismer fel, hogy szeretjük egymást. Akik életében - ez lesz a harmadik gondolat, amiről szeretnék majd beszélni -, Isten igéje változást hozott és hoz folyamatosan létre. Változást munkál. Mert a megértett és befogadott ige minden esetben cselekvő az ember életében. Minden esetben változást hoz. Nincs olyan megértett ige, ami következmények nélkül maradna, vagy ha igen, akkor az majd ítéletté válik a számunkra. Isten rá fog egykor kérdezni, hogy hogyan mertünk úgy tenni, hogy értettük az Ő szavát és ennek ellenére, tudatosan másként cselekedtünk.

Isten igéje által, mint ahogy világot teremtett, úgy új embert teremt és formál bennünk, mindazokban, akik ezt akarják és engedik.

Az első gyülekezet tagjairól azt írja az ige, hogy ők megkeresztelkedésük után részt vettek az apostoli tanításban, vagyis az igehirdetés hallgatásában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Eladták javaikat, és szétosztották azt. Napról napra állhatatosan együtt voltak, és ezt követően az Úr naponta növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Olyan érdekes, hogy nem ír erről bővebben az ige. A természetes folyamat részeként tárja ezt elénk. Az emberek meghallották, megértették az örömhírt. Elfogadták, hogy rájuk nézve is érvényes, és feltették a kérdést: "mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak." Ennek következtében az életük egészen másmilyenné vált.

Sokan, sokféle emberként ülünk ma itt Isten színe előtt. Fiatalabbak és idősebbek. Olyanok, akik már sokszor voltunk templomban, régóta az Úrral járunk, és olyanok is, akik talán még nem gyakorló keresztyének. Egy valamiben közösek vagyunk mégis. Isten igéje szól hozzánk. Most is tükröt tart elénk. Azért, hogy legyen továbblépésre lehetőségünk, hogy juthassunk - ahogy szoktuk mondani - egyről a kettőre. Ne kelljen állandóan csak ugyanazokkal a problémákkal küzdenünk, hanem megtapasztaljuk, hogy van megoldás, van szabadulás, van újulás.

Jézus azt mondja a főpapi imában az igéről: "szenteld meg őket az igazsággal, a te igéd igazság." Azért állíthatja ezt, mert a Szentlélek az, aki soha, soha nem állít valótlant, soha nem hazudik. Isten lényével ellentétes mindenfajta hazugság és félrevezetés, mindenfajta mismásolás vagy félrebeszélés. Mi sokszor szeretnénk, ha ez nem így lenne. Szeretnénk azt gondolni, hogy Isten téved. Biztos nem jól értjük, amit mond nekünk.

Ha megérezzük, hogy egy igére Isten az Ő Lelke által pecsétet tesz a szívünkben, hogy valamit valóban Ő mond nekünk, akkor jobb odafigyelni, mert biztos, hogy igaz az, amit Ő mutat meg. Az Ő Lelke szól hozzánk, és igazat mond.

Mindegy, hogy mit mond ma vagy holnap a TV, a rádió, mit írnak az újságok. Teljesen mindegy, hogy lesz-e olyan ember körülöttünk, aki igaznak tartja azt, amit Isten mondott nekünk. Ha Ő szól, akkor nincs más kérdés. Az egyetlen, megváltoztathatatlan, valódi igazság egyedül csak tőle jöhet. Ő az, akiben nincs változás, változásnak árnyéka sem. Ő az, akiben még soha, senki nem csalódott. Aki soha, senkit nem csalt meg, nem változtatta meg az ígéretét, nem hagyott el hűtlenül. Ezért lehet benne bízni. Ezért lehet az Ő szavát - megint egy mai kifejezést használok - készpénznek venni. Ezért lehet ma is, most is, újra erre építeni.

Istennek különös áldása az, hogy most egy evangélizációs hétre készülhetünk együtt. Olyan jó lenne, ha nyitott szívet adna nekünk, hogy az Ő igéjét így várjuk. Uram, mire mutatsz rá? Uram, hogyan akarod az életemet előrébb vinni? Ha ez a vágy ott van a szívünkben, egészen biztos, hogy megtapasztaljuk Isten áldásait. Egészen más emberként fejezzük majd be a hetet, mint ahogy elkezdtük. Urunk munkálkodik azoknak az életében, akik ezt tőle kérik, és hittel elfogadják.

Az utolsó gondolat, amit szeretnék Jézus imájából kiemelni, hogy azt mondja Jézus: "Nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem."

Ezt hallottuk az előbb a jeruzsálemi gyülekezettel kapcsolatban is. Elkezdett változni azoknak az első keresztyéneknek az élete, s ennek következtében egyre többen fordultak az Úr felé. Mert nem csak szavakat hallottak, hanem csodákat láttak maguk körül. Megszabadult emberi életeket. Olyan embereket, akik nem elméleteket gyártottak, hanem másokká lettek. Ezért egyre többen kezdtek el vágyni erre a másfajta életre.

Jó lenne, ha újra megértenénk, felismernénk annak a fontosságát, hogy az információ befogadás, az ige beépülése az életünkbe csak úgy történhet, ha mi magunk más emberekké válunk. Akkor lesz igazán áldott ez az evangélizációs hét, hogyha ez történik meg az életünkben. Akik idejönnek közénk kívülről, esetleg soha közelről templomot nem látott, igét nem hallott emberként, ilyeneket láthatnak közöttünk? Olyanokat, akik nem egy gyülekezethez illő maszkot hordoznak csupán, hanem a szívük más, és ezt ki is merik mutatni. Merik őszintén, mindenfajta pózolás nélkül megélni. Ennek ereje van. Akkor is, hogyha valaki elzárkózik Isten ügyétől, butaságnak tartja az evangéliumot, de a hiteles élet mindenkit megérint. Akár el ismeri, akár nem.

Adja Isten, hogy az életünk ilyen módon formálódjék! Az előttünk álló hét ilyen áldásokat tartogasson mindannyiunk számára, hogy felismerjük és befogadjuk az igazságot, ami Isten igéjében van elrejtve számunkra.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked azért, hogy a sokfajta viszonylagosság, kuszaság között, amiben élünk, és amit sokszor saját magunk is gerjesztünk, te mégis egyértelmű, világos és tisztán érthető útmutatást is készítesz a számunkra.

Urunk, szeretnénk kérni tőled alázatot, és a te Szentlelkednek a pecsétjét, hogy csak azt vegyük magunkra, amit valóban nekünk mondasz, de azt tudjuk a szívünkbe zárni, kincsként őrizni. Az életünkben hadd végezze el a te igéd azt a munkát, amiért te elküldted őt. Ne térjen hozzád vissza üresen.

Urunk, hálát adunk az előttünk álló evangélizációért. Kérjük, hogy áldd meg ezeket az alkalmakat, hogy legyenek megújulások, legyenek hozzád való odafordulások, megtérések. Kérünk Urunk azért, hogy a mi életünk is hadd legyen egyre inkább tebenned bővölködő élet!

Urunk, add meg nekünk azt a kegyelmet, kérünk, hogy a mi gyülekezetünk is naponként szaporodhasson az üdvözülőkkel, hogy ne a szavaink tanúskodjanak rólad csupán, hanem az életünk, a szabadulásainkról szóló bizonyságtételeink, minden, amit teszünk, mondunk vagy tervezünk.

Urunk, könyörgünk tehozzád azokért, akik szűkölködnek. Akár szellemi, akár fizikai javakban. Kérünk téged a betegekért, a magányosokért. Kérünk azokért, akiket az ördög különösen is környékez kísértésekkel, félelmekkel, akiket megkötözött bármifajta módon. Urunk, adj szabadulást, erősítést, gyógyulást ezeknek az embereknek!

Kérünk a gyászolókért. Te legyél az ő vigasztalójuk. Te használd még a gyász idejét is az ő életükben arra, hogy közelebb kerüljenek hozzád. S hadd kérjünk Urunk, hogy az előttünk álló estéken hadd legyen itt mindenki, akit te itt szeretnél látni. Oltalmazz minket minden próbálkozásától az ördögnek, hogy ne tudja a szívünket elfordítani tőled, hanem csak rád figyeljünk, csak tőled várjuk az igazságot, és igent mondjunk arra mindenkor. Jézusért kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.